Pest Megyei Hirlap, 1965. szeptember (9. évfolyam, 205-230. szám)
1965-09-15 / 217. szám
1965. SZEPTEMBER 15. SZERDA PEST átterel KJűrlop „Barátok között érzem magam“... Egy katonafilozófus látogatása Kakucson A vendég, akit annyi szeretettel, terített asztallal vártak a kakucsi Lenin Termelő- szövetkezetben, pontosan érkezett. Megszokta a pontosságot: katonaember volt világ- életében. A neve Vlagyimir Elizanorovics Parfjonov. Nyugalmazott ezredes. Mi van a számok mögött? Kuli Imre tsz-elnök gyakorlott házigazda: szövetkezetükbe sűrűn járnak hazai és külföldi vendégek, rendezett gazdaságot, szorgos munkát, takaros portákat látni. A látogatásoknak szinte kiforrott szertartása van már Kakucson: fogadás a pártházban, részletes tájékoztató a tsz működéséről, végül gyors „helyszíni szemle’’ a szövetke- ■ zet központjában. Most azon- ' ban minden felborult... — Barátok között érzem magam, s ez őszinteségre kötelez — kezdte a vendég —: Szeretném inkább a gazdaságot megnézni. Engem a számok kevésbé érdekelnek. Sokkal inkább az, ami mögöttük van: az emberek. Hogyan élnek? Hogy dolgoznak? Mi a véleményük a vezetésről? Ahol nem szólam az egyenjogúság . Elindulunk. Első utunk a tsz irodaházába vezet. Nyugodtan nevezhetem így, egyikmásik ipari vállalatunk is bízvást elfogadná központi épületének. A tágas, kényelmes irodák ablakóriásain beárad a napfény. A könyvelők szobájában Parfjonov elvtárs elégedetten nyugtázza a női egyenjogúság .gyakorlati bizonyságát: itt szemmel láthatóan helyet kaptak a nők a vezetésben. — Nem is lehetne másképp — biztosítja az elnök — hiszen a dolgozó tagságnak több mint a fele asszony. A kertészetben, növénytermesztésben meg sem mozdulhatnánk nélkülük. Márpedig, mi azt valljuk: aki dolgozik, annak szava is legyen a vezetésben! Az üvegházban trópusi meleg: szépen fejlődő palánták nevelkednek benne. Innen az ötven holdas káposztatáblához vezet bennünket a vendég. Igen, ő szabja meg az útirányt: ebben is eltér a látogatása a hagyományoktól. Figyelmesen hallgatja a párttitkár magyarázatát, aki elmondja, hogy a káposztafejeket nemsokára beszántják, s tavaszig fagyveszély nélkül vészelik át a hideget. Tavasszal aztán primőr áron tudják majd értékesíteni. Delelőn jár már a nap, mikor a sertésszállásokhoz érünk. A rózsaszín süldők, leadásra kész hízók lustán pi- hegnek az ólak hűvösében. Parfjonov elvtárs szakszerű kérdései sokkal inkább vallanak állattenyésztési szakemberre, mint nyugalmazott ezredesre — vagy filozófusra. Tollal és fegyverrel Katona — és filozófus, sőt: történész és újságíró a ssz vendége! A katonáskodást szinte gyerekfővel kezdte: komszomolistaként. A polgár- háború győzelme után katonai akadémiát végzett, s egy tisztiiskola parancsnoka lett. Később ismét tamflni. küldte a párt: Moszkvába, a Vörös Akadémiára. A harmincas évek második felében számos filozófiai és történelmi tanulmányt publikált. Amikor a hitlerizmus erősödni kezdett Németországban, egy közép-ázsiai katonai újság főszerkesztője volt. A Nagy Honvédő Háborúban a krasznogorszki antifasiszta iskola parancsnoka lett. Politikai brosúrái, ideológiai cikkei, előadásai sok megtévesztett magyar hadifogolynak segítettek felismerni az igazságot. Néhány esztendeje végleg a tollat választotta fegyveréül: az SZKP Központi Bizottsága mezőgazdasági folyóiratának, a Szelsz- kaja Zsizny-nek lett rovatvezetője. Közreműködött a polgárháború történetéről szóló művek megírásában, s tagja a Nagy Szovjet Enciklopédia szerkesztő bizottságának. Sokat utazik. Bejárta a szovjet haza távoli vidékeit, a tundráktól a Kaukázusig, a Kárpátoktól a szibériai tajgákig. Tapasztalatait, élményeit tanulmányokban és elbeszélésekben adja közre ... Amíg ékít — tanulok Egy kérdésben a számok nagyon is érdeklik. Ez a kérdés így hangzik: hány tsz-tag tanul közép- és felsőiskolákban, hányán vesznek részt szakmai tanfolyamokon? A választ örömmel hallgatja. — Dum spiro, spero — így mondták a rómaiak. Szerintem a remény nem elég az élethez. Tenni, alkotni kell! De alkotni csak úgy bírok, ha a tudásom is megvan hozzá. Ezért én így módosítottam a szállóigét: Amíg élek, tanulok. Nálam bevált — teszi hozzá szerényen. Kuli Imre szépen berendezett otthonában beszélgetünk. A fő téma a barátság, a gyümölcsöző együttműködés. — Tudja, hogyan kezdődött barátságom a magyar néppel? — fordul hozzám Parfjonov elvtárs. — Gondolom, a polgárháborúban, valamelyik nemzetközi zászlóaljban — találgatom. — Nem találta el. A zenével .. v Velikije Lukiban történt, ahol diákéveimet töltöttem. Volt ott egy barátom, Szása Pokrovszkij. Órásmester volt, de szabad idejében verseket írt, és tehetségesen hegedült... Nyár volt, holdas éjszaka. A folyóparton ültünk Szásával, s ő Csajkovszkij Barcarola- ját játszotta nekem. Utána ismeretlen muzsika sírt fel vonóján. Hanyatt feküdtem a fűben s lélegzetvisszafojtva hallgattam. Mi volt ez? — kérdeztem Szását, amikor véget ért. „Magyar muzsika. Liszt-rapszódia ..Néhány napja a Balatonnál jártam. Egy kerthelyiségben a Liszt-rapszódiát játszotta a zenekar. Egész este Szására gondoltam ... — Mi történt vele? — Meghalt. Két nappal a folyóparti séta után önként jelentkeztünk a Vörös Hadseregbe: dúlt a polgárháború. Szása a fronton tüdőbajt szerzett, s rövidesen meghalt. Vlagyimir Elizanorovics lehajtja fejét. Nyíri Éva KEZDŐDHET az őszi kalapvásár Az őszi kalapvásárlási idényben a szokásosnál nagyobb választék áll rendelkezésre. A kalapgyár ugyanis — ahol a férfiak részére egy év alatt több mint 400 000 gyapjú és mintegy 120 000 nyúlszőr kalapot készítenek — rövid idő alatt teljesen kicserélte gyártmányait. Bőven van az üzletekben a kedvelt sportos fazonokból és készített a kalapgyár elegendőt a bolyhozott Gabi-típusú és általában a keskenykarimás, magastetős formájú kalapok1 ból is. Mazsola hároméves pufók képű, göndör hajú és óriási szemekkel néz a világba. Határozottan odalépett Tausz János miniszterhez és megfogta a kezét. El sem engedte, míg az országgyűlési képviselők Pest megyei csoportja ott járt a Fóti Gyermekváros óvodájában, — Ügyes kislány — nevettek többen. — Máris tudja kit válasszon! A játékházak, az óvoda, a kert és benne a volt Károlyi-kastély körül rengeteg színes virág. Szinte elvesznek köztük a kisebb gyerekek, akik ott hintáznak, hemperegnek a gyepen. — Micsoda park, micsoda fű! — tekint körül sóváran Berta Mihály képviselő, kő- röstetétleni tsz-elnök. — No. de tőlük nem sajnálom, jó hogy itt ilyen szép. A gyerekek udvariasan köszönnek, aztán játszanak tovább. Hozzászoktak már a népes küldöttségekhez, és a sok idegen szóhoz. Az viszont látszik rajtuk; büszkék birodalmukra. — Itt , mindent mi készítünk — mutatják a nagyobbak. S bizonyítékul Barna Lajos igazgatóhoz fordulnak. — így igaz. Például most fejezték be az általános iskola tantermeinek festését ipari tanulóink. A kertészeket dicséri az. üvegházat idéző rengeteg zöld növény. A fényképeinket a fényképésztanulók készítik és valóságos iparművészeti alkotások azok a modern vasfigurák, amelyeket a kollégiumuk homlokzatára a képzőművészeti kör tagjai készítettek. — Sok művészhajlandóságú gyerekük van? — érdeklődik dr. Stark Janka képviselőnő, főorvosasszony. — Szerencsénkre. Különösen a zene vonzza őket. A három zenekarunkban több mint száz gyerek játszik valamilyen hangszeren. S ennek nagyon örülünk. A zene felold, megnyugtat és feledtet. Nekik pedig erre nagy szükségük van, hiszen legtöbbjüket valamilyen lelki sérülés érte. Az egyik szobában a rádió, televízió mellett szekrénykék körben a fal mellett. — Vajon mi lehet? — nyi- togatja ajtajukat Baskai Tóth Bertalan egyetemi tanár. — Nevezetes helyen vagyunk — kapjuk a válássá. Ezekhez a szekrényekhez a tanároknak semmi közük. Itt gyűjtik a kincseket. Van itt kő, bélyeg, vasdarab és falevél. Kinek mi a hobbyja Csak egy a fontos. Ha megunta a játszást, rakodjon helyre. A nagyok szobái most csendesek, lakóik valamelyik műhelyben foglalatoskodnak. Két szoba különösen megkapó. Évek óta tartó munkával kalocsai szobává varázsolták őket. S még most sincs kész, esténként ecsettel, bögrékkel az ágyakon állva „alkotják” tovább. Zömök fiúcska, miután gyorsan elsorolta a déli ebédfogásait s terveit, megkérdezte Ruff József bányásztól, vannak-e gyermekei? — Már hogyne lennének. Sőt, már nagyapa vagyok. — Akkor a bácsi sokszoros apa, mert én tudom, hogy a képviselőket régen honatyáknak hívták! — vágja ki a rezet A látogatók Óvoda-, iskola-, lakás- és parképítés Említésre méltó, hogy hat községben folytatják vagy kezdik meg jövőre a parképítést és erre együttvéve 156 eze forintot szánnak. mindent szeretnének tudni. Barna Lajos igazgató pedig türelmesen válaszol. Kérdések, válaszok, javaslatok kavarognak még kinn az árnyas fák alatt is, pedig már régen indulni kellene. Dehát olyan nehéz elszakadni nagy családunk kis gyermekedtől! (Komáromi) Hogy szolgál ez engem? Cél: napi 1200 pár gyermekcipő A ceglédi cipőgyárban az Április 4 brigád tagjai főleg két érdekességet említenek, ha az ember meglátogatja őket. Az egyik tisztán szakmai ízű büszkeség: ez a szocialista MEGYESZERTE MEGKEZDTÉK a rozs és az őszi árpa vetését. A tápiósülyi Virágzó Tsz-ben 170 hold rozsot és 200 hold őszi árpát vetnek az idén (Fotó: Gábor) brigád már felülmúlta azt a termelési szintet, mely üzem- szerte szükséges ahhoz, hogy a gyúr behozza eddigi lemaradását. Ök