Pest Megyei Hirlap, 1965. szeptember (9. évfolyam, 205-230. szám)

1965-09-23 / 224. szám

1965. SZEPTEMBER 23, CSÜTÖRTÖK ““íc^wrfcip 3 Problémák, amelyeket vállalat sem tud megoldani latokkal szemben. Jóllehet, itt még indokoltabb lenne, mint a nagyvállalatoknál, — hiszen a lakosságot nem le­hat kényszeríteni, hogy té­len is építtessen — az ilyen kisvállalatok dolgozói nem kapnak ídénypótlékot. A HVDSZ és a pénzügy­minisztériumi revízió is fog­lalkozott már a Vegyes javító és Szolgáltató Vállalat hát­rányos helyzetével, de intézkedés nem történt. Most a vállalat vezetősége maga dolgozott ki egy intéz­kedési tervet a jobb munka- szervezés, gazdaságosabb szál­lítás, a termelékenység foko­zása, a vállalkozások helyes méretezése, s nem utolsósor­ban a munkafegyelem meg­javítása érdekében. A vállalatnál mintegy 100 munkás — köztük 28 szak­munkás — dolgozik. Elvileg ez elég a lakosság igényeinek kielégítésére. A munkafegye­lemmel azonban sok baj van még. A vállalat alakulásakor a felvett munkások zöme a vándorlásra ráunt, rendesebb szakmunkásokból és az épí­tőiparból fegyei mileg elbocsá­tott dolgozóiból került ki. A felelőtlenség, gondatlan anyagkezelés, a munkaidő el- fecsérlése még tekintélyes károkat okoz a vállalatnak, s figyelmeztet, hogy a gondok megoldása je­lentős részben a munká­sok személyes feladata lenne. Az e téren mutatkozó hibák felszámolására a nemrég el­készült terv elvileg már in­tézkedett. S az elvet valószí­nűleg gyakorlat is követi majd. Az alapvető változáshoz azonban, ezzel a megyei ta­nács illetékesei is egyetérte­nek, a felsőbb szervek segít­ségére, a beruházási kódexek helyes arányítására, a ve­gyesjavító vállalatok fokozot­tabb felkarolására is szük­ség lenne. Dozvald János Meddig kell tűrni? ez az asszony dolga! — és zo­kog. Mutatja a combját, vér­aláfutásos, látszik, megrug­dosták. — Mi vagyunk a falu szé­gyene. Már nem is megyek panaszra. Fizet a haveroknak, ingyen dolgozik nekik, hát néki van becsülete, rám meg kenheti a mocskot. Tízéves házasok vagyunk, nem történt meg egyszer sem, hogy a fér­jem azt mondta volna, gye­rünk sétálni, vagy a cukrász­dába, mint másoknál szokás. A szívem majd megszakad, amikor látom, férj-feleség ka­ronfogva mennek a moziba. Egyszer bementem a Corvin­ba vásárolni a gyerekeknek, amikor már én is kaptam fi­zetést. Este nyolcra értem ha­za. Letepert a földre, úgy vert érte. Mikor járhatnék én férfi után? Négy gyereket szültem, három műszakban dolgozom, itthon örökké mo­sok, vasalok, főzök és nem­csak magamnak. Negyvenöt kiló vagyok. Huszonhat éve­sen halálra fáradt. Gondolja, volna hozzá kedvem? — Tessék mondani, hol a határ? Mikor adnak már ne­kem is igazat? így nőjenek fel a gyerekeim, hogy ezt lássák, a mocskos káromkodást hall­ják? Rettegjenek, ha látják, dülöngél az apjuk hazafelé? Az nem megoldás, hogy álla­mi gondozásba, nevelőszülők­höz vigyék őket, Miért, ami­kor én eltartom őket? Miért nem a férjemet nevelik meg, abból csináljanak embert! Ha elválok is tőle, kijelentette, megöl, de a lakásból nem megy ki. Hol az egyenjogúság, amiről annyit írnak az újság­ban, beszélnek a rádióban. Hol van? Kérdések, amelyekre sok ezer