Pest Megyei Hirlap, 1965. július (9. évfolyam, 153-179. szám)
1965-07-30 / 178. szám
1965. JÚLIUS 30, PÉNTEK Tr. ,, n Inkognitóban a Péteri-mjorbm | abor-e 8 tÓDOr? Mékek és a valóság Megvnllatlan igények Egy hétig dolgoztam inkognitóban a Soroksár-Péteri matti orikéntes ifjúsági építőtáborban, ugyanolyan körülmények özött, mint azok a Pest megyei diákok, akik két hétre idejűnek, hogy munkájukkal segítsék a mezőgazdaságot. Az itt zerzett tapasztalataimról szeretnék majd néhány alkalommal eszámolni. Iz első alapvető benyomás, ogy nem igazi ez a tábor. A iákoktól is sokszor hallottam, ogy unalmas, s magam is gy éreztem. Pedig a nap ?yik fele munkával, a másik sie pedig sporttal, szabad lőtöltéssel telik. Szép a köryezet, jó a koszt, kulturált z ellátás. Mégis miért unallas ez a tábor? Végig kell gondolnom, mi a ülönbség más táborok és e özött? Az én diákéveimből zok az építőtáborok maradik számomra emlékezetesek, hol a fák alatt sátrak soraoztak, utcákat képezve, teret >gva körül, középen a vezejség sátraival. Nem is a sá>r volt ebben a lényeg, csuán az, hogy a tábor még szépítésében is azt a rendet, zt az önálló világot tükrözte, mi belső életét szőtte át. alóságos kis falu volt. Esténként baráti hangulatán jártunk-keltünk a sátrak özött, mindenki jószomszéd, jismerős volt. Átlátogattunk gymáshoz, ott tanakodtunk a átrak közötti utcácskákon sszeverődve, zene szólt a táor fölött rejtőzködő hangsorokból, s ha a parancsnok 3 té fedéskor körülsétált a >rokon, a felhajtott sátorlapok lói köszöngettünk rá. Amior a tábor elcsendesedett, allani lehetett a kavics ropanásából. hogy az őrség mere jár. Lehet, hogy sokan azt londják, nosztalgikus lélek agyok. Nekem mindenesetre iányérzetet okozott, hogy a ’éteri-majori tábor egyáltaán nem ilyen. A gazdaság özponti épületével olvad gybe. A fiúk egyrésze lakóázakban, más része víkehdázakban lakik. A lakóházakon 20—30 személyes szobák annak, s ez a táborrészleg messze lóg a tábor középpontától. Szétszóródott település, sszkép nélkül, az összetartoás minimális látszatával. A lángszóró ritkán szól, mert a lazdasági iroda épülete a tá■or területén van, s a munkát avarja a hangos zene. A civilizációval nincs baj. lözel a táborhoz zuhanyozó, nodem ebédlő, könyvtár áll fiúk rendelkezésére. A gazlaság is ezzel büszkélkedik, nnyi különbséggel, hogy a ábornak nyújtott lehetőségek ;özött még a gondosan ápolt utballpályát sem felejti el negemlíteni, amit jómagam nkább elhallgatok, mert a lályagondozó — felsőbb utaításra —, minden esetben le:ergetett róla bennünket. Ízen kívül valóban minden gyéb korlátlanul rendelkeésre áll. Viszont az az érzéem, hogy a nagy civilizációián valahogy elvesznek a tálorlakók. A táborélet a civili:áció eme nagy petárdáival fürdő, könyvtár, társalgó) obbára el is van intézve. A portmérkőzések délután 4-től iste 7-ig szakadatlanul folyak, de ezeken s a központi ■endezvényeken kivül (filmvetítés, jogi előadás, brigádéi álkozó a lányokkal) nem ok minden történt. — Ez főleg munkatelep — •édekezik a táborparancsnok, lolott ilyen nincs. A Péterinajori tábornak, akár a többnek, a hagyományokhoz híven, változatlanul két fő ollala van: a