Pest Megyei Hirlap, 1965. október (9. évfolyam, 231-257. szám)

1965-10-27 / 253. szám

A Suhlmegyei német pártmunk küldöttség a Csepel Autógyárié® Kedden reggel a megyében tartózkodó Suhl megyei né­met pártmunkásküldöttség a Csepel Autógyárba látoga­tott. Karl-Heinz Heiliger és Kult Engelhardt megyei tit­károkat, valamint Helmut Linke újságfőszerkesztőt út­jára elkísérte Szakali József, az MSZMP Pest megyei Bi­zottságának titkára, és Barát Károly, a megyei pártbizott­ság osztályvezetője. A szívélyes fogadtatás után a gyár életéről, gazdasági és politikai munkájáról, vala­mint a jövő feladatairól Czunyi Károly, a gyár párt- bizottságának agitációs és pro­pagandatitkára, Joó István, a gyár szb-titkára, Markó Ala­josáé, az szb nőfelelőse és Koczó György, a gyár KISZ- bizottságának titkára tartott rövid ismertetőt. Ezt lcövetően a vendégek kíséretükkel együtt megte­kintették a vállalat külön­böző gyáregységeit, majd ki­cserélték tapasztalataikat. A gyár életét érintő számta­lan kérdésre Konyár Fe­renc, a gyár pártbizottságá­nak első titkára és Szőnyi Miklós, a gyár igazgatója vá­laszolt PHENJAN Befejezte látogatását a magyar pártküldöttség A Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottságá­nak küldöttsége kedden befe­jezte látogatását a Korea i Né­pi Demokratikus • Köztársa­ságban. A magyar küldöttéig Fock Jenőnek, az MSZMP Po­litikai Bizottsága tagjának, a forradalmi munkás-paraszt kormány elnökhelyettesének vezetésével kilenc napot töl­tött a KNDK-ban, a Koreai Munkapárt Központi Bizott­sága meghívására. PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! I aí MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA IVi'Aríí A í GY E 1 TANÁCSI APJA 1 IX. ÉVFOLYAM, 253. SZÄM ÁRA SO FILLÉR 1965. OKTOBER 27, SZERDA MA DÉLUTÁN ÚJBÓL ÖSSZEÜL A BIZTONSÁGI TANÁCS Vita ei indiai- pakisztáni konfliktusról Az indiai küldöttség elhagyta az üléstermet Az első légtcsé... nemsokára start­ra kész. Duna- menti Hőerőmű­ben az első, 150 megawattos áram­fejlesztő turbiná­ján dolgoznak. Ez alakítja forgássá, mozgó energiává a többemeletes kazán hatalmas erejű gőzét. A turbina „beszabá­lyozását” heteken belül követi az, igazi próba, ami­kor már áramot is ad a 150 mega­wattos berende­zés. // Sláger" - a kukorica Arra pemg, nogyan naiaa október utolsó napjaiban egyik legjelentősebb mező- gazdasági vidékünkön — Nagykáta é 6 Tápiószele kör­nyékén, — az őszi munka, a járási agromómus így vála­szol: — A sjl ózást meg a bur­gonyaszedést mi is befejeztük már. Évek óta nem volt olyan nagy mennyiségű siló­takarmány odakint a földe­ken, mint az idén. ! hogy megvitassa az mdiai— paka&ztáni konfliktust. A vitában először Bhutto pakisztáni külügyminiszter szólalt fel és azzal vádolta Indiát, hogy megsérti a ta­nács szeptember 20-i fegyver­szüneti felhívását. A pakisztáni külügymi­niszter éles kirohanást in­tézett India kasmíri poli­tikája ellen. Ekkor az elnöklő Hector Peysse Reyes uruguayi kül­dött félbeszakította Bhutto felszólalását és javasolta, hogy a pakisztáni külügymi­niszter tartsa magát a napi­rendhez és ne tél-jen ki olyan kérdésekre, amelyek más or­szágok belügyét képezik. Amikor a pakisztáni kül­ügyminiszter a korábbi hang­nemben folytatta beszédét, Sz varan Szingh indiai kül­ügyminiszter kért szót, és el­ítélte a pakisztáni fél beavat­kozását India belügyeibe. A külügyminiszter kijelentette, hogy az indiai küldöttség nőm vehet részt a további vitá­ban. Az indiai delegáció már kivonulóban volt, amikor Goldberg amerikai küldött ja­vaslatára a tanács tízperces szünetet rendelt el. Az indiai küldöttség el­hagyta az üléstermet és a szünet után sem tért vissza. Fedorenko szovjet ENSZ- fődelegátus ismertette a szov­jet kormány