asszony vár választ... Komáromi Magda ŐSZI FELHŐK Fotó: Kolroezö Pedagógusetika Egyes foglalkozási ágakkal szemben fokozottabb etikai követelményeket támaszt a társadalom. Az or­vostól például, akire életünket és egészségünket bízzuk, elvárjuk, hogy erkölcsi magatartása tökéletes legyen. Tudásában csak akkor reménykedünk, ha egyénisé­gét bizalmunkra méltónak találjuk. Hasonló, vagy még fokozottabb mértékben követelhetünk emelkedettebb erkölcsi magatartást a pedagógustól, akire gyermekeink nevelését, a jövő nemzedék erkölcsi felfogásának kiala­kítását bízza a szülök közössége: a társadalom. Pedagó­gusnak lenni tiszteletre méltó rang a mi társadalmi be­rendezkedésünk hierachiájában és a rang — kötelez. Éppen ezért megdöbbentő számunkra, ha bármi­lyen ritkán is, pedagóguserkölcsi eltévelyedésről érte­sülünk. Nemrég egy iskolaigazgató anyagi természetű ügye foglalkoztatta az egyik járási nyomozóhatóságot, amely hosszas vizsgálat alapján kénytelen volt megál­lapítani, hogy az illető visszaélt a társadalom, szemé­lyének kölcsönzött bizalmával és a rábízott népvagyon- nal manipulált. Vádat csak a kár csekély összege miatt nem emeltek ellene. Pedig, ha alig ötszáz forint értéket jelentő három számláról is van csupán szó, az iskola- igazgató okmányt hamisított. Saját rádióját kijavíttatta és ennek számát a számlán törölte, majd. az iskola rá­diójának számát írta helyébe. Egy tüzelőfaszámlán a dátumot javította ki, egy könyvvásárlásról szólón pedig kiradírozta az arra vonatkozó feliratot, hogy a szóban forgó könyvet az iskola számára a járási tanács rendel­te és fizette ki. A meghamisított számlákat azután pénztári bizonylatként használta fel. A vadonatúj iskolában levő szép szolgálati lakásá­nak havi 99 forintos lakbérét sokallta, annak kifizeté­sét beszüntette, úgy, hogy lakbértartozását a községi ta­nács kénytelen volt a fizetéséből letiltani. Beköltözé­sétől kezdve 17 hónapon át nem fizetett semmit lakása világításáért, mert a számláját a villanytársaság téve­désből az iskoláéval együtt a községi tanácsnál hajtotta be. Miután ezt a mulasztást egy hivatalvizsgálat észre­vette, az 1700 forintot kitevő összeget megfizette. A kárt tehát megtérítette. Csakhogy abban az állásban, amit betölt, ilyen cse­lekménynél a kár megtérítése nem lehet mentesítő kö­rülmény. Már csak azért sem, mert a pedagógus köte­lessége nevelőmunkája során a gyermekeket a társada­lom tulajdonának védelmére is oktatni. Milyen meg­győző erővel prédikálhat azonban vizet az a pap, aki bort iszik? Nem áll szándékunkban a fejét venni, sem egzisz­tenciájában végképp lehetetlenné tenni, amikor — sze­rencsére — a pedagógusok sorában annyira szokatlan ügyét szóvá tesszük. Még csak arra sem hivatkoztunk, hogy mi történik egy üzemi dolgozóval, ha akárcsak egy kis kalapácsot eltulajdonít? Iskolája tantestülete, sőt, az egész falu tud cselekményéről, mert hallott ki­fogásolható dolgairól. Hogyan maradhat ezek után mégis azon a katedrán, ahol a tekintélyét eképpen el­vesztette? A helyén van; pedig cselekménye, következ­tében a legkevesebb és még mindig nagyon méltányos büntetés lenne számára az áthelyezés. Jövőbeli maga­tartásában sokat