Pest Megyei Hirlap, 1965. október (9. évfolyam, 231-257. szám)

1965-10-10 / 239. szám

nar mtcYti kMívUid 1965. OKTOBER 16, VASÄRNAP Borisz Paszternák: ARANYLÓ ŐSZ Ősz. Varázsos palota, mindenkinek nyitva-tárva. Erdei út fut tova kis tavak bámulatára. Mint egy képkiállítás: termek, termek s újra termek arany termei csodás szilfáknak és kőriseknek. Hársak arany gyűrűje, mint menyasszony koszorúja. Lágy fátyollal fedi be halvány arcát a nyírfa. És a felszántott ugar árka, gödre telve lombbal. És a sárguló juhar mindent tág keretbe foglal —, hol hajnal felé a fák párosával pírban állnak, s borostyánszínű nyomát rajtuk hagyja a napszállat; hol a szakadék-falak elárulják, ki betévedt, úgy zúg léptei alatt, úgy zeng a száraz levélzet; s hol a lejtős iharos riadó visszhangra hallgat, és a hajnal meggypiros olvadéka is megalvad. ősz. Vén könyvet, aranyat, ruhát rejtő kincseskamra —, , katalógusát a fagy levelezi, lapozgatja. Teliér Gyula fordítása Falu Tamás: EZERJÓ Minden asszonyból a legjobb van benne A füvek között ezerjófű lenne. Van benne jóság, hűség, Ábránd és egyszerűség, Remény és halk lemondás, Tavasz s őszi borongás. A némák felé kérdés, Bűnös felé megértés, Szívének füveskertje Gyógyító ír a sebre, Melyet lelke tépésével kötözött. A füvek között ezerjófű lenne, S ezerjóasszony az asszonyok között. — Szervusz Ilon. A lány megrettent. — Jaj, de meg ijesztették Szervusz. Hát te mikor jöt­tél haza? Vas Jankó is megállt, meg­lepte őt is a fa mellett álló legény, de a következő pil­lanatban már közelebb lé­pett. — Szervusz Antal, lzlik-e még a városi élet? — Ízlik — mondta Antal homlokát ráncolva. — Csodálkozom — nevetett Jankó. Na, szervusztok — csóválta a fejét és ment to­vább. — A kettessel jöttél? — minden héten, mint mások? — Mások se. Csak kéthe­tenként, ha szabad szomba­tosok. Különben tudod, hogy miért mentem el. — Tudja az ördög — vág­ta rá Ilon mérgesen. Pedig nagyon is emlékezett. An­tal azért ment el, hogy mo­torkerékpárra gyűjtsön pénzt. És neki is tetszett ez, alig vár­ta már, hogy Antal megve­gye a motorkerékpárt és pu- fogtassa az utcán, ha hozzájuk megy. — Talán elfelejtetted? De könnyén felejtesz. Pedig ne­ked is tetszik a motor, azt mondtad. vonatozó munkások. Különbö­ző életforma, más életfelfogás. Az évtizedek szokássá gyö­keresedett ellentéteit nehéz feloldani egy-két esztendő alatt. Szántó József mégi* hozzákezdett a Ledönthetetlen- nek hitt láthatatlan válaszfal bontásához. Azzal, hogy me­leg, barátságos otthont vará­zsolt szinte a semmiből a ri­deg falak közé. Klubbal, szak­körökkel, könyvtárral, tsz- énekkarral, színházi előadá­sokkal, filmezéssel. Jól számított. A kívül ko­pott falú, de belül hangulatos­sá varázsolt épület mintha mágnesességgel töltődött vol­na fel: először csak a kíván­csiság vonzotta az embereket, azután pedig a megismert és hamar megkedvelt okos, kul­turált szórakozás lehetősége. A közeledés, a feloldódás fo­lyamata megindult és nem la a leglassúbb ütemiben. Munká­sok, földművelők, értelmisé­giek jöttek, s akik addig jósze­rivel csak ráköszöntek egy­másra az utcán, barátokká hangolódtak a művelődés és szórakozás hasznos órái alatt És nemcsak az emberek, az albertiak és az irsaiak kerül­tek egymáshoz közelebb. Tör­tént valami más is. Valami, ami nem kevésbé fontos. Kö­zös ügy lett az emberek mű­velődésének ügye. Példák sora bizonyítja ezt. Az énekkar anyagi kiadásait a termelőszö­vetkezet vállalta magára. A színjátszó-szakkör költségeit a földművesszövetkezet fedezte. A kézimunkaszakkör anyagi alapját a művelődési ház biz­tosította, de a tagokat a nőta­nács szervezte. A községi könyvtár