már naponta 1150— 1200 pár gyermekcipőt készítenek, § de a dolgozók nagy része még ^ az új körülmények között ^ nem éri el a tervteljesítéshez ^ szükséges 1160 párat. S A másik érdekesség a gond- $ dal készített brigádnapló, ^ melybe Kádár János is ^ bejegyzett, sok további sikert $ kívánva a brigád tagjainak. ^ Miről beszél még a brigád- ^ napló? Derűs fotók: a brigád ^ tagjai megvendégelik a gyári ^ nyugdíjasokat. További kis ^ „színes” hír: „összehoztak” ^ egy cipőt egy rászoruló isko- ^ lásgyereknek. (Mennyi ilyen ^ társadalmi akciót indíthattak | volna valaha ...) A gyár többi munkása is ^ igyekszik termelési eredmé- $ nyeivel az „Április 4” sikerei- ^ hez felsorakozni. Ezt a gyár ^ az üzemszervezési felada- tok végrehajtása mellett ^ premizálással is serkenti. ^ Verseny folyik a hat üzemrész ^ között, s verseng egymással ^ három szocialista és négy ^ „szürke” munkabrigád is. Az ^ üzemrészek, brigádok s egyé- ^ ni versenyzők győztesei közt ^.tízezer forintot osztanak szét á versenyidőszak végén. i A községek jövő évi fejlesztési terveit most vizsgálta felül és hagyta jóvá a Dabasi Járási Tanács végrehajtó bizottsága. A járás 17 községe 1965-re 7 millió 189 ezer forint értékű különböző beruházást tervez. A községfejlesztési alapból . tervezett építkezések közül > a legnagyobb összeget a S tanügyre fordítják. Ebből óvoda építésére Inárcs ; 305 ezer, az épülő óvoda befe- ; jezéséhez Hemád 199 ezer, « Öcsa űj iskola építésére 665 j ezer, míg Dabas az iskola bő- > vítésére 90 ezer, valamint a S napközi konyhájának építésé- j re 120 ezer forintot irányoz ! elő. Dabason új pedagógus-! lakásokat építenek jövőre is, ! erre ezúttal 250 ezer forintot ! kíván fordítani a község. Pe- i dagóguslakás épül Sáriban, ! Kakucs pedig házat vásárol s erre a célra. Bugyi a külterü- ) leti ürbői iskola villannyal j való ellátására ismét 156 ezer j forintot vett fel a jövő évi ; tervbe, talán most már meglesz $ a villany is. Űj orvosi lakások és rende- $ lök építését, illetve meglevők , felújítását is tervezik, éspedig i Felsőpakony, Gyón, Ócsa, ör- ^ kény, Újlengyel. Mind a ti-! zenhét község összesen 199 5 ezer forinttal járul hozzá a $ járási szakorvosi rendejőinté- $ zet bővítéséhez. $ Olvasom a szaklapokban, hogy a modern közgazda- sági elméletek a szocialista és kapitalista országokban egyaránt mind nagyobb jelentőséget tulajdonítanak a szolgáltató iparnak, általában mint a nemzetgazdaság fontos tényezőjének, konkrétan pedig — annak egyes ágazatainál — mint a nemzeti jövedelem alakulását is befolyásoló szektornak. Ahhoz azonban nem kell szakembernek lenni, hogy tudjuk, a szolgáltatóipar rendeltetése — áruval vagy juttatással kiszolgálni a fogyasztók egyes, közvetlen igényeit. No, ehhez szólnék én pár szót. önző, kis személyes indítékoktól hajtva. Leejtettem a töltőtollam, meggörbült a hegye. Benyitottam egy maszek töltőtolljavítóhoz — a kis helyiség falán hatalmas, pecsétes díszoklevél büszkélkedett —, mondják, egy hét múlva kész lesz. Akkorra nem lett kész, csak a következő hétre. 15 forintot fizettem. Néhány nap múltán ismét benyitottam a boltba, akkor már dühösen. A toliamról kiderült, hogy hozzá sem nyúltak. Alikor írt csak, ha előbb a környezetemre ráztam néhány tintacseppet. „Úgy látszik, a javítóban elkerülte a hegy görbülése a figyelmet” — mondta sértődötten a pult mögött álló asszony. Mert tévedés ne essék, kettőnk közül ő volt a sértett fél — szerinte. Nyeltem egyet. Akkor ugyan mit javítottak a toliamon, hiszen más baja nem volt? S különben is, úgy véltem, a kiakasztott díszoklevél az üzlet tulajdonosának szól, ő végzi tehát a javítást is ... Újabb hét. Újabb 15 forint. A toll egy fél óráig írt. Szerencsére az egyik kollégám ezermester lévén, kikalapálta a hegyet, s ezzel az ügy lezárult. Szerencsére, merít különben tán máig bolyonghatnék a töltőtolljavító üzlet környékén, kifizetvén apránként egy új toll árát. Más. Rászántam magam, hogy elmenjek a fodrászhoz. „Mosás, hidegdauer, hajvágás, berakás” — mondtam, majd részletesen is ecseteltem kívánságaimat az elegáns belvárosa üzletben az ismeretlen Karcsinak, akit barátnőm ajánlott. Mire kiléptem az üzletből, hat óra lett, s én ötven forinttal megköny- nyebbedtem. „Ha nem elég erős a dauer, tessék jönni egy hét múlva” — súgta fülembe Karcsi búcsúzóul. Mentem is, mert időközben, miután megmostam a hajam, kiderült, hogy egyenes, mint a drót. „Mosás, hidegdauer, hajvágás, berakás” — kértem szerényen ismét, „ötven forint” — tartotta a markát három óra múltán 1 Karcsi barátom. Az árszabás tehát nem változott. Fizettem és csak az utcán méltatlankodtam magamban, hogy már másodszor guberáltam ki a dauer árát. Két hónapja múlt, hogy festettem. Már hadmadnap pattogzott a fal, de vártam egy ideig, jön-e még. Jött. Nosza, telefonáltam a ktsz-nek. A festő munkaidő után csengetett be, kapart, vakart, mázolt a falon vagy másfél órát. „Amennyit tetszik adni” — mondta búcsúzáskor. Nem tetszett, de adtam, mert gyáva vagyok, és nem bírok vitatkozni, alkudozni, ügy vélem, a festőnek, a fodrásznak, a töltőtolljavítónak lenne kötelessé- g e tudni, mi az, amiért jár pénz, mi az, amiért nem. Hogy én miért hőbör- gök? Arról van szó, el tudnék képzelni olyan viszonyt a szolgáltatóipar és közöttem, melynek vezérelve: valamit — valamiért. Mit akarok? Mit óhajt a kedves vevő? Ezt és ezt. Töltőtolljavítás, dauer vagy falfestés. Kerül ennyi és ennyibe. Nyilvánvaló. És akor — itt következne a csoda, itt avatkozna be a deus ex machina — szállítanák. Időre. Hibátlanul. Zokszó, indok, mellébeszélés nélkül. Az árut, A valamit — a valamiért. Mert megmondom, engem nem érdekel, hogy a töltőtolljavítóban nem figyelnek a dolgukra, hogy rossz a festék, és hogy a Karcsi fodrász nem úgy gondolta, ahogy én gondoltam. Érdekel legfeljebb annyiban, hogy sajnálom az időmet, amelyet a dupla szaladgálással töltök. De hogy duplán fizessek is? 15, 50 forintokat, vagy „amennyit tetszik"? Nekem is csak egyszer fizetnek havonta. Ez tehát az én önző, kis személyes indítékok sürgette hozzászólásom. Ha ehhez hozzáadnák az ösz- szes fogyasztó önző szeszélyes kívánságát, s nemzet- gazdasági szintre kivetítenék — de ez már a közgazdászok feladata. P. A. cóaíádLió^ermeLei
