Pest Megyei Hirlap, 1965. október (9. évfolyam, 231-257. szám)
1965-10-21 / 248. szám
1965. OKTOBER 31, CSÜTÖRTÖK KST «terei kSCMup Magyar A színes telefon világigény. A modern lakáskultusz a különböző árnyalatú, kolorizált készülékeket alkalmazza. Külföldi vásárlók már hosszabb idő óta ezt kérik Magyarországtól. Ismeretes, hogy a Telefongyár Pest megyei üzemében már sorozatban készül. Piros, zöld, szürke, majd csontszínű távbeszélőházakqt fröccs-öntenek. Keresett a fehér, de még nem sikerült külföldről hozzávaló anyagot szerezni. A színes műanyag alapot nagy külföldi műanyagcégektől vásároljuk. Már kísérleteznek azonban a hazai színes gyártással is. Most arról szól a hír, hogy jövőre valószínűleg magyar színes alapanyagból, magyar háztartások számára is gyártanak távbeszélő- készülékeket Egyetemi hallgatók a mezőgazdaságért A gödöllői Agrártudományi Egyetem mezőgazdaságtudományi karának ötszázötven hallgatója — első-, másod- és harmadévesek — két hétig az őszi betakarítási munkálatokban segédkeztek, az egyetem tangazdaságában. Ennek eredményeként a gazdaság a fagyok beállta előtt minden terményét sikeresen betakarította. A fiatalok brigádokba szerveződve dolgoztak egyetemi oktatóik vezetésével. A brigádok közül Dombai József tíztagú brigádja szerezte meg az első helyet s nyerte el az ezzel járó ezerötszáz forintos kü- lönjutalmat. Második helyre Schneider Rudolf, míg a harmadik helyre Kovács Sándor brigádja került. Az egyetemi oktatók közül Prohászka József, Kovács Lajos és dr. Gáspár József adjunktusok tevékenykedtek a legjobban. A munkák befejezése után dr. Pogácsás György, a tangazdaság igazgatója levélben mondott köszönetét dr. Magyar! András egyetemi rektornak a fiatalok derekas munkájáért. Toronyrestaurálás Vácott A 173 évvel ezelőtt épült váci műemlékjellegű görögkeleti templomot megviselte az idő, az egyhajós, barokk épület homlokzati tornya már ledőléssel fenyegetett. Az Országos Műemléki Felügyelőség dolgozói megkezdték a torony helyreállítását Kezdődik a tsz-tagok téli üdültetése Most, hogy vége felé közeledik már a nagy őszi munkák hajrája, arra is lehetősség nyílik, hogy megkezdődjék az őszi üdültetési szezon. A szövetkezetiek Hévízen töltenek 10 napot Később a debreceni Nagyerdőben levő tsz-üdülőben tölt el ugyancsak 10 napot egy Pest megyeiekből álló csoport RÁD EMBERSÉGE Ülünk a rádi tanácsháza elnöki szobájában Herczegh András vb-elnökkel, meg egy éppen hivatalos ügyben nála járó idősecske hölggyel. — Tavaly harminchat forint volt a munkaegység nálunk az Uj Élet Tsz-ben — beszéli az elnök —, idén ugyanennyit terveztek, de már a harmadik negyedévben is ennél többet biztosít az eddigi bevétel. — Bizony a mi téeszünk jól dolgozik — hangsúlyozza a hölgy, mint aki maga is odatartozik, pedig külsejéből ítélve egyáltalán nem látszik tsz-tag- nak. Az elnök pedig, a községről beszél. — Iparkodó nép a rádi és most már jólétben él — szól közbe a hölgy. A fia villanyszerelő a váci Híradástechnikában. Tavaly nősült. A nagyobbik fia meg — szintén nemrég házasodott — a pesti Elektronikus Mérőműszerek Gyárának munkása és közben a Műszaki Egyetem esti tagozatának harmadéves hallgatója — Az öreg kastélyban van két szobám, de most, talán még egy hónapon át, amíg rendbehozzák az épületet, szükséglakásban lakunk. A tanácselnök a múltról emlékezik. Apja béres volt a Muslay uradalomban. Egy ideig maga is kertészként ott dolgozott fiatal férj korában, amikor az uraság szakácsnőjét elvette feleségül. — A cselédházak nagyon rossz állapotban voltak — állapítja meg sajnálkozva a hölgy. AVATÁS UTÁN Vácott a Híradástechnikai Anyagok Gyárában nemrég készült el egy tízmilliós költséggel emelt új üzem. Itt préselik, tekercselik a rádióhoz, televízióhoz és különböző híradástechnikai