lehetne ilyen intézkedés javító-nevelő hatásától remélni. Mert, ha rászorul, a nevelőt is meg kell nevelni! Sz. E. Pest megyében kielégítő a fogászati ellátottság Szerdán a Parlament go­belintermében dr. Pesta László elnökletével összeült az or­szággyűlés szociális és egész­ségügyi bizottsága, hogy meg­tárgyalja a felnőtt lakosság és a gyerekek fogászati el­látottságának helyzetét. Dr. Aczél György, az Egészség- ügyi Minisztérium főosztály- vezetője egyebek között be­számolt a képviselőknek ar­ról, hogy hazánkban jelen­leg átlagosan 6000 lakosra jut egy-egy fogorvos — s ez az arány a többi európai országokéhoz viszonyítva meg­lehetősen kedvezőtlen. A fog­orvosi ellátás szélesítését sür­geti az is, hogy a megyék között a gondozásban jelen­tékeny különbségek vannak. Míg például Pest megyében és Budapesten a 10 000 la­kosra jutó fogorvosok arány­száma 2,53, addig Zalában 0,83, Szabolcsban pedig 0,57. A távlati cél az. hogy az egy-egy fogorvosra jutó ellátandók számát gyerme­keknél 2000—2500-ra, felnőt­teknél pedig 3000—3500-ra csökkentsék. A beszámolót élénk vita követte.. Házavatás Surányban A Pócsmegyerhez tartozó üdülőtelepen, Surány-ligeten, a napokban avatták fel az el­ső középületet: a ház közbiz­tonsági és egészségügyi célo­kat szolgál, rendőrpihenőt és orvosi rendelőt rendeztek be helyiségeiben. A kis épület társadalmi munkában készült, amelyben a tahi rendőrőrs beosztottjai, Pócsmegyer és Szigetmonostor községek ön­kéntes rendőrcsoportjai vet­tek részt. így a Dunakanyar Intéző Bizottság által biztosí­tott 30 ezer forint készpénzből i 137 ezer forint értékű épüle- j tét emeltek. A rendőrpihenőt ünnepélyesen adták át rendel- I tetősének. A nagykörösiek ki mit tud vállalatnak hívják a Vegyes­javító és Szolgáltató Vállala­tot. — A név onnan ragadt ránk, mondja Márkus János főmérnök, hogy amikor három eve megalakult, a felvételre jelentkező munkásoktól meg­kérdeztük, ki mit tud még a szakmáján kívül. Vállalatunk­nak rengeteg, egymástól távol eső igényt kell kielégítenie. A fő építőipari profil mellett az üvegezésen át a fényképezésig szinte mindennel foglalko­zunk. Ezt a vállalatot a városi ta­nács a lakosság igényei alap­ján hozta létre három évvel ezelőtt, szinte a semmiből. Ve­zetője 600 ezer forintot kapott az induláshoz. Az eltelt három év igazol­ta ugyan a vállalat létjo­gosultságát, mégsem be­szélhetünk egyértelműen a vállalkozás sikeréről. A Vegyes javító és Szolgáltató Vállalat mérlegén minden év­ben komoly ráfizetés mutat­kozik. EZ a vállalat az építőipari vállalatokkal ellentétben a Könnyűipari Minisztériumhoz tartozik. Munkája tehát házi építkezési tevékenységnek számít, s így a szükséges épí­tőanyagoknak csak 50 száza­lékát biztosítják népgazdasági keretekből. A másik 50 száza­lékot maguknak kel! felkutat­niuk. A beszerzést jelentősen akadályozza a megszabott vá­sárlási keret (egy cégtől egy napon csak 200 forint érték­ben vásárolhatnak). A sajátos profil mellett szinte lehetetlen tervszerű anyaggazdálkodást foly­tatni. A megrendelők máról holnap­ra az „utcáról'’ jönnek beje­lenteni igényeiket, s előre nem lehet tudni, különösen egy évre előre nem, ho£y mi­lyen szól^tatásökra^'ta'mnáV majd igényt. így azután csak a napi szükségletek szerint foghatnak az anyag beszerzé­séhez. A kis tételű anyagszükség­lettel együtt jár a szállítás költségessége. A vásárlási és beszerzési lehetőségek korlá­tozottsága miatt még nagyobb méretű építkezés esetén is bi­zonytalan a vállalkozás sike­re. 1963-ban 49 OTP-lakás , felépítésére kötöttek szerző­dést. Már az első negyedévet 314 ezer forint veszteséggel zárták, részben az elmondott beszerzési problémák miatt, másrészt azért, mert az OTP- vel a kivitelező vállalatok fix­áras szerződést kötnek, ami kizár mindenféle módosítást. Márpedig a tervkalkuláció a nagyvállalatok beszerzési árai alapján készül, s a Vegyes­javító és Szolgáltató Vállalat csak kis részben jut hi­vatalos áron a szükséges építőanyaghoz. 1964-ben csak a főbb építési anyagok beszerzésénél a hiva­talos és az általuk fizetett ár között 364 ezer forint diffe­rencia mutatkozott. Az ilyen nagy vállalkozás tehát hátrányosnak bizo­nyult, ezt a vállalat a továb­biakra nézve alapvető tanul­ságként szűrhette le. Június végén az OTP meg­bízottja átvett tőlünk egy ötlakásos sorházat — mond­ja Márkus János — s állí­totta, hogy az utóbbi időben ilyen jó munkával nem ta­lálkozott. A lakosság köréből is meg­kérdeztünk néhány megren­delőt, eiégedett-e a vállalat munkájával. SUBA TIBOR: „Nálam cse- répkályhát rakott fel a vál­lalat, munkájukkal elégedett vagyok”. DRAPALIK JÁNOS: „Kerí­tést építtettem a vállalattal. Kisebb, hanyagságból eredő hibákat találtam a munká­jukban, ezt utólagos reklamá­ciómra kijavították”. A vállalat főmérnöke azt mondja: a lakosság kifogá­sainak elsősorban a bizony­talan anyagellátás ad ala­pot. Az anyagbeszerző, akit nemrég leváltottak, maga is elég rosszul végezte feladatát. Másodrangú igényjogo- sultságukun- persze, sem­miféleképp nem tudnak változtatni. A cserépkályhagyár , például csak terven felül készült anyagot ad át a vállalatnak, így a beszerzés még a lakos­ság igényeinek jóidőben való felmérése esetén is bizony­talan. A Vegyesjavító és Szolgál­tató Vállalat egyéb szempon­tokból is hátrányos helyzet­ben van az építőipari váila­K. MIHÁLYNÉ ezelőtt tíz évvel ment férjhez f tizenhat évesen. Küldte az ^ anyja, menjen a háztól, raj- ^ ta kívül még hét gyerek kér- he a szűkös kenyeret. % — Eriggy lányom, emellett $ jó dolgod lesz. Korcsmáro- ^ sok voltak K&kucson, van ^ pénzük, nem kell többé a ^ téglagyárba járnod. ■v A fiú jó képű volt, feszí- í tett a katonaruhában, tette | a szépet, hát hozzáment. A ^ megálmodott boldogság, az $ anyagi biztonság helyett már ^ az első hetekben kióbrándu- § lás várta. Az ifjú férj ivott. $ Ilyenkor aztán nem nézett § sem embert, sem istent, egy- ^ kettőre kijutott a pofonokból a gyermekmenyecskének. Pe- § dig ekkor már kímélni kel- | lett volna, hiszen viselős volt ^ az első gyerekkel. | — Talán minden megvál­J tozik, ha itthagyják a bará- 5 tokát, a régi környezetet — 5 gondolta az asszonyka és rá- ^ vette férjét, menjenek az ő $ falujába, Pilisszentivánba, $ lesz ott jól fizető munka a ^ bányában. $ A költözés könnyen ment, $ mert nem volt semmijük a ^ nemsokára megszülető má- $ sodik gyereken kívül. A csa- $ Iád összeadott egy kis pénzt, | lakást vettek nekik, s a fia- ^ talasszony hitte: talán min- 5 den megváltozik. 