Pest Megyei Hirlap, 1965. július (9. évfolyam, 153-179. szám)
1965-07-04 / 156. szám
1965. JULIUS 4, VASÁRNAP etsr ME Ott» '^Júrlap 9 lyon, katonák verekedtek az örvénylő buzgárokkal, egyre több helyen áttört az átszivárgó víz, áztak a töltések... A kényes holmit régebben a padlásra hordták. Bejártak a teherautók a faluba. Járt a motorjuk, siettették a népet, de vijjogtak az öregasszonyok! Nem mind, csak néhány, de azoknak a hangja betöltötte az estét. Gyalázták a férfiakat, bujtogattak, hogy maradjon mindenki a maga portáján! Még a kiürítéssel megbízott katonai parancsnok is megzavarodott, mit csináljon? Mert a hangadó öregasszonyok ráadásul még el is bújtak. Kutassanak utánuk? — Nekem támadt az ötletem, összehívtuk a nagyobb iskolás gyermekeket, KISZ-eseket, kérjük a segítségüket, így aztán nem volt nagyobb kavarodás. A fiatalság fogadta a katonákat, munkásőröket a kapuban, odavezették őket a néne rejtekhelyéhez... Egyik öregasszony a padlásra felvitt szekrényben lapult, másik a kiürített búzáshombárban, harmadik a vetett ágyban rejtőzködött. Maguk az unokák mutatták meg, hová bújtak el. Volt olyan, ölben kellett kihurcolni a teherautóra, jajongott, hogy a maga lábán egy lépést se, mintha vesztőhelyre vinnék! Az iskolaigazgató kissé tekervényes példázatokat mond még s neveket sorol; nemcsak a gátak mögötti lapályon, az emberek gondolkodásában is vannak feltörő buzgárok, szidták Pestet, a fővárost, amelynek védelmében — úgy vélik — át akarják szakítani a szigeti gátakat. S őket elviszik erővel a faluból, mikor nem hagyták el harminc esztendeje. — iNonat tudja ... A férfinép a gátakon ma------------ - raat. Az öregeket, gyerekeket, asszonyokat áthozták a vizen, ide a leányfalui üdülőkbe. Az öregasszonyok az első két napon a szökést szervezték, utasították a férfiakat, hol, mit lehetne menteni még. Nem voltak hajlandók tizenkét forintot fizetni, az üdülőbeli tartásért, mivel azt is megmondták, aki nem fizet, az állam vendége ... Furcsa, hogy két nap múltán éppen itt nyugodtak meg a nénék... Lent vannak a parton egy másik üdülőben, de feljárnak ide az unokákhoz ... mert a hegyekről messze el lehet látni. Belátni a fél szigetet, mind a két kiürített falut. S számbavehetik, mennyi a nép a gátakon, hogyan vonul gépekkel a katonaság, a rengeteg dömper, autó hordja a követ, homokot. Jót tett, hogy a hatóság szervezte meg a folyamatos eperszedést a buzgáros földeken, de ott voltak a teherautók készenlétben, ha áttör az áradat, menekítik az asszonyokat. így aztán néhány nap múlva maguk a nénék jelentkeztek, hogy fizetni akarnak a tartásért, nem kívánják ingyen ... Noha tizenkét forintért valójában ingyen van. A vejek, fiák innen járnak a gyárba. A falvakban csak őrség maradt. S mindenki más a gátakon. Nézze csak... jönnek már ebéd utáni látogatásra! — Az igazgató lemutatott az árnyas fasorba. Egymást bevárva, pihenderékig i íőteher- S Pihenő (Foto: Kotroczó) . tt fenn a hegyen jó a vára- I hozás, ha annak jöttét vár- I juh, aki kedves nekünk. * Kétszer jut hetenként ebből az örömből: ücsörögni a fák,alatt, lesve, hogy jön-e már. S feltűnik az emberek között... Megismerem meszsziről, szemem szomjasan iszsza be alakját, s az öröm szinte izlelhetően árad szét minden p orcikámban. A feleségem jön, most lépett be a szanatórium kapuján. Lassan, fáradt léptekkel közeledik az emelkedőn. Mennyire ismerem már minden mozdulatát! Hányszor jött így felém! Ugyanitt, ezen az úton... Akkor is beteg voltam, amikor első gyermekünket várta. Jött, két nappal a szülés előtt is, aprókat lépve, meg-megállva, kezét mellére szorítva, s úgy csittítgatta a szívét. Szelíd, hunyorgó szemmel már messziről azt fürkészi, láthat-e rajtam valami változást? En pedig arcát nézem. Ugyanolyan, mint régen: a legkedvesebb. A szél gyengéden hátrasimítja a laza kontybái kiszabadult