Pest Megyei Hírlap, 1966. január (10. évfolyam, 1-25. szám)

1966-01-23 / 19. szám

SAKK A gödöllői jégpályán múlt vasárnap 320-an korcsolyáz­tak, s ma minden bizonnyal megdől a pályacsúcs. A ja­nuár 9-i nyitás óta, az Imre utcai általános iskola „jege­sek” számára átalakított kis sporttelepét naponta átlago­san 150-en veszik birtokuk­ba. A délután 4 órai kez­déskor elsősorban a gyere­kek szántják a jeget. Ké­sőbb, amikor már a ref­lektorok is kigyulladnak, a felnőttek is ott siklanak kö­zöttük, A jégpályán a pénztárosi és egyéb teendőket a diákok lát­ják el, s a pálya bevétele az iskolai sportkörnek jut. Hosz- szú vajúdás után megoldó­dott a zenekérdés is. Pén­teken már zeneszó fogadta a látogatókat. Hanák János igen nagy szerepet vállalt az erő­sítőberendezés felszerelésé­ben. ★ A legjobb gödöllői síelők a • nagyhideghegyi Dunaka- nyar-viadalon szerepelnek. Ennek ellenére nem lesz ma esemény nélkül a járás. Az lsaszegi KSK sportolói tár­sadalmi munkában 900 mé­ter hosszú lesiklópályát ké­szítettek, s a mostani via­dal pályaavatónak számít. Itt azok a gödöllői ver­senyzők is elindulnak, akik nem vesznek részt a nagy­hideghegyi viadalon. Gödöllőt joggal nevezhet­jük a megye egyik síbázisá­nak. Az új városban 36 pár túraléc várja e szép téli sport kedvelőit. Péntekig ezek közül már húszat ki­igényeltek. A kedvező hó­viszonyokat figyelembe véve mára már minden bizony- nyál kitehetik a „minden léc elkelt” táblát a jégpálya pénz­tárához. Ugyanis itt lehet igényelni a kellékeket. PEST MEGYEI HÍRLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanács lapja Főszerkesztő: SUHA ANDOR Kiadja a Hirlapkiadó Vállalat Felelős kiadó: CSOLLANY FERENC Szerkesztőség: Budapest, TID., Somogyi Béla u. 6. □. em. Kiadóhivatal: Budapest, Vm„ Blaha Lujza tér 3. Egész nap hívható központi telefon: 343—100, 142—220 Gépirószoba (hívható 20 óráig): 140— 447. Titkárság: 131—248. Egyéb számok: 140—449, 141—402. 141— 258. Előállítja: Szikra Lapnyomda Budapest. Index: 25 004 Terjeszti: Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési dij 1 hónapra 12 forint. És bár nem téli sport, a hétvége eseményeihez tarto­zik a vívás is. Cegléden már tegnap elkezdődtek, s ma folytatódnak a területi vívó­viadal küzdelmei. Ma a kar- dozók lépnek pástra. A Gödöllői EAC vezetői komoly esélyekkel indítot­ták útnak a fiatal Gémesi Józsefet. Ö három évvel ez­előtt kezdett ismerkedni a vívással, tavaly a megyei serdülő bajnokság megnye­résével aratta első szép si­kerét, a területin a negye­dik helyen végzett. A közel­múltban Nagykátán rende­zett megyei juniorbajnoksá­gon veretlenül végzett az élen. R. L. Győzelemmel kezdtek a ráckevei korongozók Szombaton délután volt a Millenárison a vidéki jégko­rong-bajnokság nyitánya. Ráckeve az első akadályt jól vette, Dobor, Bajcseff és Pázler 3:2 (1 1, 2:0, 0:1) arányban nyert Balatonfüred ellen. A keveiek ma 10 óra­kor a Millenárison Keszthely ellen lépnek pályára. KÖZGYŰLÉSI NAPTÁR Vasárnap Zsámbok Tápióság Tápióbicske Tápiószentmárton Szentendrei TSZ SK Felsőgöd Vácrátót Alsógöd Ócsa Gyón Inárcs Kakucs Túra Hétfő Monori Gimnázium m pmmmm mm-SE EL... a kiMewgéuwi'm éf/k/mdpf mosdás díjál fefiiehii Z Sertés vágók, figyelem! A kézzel húzott ser. téssörte fontos Ipari nyersanyag. Értékes a forrázott sertés test- szőr Is Szárítsa meg és adja át a MÉH be- gyüjtőhelynek Pénzt kap érte. ____________ F apálcikás rolettát megrendelésre méret­re készítek. gyorsan szállítok. Reiner. Gö­döllő__________________ E ladó ház X., Zrínyi u. 6. Érdeklődni: Nagykőrös, Zrínyi u. 97. sz. alatt._________ Z ongora Igényesnek eladó. Monor Ady Endre utca 73. szám. Telefon: 142._________ Sürgősen eladó igé­nyesnek: Egy négy­személyes rekamié, kettő fotel, négy szék. kisipari készitésűek. Cegléd, Körösi út 19. szám, ______________ A Nagykőrösi Kon­zervgyár pályázatot hirdet az 1966. évi tzezonra, zöldségátve­vői munkakörre. Pá­lyázatok beadási ha­tárideje: 1966. február 20. Részletes felvilágo. sítást ad a Nagykőrö­si Konzervgyár terme­lési osztálya. Eladó Abonyban, 3 szobás, verandás ház, melléképületekkel, al­só lakás, istálló, gó- rés, disznóól, 800 n-öl telekkel. Érdeklődni: Abony, n. kér., Ár­pád utca 32. szám alatt. OVF. Vízkutató és Fúró Vállalat, Ceg­lédi Üzemvezetősége, Cegléd. III., Rákóczi u 72. könyvjóváirás útján az alábbi állóeszközöket átadja 9 db. 2 JS 13,5/17 sta­bil Diesel-motor, 1 da­rab 4 S—160 típusú Skoda aggregét, 30 KW-os generátorral. 11 db felújított ben­zines MlB-motor, 3 db. 5 tonnás gépi le­mezoldalas felvonót. 1 db. 3 tonnás kézi lemezoldalas felvonót Mezőgazdasági mun­kagépek javításában jártas kovácsot kere­sünk, aki ló vasalás­hoz is ért. Jelentke­zés Máriaudvari Tan­gazdaság főmérnöké­nél. VÁC. Eladó Nagykőrös, Kossuth Lajos u. 18. számú ház, részben beköltözhető. Érdek­lődni: Arany János u. 46. sz. alatt. Gyönyörű rekamiék. fotelok, székek, ál­landóan kaphatók. Előnyös fizetési ked­vezménnyel. Fényké­pes árajánlatot kül­dök. Száraz kárpitos, Budapest VI., Maja- kovszkij utca 100. Építkezést vállalok újat, tatarozást, át­alakítást. vidéken is, minőség és határidő pontos betartásával. Kovács András képe­sített kőművesmester, Monor, Alkotmány utca 31 A MÁV. Dunakeszi Járműjavító Ü. V fel. vételre keres mérnöki vagy felsőfokú techni­kumi végzettségű, nagyüzemi gyakorlat­tal rendelkező kalori­kus energetikust, to­vábbá több éves szak­mai gyakorlattal ren­delkező fényező tech­nológust Jelentkezés személyesen a vállalat személyzeti osztályán Cím: Dunakeszi, Gyár­telep. Hétfőn temetik Kispéter Mihályt A Bp. Honvéd tragikusan el­hunyt labdarúgó-edzőjét, Kispéter Mihályt január 24-én hétfőn 15 órakor helyezik örök nyugalom­ra a Farkasréti temetőben. 102. sz. feladvány Bata Lőrinc, Fonyód ,.Karácsonyi lap’! — Eredeti — 1*1 \m%\ í Is i&! IMIJE! Egy osztállyal feljebb Szenyán Pál, a Péteri KSK labdarúgócsapatának intézője örömmel újságolta, hogy csa­pata a monori járási baj­nokságban a Monori SE II mögött a második helyen végzett. Mivel második csa­pat nem léphet előre, a Pé­teriek jutottak a területi me­zőnyébe. — A közelmúltban tartot­tuk vezetőségválasztó köz­gyűlésünket — mondotta. — örömmel tapasztaltuk a he­lyi tanács segítőkészségét, valamint a helybeli Petőfi Tsz gondoskodását. A tsz elvállalta a csapat szállítá­sát. MOZAIK Az NSZK labdarúgó szövetsége 5000 jegyet igényel az angliai labdarúgó VB szervező bizottságá­tól a nyugatnémet válogatott bir­minghami és Sheffield! három cso­portmérkőzésére. ★ A szovjet labdarúgó szövetség úgy döntött, hogy az 1966—67. évi bajnokcsapatok Európa Kupája mérkőzéssorozaton az 1965. évi bajnokegyüttes, a Moszkvai Tor­pedó indul. A kijevi Dinamo után a Moszkvai Torpedo lesz a második szovjet labdarúgó-csapat, amely részt vesz nemzetközi ku­pamérkőzésen. § ^ Ma lesz a megyei felnőtt ^ ^ egyéni asztalitenisz-baj- i i nokság. Érdekes ez alka- & lommal az 1965. évi arany- i S érmest, a 24 esztendős Hu- S í bik Tibort megszólaltatni. ^ ^ — Tavaly nyertem elő- § ^ szőr egyéni megyei bajnok- ^ ^ ságot. Igaz, a sikeres sze- ^ S repléshez szaknyelven szól- i va, hozzájárult, hogy „bejöt- S tek” a meccsek. A váci Pál- s a mumusom. Bár 1965- s ^ ben az egyéni viadalokon ^ ^ legyőztem, az NB 11-es ta- ^ $ lálkozókon nem boldogul- ^ | tam vele. ^ S a „mumus” már ez év | ^ elején is ráijesztett Hubik S | Tiborra, a Dunakeszi Kini- s § zsi versenyzőjére. A váci s í járási bajnokságon ugyanis § ^ Hubik csak a második ^ ^ helyre szorult Pálfi mögött. \ ^ Persze úgy véljük, hogy a ^ $ jeles dunakeszi sportoló- ^ ^ nak nemcsak Pálfitól. ha- ^ $ nem a többi részvevőtől is ^ $ tartania kell, hiszen nagyon ^ ^ erős mezőny vetélkedik ma & 5 reggel 10 órától a gödöllői i ^ Ganz Árammérő Gyár tér- ^ 6 meiben. & — reitter — 8 Bírótanfolyam Ráckevén A Ráckevei Járási Labda­rúgó Szövetség február ele­jén kellő számú jelentkező esetén játékvezetői tanfolya­mot rendez. ZÁRSZÁMADÁS UTÁN VÁSÁROLJON FOLDf.VJVESSZOVETXEZETBEN! Matt 2 lépésben. Betűjelzésben. Világos: Kh5, VÍ3, Bg4, Bél, Fal és c8, Hb7, gy: b3, b4, c2 és c6 (11). Sötét: Ké5, Bé6, Fé2 és g7, Hcl és Í8, gy: e3, c7, d4 és d6 és h6 (11). ★ A saMcfeladványszerzők: kará­csonyi és újévi jókívánságaikat sakkbarátakhoz egy-egy eredeti feladvány küldésével teszik emlé­kezetessé. Ez a kedves szokás több évtizedes múltra tekint visz- sza. Hozzám is érkezett belőlük néhány, s ezek közül a — felad­ványmegfejtési verseny keretében — szórakozásként ötöt közlünk. Ezúton megköszönöm a kedves szerzők, megfejtők és sportbará­tok újévi jókívánságait. 121. sz. feladványok: „Karácso­nyi lapok’’. Szöghy József, Budapest. Világos: Kd2, Vg4, Baő, Fd6, Hc8, Fh5, gy: h6 (7). Sötét: Kd5, Fb5, gy: a6 és htf. Matt 2 lépésiben. Pavlov M.klós Budapest. Világos: Kdl, Bd6, Bf3, Fd7, Hd2, gy: b2, £2 (7). Sötét: Kd4, Hd8, gy: c5, d5, és5 (5). Matt 2 lépésben. Földes István, Budapest. Világos: Kél, Fé3 és ha, gy: b2, d4, £2, h2 (7). Sötét: K£3 gy: b3. <35, d6, d7 (5) Matt 8 lépésben. Ragó István, Kocsér. Világos: Kdl, gy: a6 (2). Sötét: Kfl gy: h2 (2). Szabad matt 3 lépésben. Sötét Indul. a) Világos: Ka4, Ha5 (2), Sötét: Kai, gy: b3 (2”). Szabad matt 3 lépésben. Világos indul. b) Világos huszár a5 helyett a3- on áll. Szabad matt 3 lépésben. Világos indul. Szabad matt? A szabad matt abban különbö­zik a mattfeladványoktól, hogy nem kötelező a matt megadása sötét valamennyi lépésére, hanem világos szabadon választhatja ki, hogy mely sötét lépésekre ad mattot. Innen van a szabad matt elnevezés. Röviden: világos csak olyan sötét lépésekre mattol, amelyekre tud. Általában csak egyetlen pontosan meghatározott lépéssorozat vezet mattra a meg­adott lépésszámban. NAGYKŐRÖSI MUNKAHELYRE FELVESZÜNK építőipari szak- és segédmunkásokat a KONZERVGYÁR építkezéséhez, több évre. Felvétel: József Attila út 13. szám alatt. é. M. 21. sz. Állami Építőipari Vállalat A közeljövőben megjelenik a Pest megyei Hírlap direkt matt ée szabad matt feladványszerző ered­ménye, s ezért bemutatásként kö­zöljük Ragó István két szabad matt feladványának megoldását. I. Látszólagos játék: 1 ...........a 7 2. 1UB, a8V 3. Bgl, V f3 matt. Tényleges játék: I. hIB, a7 2. Bh2, a8V 3. Bf2, Vhl matt. II. a) 1..., Kb4 2. b2, Ka3 3. blF, Hb3 matt. b) 1. .., Kb4 2. b2, Kb3 3. blH, Hc2 matt. ★ Megoldások: 115. sz. Schór feladvány. 1. Fé4— f3U 1. Fg2-re, Ba3 véd! Megtévesztés. 116. sz. Boros feladvány. 1. Hd5— b€! 1. Hb4-re, Fd7 véd! Megtévesz­tés. 117. sz. F. Richter feladvány:, 1. Kf5—é€! 1. —, c6 2. Hc4f Kb5 3. Vb3f 2. Hc4f,Ka3 3. Hd6! 1.—, c5, 2. Hc4f Kb3 3. Vc3f 1.—, Fé3 2. Hc4f Kb5 3. Va5f 1.—, Fd2 2. Fd2:, c6 3. Vc4f 1.—, Fb2 2. Vb2:, c5 3. Kd5 (9) pont. A feladványmegfejtési verseny állása a IV. negyedév végén: 1. Czerván István (Pánd) 122, 2. Schubert Gyula 113, 3. Sziebig Sándor 102, 4. Hauslager I. 101, Holes I. 91, Szabó J. 83, Fábus István 83, Szalay M. 79. Majzik M. 75, Tóth J. 66, Egervári G. 66, Horváth S. 61, Pavlov M. GO, Tóth József 59, Laskay J. 53, Fabók J. 43. Ragó I. 38, Dr. Baditz P. 34 Schmieder F. 28, Keresztes A. 20, Szöghy J. 8. Kerkay J. 8. Az 1965. IV. negyedév nyerte­sei: 1. Czervan István (Pánd) 122, 2. Miklós u. 2.), 2. Schubert Gyula (Dunaharaszti, Kazinczy u. 34.), 3. Sziebig Sándor (Vác, Kert u. 2.) Fentiek részére a könyvjutalma­kat postán küldjük. Feladványaink megfejtéseit kér­jük rovatvezetőnk Hoschek Lász­ló (Szentendre, Dumtsa Jenő u. 6.) címére megküldeni, 1966. február 13-ig. ★ A század elejének egyik érde­kes sakkírőja és amatőr verseny­zője volt a német Karl Hartlaub, aki többek között szimultán mér­kőzésben az akkori világbajnok dr. Em. Lasker ellen is győzött. Világos: Dr. Hartlaub. Sötét: Dr. Lasker. Bréma 1904. I. 28. Lasker egy­idejűleg 32 ellenfél ellen játszott. 1. é4, é5 2. Fc4, Hc6 3. Hf3, Hf6 4. d4, éd4: 5. 0—0, Hfé4: 6. Bél, d5 7. Fd5: Vd5: 8. Hc3, Vd8 9. Bé4f, Fé6 10. Hd4:, Hd4: 11. Bd4:, Vc8 12. Ff4, Fé7 13. Hb5, Fd8 14. Bd8f:; Vd8: 15. Hc7f:, Ké7 16. Vél! Vc8 17. Vb4f, Kf6 18. Vc3f, Ké7 19. Vc5t, Kd8 20. Bdlt, Fd7. Világos 4 lé- péses mattot jelentett be. 21. Hcé6f, Ké8 22. Hg7f:, Kd8 23. Fg5f, f6 24. Ff6: matt. A szovjet labdarúgó-válogatott ma Sao Paulóban, a Flamengo el­len játssza kéthónapos dél-ameri­kai túrája első mérkőzését, majd hétfőn a Corinthian ellen már sor kerül a második brazíliai találko­zóra is. Azonnali belépéssel felveszünk csúcs-esztergályos, szerkezeti lakatos, hegesztő szakmunkásokat, vizsgázott fűtőt, valamint vidéki mun­kára gép- és szerkezeti la­katost, ív- és lánghegesztőt és szegecselő szakmunká­sokat. Jelentkezni lehet: Or­szágos Bányagépgyártó Vállalat Budapest IV. kér., Baross u. 91—99. CEGLÉDI APRÓHIRDETÉSEK 180—200 kilós hízók eladók, n. kér.. Vé- csei utca 10. Kétszobás családi ház Fűtőház utca 18. szám alatt, Cipőgyár mel­lett beköltözhetően eladó. Csemő belterületén 2 hold gyümölcsösnek, epernek való föld el­adó. Cegléd, Szarvas utca 20., Magyamé. Háztartási alkalmazot­tat, lehetőleg benn. lakót, felveszek. Pesti út 1 szám. ___________ 2 —3 éves gyermek- TEDDY-bunda eladó Kazinczy utca 25. sz. alatt. Már most gondoljon a gyümölcsfák, szőlők kártevőire A jó per­metezőszóró fele anyaggal — dupla eredmény. Szórók és magasnyomású gépek készítését javítását vállalom, veszek Lu- gosi-féle permetezőt. Pintér Lakatos, Ceg­léd, Bezerédí utca 15. szám. ________________ T églagyár dűlő 81 számú azonnal beköl tözhető ház eladó. Eladó konyhabútor, VII., Nyár utca 10. szám alatt. __________ F ürdőkád eladó. Ceg­léd Wesselényi köz 4. szám. Eladó négy csöves, SZUPER rádió és egy nagy kokszkályha Bercsényi úti fodrász- nál, ______ T akaréktüzhely, hosz- szú férfi bőrkabát, ködlámpa, lökésgátló ablakmelegítő, új, 12 W motoros-bőrsapka eladó Alkotmány utca 3. sz alatt__________-­V ennék egy kukorica, morzsolót és magas- nyomású permetezőt. Hovány Márton. Jász­k°raienő Cegléd. Kazinczy utca 19. számú, azonnal beköltözhető ház el­adó. Jégpályacsúcs — Minden léc elkelt Téli híradós az új városból Pálfi a „mumusom...“

Next

/
Thumbnails
Contents