Pest Megyei Hirlap, 1965. augusztus (9. évfolyam, 180-204. szám)
1965-08-01 / 180. szám
1965. AUGUSZTUS 1, VASÁRNAP r:.'' i tutet l.l \J Telefon — kagyló nélkül Odesszában, a Marx Károly utcában szabályos üvegfalú nyilvános telefonfülke áll. A telefonautomata is a lehető legszabályosabb, csak éppen — nincs hallgatója. Az arrajárók egyike-másika, aki siettében nem veszi észre a figyelmeztető feliratot, bosz- szús legyintéssel megy tovább, azt hivén, hogy a készüléket megrongálták. Holott tévedés: a telefon működik, csak be kell dobni a kétkope- kes pénzérmét, majd a búgó hang hallatába feltárcsázni a kívánt számot, s máris kezdődhet a beszélgetés. Az automatába érzékeny mikrofont szereltek, a vonal másik végéről érkező válaszokat megafon közvetíti. Ilyen készülékeket szereltek fel az odesszai interur- bán telefonközpontban is. Az új készülékek különösen jó szolgálatot tesznek akkor, ha egész család kíván részt venni a beszélgetésben, például egy anya gyermekeivel. Mindannyian egyszerre hallják az apa hangját, nincs szükség rá, hogy a hallgatót kézről kézre adják, s a vonal másik végén is egyszerre hallani, amit a feleség és a gyerekek egyszerre mondanak. Jól beválik az újítás hivatalos telefonbeszélgetések közben is, amikor közben feljegyzéseket kell készíteni — KAMPALA Krokodilfarm Uganda illetékes hatóságai elhatározták, hogy több krokodilfarmot létesítenek a krokodilbőr kivitelének fokozása érdekében. Uganda az elmúlt évben 100 ezer font sterling értékű krokodilbört exportált. Eddig a kereskedelmet kizárólag a halászok látták el krokó- dilbőrrcl. Miután az illetékes hatóságok attól tartanak, hogy a krokodilállomány hamarosan kipusztul, már tavaly kísérleti krokodilfarmot létesítettek, amelynek nagy sikere volt. Uganda a sózott krokodilbőrt Franciaországba, Angliába, az Egyesült Államokba és Japánba szállít ja. A repiilősárkányok szigete TÖBB. MINT 180 ÉVVEL EZELŐTT jó állapotban megmaradt kisebb csontvázra bukkantak az egyik mészkőfejtőben a németországi Eich- sädt városka határában. A mészkő a földtörténeti júra időszakban rakódott le a tenger vizéből és finom lemezekre hasadó rétegeiben számtalan ősvilági tengeri élőlény maradványa rejtőzött. Á csontváz egy repülő őshüllőtől eredt. Az állat valószínűleg a szárazföldön pusztult el és dagály idején sodorták a hullámok a parti övezetből a mélyebb vizekbe. A csontvázat a francia Cuvier, kora kiváló ősállatkuta- tója írta le a múlt század elején s kimutatta, hogy az egy repülő őshüllő, repülősárkány váza. Ennek a repülő őshüllőnek egyik ujja az elülső végtagján rendkívül megnyúlt, A Nap nemcsak különböző fény- és rádióhullámok forrása, belőle villamossággal töltött részecskék nagysebességű áramlása is kiindul. Ez — a Földünkön kialakult nagy szélviharokhoz hasonlóan — végigsöpri a bolygóközi térségeket, ezért a részecskéknek ezt az aramét napszélnek nevezik-, A mesterséges égitestek lehetővé telték, hogy kozmikus környezetünket közvetlenül tanulmányozzuk. A légkörön túli mérések eredményei vezettek arra a felismerésre, hogy á napszel hatásai közvetlenül érintik Földünket s következményei olyan változások, melyeket gyakorlati tevékenységünk egyes területein számításba kell venni! Régen felfigyeltek már arra, hogy az üstökösök csóvái mindig a Nappal