Pest Megyei Hirlap, 1965. szeptember (9. évfolyam, 205-230. szám)

1965-09-08 / 211. szám

1965. SZEPTEMBER 8, SZERDA rt.\T »IFA. x/Círiap 3 Elfecsérelt energia /»mit a széphegyiek tettek, törvénytelen — mondja fi Hűli Sándorné, a kerepesi tanács titkárnője. / J/ — Ezt mondja hivatalból a tanácstitkár. De ha *—"— magánember lenne, ugyanezt vallaná? — kérdezem a titkárnőt. — Akkor nem — felel gondolkodás nélkül. — Van ebben valami rokonszenves ... valami nagyon pozitív,., Nekem könnyű dolgom van. Mint magánember megyek Széphegyre, Kerepes község egyik kis telepére. Elkísér Huli- né. Ügy is, mint tanácstitkár... A hír, amit kaptam úgy szólt, hogy ennek a kis te­lepnek volt egy „maszek kasszája”. Ebből fákat ül­tettek, utat javítottak, sőt jelentékenyen besegítettek a telep villamosításába is. A pénzüket takarékbetétkönyv­ben tartották. Jelenleg 4150 forintjuk volt. Ezt a pénzt most a kerepesi tanács lefog­lalta, sőt azóta már saját bevételi számlájára be is kebelezte. A széphegyiek persze lá­zongtak. Ennek hírét vet­tem a szerkesztőségben és a tények ismerete nélkül is egyetértettem velük. Közbevetőleg: Mennyire örülünk, ha észrevesszük, hogy egy szocialista brigád­ban, egy termelőszövetkezet­ben, vagy egy falusi kötet­lenebb lakóközösségben él és kiteljesedik az együvétarto- zás érzése, amit hivatalosan kollektív szellemként regiszt­rálnak. Mennyire bánkó­dunk. ha a befeléfordulás, a közöny, vagy az önzés jeleit észleljük. Mennyit vitatko­zunk a közösségi érzés fel­keltésének módozatain. Én e tengernyi vitához adni so­kat nem tudók. Legfeljebb egyet: ahogy Széphegyen tet­ték, az nem jó módszer. Ejíy röpke vázlat Széphegy történetéhez: A ma közel 1000 lakosú település első házai­nak alapjait negyven évvel ezelőtt rakták le. Az őslakók egyszerű pesti kisemberek voltak, akik ösztönös tilta­kozásból és valami idilli boldogság és nyugalomvágy­tól hajtva menekültek el; tá­vol a főváros zajától, de kö­zel a pesti munkahelyekhez. A pionírok képzelete heggyé növelte ezt a kis dombocskát és mert boldogságuk kötő­dött hozzá, nagyon szépnek látták. Talán így lett a te­lep neve Széphegy. Az ős­lakók már nagyon öreg em­berek. Sokan közülük vég­leg elköltöztek innen, nevü­ket és tetteiket csak az út- törő-társak emlékezete őrzi. Sokat emlegetik Kapuszta bá­csit, aki harminc évvel ez­előtt ezt a most elkobzott kasszát megalapította és szer­vezte a közös munkára a telep lakóit. A helyi történet kimagasló személyisége Hoff­man úr, a már akkor öreg bá­nyamérnök, aki kultúregye- sületet szervezett, melynek tagsági díjai és bevétele: szintén a „széphegyi bank” tőkéjét növelték. A telepieket összekovácsolta a közös sors, a közös álmok és az egymás­ra utaltság. Az akkori elöljá­róság nem sokat törődött velük, egyetlen tette volt, hogy megengedte ezt a ma­gánkasszát. Ebbe fizették be ugyanis az egyébként az elöljáróságot illető filléres fűbéreket és gallyazási ille­tékeket. E módszer szokás­jogi alapon törvénnyé vált és ezt a tanács is hallgatólago­san tudomásul vette. 1954-ben ebből a pénzből vásárolták a telep villamosí­tásához szükséges oszlopo­kat. 1500 fát telepítettek, az utakat javították és egy kisebb hidat építettek. A pénz kezelői nem voltak számszaki emberek. A becsü­let és a gyakorlat alakította ki módszereiket. Takarékbe­tétkönyvet váltottak, melyből pénzt csak négy ember aláírá­sával lehetett kivenni. A b!