Pest Megyei Hirlap, 1965. november (9. évfolyam, 258-282. szám)
1965-11-14 / 269. szám
re.9» ti EGY Ei K^Círlau 1965. NOVEMBER 14, VASÁRNAP Em be rek-versek... Szerkesztői üzenet helyett Hegedűs László, gödöllői olvasónk legszebb verseiben a múlt borzalmaira emlékezik. De játékosan könnyed verseiben a jelen szépségeinek is tehetséges krónikása. íme, két verse, az elmúlt idők emlékeiről: Farkas László, ceglédi barátainak üzen Cse- mőről, a Városok című versében: Városok A szerkesztőségbe érkező, panaszokat észrevételeket és sajnos, nemegyszer intrikákat tartalmazó levelek között számos borítékból versek hullanak ki. Némelyiket írógéppel írták, de javarészét gyakorlatlan, íráshoz nem szokott kezek rótták a papírra. A verseket pironkodó, mentegetőző levelek kísérik útjukra: „Tudom, hogy nem vagyok költő. Egyszerű parasztember vagyok, de nagyon szeretem a verseket. Én is szoktam írni és most néhányat beküldők. Ne haragudjanak, hogy ezzel zavarom Önöket...” — írja Kartali Pál Aszódról. A mellékelt versek —, ha mint irodalmi kritikus olvasom őket — valóban nem költőtől származnak. És mégis van bennük valami, ami megkapó. Döcög a vers kiszámított üteme, sánták a rímek is. Az ilyen versekre szokták a szerkesztőségben azt válaszolni, hogy a szerző inkább olvasson, tanulmányozza nagy költőinket és csak azután próbálkozzon meg újra az írással. Tucatjával jönnek az ilyen versek. Nem egyben súlyos és bántó helyesírási hibák is találhatók. Könnyű lenne legyintéssel elintézni őket és hűvösen udvarias levélben lebeszélni a szerzőt a további próbálkozásokról. Erre készültem a minap, amikor magamhoz vettem a közben már tekintélyessé duzzadt levélcsomót. Olvasni kezdtem. És már az ötödiknél megtorpant a fölényes legyintés. Megjelentek előttem a levélírók, öreg parasztok, falusi asszonyok és diákgyerekek. Miért írnak ezek? Talán titkon azt remélik, hogy költők lehetnek? Van köztük ilyen is. Az egyik verscsomó kísérőlevele csak egy rövid felszólítást tartalmaz: „Kérem a mellékelt versek leközlé- sét...” utasít B. J. A versek a szerelemről szólnak, egy bizonyos Júliát próbálnak jobb belátásra téríteni. A szerző a rossz slágerszövegektől „ihletetten” ült a papír elé és amit „alkotott’ nem is lett más, mint ezeknek a slágereknek torz fintora. De a többség más. A már említett Kartali Pál, aszódi olvasónk azokról ír verset, akik a tsz-ben „... .előlegosztás napján aktívak, szátokból jrecsegve száll az átok, de az elhanyagolt föld, hiába vár tirátok ...” Budai József Szódáról, az Októberi Forradalom évfordulójára írt verset. Ostobaság lenne a vers rímeit, ütemeit, vagy formáját bírálni. Budai Józsefnek nem kenyere a költészet. Nem is lesz költő soha — ezt ő is megírja kísérő levelében, azzal együtt, hogy bevallja: „Ügy érzem le kellett írnom ezeket a verseket ...” A vers szárnyakat kap, mert őszinte lelkesedés fűti. Megható ez a közlésvágy, ez az üzenet, mert igaz érzelmeket tolmácsol. Egy ember, aki szegényesnek érzi a hétköznapi szavakat érzelmeinek kifejezésére, méltóbb eszközöket keres. így születhettek valaha a népdalok, vagy a bujdosó kurucok szabadságénekei. Debreceni József verse is tanúságtétel. Értékét nem a költő mesterségbéli tudása, nem az intellektuális asszociációk, vagy merész képek adják, hanem az okos emberi mondanivaló. Ír a gyárakban dolgozó öntőkről, a munka nehézségeiről, a poros, füstös öntödéről, hol a verejtékben fürdő munkások .,. ..a jövőt, a végtelent öntik a formák méhében”. Berényi András verse egy öreg parasztról szól, aki feljön Pestre tanársegéd fiához. Áll az utca forgatagában, nézi a fényes épületeket és ismételgeti a tanácselnök üzenetét: „... Beszélj vele Mihály, hogy rá