Pest Megyei Hirlap, 1965. december (9. évfolyam, 283-308. szám)
1965-12-07 / 288. szám
1965. DECEMBER 7, KEDD #ísr HEGYEI <&Cír1tW 3 A borítékosok - egy év után Egy éve, 1964 novemberében kezdett el dolgozni teljes kapacitással a Szentendrei Papírgyár borítéküzeme. Az átszervezéskor — amikor kialakították a Papíripari Vállalatot, amelynek gyáregységeként dolgoznak a szentendreiek — az volt a cél, hogy jobban koncentrálják az erőket; így született meg a gondolat, hogy a borítékgyártást a megszűnő Papírneműgyár- tól valamelyik papírgyár vegye át De melyik? A szentendreiek vállalták. A gépek kiszállítása, felállítása, az új műhelycsarnok felépítése — nem kis gondot jelentett. Akárcsak — a munkaerő biztosítása A fővárosból mindössze tízen jöttek ki, a többieket az „utcáról” vették fel, olyan lányokat, asszonyokat, akik többsége addig gyárat sem látott s bizony, volt közöttük nem is kevés, aki fél óra után sírva fakadt a gép mellett Félt ' rle... Ma már megszelídültek a masinák, jobban mondva kezelőik megbarátkoztak a «épekkel, s az egy esztendei üzemszerű termelés bebizonyította: ahol van bátorság belevágni az újba, ahol nem kifogásokat, hanem megoldásokat keresnek, ott az eredmények sem maradnak el. Az ország borítékszükségletének kilencven százalékát innen fedezik, s mellette minisztériumok, külkereskedelmi vállalatok részére irattasa- kok, mintaborítékok százezreit gyártják. Amikor a tiszta, világos, kellemes levegőjű műhelyben azt kérdem, vállalnák-e a borítékok gyártása mellett a megírást is, nevetve tiltakoznak: évente kétszázmillió levélborító megcímzé- sét jelentené ez! A gépekkel való megbarát- kozás, a jó munkakörülmények, a tisztes kereset — 1100-tói 1400 forintig — inkább a termelés „emberi” oldalát jelentik. Mit mondanak azonban a termelés gazdaságossági adatai? Zábránszky Béla a terv- és munkaügyi osztály vezetője árkus papírokat tol elém: nem kell restelkedniük. A papírgyártásban az eredményességi mutató az un. anyagkihozatali norma; száz kiló papírból hány kiló készáru lesz? A próbaüzem kezdetekor — 1963 negyedik negyedévében — 78,97 volt ez a szám. 1964-ben — szintén próbaüzemként — 82,33, 1965 első negyedévében — amikor megindult a teljes gyártás — 80,2 százalékra csökkent. Nem estek kétségbe, tudták, természetes folyamat ez. A tények igazolták a reális álláspontot: a második negyedévben 81,9 százalékra emelkedett e mutató, a harmadik negyedévben pedig minden eddigi eredményt megdöntve 85,1 százalék lett, azaz száz kiló papírból 85,1 kilogramm készáru lesz! e A valóban jó eredmény elérését sokfeiól ösztönözték: a bérrendszerrel — a stancolók- nál, azaz a csákozóknál a jó anyagkihozatalra serkentő premizálással például — a szervezettség javításával, a még nem eléggé begyakorlott munkaerő fokozott segítésevei. Ennek tudható be, hogy nincsenek magasan kiugró egyéni teljesítmények, de nincsenek kirívóan gyengék sem: a jó erős átlag egyben azt is jelenti, hogy stabilizálódott a borítékosok — ahogy gyáron belül nevezik őket — munkája, s ma már, ellentétben a kezdettel, nincs szükség gyors beavatkozásokra, átcsoportosításokra, egyenletes a munka. Gondot okoznak az öreg, eléggé elhasznált gépek: három műszakban dolgoznak, s a sok javítás miatt a gépkihasználás nem a legjobb. Az igényeknek így is csak egy részét fedezik, a generáljavítások sorozata pedig azt jelentené, hogy még több igény maradna kielégítetlenül. A jövő évben végre nagy teljesítményű borítékkészítő gépet kapnak: ez, ha nem is oldja meg teljesen gondjaikat, de jelentősen enyhít azokon. A gondok enyhítését szolgálja az a Megszelídült masinák Levél Szegedről A megírást nem vállalnák törekvés is, hogy a kézzel készített tasakoknél — jól érzékelteti a törekvés jogosságát a következő számadat: az egy fő egy óra alapján számított termelési érték skálája igen nyújtott, ötven forinttól ötszáz (!) forintig terjed — igyekeznek meggyőzni a rendelőket, s gépeken készíteni a tasakokat is, nagy sorozatban, jóval termelékenyebben, akárcsak a szabvány borítékokat A papíripar kötött anyagkerettel dolgozik, itt csakis úgy teljesíthetik túl a tervet, ha azonos mennyiségű papírból több készárut sikerül gyártani. Érthető tehát, ha minden cselekedetük középpontjában az anyagkihozatali normák javítása áll. És még egy dolog: o minőség. tából jól ismert márka. Azaz még csak az ilye« vagy olyan néven Ismert levél- készletek. Ahhoz, hogy a vásárló valóban „jó márkának” tartsa az itt készült árut, az egy éve utat kezdett műhelynek folytatnia kell eddigi, biztató eredményekkel járt törekvéseit, gazdaságossági, s emberi tekintetben egyaránt. Mészáros Ottó Baronrfinevelés a háztájiban A budai járás baromfiállományának nyolcvan százalékát a háztáji gazdaságokban tartják. Éppen ezért fontos, hogy az asszonyok kellő szakismerettel bírjanak. A Hazafias Népfront, a Nőtanács és a földművesszövetkezetek járási központja ösz- szefogásával jól sikerült tapasztalatcserét tartottak a közelmúltban. Az asszonyok között tsz-tagok, háziasszonyok, állattenyésztőik voltak, és nagy érdeklődéssel nézték meg Pátyon, a Petőfi Termelőszövetkezetben a nagyüzemi libanevelést és tömést. A biai Dózsa Tsz-ben a baromfitar- I tás legújabb módozatait mu- I tatták be. ! $ Szegedről jött a levél, írója borítékot küldött a borítékban ... Nem leragasztható borítékot. Sok gond volt a dextrinnel, a ragasztó alapanyaggal, s ugyanakkor az első lépéseit tevő műhely dolgozóinak begyakorlottságával is. A gyárnak meg kellett szoknia, hogy közvetlen fogyasztásra termel, s míg másutt az egyszázalékos selejt jó eredménynek számít, itt — évi kétszázmillió boríték mellett — nem, mert kétmillió levélíró bosszankodna, nem ragad a „kuperta”. Szerencsére, jóval kisebb a selejt, s mind kevesebb lesz: intézkedési tervet dolgoztak ki, s azt következetesen Végrehajtják, szigorították a minőségi ellenőrzést, gyártásközbeni ellenőrzést vezettek be, A gépekről végeláthatatlan áradatban kerül le a boríték: egyszerű, sima, kék, s a béleltek, fehérek, kék, szürke béléssel. Mi mindent őriznek majd? Szerelmi vallomást, s hivatalos felszólítást, családi örömöt, gondokat? Valójában mindent. Hiszen tényleg egy egész ország küldi leveleit az itt készülő borítékokban. Miért is gondolna arra, hogy a szentendrei Duna-part mellett levő üzem egyik műhelycsarnokában Mezei Sándor szabász, Pinterics Ferenc gépmester, Megyeri Gáborné gépkezelő, Gabai Istvánná béleltboríték-készítő, Szalka Jözsefné csomagoló munkája nyomán jutott el hozzá a hírt vivő levelet takaró boríték? Hatalmas halomban Lilla- füred-tasakok: tíz boríték, tíz levélpapír. Mellettük a többi, a papírboltok kirakalegjobbkor! ... a visegrádi Fellegvárba tévedő utas így kiált fel. amikor az ácsokat megpillantja a kapuépület tetején. Nem kis irónia van a szóban, de csak részigazság. Mindenekelőtt annak örülünk, hogy a Műemlékvédelmi Bizottság már eljuthatott odáig, hogy ennek a szép, régi építménynek helyreállítására is gondoljon. A korai tél az oka, hogy ma kifogásolhatják a késeinek tűnő munkát Gábor íelv. A sajtó napján / * Irta: Vető József, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége titkára Ma is kopognak a szerkesztőségi írógépek, ma este is felzúgnak majd a nyomdai rotációsok. Szimbólum, s a lapok iránt megnyilvánuló szakadatlan figyelem és igény jele az, hogy munkával ünnepel a magyar sajtó. Negyvenhét évvel ezelőtt, 1918. december 7-én jelent meg az első magyarországi kommunista lap, a Vörös Újság bemutatkozó száma. Az évfordulón tisztelettel, hálával emlékezünk meg a Vörös Újságról és az elmúlt évtizedek többi bátor kommunista lapjáról, a forradalmi eszme merész, sokszor bármilyen kockázatot vállaló, a szocialista jövőt rendíthetetlen meggyőződéssel és hittel hirdető elődökről. A kommunista sajtóéval együtt őrizzük és továbbfejlesztjük a magyar sajtó minden haladó hagyományát, megbecsüljük azokat az érdemeket, amelyeket a szabadságért, a nemzeti függetlenségért vívott harcban szerzett. Ma nem csupán az újságok emberei állnak meg egy pillanatra, megemlékezik az ünnepről az egész magyar közvélemény. A sajtó már hozzátartozik mindennapi életünkhöz, a nép sajtója, a szocialista építés sajtója, amely szilárdan és következetesen dolgozik mindenért, ami a közösség ügye, ami az ország, a haladás, a fejlődés, a béke érdekeit szolgálja. Lapjaink kedveltek, olvasottak. A központi napilapok példányszáma alig néhány év alatt félmillióval nőtt, a megyei lapoké 315 ezerről körülbelül 600 ezerre ugrott, s a statisztika elárulja azt is, hogy reggelente már minden második magyar család otthonába eljut az újság. A hetilapok színes bokrétája is terebélyesebbé vált, példányszámuk mintegy 1,3 millióval nagyobb, mint hat évvel ezelőtt volt. A rádiót és a televíziót, a hírközlés e modern eszközeit milliók és milliók szerették meg. Ezek a számok is megmagyarázzák, miért tekintik elsőrendű kötelességüknek a magyar sajtó dolgozói, hogy ünnepükön számbavegyék eddigi tevékenységüket, hogyan is gyarapítják a múlt értékeit, hol tartanak ma, s — főképpen — hogyan javíthatnak további munkájukon? Akinek toll van a kezében, tudja, hogy a magyar sajtó fejlődése, a sajtó iránti érdeklődés a pártot övező bizalom kifejezője. S éppen ezért mind a sajtó, mind az olvasók érdeke egy és ugyanaz: vizsgálják a lapok behatóan, részletekbe menően és ösz- szefüggéseiben, magyarázzák szenvedéllyel a párt politikáját, az élet minden vonatkozásában. Sajtónk — bízvást mondhatjuk — eddig is igyekezett eleget tenni a követelményeknek. Nem egy tekintetben az olvasóközönség is tanúsíthatja a példányszámokon túlmenő nagyarányú tartalmi fejlődést. Szembetűnő a haladás: a legfontosabb nemzetközi gócpontokon olt vannak a magyar sajtó képviselői, hogy gyorsabb, alaposabb tájékoztatást adhassanak a világ eseményeiről. Fejlődött az országon belüli tájékozfa- tás is —, ha az olvosóközönség ma még nemegyszer joggal is követelt frissebb és pontosabb ismertetési itthoni dolgainkról. A közvélemény kívánsága — (s a magyar sajtó ebben is nagyot lépett) —: lépjünk fel a hibák ellen, minden területen leplezzük le a visszahúzó hanyagságot, felelőtlenséget, mulasztást, s majdnem ennyire fontos, hogy' a bíráló cikk ne legyen pusztába kiáltott szó, hanem a feltárt káros jelenségeket intézkedés is kövesse. Továbbá: a közvélemény nem csupán a negatívumok iránt érdeklődik, tájékozódni akar az eredményekről is. A sajtó dolgozói tudják, az eddiginél sokkal több vár rájuk, hogy az olvasók megismerjék azokat a sikereket, amelyeket dolgozó népünk elér az ország gyarapításában. A magyar sajtó napján keszöníjük —, bizonyára az olvasótábor nevében is — az újságok, a rádió, a televízió, a Magyar Távirati Iroda valamennyi dolgozóját. Szeretettel köszöntjük a nyomdászokat, a kiadó- hivatalok munkatársait, s nem utolsósorban a hírlapokat sokszor rideg és mostoha körülmények között, esőben, hóban, a távolságokat leküzdve, nagy önfeláldozással terjesztő postásokat. Lelkesítsen mindannyiunkat az a tudat, hogy az egykori kommunista sajtó példamutató munkásait követjük, amikor a tömegekhez eljuttatjuk a párt szavát, ezzel is segítve nagy céljaink megvalósítását. A kilincs kattanása visszhangzik a folyosón. Ilyenkor, este 7 után üres már az iskola, csak a tanári és az igazgatói szoba fényei vetítődnek a sárga kockákra. Kecskeméti Pálné fázósan húzza a kendőt a nyakán, aztán kocog Benke Lajosaiénak, a ceglédi Hámán Kató általános iskola igazgatónőjének ajtaján. — Gyere Mariskám, már nagyon várlak — hangzik bentről az invitálás. — Hozok széket ide a melegre. Elhoztad a naplót? Sokan voltak? — Hallod-e! Csoda hideg van ma! — fújja a kezét „Mariska” —, aztán látod, mégis milyen sokan jöttek. — Az igazgatónőnek, a ceglédi városi nőtanács titkárának és a háziasszony Kecskémé tűiének összehajlik a feje a rub- rikás nagy könyv fölött. Ebbe vezetik immár évek óta, kik, miért, milyen ügyben keresik fel a nőtanácsot a fogadónapon. — Mária átszaladt az iskolai szünetben és szólt, hogy megbeszélte a gyerekekkel, másik úttörőőrs látogatja a 82 éves Baltazár nénit. Az ünnepek előtt takarítanak nála. — Adóm Mária velük megy? — Világos. Q majd ügyel, Önzetlen asszonyok hoigy minden rendben legyen. Most naponta más pár megy a nénihez vizet hozni, fát, tüzelőt bekészíteni, ellapátolni a havat a konyha elől. Nézd, Pistától kaptam levelet — húzza élő a borítékot Kecske- métiné. — Jól van — írja —, csak már szeretne közülünk valakit látni. Mikulásra megint készítek egy kis csomagot, beszaladok hozzá. Füle Pistit a városi nőtanács patronálja. Évekkel ezelőtt lelkiismeretlen anyja elhagyta a családot. Magára maradt a mozogni alig tudó ember, a kéthetes csecsemő, és a tízéves fiú. A kicsit akkor állami gondozásba vették, az emberhez Lukács Istvánná jár azóta is mosni, takarítani Pistiről a nőtanács gondoskodott. Kollégiumban van, már a közgazdasági technikum tanulója. A hűtlen anya helyett Kecske- métinét fogadta szívébe. Újabb lap a naplóban — Tudod-e, ki járt ma benn? — kérdi Mariska. — Eljött Kubinyiné. Olyan beteg volt szegény, mégis rászánta magát az útra, hogy beszámoljon Marikáról. Kubinyi Marika és családja életében az ő segítségük hozott örömet. A kislány hétéves korában megbetegedett. Bár életét a gondos ápolás megmentette, sajnos mindkét lába megbénult Emeletes sötét udvari lakásban laktak eddig. Édesanyja, apja ölben hordták le, s ahogy nőtt a gyerek, mind nehezebbé vált napjában többször a lépcsőn fel- s lecipelni. Nem volt könnyű, ■ de Bánkéné addig kereste a lehetőséget, míg végre Kubinyiék az egyik új házban földszintes utcai lakást kaptak. Ott ül most Marika órákat a napfényes ablakban, lesi, jönnek-e már testvérei. A következő bejegyzés arról szól, hogy Pallós Imréné elszámolást hozott, megvásárolta az állami gondozott gyermekeknek a téli ruhát. Aztán egy asszony neve szerepel a Zalka Máté utcából. Nagyon felháborodottan kérte, tegyenek valamit a Táncsics Mihály iskolával, mert elhanyagolt, piszkos előtte a járda. Négy utcára néz az épület, de mintha nem lenne gazdája, hétszám nem söpörnek előtte. — Rendben van, utána nézünk. Mi volt még? — kérdi Benke Lajosné. — No, várjál, még nincs vége. Jött egy fiatalember Dán- szentmiklósról. Majd elájultam, hogy még csak tizennyolc éves, de már édesapa, méghozzá ikrekkel. Mondtam is neki, hová siettek ennyire? — És mi a baja? — Az, hogy be kell vonulnia. — Hol laknak? — Szülőknél. Benke Lajosné írja a nevet és az adatokat. Ismeri a jogszabályokat, hiszen egyúttal képviselőnő is. — A bevonulást emiatt nem halasztják el, az biztos — gondolkozik közben hangosan —, de segítséget kaphat a felesége erre az időre. — Utoljára egy küldöttség jött — csukja be a könyvet Kecskemétiné. — A külterületi boltokkal van baj. Panaszkodnak, hogy délután háromkor bezárnak. Akik délután érnek haza a munkából, cipelhetnek mindent a városból, mert kijjebb még egy kiló kenyeret vagy sót sem vásárolhatnak. Úgy járnak szegény asszonyok, mint a mál- hás lovak, örökké megrakot- tan. — Na, jól van, Mariskám, ez a nap sem volt hiábavaló. Reggel útszólok Királynénak, Megyeri Margitnak, te meg beszéli Petrónéval és H. Tóth Laiosnéval. Meglétük, ki mit vállal magára. A bevonuló fiatalembert és a boltokat megtartom, annak én járok utána. r így megy ez hétről hétre. Van, amikor több, van, amikor kevesebb név kerül a kopott fedelű kék könyvbe. A rovatokban csak név és pár sor szerepel, de amíg áthúzhatják piros tintával a bejegyzést, ahhoz sok telefon, hivatali beszélgetés, sok asszony önfeláldozó és önzetlen munkája szükséges. K. M. »