- zottság tagjai Gácsi Fe- rencné tsz nyugdíjas ta­nácstag, Krasznai János asz­talos, Janota Károly kőmű­ves, a helyi pártcsoport titká ra, és Kapuszta József mű­szerész, a X. kerületi párt- bizottság tagja voltak. A betétkönyv őrzője: Bartók Ferenc nyugdíjas pénzügy­őr. A fűbéreket szigorúan behajtották. A villamosítás miatt kivágásra ítélt fákat nyilvánosan elárverezték. Csak egy ember volt, aki nem akart fizetni. Tőle bírósági úton hajtották be a közös­ség pénzét. És bár bizony­lataik nem mindenben fedik a számszaki szakemberek el­képzeléseit, még a nagyon ta­pintatlan vizsgálat sem tud­ta bizonyítani, hogy az ügy tiszta voltához bármi kétség is férhet. Egykori közös munkálkodá­suk azonban ma már inkább csak'legenda. Az évek során egyre inkább széthullott ez az egykor szépen összekovácso- lódott közösség és a széphegyi bank „államosítása” csak a kegyelemdöfés volt a hosszú agónia után. A telepiek büszkék baloldali múltjukra. Vezetőik általában munkásmozgalmi emberek is voltak. A haladó gondolatok magjai itt Széphegyen jó ta­lajba hullottak. Az itt élő embereket nem „beszervez­ték”, nem „mozgósították”, nem „agitálták”. Szinte ösz­tönösen, minden külső irányí­tás nélkül tették azt, amit másutt hivatásos forradalmá­rok és alkalmazottak közre­működésével is nehéz elérni. Itt adott volt a legnagyobb energia: a közösség ereje. Ha ezt észreveszik és felhasznál­ják, Széphegy nem tart ott, ahol ma ... Amióta megalakult a nács, nálunk tanácstagi be­számoló még nem volt — mondja Kapuszta József, ö a sokat emlegetett pionír Ka­puszta bácsi fia. — Mi tud­juk, hogy a tanács lehetősé­gei korlátozottak. Mi voltunk azok, akik a legjobban fel­léptünk a demagógok ellen, akik iskolát, meg üzletházat követeltek a telepnek. Erre ma még nincs erő. De arra lenne, hogy javaslatainkat fi­gyelembe vegyék. Építenek egy bekötő utat. Ennek kije­lölése is a meghallgatásunk nélkül történt. Javaslatainkat figyelmen kívül hagyták és csak a megyei tanács közben­járására sikerült az ésszerű módosításokat végrehajtani. — Mi kerestük a kapcsola­tot a tanáccsal, de hiába. Nem vettek rólunk tudomást. Az általunk telepített fákból szá­zat kivágattak. Ha arra jók voltunk, hogy ezeket telepít­sük, gondolom, azt is megkér­dezhették volna tőlünk, hogy helyeseljük-e, hogy tűzifának eladják őket. Kapuszta József nem pa­naszkodik, de reálisan tájé­koztat: — Hát lehetséges az, hogy olyan helyzet alakuljon ki, hogy a tanácstagjaink már nem is mennek el a kerepesi tanácsülésre? De nem is na­gyon keresik őket. Elbeszéléséből világossá vá­lik, hogy a helyi tanács való­ban nem vett tudomást a te­lepiek buzgalmáról. A helyett, hogy a község szolgálatába ál­lította volna a széphegyiek tiszteletre méltó energiáját, inkább visszafojtotta. Semmi szükség nincs itt a széphegyiek erőlködésére. Nézze, most is ötmillió fo­rintért építünk nekik beton- utat — mondja a tanácstit- kámő, mintegy igazolásul. — Vettünk már salakot is az utak helyrehozására, de egyelőre nincsen fuvar a ki­szállításhoz ... — És mi lett volna akkor, ha a széphegyiek a saját pén­zükön szállították volna ki a salakot? — Ez szabálytalan. Költség- vetésen kívüli gazdálkodás — hangzik a kivédhetetlen szen­tencia. Janota Károly a pártcso­port bizalmija. — Jó volna, ha este ki tud­na jönni az elvtárs. Hallgas­sa csak meg az embereket. Egy újságot is teleírhatna a panaszukkal. — Itt vannak például a be­tonelemek — mondja Gácsi néni, a felrobbantott bankbi­zottság egyik vezetője a te­lep tanácstagja. — Kiharcol­tuk, hogy ezeket az elemeket, melyek a sportpályán hever­tek, megkaphassuk. Utat akartunk belőle építeni a vasútállomáshoz. Kiszállítot­tuk őket ide. Kértünk gépeket, amellyel ezeket a 10 mázsás tömböket a helyükre emelhet­jük. A gép díját kifizettük volna. Nem tudtunk erőgépet szerezni. Most észrevesszük, hogy naponta egyet-kettőt el­szállítanak belőle ... Az embereknek elment a kedvük — vélekedik Bartók bácsi. — Régen, ha valami munka volt, eljött az egész telep. Ma már legfeljebb egy­két embert tudunk megmoz­gatni. Amióta pedig híre ment, hogy a pénzünket is elvették, amiből a gyalogjáró épült volna az állomásra, vég­képp elment mindenki kedve. De legalább megkérdeztek volna minket... A régiek közül sokan meg­haltak. Az öregek elfáradtak, a fiatalok pedig látva az ő hiábavaló fáradozásukat, már nem is kísérleteznek. E he­lyett nagy hangon követelőz­nek, békétlenkednek a ta­náccsal. De ez már egészen más alapokról származik. — Tudja elvtárs, én nem szeretném, ha ebből a dolog­ból újságcikk lenne — mond­ja Ka puszta József. — Mi nem akarjuk lejáratni a tanács te­kintélyét. Nem akarjuk, hogy azok, akik demagóg módon tá­madják a tanácsot, ebből erőt meríthessenek. Mi nem a ta­nács ellen, hanem velük együtt szerettünk volna dol­gozni. Nem rajtunk múlt, hogy ez nem sikerült... Széphegy az isten háta mö­gött van. A helyiek szerint a tanács háta mögött. Amikor az idevezető utat kerestem, a kerepesi postás sajnálkozva nézett rám: . — Oda bizony autóval, nehe­zen jut el. — Kijutunk! Legyen nyu­godt — mondja a tanácstitkár­nő és vállalkozik a kalauzo­lásra. Egy aluljárón át vezet az út. A víz tengelyig ér, a Warszawa nehezen hajózik át rajta. A földút szinte járhatat­lan, pedig most száraz az idő. A telepiek kenyerét szállító rozzant szekér is inkább a szántóföldön vánszorog. A te­lep útjait elmosta az eső. A rendszeres karbantartás talán segített volna, de így remény­telen a helyzet. Az éjszakai műszakosok kivilágítatlan he­pehupán közelítik meg az állo­mást. Az asszonyok éjjel csak úgy mernek hazamenni, ha a férjük várja őket az állomá­son. Hiába számtalan javaslat és felajánlás, a tanács nem hajlandó erre az útra közvi­lágítást szerelni... — Nem akarják megérteni, hogy a mi lehetőségeink sem korlátlanok. Nincs mindenre erőnk — panaszkodik Huliné, a tanácstitkár. — £s végül is, minket is kötnek a törvények... Törvény és közösség. Ember és paragrafus. Melyik az úr és melyik a szolga? A széphegyi­ek panaszát már kivizsgálták. A paragrafus — a vizsgálat tanúsága szerint — sértetlen. A községi tanács helyesen járt el. Valóban. Ha csak a parag­rafust tekintjük, így igaz. „Megmentett” a költségvetéses gazdálkodás számára négyezer forintot. Dicséret illeti érte. De az évek folyamán elfecsé­relt tömérdek pénzben és ke­retekben nem mérhető és ki­mutathatatlan energiát. Szét­zilált egy erős közösséget, meg­ingatta az emberek bizalmát Es ez pedig nagyobb érték, mint az a sokat hangoztatott ötmilliós út. Ez a legnagyobb érték... ö. F. 2190 