munka és mellet;e a közösséfii élet. ami déli L órától este 9 óráig átveszi a 'őszerepet — ha átveszi. KISZ központi irányelvet izerint a korábban főleg köz»ontilag szervezett táborprog•amokat az öntevékeny műso•oknak, rendezvényeknek kell 'elváltaniuk. Az iskolák feladata már év közben felkészí;eni erre a tanulókat. Nem sok megnyilvánulását láttam rnnek az öntevékenységnek. Nemcsak az iskolák hanyagolták el ez irányú feladatukat, i táborparancsnokság is keveset törődött vele. Lehet, hogy (■életlen, de jómagam egyetlen esetről sem tudok, amikor a fiúk véleményét kikérték volna, mit szeretnének, milyen program legyen, milyen műsort, beszélgetéseket szervezzenek. Pedig a parancsnok arra hivatkozik, hogy a gyerekek spontán igényeire építi a programot. Igen ám, de a spontán igény megvallatlan marad, ha nem érdeklődnek utána. Végtére mégiscsak a parancsnok a vezető, neki kell jobban tudnia, hogy mi történik ebben a táborban — vélekednek a diákok. Hogy napvilágra, és ezért teljesítésre sem került igények igenis voltak, azt jól tudom, hiszen ilyesmiről sokat beszélgettünk a fiúkkal. Hiányolták a politikai beszélgetéseket, ahol kérdezni lehet, akár csak kisebb csoportokban is. Szívesen láttak volna tábortüzet amit zseblámpával helyettesített a vezetőség a szegényes tábomyitó műsor alkalmával. — A tábortűz formális dolog — mondja a parancsnok —, amit a „tábor" szó asszociál, ez pedig nem annyira tábor, inkább munkatelep. Nincs is rá nagy igény, mert a zárótábortűz helyett is inkább hazautaznak a fiúk. Másrészt pedig a betervezett tábortűz azért maradt el, mert á gazdaság tévedésből már egyszer másnak adott fát utalt a tábornak, s így fa nélkül maradtunk. A parancsnokhelyettes ugyanezt másképp tudja: nincs a gazdaságnak fája, három kilométerről kellett volna cipelni. A gazdaság pedig állítja, hogy fa lenne bőven, de nem tartanak rá igényt la kicsit könnyen veszi a. parancsnokság feladatát. Igaz, a feláldozott nyári szabadságot pedagógusokról lévén szó — nem lehet eléggé megfizetni, s ez az áldozat mindenképp tiszteletre méltó. Mégis le kell szögeznünk, a Péteri-majori tábor nem munkatelep, hanem építőtábor, ugyanazokkal az alapvető célokkal, mint a többi. Az itt megforduló diákok az idei két hétre kiszabott feladatukat teljesítették. De mi lesz jövőre? Vajon eljönnek-e még egyszer ide? Ezt nem most döntik el, majd akkor, ha egy év múlva újra határozni kell, jelentkezzenek-e vagy ne. S akkor nyilván az alapján döntenek majd, hogy mi maradt meg ebből a táborból az emlékezetükben, jó vagy rossz? Az apróságok kihullanak az emlékezés szitáján. A sérelmek, kis keserűségek elenyésznek. A jó dolgok, a szép emlékek, a színes élmények maradnak fenn. S vajon mi az ebben a táborban, ami egy év múlva is izgató, vonzó, emlékezetes marad? Dozvald János Óvoda ötven gyereknek A Pilisi Községi Tanács végrehajtó bizottságának ülésén előirányozták az 1966-os községfejlesztési tervet, amelyben egy ötven gyereket befogadó óvoda építése is szerepel. Ezzel jelentősen megkönnyebbül a gyerekek elhelyezésének gondja. A Pest megyei helyiipari vállalatok vezetőinek tanácskozása Csütörtökön délelőtt a Pest megyei Tanács emeleti nagytermében kezdődött a helyi ipari üzemek és a megyei élelmiszeripari vállalatok igazgatóinak, műszaki vezetőinek, főkönyvelőinek, pártós szakszervezeti vezetőinek tanácskozása. Horváth Ferenc, a megyei tanács ipari osztályvezetője referátumában elmondta, hogy a megye helyi ipari vállalatai az 529 millió forintos éves terv 51,9 százalékát, 272 millió forintos termelési értóket produkáltak januárjúnius hónapokban. Fokozódnak az exportszállítások, növekszik a lakosság javára végzett szolgáltatás. Az osztályvezető ezután új módszert alkalmazott. Huszonhárom megyei vállalat munkáját értékelte egyenként Sorban elemezte a tervteljesítéseket termelékenységi és önköltségi mutatókat. A beszámoló után számos hozzászólás hangzott eL fi* í x: SiPt ■ '■ '4 isi *£/■. ■mM Ilii . - . Épii pg jjj ^ ft ■ ' * * y■ VREGGELI (Foto: Wormser) I Történet az ésszerűségről Vidéki város üzeme. Egy telephely a városban, egy X a város szélén. A város széli megfelel a célnak, vi- X szonylag korszerű; a város belsejében levő korsze- X rűtlen, elavult. * halálra ítélt. A városfejlesztési terv § kötelezte ugyanis a vállalatot, hogy három éven be§ lül számolja fel e telephelyet, mert ott lakóházak ^ épülnek, mert a zaj lehetetlenné teszi a pihenést, i mert... Az üzem örült a felszólításnak, itt az alka$ lom, hogy központja segítségével végre rendbeszedje 5 a szénáját, a sok bajt okozó kettéosztottságot meg-X szüntesse stb. Hohó — monda a központ — nem ad| dig van az, majd megszüntetjük három év múlva, § addig csend legyen. A város belsejében levő telep § épületei 170—180 évesek. A tűzrendészeti hatóság jog-i gal emelt vétót a lépten-nyomon található tüzveszé-i lyes források között végzett munkával szemben, de X mivel — sokak vélekedésével ellentétben — ott nem X merev bürokraták ülnek, hanem olyan emberek, akik ^ megértik a pénzügyi nehézséget, mert olvassák a Nép^ szabadságot, s más lapokat, s ismerik a népgazdaság § helyzetét, felajánlották: a legégetőbb feladatok elvég|v zése elég nekik, a többi felett szemethunynak, csak annyit kémek, kapjanak egy írást, hogy az üzem három év múlva valóban felszámolja telepét. Mi történt? A tűzrendészeti hatóság nem kapta meg az írást ^ orról, amire a városfejlesztési terv, s a városi tanács ^ határozata kötelezi az üzemet; senki nem akadt a 5; központban, aki hajlandó lett volna aláírni ezt a pa^ pírt.' Tudják, hogy három év múlva a telepet meg ^ kell szüntetni, de hogy erről írást adjanak? Hogy él^ jenek a tűzrendészeti hatóság megértő, az anyagi erők § kímélését szolgáló ésszerű gesztusával? Azt nem! Ho$ nem; lázas ütemben tataroztani kezdték a majd két| százéves épületeket! Igen, azokat, amelyeket három ^ év múlva le kell bontani! Erre, e papír aláírására úgy § látszik akadt jelentkező. Hiszen miért ne írná alá? | Felújítás — ott szerepel a kellő főrovat alrovatában § a pénzösszeg, semmi szabálytalanság, semmi ruskus | nincs benne, — de ki ad arra papírt, hogy három év S múlva, elbontva ezt a telepet, a másik helyen berv| húzással bővítenék? Most költhetik a pénzt, három | év múlva, amikor a tataroztatott épületeket romba^ döntik, ki kéri számon a mostam cselekedetet? Szorgalmasan dolgoznak az épitőmunkások. ők is tudják, hogy mi lesz munkájuk sorsa három év múlva. Mindenki tudja. Igaz, nem nagy összeg ez a tatarozás: mindössze — hétszázezer forint! A felújítási rovaton milliók vannak, mit jelent ez a hétszázezrecske? A történet végére pedig a kellő csattanó: a köz$ pont a napokban juttatta el az üzemhez a negyedik ^ körlevelet, amelyben nyomatékosan felhívta a figyel^ met arra, hogy takarékossági esztendő van, s ezt ne| csak az üzem vezetői tárgyalják meg, hanem ismer- i tessék a munkásokkal is.,. M. O. Ülést tartott az Országos Béketanács elnöksége Csütörtökön a Hazafias Népfront Országos Tanácsának székházában kibővített ülést tartott az Országos Béketanács elnöksége. Dr. Sík Endre, az Országos Béketanács elnöke, a helsinki világkongresszuson részt vett magyar küldöttség vezetője tájékoztatta a megjelenteket a 98 ország képviselőinek véleménycseréjéről, állásfoglalásairól és határozatairól. Dr. Dezséry László, az Országos Béketanács főtitkára a magyar küldöttség tevékenységéről számolt be és a soron következő tennivalókkal foglalkozott. Az ülés részvevői egyhangú határozatban bélyegezték meg az Egyesült Államok vezetőinek legutóbbi döntését és intézkedéseit a vietnami agreszszió és beavatkozás kiterjesztésére. NÉZEM AZ ÖRÁM, lehetőleg úgy, hogy ne vegyék észre. Tudom, hogy a kíváncsi tekintet zavarja a munkát s különösen idegesítő, ha odaáll valaki a gép, a munkaasztal mögé és a születő eredmények gyorsaságát figyeli. Én sem szeretem, ha valaki betűimet olvassa, miközben gondolataimmal és az írógép billentyűivel bíbelődöm. Tizenhat kéz táncol szemeim előtt. Ahogy riportokban mondani szokás: fürge kéz. De csak próbálnának ne fürgék lenni. A szalagrendszer folyamatában igazodni kell az előttünk állók ritmusához, s töretlenül kell átadni azt az utánunk következőknek. Ritmus? Nem, valahogy nem érzem itt, miközben a táncoló kezeket nézem, a munka melegítő, serkentő ritmusát. Ami a szemet és a szivet megfogja: az iram. Jönnek, az édes lével feltöltött kilós barackosüvegek a levezőgép alól. Négy kéz kap értük és rakja munkaasztalra őket sorba, ám azok, alighogy ideértek már hat újabb kéz nyúl utánuk, teszi rájuk a gumigyűrűt, s a csillogó, könynyű kis fedőlapot, melyet konzervüveg bontás közben én például gyakran és meggondolatlanul szidalmazni szoktam, ha nem pattan le egy pillanat alatt. De nem lehet most ezen töprengeni, mert két kéz a felsapkázott üveget máris megragadja s egy gép kicsiny asztalkájára csúsztatja fel. Szinte közreadja a másik két „kéz-szereplönek,” melyek közül már úgy pattan elő a barackosüveg, hogy a sor végén röpdöső két kézen át besorakozhat a vaskocsiba, konzervgyári nyelven, sterilizáló kosárba. És mindez a sok mozdulat, tánc, egyetlen szóval is kifejezhető: üvegzárás. Az üvegeknek rohanni kell, mert a barack nem várhat. Nézem az asszonyokat. Úgy dolgoznak, mint äz automaták. ★ A MŰSZAKI IRODÁBAN Szentpéteri György újítási megbízott azt mondja: — Éppen most írtunk ki pályázatot a levezés, a zárás és az evakuálás (légtelenités) gépi megoldására. Az lenne az ideális, ha automatizálni tudnánk ezeket a munkafolyamatokat. Látta, milyen kimerítő a zárócsoport munkája? Különösen a gép mellett dolgozóké ... HÁROM ASSZONYRA szűkítem a felvevőgép lencséjét. Most csak hat kezet látunk. Szabó néni nem nézi az üveget, ő mindig az asztalt nézi. De azért látja az üvegek körvonalait, s az üveg útja két kezén át mindig egyenes. Felemel, átvesz, nyújt. A mozdulatok egyformára szabottak, mert különben megtörnék Széli Dénesné munkájának iramát. Széli Dénesné, azaz Irénke, a zárócsoport kulcsembere. Szívósság, erő, ügyesség, koncentráció. És mindehhez gyorsaság, gyorsaság. Ö zárja le az üveget s a lezárt üvegek darabszáma után kapja a brigád a bért. A zárás befejeződött tulajdonképpen, amikor ő rányomta az üvegre a gép zárófejével a könnyű fémlapot, de nem az ő, hanem Bállá Júlia két keze szolgáltatja mégis a záróakkordot. Júlia sem nézi az üveget. Bal kezéből úgy száll az jobb kezébe, s onnét a kosárba, hogy Júlia elnéz az üveg fölött. Nem néz sehová tán, annyira ügyel arra, hogy a dobás ereje, iránya, mindig egyforma legyen, ő a brigád zsonglőrje. Legfeljebb akkor vet az üvegre futó pillantást, ha a sorban kell megmozdítani. Vagy, ha kihagy egy pillanatra az ideg és az üveg a földre hull. Ilyenkor rá kell nézni s el kell takarítani a cserepeket. — A zárógép kezelése a a legnehezebb munka — mondja a műszaki irodában az újítási megbízott. Két évnél tovább általában nem bírják a dolgozók. ★ SZÉLL DENESNÉRE. azaz Irénkére szűkítem tovább a lencsét. Erős, mondhatni vaskos, egészséges asszony, ö már nem az „általában” kategóriába tartozik, négy éve „zár”. Balkarjával lendületes, de „szoros” mozdulatot tesz, horogütéshez hasonlót. Jobbkarjával erőteljeset ránt egy vaskaron. És, hogy a kezek, karok dolgozhassanak, jobblábával pillanatonként működtet egy pedált. Kilós súlyokat pedáloz fel; egy műszakon át méri a „horogütéseket”, húz képzeletbeli evezőt és „kerékpározik”. Megkeresem a másodpercmutatót és számolom magamban az üvegeket, öt... tíz... harminc.... hetven .. kilencven. Vége. Aztán újabb perc: száz! Megint egy perc: 110! Aztán csak ötven... Júlia igazgatta a sort. Aztán: 95, majd tíz perc állás, öreg a gép, meg kell igazítani valamit a zárófej környékén. Aztán: 80, 100, 120. Majd egy üveg összeroskad az erőteljes „horog” következtében, később pedig elcsúszik Júlia kezén. Most beszélgetni is lehet. — Bírja? — Még bírom... — A rekord? — Volt egy műszakban 15 ezer. 16 is. A norma 12 ezer. — Maga biztosan álmában is üveget zár. — Igen. És rúgok. — Sportol? — Nekem arra nincs szükségem. Igaz. ökölvívás, evezés, kerékpár. — De nem csinálom már sokáig. Már nekem is visszeres lett a lábam. ★ Szentpéteri György, az újítási megbízott azt mondja; — Nyolcezer forintot tűztünk ki a levezés, zárás és evakuálás gépi megoldására egyenként. Az öszszesen 24 ezer forint. És persze plusz, ami a megtakarításból jár. Tulajdonképpen magunknak adtuk ezt a feladatot mi, műszakiak. A Nagykőrösi Konzervgyár műszaki gárdájában van „annyi”, hogy megold ilyen leckét. Különösen a zárást akarjuk gyorsan automatizálni. ★ ÉRDEKES ELLENTMONDÁS. Ha jön az automata, az automaták felszabadulnak és emberekké válnak. (András László) ßjt ^ y ^ ^ ^