kihelyezett fiók- könyvtárakat nyitott a terme­lőszövetkezetekben. És így to­vább. A kik tanúi voltak a szin­te kézzel fogható vál­tozásnak, azokat nem érte meglepetésként, amikor alig másfél évnyi munka után Szántó József kitüntetést ka­pott. A Szocialista kultúráért emlékérmet nyújtotta át neki a művelődésügyi miniszter. Azóta még pezsgőbb, eleve­nebb az élet a megújhodott, öreg falak között. — p — kérdezte Ilon, hogy Antal ne bámulja már olyan veszettül a távolodó Jankót. — Azzal, de úgy látom, nem nagyon vártál. — Mért mondod ezt? — Csak úgy. — Hát ne mondd. Alig vá­rom a második szombatokat, hogy lássalak, te meg ilyene­ket mondasz. — Nem úgy láttam az előbb ... Vihorásztatok. — Hát aztán. Együtt dol­gozunk, most meg bolondo­zott, a Julit ugratta. — Azért sugdosott neked. — Megbolondultál? — Láttam. — Vak vagy te, hallod, meg bolond. Egy hónapban két­szer látlak, akkor is csak veszekszel, mert beléd bújt az ördög. Hát mit csinálsz te ott, mi? — Dolgozom. — De amikor nem dolgo­zol! Hol küjtorogsz? Kiket bolondítasz? Hol kocsmázol? Miért nem jársz haza te is — Tetszik a nyavalyának. Tán, hogy úgy járjak, mint Péter bácsiék? — Kicsodák? — Hát a tsz elnökhelyette­se, meg a felesége. Hajtottak ki az állomásra és neki egy szekérnek. Bevitték őket a kórházba. Azt mondják, hogy Péter bácsinak le kell vágni a lábát, úgy összetört. A felesége meg agyrázkódást kapott. Hát kell a fenének az a motor! Hogy ■velem is az történjen, és hogy te féllábú legyél! Már reszketett, torkát sírás fojtogatta. Kis szaty­rának fülét majd szét szedte, úgy markolászta jobbról, bal­ról. Antal nyelt egyet, kiszá­radt a torka. — Mikor történt? — Tegnapelőtt. Antal megfogta Ilon vállát, remegett a tenyere. — Nem mindenki jár úgy, Ilon. A vonat is kisiklik né­ha, meg a repülő is lezuhan... Juhász Gyula: OKTOBER A fény arannyal öntözi még A szőke akác levelét. De ez a fény, megérzem én, Már októberi fény. Az alkony lila fátyla alatt Tarka tehenek hada halad Vígan eibődül, hisz haza tart, De ez már őszi csapat. A kertben tarkán égő színek, Virágok, dúsan vérző szívek, Rajtuk az este harmata ring, De ez már őszi pompa mind. Fényt, krizantémot, dalt, harmatot, Lelkemben vígan elringatok, Megszépül lassan, ami rég volt, De ez már októberi égbolt! : — De én nem akarom, hogy • megvedd azt a motort, nem > akarom. Nem tudta visszafogni \ könnyét, a cseppek már ki-; ültek szeme peremére. An- i tál zavartan nézte napszítta \ arcát. — Jól van, na, hát akkor \ nem veszem meg — mondta : halkan. — Megígérted? Csakugyan? i — Meg — nevetett Antal, i Gondolta: majd elmúlik Ilon \ rossz kedve és akkor csak \ megveszi. — Akkor meg — törölte \ szemét Ilon — akkor meg : mit keresel te a városban? \ — Hát dolgozom — ámult i rá Antal. — Dolgozol — legyintett \ dühösen Ilon. — Én is dől- j gozom, mégsem szaladtam el. \ Itt is dolgozhatsz, ha akarsz, ! Vagy én csak húsz napra l kellek neked egy esztendő- \ ben? Mi? A többi napokra \ talán van valakid ott? — Ilon — Antal két kézzel \ kapta meg a lány karját és \ megrázta. — Mit beszélsz itt \ össze-vissza?! — Mit? — rántotta ki karját \ a lány. — Azt, hogy nekem: nem kell olyan ember, aki \ csak kéthetenként egy napra) az enyém. Vagy mindennap- \ ra, vagy egyre se, érted? Megfordult és otthagyta $ Antalt. A legény kábultan | nézett utána. „Hát most hagy- \ jam ott, amikor megkaptam ^ a munkásszállást, meg a ke- $ resetem is jobb lett” — dü- § höngötí. Felpattant a kerékpárra. | Utolérve Ilont, leugrott a nye- \ regből és tolta a lány mel- § lett. Ilon meg-megúllt, hado- | naszott. Aztán ismét elin- \ dúltak. Tíz lépést mehettek | csak, amikor Antal bal ke- $ zébe fogta a kormányt, a job- ^ bal meg átölelte Ilon vál- ^ lát és a lány minden szavá- \ ra nagyokat bólogatott. \ A krumplileves még me­leg volt; két teli tányérral evett belőle. Aztán lefeküdt és aludt egy órát. Ilonhoz most hiába menne, ilyenkor ősszel még kint van a határ­ban. Amikor felébredt, ijedten ugrott a lavórért, mosakodott, öltözködött. — Hová igyekszel? — né­zett rá az anyja sopánlcodva. — Megyek a piacra, körül­nézek. — A pénzt hagyd itthon. — Ott van a noteszemben vegye ki. Hol a bicikli? — A kamarában. Már tolta is ki a kapun, de nem a piac felé fordította a kormányt. — A piac amarra van, te — kiáltott rá az anyja. — Kerülök egyet. — Csak a kocsmát is ke­rüld el, és ne legyél so­káig ... Nem találkozott sen­kivel. A gyepszélen, a sár­guló nyárfásnál leugrott a kerékpárról, odadöntötte a fához, ö meg leült, és figyel­te, mikor jönnek a határból hazafelé. Több, mint egy órát üldögélt, idegesen szíva a cigarettát, mire feltűntek az első csoportok. A munkások csapatostól jöttek át a lege­lőn kitaposott gyalogúton. Felállt, és a fához támasz­kodva figyelt. Ilont leste, ki­vel jön, hogy jön. Nem mesz- sze jártak már tőle, mikor meglátta. Van Jankóval jött, meg Cserest Julival. Jankó közelebb hajolt Ilonhoz, va­lamit mondott neki, mire Ilon nevetve elkapta a fejét. Lecsapta a cigarettát és dühösen eltaposta. Szóval a Jankóval kacarászik — pil­lant át agyán. Nem vette le róluk a tekintetét. Juli elkö­szönt Ilonéktól és a Hét út felé sietett. Amikor Ilon meg Jankó melléje értek, megmozdult. \ MUNKA KÖZBEN ! SZÁNTÓ JÓZSEF s ___ BT*anító volt kerek húsz esztendeig. Nem mo- ^ * dem, városi iskolában, $ még csak nem is falun. Távol ^ a világ zajától, az élet sodrá- sától — tanyán. Mégis felfi- ^ gyeitek rá. Munkája nem ve- ^ szett el nyomtalanul, ahogy a ^ futóhomokot sodorja el a szél. | Pedig ott élt a futóhomok há­& tán, tíz esztendeig, s ^ Amikor először találkoztunk & — lehet hét éve már —, sorra ^ jártam az iskolát környező ta­nyákat. Egy nagyon öreg em- § bér mondta: a homok nem tűri ^ meg a hátán azt, ami vagy aki ^ gyökértelen. Szántó József ^ gyökeret eresztett. Még most, | két és fél esztendő távolából is ^ úgy érzi: kitörölhetetlenül be- ^ levésődött emlékezetébe a ho- & mokrészi kéttantermes Lsko­S Iában eltöltött évtized, s ^ — Sehol másutt nem kerül­^ hettem volna olyan közelség- í; be az emberekhez, mint a tá­ji nyák világában, ahol nagyon ^ szigorú az élet: csak úgy kere- | kedhet felül az ember a ter- ^ mészeten, ha testvérként, ba- $ rétként összefog ellene... i fi gyeitek rá, igazgatő­$ I™ nak nevezték ki az al- ^ * bertirsai művelődési ^ ház élére. Azóta nemcsak né- 5 hány osztálynyi gyereket ta- 5 nít, tesz fogékonnyá a szépre J és a jóra — egy egész falu la- j kosságát. j Nehéz feladatra vállalko- j zott ! — Csak akkor döbbentem : rá erre, amikor már itt ültem j a csöppnyi iroda íróasztala i mögött Mire is vállalkoztam I én tulajdonképpen? Népmű- I velésre. A munka nem volt : idegen. Énekkart vezettem, ; színdarabokat tanítottam kis- i iskolásaimnak már azelőtt is. , De mi volt mindez ahhoz ké­k ípest, ami itt várt rám? Még ! szoktatásnak is kevés. Mind- ! egy. Vállaltam, meg kell bir­> koznom vele, határoztam el. ! Kell. I k ! Művelődési ház volt előtte ! is, de élet benne szinte semmi. k S Az alapoknál kellett mindent ! kezdeni. S ami a munkát csak ! nehezítette: a falu kettőssége. > Mert Alberti és Irsa csak ! közigazgatásilag jutott közös > nevezőre. Nem úgy az embe- ; rek: a földművelő tótok és a fBA'BÁ NIM'LY • z—*-----------------—. S í

Next

/
Thumbnails
Contents