Pest Megyei Hirlap, 1965. július (9. évfolyam, 153-179. szám)
1965-07-11 / 162. szám
19#5. JULIUS 11, VASÁRNAP 3 A csata végén, Mohácson Nem volt elég a bélyeg a nagykátai járásban Fiatalok szárítják a bmekzsákáat Surányban Felajánlások az árvízkárok helyreállítására Mohács körül a töltés olyan, mint a csatatér, s a város, mint egy főhadiszállás. — Látta volna, mi volt itt a hetedik árhullám idején, mondják az emberek — ostromállapot! A katonaság megszállta a várost, a telefonvezetékek tömege hálózta be az utcákat, mindenütt rohanó tehergép-( kocsik Háromszázhúsz gép dolgozott a Mohács körzetébe' tartozó húsz kilométeres szakaszon. Az árvízvédelmi bizottságnak se éjjele, se nappala. 80 ezer köbméter földdel sáncolták körül a várost, arra az esetre, ha a megfeszített védekezés ellenére is átszakadna a fővonal. Félmillió homokzsákot építettek be a 20 kilométeres szakaszon, hozzájött még 9 ezer tonna kő, hogy a víz nyomását ellensúlyozza. Szorítógátakkal erősítették meg a fővonalat. A pneumatikus gépek éjjelnappal szörnyű csattogással' verték a 6 méteres „Pátria" acéllemezeket lefelé, melyek egymásba kapaszkodva most páncélingként feszülnek a gát testén. Műanyagfóliákat feszítettek a töltés oldalára, hogy a víz a teljesen szétázott védővonalakba ne tudjon behatolni. Azt beszélik, amikor a Szentendrei-szigetről elvonult az ár, a gátak mint a küzdelembe halálosan belefáradt ember, leroskadtak, szétterültek. Itt Mohácsnál sem sokkal jobb a helyzet. A víz átszivárog a töltés testén, a városban feltört a talajvíz, megfertőzte a kutakat, tartálykocsik hordják az ivóvizet a lakosságnak. A Duna felé eső városrészben, beszakadt úttestek íátonganak, homokzsákok sorá védi az útvonalakat a víztől. Sokfelé ledőlt házak falai meredeznek. Sár, víz. Ragad minden. A gáton még mindig 2100 ♦ Az összefogás csodája ♦ Az alattomos ellenség ♦ Győz az ember ember áll készenlétben. Kővel rakott uszályok várakoznak bevetésre. — Mitől kell tartani? — Legnagyobb ellenségeink, most a buzgárok. A buzgár nem más, mint a gát alatt utat talált, a folyó nyomására feltörő víz. Kihozza magával a földet, gyorsan üreget mos, beomlik a töltés, már viszi is a víz a gátat. Buzgár. Kitűnő szó, benne rejlik a dolog lényege: Ez a kis alattomos forrás hihetetlen szorgalommal dolgozik. A példátlan hosszú ideig tartó ár folytán egyre-másra törnek fel a buzgárok a mentett oldalon. Egy árvízvédelmi munkás a gát tövében, egy katona pedig fenn a gát tetején fél óránként végighalad, ha találnak valami gyanúsat, zavaros víz buzog elő, már repül a rakéta, egy század ember rögtön ott van, homokzsákokból gyűrűt húznak a buzgár köré, az abban felgyülemlő víz nyomása megállítja az átszivárgást; a közlekedő-edények törvénye rá a magyarázat. A fizikaórák jutnak az ember eszébe, amikor kísérleteztünk. A vékony U-alakú üvegcső két ágában egymást tartotta a két vízoszlop. Egyszerű volt, mint a pofon — ott. S milyen kockázatos, lázas küzdelem kíséri itt. 600 zsák a legkisebb gyűrű. 600 mázsa. És rohanás, mert minden perc késés katasztrófát okozhat. Az elfogott buzgárok mellett egy-egy őrbödé áll: alattomos ellenség, még a fogságban is szemmel kell tartani. Katonaság, lakosság, vízügyi dolgozók, üzemi önkéntesek ezrei, gépek százai harcolták végig ezt a három hónapos csatát, melynek nincs még vége. 72 000 munkanap van eddig ebben a védekezésben. És micsoda szervezés, micsoda fegyelem kellett hozzá! A lakosság álmatlanul töltötte az éjszakákat. A legnehezebb percekben az embereik kinn álltak hajnalig az utcákon. Hírek és rémhírek repkedtek a levegőben. — Megegyeztek a jugoszlávokkal, hogy átvágják a töltést! Már át is vágták! — nem volt persze igaz. A gátakon mindvégig kitartottak s a gátszakadást, ami Jugoszláviában, Csehszlovákiában bekövetkezett, itt eddig elkerülték. — Ez a szervezettség kellett volna ide 1526-ban — mondja Novics János, a Baranya megyei Pártbizottság titkára. Ezzel az összefogással megvertük volna a törököt is... Hi mii tud Shakespeare-ről ? A televízió Földönjáró csillagok, címmel sorozatot indított, amelyben különböző irodain,ij, korok, illetve irányzatok „kategóriájában” mérik össze a nézők tudásukat. A januárban megrendezett görög— római témakörre megyénkben kilencen jelentkeztek s a megyei könyvtárban megtartott elődöntő után egy versenyző bejutott a televízió középdöntőjébe. A sorozat következő részének címe: Shakespeare és az angol klasszikus dráma. A megyei könyvtár — a tv drámai osztályával karöltve augusztus 15-én dönti el írás- , beli vizsgáztatás után, hogy ki kerülhet a tv középdöntőjébe. '■ Akik még beneveznének, vagy a járási könyvtáraknál, vagy a megyei könyvtárnál (Budapest, XII., Krisztina körút 2—4) jelentsék be szándékukat. Érdemes benevezni, mert azok is könyvjutalomban részesülnek, akik az első fordulókban kiesnek a versenyből. Már többször hírt adtunk róla, hogy a Magyar Vöröskereszt rendezésében országos gyűjtést indítottak az árvízkárosultak megsegítésére. Ebből a munkából a Pest megyei Vöröskereszt is kiveszi a részét, összefogva a népfront, a nőtanács, a KISZ- szervezetekkel és a helyi tanácsokkal, a múlt héten megtörtént a bélyegek kiosztása. A bélyegárusító aktívákat mindenütt szívesen fogadják, hogy forintjaikkal hozzájáruljanak az árvíz okozta nagy károk enyhítéséhez. A nagykátai járásnak 65 500 forint értékű bélyeg jutott. Napok alatt elfogyott s újabb ötezer forintért továbbiakat kértek. Kiemelkedő jó munkát végzett a Kisipari Szövetkezetek Pest megyei Szövetsége. 682 dolgozójuk egynapi átlagkeresetét, 750-en pedig havi fizetésük 2—3 százalékát ajánlották fel. Négy ktsz 41 tagja, a Nagykőrösi Ktsz két teljes brigádja szombat-vasárnapi helyreállítási munkálatokat vállalt. A megyei tanács művelődési osztálya is bekapcsolódik a mozgalomba. Az „Árvízkárok helyreállításáért” műsorok rendezésébe a tömegszervezeteket is bevonják a jegyek elővételben történő eladásával. A megyei Moziüzemi Vállalat július 12— 18 között az árvízkárosultak javára tíz nagyközségben a szünnapokon rendkívüli vetítést tart, amelyek teljes bevételét szintén átutalják az árvízkárosultak számára. A KISZ-esek nemcsak a bélyegek árusításából, hanem a sport- és kultúrrendezvények megszervezéséből is kiveszik a részüket. Azonkívül újabb csoportok jelentkeznek társadalmi