Pest Megyei Hirlap, 1965. július (9. évfolyam, 153-179. szám)
1965-07-10 / 161. szám
1965. JÜLITJS 10, SZOMBAT ““^Mérlap S HANYAG ÖRÖK Gabonatüzek Csütörtökön, a kora délutáni órákban a ceglédi Dózsa Termelőszövetkezet egyik gabonaőre elhagyta őrhelyét és a körülbelül 800 méterre levő vasúti őr házhoz ment pihenni. Közben az arra haladó mozdony tüzet idézett elő a gabonatáblában és két hold őszi árpa leégett. Az őr a tűzesetről csak akkor szerzett tudomást, mikor a tűzoltóság szirénázva kivonult. A hanyag őr ellen a ceglédi elsőfokú tűzrendészeti bar tóság szabálysértési feljelentést tett. Hasonló tűzeset történt csütörtökön Tápiószelén is, a Tápiómenti Termelőszövetkezet területén. Itt három hold gabona égett el, a kárérték 9600 torint volt. A Pest megyei Tűzrendészen Parancsnokság e tűzesetek kapcsán felhívással fordul az állami gazdaságok és a termel őiszö vetkezetek vezetői felé — amelyeknek gabonái a vasút mentén terülnek el — hogy fokozottabb ellenőrzést gyakoroljanak, illetve az őröket megfelelően oktassák ki. Ha a gabonatáblán tűz keletkezik, a gabona őrök a legrövidebb időn belül értesítsék a tűzoltóságot Huszonnégy tabló vándorút mi Huszonnégy tablóból álló antialkoholista vándorkiállítást kölcsönzött Pest megyének a Vöröskereszt központja, félévi időtartamra. A kiállítást megyénkben a Vöröskereszt. a KÖJÁL és a megyei művelődési osztály „utaztatja”. A márciusi megnyitó után Ráckevén, Kiskunlacházán, Dabason, Cegléden, Budakeszin, Nagykátán és Aszódon fordult meg a huszonnégy tabló, jelén leg Bagón van. Július húszadika után a váci járásba viszik, ahol Vácott, Sződligeben és Váchartyánban tekinthetik meg az érdeklődők. VASÁRNAP VIT-sorsjegy sorsolás Kezdődhet a tanszervásár A Papír-írószer Nagykeres- /szokásosnál korábban kezdte kedelmi Vállalat az idén a ‘ meg a következő iskolaévhez ________ szükséges tanszerek szállítását Az elmúlt egy hónap alatt kétszer annyi iskolaszer került az üzletekbe, mint tavaly ilyenkor, s ennek nyomán Bu-Csafcnem ötmillió VIT- sorsjegy talált gazdára az elmúlt hetekben, s a MEDOSZ művelődési házban vasárnap délelőtt sorra kerülő húzáson több mint tízezer gyereményt sorsolnak ki. A legértékesebb nyeremény a bárhol felépíthető családi ház lesz, amelyet garázzsal és Moszkvics-autóval egéíszítenek ki. Ezenkívül berendezett balatoni víkendház — ugyancsak autóval megtetézve — és számos más, öszszesen mintegy száz nagy nyeremény kerül majd elő Fortuna „bőségszarujából”. A húzás eredményét a Magyar Ifjúság július 12-én megjelenő száma közli és valamennyi postahivatalban, valamint a KlSZ-alapszervezetekben is megtekinthetik az érdeklődök. Négy Fortuna istenasszony A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság a Budapesti Nemzetközi Vásáron hirdette meg a „Fortuna kerestetik" pályázatot, amelyre negyvenhaton jelentkeztek. A fényképfelvételek alapján most értékelték Önkéntes közlekedésrendészek Megyénk közútjai, a nagy forgalom miatt, sok balesetveszélyt rejtenek magukban, és ezért is indokolt volt a közlekedésrendészet megerősítése. Jelenleg a hivatásos rendőrök mellett 658 önkéntes rendőr segít a közúti forgalom lebonyolításában, illetve a szükséges ellenőrzésekben. Az ötvennégy csoportba osztott önkéntes közlekedésrendészek a részükre előírt havi tizenhat szolgálati órát sok esetben túlteljesítik. Munkájuk elismeréseképpen gyakran részesülnek dicséretben, kitüntetésben. a pályázatot, amely szerint Gyenge Etelka, Ivanits Emília, Moizes Gyuláné és Vida Lászióné budapesti lakosokat tartotta legmegfelelőbbnek a zsűri Fortuna istenasszony megszemélyesítésére. A nyertesek valamelyikét — már mint Fortunát — augusztusban a; lottó rendkívüli tárgynyeremény-sorsolásán, a televízióban láthatja a közönség. FECSKÉK- NEONFÉNYBEN Balatonfüred vasútállomásának fedett kijáratánál, a mennyezetre szerelt két fénycső köré rakták fészküket a fecskék. A fénycsövek körül több mint harminc fészket lehet megszámlálni. A fészeknyílásokban az etetésre váró fecskefiókák tucatjai valósággal koszorúba fogják a világító testeket. Becslés szerint több mint 150 fecske tanyázik itt egycsomóban. A kék moszatok és az angolnák okozták a balatoni halpusztulást? A szokásosnál nagyobb arányú tavaszi balatoni halpusztulás élénk visszhangot váltott ki, s ezzel kapcsolatban érdekes vita bontakozott ki. Dr. Entz Béla, a Magyar Tudományos Akadémia tihanyi biológiai kutatóintézetének helyettes igazgatója ezzel kapcsolatban elmondotta, hogy a beható tudományos kutatómunka, amely tavasszal a balatoni halak nagyobbarányú pusztulását követően kezdődött, még nem fejeződött be. A kutató szemével figyelve a Balatont, érdekes jelenségeket tapasztalhattunk az utóbbi időben. Több változás történt a Balaton élővilágában. Ismeretes, hogy a tó vize télen letisztul, de később fokozatosan megindul a szervesanyag termelés, amelyhez hozzájárul a partról bemosott szervesanyag és növényi tápanyag. A szervesanyag felhalmozódás kedvező körülményeket teremt a tömeges ílga vegetációhoz. Idén a kék moszatok olyan tömegben szaporodtak el a vízben, hogy június utolsó napjaiban már szabad szemmel is láthatóvá vált a víz „színeződése”. A jelenlegi vizsgálatok még nem bizonyítják, hogy a halpusztulást kifejezetten az Aldrin és a Dieldrin elnevezésű növényvédőszerek okozták, feltehető, hogy a halpusztulásnak köze van az említett jelenséghez, j Megállapították ezenkívül, I hogy olyan parazitikus élő 1 szervezetek kerültek a Balatonba, amelyek eddig ott ismeretlenek voltak. A keszthelyi öbölben az elmúlt napokban a bolharákok tömeges pusztulását tapasztaltuk, amely szintén figyelmeztető számunkra. Feltételezés szerint a Balatonba telepített halakkal (pl. angolnákkal) és haltáplálék szervezetekkel olyan anyagok is kerültek be a tóba, amelyek változást okoznak annak élővilágában. A tavaszi halpusztulás arra figyelmeztet, hogy a jövőben sokkal meggondoltabban avatkozzunk be a tó élővilágába. dapesten valamennyi, vidéken pedig a nagyobb szaküzletekben már eladásra készen sorakoznak az összeállított füzetcsomagok, s a tanulás egyéb kellékei. A szállítás a hónap végéig tart még, azonban országszerte akár már most megkezdődhet a tanszervásár. A nagykereskedelmi vállalat tájékoztatása szérint az üzletek és a raktárak készlete zavartalan tanszerellátást ígér. Az idén egyedül talán csak a műanyag füzetborító jelent majd problémát. A borító anyagára, a polietilén fóliára ugyanis a rendkívüli árvízveszély miatt a védekezésnél nagyobb szükség volt. Ennek ellenére, ha több nem is, a tavalyival azonos menynyiség rendelkezésre áll. A hagyományos kék borítópapírból van elegendő. mai nap 1965. július 10., szombat, Amália napja. A nap kél: 3.56 órakor, nyugszik: 19.41 órakor. A hold nyugszik: 1.14 órakor, kél: 17.15 órakor. Felhőátvonulások, néhány ííe- Iyen zápor, zivatar. Elénk, időnként még erős északnyugati szél. —‘Az évszakhoz képest hűvös idő. A legmagasabb hőmérséklet 19—23 fok között. Kabócaszerenád A gabona aratásával egy időben megkezdődött az énekes kabócák nászhangversenye a Tolna megyei erdőkben. A rovar a potroha hasoldalán levő két hártya rezegtetésével a tücsökéhez hasonló, de ennél jóval élesebb, süvítő hangot ad. Az egyszerre megszólaló sok száz kabóca hangja betölti a déldunántúli erdőségeket. KEK-FEKETE Lengyelország egyik legnépszerűbb, nemzetközi hírű könnyűzenei együttese, a „Kék-fekete" zenekar és szólistái egyhetes turnéra hazánkba érkeztek. A 16 tagú együttes Pécsett kezdte meg vendégszereplését, amelyet Szombathelyen folytat. ORVOSI VELEMENY ■ ICdlIuj — Jól van, azt hiszem végleg kigyógyult a kleptomániából... (Kallus rajza) A rádió és a televízió mai műsora KOSSUTH RADIO 8.20: Lányok, asszonyok. 8.40: Könnyű muzsika. 9.00: Regény folytatásokban. 9.20: Orvosi tanácsok. 9.25: Kamarazene. 10.10: Népi zene. 10.44: Puskin. 12.15: Tánczenei koktél. 13.15: Carmen. 14.20: Riportműsor. 14.35: Kamarazene. 15.05: Mi történt a nagyvilágban. 15.20: Hétvége. 16.15: A hétvége című műsor folytatása. 16.50: Közvetítés az úszóviadalról. 17.00: Rádiójáték. 18.05: Bécsi muzsika. 20.20: Filléres kabaré. 2^.13: Népdalcsokor. 22.15: Táncoljunk. PETŐFI RADIO 14.20: Népi zene. 14.49: Könyvismertetés. 15.05: Zenekari muzsika. 15.45: Ifjúsági rádió. 17.05: Könnyűzene. 18.00: Nótacsokor. 18.30: Elbeszélés. 18.45: Táncdalok. 18.55: Orvosi tanácsok. 19.38: Babona és tudomány. 19.53: Opera. 20.47: Operaközvetítés folytatása. 22.25: Rádiójáték. 22.49: Hanglemez. URH 18.35: Joan Sutherland énekel. 19.20: Magnósok figyelem. 19.50: Liszt-hangverseny. 21.50: Operettek. TELEVÍZIÓ 18.18: Hírek. 18.25: Főzzünk okosan. 18.55: Robinson Crusoe kalandjai. 19.20: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 19.50: Hétről-hétre. 19.58: Slágerfesztivál. 21.00: Jelentés Magyarországról. — A békétlen Békés. Dokumentumfilm. 21.25: A kapzsi Achmed lengyel rajzfilm. 21.35: Moulin Rouge. 22.20: Tv-híradó. II. kiadás. 25 EVE, 1940. július 10-én, amikor Vichy kaszinójának egyik termében Laval rábírta megalázkodó parlamentjét, hogy kimondja önnön feloszlását: ezzel megfojtotta a Francia Köztársaságot. A hős kommunárok utódai azonban, kihirdették Franciaország jövőjébe és a demokrácia győzelmébe vetett törhetetlen hitüket. Az illegális l’Humanité-ben ugyanezen a napon jelent meg a Francia Kommunista Párt központi bizottságának történelmi jelentőségű kiáltványa, amely ellenállásra és nemzeti felszabadító harcra hívta fel a népet. „Nem megvert tábornokok — hangoztatta a kiáltvány —, zavarosban halászó üzletemberek, levitézlett politikusok emelik ki Franciaországot elesettségéből. Maga a nép a nemzeti és társadalmi felszabadulás hajtóereje. Csak nemes eszményekért lángoló, bátor és bizalommal telt munkásosztály körül alakulhat ki Franciaország szabadságáért, függetlenségéért, újjászületéséért küzdő front.” A lottó nyerőszámai: 8,21,61,65,76 Lépcsőn — Csónak kölcsönző. Az MTS a vízitúrázás és a Kilián-mozgalom megsegítésére Vácott csónakkölcsönző-állomást nyitott. — Vasárnap este a tápiószentmártoni művelődési ház udvarán bált rendeznek, melynek bevételét az árvízkárosultak megsegítésére fordítják. — A „Patyolat-akció” című új magyar játékfilm külső felvételeit napok óta Cegléden forgatják, Fehér ' Tamás rendező irányításával. — A gödöllőiek az idén összesen 320 ezer forint értékű társadalmi munkát végeznek az utcák és a terek csinosításánál és az új járdák építésénél. — Ma reggel a lányok, vasárnap délután pedig a fiúk utaznak a monori gimnáziumból építőtáborokba. A lányok a nagykőrösi Absolon Sarolta táborba, a fiúk pedig a soroksári Péteri-majorba mennek kétheti munkára. — A fertőd! kastély parkjában szabadtéri szimfonikus hangversenyre kerül sor ma este, a soproni ünnepi hetek alkalmából. Közreműködnek a MÁV szimfonikusok és a Magyar Fúvósötös tagjai. A veszprémi Petőfi Színház pedig bemutatja Sopronban Gyárfás Miklós: Egérút című darabját. — Űj öltöző épül társadalmi munkában Tápiószentmártonban, a művelődési otthonban. — A Ceglédi Baromfikeltető Állomáson az idén körülbelül 100 ezer csibét, 15 ezer kacsát és 57 ezer libát keltettek ki. (Foto: Kotroczó) Törvény — Papa — kérdi a gyerek az apjától —, hogyan állhatnak meg az emberek, mikor a föld gömbölyű és forog? — A nehézkedési törvény folytán — feleli az apa. — De mi volt azelőtt, míg ezt a törvény még nem szavazták meg? — 4500 méter járda épült meg eddig idén Maglódon, melyhez a lakosság 410 ezer forint értékű társadalmi munkával járult hozzá. — 120 ezer forintos politechnikai tantermet rendeznek be a váci Ilona utcai iskolában. — Jelenleg már 1316 földművesszövetkezeti bolt foglalkozik „szolgáltatással” Pest megyében. 300 EZER HOLD Tegnapi számunkban közöltük azt a nyilatkozatot, amelyet Fehér Lajos, az árvízvédelmi kormánybizottság elnöke adott az MTI munkatársának. A cikkből kimaradt egy nulla, azt írtuk: a víz 30 000 holdat öntött el, holott 300 000 holdról volt szó. £ OSTABONTÁS Meddig húzzak, halogatják ? A földművesszövetkezetek egyesülése után mi, szentlőrinckátaiak is abban bíztunk, hogy boltjaink ezentúl szebbek, korszerűbbek lesznek. A szövetkezet igazgatósága igyekszik is mindent megtenni az elhanyagolt boltok rendbehozásáért. A legjobban elhanyagolt boltunk az iparcikk-kereskedés volt. Ennek átalakítására a szövetkezeti vezetőség szerződést kötött a Nagykátai Vegyesipari Javító Ktszszel, mely a belső berendezés felújítását és átalakítását március 30-i határidővel vállalta. Ez a dátum már sokszor megváltozott — tudomásunk szerint a ktsz jóvoltából. A helyi lakosságot ez azért is bosszantja, mert az iparcikkbolt az italbolt melletti helyiségbe van bezsúfolva, már február 8-a óta. Emiatt nincs elég áru, a készletet képtelenség úgy raktározni, hogy a bolti alkamazottak tudják, milyen árujuk van. Különösen most, a mezőgazdasági munka dandárjában, bosszantó, hogy más községbe kell egyes cikkekért mennünk. Kára származik ebből a határidőtologatásból a lakosságnak, de a szövetkezetnek is. Véleményünk szerint a bolt forgalma már, behozta volna a felújítási költség jelentős részét, ha az rendezett körülmények között működne. Tudjuk, hogy az anyag beszerzésénél problémák merülhetnek fel, de szerintünk akkor kell a munkát elvállalni, ha az anyagot biztosítani is tudják. Ezek előrebocsátásával kérjük a ktsz-t, fejezze végre már be a bolt renoválását. N. I. és G. J. Szentlőrinckáta Megírtuk, az illetékes válaszol Nemrégiben szerkesztőségünkhöz több levél érkezett, amely az Öcsai Földművesszövetkezet Gyöngyvirág Kisvendéglőjével foglalkozott. Ezeket lapunkban is közöltük. A MÉSZÖV a panaszokat felülvizsgálta, és megállapította, hogy megfelelnek a valóságnak. A szakszerű irányítás nem volt biztosítva, s rendezetlen volt a nyitva tartás is. Az érintett földművesszövetkezet vezetősége azonnal intézkedett; a vendéglő élére megfelelő szakembert állított, és a tanáccsal együttműködve a nyitva tartási időt is rendezték. A vendéglő kategóriabesorolása és megfelelő béralap hiányában jelenleg nem nyílik lehetőség az állandó zeneszolgáltatásra. így csak szombat-vasárnap tudnak, — alkalomszerűen — a kisvendéglőben zenét biztosítani.