HOLDON 21,50 mázsás átlagtermés Kiváló eredményt értek el ezen a nyáron a gödöllői Ag­rártudományi Egyetem tan­gazdaságának gabonatermesz­tői. 2190 hold átlagában 21.50 mázsa búzát takarítottak be. Akadt olyan tábla is Be- zosztája szovjet búzafajtá­ból, amiről 26,48 mázsát arattak le holdanként. A fer­tőéi 293-as 24,78 mázsái adott. A legjobb búzatábla a kartali kerületben 27,65 mázsával jutalmazta meg a búzatermesztőket. Nemcsak kenyérgabonából értek el rekorderedményeket a gö­döllőiek, hanem például őszi árpából 872 holdon 21,20 má­zsa termett. 107 HOLDAS HALASTÓ A Szolnok melletti beseny- szögi sziken elkészült a Kö- zép-Tisza vidék legnagyobb mesterséges halastava. A más­fél millió forintos költséggel épült 107 holdas tó gazdája a szolnoki Felszabadulás Ha­lászati Tsz. A tavat még az idén feltöltik és 1966-tól kezd­ve évente 400 mázsa piaci ér­tékesítésre alkalmas pontyot nevelnek fel benne. A VÁCI GIMNÁZIUM építkezésén jelentős régészeti em­lékekre bukkantak, s ezért a munkát ideiglensen leállítot­ták. Azóta gyorsított ütemben újra dolgoznak és a gimná­zium eredeti határidejére, jövő év augusztusára elkészül Gábor felv. Üzemekből jelentjük... Kinek volt jó augusztus és kinek nem? Az igazgató önkritikája — Az elmúlt hónapról sze­retnénk hallani... — Itt Pálfi Kálmán, a Szer­szám- és Gépelem Porkohá­sza ti Művek igazgatója. Saj­nos, augusztusról nem tu­dok sok jót mondani. Olyan volt nálunk ez a hónap, mint .ahogy a meteorológu­sok jellemezték. Szeszélyes, ingadozó „időjárás”, illetve termelés. — Kissé talán közelebb­ről. — Az egyik baj, hogy ter­melésünk ritmusa rossz szív­működéshez lett hasonlatos. Első dekád 10—12 százalék, második 30—40, harmadik pedig 50—60. Másik prob­léma: a késgyártás és „bá- nyapor”-gyártás során nem fordítottunk gondot a for­rasztás előkészítésére. Ná­lunk a forrasztás nem egy­szerű cinezését jelenti egy- egy lapkának, ami itt ké­szül, annak 8—15 tonna nyomást kell kibírnia. Ehhez megfelelő előkészítő munka szükséges. Elmulasztottunk olyan fontos feladatot is, mint az úgynevezett „R—Z”- por megfelelő minőségben történő gyártása, pedig ez nálunk a második félévben „kiemelt téma”. E porból aztán nem megfelelő minő­ségű alkatrészeket sajtol­tunk. — Javul-e a helyzet? — A késgyártást, késfor­rasztást, bányafejforrasztást e hónapban oldottuk meg, két­hónapos késéssel. Az „R—Z”- por gyártásával kapcsolatban további kísérletezésre van szükség. Reméljük, október végére sikerül megfelelő mi­nőségű port előállítani s ak­kor majd drága importport takarítunk meg. — Reméljük. A szokatla­nul erőteljes önkritika is feljogosít a reménykedésre ... Ilona az élen — Halló, nagykőrösi posta? Üzemi interjú következik. Múlt havi forgalomról ké­rünk nyilakozatot. — Itt Nánási Sándor fő­felügyelő ... — Augusztusban levél-, táv­irat- és csomag-uborkasze­zon. A sok eső és a Nagykő­rösi Konzervgyár csökkent termelése nálunk is megmu­tatkozott; a gyár ugyanis egyik legerősebb ügyfelünk. Talán érdekes még, hogy a telefonbeszélgetések száma csökkent, hosszúsága viszont nőtt. — Múlt havi forgalmunk­ból: 2200 érkező és 1950 „ki­menő” távirat. „Ilona” ve­zet, kb. 250 táviratot kaptak a körösi Ilonák. Túlórázásra nem volt szükség. Munka az Ipoly völgyében — Mi újság a MÁV váci pályafenntartás „hosszú üze­mében”? — Itt