munkára. Surányban száz szentendrei járási fiatal segített a homokzsákok ürítésében — szárításában, mások pedig Tahiban végzik most ugyanezt a munkát. „Sörszünet" a ceglédi járásban ? Az aratás időszakában x földművesszövetkezelek mindenütt gondoskodnak a megfelelő áruellátásról. Ahol szükséges, mozgóárusokat állítanak be. Hiány nincs is - semmiből — kivéve a sört, amely szórványosan a megye néhány helyén, főleg azonban a ceglédi járásban hiányzik. A MÉSZÖV x „sörszünet” hírére azonnal érintkezésbe lépett a söriparral, ahol közölték, hogy készletük van, de egyelőre vagonhiány miatt nehézkes a szállítás. Rövidesen azonban megkapják a vagonokat — nem lesz fennakadás. A buzgár alattomos ellenség, még a fogságban is szemmel kell tartani. Foto — szöveg: Dozvald János V\\\\\\\\\\\\\V\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\^^^^ HAZUDÓ A Szép ősz haja van és göndör. Arca barna, szeme kék és könnyes. Azt mondja: „a kislányomnak már nem lesz kutyája”. Aki mellette ül, szentül hiszi: ez bolond. Berúgott és elhagyta a jobbik esze. De azért bólogat, meg akarja szolgálni a féldecit, amit az imént tett le a pincér az asztalra. A beszélő nem tudja a másik gondolatát, örül, hogy hallgatják. Ketten ülnek az asztalnál, de sokan állnak körülöttük. Ő inkább a karzatnak beszél. A karzat röhög. Bár senki sem ért semmit az egészből. A beszélő hálás. Hozat egy újabb kört, igyon mindenki. Eggyel többet hoztak, a konyakot a pincérnek adja. Az visszaviszi, a mixernő visszaönti az italt az üvegbe. Jobb lesz ez pénzben. Egy féldeci 16 forint. É.s a pincér is a kislányára gondol. Ez ma, korán reggel már a harmadik „link ital”, az 48 forint, a „jattpénz” egy pzázas. A százalék is megvan már 30 forint. Nem kell itt falsot számolni. Jöhet az ellenőrzés, a rendőrség, sőt, a népi ellenőrzés is. Lajosnál minden rendben van. A mixemő ásít, korán kelt, hajnali ötkor nyitnak. Főz magának egy erős duplát, arra gondol, hogy ez a Lajos többet keres a minisztereknél. És ez a sok részeg — hogy nem fáradtak el az éjszaka? Az ősz fejű beszélőnek szép bariton hangja van. Részegen is jól bánik vele. Unalmában a nő is odafigyel. — A kislányomnak már nem lesz kutyája — folytatja. — Nekem volt. Ügy hívtáik, hogy Szuszi. Volt stiglincem, kanárim és vércsém is. Lovam, az nem volt. Pedig szerettem volna. Olyan szép ívű, erős farú, nemes nyakú pacit. Nem sikerült. Azért elvettem a feleségemet, neki olyan szép erős, nagy fara van. Mindenki röhög. A beszélő sört kér és hozzá féldeciket. — Amikor a tyatya meghalt, 18 éves voltam. Hazahívtak, Pestről. Rámhagyott 2000 ezüstkoronát. Nagy pénz volt. Apám azt mondta, ő fogta le a szemét. Előtte azt mondta az öreg, hogy a Jóska gyéréi:bői lesz valami, adjuk hát neki a pénzt. Nyomdász voltam, nagy szó volt ez Cegléden. Néztem a kétezer ezüstöt, láttam, apám is nézi. Azt mondja szegény, meg kéne csináltatni a házon a zsúpfedelet. Odaadtam a pénzt, az ő apjáé volt. — Jó ember volt a nagyapám, meg az apám. Fél liter pályinkát ittak meg mindennap. Nem látta senki rajtuk. A pipát is kiszíttáik, a tyatya 88 éves volt, amikor a földbe szállt. Aztán apám, ő 8b éves volt. En semmit sem hagyok' a kislányomra, kutyák se. A hallgatóság még figyelj de az arcokat már megmerevítette az unalom. Bejön kék kis cigánylány, új színt hoznak a vendéglőbe. Taknyosak, piszkosak, az egyik tvisztel, a másik tartja a markát. A beszélő öt forintot ad neki, a többiek zavarják kifelé. Egy hülye vigyorú azt mondja: „járd el a hastáncot, kapsz egy forintot”. — Egy írt? Jóember! Hóiéi maga?! Röhögnek, a fehérhajú ad még némi aprót. A kislány belekezd, a pincér kizavarja. — Miskolcon voltam felügyelő negyvenötben. A tyatyának igaza lett. Detektív lettem, valaki! A cigányokat bizták rám. Ismertem őket, a fajtájukat, a lelkűket, mindenüket, még Ceglédről. Loptak! A búzapiacon. Hozták a zsírosparasztok a sok állatot, búzát, mifenét. Dagadt a zsebük. A cigányok meglopták őket. A kapitány kérdezte, meddig tűröm. Igaz is, meddig? Kimentem a Dani völgyébe, a vajdához. — Lajos! — szólt a pincérnek. — Hozzon még, ami volt! — Nem lesz sok? — Hozza már! — Szóval kimentem a völgybe, a cigánytelepre. Bari Mihálynak hívták a vajdát. Nagyon szép felesége volt. Azt mondja nekem az asszony ... — Milyen volt a nő, azt is mondja ... Röhögés. A közbeszóló hülye arcát közel nyomja a mesélőhöz, az ősz, szép finoman megfogja az állát, gyöngéden eltolja és azt mondja: — Nem láttál még olyan szépet, pajtás. Villogó szem, villogó fog. Koromfekete haj, éjfekete szem, nem több húszévesnél. — ... azt mondja az aszszony — kapott újra a szón a beszélő —, hogy magának felügyelő úr olyan szép jázminszagú dumája van. — Az ám, jázminszagú duma... A cigánysoron elneveztek jázminszagú, jázmindumájú felügyelőnek. Azért, mert szépen beszéltem velük. Ez igaz. Meghívtak, levágták a csirkéket, kismalacot sütöttek, citromot dugtak a szájába. Bort nem hozattak, hordószámra állt náluk. „Lopnak a cigányok, a búzapiacon — mondom a vajdának. — Meglopják a parasztokat. Csinálj valamit vajda, mert ha nem ... Tudod, én rendőr vagyok. Hajt a kötelesség.” „Felügyelő úr! A devla áldja meg. Maga olyan, mint a testvirem ... Hát értse meg, nem bírok a néppel. Nem bírok a cigányokkal!” — Az asszony mellémült, ő is mondott valamit, de inkább öntött... Szétnézek a putriban és ahogy ködösödik az agyam, látom, lassan annyian vagyunk, mint a lakodalomban. „A falusi cigányok, a vályogvetők, azok a piszkosak, dögösek, tetvesek, azok lopnak feligyelő úr!...” — Mondom: csináljatok rendet, mert baj lesz. Tagad mindenki. Esszük a húst, iszszuk a bort... A kórházban azt mondja nekem az orvos, hogy szerencsém van, a kés megakadt a bordámban. Egyébként halálos szúrás volt. Bari vajda elhozta a feleségét, ott sírtak mindketten az ágyamon. Valódi könnyek voltak. — No és, volt valami maguk között? Az asszonnyal, a szép cigánynővel — kérdezte újra a hülyepofájú. — Marha vagy pajtás! A cigányoknál szent a család. Kijöttem a kórházból, beszéltem a kapitányommal: bírjuk, vagy nem bírjuk? Bírtuk. Vettem a piacon tíz pár csirkét, hozattam ötven liter bort, meghívtam a kapitányságra a cigányokat, egyenek, igyanak. — S azt tudta maga, ki szúrta meg, ki tört az életére közülük? — Nem tudtam, de várd meg a végét. — Eljöttek? — Nem jöttek. Csak Bari Mihály, a vajda és a felesége jött. Berúgtunk. Mondom az asszonynak: „Maga olyan szép és fiatal, maga színésznő is lehetne.” „Én, a cigányasszony?” „Hogyne, asszonyom, az unióban már működik egy cigányszínház, higgye el, nálunk is lesz. ön primadonna szerepet kap. Erről én fogok gondoskodni. De szokjon le a lopásról. Tudom, hogy ön a zsebes, ön lopja meg a parasztokat a búzapiacon. Minden pénzt maga szed el. Amit a falusi cigányok vagy mások abból részt kérnek. „A Bari uszít, ő mondja, ő az én parancsolom, ö az uram, ő a háznál a devla ...” Az asszony a szájához kapott, későn. A kés már az oldalában volt. Nem tudtam rajta segíteni. A vajdát fölakasztották. Szép fiatal férfi volt. Az volt az utolsó szava: „Legyőztél, jázminszagú, jázmindumájú felügyelő!” Engem is ő szúrt oldalba. — Nem rossz nép a cigány, csak érteni kell a nyelvükön. — És azután.? — Azután? Ceglédre kerültem a börtönbe. Ott is felügyelő voltam. A nap betört a korcsma ablakán, józanító fényével elzavart néhány szájtátit. Annál is inkább, mert az újabb körök elmaradtak és az eddig elmondott történet kerek volt és egész, mi jöhet még ezután? A mixernő megszólalt: — És ott Vácott, a börtönben mi volt, mi történt? Ott is cigányokat őrzött? A nők között volt? A fehérhajú mesélő zsebébe nyúlt és ott a világon semmit sem talált. A mixernő — a nők már ilyenek — kiküldött egy tálca Kinizsi sört, mert hallani akarta az újabb történetet. — Ott Vácott, a börtönben? — kérdezte a férfi. — Ott nyomda volt. Szaktársak, csíkos ruhában. Jól dolgoztak. Mondtam is nekik: maguk az én kenyéradó gazdáim, ha nem volnának, hogy lennék börtönőr, börtönfelügyelő. Szilveszterkor szolgálatban voltam. A foglyok mozgolódtak. Az egyik az orvosi rendelőben dolgozott. Lopott egy üveg tiszta szeszt. Tudják, az sem abszolút, csak 96 fokos. Vízzel vegyítettük, azt ittuk. Éjfél előtt tíz perccel az egyik megfogja a váltamat és azt kérdi- „nyomdász vagy te?” „Az, pajtás, nyomdász vagyok. Annak tanultam.” „Akkor engedj ki bennünket, Szilveszter van. A Szilvesztert nem lehet a börtönben tölteni, férfiak között. A család köll, az asszony ... Újévre, reggel hatkor bent leszünk.” „Becsszó?” „Becsszó!” Egy nem jött vissza. Másnap én is csíkos ruhában szedtem az ólmot. Az ám, a jázmindumájú felügyelő, csíkosban. — Édesapa, édesapa1 — egy kislány nyakonragadta a meséiét, egy terebélyes asszony megállt hátul, tisztes távolban. — Eleget fűzted már az emberek agyát, eleget meséltél már? — kérdezte a nagyfarú nő. A férfi oda sem figyelt. — Édesapám ...! — No látjátok, erre a kislányra én semmit sem hagyok. Semmije se lesz, még kutyája sem. Nekem volt, Szuszinak hívtam. Isztok még valamit? — és a zsebében kotorászott. — Jóemberek, hagyják a férjemet. Nem rossz ő, csak össze-vissza hazudozik mindent, — mondta az asszony. — Szabadnapos, ilyenkor berúg és iszik, mint a gödény. Hazudik, az újságíróktól tanulja. Mit tanulhat ezektől? A férfinek szép ősz haja volt, göndör. Arca barna, szeme kék és könnyes. Megfogta a kislány vállát, felesége a hóna alá nyúlt és szép csöndben kimentek a hűvös korcsmából a rekkenő napsütésbe. SUHA ANDOR