is álljon, Jöjjön haza falujába, s a mi betegeinket kúrálja ...” Az öreg áll a nagy klinika előtt és várja a doktor urat... Sok vers ihletője a szerelem. Tiszta egyenes érzések, a boldogság kényszerítette a szerzőket, hogy a túláradó érzelmeiket papírra vessék, hogy szerelmüknek méltó emléket állítsanak. Mások a táj szépségéről dalolnak, az ember és a természet boldog viszonyáról írnak verseket. Könnyű lenne a versekben kimutatni a hibákat, a néha giccsbehajló képeket. De itt nem ez a lényeg. Döntőbb az írók szép iránti igénye. Persze hallom a merev esztéták érveit: alacsony színvonalú, giccses érzelmek ezek ... Valóban azok, ha diplomás slágerszerzők írják őket. De jelen esetben tanulatlan tanyai parasztember írja: „A szálló felhőkben is a képed keresem, Az ég kékje a te szemed nekem, a rét füvében hajad simítom, a szélzúgásban hangod hallom ... Mariskám, szerelmem...” E sorok szerzőjét történetesen személyesen is megismertem. Negyven év körüli parasztember. Mariskának hívják a feleségét és három gyerekének anyját. Mikor a versről ejtettünk szót, előbb pironkodott, majd elmondta, hogy ezt a verset akkor írta, amikor Mariska, a harmadik gyereket szülte. Az asszony arról panaszkodott, hogy megcsunyult. Ez volt a férj válasza. Egyik falubéli komája citerával dallamot is csinált mellé. A dallam azóta elveszett, csak a verset őrizte meg Sütőné ... Mariska. A leveleket és a verseket olvasva elhatároztam, hogy nem írom meg a sablonos lélektelen válaszlevelet. Arra sem vállalkozom, hogy az írásokról „irodalmi” bírálatot adjak. Azt pedig különösen kegyetlenségnek tartanám, hogy a szerzőket egyetlen szóval is lebeszéljem a további versírásról. Ugyan ki beszéli le a botot faragcsáló juhászt, a furulyázó pászAz ítélet napján tort, az öreg falusi mesemondót, a lakodalmi rigmusok szerzőjét? Tiszta becsületes érzelmek keresnek kifejezési formát maguknak, eszköz nélküli művészek keresnek módot arra, hogy valamit elmondjanak. Ha nem ebben a nyomdafestékes világban élünk, talán számtalan beküldött vers, nem a papírtól reméli, hogy életre kel, hanem népdallá válik. Nem bíztatom a szerzőket. Nem lesznek költők, de hiszen nem is akarnak azzá válni. De nem vállalom azt sem, hogy egy felületes és nagyképű bírálattal elintézzem próbálkozásaikat. Hisz a mai sokat vitatott „elidegenedett”, „közönyös”, „lélektelen” és „érzelemnélküli” világban éppen ezeket a füstös vitatermekben kimondott akadémikus szentenciákat cáfolják. És ez az igazi értékük... A beküldött versekben természetesen van számos, amely kifejezett költői tehetségről tesz tanúbizonyságot. Ennek kimondásához már nagyobb felelősség és alaposabb tanulmányozás kell. E sorokkal nem is akarok költőt avatni, de úgy érzem, hogy verseik megérdemlik a közlést és a figyelmet. Volt kutyáim, az elmúlt kedvesek föl-fölcsaholnak. Az emlék örök. A vén Gyöngyös még eszmélő korom hű társa volt. Én, kósza kis kölyök becsavarogtam fél nap a falut, s ő mindenütt a nyomomban, talán: hogy el ne vesszek. S jött egy szörnyű nap, amikor bűntettéért a gazda, mert csibére, vagy tojásra kapott, a gang faoszlopára húzta őt, oly kemény szívvel, irgalmatlanul, mint zord hóhér a kis gonosztevőt, a volt szegénylegényt, ki balkezes csikólopásért kapta a halált. Szegény Gyöngyös nyüszítve esdekelt, ám irgalomra többé nem talált. Mint vonított s vonaglott. Bözsivel hogy zokogtunk ott undorral teli, de kínját végignéztük részvevő kínnal. Ennyivel tartoztunk neki. Az intéző gondja A nyári reggelen, mint megzavart méhkas, fölbolydult a sürgő falu. Mindenki rettegett: befordul-e a postás? Ha megzörrent a kapu, már fölsírtak a rémült asszonyok s gondba merült a dacos férfifö. Sas-behívókat vittem magam is ki a pusztára, baljós hírvivő. S mert így mondtam az intéző előtt: herceg úr; mint tajtékozó bolond, reám rontott, hogy villant a szemem: ,Ennyit se tudsz? Kegyelmes ő, te rongy!