szálakat. — SzervuszI De jó, hogy ma ilyen korán jöttél... — Jól vagy? — kérdezi halkan. Szemei közelről is megvizsgálnak, sugara átjár, mint a röntgensugár. Meleg is, hűvös is egyszerre a szája és amikor átölelem vékonyka vállait, mintha egészsége átköltözne belém, hirtelen erősnek érzem magamat. — Gyere, üljünk ide a pádra. A nap is idesüt. — Jó. — Ha fázunk, sétálunk majd egy kicsit. Letelepszünk, s egy pillanatra mosolya álarca alól elövillan a fáradtság. Gyorsan megsimogatja az arcom, hogy belémrekessze a kérdést. Tudom anélkül is... Nálunk más a rend, mint amit az úristen meghagyott a világ teremtése után. A hetedik nap a nagytakarításé. Á gyerekeken is olyan az ing két nap után, mintha kubikosok lennének... — A gyerekek? — Megvannak. Akár az ördögök. Sírtak, hogy jönnek ők is, hozzád. — Es Te...? — Elbontottam két párnahuzatot az éjjel. Amit sohasem használtunk. Fehér inget varratok, szerepelnek az óvó- \ dában... — A cipőt megvetted ma- i gadnak? — Sötétkék ruhát találtam : nekik az egyik üzletben. Ha i látnád, milyen jól áll Öcsi- j nek... Csak... Hamar ki- \ növi. A vasárnap délután za-: jai dünnyögnek körű- \ lőttünk. A fogaskere- l kút kurta kis trombita- \ szó indítja, s nyomban \ idehallik, amint az áram fel- \ sivít a motorokban. Madarak i és gyerekek kiáltása száll né- i ha hozzánk, A nap melege j nyugalmat áraszt, elkerül \ bennünket a szél is egy-egyl pillanatig. Evődéssel akarom \ elhessegetni a némaságot,! amely egyszerre ránktelepült. > — Mondtam már Neked? \ Csak néz rám, kicsit hu- 5 nyorgón, mintha ostoba tréfa S következnék. — ... hogy Te vagy a leg- \ jobb feleség a világon? Néz némán, s amikor meg- S szólal, könny ben úsznak a \ szemei. i i — Tudom... Mert akarat- i tál csinálom... > 5 I / önnyesen néz... Nagy \ IS ég! Nem ismertem eddig; j\ a szemeit! Amulok, mint $ Andrej Bolkonszkij az $ austerlitzi ütközet után, $ amikor az árokban feküdt se- § besülten s rázuhant az ég kék ^ magassága. \ I I A háta mögött j csak így, ! ' a szemé! be mondani senki sem merte. ! A fanatikus .— mondták, s ! mindenki tudta, Fenyő Lász! lóról van szó, a kísérleti mfl- I hely szemüveges, égimeszelő I vezetőjéről. A fanatikus — j mondták, s arra gondoltak, jhogy Fenyő az az ember, akiinek semmi nem jó, aki nem- i csak áhítja a tökéletességet, ide bármennyire képtelenség I is, el akarja érni. Azaz: elérni 1 és eléretni ... Itt kezdődik a i baj. Addig míg magát töri, ihagyján, de amikor mindig és : mindenkit macerái, amikor : állandóan veszekszik, mert neki semmi nem jó, egy milliméterért képes félórás patáliát csapni, akkor a többiek először csak pislognak, de előbb-utóbb rángani kezd a A FANATIKUS szemöldökük, s rögtön rájukszakad a frontátvonulás idegessége, ha meglátják Fenyőt. Hat esztendeje dolgozott a gyárban, s a hat esztendő arra is elég volt, hogy már azok is unják, akik különben szerették, s tisztelték a munkájáért, a túl tökéletes ember kényelmetlen a kevésbé hibátlanok számára. Ha átment a gyárudvaron — ment? rohant, mindig rohant — lobogó kék köpenyében, akik látták, fintorogtak, s grimaszuk azt fejezte ki: megint megy megváltani a világot Fenyő valóban fanatikus volt, a szó szép értelmében: élt benne az ideál, hogy a jónál is van jobb, hogy mindennél van tökéletesebb, s ha van, akkor az elérhető. Negyvenéves koráig üzemmérnök volt, apró, napi gondok ezreit oldotta meg, de csak akkor lobbant fel benne az igazi láng, amikor kinevezték a kísérleti műhely főnökének. Mintha kicserélték volna az embert, az addig fásult, mindent tudomásul vevő férfi lelkes és robbanékony lett, semmibe bele nem nyugvó; akkor kapta a fanatikus nevet. _______ a párt-I A kinevezés | titkár ““ — ötlete volt, az igazgató és a főmérnök egyetértett vele, gondolták, nyugodt, csendes ember, eldolgozgat a műhely élén, nem okvetetlenkedik sokat, őszintén szólva az egész kísérleti műhellyel úgy voltak, mint a róka fogta csuka, évek óta kérték már felállítását, amikor azután azt engedélyezték, nem tudtak vele mit kezdeni. Gondolat és valóság azonban kettő — így volt ez Fenyő esetében is: két-három hónapig nem volt semmi baj, Fenyő ismerkedett csak a tereppel, de azután ritka sorozatba kezdett. Elérte, hogy a kísérleti műhely ügyét pártbizottsági ülésen tárgyalják meg, majd ezt követően a szokásos kéthetenkénti osztályvezetői értekezleten is ez volt a fő napirertl. Utána több, mint húsiz oldalas előterjesztést készített, felsorolva, milyen személyi és anyagi eszközöket igényel, illetve miben látja a műhely fejlesztésének lehetőségeit. Az előte.rjesztés kezdetben a szokott utat járta, a főmérnök kiszignálta a műszaki főosztály vezetőjének, az továbbadta a műszaki fejlesztési osztálynak, s végül egyik előadó íróasztalfiókjában kötött ki. Fenyő azonban nem hagyta ennyiben. Két hét után választ követelt, igen követelt, s igénybe vette a szakszervezet termelési bizottságától kezdve a pártbizottságig mindenki segítségét. Ez csak az első csata volt. A második, hogy elfogadtatta az előterjesztést, majd utána az, hogy utolsó szögig kikövetelte mindazt, amit előterjesztéséoen kért. Amikor végre a kísérleti műhely valóban műhely lett, s észrevehetően megváltozott a munkatempó, jó néhányan figyelték érdeklődve Fenyő ténykedését. Amikor azután a buzgalom nem lankadt, s Fenyő, mint hosszútávfutók közé tévedt sprinter, nem fékezte lendületét, sőt, mindig csak fokozta; a szimpátia csodálkozássá lett, majd értetlenkedéssé, mit akar ez az ember?------- —.— a kísérleti A hét év műhelyben----------------jelentős eredményeket hozott, saját tervezésű gyártmányaik közül három is nagydíjat kapott különböző kiállításokon, Fenyőnek pedig a fanatikus nevet, többszöri jutalmat, fizetésemelést, s a többiek előbb csendes, majd mind érezhetőbb utálatát. Ez alól — bár maguknak is alig merték bevallani — az igazgató és a főmérnök sem volt kivétel, egyedül a párttitkár bírta még, talán azért, mert ő javasolta Fenyő kinevezését, s talán azért is, mert végre — régi vesszőparipája volt ez — olyan önkéntes segítőre talált, aki azonnal bábául szegődött minden újításhoz, s mióta Fenyő — pártmunkaként — foglalkozott az újítási munka patranálásával, megsokszorozódott a bevezetett újítások száma. Fenyő érezte, hogy összevillannak a tekintetek a háta mögött, s mivel nem volt túl okos, de buta ember sem, tudta, mit jelentenek a cinkos hunyorítások. Bármennyire is érezte ezt, nem tett le terveiről. Egyetlen egyszer történt csak meg, hogy a pártbizottsági ülésen kifakadt, soha nem beszélt magáról, de akkor igen. Megmondta, elrekedő hangon, szemüvegét le-lekapkodva; ő igenis most találta meg élete értelmét, s lehet, hogy ezt sokan frázisnak veszik, de ezt csakis így lehet csinálni. Vagy így vagy sehogy, mert a kísérleti műhely nem egy műhely a többi között, hanem az a hely, ahol évekre szóló munkát adhatnak — a többi műhelynek. Érezték, hogy igaza van, mégis, kissé feszengve ültek a székeken, s magukban arra próbáltak választ adni, tulajdonképp mi bajuk ezzel a Fenyővel? Semmi, semmi — hajtogatták, de a feszélyezettség mégsem oldódott fel bennük, nézték az égimeszelő, valószínűtlenül szikár embert, s szavait hallgatva ösztönösen „a fanatikus” jelző jutott ismét és ismét eszükbe. Fenyő — ha valami nem passzolt — hajlandó volt mindennap este hétig-nyolcig benn maradni, annak ellenére, hogy imádta két lányát, s mindig csak azokkal látták, egyedül soha, sehol. Odaállt bármelyik gép mellé, emberei, a műhelybeliek tudták, aminél más már régen szentségei, ott Fenyő még mindig nyugodt mozdulatokkal dolgozik. Ha kellett esztergált, mart, fúrt, s talán e,- is oka volt annak, hogy a többiekkel ellentétben saját emberei, a kísérleti műhely nem nevezte fanatikusnak, nem űzött félig tréfás, félig komoly gúnyt lelkesedéséből, hanem — ragaszkodott hozzá, ö volt az, aki értelmet adott munkájuknak, míg azelőtt tengtek-lengtek, éppen hogy csináltak valamit, most mindennek célja, határozott értelme volt, s mivel Fenyő többségében a legjobb szakmunkásakat gyűjtötte öszsze a műhelyben, nekik sem volt mindegy, mennyi a munkájuk becsülete. Néha — szeme igen gyenge Volt — letette a szemüvegét, úgy ült az apró irodában, arcán kisimultak a ráncok, arca kisfiúsán jámborrá lett, » mivel ilyenkor pihent, soha nem zavarták. Látták az apró, üvegkockákon át hogy nincs rajta a szemüveg, már fordultak is vissza, majd negyed óra múlva visszajöttek. Sokat veszekedett, de ugyanolyan gyorsan el is felejtette. Megszidott valakit, de fél óra múltával, ha a hibát a vétkes jóvátette, ő volt az, aki a legjobban örült. Ilyenkor fütyülni kezdett, igaz, hamisan, de már megszokták az emberek. Régi, ódivatú dallamocskákat fütyült, ez volt nála az öröm biztos jele. Fúrni nem fúrták — ehhez túl jól dolgozott, a műhely munkája mindennél jobban tanúskodott, mégis, ingerülten kapták fel a fejüket, ha az osztályvezetői értekezleten szót kért, ha a pártbizottsági ülésen felszólalt, általában mindig és mindenütt, ahol megjelent. Taknyos irodista lányok, akik kezében soha még egy reszelő sem volt, vihogtak a háta mögött, s ahogy főnökeik, ők is bolondnak tartották. Amikor híre ment, hogy az iparági kutatóintézet érdeklődik Fenyő után, mert ott most létesítenek nagy központi műhelyt, mindenki azért drukkolt, bárcsak vinnék eL Már-már úgy látszott, semmi nem lesz a dologból, amikor egyik napról a másikra mégis megtörtént. Fenyő elbúcsúzott a műhelybeliektől, voltak, akik tizenöt éve ismerték, de hat éve mindenképpen, s most először látták meghatottnak. Az igazgatóságon főztek neki egy feketét, tíz percig beszélgettek vele, ezzel kész, mehet. A pártbizottság titkára már egy hónapja tanulmányi szabadságon volt, oda nem kellett menni. Másnap már a kutatóintézetnél kezdett. rhihe-IA kísérleti műhely tetten gyorsasággal csúszott vissza a vegetálás állapotába, mégis, a műhelybeliek kivételével mindenki elégedett volt, a folyosók csendjét, műhelyek zaját nem töltötte be Fenyő méltatlankodé hangja, ismét nyugalom lett. A nyugalom jó, a megszokott megtartása is az, miért adnák fel, amikor örültek, hogy megszabadultak Fenyőtől, s ugyanúgy megkapják a fizetésüket? Mészáros Ottó getve jöttek felfelé a hegyr< a feketeruhás, falusi öregasszonyok, kémlelték az áradást, meg a felhős eget. — Énrám nem haragszanak már, amiért az unokákat felbiztattam, mutassák meg hol rejtőzködnek ... Úgy tesznek, mintha csak azért bújtak volna el, hogy megtudják, valóban akkora-e a veszély? Innen látni, hogy fojtják el a derékig sáros katonák az új buzgárokat. S nem jut eszébe senkinek, hogy átszakítsa a gátakat, látják már! Az unokákkal nézik a tv műsorát s arra biztogalnak engem, fogalmazzak egy levelet a kormánynak, köszönik a gondoskodást s hogy védik a gátat, a kiürített falvakat. Jöttek a pihegő nénék, arcukon nyári barnaság, árnyékolják fátyolos szemüket, hogy jobban belássanak a szigetre. Aztán fehér köpenyeges felszolgálók kakaót hoznak és kalácsot — felkészültek már a vendégek fogadására. Egyik néne kezében a rádió és televízió műsorfüzete. Azt böngészi. S az iskolaigazgató iratokat rendezget. A sziget a honfoglaló Megyer-törzs birtoka volt — Pócsmegyer, Káposztásmegyer bizonyítja — a Bolgár nevezetű, azóta eltűnt faluba pedig Szvatopluk udvari népét telepítették a Gellérthegy déli lejtőjéről, lévén ez Árpád személyes intézkedése. Nem merem az igazgatónak ajánlani, hogy a messze múlt helyett a jelenről írjon könyvet. A szigeten döpmerek vo----------------- nulnak a gát mögött, úgy tűnik derékig vízben mozognak a kőteherrel...