álláspontját az indiai—pakisztáni konfliktus kérdésében. Az ezután felszólaló Gold­berg amerikai küldött azt próbálta bizonygatni, hogy a katonai megfigyelők új cso­portjának létrehozása,, ame­lyet MacDonald kanadai tá­bornok, a NATO egyik tábor­noka irányít, valamint egyéb olyan gyakorlati intézkedések, amelyeket az ENSZ-titkárság az indiai—pakisztáni konflik­tus ügyében a Biztonsági Ta­nács tudta nélkül hozott, megfelelnek a tanács hatá­rozatainak. Peter Hope angol delegátus felszólalásában az amerikai álláspontot támogatta. Nyikolaj Fedorenko szov­jet ENSZ-fődelegátus Is­mételt felszólalásában be­bizonyította, hogy az ame­rikai küldött állításai va­lótlanok. A Biztonsági Tanács követ­kező ülésére szerdán délután, magyar idő szerint 14 óra 30 perckor kerül sor. BEVONTATTAK az Umrait Arhangelszkbe A szovjet tengerészek meg­mentették az Umrai török ha­jót, amelyet a Fehér-tenge­ren zátonyra sodort az orkán. Három szovjet hajó — & Ka­pitän Afanaszjev, a Baskír és a Nord tengerészei több na­pon át küzdöttek, hogy meg­mentsék a hajót, míg végre sikerült bevomtatni az Ar­hangelszkbe. Másfél nap alatt HELYRíÁUÍTOTTÁK A BUHARA—URAI GÁZVEZETÉKET Harmincötórás megfeszített munkával sikerült helyreál­lítani a Buhara—Ural gázve­zetéket, amelyen a napokban repedés támadt és a kitörő gáz — szerencsére lakatlan területen — óriási tűzvészt okozott. A robbanásszerűen kitörő gáz köveket repített a magasba, s valószínűleg az ezek visszaérésekor pattant szikra Iobbantotta lángra a gáztömeget. Folytatódtuk a szövjet”b!gáí tárgyalások Kedden a Kremlben az SZKP elnöksége és a szovjet kormány vezetői folytatták megbeszéléseiket a Bolgár KP és a bolgár kormány vezetői­vel. A hivatalos közlemény sze­rint szovjet részről a találko­zón részt vett Leonyid Brezs- nyev, bolgár részről pedig Todor Zsivkov. A Pest megyei képviselőcsoport ülése Az országgyűlési képvise­lők Pest megyei csoportja tegnap délelőtt a megyei ta­nács épületében ülést tar­tott, amelyen megjelentek, többek között; Cservenka Fe- rencné, a megyei pártbizott­ság első titkára, Vass István­Erdökertes jelenti: Negyedmillió tégla - károsultaknak Örök tűz - tető a tégláknak — Annak idején abban ál­lapodtunk meg, hogy majd je­lentkezem. Most itt vagyok. Jó hírem van ... ! Az Erdőkertesi Téglagyár; vezetője jelentkezik. Tavasszal; ők indították el az országost mozgalmat, amely nagy meny-1 nyiségű építőanyagot, téglát 5 hivatott juttatni az árvízkáro-t sultaknak. — Amennyit ajánlottunk, a; mai nappal teljesítettük, de > ennél több lett az eredeti el- j képzelés. A hónap végéig jó- j val több, mint félmilliót ad-! hatunk át többletként a károk ; helyrehozását segítve. — Köszönjük a friss hírt. S — Ha már itt vagyunk,: hadd újságoljam: Kétezer-; nyolcszáz négyzetméter fedett \ fészert rakunk a nyerstéglák-; nak. Rengeteg ilyen terméket; pusztított el az eső, mert sza- • badon érte. Négy kamrával! nagyobb lesz a kemencénk is. j Azontúl kétfrontos tűz égeti: örökké a nyerset — késszé ... 1 Tavaszra, április elejére egy i megfiatalított, országos hírne­vet szerzett, kis gyár lát mun­kához. Az eddigi 14 millió he­lyett 18 milliót ont új házak, új hajlékok felépítéséhez. | | Jövő évi előzetes Dunakesziről: | | Jön a ,,poggyászmozdony“ |Itt a Bah—„v“! s r ^ :| 2000 személykocsi Porzik a rög az eke után, s a traktoros föl-fölsóhajt, kellene már egy kis eső. A nagykátai járás föagronómu- sának is hasonló a vélemé­nye: nagy hasznát veszik a közös gazdaságok a napsüté­ses, derűs délutánoknak, most azonban nem ártana már egy kis csapadék. Nehezen haladnak a szántó­traktorok, törik, kopik az ekevas, három-négy erőgép egyengeti a talajt a vetógé- pek előtt — nagyobb erőfeszí­tést követel a traktorosoktól