ellentétes irányba mutatnak, s előfordul, hogy a csóva megelőzi az üstökös fejét. E jelenségre csak akkor derült tény, amikor bizonyossá vált •a napszél létezése. Ekkor ismerték fel, hogy az üstököscsóvák irányát mindig a napszél áramlása adja meg, s Földrengések előrejelzése A földrengések megbízható előrejelzése elsősorban ennek a természeti csapásnak gya- korta kitett államok tudósait foglalkoztatja. A közelmúltban két japán geológus, Yati és dr. Shiaya, a földkéreg törési rezgéseinek mérésére alkalmas szeizmográfot szerkesztett. A speciális műszert, amelyet kábelen süllyesztenek le nagyobb mélységekbe, a föld felszínén erősítő berendezésekkel kötik össze. A jelekből ily módon az érintett pontokon fel lehet ismerni a kezdődő földrengés veszélyét. A műszer természetesen annál hatékonyabb, minél mélyebbre lehet lebocsátani a földbe. Amennyiben sikerül 9000 méter mélységbe leereszteni a rengésjelzö szondát, az előrejelzés szempontjából ez igen nagy eredmény lesz, mert itt van az a kritikus réteg, ahol a törésrpzgéseket a szonda közvetlenül mérheti. Kisebb mélységben a jelek eltompulnak és nehezen értékelhetők. A szakkörök világszerte érdeklődéssel figyelik a két japán kutató Tokió környékén végzett kísérleteit. Repüíősárkány rekonstruált képe Melyen szerszámokat használnak majd az űrhajósok? Leonov es White „űrsétája” után, az űrrepülési szakkörökben' egyre többet beszélnek a világűrben történő szerelő munkák végrehajtásáról. A nemrégiben végrehajtott amerikai Ge- mini-kísérlet során már arra számítottak, hogy a Titan típusú hordozórakéta utolsó fokozata a keringéskor az űrhajó közelében marad, az űrkabinból kilépő White a tartókábelen keresztül eljut a rakétáig és azt megérintheti. Ez a művelet lett volna a bevezetése a további kísérleteknél végrehajtandó összekapcsolásnak, amely során az ember elvégezhette volna az első szerelési mun- tát (űrhajón kívül) a világűrben. Mint ismeretes, a Ge- múu-kísérletnek ezt a célkitűzését nem sikerűit végrehajtani. Egészen bizonyos azonban, hogy a világűrben történő szerelő munkák rövid időn aelül megkezdődnek. Ezt a munkát természetesen meg- Eeielő hő, fagyálló, nyomásszabályozott speciális űröltözékben végzik az űrhajósok. Ezeket a készülékeket mind szovjet, mind amerikai részről kipróbálták a legutóbbi űrséták alkalmával és be is váltották a hozzájuk fűzött reményeket. Az amerikaiak szerint az űrhajósok háromféle szerszámmal fognak dolgozni; egy kombinált, sok célú kulcscsal, amely rendeltetését illetően talán a franciakulcshoz hasonlítható, egy speciális kulccsal, amellyel az űrhajó nehezen hozzáférhető részeit szerelik majd és egy fix méretű csavarkulccsal, amely az űrhajó csavaranyáinak meghúzására szolgál majd. Az űrszerszámok tervezésénél figyelembe kellett venni azt a körülményt, hogy az űrhajósok a súlytalanság állapotában, nagy kesztyűkben lesznek kénytelenek dolgozni, ezért az ütszerszá- mok”-nak a nyele hosszabb, mint a földön használatos szerszámoké. Érdekes szerelési segédeszköz lesz egy gyűrű alakú mágnes, amelynek segítségével a fémlemezeket és idomokat összefogó csapszegekét és karmantyúkat „fogják meg” az űrben történő szerelési munkák folyamán. A mágnes tehát egy harmadik kéz szerepét tölti be, amikor egyrészt összefogja a csapszegeket és karmantyúkat, másrészt ráerősíti a szerelendő felületre ezeket, a szerelés időtartama alatt. Remélhető, hogy a közeljövő már el fogja dönteni a tervezett „űrszerszámok” használhatóságát és- gyakorlati értékét. (£. I.) hosszabb lett, mint az állat egész teste és az erős és hosz- szú ujj és a test között erős bőrszárnyat feszített ki, amely- lyel az állat kitűnően repült. Később hasonló csontvázakat találtak Angliában, Amerikában s újabban a Szovjetunió területén, Kazahsztánban. Ezek a repülősárkányok tehát jóformán az egész földön elterjedtek és otthon érezték magukat. A sok lelet lehetővé tette, hogy a szakemberek az elmúlt évszázad alatt alaposan tanulmányozhassák az érdekes állatokat. Különösen Abel, a bécsi egyetem tudós professzora kutatta életmódjukat. A REPÜLQSÁRKANYOK rovarokkal vagy halakkal táplálkoztak. Ügy repültek a tenger sima tükre felett, mint ma a tengeri halászmadarak, s csőrükkel ki-kikapják a felvetődő halat. Angliában olyan maradványokra bukkantak, amelyeken a szárnyak hegye egymástól 7 méterre esett. Hétméteres fesztávolság élő állaton! Egy másiké, maradványaiból kiszámíthatóan, még ennél is nagyobb. Szárnyfelületük legalább 25 négyzetméter! Valóságos eleven vitorlázó gépek voltak ezek az állatok. Az ilyen óriások maradványa persze ritkaságszámba megy. Üvegvékony méteres csontjaikat is nehéz feladat egyvégtében kifejteni a kőből. Pedig van néhány lelőhely, például Amerikában, ahol a repülősárkányok eldorádója lehetett hatvan-hetvenmillió évvel ezelőtt. Legalább is ezt bizonyítja az a nagy tömeg repülősárkány csont, kisebb és nagyobb állatok egymásra halmozódott maradványa, amikre a szakemberek ráakadtak. Hasonlóan a napjainkban is híres madárszigetekhez, ahol tízezrével tanyáznak a halászó tengeri madarak. Ábel véleménye szerint voltak repülősárkány-szigetek is, ahol ezek az állatok tojásaikat lerakták, kikeltésüket a nap melegére bízták. Olyan óriások is éltek közöttük, amelyeknek a koponyája elérte a háromnegyed métert! EZEK AZ Állatok népesítették be időnként az ősóceán girbe-görbe • homokhátait, élénkséggel töltve meg az egyébként elhagyatott, kopár parti homokvonulatokat. Jellegzetes kép volt ez a kréta időszak ősvilágában. A hatalmas szárny lehetővé tette, hogy órák hosszat, sőt napokon át vitorlázhassanak a nyílt óceán felett, felhasználva az áramlatokat a végtelen légi térben. Olyan remekül alkalmazkodott egész szervezetük a repüléshez a hosszú évmilliók alatt, hogy később csak a ma élő madarak jutnak előbbre ezen az úton. De bármennyire alkalmazkodott is a repülősárkányok szervezete a repülő életmódhoz, kihaltak és helyüket átadták a színes tollú, énekes szavú, fészket rakó, költő és vándorló igazi madaraknak. Tasnádi Kubacska András így azok mintha kozmikus „szelzsákok” volnának, a napszél irányát jelzik számunkra. A bolygóközi térség nagyobb mélységeibe küldött mesterséges holdak, mint a szovjet lunyikok és az amerikai pio- neerok, végeztek méréseket a napszéllel kapcsolatban. E mérések eredményeként megállapították, hogy a napszel sebessége átlagosan mintegy 400 kilométer másodpercenként, (összehasonlításul érdemes megjegyezni, hogy a legerősebb orkán sebessége kb. 30 m másodpercenkénti szélsebességet jelent.) A napszél sűrűsége azonban, amelyet a mesterséges holdak szintén mértek, rendkívül csekély, mindössze 1—10 részecske jut másodpercenként rtúnden négyzetcentiméterre. A vizsgálatokból kiderült: a napszél sűrűsége összefüggésben van a napfoltok változásával, a naptevékenységgel: minél nagyobb mérvű ez, annál erősebb a napszél és annál nagyobb távolságokban járja át a naprendszert. Megállapították továbbá, néha a Föld— Nap távolság (150 millió km) tízszeresére is eljut, a Satur- nuson túl is terjedhet. Földünk légkörét érve a napszél felhevíti a legkülső rétegekben levő gázokat, s csóvaszerűen magával ragadja. Szerencsére a légkörnek ebből származó vesztesége annyira csekély, hogy össztö- megében nem csökken. A napszél villamossággal töltött részecskéi a sarkok vidékén lépnek a légkörbe és a sarki fény fellángolásait és mágneses viharokat hoznak létre, zavarják az ionoszféra rétegeit és közvetve időjárási változásokat okoznak. Ezek a hatások érintik a távolsági telefon- és rá- dióösszekötjetéseket, a mesterséges égitestekkel fennálló kétoldalú rádiókapcsolatok lehetőségeit, a rádiócsillagászati vizsgálatokat, az elektromos és mágneses méréseken alapuló nyersanyagkutatást és még sok más nagy érzékenységű elektromos és mágneses mérést. De a napszél hatásai következtében a légkör áteresztő- képessége is megváltozik, aminek eredménye, hogy a biológiailag hatékony sugárzások kisebb, vagy nagyobb mértékben jutnak hozzánk (pl. az ibolyántúli, vörösön inneni sugárzások). Ennek a felismerésnek a következménye, hogy kutatják a naptevékenység, a napszél hatását az emberi szervezetre. A naptevékenység és < napszél szoros kapcsolatánál és a napszél sebességének is méretében lehetővé vált, hogy a kutatók napszélprognózist készítsenek. A naptevékenységet hírülad' fény- és rádiósugárzásol ugyanis 2—5 nappal hatna rább jutnak el hozzánk, min a sokkal lassabban árami' napszél. D. hiszen nem kell tartani « hallgatót. Az újdonság az Odessza vezetékes rádió központjának műhelyében készült, Da vid Safer mérnök és szakembercsoportja javaslatára. Az újítók tökéletesítették a falusi, úgynevezett duplex telefonvonalak rendszerét is. ORKÁN A VILÁGŰRBEN A NAPSZÉL A nyári fürdés élettana A strandfürdő vagy az uszoda vize a nyári kánikulában nemcsak kellemesen hűsít, de egész szervezetünkre kitűnő hatással van. Sok előnyös hatása mellett azonban az újságok baleset rovatában tragikus fürdésekről is olvashatunk. Fontos tehát ismernünk a nyári fürdés mindkét oldalát. A fokozott hisztámín kiválasztás azonban ártalmas, sőt, súlyosabb esetben életveszélyes is lehet, magas vérnyomásban szenvedők, szívbetegek és gyomor fekélyestek részére és a vér megnövekedett cukortartalma rontja a cukorbetegek állapotát. Vannak olyan emberek kiemelik őket a vízből, az első rendes lélegzetvétel után magukhoz térnek. Eszmélet- vesztéssel járhat a víz alatti távúszás erőltetése is, mert az erős izommunkában elhasználódik a vér oxigéntartalmának java és az agy vérellátása kárt szenved. A nyári fürdőzésben Hideg vízbe lépve a bőrben hisztamin s egy hozzá hasonló, vérbőséget előidéző anyag szabadul fel. Ezek, nemcsak a bőr ereire, hanem az egész vérkeringésre és a sejtek anyagcseréjére is hatnak. A bőr erei először ösz- szehúzódnak — megborzongunk, „lúdbőrösök” leszünk — és kevesebb lesz bennük a vér. A mélyebb rétegekben ekkor összeköttetések nyílnak meg a hajszálerekhez vezető kis ütőerek és vissz- erek között. A vér nagy részének megrövidül az útja, nem jut ki a bőrfelszínre, kevesebb hőt ad le. Ennek következménye, hogy a bőr sápadt lesz, márványozottá válik. Az erek összehúzódása után azonban az egészséges szervezetben, idegrendszeri hatásra, vérbőség keletkezik. Mégpedig nemcsak a bőrfelszínen, hanem távoli reflexhatások révén, a test mélyén is megjavulhat a vérellátás. Ilyen hatás észlelhető pl. az emésztőszervekben, sőt, egyes kutatók szerint, a szív ereiben is. A gyomor és bélmozgás ilyenkor lassúbb lesz, kezdetben kevesebb, de félóra múlva már több gyomorsav képződik és ez a fokozott gyomornedv kiválasztás órákig eltarthat. A májból több cukor kerül a vérbe. Mindez az egészséges emberre vonatkozik: számukra hasznosak ezek a jelenségek. is, akik túlságosan érzékenyek a hidegre és a bőrfelü- lé't hajszálerei már a 20 C fokos fürdővízben is hirtelen, túlzottan összehúzódnak. Ennek következtében a vér a hasüregbe tódul, agyvérszegénység következik, ami szédüléssel, esetleg ájulással fenyeget. A szédülő ember erőlteti a légzést, teli tüdeje nyomja és nehezíti a szív munkáját. Viszonylag sok az olyan ember — a 14—18 év közötti fiatalok között is — akik úgynevezett ideges légzés-szind- rózában szenvednek. Ez normális körülmények között semmilyen panasszal, tünettel nem jár, de ha a vér széndioxid tartalma lesüllyed, a végtagok zsibbadásával, majd tetanuszos görcsökhöz hasonló állapottal, ájulással járhat. Többnyire ingatag idegrendszerű fiatalok szenvednek benne. A „békaember” sportot saját szakállukra végző fiatalok ezért könnyén kerülhetnek életveszélyes helyzetbe. Gyakori ugyani®, hogy egymással versengve buknak a víz alá — környezetük még biztatja Is őket — s hogy tovább bírják odalenn, merülés előtt gyors egymás után- ban mélyeket ki- és belélegeznek. Az erőltetett oxigénfelvétel csökkenti a vér széndioxid tartalmát s ha a víz alá bukva éri őket a görcsös ájulás és nincs, aki időben kimentse őket. könnyen vízbe fulladhatnak. Ha azonban a tiltott helyen való fürdőzés — örmények, hajók közelsége stb. — valamint a vízalámerülés veszélyein kívül, a legtöbb baleset abból származik, hogy a napozásban felheviilt ember, hirtelen beugrik a vízbe. A belső fül gyors lehűlése megzavarja az egyensúlyozó szerv munkáját, az úszó nem talál ki a felszínre, vagy pedig izom-, esetleg érgörcse támad és ezért nem jut ki a partra. Akinek a dobhártyája betegség, vagy műtét következtében á ffúródott, annak nem szabad a víz alá merülnie. A teli gyomor a hasban vérbőséggel jár, nehezíti a légzést, ezért nem ajánlatos fő étkezések után fürödni. A sorozatos fürdők egész szervezetünket áthangolják, t ebben a víz hőmérsékletén kívül, szerepe van például annak is, hogy a víz felhajtóereje csökkenti a testsúlyt. Ez megkönnyíti a testmozgást, tehermentesíti az izom- zatot, hajlékonnyá teszi az ízületeket. Az egyensúly fenntartásához nagyobb izommunka kell, fokozódik a szívműködés, gyorsabban kering a vér és megnő a ki- és belélegzett levegő mennyisége. A fürdőzés élettani hatásai szorosan összefüggenek • az éghajlattal is. Üdülésünk helyét tehát aszerint kell megválasztani, hogy egészségi állapotunknak melyik felel meg leginkább. M. P.