berendezésekhez szükséges transzformátorokat. Az MTI fotoszolgálata most közöl képet az új létesítményről, amelyben három szalag és egy konvejorsor utaztatja az épülő transzformátorokat. — Bizony — mondja a tanácselnök —, mindet le kellett bontani, az egész majort. Uj cigarettára gyújt a hölgy. Elgondolkodva mondja: — Hihetetlen, hogy menynyit fejlődött a falu. Itt születtem — mosolyog — itt éltem meg sok-sok évet, ha valaki, hát én látom csak igazán. A tsz-t ötvenkilencben szervezték, nem sok sikerrel. — Énhozzám nem jöttek akkor a szervezők — még most is méltatlankodva mondja a hölgy. — Meg is kérdeztem az elnök elvtársat, hát engem miért hagytak ki? — Mit felelt? ■— szólalok meg. — Nem tudtam mit felelni — ez a válasz. — De aztán hatvanegyben nekem is elhozták a belépési nyilatkozatot. Azonnal aláírtam, beléptem négy hold földdel, rámbízták a raktár- könyv kezelését. Azóta is ez a munkám, máshoz én már öreg vagyok. Azt mondja még — és ez valahogy furcsán hangzik — tudta, hogy példáját sokan követik. Ügy is akarta, lépjenek csak be mind, az egész falu, mert csupán a szövetkezetben boldogulhatnak. Ugyan ki ez az asz- szony? — Szabadna a nevét? — Toperczer Zsigmondné, született Muslay Anna. Én voltam az egyik rádi uraság. A család kétezer holdjából hatszázat örököltem, azon gazdálkodtam. Lassú mozdulattal leveri a cigaretta hamuját. j — Elégedett embereket látok mindenütt a faluban, ez pedig, jólesik, hiszen valamennyien személyes jó ismerőseim. Én meg? Nem éhezem, nem fázom, ruhám is akad, van fedél a fejem felett, és két szorgalmas, drága jó gyermekem. Aztán valami hasznomat még nekem is veszik, ennek örülök. Kell ennél több? Könnybelábad a szeme. — Véghetetlen szépen viselkedett velem az egész falu, meg az egész tanács. Soha semmiféle kellemetlenségem, bajom nem volt. Igaz, és ezt akárkitől megkérdezheti, aki nálam dolgozott, és olyanok sokan élnek még itt, egynek sem lehetett ellenem panasza. Kérdőn pillantok a tanácselnökre, hiszen az apja bérese, ő maga kertésze volt ennek az asszonynak. Igent bólint a fejével: — Igaz. Hát, hogy nem nyúzta a cselédeit, szép dolog volt, egy emberséges ember érdeme. De hogy a falu, meg a tsz befogadta az egykori ura- ságot, az másfélezeré. Egész Rád embersége. Szokoly Endre Savanyítják már a vecsési káposztát. t A nyár végén az úgynevezett kapros káposztával kezdték a sort. Szeptember ele jé tői.mind nagyobb ütemben halad a ve- csési Zöld Mező Termelőszövetkezet savanyító üzemeiben a téli káposzta tartósítása. eddig nemigen be- A nehezen nevelhető szülőkről széltünk! Pedagógusok szülői értekezleteken, sajtóban, a nyilvánosság előtt tett szakmai nyilatkozataikban, vagy akár a fogadóórákon, elmondott megállapításaikban a problematikus gyermek „neveletlenségével” foglalkoznak. Sorozatunkban mi most azokról a némely szülői házra jellemző típushibákról szólnánk, amelyeknek kiküszöbölése a gyermek érdekében rendkívül fontos! Ha valahol nagyon „fején találnánk a szöget”, előre is elnézést kérünk. A nehezen nevelhető szülőkről a jólnevelt gyermek érdekében beszélünk! A téma az utcán hever. Szentendrén, a Fürdő utcai csatorna egyik pontján vagy ötszáz zsák hever. Árvízi maradvány. Fele még homokkal telve, a többit, — mint megtudom, jó egy hónapja — kiürítették, otthagyva aztán a homokot is, az üres zsákokat is. Gondolván: gát volt, maradjon az. A Fürdő utcában az ár elvonulása óta a mai napig ott ázik és rohad tizenötezer forint —, csak azért annyi, mert a többit feltehetően széthordták. Furcsa emlékeztetője ez az árvízi helytállásnak. Az embernek eszébe jut, hogy amikor baj fenyegetett, akkor áldozatkészség és ésszerűség találkozott és hatott pillanatok alatt. De mikor elvonult a veszély ... Még két paradoxon várja e témánál, hogy papírra szúrja a tollhegy. A zsákhalmok egy kerítést támasztanak. Azon túl raktár. Tán húszfilléres csavarokat őriznek, leltároznak ott pontosan, gondosan. Hja, az mára kerítés túlsó oldalán van! A másik. A nagyon lelkes városi KISZ-esek közül vagy harminc az árvíz elvonulása után kétezer zsákot megtisztított, megmentett egy vasárnap társadalmi munkában. Surányban. Szemlélődő szentendrei sétám a főutca felé visz. Vasárnap délután van. Turisták özöne. Sokan betérnek velem Szeplők együtt a Művész presszóba. A négy perc alatt, amíg állva felhajtom a kávét, a személyzet nyugodt, és a vendégek nyugtalan párbeszédéből a következő derül ki. A szódavíz és az üdítőital hetven százaléka elfogyott. (Nézem a képeket a falon. Idegenforgalmi ötletnek is jó volt festőket bevonni városuk propagálásába. De nem mégis a legalább közepes választék lenne a legfontosabb? — s ezt nem a képek ellen értem.) Viháncoló diáklányok fagylaltot kérnek. Természetesen kétforintosat. De csak egyforintos tölcsér van. S az if jóság neveletlen ajkbiggyesztéssel, vihogva nyugtázza a felnőttek vendéglátóipari felkészültségét. Volt egy anyagbeszerző Ismerősöm, aki a munkaköréről keveset sejtő, vadonatúj főnökével nikkelezett szemmértéket rendeltetett —, e finom célzással figyelmeztette egy s másra. (A főnök a finom célzást megértette.) Megközelítően sem értek annyira az építőiparhoz, mint anyagbeszerzőm az anyagbeszerzéshez. Mégis szívesen rendelnék nikkelezett szemmértéket annak a vállalatnak, amelyik sétám következő állomása, a szentendrei Vöröshadsereg útja 26. számú ház tatarozását végzi. Szép, régi szerb ház, újonnan rendbehozva. Nem ismeretlen a látvány; a kitatarozott épülethez egy nap kőműves, villanyszerelő érkezik, és neki a kalapácscsal az új vakolatnak —, valami kimaradt. Tatarozóink feledékenységéről a szóbanforgó ház falán is vésőnyomok árulkodnak. Befalazták a villanydobot. De más baj van itt A hetvenezer forintos építkezést a lakók szerint váratlanul abbahagyták. Reggel kőművesek helyett postás állított be a házba, a tatarozó vállalat 2292/1965. számú levelével. „Október 4-én statikai vizsgálat volt mely megállapította, hogy az utcai födémszakasz életveszélyes, de az egész épület födémrészét meg kell vizsgálni.” A fáma fgy szól: Miután kívülről, költséget nem kímélve rendbehozták az épületet, bevonultak a lakásokba is. Épp az egyik ajtót cserélték. Amikor a fal dőlni kezdett Ezt már a mennyezet sem hagyta annyiban ... Hát ide bizony, jobb későn mint soha, statikusi vizsgálat kell. De jobb lett volna előbb. Jobb lenne o’esón építkezni, mint drágán. Mopdiam: a téma az utcán hever. —padányi— Az én apám... A szülő iránti tisztelet minden korban a nevelés középpontjában állt. A „mi” időnkben: „Tiszteld atyádat és anyádat, hogy hosszú életű lehess a földön!” Veretes megfogalmazásba sűrítették a parancsolatot! Sokan vannak, akik a szülő iránti tiszteletlenséget sajátos logikával, olykor fondorlatos okfejtéssel arra vezetik vissza, hogy napjainkban nem így tanítjuk ... Pedig hát... Hallottam én olyan gyermekről, akit erre tanítottak és olyannyira nem fogott rajta a szó, hogy baltával verte agyon (a „mi időnkben”) az anyját. Leülte a 15 évet. És ma is él! Mikszáth Kálmán Jánoskája pedig, aki annyira tisztelte atyját és anyját, zsenge gyermek korában meghalt Nem mai, keletű a fenti parancsólát reálisabb átfogalmazása: „Tiszteld atyádat és anyádat, ha tiszteletet vársz gyermekedtől”. És ez már első hallásra is „modernebbül” hangzik. Ennyit elöljáróban! A tisztelet mennyiségéről és minőségéről azonban érdemes egy kicsit őszintén beszélni. A neveléssel csődbe jutott szülők gyakran hajlamosak elvetni a súlykot: — Az én apám (vagy anyám) forogna a sírjában, ha látná, hogy ez a komisz kölyök, hogy bánik velem!... Mert nincs igazság a földön! Ezt kapom én saját véremtől, amikor én, az én apámat (és itt ezt a két én-t dallamosan elnyújtja a bánatos szülő) úgy tiszteltem, hogy szinte szentnek tartottam. Egy pillanatig sem szeretnénk vitatni, hogy a fenti apuka vagy anyuka nem tisztelte szüleit. De nagyon nehéz lenne ma már két-három, esetleg négy évtized távlatából megállapítani, hogy ebben a tiszteletben hány szá- ízalék volt a félelem! ^ A megszépítő messzeségben | elillant az emléke is annak ^ a nyaklevesnek, amelyet ak- ^ kor, igazságtalannak érezI fc tünk és behúzott nyakkal, szipogva gondoltunk valamit az „igazságtalan” apánkról, amitől magunk is meg- s rettentünk! S Hát valóban olyan nagy ^ mértékben és olyan őszin- ^ tén tiszteltük őket? Soha ^ nem vétettünk ellenük? ^ Ha kellő tárgyilagosságra $ tudnánk magunkat hangolni, iákkor bizony rá kellene jön- í nünk, hogy a mi szülő irán- S ti tiszteletünk mennyiségé- | vei és minőségével is voltak | enyhén szólva „problémák”, i Jóllehet van valami meg- i ható abban amikor összejön- inek a testvérek, már-már ^nagyapa sorban, és csende- S sen elkvaterkázva, az úgy- 8 nevezett „első légkörnél” emlékezni kezdenek néhai édesapjukról, édesanyjukról. § Tapasztalatom szerint a ^ terített asztal mellett erre a ^napirendre mindig a jelenle- i vő legidősebb testvér „tér $ rá”. Aztán a kisebbek „rálici- & tálnak”! Mindegyik tud róluk valamit, ami az emlékezés fényében emberfölöttivé emeli alakjukat Az én apám a jó öreg kocsmáros áldja meg az Isten mind a két kezével. De az Ö apja, a Vén zászlótartó is. Az O anyja a „Füstbement terv” anyája, az az asszony is, akié az „Anyám tyúkja” ... De folytathatjuk Adyval a Petőfi vers-utalásokkal kezdetieket: „Az én apámnál nincs jobb ember, nincs, nincs sehoL” S lezárva a klasszikusok sorát József Aronnéval, akinek „Szürke haja lebben az égben s kékí- töt old az ég vizében” ... Igen „Az én apám”-nak „az én anyámnak” irodalma van! Méghozzá klasszikus irodalma, örökbecsű versek és prózai írások őrzik ezt a szemléletet, amit mi magunk i.s vallunk, csak hozzá szeretnénk tenni valamit ’ Azok, akik évente kétszer eisiratják szüleiket, akik szívükben hordják apjuk, anyjuk emlékét, talán nem látják ugyanolyan hősnek őket, mint amilyennek Petőfi, Ady, József Attila látta szüleit? Dehogynem. De vajon lehet-e az a célunk, hogy minket is „úgy” szeressenek, tiszteljenek gyér. mekeink, mint ahogyan mi szeretjük, tiszteljük szüleinket? A mi rohanó életünkben ugyanazok vajon az ideálok, mint apáink idejében? Vajon ok áz elszomorodás- ra, ha a mi fiunk Louis Armstrong hangját szereti? És ha „busongó, gyönyörű” hangon énekelgetjük, no, nem a „Sáros az utcátok"~at, hanem mondjuk az „Egy cica, két cica, száz cicá”-t, vagy netán a „Szép hely, jó hely Teherán”-t, (és nem dzsessz hangszerelésben) ne csodálkozzunk, ha nem vagyunk ideál, követendő Délda saját gyermekeink előtt. Ugyanis: a mi apánk azért „Az én apám”, mert jobban hasonlított a kor ideáljához. Mit tegyünk tehát? Járjunk pocakosán farmernadrágban? Növesszünk Beatles-frizurát? Nem! Akkor biztosan szemünkbe nevetnének a nálunk sokkal őszintébb (mert őszin. tébb korban élnek) gyermekeink. De a szélsőséges tettek helyett nagy ízléses, sőt „sikkes” lépéseket tehetünk feléjük. Mégpedig úgy, hogy kinyitjuk a fülünket és szemünket az őket érdeklő jelenségek előtt. Fokozottabb megértéssel és a szeretet, a becsülés szorosabb szálaival közelítünk hozzájuk, anélkül, hogy a legkisebb mértékben tolakodónak, vagy kíváncsiskodónak tarthatnának. Tanuljunk meg (amit a mi apáink jobban tudtak nálunk) gyermekünk fejével is gondolkodni, szemével látni, fülével hallani... És az ő szívükkel szeretni az életet, a világot, ami épp úgy az övék, mint a miénk is! színes telefon színes alapanyag