Szabó Mihály, mű­szaki főintéző. Hát bizony elég hosszú. Rákospalota, Szob, országhatár; Vác, Ba­lassagyarmat, Ipoly tamóc; Diósjenő, Romhány és Nóg- rádszalók, országhatár vona­lakon dolgozunk, mintegy 170 kilométer hosszan. Né­ha ki is futunk a megyé­ből, sőt csehszlovák terüle­ten is működünk. Mire kí­váncsi? — A múlt hónap rövid története. —> Drégelypalánkon állo­más és utasellátó-épület ta­tarozás, Diósjenőn rendbe­hoztunk egy egyáltalán nem mellékes mellékhelyiséget s Szobon egy szertárt. Nagy­maroson és Zebegényben fel­újítottuk a támfalat, 60 fő­nyi gépesített munkacsapa­tunk a két állomás közt vo­nalkarbantartást végzett. Rá- róspusztán helyreállítottuk a töltést, egy másik állomá­son kitérőket cseréltünk. — Különösen dicséretesen dolgozott a nagymarosi hi­dász- és magasépítési csa­patunk; egyébként az ipoly- völgyi pályafenntartásban az elmúlt hónapban 480 saját dolgozónk és rajtuk kívül 176 más MÁV-alkalmazott működött közre. ..Bővebbet a helyszínen!“ Végül Kistarcsa, Hazai Fé­sűsfonó- és Szövőgyár. Kérdezzük az igazgatónőt: van-e múlt hónapról valami jó híre. Azt mondja: augusz­tus náluk sem volt a leg­sikerültebb. „Több minőségi kifogás merült fel.. Dehát erről — szól — nem célszerű a telefonriport, in­kább helyszíni tudósítást kell írni. Meghívást kapunk, s ígéretet: már vizsgálják a bajok okát s beszámolnak az eredményekről. (andrás) t**»ritísnli hvlngett pnrínsnmk A nők fokozottabb munká­ba állítása során az utóbbi egy esztendőben a Dunai Vas­mű gyári bejáratainál és a gyár munkásszállásain meg­növekedett a portásnak szá­ma. A csökkent munkaképes­ségű és az egészséges férfiak nagy részét nők váltották fel, akiknek száma a portákon az egy év alatti tíz százalékról hatvan százalékra növekedett. Százéves gyertyaöntő Érdekes muzeális értékkel gazdagodik a balassagyarma­ti Palóc Múzeum. Megvásá­rolják és a múzeumban be­rendezik a 80 éves balassa­gyarmati mézeskalácssütő mester, Melegh Imre bácsi műhelyét. Ennek berendezé­sei ugyanis több mint száz évvel ezelőtt készültek, s kö­zülük különösen a gyertya- öntőszerszám egyedülálló muzeális érték. Egyenesítsék ki a kanyart! Ifjú barátom, a ragyogó szép vasárnapon két vidéki kislánnyal kirándult Zebe- génybe, hogy megmutassa nekik híres-neves üdülő és kiránduló tájunkat, az agyondicsért Dunakanyart. Délután négy óra tájt meg­szomjaztak és betértek a Zöld Diófa Étterembe. Né­hány ember ült egy asztal­nál, köztük az egyik fehér kabátban és rádión hall­gatták a magyar—osztrá­kot. Egy nő azonban kis­vártatva asztalukhoz jött, megkérdezte, hogy mit akarnak. — Mi lenne, valami jég- behűtött ital? Kérdésére az asztalnál ülő fehérkabátos büszkén válaszolt: — Semmi! Még sör sem! A nő hűtetlen gyümölcs­lét ajánlott, csak nem tud­ta megmondani, milyen van. A fehérkabátos mér­gesen, amiért az izgalmas meccs hallgatásában eny- nyit zavarják, odaszólt: „Meggylé”. Hát abból kér­tek hármat és kaptak ket­tőt, mert több nem volt. Szeptember ötödikén! Nap­fényes, tündöklő vasárnap! — Van Dunánk — mondja elkeseredetten ifjú barátom — a Dunának van kanyarja, a Dunakanyar­nak van bizottsága, de a Dunakanyarban még egy korty hideg ital sincs. Ja­vaslom, egyenesítsék ki a Duna kanyarját és hagy­juk abba... Igaza van!

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents