Pest Megyei Hirlap, 1965. december (9. évfolyam, 283-308. szám)

1965-12-30 / 307. szám

i Tápié mente A NAGYKÁTAI JÁRÁS RÉSZÉRE II. ÉVFOLYAM, 101. SZÁM 1965. DECEMBER 30, CSÜTÖRTÖK A telefonnál négy község tanácselnöke A villamosítás jegyében telt el as óesztendő 3 pedagóguslakás — Tervdokumentációs nehézségek — 4,5 kilométeres út Kocsirongáló huligánokat fogtak a nagykátai vasutasok Telefonon körkérdést in­téztünk négy községi ta­nácselnökhöz: községük gaz­dagodása terén mi, vagy mik voltak a legnagyobb esemé­nyek 1965-ben? Kenyó József, Tápióbics- ke: — A legnagyobb esemény 1965-ben Tápióbicskén az volt, kétségkívül, hogy a falu villamosítása teljes egészében befejeződött. A felszabadulás óta szinte minden évben ez volt a legnagyobb gondunk, s az idén végre elértük, bvrv a belterület minden lakásá­ba eljutott a fény. Karsai István, Pánd: — Pánd költségvetése 1965- re 492 ezer forint volt. A leg­főbb kiadási tételt a három pedagóguslakás vásárlása képezte. Ezen­kívül természetesen ap­róbb dolgokat is csinál­tunk, hogy a nevelésügynél marad­jak, például az iskola belső rendbehozatalát. Egyébként költségvetési egyenlegünk kö­zel áll a 0-hoz, ami jó gaz­dálkodást jelent. Zahalka Károly, Tápiógyör- gye: — Négy kilométer járdát építettünk meg. Nyolcvanhat ezer forint értékű társadal­mi munkát adtak a lakosok. Rozzant állapotban volt a Mintha megállt volna az idő, olyan lassan, de annál izgalmasabban közeledett a 13 nap alatt szerkesztett Luca székének kipróbálása. Amikor meghallottam az éjféli mise első harangszavát, kicsit meg­dermedve éreztem, hogy elke­rülhetetlen a kritikus, és ki tudja milyen veszéllyel járó pillanat. Karácsony éjjelén sűrű köd ereszkedett a földre. Az apró, szemcsés hódara kicsit fehér­re festette a sötét, fekete tájat. Magamba fojtott lélegzettel emeltem Jci háromlábú széke­met fejtekhelyéről, és óvato­san elindultam a tóalmási templom felé. Előzőleg megpróbáltam fia­tal társaságot toborozni ma­gam mellé, hogy biztonságo­sabb legyen életem, de nem találtam olyant, aki hajlandó lett volna templomba jönni velem. Még a boszorkányok megpillantásának izgalmas­nak ígérkező perce sem izgat­ta őket, pedig becsszó, megen­gedtem volna nekik is, hogy ráüljenek a székre. Fiatal lány- és fiúismerőseim leg­kedvesebb lemezeiket hallgat­ták, flört- és puszilehetőség­gel vidáman „fordulj-bolház- tak”, míg én a boszorká­nyokkal készültem hadakozni. A templomba, akár egy színházterembe gyülekeztek az emberek. Hogy ne okozzak túlságosan nagy feltűnést, a harangok alatt telepedtem le. Legtöbben rosszat sejtve elhú­zódtak tőlem, de volt néhány bátor férfi, aki velem izgulva, velem érezve várta a hatást. Nos, kedves olvasóim, éjfél­kor ráültem a székre. Körül­néztem a templomban, s őszintén mondva nem láttam egyetlen egy boszorkányt sem. Láttam fekete fejkendős néni­ket és bajuszos bácsikákat, velük néhány apró gyereket, fiatalt talán egyet vagy ket­tőt, de boszorkányt egyet sem. ravatalozónk, felújítottuk 35 ezer forintért. Az idén fe­jeződött be a villanyhálózat kiépítése az utolsó kétkilo- méteres szakasszal. Ez 400 ezer forintunkba került. Higanygőzlámpákat sze­reltünk fel a főútvona­lon, a vasútállomástól a tanácsházáig terjedő 1 ki­lométeres szakaszon. Igaz, tervdokumentációs ne­hézségek miatt még nem ég­nek, de ha minden jól megy, januárban már világítani fog­nak. Kertész Pál, Újszilvás: — 1965-ben a művelődési házra felvett bankhitelt fizet­tük vissza. Ez pénzünk zö­Azt nem tudom, hogy szil­veszter estéjén Nagykátán hány házibuli lesz, de teszem jó pár százra, és azt hiszem nem tévedek, hiszen emberi számítás szerint feltételezhe­tő, hogy minden második ház­ban lesz ilyesmi. A készülő­dés lázasan folyik. A megbeszélés családi vona­lon nálunk tegnap délután volt. Miután csendben végig­hallgattam, nyugodtan beszá­molhatok róla. Szememet nem homályosította el varázslat, azt hiszem, tel­jes szellemi frisseségemben voltam. Olyannyira, hogy rá­néztem az órámra és megálla­pítottam, hogy a misét már régen el kellett volna kezde­ni, ugyanis negyed órával is elmúlt éjfél. Amint kiléptem, mindjárt beharangoztak. Nem mentem vissza. Sietve indul­tam haza. Útközben több sötét, ijesztő alakkal találkoztam, de utó­lag mindegyikről kiderült, hogy vagy egy kapuoszlop, vagy egy furcsa növésű fa. Végtelennek tűnt az út. Meg­könnyebbülve lélegeztem fel lakásom ajtajában, amikor egy sötét alak futott felém. Na, ez már nem kapuoszlop, nem fa volt, élő alak. Nem tudtam megmozdulni. Le­hunytam a szemem és min­denre elszántan vártam, hogy­ha értem jön, vigyen oda, ahová akar. Amikor megérin­tett, nem bírtam tovább vak­nak lenni. Kinyitottam a sze­memet, és mit láttam? Egy boszorkányt. Pontosabban: először két ragyogó pici kö­römcipőt, kigombolt szürke télikabátot, zilált szőke hajat és egy tündéri boszorkányar­cot — Nem ért baj? — kérdez­te, de szeméből láttam, hogy nem kell válaszoljak. Haboz­va álltam, szótalanul és most utólag be kell vallj am, hogy végül is nem tudom, vannak-e boszorkányok. — Na gyerünk — mondta és belém karolva elvonszolt. Hát mégis elvisznek, gondol­tam. Nem tudtam eltalálni, hogy hová, de megtartva nyu­galmamat és lélekjelenléte­met, mentem vele. Egyben biztos voltam, mégpedig ab­ban, hogy karácsony estéjén az anyakönyvvezető is ünne­pel, oda tehát nem vihet. Végképpen megnyugodtam. Urbán László mét felemésztette. így foko­zottabban szorítkoztunk a la­kosság társadalmi segítségé­re, s a községüket szerető la­kosok segítettek is. 'Az útjavításoknál 53 ezer forint értékű tár­sadalmi munkát végeztek, megjavítottunk 4,5 kilo­méter utat. A járművet a községi tanács adta, a gyalogmunkát pedig a lakosság. A bankhitelből még jövőre is fennmaradt egy bizonyos összeg, de min­den esetre már jobban tu­dunk tervezni, mint az idén. Elsősorban a villany szerepel tervünkben. d. g. — Szendvicseket csinálunk! — jelentette ki határozottan a lányom. — Kiadós. Nem kell hozzá nagy cirkusz. Veszünk szalámit, vajat, rokfortot, szardíniát, ömlesztett sajtot, túrót, tejszínt, paprikát, sava­nyú uborkát, négy zsúrkenye- ret. A lányok délután eljön­nek, szépen, ízlésesen elkészí­tünk. mindent. A többire sem­mi gond. . j _ _ A nagyobbik fiam sem von­ta ki magát a szervezésből. — Vállalok minden költsé­get, ami nem szigorúan véve ennivalóra vonatkozik. Egy százast szánok pörkölt kávéra. Száz duplára számíthatunk. A röviditalok közül lesz cso­koládéflip, császár, meggy. Azok számára, akik nem' lel­kesednek az édes holmikért, barackot és brendit veszek. A szendvicsek után sört adunk. Azok számára, akik a Kinizsit szeretik, hozatok egy ládával, az igényesebbek Zsiráfot kap­nak. Tíz lityi bor elegendő lesz. Később döntjük el, hogy kadarkát vagy fehéret ve­gyünk. Feleségem sem akart lema­radni. — A fiúkat könnyen elinté­zem. Három kiló marhahús­ból jó erős marhapörköltet csavarintok. Akinek ízlik, éj­félkor jelentkezhet repetára. Háromféle sós-köményes süte­ményt készítek. A lányokra is gondolok, sütök két tortát. Azonkívül lesz kalapos kis­asszony, zongorabillentyű és karamella. Remélem, hogy a sütögetés körül meg tudok annyit takarítani, hogy meg- vehetem a cigarettát. Ha 20 csomag cigit számítok, bizo­nyosan elég lesz. A kisebbik fiam vette át a szót. — Én a zeneügyet intézem. A rádió rendben van, a le­mezjátszó is kifogástalan. A magnetofon meg üzemképes. Persze, a bulit nem akarom ingyen megúszni. Van 200 fo­rint megtakarított pénzem, új lemezek beszerzésére fordítom. A TÁPIÓ MENTE legközelebbi száma szomba­ton, január 1-én jelenik meg. MOZIMŰSOR Nagykáta ma: szünnap, holnap: Tilos a szerelem. Tápiószele met: szünnap, holnap: Bűntény a mű- | vészpanzióban. Tápiószc .ítmárton ! ma: Százegy kiskutya. Kóka ma: Egy amerikai Párizsban. Farmos ma: Egy nyáron át táncolt. Tá- piószőllős ma: Többgyermekes agglegény. Szentlőrinckáta ma: Viharos alkonyat. Tápiószecső ma: Robbantsunk, bankot. Estefelé jár az idő, meg­érkezik az egyik helyi sze­mélyvonat Nagykátára, a ha­todik vágányra. A jegyvizs­gálók eloltják a villanyo­kat, felhúzzák az ablako­kat és kulccsal bezárják a kocsiajtókat. Igyekeznek na­gyon vigyázni ezekre a szép, új kocsikra, amelyekből nap­ról napra többet látunk. Je­lentik a forgalmi szolgálat­tevőnek, hogy a 2516-os sze­relvényt rendben átadták. Fél óra múlva egy másik szerelvényből kilép Szarvas Józsefné, aki arra hivatott, hogy kitakarítsa a vonato­kat. Naponta több kiló tök­magot, napraforgómagot, ci­garettavéget, almacsutkát és még a j% isten tudja, hogy mit kell neki eltávolítani Pándon is nagy volt a ka­rácsony előtti forgalom. Min­denki igyekezett azokban a napokban a lehető legjobbat az asztalra tenni. A 24-es számú önkiszolgáló boltba tértem be. Bódi Jó­zsefné üzletvezetőtől érdek­lődtem, hogy milyen volt az ünnepek előtti áruellátás, örömmmel újságolta, hogy Eddig tartott a megbeszélés. Felém fordultak: — És te mit veszel, papa? Nyugodtan, hangsúlyozottan kijelentettem: — Veszek egy doboz An­daxint. Felíratok egy cső Bel- loidot, meg egy csomag Dor- lotint. Rendezhetitek a házi­bulit. Rossi Károly Nem bizony. Hanem kék. A járásban kilencen vannak. Nagykátán ketten, Szilágyi István és ő: Hám József. — Szilágyi azelőtt borbély volt, én meg festő. — Miért cserélte fel a festő- szakmát a kéménysepréssel? — Mert itt csak egy színnel kell dolgozni, nem kell a szí­neket keverni. — Mióta söpri a kéménye­ket? — Tizennégy éve. Évente 32 400 kéményt tisztítok ki, az eltelt 14 év alatt pedig 453 600 kéményt söpörtem ki. De hadd vágjam közbe, hadd segítsek az újságírónak, a fent elmon­dott 9 kéményseprő vezetője, művezetője a feleségem. — És otthon, a családban ki a vezető? — Van-e olyan család, ahol nem az asszony? — Mit szeret a szakmájá­ban? — Aki szereti a csavargást, a sár, a hó taposását, a hó, az eső áztatását — az menjen kéményseprőnek. Most kará­csony előtt volt egy olyan na­pom, amikor 20 kilométert gyalogoltam. Hű társam a gu­micsizmám. Egy kicsit kormo­sak is vagyunk néha. Néha magas helyekre is felmá­szunk. — Hol van a járásban a legmagasabb kémény? — A nagykátai gimnáziumé az. — Munka közben nem unat­kozik? — Szeretek a tanyasi em­berekkel beszélgetni. Minden hónapban, minden házat fel­keresek. Most Szentmárton­ahhoz, hogy az utasok, a be­járó dolgozók tiszta kocsik­ban utazhassanak. A hatodik vágány felé igyekszik, hogy az ott álló szerelvényt is rendbe tegye. Munkaközben észreveszi, hogy az egyik kocsi egyik fülké­jében négy-öt 16—17 év kö­rüli fiatalember van bezár­kózva a sötétben. Felszólítja őket, hogy nyissák ki az aj­tót, mert neki takarítani gell. — Mit?! Hogy még takarí­tani? Menjen maga takarí­tani az ... — Ezt, amit kiabál­nak nem lehet leírni, mert nem tűri a nyomdafestéket. Szarvasné otthagyta a „hu­ligán urakat” — mert most már méltán nevezhetjük őket rizs és olcsó palackozott bor kivételével úgyszólván min­den kapható volt bőven. Kü­lönösen bő volt a választék konzervekből, s még palacko­zott sör is érkezett időben. így a pándiak élelmiszereiket helyben, a községben beszerez­hették. Meglepő rendet és tisztasá­got találtam az üzletben. Pe­dig, ha az utcai sarat nézem, nem csodálkoztam volna, ha az üzlet kövezete sem látszik ki a sárból. Mert a forgalom most, újév előtt is nagy. Az üzlet vezetője bizakodó az évi terv teljesítését illetően. Egyedül az okozza neki a leg­nagyobb problémát, hogy a község lakói nehezen akarják megszokni az önkiszolgáló bol­tokban rendszeresített kosarak használatát. Azért, persze ezen a téren is van valami előre­haladás. (Mj) káta az én körzetem. Minden házhoz újévi naptárt viszek. Meg — remélem — szeren­csét. Ilyenkor jobb a kémény­seprőnek. Kiforrtak a borok, kimúltak a cocák ... — Mit kér a kéményseprő? — A kéményseprő azt kéri, hogy a lakók legyenek biza­lommal hozzá. Persze, tudom hol a baj. Az a baj, hogy mi mindjárt a díjat is kérjük, s ahol már pénzt is kémek, ott oda a népszerűség. Komolyra fordítva a szót, azért azt hi­szem, nem vagyok túlságosan népszerűtlen. — Mit szeret? Feketét, ci­garettát? — Nem szeretem egyiket sem. Talán azért, mert feke­téből a kéményekben bőven kijut nekem, s füstöt is eleget szívhatok. Ami a füstöt illeti-: Külföldön is jártam a nyáron a feleségemmel és a sógoro- mékkal motoron, Csehszlová­kiában és Lengyelországban. Szóval Csehszlovákiában ta­lálkoztam egy (de csak egy) kéményseprővel, annak viszont nem kell a kéménybe mászni, hogy szívja a füstöt. — Mi a hobbyja? — Kedvenc hobbym a mé­hészkedés. Szép, amikor vi­rágzik az akác. Nincs annál szebb a világon. No meg az autó. Jövőre autót veszek, hogy a gyerekek is jöhessenek kirándulni. — Meséljen el egy érdekes kéményseprő-történetet! — Az egyik kollégámmal történt meg az eset. Egy szil­veszteren szinte erőnek erejé­vel beöltöztette egy nagyobb társaság a kormos ruhába, és rámoló munkásoknak, Len­gyel Pálnak és Lengyel Mi­hálynak (névrokonok), akik mindjárt az asszony segítsé­gére mentek és erőszakosan felnyitották a fülke ajtaját. Mikor ezt látták, a „huligán uraik”, lehúzták az ablakot és azon keresztül próbáltak kereket oldani, azonban ez nem sikerült. Ugyanis Len­gyel Mihály a lábuknál fog­va húzta vissza őket. Ekkor kikeveredtek a folyosóra és verekedést kezdeményeztek a szolgálatát becsületesen vég­ző két vasutassal. Ügyes stra­tégiát alkalmazva valameny- nyien meglógtak és a vágá­nyok közül kőzáport zúdí­tottak a szerelvényre, amely­nek két fémkeretes ablakát bezúzták. Több sem kellett Szarvas- óénak és a két Lengyel­nek, üldözőbe vették a leg­lassabban futót és elfogták. Ezután már a rendőrség avat­kozott a dologba és rövid időn belül hurokra került valamennyi merénylő. Ügyük­ben majd a bíróság mondja ki a végső szót. Reméljük, hogy példamutatóan, hogy a hasonszőrűeknek elmenjen a kedve a népvagyon rongá­lásától. Igaz, hogy a kár mértéke mindössze „csak” 228 forint, de ez elegendő ahhoz, hogy a bíróság ítél­kezzen felettük. A MÁV a feladatát éberen és lelkiismeretesen ellátó há­rom dolgozót pénzjutalom­ban és dicséretben részesí­tette. (Kapis) Ebadta mondta... A villanykapcsoló letört otthon, a fürdőszobában. A középiskolás diák megfogta, majd később így emlékezett erre vissza: — Megrázó élmény volt. (m. b.) úgy mulattunk. Egy csinos fiatalasszony, tán hogy sze­rencsét hozzon neki az új év, felkérte táncolni. A fiatalasz- szony fehér ruhában volt. Nem lett az egész ruhája kormos, csak bizonyos helyeken. Van még egy történet, az velem esett meg. Egyik alkalommal beállítottam az egyik házhoz söpreni. Világosabb színű ru­hában ült a fiatalasszony a széken, ölében egy lábos. Meg­jön a férj. A nő feláll, lete­szi a lábost, ölében maradt a lábos nyoma. A férj rám nézett, azután a feleségére. — Na — gondoltam — én me­gyek! Jobb lesz innen időben távozni... — Kéményseprő és szeren­cse ... Lottózik-e, s milyen szerencsével? — Általában egy szelvény­nyel lottózom, tavalyelőtt volt egy hármasom. Amilyen pe­ches vagyok, alig fizetett há­romszáz forintot. Azóta az Istennek sem sikerült még egy kettest sem elérni. — Töltött-e ki másoknak lottószelvényt? — Igen, s az eredmény az lett, hogy így szólt az illető: — Komám, többet nem kérlek meg téged ilyenre. — Milyen a kéményseprőic és a kutyák közötti barátság? — Alig tízszer haraptak meg a kutyák. — Hol szilveszterezik? — Nagykátán, a Park Étte­remben, civilben. — Babona ide, szerencse oda, kérem, kívánjon azért nekem boldog új évet! — Boldog új évet kívánok! Deregán Gábor Pataki Tibor rajza Kipróbáltam a Luca székét „Boszorkányok pedig nincsenek, szó se essék róluk...“ A kéményseprőnek nem fekete szeme azoknak — és szólt a szén­Most is nagy az ünnepi íorgaiom Szokatlan még az önkiszolgáló kosár Pándon Szilvesztert lődéó

Next

/
Thumbnails
Contents