is a szántás. Törik az ekevas — Porol a vetőgép Híradás a nagykátai járásból Alig győzték a szövetke­zetek a két és félezer hold kiadós termesét letakarí­tani, beszállítani, silózni. Száz-százhúsz erőgép hordta a silót, kénytelenek voltunk átcsoportosítani a gépi esz­közöket. Most már több erőt tudunk összpontosítani nap­jaink legfontosabb munkájá­ra: a szántásra és a vetésre. Jelenleg 1500 holdon vár ve­tésre készen a talaj, eddig 9500 holdon tettük földbe a magot, s minden remény megvan rá, hogy október utolsó napjaira mi is elves­sük az őszi kalászosokat. A leggyorsabban a nagykátai Kossuth Termelőszövetkezet­ben halad ez a munka, a tá- pióbicskei Április 4 Tsz elő­reláthatólag szombatra, míg Tápiógyörgyén a Zöld Mező Termelőszövetkezet már a hét (Folytatás a 2. oldalon) onnan vezérelhető legyen ! a szerelvényt vontató, 5 majd tolató mozdeny. ; Visszafelé menet azonban $ hiányzik a poggyászkocsi a $ mozdonypótló mögül. Most ! úgy építjük, hogy bő teret ^ kapjon a poggyászszállításra ; is. § Ezzel eljutottunk a várható, - jövő évi érdekességekhez. ; — Száznyolcvan új Bah-for- $ góalvázas modern személy- J kocsi kerül tőlünk vasúti for-: galomba. A most elkészült program szerint ebből húszat ■ vezérlő-állásos járműnek épí­tünk. Villamos, Diesel- és gőz-; üzemű vontatók irányítására: lesz alkalmas — az igényeknek ? megfelelően. A többi — Bah— • „V” jelzésű — ezekhez a kü-! lönléges szerelvényekhez való: utaskocsi. — Mi lesz a régiekkel? — Jövőre 2000-nél több í jármű fut be hozzánk. ; ! Egy részük főjavításra, más részük fő- vagy futóvizsgára, t — Előbb-utóbb nem lesz' helye a sok orvoslásra jelent-; kező négytengelyes személyim- • csinak. — Elfogadták távlati prog-; rangunkat: 240 millió forintos i beruházással néhány év alatt; új üzemet építünk a régi he-; lyén. Évekig eltart majd, de; utána évi 5000 kocsi felfrissí-; tését, gyors vagy alapos javí- ■ tását végezhetjük el. ; T. Gy. $ né, az országgyűlés elnöke és Tausz János belkereskedel­mi miniszter, az MSZMP Központi Bizottságának tag­jai. A tanácskozást Csala László, a Hazafias Népfront megyei bizottságának elnöke nyitotta meg, majd Cservenká Ferencné számolt be a párt Politikai Bizottságának Pest megyével kapcsolatos határo­zatáról. Részletesen ismer­tette a határozatnak azokat a pontjait, amelyek, — figye­lembe véve a megye sajátos helyzetéből adódó feladatokat — a népgazdaság különböző ágaiban, a kommunális és szociális szolgáltatások terü­letén, valamint a közigazga­tásban, az eddiginél gyorsabb ütemű fejlesztést, illetve ha­tározott intézkedéseket ír elő. Az előadást vita követte, majd dr. Wild Frigyes, a jpviselőcsoport titkára, a parlament legközelebbi ülés­szakáról tájékoztatta a jelen­levőket. KABUL Bezárták ez iskolákat és egyetemeket Az új afgán kormány be­tiltotta a tüntetéseket, s egy hétre bezáratta az iskolákat és az egyetemeket, miután tüntető diákok több napon át ismételten összetűztek' a rendőrséggel a parlament ;■ épülete előtt. Letette a hivata’i esküt az új nyugatnémet kormány Lübke köztársasági elnök kedden délután ünnepélye­sen átnyújtotta a kinevezési okmányt az új Erhard-kor- mány minisztereinek. Nem sokkal később a kabinet tag­jai a Bundestag ülésén le­tették a hivatali esküt. . 5 Azt hiszem, ez a téma egé- 5 szén új: év végére kész az első 5 „poggyászmozdony”. ; A Dunakeszi Járműjavító | főmérnöke két kocsi kombiná- $ ciójából jelentheti a harma- ; dik érdekességet. ! — Az eddig jól bevált ve­; zérlő állásos vagonokról van j szó, a szerelvényvégeken el- ; helyezett, négy tengelyes sze- S mélykocsi egyik felét alakítjuk ! úgy, hogy A Biztonsági Tanács ma­gyar idő szerint hétfőn 22 óra 10 perckor újra összeült,

Next

/
Thumbnails
Contents