*» Ceglédi barátaimnak A ktUSnbség talán csak annyi: itt több a bárs, ott az akác, és mégsem tudsz nyugton maradni, mert visszavágysz és visszajársz. A különbség talán csak annyi: ott több a {öld. Itt több a gyár, és mégsem tudsz nyugton maradni, a lelked mégis visszajár. A különbség talán csak annyi: ott szőke várt, itt barna vár, és mégsem tudsz nyugton maradni, úgy érzed: itt tél, ott: a nyár. ... A különbség talán csak ennyi... Kizöldül, hervad a határ, s mi folyvást vágyunk visszamenni, az ifjúságunk visszavár. Néhány megindítóan szép emberi gesztus, néhány tiszta megnyilatkozás és tanúságtétel. És mellettük néhány költőígéret. Mindez az újság kéthónapi postájában. Ügy érzem, örvendetes jelenség ez. Ezért nem vállalkoztam a személyes levelek megírására, vagy az ava- tottabb költők esetében a fontoskodó bírálatra. Ügy érzem, hogy nem teljesen magánügy ez... ősz Ferenc rss*rssssssssssssssssssssssr AMA SEGHERS 65 EVES Vallomás Mint Könnyű, kis hőpihék, hulidogáinak a percek: az idő lágy takarója, mint hó a téli kertet, álmaim zsenge vetését óvja. .. . mert a tar mezőkön újra vetettem: új szívvel, új álmok álmodója lettem. Nincs vitám többé siető napokkal, s nem torpanok meg panaszos ajakival, ha a pillanatok meg-megriasztanak azzal, hogy meghalok. Futó patak útja a zúgó folyamba: visz, sodor a Jelen, a Holnapot szülő Ma, milliók almát álmodni bátran, s apró tettekben is hőssé formáltan törni előre, rá se figyelve gondra-időre. Kalász a kévében, tégla a falban, egy a millióban, s ütemnyi hang a dalban: így lesz nagy a kicsi, így lesz sok a kevés, (a sóhajnyi egyéni lét szétveti börtönét, s véges határain belül is végtelenbe vész.) így vagyok immár az örök Ember, aki dolgos kézzel, teremtő értelemmel a Mindenség ormaira hágdtt, s birtokába vette a világot.. • Következő regénye már Amszterdamban, az azutáni pedig Párizsban jelenik meg, majd ismét Amszterdamban talál kiadót Máig leghíresebb regényét, A hetedik keresztet a harmincas évek végén írta. A Franco- fasiszták ostroma alatt tartott Madridban kezdett hozzá ehhez a regényhez és Párizsban fejezte be, 1937 nyarán, amikor részt vett abban a nagy békemegmozdulásban, amelyben a többi között Nehru és Dolores Ibárruri, és Marcel Cachin is részt vett és beszédet mondott 1939 végén fejezte be regényét, amely végül is New Yorkban látott napvilágot először, angolul, 1942- ben. PÁRIZS német megszállása után Anna Seghers két gyermekével illegalitásba vonult, majd a megszállt területről Dél-Franciaországba szökött, onnan pedig Mexikóba hajózott. A várakozás szorongató, megalázó, reményteljes és csüggesztő napjait heteit írta le nagyszerűen Tranzit című, magyarul nemrég megjelent regényében. Miközben gyermekeivel együtt Mexikóban élt, férjét a Pétain-kormány a Le Vemet-i in témái ótáborba zárta. A hetedik kereszt röviddel az angol nyelvű kiadása után németül is megjelent, a mexikói El Libro kiadónál, amely később a Tranzitnak is teret adott. Berlinben 1946-ban jelent meg elsőízben a regény, amely azóta az NDK-beli Aufbau Verlagnál már háromnegyedmillió példányban látott napvilágot. Anna Seghers 1947-ben visz- szatért Németországba, méghozzá annak demokratikus felébe. 1951 és 53 között műveinek gyűjteményes kiadását jelentette meg az Aufbau Verlag. Végül, 1962-ben, a Német Szövetségi Köztársaságban is akadt kiadó, amely bátorkodott Anna Seghers-művet megjelentetni: A hetedik kereszttel, a Tranzittal és egy kétkötetes novellagyűjtemény- nyel ismertette meg a nyugatnémet olvasókat. ANNA SEGHERS a századdal együtt született, november 19-én ünnepli 65. születésnapját Ekkor jelenik meg új elbeszéléskötete, A gyengék ereje. A Szent Barbara-i halászok felkelésétől az új novelláskö- tetig Ívelő pálya a mai német széppróza egyik legnagyobb és legjellegzetesebb egyéniségének útját mutatja Munkáit a világ minden kultúrnyelvé- re lefordították, szerte a világon mindenfelé, hazánkban is, óriási olvasóközönség várja újabb műveit OLASZORSZÁGI VÁZLATKÖNYVBŐL Huszárik Zoltán rajza I SÄEGA VASZONKÖTÉS, j rajta kék színű betűkkel a ! szerző neve és a könyv címe. I így festett Anna Seghers első ! könyve, amely Gustav Kiepen- I hauemél jelent meg, 1928-ban ; háromezer példányban. Se- I ghers — mindössze ennyi állt i a köteten, keresztnév nélkül : és soikan azt hitték — férfi : írta. Annyira férfias volt a I kisregény — A Szent Barbaras halászok felkelése címmel később magyarul is megjelent — témája, stílusa, hangvétele. Egyébként felvett név a Seghers. Az akkor huszonnyolc éves szerző igazi neve Netty Reiling volt, pontosabban doktor Reiling, nem az orvostudományok, hanem a filozófia doktora. . Egy mainzi képkereskedő lánya Dr. Netty Reiling, azaz Anna Seghers első könyve mindjárt nagy vitát kavart és jelentős sikert aratott: megkapta az az évi Kleist-díjat érte. Azóta Anna Seghers minden új könyvét olvasók tömegei várják, megjelenése nemcsak német irodalmi, de világirodalmi eseménynek számít. KŐVETKEZŐ MUNKÄJA, első nagy regénye 1932-ben ; jelent meg — emigránsokról ; szólt, akik a fehérterror elől í menekülnek saját hazájukból — és egy évvel később, 1933- ban, már a hitleri—göbbelsi könyvmáglyára került. Az írónő pedig osztozott regényhősei, az emigránsok sorsában: a Harmadik Birodalom fokozódó terrorja elől Párizsba menekül. Szegedi Pál, Nagykátán tanító. Néhány ver-j se már megjelent újságokban. Beküldött al- j kotásaiból, ezúttal helyt adunk alábbi ver-; sének: Kispolgár Jakab Es te: Kispolgár Jakab, akinek tévéje van és autója szalad, hajrá, ugorj, • taposs a gázpedálra, s gyere Ide a földekre, ide a tanyára! ! Itt nem léphetsz egyet séma ősszel, ha nincs gumicsizmád. 5 Lenne csak villany, betonút, talán kibírnád ... Otthon bezárkózol modern-avult szobádba, s úgy érzed mégis: c be vagy az unalomba, magányba skatulyázva, i Ha találkozunk, (mert ismerlek jól) szólok: j — Mond, milyen volt Bessenyei? — 5 mondod: — Kérlek tisztelettel, nem tudom, ^ még nem mutattál be neki ... — Költők? Szocializmus? Társadalmak? Agyadból csak az italra, s Kafkára nyílik ablak. $ No és, no és, a pénz! A nagy ivászatok! (Tökfej-galeritekben döntőek a szagok.) Barátaim meg én csak röhögünk rajtad, tudom, nem örülnél, ha meglepnénk valamikor e nyugtalan-dühös rajnak. Unom hazai-Picassód vásznait, aki nyugat! szemüveggel orr-nyergén számolja zsebed százasait. Magadról fénykép-erdő készült, — főleg a jobb napokban. , (Apám papírzsákon aludt akkor egy sötét pince-sarokban.) Hát ez vagy, Kispolgár Jakab! Fütyürészek és kiköpök szemtelenül rácsos ablakod alatt. ' S míg két lányod ékszert aggat magára, s az estében céltalanul flancol, • velem harag, öröm, álom és valóság egyaránt $ vígan csatangol. 2 Mézes Lajos, a perbáli „Petőfi” Tsz könyvelője hosszú levél kíséretében küldte be figye- __ lemre méltó verseit. Érdekes és tanulságos'^ eszmefuttatást közöl a költészetről. Majd azt ^ is megállapítja, hogy könnyebb a versekről ^ írni, mint jó verset írni. Elítéli azokat a köl- $ tőket, akik a versírást pénzkeresetnek tekin- $ tik, vagy egyszerűen csak szakmának. Valló- $ más című versében — melyet az alábbiakban $ közreadunk — mintegy ars poeticáját haté- $ rozza meg. $ 3