1 • $ VÁLTOZOTT IS. Amikor % kijött a kórházból a második ^ fiúval, lakás helyett az a hír ^ fogadta, hogy a férje minde- $ nüket, meg az otthont is el- ^ adta. K. ekkor rendőr ^ volt, nagylegény, fegyverrel ^ fenyegetőzött. Nem sokáig, % mert fegyelmezetlensége miatt hamar ki tették, a szűrét. Űjabb hetek munka és pénz nélkül, holott nemsokára már há­rom gyereknek kellett terí­teni. Ekkor az apósra való te­kintettel felvették K. Mi­hályt a bányába. Befogadta a brigád, szép szóval, példá­val próbálták nevelni. Ami­kor megüresedett egy lakás a telepen, soron kívül neki utalták ki, mert tizenhatan laktak a fiatalasszony any­jának kétszobás lakásában. Hamarosan ott hagyta ezt a munkahelyét is. Szíveseb­ben járt napszámba, hol eh­hez, hol ahhoz. Az így kere­sett százasokból odalökött va­lamit az asszonynak, a töb­bin ő élte világát. Hamar jóbarátságba került a mi- hasznákkal a faluban, sőt, még olyan ember is leült ve­le az asztalhoz, akinek jó példával kellene elöljárnia. Fennhangon azt mondta mindenkinek, azért iszik, mert bánatos, kikapóssá vált a felesége. Csalja ót, hát ve­ri. Ekkor már négy fiú sírt K.-éknál, úgy követték egy­mást, mint az orgonasípok. Sokat sírt az asszony is. Tör­te magát, pénzt kellett elő­teremtenie a föld alól is. A férje is tőle kért, ha a sa­játjának a nyakára hágott. Mosni, takarítani járt, hord­ta haza az ételt a gyerekek­nek, de megesett, hogy az éhes ember elette előlük, amit az asszony lábasban ha­zahozott. 9 KÉT ÉVVEL EZELŐTT végképp elmérgessdett a hely­zet. Ekkoriban mondta a leg­nagyobb gyerek Kimka János iszapmesternek — aki meg­kérdezte tőle, hogy mit csinál az apukád? — késsel szúrkál- ja anyukámat. — A részeg ember kést rántott a feleségé­re, a szomszédok vették ki a kezéből. A rendőrség őrizetbe vette, de napok múltán szaba­don engedte. Ettől kezdve még több rúgás jutott, amiért rendőrkézre adta. K. idő­közben traktorra ült, de ha­mar kitelt ,a becsülete, eladta munkaruháját. Maradt ismét az alkalmi munka, 1964. májusában a sok bot­rányt okozó K.-család ügyét végre megsokallták . és a négy gyereket az állami ott­honba, Pomázra vitték. Az asszony futott utánuk, minden vasárnap látogatta őket, a fér­je egyetlenegyszer sem volt kíváncsi gyermekeire. Amikor a fiúkat kiadták Nyáregyhá­zára nevelőszülőkhöz, K.- né minden követ megmozga­tott, hogy visszakapja őket. Nehéz helyzetére való tekin­tettel felvették a bányába lámpakiadónak és a lakást is átírták a nevére, hogy ne le­gyen a családja földönfutó. Nem neki, hanem az édesany­ja nevére, visszaadták a gye­rekeket, de a valóságban ná­la vannak. Januárban az asszony felje­lentette a férjét, tartásdíjat kért. A bíróság úgy döntött, ő vegye fel a férje fizetését. Ezt egyszer tehette meg, mert K. hónapokra betegállományba ment 9 MOST OTT BESZÉLÜNK az asszonnyal a nagyon sze­gényes, de rendes lakásban. A gyerekek kint szaladgálnak a kis udvaron jóllakottan. — Tessék mondani, hol a határ? Meddig kell még tűr­nöm? Mindenki azt mondja,

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents