Pest Megyei Hírlap, 1966. január (10. évfolyam, 1-25. szám)

1966-01-13 / 10. szám

1966. JANUAR 13., CSÜTÖRTÖK "%ffttrggp n Gyermekek a pályaválasztás előtt Ahogy a főelőadó és a csoportvezető látja Beszélgetés a megyei tanács munkaügyi és művelődési osztályán A szakembereket .javában foglalkoztatja egy távolinak tűnő gond: mi legyen a pá­lyaválasztás előtt álló gye­rekekkel? Hogyan lehet a legésszerűbben összeegyeztet­ni a lehetőségeket az igé­nyekkel, a szülők és gyer­mekek vágyait a népgazda­ság érdekeivel ? Ezekről a kérdésekről be­szélgettünk két illetékessel: dr. Takács Évával, a Pest megyei Tanács munkaügyi osztálya munkaerőgazdálko- dásd főelőadójával és Lukács Józseffel, a művelődési osz­tály iskolai csoportvezető­jével. — A probléma korántsem olyan távoli, mint amilyen­nek tűnik — kezdte Lukács József. — Még néhány hét, s februárban dönteni kell: kik kerülnek jövőre közép­iskolába, s kik tanulhatnak szakmát. A pályaválasztás — életreszóló elhatározás: eb­ből következik, hogy alapos megfontolást, felkészülést igé­nyel. Ezt pedig sosem le­het elég korán kezdeni! Pest megyében jelenleg 12 900 gyerek tanul az ál­talános iskolák nyolcadik osztályában. — Közülük mintegy 4100— 4200 gyermek tanulhat to­vább középiskolában, vagyis 30—32 százalék. A megyei középiskolák 2680 főt, más megyék körülbelül kétszá­zat, a fővárosiak pedig — előzetes tárgyalások szerint — 1200—1300 gyermeket tud­nak felvenni. — Milyen középiskola típusok között választhat­nak a gyerekek? — Első helyen az általá­nos gimnáziumokat kell em­lítenem, amelyek a tovább­tanulók 19 százalékát tudják befogadni. Ezután jönnek a szakközépiskolák, hat, végül a technikumok, 5 százalékkal. Nem titok, hogy ezt az arányt nem tartjuk egészsé­gesnek, sokkal több szakkö­zépiskolai férőhelyre volna szükség, mimt gimnáziumra, de a változtatásnak még nin­csenek meg a tárgyi feltéte­lei. Hiányoznak például azok az országos és megyei munkaerőgazdálkodási mu­tatók, amelyek alapján reá­lisan felmérhetnénk, hogy 10—15 éven belül, melyik szakmában hány szakember­re lesz szükség. — A legutóbbi őrszágyűlé­sein szóba jött, hogy a szak- középiskolákat és techniku­mokat új típusú, magasabb általános műveltséget nyúj­tó és szakmacsoportokra fel­készítő szakközépiskolákká kell átalakítani. Mi a terv ezzel kapcso­latban? — A távlati fejlődés való­ban ezt irányozza elő. De ehhez megfelelő tananyagot kell kidolgozni, így az átala­kításra a jövő tanévben még nem kerülhet sor. Egyébként évről-évre nő az érdeklődés a szakközépiskolák iránt. Míg kezdetben mesterségesen, át­irányításokkal kellett bené­pesíteni, addig az 1965/66- os tanévre már másfélszeres volt a túljelentkezés. Kitű­nően működik például a Fóti Gyermekváros autósze­relő szakközépiskolája, amelyről talán kevesen tud­ják, hogy férőhelyének fe­lét a megyéből jelentkező gyermekekkel töltik be. — Ezek után szeretnénk hallani valamit azokról a fia­talokról, illetve elhelyezkedési lehetőségeikről, akik képessé­geik alapján nem kerülhetnek középiskolába. Több éves tapasztalat — mondja dr. Takács Éva, — hogy az általános isko­lákból kikerülő gyerekek­nek körülbelül harminc százaléka tanulhat tovább középiskolában, s mintegy negyven-ötven százalék je­lentkezik szakmunkásképzés­re. Az idén az arányok így alakultak: a nyáron végzett gyermekek 42 százaléka je­sem a középiskolákba, sem szakmunkásképzésre nem nyertek felvételt, s most otthon tétlenkednek? — Egyrészt figyelmükbe szeretnénk ajánlani a mellő­zött szakmákat — az építő­ipart és a mezőgazdaságot —, másrészt arra kérjük őket: él­jenek azzal a lehetőséggel, hogy mindenkinek módja van továbbtanulni a gimnáziumok levelező és esti tagozatán. A megszerzett tudás, az általános műveltség akkor is értékes, ha nem is biztosít azonnal mun­kalehetőséget Azért is taná­csoljuk ezt a fiataloknak, mert minden év, amit munka és ta­nulás nélkül töltenek, kárba- veszett idő! NT. É. „Egyszer elindula tizenkét kőmíves“ Kőműves Kelemen balla­dája jár az eszemben, mi­közben a telep vezetőit hall­gatom; arra a várra gondo­lok, amelynek minden éj­szaka ledőlt a fala, amit nappal raktak. Bármilyen képtelen ötlet, de itt is csak így van valahogy — dőlnek, zúzódnak a falak, oszlopok, s az emberek leülnek, tanács­koznak, hogy mit kellene még az anyagba keverni... — Ez nem házgyár — ma­gyarázza közben a műszaki ügyintéző —, nem házgyár, mint ahogy sokan hiszik, s nem is lesz az soha. Ez csak kísérleti telep. — Csak? — No, igen ... Természete­sen nagyon fontos, idestova nélkülözhetetlen intézmény­ről van szó. — Három éve kapott he­lyet a kísérleti telep itt Szentendrén — mondja a te­lepvezető mérnök —, akkor kezdődött az építése. Kez­detben úgy indult, hogy 70 Riport egy telepről, amely inkább lesz... Nem nagy - de drága! Tinnyére nem mondható, hogy a budai járás legna­gyobb falvai közé tartozik. Ezt a községfejlesztési alap összege is bizonyítja: az körülbelül 100 ezer forint évente —, teljes egészében a lakosság adja össze. A tinnyeiek te­hát jól meggondolják, mire költik a pénzüket. 1963-ban úgy döntöttek, hogy az évi községfejlesztési alap zöméből egy új tűzoltószertár épül. Szándékukat több szinten jóváhagyták, az építkezést 1964-re megígér­ték, a pénzt tőlük elkérték. A községi tanács 1964 elején 66 000 forintot adott postára, s várta, mikor lesz abból állami hozzájárulás után tűzoltószertár. Felmérők jöttek a községbe. Még talajfúrást is végez­tek —, csodálkoztak a tinnyeiek, minek az egyszerű föld­szintes épülethez ennyi előkészület. Nem tudták, de ké­sőbb megtudták. Egy év múlva üzenet érkezett: csak 1966-ban épül fel a szertár. A faluban ekkor úgy gondolták, gyorsabban, te­hát jobban is el tudják költeni azt a pénzt, visszakérték tehát az illetékesektől —, a megyei beruházási irodától. Nagy volt a meglepetésük, hogy csak 42 ezret kaptak kézhez. A hiányzó 24 ezret egy levél pótolta, amely közöl­té, hogy annyiért még 1961-ben elkészítették a létesítmény — tervét. ­A jó tinnyeiek ekkor homlokukra csapva emlékeztek az egykori talajfúrókra. A levél egyébként megcsillantotta, hogy az ily szép összegért elkészített terv meg is valósulhat —, 1967-ben. Mit mondtak minderre Tinnyén? Mondtál, sok min­dent, hiszen a saját pénzükről van szó, s az elősorban ne­kik drága. (Ha már másnak nem.) Azt mondták: rendben van, hogy harmadszor halasz­tották el a határidőt. Rendben van, hogy ezt csupán kö­zölték velük, meg nem indokolták. Rendben van, hogy nem csekély ideig lekötötték a pénzüket, És rendben van az is, hogy nem vonták be a községet az előkészületekbe, a tervek megrendelésébe. De az már végképp nincs rendben, hogy két év után értesültek arról, miszerint 24 000 forintjukat tervdokumen­tációra költötték. Mert ez az ár egy kissé borsos! Hiszen az igények egy földszintes, négyfalú, nagykapus épületet kívánnak. S már egy családi házat — amely építészetileg némileg bonyolultabb — ezer—ezerkétszáz forintért rajzol meg bármelyik mérnök. Nem beszélve arról, hogy községi tűzoltószertárak tervdokumentációi 148—177 forintért kap­hatók az £M. Építésügyi Dokumentációs Irodában. A 177 forintos terv például már egészen nagyméretű szertár alaprajzát, költségvetését rejti... .., Amelynél nem lesz nagyobb a 24 ezer forintért tervezett sem. Így hát Tinnyén elmondhatják, ha valaki megkérdezi, milyen lesz a tűzoltószertáruk: nem nagy, de drága! Főleg a helybelieknek. P. A. millió forintba 'kerül az építkezés, ma már 100 mil­liós beruházásról beszé­lünk. Egyelőre keveset látok be­lőle, mondják is; ez még mindig a kezdet. Huszonkét hold Szentendrén, a Duna partján. Félkész épületek, le­endő csarnokok magasba meredő betonoszlopai, né­hány kisebb szükségépület, s az utakon nehéz, ragadós sár. Ennyi látszik az Építés- tudományi Intézet szentend­rei központi kísénleti tele­péből. Egészen más azonban a lát­szat, s ami valójában van. A telep épül, de ugyanek­kor már működik is. Nem egészen pontos fogalmazás, de azért el lehet mondani: önmagát is építi. Valójában ugyanis olyan elemeket hasz­nálnak fel a különböző csar­nokok, laboratóriumok épí­tésénél, amelyeket itt a hely­színen, a telepen végzett kísérletek nyomán készíte­nék el. Először kevés látványosság ígérkezik, s kissé vonakod­va indulok el a sáros úton a műszaki ügyintéző nyomá­ban, aki váltig biztatgat, hogy menjünk, nézzük meg a telepet. Magyaráz közben, hogy bent Budapesten, a Diószegi úton van az intézet, ott dol­goznak a tudósok, kutatók, jelenleg még a laboratóriu­mok is ott működnek, de a telep már nem maradha­tott. Nemrég beindítottak egy ventillátort, s az ugye zúg. A lakók feljelentették az intézetet. Nekik van iga­zuk. Dehát hely sem volt már ott... A nagyobb kísér­letek gyakorlati részét itt a telepen végzik. Egy házhoz érkezünk, amely, ahogy mondani szo­kás; éppen hogy tető alá került. Egyemeletes furcsa kis építmény. Némely he­lyén tégla látszik ki, másutt összefüggő nagy panelek, blokkok alkotják a falat, de ezek között is van kisebb- nagyobb. — Ebbe a házba legalább hat kísérlet eredményeit épí­tettük be — hallom a ma­gyarázatot — Láthatunk va­kolás nélküli falelemeket, a belső részeken műanyag ra­gasztót használtunk, bélül utófeszített födémpanelokat alkalmaztunk, s van még jónéhány újdonság. Mindez persze hagyományos építési módszerekkel keveredik. A sokféle anyagból így áll össze a ház. Tulajdonképpen takarékos- kodnak; a kísérleti darabo­kat ritkán használják fel, a bevált darabokat sem; egyes tartókat összetörnek a terhe­lési vizsgálatok során, a kí­sérleti falblokkból kevés ké­szül, tehát mire jó? — amit lehet, azt azért megmentik. Ezért épült a ház — ez is ta­karékosság. Ahogy elnézem, lehet vagy 200 ezer forint Föntebb egy kavicsosztályozó giépet nézegetünk: ebből is csak ez az egy van eddig az országban. Rendkívül fontos, kitűnő gép. A mechanizmus lelke a Rheax torony. Erede­tileg osztrák találmány, de itt tökéletesítették. Végezték sa­laknemesítést; azaz, hogyan lesz a kohósalak a beton alko­tóeleme? A kísérlet sikerült. Egyes panelek anyagába tufát kevertek, majd a kész lapot hegesztőpisztoly lángjával le­fúvatták. A kiolvadt anyagok szírrpompúsan csillogtak, épü­letek homlokzatát készítik majd ezekből a sokszínű ele­mekből ... A magyarázat, a bemutató. — amely most már egyre ér­dekesebb —, mindig így vál­takozik: „Ezt készítettük, ezt csináltuk”, aztán; „Ez lesz... majd.” A telep két ütemben épül fél. Lesz vagy két nagy csarnok, laboratóriumok, gép­kísérleti állomás. A magyar építőipar egyik legfontosabb központja épül Szentendrén, központ, ahol az elmélet gya­korlattá válik. — Mikorra késsül el a te­lep? — Várhatóan a harmadik ötéves terv végére. A városi tanács elnökénél jártam korábban, s ő javasol­ta, hogy érdemes volna ezt a telepet megnézni. Előzőleg a Dunakanyar ügyéről beszél­gettünk. Most eszembe jut, s megkérdezem; — Véleményük szerint mit nyer ezzel a teleppel a Du­nakanyar ügye? — Mit mondhatnék? — néz rám a telepvezető, s mutatja a kis irodát, ahová visszatér­tünk közben. Két íróasztal, egy rajzállvány, néhány szék, s a kályha. A műszaki ügyin­téző kis tábori főzőt vesz elő a fiókjából, azzal készíti s fe­ketét — Nekünk itt még egy írógépünk sincs. Ne is legyen ez valami nyilatkozat... Ko­rai... Ha felépül a telep, ak­kor nemcsak a Dunakanyar nyer vele... Egyelőre azonban... — Egyelőre csak ml va­gyunk itt, meg néhány mun­kás — folytatja a műszaki ügyintéző, akiről már tudom, hogy sokat próbált, régi épí­tész. — Csak a nagyját vé­gezzük el, amit bent a kuta­tók kidolgoznak. Értem. Kezdet: két vezető, s néhány munkás. Mindez ta­lán még nem is olyan jelen­tős. Arra gondolok azonban, hogy hány és hány dolog kez­dődött így az utóbbi húsz esz­tendőben, amikor először más sem volt, csak egy kis vityilló, s egy kecskelábú asztal — két vezető és néhány munikás. No, és tervék, elképzelések. Ki is mondom, amit gondol­tam: Először mindig óz úttö- kezdenek... Igen — hagyja jóvá az ügyintéző —, az úttörők ... Én j ott voltam Kazincbarcikán is, r indult, meg Jászbe- § rénybem, s még számtalan he- ^ lyen ... Igaz, így kezdődik ... ^ De nem ez a fontos, hanem ^ hogy mi lesz belőle... § Ismét csak az a ballada ját- § szik velem, amely a munká­val közös áldozatot is szim­bolizálja: „Egyszer elinduló tizenkét kőmíves...” Dékiss János Pompás szórakozás, kitűnő pálya, s páratlan — veszély. A visegrádi főútvonalon, de más aszfalt-, betonszaka­szon is vígan korcsolyáznak a gyerekek. Ne az első ka­tasztrófa figyelmeztessen arra, hogy nagy forgalmú útvonalon ez a játék: életveszélyes! Foto: Gábor Műkorcsolya - műúton ? Szemenszedett igazság A Madách Kamaraszínház­ban megkezdődtek Müller Pé- , tér „Szemenszedett igazság” •> című bűnügyi komédiájának próbái. A darabot vendégként Lengyel György, a debreceni ^ Csokonai Színház főrendezője ^ viszi színpadra. A főszerepeket ^ Pécsi Sándor, Béres Ilona, Ga­> ras Dezső, Körmendi János és > Zenthe Ferenc alakítja. lentkezett szakmunkásképzés­re, ezzel szemben felvettek 46 százalékot. A következő oktatási évre a felmérések most folynak. — Szeretném ezzel kapcso­latban néhány visszásságra felhívni a közvéleményt A MŰM 204-es számú váci ipari- tanuló-intézenében — ahol fő­leg öntőszakmunkásokat ké­peznek, egész Pest megyéből egyetlen gyerek jelentkezett öntőnek, az 1965/66-os tan­évre! Más: a budaörsi és érdi fiúk túlnyomó többsége kár­pitostanuló akart lenni. A péceli lányok szinte kivétel nélkül a fehérnemű varrónő szakmába kívánkoztak. A pándi fiúk csaknem egyhan­gúlag a szobafestő-mázoló szakmát akarták választani. Természetes, ilyen „földrajzi járványokban” terjedő kíván­ságok kielégítésére nincsen lehetőség. Ugyanakkor to­vábbra is súlyos gondokat okoz néhány mellőzött szak­ma — köztük a mezőgazdaság és az építőipar — utánpótlá­sának biztosítása. Cegléden és a ceglédi járásban — ezen a tipikusan mezőgazdasági jel­legű vidéken — például sok­kal többen jelentkeztek szak­munkás tanulónak, mint amennyit Cegléd és a főváros együttesen fel tud venni. Egy részüket személyes beszélge­tések során sikerült átirányí­tanunk a mezőgazdaságba, más részük azóta sem helyez­kedett el, sehol. Nagy volt a túljelentkezési arány a keres­kedelmi és vendéglátóipari szakmákban is. — Mindez arra utal, hogy még mindig nem elég széles körű és hatékony a pályaválasztási propagan­da és tanácsadás, , Hogyan kívánnak ezen a jövőben segíteni? — Januárban megjelenik a pályaválasztási tanácsadó leg­újabb kiadványa, amelyet va­lamennyi érdekelt szervnek megküldünk. Ebben részlete­sen ismertetjük a 14—18 év közötti fiatalok pályaválasztá­si lehetőségeit. Külön jegy­zékben tüntetjük fel az isko­lák címét, s azt is, hogy me­lyik iparitanuló-intézet me­lyik vállalat számára képez szakmunkásokat. Végül, kö­zöljük azoknak a fővárosi is­koláknak a jegyzékét, ahová vidéki gyermekeket is fel­vesznek. Sokan ugyanis nem tudják, hogy bizonyos, túlzot­tan frekventált szakmákba Budapesten csak fővárosi gye­rekeket vesznek fel, vidékie­ket nem. — Egyébként most dolgoz­zuk ki a jövő évi szakmunkás- képzés keretszámait A mun­kánkat nagy mértékben nehe­zíti, hogy egyes vállalatok nem tartják be a 20/1965. OT —MüM számú együttes utasí­tást, amely előírja, hogy a vál- ^ lalatok milyen módszerrel $ mérjék fel a munkaerői: tán- $ pótlás szükségleteit, s így oly- $ kor irreális igényeket közöl- $ nek. Még ennél is nagyobb 5 gond a lányok helyzete. A$ Munkaügyi Minisztérium 109/í 1965-ös számú utasítása meg- $ szabja, hogy a szakmunkás be- $ iskolázási létszám hány száza- $ lékát kell a lányok számára $ fenntartaná. Sajnos, a jogsza- $ bály nem tartalmaz semmiféle 5 szankciókat azokkal szemben, $ akik ezt az arányt megsértik. $ Így állt elő az a nehéz hely- 5 zet, hogy az idei tanévre szak- 5 munkás tanulónak jelentkezett 5 3698 leány közül megyénkben $ csupán 698-nak tudták biz to- $ sítani a felvételét. Szerencsénk $ volt, hogy a többiek egy ré-; szenek a főváros tudott helyet $ biztosítani, erre azonban nem $ számíthatunk mindig. Ennek; a problémának a megoldása-! hoz részint a jogszabály mó- 5 dosítására, részint a tömeg- 5 szervezetek, elsősorban a nő-! tanács segítségére van szűk-: ség. — Befejezésül még egy ! kérdést: mit tanácsolhatnak ! azoknak a fiataloknak, akik j

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents