Pest Megyei Hirlap, 1965. augusztus (9. évfolyam, 180-204. szám)
1965-08-15 / 192. szám
PEST HEGYEI 1965. AUGUSZTUS 15. VASÄRNAP MIKOR ÉPÜL ŰJ? Séta a ceglédi kórházban Korszerű laboratórium nélkül — Véradás a folyosón — Süllyed az osztály Amióta Cegléd jelenkori történelmének hivatásszerűen is krónikása vagyok, olyan őszinte örömet nem láttam a város hivatalos és társadalmi vezetőinek arcán, mint azután, hogy Szabó Sándor, a megyei tanács elnökhelyettese bejelentette a június 25-i tanácsülésen: a ceglédi kórház építését 1966-ban meg kell kezdeni és 1968-ban be is kell fejezni. Miért volt ilyen szívből fakadó ez az öröm ebben a maholnap negyvenezer lelket számláló városban? Nos, hát a kórház nagy gond. Felhívták rá a figyelmemet. Megvallom, olyan formában, ami a legenyhébb szóval nyugtalanítónak nevezhető. A maguk és hozzátartozóik egészségéért, életéért aggódók természetesen ilyenkor nem válogatnak a kifejezésekben. „Gyógyulatlan dobják ki a beteget a kórházból ... a folyosókon feküsz- nek a betegek... a szülő nők aggódva figyelik a repedező falakat, plafont, mikor omlik rájuk a vakolat...” A szülészeti és nőgyógyászati osztályra vezetett hát az első utam, dr. Kása Miklós városi főorvos kíséretében. S mindjárt itt kell elmondani, hogy ez az osztály kilométerekre távol van a kórház központi épületétől, mint ahogy a baleseti sebészet is. Ez a megosztottság .egymagában is a hatékony gyógyítás számtalan nehézségét rejti magában. Ha nem tudnám, azt hinném, hogy egyszerű — mondjuk módosabb — paraszti ház udvarára, léptünk. Az is. volt valamikor, hiszen az épület falán levő tábla hirdeti is: „E házat és telket B. Molnár Elemér és neje, Német Mária adományozták a női kórház céljára.” Tettükért emléküket csak áldani lehet, nem így azonban a sokszorosan renovált épület mai állapotát, s az ott látható egyéb „szükségszerű állapotokat”, melyek bizony — áldatlanok. — Legszívesebben venném, ha nem kérdezne, csak nézne — mondja dr. Kovács Tibor osztályvezető főorvos. Követem is tanácsát; nézelődöm, s jegyzetfüzetembe ilyen szavakat írok: erősen repedt vályogfalak, plafonról hulló vakolat a 4-es kórteremben ... süllyed az épület... penészes folyosó ... levegőtlen kórtermek ... nyolc ágy és egy hordágy a hatszor hat méteres szobában ... a többi sem különb... A kazánházban most is talajvíz... az utóbbi években csaknem nyolcszázezer forintot költöttek az épületre... A főorvos mégiscsak aggódó gazdája az osztálynak, s ha már a gyógyítás nehézségeiről faggatom, nem tudja megválaszolatlanul hagyni a kérdéseket. S kiteljesedik a kép: az épületnek nincs csatornázása. a szűk udvarra — ahol már 15 emésztőgödör van — hetenként kétszer beállnak a lajtok és kiszivatják a szennyvizet. Az ajtók közvetlen közelében, a szülészeten, ahol a legnagyobb sterilitásra van szükség. S közben megérkezik a lovaskocsi — az ebéddel, a központi kórházépületből. Aztán a szülőszoba — előkészítő, vizsgáló és vajúdó szoba nélkül. Műtő — előkészítő, mosakodó, sterilizáló és műtő (!) nélkül. A jelenlegi „műíő”-ben történik a bemosakodás is, s a falon függ a nagy villanybojler. „Átugorva’• néhány hiányosságot, említsük meg, hogy a pincében ez év tavaszán is „derékig” vízben álltak a kazánok. A város szélén, a Törteli úton van a tulajdonképpeni kórház: a sebészet, a belgyógyászat, a gyermekosztály, a fül-orr-gége és a röntgen osztály. S akár a szülészet, ezek a „kórházi pavilonok” sem kórháznak épültek: a laktanya gyengélkedője volt, s az első világháború után rango- sodták kórházzá. Nem is feleltek meg e célnak soha. Az igazgató főorvos, dr. Korompai Tihamér is csaknem ugyanazon szavakkal fogad, mint Kovács főorvos a szülészeten. Készségesen vezet, de — inkább nézzek és lássak. Később — amikor mégis jobban feloldódik a beszélgetésben — érzem meg: sok volt ez a tízéves folyamatos csalódás, az örök várakozás a megígért korszerű kórházra, aminek megkezdett épületei, a kazánház és a mosoda félbemaradva tanúskodik a város kezdeményező képességéről. De árról is, hogy bizony még eléggé felelőtlenül tudunk bánni értékeinkkel: évek óta romlanak a falak s pusztulnak az oda beraktározott gépek, kazánok. Végre is azonban milyen ez a ceglédi kórház? A jegyzetfüzet és az igazgató-főorvos szavaiból együttesen is csak képtöredékeket nyújthatok. Egy-kettő belőlük: vérátömlesztés a folyosóra szorult betegen ... sehol egy várakozó helyiség ... véradás a folyosón, ugyanott raktározva a vér és vérvétel felszerelései... mintegy négyszer háromméteres laboratórium, amit egészségügyi okokból a szakszervezeti munkavédelmi felelős már lezáratott volna, ha ... vízben a kazánház itt is ... a gyermekosztályon hónapokig nincs meleg víz... nincs orvosi ügyeletes szoba... se orvosi és személyzeti mosdó, fürdő ... a főnővérnek sincs szobája ... a kórteremmé varázsolt folyosón, a beteg ágya végénél berreg folyton a kórház egyetlen (!) telefonja... háromágyas szobában hat ágy. De hagyjuk. Legalább az újságíró takarékoskodjék a nyomdafestékkel ... Azt azonban még feltétlenül meg kell írni, hogy a ceglédi kórházban az átlagos ápolási napok száma megdöbbentően kevés az országos átlaghoz viszonyítva. Ezért hát valónak látszik a szóbeszéd — az igazgató-főorvos is megerősíti —, hogy a túlzsúfoltság miatt a betegek nem teljesen gyógyultan hagyják el a kórházat. S ami mindezek után a legjobban bántja e nagy kiterjedésű kórházi körzet egészségének védőit: a ceglédi kórház felépítésének ügyében döntő szóval rendelkezők máris újabb és későbbeni építési határidőket emlegetnek. Tíz évi halogatás után... Ferencz Lajos NYARALUNK. Csepelesek a tengerparton Cseretúra Közép-Európában Nyaralunk — már ahogy az idő engedi használni ezt a szimpatikus, vakációt jelentő szót s a benne rejlő lehetőségeket. Dehát ne legyünk igazságtalanok, még inkább; legyünk megértöek s ne a hőmérő és a meteorológiai jelentés szerint ítéljünk. A naptár azt kiáltja, nyár van — forró nyár! Üdülési szezon. Hogy hányán élvezik előnyeit idehaza, arról viszonylag sokat beszélnek. Kevesebbet arról, hány ember indul vakációzni a határon túlra. MIT MOND A STATISZTIKAI HIVATAL? — Sajnos, azt nem tudjuk megmondani, hogy az ország egyes részeiből, így Pest megyéből, hányán indultak külföldjárásra. — Hogy mégis valamivel okosabbak legyünk, van-e valamilyen országos adat? — Hogyne: júliusban közel 150 ezer ember lépett át a határon. S az év feléig 440 ezer. Tavaly még többen. — Hová indulnak az emberek? — Javarészt Csehszlovákiába. Nagyjából közös helyre I sorolhatjuk az NDK-t, Komá- I niát és Lengyelországot. A kezdet, ha érdekes is, há- I zunk táját illetően, nem ép- j pen biztató. Jussunk egy lé- | péssel közelebb. SZAKSZERVEZETEK MEGYEI TANACSA: — Az idei szezonban százhuszonhét főt küldhetünk üdülésre, illetve csere turista- útra. Általában 10—14 napos programokról van szó. — Választék? — Tátra, Zakopane, Moszkva, Leningrad, Fekete-tenger cs Ausztria. — Nem túlságosan sok az érdekelt. — Hadd tegyem hozzá, hogy közel félezer embert viszünk üdülőhajóval Bratislavába, az Al-Dunára, illetve Bécsbe. — Melyik viszi a pálmát? — Legtöbben érdeklődnek a bécsi, osztrák és al-dunai út után. Az utolsó hajó októberben indul, a csereturista üdülés késő őszig tart. És ami nem szerepel a megyei szakszervezeti statisztikákban: nagyüzemek külföldi partnerekkel bonyolítanak csereüdülést. CSEPEL AUTÓGYÁR: — Második éve, hogy külföldieket fogadunk s hozzájuk indulunk nyaralni. Százhat emberünk indul a Keletitenger partjára, míg az NDK- ból a magyar tenger mellé vonyárcvashegyi üdülőnkbe várjuk a vendégeket. — Mikor ér véget a vakáció? — Szeptember 6-án zárul nyaralási programunk. De addig még sok forró nyári napot remélünk! Tóth Oombstermssitcsi tanfolyam az üvegházak téli hasznosítására Gombatermesztési tanfolyam kezdődött csütörtökön a Kertészeti és Szőlészeti Főiskola soroksári telepén. A résztvevők — nagy többségükben termelőszövetkezeti kertészek — a főiskolán sikerrel kísérletezett üvegházi gombatermesztési eljárást tanulják meg. W Csinosítják a Dunakanyart Korszerűsítik a szobi—váci országutat, aszfalt- burkolattal látják el a megviselt úttestet. Zebe- gény határában, mint a felvételen is látható, modern aszfallo- zógép végzi ezt a munkát. Foto: Gábor Könnyű kis kalauzolás a kritika körül Tisztelt kollégám kisrészt írta előlem minapi vezér- | cikkében a témát. Kisrészt, ^ mondom, mert ezt a témát % nem „patikamérlcgen”. de I még a sertések, sőt a sértések $ mázsálóhídján sem lehet telit jes egészében megmarkolni. ^ De miután a bírálat „kvan- ^ tum-mechanikájáról” ő már ^ alaposan leszedte a keresztvi- ^ zet, én a kritika körül e köny- ij nyű kis kánikulai kalauzolás- ^ sál hadd szedjem elő saját ta- ^ paszlalataimbói e téma né- hány újabb bájos gyöngysze- mét... S S Önkritikával kezdem Elvtársak, kar- és szaktár- § sak, polgártársak, mindenné- $ mű tagtársak, felebarátaim, ^ hölgyeim és uraim (a továb- § biakban csak: elvtársak) — ^ én önkritikával kezdem. Én, ^ elvtársak, nem szeretem a bí- § rálatot. Komor dolog ez, fé- ^ leimet, szorongást ébreszt, rá- 5 fekszik az ember kedélyére, ^ nemegyszer gyomorfekélyt, a ^ súlyosabb esetekben gyomor- 5 rákot is kelthet. Felszalad tő- ^ le a pumpa a bírálóban, a ^ megbíráltban is. Itt epét fa- ^ kaszt, ott gyomrot mardos. S Node, mire jó ez? ^ Hát nem sokkal szebb a — ^ kritika? Kritizálni, elvtársak, í vagy m e g kritizálni valakit ^ ez valahogy sokkal kecsesebb ^ könnyedebb, sőt graciőzebb. I Nincs az a magas hivatal ^ ahol ezt még finomítani | kellene. Aki mondja, annak ^ sem a gyomrából jön, aki 5 kapja, az sem szívja mellre, Véradás a folyosón Ottchál Vilmos felvétele Minek is tenné? Hiszen — szeressük egymást gyerekek... A címzett nem intézkedik Van már vagy öt hete, hogy Torma Pál torbágyi olvasónk vette magának a fáradságot meg a tollat, megírandó, miszerint a szép, modern, csu- paüvcg Déli pályaudvar ablakai — a balatoni szezon legnagyobb dicsőségére — koszosak. Igen, eredetileg ezt írta, hogy koszosak, csak az újságírói tapintat javította nyomtatásban a szót erre: piszkosak. Hát a MÁV elfelejtett intézkedni, vagy ha úgy tetszik: mosakodni a levél után. Pedig a levélíró még az állomásfőnök lakásának tisztaságával is példálózott. A Déli pályaudvar ablakai azóta pedig már nem koszosak, hanem egyenesen mocskosak. Illetve... illetve mégsem egészen így áll a dolog. Mert azóta az ablakok alsó felét lemosták. A felső maradt úgy, ahogy volt. A látvány még épületesebb, mint korábban. Mert a tiszta ablaksor most már kellő kontrasztot is ad a koszosnak. Valahogy úgy, ahogy a mosdás után Jancsika nyakának szürkéje szokott elütni arca fehérjétől... A címzett dühbegurul A HÉV-állomáson vagyunk Szigetszentmártonban. Zivataros vasárnap délután, a strandolok ezrei várnak a vonatra. Az első vágányon áll egy szerelvény, a másikra robog be a vonat. Úgy kihúz az állomásról, mintha meg sem akarna állni. Jó háromszáz métert kell utána szaladni, sőt a másik szerelvényen is át kell kapaszkodni. Csodák-cso- dája, sokan morognak. Sőt, olyan is akad, aki az első vagonban megkérdezi a kalauztól, hogy ugyan miért szaladt előre ennyire a vonat. Mire a kalauz: — Aszongya. hogy háromszáz méterre? Szerezzen szemüveget magának, aztán beszéljen! Még hogy háromszáz méter! Mit ért maga ehhez-? Nincs ez kétszáz sem. A jámbor utas, lévén civilben térképész, megreszkírozza, hogy van ez bizony még több is. No, de a mundér becsületét védelmező kalauz ezt már nem nyeli le: — Jó lesz, ha csendben marad, kérem! Adja ide a jegyét és utazzon. Ez a maga dolga. Hatósági közeggel maga ne vitatkozzon. Jobb lesz, ha hallgat, mert mindjárt leigazoltatom ... A címzettnek semmi köze ... Omlik K.-ék házának falán a vakolat. Pontosabban K.-ék csak laknak a házban, lévén az állami tulajdon. Történik egy szeles napon, hogy lepoty- tyan egy félkilós malterdarab és az ott játszadozó Pistike fején máilik szét. Anyai sikoly, telefon, mentők, kórház. Pistikének — azonkívül, hogy betört a feje — agyrázkódása van. Jön a szokásos hivatalos kérdés: — Mi történt a gyerekkel? Verekedett? Megverték? Ha ugyanis így lenne, akkor most rendőrségi, majd bűnvádi eljárás kezdődne, súlyos testi sértésért. A tettes a bíróság előtt lakolna. De mert csupán baleset történt, a már telefon után nyúló nővér cny- nyit mond: — Ja? — és megy a dolgára. Nem így persze az anya, aki goromba levelet ír a ház- kezclőségnek. Mint tiszta lelkű ember, nem is annyira kártérítést követel, hanem azt, hogy sürgősen javítsák meg a ház vakolatát* Elsőosztályú, bicskanyito- gató pecsétes, ajánlott választ kap: „Panaszost értesítem, hogy a házkezelöség jelzését megtette illetékes felé, amennyiben ugyanis panaszolt ügyben szervünk költségvetési volumen tekintetében önálló intézkedésre nem illetékes. Jelzésünk dátuma fél évvel korábbi panaszolt balesetnél, felelősek panaszolt ügyben nem vagyunk.” Az asszony sírva fakad, az ember pedig este mindössze ennyit dörmög: — Az ilyen barmoknak a legelőn volna a helye. A címzett visszalő Az újságíró panaszos levéllel a kezében nyit be a tsz-el- nökhöz. A levél írója, magatehetetlen, gyomorvérzéses öregasszony, béna férjjel, gyerektelenül, arra panaszkodik, hogy a tsz-ben senki nem törődik velük, pedig maholnap elpusztulnak, mert még gondoskodni sem tudnak magukról. A tsz-elnök végighallgatja a panaszt, aztán tömören így szól: — Nézze, elvtárs, lehet.
