Pest Megyei Hirlap, 1965. december (9. évfolyam, 283-308. szám)

1965-12-04 / 286. szám

1965. DECEMBER 4, SZOMBAT

Vízzel a bort

— a vizet borral keresztelik

Vízvezetéket kapott Verőce

Aznap, amikor délután Verőcén a megépült vízvezetékhálózat ünnepélyes műszaki átadása megtörtént, délelőtt a Szobi Járási Tanács ülésének napirendjén a településegészségügyi helyzet is szerepelt.

— A mi völgyekbe települt rözségeínk több száz évesek — hallottuk. De valójában az az egész vidék, mióta ember él a földön, lakott. S ahol ember lakik, ott mindenütt földet, vizet szennyező hulladék kerül a talajba.

Ezen a környéken talán

már ötven-, vagy hatvanezer esztendő óta.

Ez az oka annak, hogy a járás községeiben levő 230 közkút közül, csak harmincháromnak kifogástalan a vize. Zebegény törpevízműve, bár a vezeték még nem hálózza be az egész községet, nagyjából már megoldotta a falu ivóvízproblémáját. Nagymaroson most próbálják ki a törpevízművet, amely talán néhány év múlva az egész községet ellátja. Szob most készülődik vízműépítésre. Verőce viszont azzal büszkélkedhet, hogy nincs egyetlen utcája, még apró zsákutcája sem, ahová el nem érne a vízvezeték.

A szerencsét meg kell ragadni

Nagyobb szerencse akkor sem érhette volna Verőcét, ha ötös találata lett volna a lottón. A váci Dunai Cementmű sok vizet igénylő üzeme számára vagy öt esztendeje pontosan a község határában talált megfelelő helyet vízműve kútjainak építésére. Csakhogy nem elég, ha felvillan, meg is kell ragadni a szerencsét. Kalmár Istvánná, Verőce akkori tanácselnöke, tárgyalni, könyörögni, alkudozni kezdett, s meg is egyezett végül a Közép- dunavölgyi Vízügyi Igazgatósággal, a cementgyárral, meg a váci Víz- és Csatornamű Vállalattal,

kap községe vizet, ha tárolót és vezetéket épít.

Meg kellett tehát mielőbb alakítani az ivóvíztársulatot, ami bizony nem könnyű munka. Sok talpalással jár egyenként meggyőzni az embereket róla, micsoida nagy áldás a jó ivóvíz. Három évvel ezelőtt sikerült a társulat létrehozása, de a községnek nem minden lakója lépett be. Most azonban 744 lakóháztulajdonos közül már csak mindössze 43 nem tagja a társulatnak, a törvény értelmében viszont nekik is meg kell fizetniük a hozzájárulást. És eddig 260 lakóházba bekötötték a vízvezetéket! Pedig ez is többezer forintos költséggel jár, mert udvaronként derítőt kell építeni előbb.

A vízvezeték, közel négymillió forintba került.

Két tárolómedencét, 14 400

méter hosszú vezetéket, 48

közkutat és 44 tűzcsapot kellett építeni.

Igaz, ehhez a társulat egymilliónál több állami támogatást kapott, a község lakossága pedig töméntelen társadalmi munkával járult hozzá a kész- pénzkiadások csökkentéséhez. A Vízügyi Igazgatóság felsőgödi szakaszmérnökségének munkásai buzgalommal végezték a munka rájuk háruló részét, úgyhogy határidő előtt jóval be is fejezték. így kerülhetett sor alig három évvel az Ivóvíz Társulat megalakulása után az egész vízvezeték átadására. Mégis, csak egy hét késedelemmel.

Gyér érdeklődés

Egy hete ugyanis a küldött- közgyűlést határozatképtelenség miatt nem lehetett megtartani.

— Bezzeg, amíg építkeztünk, mindenki megjelent — nevet Dömény Jenő, a társulat elnöke — Sürgettek, mindenféle javaslatokat, panaszokat adtak elő, néha csakúgy rengett a ház fala, olyan zajos volt a vita. Mióta vízvezeték vizet isznak, már

. megcsappant a tagok érdeklődése, minek is jönnének, ha egyszer folyik a víz.

— És méghozzá micsoda víz! Jobb a pestinél is, nem kell klórozni — szólal meg egy őszhajú öregúr. Gyorsan kiderül róla. hogy a társulat létrehozásának egyik leglelkesebb agitátora volt, aztán a társulat részéről az építkezések kérlelhetetlen műszaki ellenőre. Czillér Antal

nyugalmazott építészmérnök tulajdonképpen pesti lakos, Verőcén csak kis tuszkulánu- ma van, meg néhány öl szőlője, de

bennszülött sem tehet a faluért többet, nála.

Spiesz János verőcei tanácselnök boldogan dörzsöli a kezét:

— Az egész járásban mi vagyunk az első község, ahol minden utcában van vízvezetéki kút

— Ezt már a magyarkúti turistaház éttermében, a disznótoros banketten mondja, ahol a felköszöntők szóáradata versenyt folyik az új vízvezeték vizével, ami különben ide, a magasba el sem ér.

De talán mégsem ezért nincs víz, hanem csak bor az asztalokon. Erről jegyzi meg a tanácselnök:

— A bort vízzel keresztelik, a vizet borral kell.

Víztelen vízvezeték

Verőcével csaknem összeépült Kismaros. Persze a kismarosiak is jó vizet akarnak inni. Ivóvíztársulatuk szintén évek óta működik. Verőce, a jó szomszéd, felkínálta, dolgozzanak együtt, használja fel Kismaros is a DCM kútjainak vizét. A kismarosiak azonban úgy vélték, hogy az sokba kerülne. Olcsóbb, ha az Express ifjúsági tábor törpevízművéhez csatlakoznak. Mindjárt meg is építették a vízvezetéket, ám a csöveken még most sem folyik a víz.

Kiderült ugyanis időközben, hogy

a törpevízmű már a tábort sem látja el kenőképpen,

az Express is csatlakozni készül Verőcéhez. Nem maradt más hátra. Kismaros most utólag szintén azt kéri, amit eredetileg elutasított. Csakhogy az új fővezetéket a tárolótól határáig most már hosszabb úton kell vezetni, lefektetése olcsóbb lett volna, mint amennyibe ezúttal kerül.

Jövőre azért Kismaroson is áldomást ihatnak a vízvezeték megnyitása alkalmából. Természetesen, mint már tudjuk úgy, ahogy illik ilyen ünnepélyes alkalomkor. Nem vízzel, hanem borral.

Sz. E.

A tetteket szeretik

Értelmiségiek a falu kultúrájáért

Jól sikerült értelmiségi an- kétokat tartottak az elmúlt napokban a váci járás valamennyi községében a Hazafias Népfront rendezésében.

Ezeken a megbeszéléseken sorra vették, hogy a falvakban lakó értelmiségiek

közül ki, mit tesz a falu kulturális életének fellendítéséért. Általában megállapítható; a pedagógusokon kívül mind többen átérzik ennek a tevékenységnek jelentőségét

Egy új népművészet seregszemléje

Kiosztották a XIII. amatőr filmfesztivál díjait

Néhány napja ért véget az az országos amatőr filmfesztivál. Az idei seregszemlét még nagyobb érdeklődés kísérte, mint a tavalyit. A színvonal egy év alatt ismét sokat emelkedett

Régóta mondjuk már, hogyaz amatőr film a jövő népművészete.

E népművészet néhány remeke is birtokunkban van már, mely semmiféle tekintetben nem marad el a hivatásos filmektől.

A tavalyi fesztiválon Kinyó Sándor Opus I. című filmje nyerte a nagydíjat. Ez a filmköltemény már felnőtt, eszközeinek megfelelő és eszközeivel kitűnően bánó alkotás. Egy öregasszony élete, az öregség természetes szépsége a témája — csak amatőr filmen mondható el így.

Az idei fesztivál mezőnyéből két filmet érzek méltónak hasonló rangra, s már- már túl szigorú is vagyok:

Kern András és Edéiényi János középiskolai tanulók Mi lesz? című játékfilmjét és Pe- rényi Endre Az út című bábfilmjét.

Kern András az amatőr filmezésbe is úgy robbant be, mint annak idején a televízió Ki mit tud vetélkedőjébe: váratlan, imponáló tehetséggel, elsöprő vitalitással.

Filmje nemcsak amatőr

viszonylatban tökéletes alkotás.

Olyan témához nyúl, melynek megközelítésével hivatásos filmeseink — éppen koruk miatt — sikertelenül próbálkoznak: a mai tizen-évesek, a serdülők problémáihoz, szemléletéhez. Szerencsés dolog, hogy Kern András már ilyen fiatalon felnőtt érettséggel és jelentős tehetséggel tud e témáról beszélni.

Perényi Endre első díjjal jutalmazott bábfilmje is az ifjúságról szól, bőven élve a

bábfilm adta általánosító, ka- rikírozó lehetőségekkel. Mindenekelőtt őszinte alkotás, s eredeti is, mert mindazon sablonok nélkül ironizál az ifjúság perspektíváiról, az életbe kilépő diplomás fiatalok nehézségeiről, melyeket e téma kedvelői unos untalan használnak.

A film színes, tizenhat milliméteres, technikai kivitele kifogástalan.

Azt hiszem, ha levetítenék mozijainkban, észre sem venné a közönség, hogy nem filmgyári százezrek fekszenek benne, s nem főiskolán szerzett, sokéves szakmai felkészülést takar, hanem néhány éves önképzést, pár százméteres filmes gyakorlatot. Csupa ötlet, másodpercről másodpercre újul a nézőtéren a nevetés, anélkül, hogy a mondanivaló súlya csorbát szenvedne.

Igazság szerint a népművé- . szeti remek kategóriájába kel- ; lene sorolnom dr. Bánhidi i Zoltán dokumentumfilmjét, a i Három beszélgetést is. Talán ; az az egyetlen hibája, hogy a I három rész közül a legelső i súlya nem áll arányban — i hátrányára — a másik kettő- j vei.

| E film látásmódja a dokumentumjelleg mellett is mélyen egyéni.

! Az ábrázolás szenvedélye, el- ! mélyült mondanivalója művé- jszi rangra emeli. Méltán kap- ! ta a dokumentumfilm kategó- i ria első díját.

! A fesztivál zsűrije csaknem ! húsz filmet díjazott, vala- ; mennyi érdekes, színvonalas ! alkotás, néhol talán csak a I téma szegényebb, vagy az öt- I let kicsi, vagy érződik, hogy ! alkotója nincs még kellőkép- ; pen eszközeinek birtokában.

A részvevők nagy része budapesti amatőr volt.

i Jól szerepeltek azonban a v4- ; déki filmklubok is. Kár, hogy • Pest megye amatőr filmesei : nem vettek részt ezen a feszti- | válón. Talán majd jövőre!

— Dozvald —

FAISKOLÁBAN.

A Csemői Állami Gazdaság ceglédi faiskolájában az idén ősszel 140 ezer gyümölcsfaoltványt termeltek, s küldtek a megrendelőknek; a termelőszövetkezeteknek és az állami gazdaságoknak. Ott- jártunkkor éppen a csemői Rákóczi Tsz-nek csomagolták a 4200 gyümölcsfaoltványt

Foto: Gábor

Dr. Dér Ferenc:

k 1919-es Magyar Tanácsköitársaság sajtószabadsága*

December 7: a magyar sajtó napja elé

A MAI, SZOCIALISTA MAGYAR SAJTÓ történelmi előzményét, kezdetét az 1918- as polgári forradalomból kinőtt — az 1917. évi oroszországi Nagy Október oéldáját követő — 1919-es magyar proletárforradalom és Tanács- köztársaság korszakában találjuk meg. E korszak nagy eseménye volt a Vörös Újság 1918. december 7-i megjelenése, amelynek évfordulóját népi államunk a magyar sajtó napjává nyilvánította.

Az „igazi szabadság és egyenlőség rendszere” — mint Lenin nevezte — a Nagy Októberi Szocialista Forradalomban megszületett és ténye, győztes harcai lökésszerűen lendítették előre a nálunk, Magi -országon is megindult forradalmi hullámot. E forradalmi hullámlökés egyik megnyilvánulása 1918. október 27-érl — a „lánchídi csata” napján volt, amikor „a budapesti újságírók kijelentik, hogy a lapokat nem vetik alá a cenzúrának”. A polgári demokratikus forradalom győzelme után kiadott 1918. évi II. Néptörvényben az elsők között deklarálják a sajtószabadságot.

A Magyar Tanácsköztársaság állama valósította meg történelmünk során először a munkásosztály, a dolgozó nép sajtójának szabadságát.

A MAGYAR TANÁCSKÖZTÁRSASÁG — írja tanulmányában Práger Miklós — nemcsak a magyar munkásosztály, hanem az egész dolgozó népünk szabadságharcainak nagyszerű folytatása és szerves része volt, ezért sajtójának szerepe a magyar sajtó 250 éves történetében különösen kiemelkedő jelentőségű. „A sajtószabadság ott kezdődik — idézi Marx-ot —, amikor a sajtó megszűnik ipar lenni.” A Magyar Tanácsköztársaság valóban szabaddá tette a sajtót a kormányhatalom minden korlátozó kötöttségétől, mindenféle nyílt, vagy rejtett cenzúrájától, megszabadította a különféle tőkés csoportoktól és üzleti érdekeltségektől, s a munkásosztály felszabadításának, a proletárhatalom megteremtésének szolgálatába állította. A magyar sajtó haladó munkásai számára először volt adott az a két feltétel, amelyet Engels minden sajtótevékenység alapkövetelményeként jelölt meg: „Az első a teljes sajtószabadság, a második annak biztos tudata, hogy szavunk éppen ahhoz a közönséghez jut el, amelyhez szólni akarunk. Szemmel kísérhetjük minden egyes szavunk hatását. Látjuk, hogyan találnak telibe az egyes cikkek, mintha csak gránátok lennének, amint szétvetik őket a bennük levő robbanóanyagok.”

A Tanácsköztársaság sajtójogának alakulása végigkísérhető az események menetében.

Az a tény. hogy a proletár- diktatúra kikiáltása fegyveres harc. különösebb ellenállás nélkül történt meg, rányomta bélyegét a sajtóviszonyok alakulására is. A burzsoá lapok — néhány szélsőségesen jobboldali, uszító, soviniszta orgánum kivételével — még hosz- szú ideig megjelenhettek és agitációt folytathattak a néphatalom ellen. A proletárdiktatúra első két hónapjában az egyesült párt kiadásában hat napilap jelent meg — emellett nem kevesebb, mint háromszor annyi, mintegy húsz polgári lap élt.

„ ... az alattomos ellenforradalom legveszélyesebb formája a megbízhatatlan polgári sajtó — írta a Vörös Újság 1919. március 23-i száma. — A kormányzótanács egyik legsürgősebb feladata legyen a megbízhatatlan sajtó kíméletlen kiirtása." Hasonlóan köve• Részletek a szerző nagyobb sajtójogi tanulmányából.

telt — az 1918. évi II. Néptörvénynek a sajtószabadságot burzsoá—demokratikus szinten szabályozó rendelkezéseire tüzelve — a Proletárjog című, folyóirat is március 29-i számában. „A proletárdiktatúra sajtójoga” című ismeretlen szerző tollából megjelent cikkében: „...a proletárforradalom eltörölte a burzsoá szabad mozgási jogát, feltétlenül meg kell, hogy szüntesse tehát a burzsoá értelemben vett sajtószabadságot. A burzsoá lapok fölöslegessé váltak, mert a forradalom elvette létjogosultságukat. A proletár- diktatúra nem szorul arra, hogy a polgári lapok dicshimnuszokat zengjenek róla akkor, amikor tudjuk, hogy ez a hang nem lehet őszinte, viszont azonban a diktatúra nem tűrheti azt, hogy a burzsoá lapok első ijedtségükből felocsúdva, ellenzéki álláspontot foglaljanak el és melegágyai legyenek a burzsoázia ellenforradalmának. Ennek szükségszerű következménye az, hogy az ösz- szes politikai burzsoá lapok beszüntettessenek. De ezt követeli a papírral, a gázzal, a szénnel, a munkaerővel való takarékoskodás parancsoló szükségessége is.”

A Tanácsköztársaság későn kezdett hozzá a polgári sajtó szétrombolásához, annak ellenére, hogy a Sajtóügyek Országos Tanácsa mellett a Közoktatási Népbiztosságon belül a sajtóügyek intézésére létrehozták a Szellemi Termékek Országos Tanácsát, s rendeletekkel körvonalazták a tanács feladatát, ügyköri beosztását, a sajtótermékek kiadásának engedélyezését stb. A Kormányzótanács által a sajtóügyek intézésével megbízott e központi szerv elnöke későbbi emlékirataiban a kommunistákra utalva megírta, hogy .......azt akarták, hogy azonnal szüntessék be a polgári lapokat ... a sajtódirektórium azonban erre nem volt hajlandó és minden emberileg lehetőt elkövetett, hogy a lapvállalatokat minél tovább megmenthessük ... A sajtódirektórium elszánt és erélyes állásfoglalásának volt köszönhető, hogy nem sikerült a polgári lapokat az első nap lehengerelni ...” A polgári lapok betiltására végül is 1919. május 24-én kerülhetett sor.

A

z első magyar proletárdiktatúra a Magyar Tanácsköztársaság 1919. június 28-án megjelent alkotmánya helyezte szocialista alapokra a sajtó- szabadságot. Első, vezető szakaszában rögzíti: „A Tanács- köztársaságban a proletárság minden szabadságot, jogot és hatalmat a kezébe vett...” A dolgozók jogait és kötelességeit meghatározó fejezetének 8. pontja azonban azt mondja ki a szólás- és sajtószabadságról: „A Tanácsköztársaságban a dolgozók véleményüket írásban és szóban szabadon nyilváníthatják, de megszűnt a tőkének az a hatalma, amellyel a sajtót a kapitalista gondolkodásmód terjesztésének és a proletáröntudat elhomályosí- tásának eszközévé alacsonyí- totta. Megszűnt a. sajtónak a tőkétől való függősége is. Minden nyomtatvány kiadásának joga a munkásságé és a Tanácsköztársaság gondoskodik arról, hogy a szocialista eszme az országban szabadon terjedjen.”

A sajtószabadság eszméjének szocialista tartalommal való megtöltése is azt jelentette, hogy a Tanácsköztársaság — a nyomdavállalatok, a papírkészletek szocializálásával és ezzel összefüggő egyéb intézkedésekkel — biztositotta a sajtószabadság tényleges gyakorlásához szükséges reális alapokat. A Tanácsköztársaság megvalósította a sajtószabadság lenini elveit. A felszabadult, a dolgozók kezébe került sajtó — a kommunista sajtó, élén a Vörös Újsággal — fennállásának utolsó pillanatáig híven szolgálta az első magyar proletárdiktatúra ügyét.