Pest Megyei Hirlap, 1965. augusztus (9. évfolyam, 180-204. szám)
1965-08-29 / 203. szám
1965. AUGUSZTUS 29. VASÁRNAP 9 P iroska kissé moletten, gesztenyebarnán és immár harminc évesen, tizenkét esztendő óta tölti ki a vállalatnál a bérjegyzékek rubrikáit. A mamával lakik Pest környéki kertes, családi házukban s tulajdonképpen semmi gondja sincs, csak éppen nem talált még olyan férfira, aki az anyakönywezetőhöz vezette volna. Nemrég baráti beszélgetésünk közben, így ecsetelte Piroska a helyzetet: — Nem mentem még férjhez, de nekem nem is sürgős — mondta egy kicsit bánatosán, s egy kicsit büszkén is. — Vagy nekem nem felelt meg a fiú, vagy én nem tetszettem neki. És ha már nagyjából stimmelt is az ügy, rendszerint közbejött valami ... — Ilyen az élet — mondtam, mert válóban ilyen is: ritkán „stimmel” minden. Piroska egyetértett velem, de nem kesergett, inkább vidáman végezte munkáját a bérelszámolóban. Egy napon még vidámabban végezte: tizenkettes totótalálata vidította fel, az átlagosnál nagyobb mértékben. — Képzelje, tizenkét találatom van a totón — lelkendezett boldogan, s nyakamba borult örömében. Aztán elmondta a hivatalban, ahol mindenki az ő nyakába borult, ki örömében, ki irigységében, de Piroska ezzel mitsem törődött: meghívta az egész bérelszámolót ünnepi bankettre, egy divatos kiskocsmába. Csak ezen az egyetlen estén kétezer forintot költött el Piroska, aki valósággal beleszépült a nyereménybe. Any- nyira beleszépült, hogy Menyhért, akit a hivatalban csak Menyusnak becéztek, s egyébként a társvállalat főkönyvelője, hirtelen felfigyelt Piroskára, noha korábban a szimpla és udvarias jónapoton kívül nem méltatta figyelemre a lányt. Menyus most már ke- zétcsókolommal köszönt és délután ötkor egyre gyakrabban megvárta Piroskát. Sőt, megvárta reggel is, ami érthető, hiszen alig rövid-utcá- nyira lakott a lánytól, amit eddig Menyus csodálatosképpen sohasem vett észre. Piroska az egyik délután, útban hazafelé, így szólt Me- nyushoz: — Mondja meg nekem Menyus, van női egyenjogúság, vagy nincs? — Most már van, igenis van! — erősítgette Menyhért, némileg dadogva, miközben azon elmélkedett, hogy vajon mi célja lehet Piroskának ezzel a szokatlan kérdéssel. — No, ha van egyenjogúság — mondta Piroska — akkor én magát most meghívom a cukrászdába egy-két Hubertusra. ülönösen hangzik, de v Menyus alig néhány hét alatt egyre szebbnek látta Piroskát, amiben a pletyka szerint, a totónyeremény játszott jelentős szerepet. De csak a losszmájúak illették Menyust számítónak, vagy hozomány- vadásznak és csak azok hangoztatták, hogy Piroska kilencvenhatezer forintja hatott a fiú lírai lelkületűre. Egy konyakban dús nyári este után, Piroskáék kertes háza előtt, italtól és szerelemtől mámorosán búcsúzott Menyus Piroskától: — Imádlak Pirikéin — lihegte most tegezve először a lányt, majd félénken átölelte s megcsókolta a homloka kellős közepét. Megcsókolta egyszer, kétszer, háromszor, aztán többször is. Már nemcsak a homlokán ... Amikor Menyus érezte, hogy heves és meg-megújuló rohamait Piroska nemcsak tűri, hanem viszonozza is, azon- nyomban, ott a zöld kerítés előtt, a holdvilágos éjszakán megkérte a lány kezét. Mit is szólhatott volna akkor szegény Piroska! Megremegett a boldogságtól, beszaladt a kiskapun, egy pillanatra szembefordult a fiúval és susogta lágyan, szerelmesen: majd holnap megbeszéljük a részieteket, drága Menyus- kám! Aludjon jól. így mondta szerényen, halkan. Mert a lányok nem tegezik mindjárt vissza a fiúkat. Csak valamivel később ... Másnap meg is beszélték: két hét múlva esküvő, Menyus Piroskáékhoz költözik, a mama is örül, hiszen jól elférnek hárman majd a kétszo- ! bás, tágas kerti lakban. Nem merném nyugodt lé- j lekkel állítani, hogy Menyus j kiszámította volna, mennyit; költött el Piroska a kilencven- ! hatezerből, vagy arra gondolt j volna, hogy még legalább hét-! venezer forintja maradt a : lánynak. De az kétségtelen, i hogy baráti körében jó né- : hányszor szép és biztató tér- : vekről beszélt: majd a tavasz-: szál vesz egy Wartburgot, ; hadd legyen min furikázni < szombatonként Piroskával a < Balatonhoz. De ha Menyus nem is volt! olyan anyagias, hogy kicsi- j nyes számítgatásokkal foglal-i kozott volna, annál inkább : részletes számításokkal örven- j deztetett meg engem Piroska, j amikor ismertette velem a j hadihelyzetet. — Huszonötezer forintot '■ Bihari Sándor: REGGEL Mellettem a város kezdődik a nap, s mint egy színes centrifuga, pörög, fehérré válik a lila, és dől a nép, borzong a víz, a lomb, ahogy megbomlik az édes nyugalom, s kémény: napóra jelez a gyárudvaron. Baktatok, félig vad, félig modern világon át, ezüstös feszesen, csikorog a drótkötélpálya fenn, s a csillék, ők is mérik az időt, mely hoz-visz, űrit és újra tölt, — átringanak az országút fölött. Könyvek közé, ide jutok, a világ ezt jelöli nekem, rendet, statisztikát, melyen millió álom sugárzik át, csak én tudom, míg a halhatatlanok között nyolc órát élek, dolgozva, hogy halandónak lenni is örök dolog. s költöttem el eddig szórakozás- 5 ru, kozmetikára, ruhákra és ^ egyebekre — magyarázta szó- ^ morúan, könnyeivel küsz- ^ ködve. — Nem kell izgulnia Piriké! ^ maradt még elég! — nyugtat- $ lain a lányt és óva intettem $ áltól, hogy eddigi könnyelmű- ^ ségével tovább szórja a totón § nyert ezreseket. Figyelmeztet- ^ lom, hogy ha továbbra is úgy ^ herdálja a pénzt, mint ed- ^ dig, hamarosan elúszik a ki- ^ lencvenhatezres totónyere- ^ mény. Az utolsó fillérig... — Már késő — felelte Pi- ^ roska atyai intelmeimre, s bá- ^ italos szeméből megeredtek a 5: könnyek. — Egyetlen fillérem sincs már... $ Piroska telesírva a zsebken- t dőjét és az én két vállamat, ^ majd arra kért, szerezzek ne- ^ ki kétezer forint kölcsönt, J hogy megtarthassák az eskü- vöt, mert a látszatot továbbra ^ is fenn kell tartani. S S H iba volt azt hinni, hogy £ Piroska végzetes köny- § nyelműségével rövid $ néhány hónap alatt ki- ^ lencvenhatezer forin- ^ tot költött el. Pontosan csak ^ huszonötöt költött! Csak eny- ^ nyit nyert ugyanis a tizenkét ^ találattal. S Vj — Én sohasem mondtam — ^ szipogott Piroska —, hogy ki- ^ lencvenhatezret nyertem. Ezt ^ csak a kartársak mondták a vállalatnál... § s A derék lány ugyanis egy ^ héttel előbb nyerte a húszon- ^ ötezer forintot, de néhány na- ^ pig elhallgatta, majd éppen ^ akkor jelentette be a tizenkét $ találatot, amikor már a követ- ^ kező heti kilencvenhatezer fo-Sj rintos nyereményt fizette a ^ totó. S Megértő lélek vagyok, meg- § szereztem a kölcsönt, Piroska ^ megtarthatta a látszatot és az | esküvőt is. De hogy miből fog *5 majd Menyus a tavasszal íj Wartburgot venni, arról hal- § vány fogalmam sincs. ? Hunyadi István : ÖRÖKSÉG Pár kurta év és távozom. A fölém-tornyosuló idő megállítja toliam, elönt a homály s agy ereimben lelassul a vér. I,áradnom kéne ellene, de miért? Várok s figyelek: ez a törvény. Kád mit hagyok, fiam? Egy-két könyvet, s pár teleírt lapot s még valamit, a juss nem is csekély: A felnövő világot hagyom itt! Osztályod ennyi. Másnak tán semmiség. De neked, átadtam mindent, hogy birtokodba vedd, Egy műszert kaptál, érzékeny, kutató hajszálrugót, éles, finom földrengésmutatót, kis moccanásra sokszorosan kileng, vagy össze is törik: Tőlem kaptad szived! Örökül nyerted a megtartás erejét! Mint idomait a kristály, erezetét a márvány, virág-figuráit a zúzmara, gyűjtőd és őrződ minden alakzatát a földi létnek, hogy magad formáld ki, s add tovább. És rádhagyom nevem, néhányan ismerik e honban, s vele egy-két soron, ezekhez úgy jutottam, mint gyöngyéhez a kagyló: Hétszer fizettem minden betűért! Poklőt-járt köreimmel — a szívem abba fáradt — csak téged megváltanálak: Hová nem értem, legalább te elérd! Hinta Kompozíció (Fotó: Kotroczó] (Fotó: Regős) l I A hegy tetején, | gai\ más \ út könyökénél, parányi la- $ katosműhely áll fészerféle i. házikóban, lim-lomokkal teli $ kis udvar közepén. Figyel- \ mes arcú, kunkori fehér baj- \ szú, aprótermetű öregecslce \ szöszmötöl az udvaron, oku- \ láréját madzag tartja. Lá- ^ fástól vakulásig ott matat a § rozsdás kerekek, meg csőda- $ rabok között. Foltos kék ^ nadrág van rajta, meg színe- \ hagyott zeke, de mindkettő $ tiszta. ' Valahányszor arra jártam, - elácsorogtam házikója kóze- $ lében, de soha nem láttam ^ senkit betérni hozzá, valami ^ szerelni valóval. ö mégis I munkálkodva töltötte nap- S} jait és talán soha nem pi- \ hent meg. Hümmögve ke- \ resgélt ócska kincsei közt, ^ aztán bement a kis házba s Jí nemsokára szelíd kopácsolás ^ hallatszott. § j------------------------ odaI Egy délután J áü^ tam § kapuja elé és — magamban & — így beszélgettem az öreg- \gel... \ — Hohó.. í Csalafinta s i'ogy, Nagyapám! Semmi § hasznosat sem csinálsz. Azt ^ hiszed, nem veszem észre? § Csak kopogsz egész nap, ^ mint valami harkály ... s’ — Elek. § — Jó, jó, hogy élsz .. í Cs mi értelme van vénségedre § a kalapácsolásnak? íj — Értelme?! Ember va- $ gyök még én is, az ember § meg dolgozni szokott... — Ez még neked kenyeret ád? Nem hiszem el! Ne lenne lányod, akihez unokát őrizni mehetnél? Vagy fiúgyermeked, hogy gondod viselné? Vagy ha már nem áldott meg gyerekekkel a sors, éppen teneked ne jutna valami nyugalmas otthon, itt, vagy amott, ahol sakkal, kártyával oszthatnád meg társakkal az időt? Ne is haragudj... a munlca kezedben... miméit dolog, nem egyéb... — Nem, nem öcsém. A munka az sohase miméit. Ha úgy végzik, már naplopás a neve. — Igaz, de akkor magyarázd meg, mit csinálsz? — Láthatod magad is. Ez műhely, itt egy satu, beléfog- va meg az anyag. Ennél többet, öcskös, a dologhoz te nem értesz... — Még hogy nem értek? Figyellek én, hetek óta! Mondd meg telkedre: egy kulcsot, vagy egy aprócska zárat szerkesztettél legalább? Csak jársz-lcelsz a vasaid között, egyiket ma ide, holnap oda telepíted, fúrsz, faragsz — cél és értelem nélkül? Te ezt is munkának nevezed? ■-------------.-------:—. peI — Munkának. | dig azt-------------------------- látom, g orombán beszélsz. Munkának nevezem, mert az effajta dolgokhoz én jobban értek. Akárki vagy, elhiheted, ha én mondom ... — Elhiszem, Apó ... Nem akartalak megbántani. A kíváncsiság nem hagy nyugodni, az biztatott, hogy megszólítsalak ... De hiába hitetlenkedem a dolgaidban. Néked ez a munka nem kenyered. Valid be inkább csak emlékeid között kotorászol... — Nem kenyerem ez a munka. Megle<het, igaziad van. Mert sokkalta több kenyeremnél ... — Igazán? — Levegőm, pipám, orvosságom és pihenésem ... — Szépen beszélsz... Mondd tovább, Nagyapám. — Nincs tovább. Mindent megmondtam. A többit megtudod majd, ha engedi nekeá az élet, hogy koromat megérd. És feltéve. ha dolgozni szerettél. — Kérlek! Beszélj! Apámat sem hallgatnám tisztes- ségtudóbban. És bocsáss meg, ha tiszteletlen voltam hozzád az előbb. — Fiatal vagy... — Mondd meg végre, e sol< rozsdás kacat között nap nap után mit csinálsz? — Megmondtam: élek .. Nincs mit magyaráznom .. — Jó, de... I — Ha nem csinálnám, ] nem is élnék. Majd megtanulod: a munka nemcsak kenyér... nyugalom is, ha úgy hozza a sorja... De menj most már, feltartottál sokáig, pedig sietnem kell ezzel a __ Máskor beszélg etünk még, ha kedved kívánja ... — Jó egészséget, Nagyapám!
