Pest Megyei Hirlap, 1965. július (9. évfolyam, 153-179. szám)
1965-07-25 / 174. szám
1965. TÜLICS 35, VASÁRNAP átutal) 7 KUBAI ELMEGYEK A Banditák Elleni Harc Divízió Mennyit ér X elvtárs feje — Machettekkel a dzsungelben — Vérdíj a zöldzsávolyosokra Holnap, július 36, a mozgalom évfordulója, Kuba nemzeti ünnepe. Ebből az alkalomból adjuk közre a Népszabadság munkatársa útijegyzeteinek egyik legérdekfeszítőbb részletét. A testvéri kubai nép ma is szívós küzdelmet folytat az amerikai imperializmus ellen és külön divízió harcol a dzsungelben bújkáló terrorlegényekkel, őket az amerikaiak fegyverzik fel, pénzelik és dobják át a karib-tengeri szigetre. A Banditák Elleni Harc Divíziójánál tett látogatásáról, kubai élményeiről ad számot az alábbiakban az újságíró. Trinidad, a Las Villas provincia központja. Csendes, almos hangulatú, vidéki kisváros. Utcasorokat alkotnak az ódon, spanyo' ízlés szerint épült, földszintes és egyemeletes, cifra díszítésű házak, A legfőbb ékessége mindegyiknek a tágas, virágokkal díszített erkély. Mintha Spanyolország vagy Olaszország valamelyik külvárosában lennénk: ingek, lepedők száradnak az utca felett kifeszített köteleken. S amikor lebukik a nap, enyhü1 a perzselő forróság, a messzi tengerek felől a hullámok hátán frissítő szél érkezik, az emberek kiülnek a kapuk elé, beszélgetnek, kisebb-nagyobb csoportokba verődnek, tárgyalják a nap egyszerű, szokásos eseményeit. A borbély is az utcára húzza székét, dús habot pamacsot a vendég arcára, de azért oda figyel a beszélgetőkre, és beleszól a társalgásba. A vendége is részt vesz a vitában — ha a borotva nem éppen a szája körül jár. Néhány lépéssel arrébb pedig úgy érezhetjük, mintha egy mexikói film elevenedne fel előttünk. Sovány, rövid lábú lovacskán, dúsan cifrázott, magas nyeregben kockás inges, széles karimájü sombrerót viselő fiatal legény érkezik. Egykedvű arccal rázatja magát a nyugodtan kocogó paripán, szájszegletében hosszú szivar. Néhány pillanattal később ugyanilyen kockás inges, sombreros legény tűnik fel — hangosan pöfögő, piros színű, csehszlovák Zetor nyergében. Az utcán trécselő társaság fel sem figyel rájuk, megszokott látvány itt a lovas tehenész és a traktoros is. A kis várost dzsungelek veszik körül, az utolsó házak után áthatolhatatlan őserdő következik. Keskeny földút fut az erdőbe, s az egyik kanyar mögött sorompó zárja el az utat. Magas, katonai egyenruhás néger férfi igazoltat, és. kísérőm megmutatja a minisztériumi engedélyt. A katona bólint; — Parancsoljanak. A Divízió parancsnoka már várja önöket. X elvtárs, a parancsnok Az erdőbe vágott úton lapos tetejű, sárgára meszelt, földszintes épületcsoporthoz érünk. Szovjet gyártmányú terepjárók, Gaz-típusú kocsik állnak hosszú sorban, körülöttük cigarettázó, beszélgető, egyenruhás fiatalemberek. Első pillantásra feltűnik, hogy csupa magas, vállas fiú, a legalacsonyabb sem lehet 180 centiméternél kisebb. Ezért lepődtünk meg, amikor egy zömök, középtermetű, ezüstösen ősz hajú férfi lépett elénk: — Üdvözlöm önöket. A divízió parancsnoka vagyok. Sorra bemutatkozunk. A tolmácsunktól kérdezzük a parancsnok nevét. Megérti, és mielőtt a tolmács felelhetne, mosolyogva közbeszól: — Nevezzenek X elvtársnak. Ez regényesen hangzik, és az újságírók szeretik az ilyesmit. Miközben az épületek felé tartunk, komolyra fordítva a szót, elnézésünket kéri, hogy nevét nem mondhatja meg, — A CIO emberei sok pénzt megadnának azért, hogy megtudják, ki ennek a divíziónak a parancsnoka. Nem udvariatlanság tehát, katonai titok a nevem. Azt hiszem, nem is az a fontos, hogy itt kit hogy hívnak, hanem miért van itt, mit csinál. Maradunk tehát az X elvtársnál, rendben van? Nevetve bólintunk mindanynyian. A parancsnoki szobában, a hosszú, simára gyalult tölgyfa A Playa Larga-nál elfogott ellenforradalmárokat nyílt tárgyaláson hallgatták ki és ítélték el. Képünk a tárgyaláson készült: egy, az amerikaiak által kiképzett és felfegyverzett több mint 1000 terrorlegény közül asztal mellett a tisztikar várt ránk. Barátságosan kezet szorítottak velünk, mosolyogtak, de nevüket éppúgy elhallgatták, mint új ismerősünk, X elvtárs. Ezt már természetesnek is vettük, az azonban felj tűnt, hogy egyikük egyenruháján sem láttunk semmiféle rangjelzést, — őszinte örömmel köszöntjük önöket, olyan szeretettel, ahogy az csak testvérek között szokás — üdvözölte most már hivatalosan is küldöttségünket a parancsnok. — önök most egy különleges alakulat, a Banditák Elleni Harc Divizió vendégei'. Ez az alakulat nem tartozik a hadsereg kötelékébe, a honvédség mellett működik. Az ország védelmének biztosítása a hadsereg feladata. A mi kötelességünk zónákban megsemmisíteni az ellenforradalmi bandákat. Ciánfiola az inggalérban Ez a banditavadász egység 1962. július 2-án született. Ebben az időben már a CIC és a Miamiban székelő ellenforradalmi központ megváltoztatta taktikáját a kubai forradalommal szemben. Felismerték, hogy látványos, tömeges partraszállási kísérletek sorra csődöt mondanak. Éppen ezért különlegesen felszerelt, speciális fegyverekkel és rádió adó-vevő berendezésekkel ellátott, partizánharcokra kiképzett 2—3 tagú bandákat dobtak át a kubai partokra. Ezek a terroristák azt a feladatot kapták, hogy funkcionáriusokat gyilkoljanak le, bénítsák meg a hírközlő berendezéseket, s próbálják a lakosságot megfélemlítéssel, vagy pénzzel szabotázs cselekményekre kényszeríteni. Egy-egy ilyen banditát 20—30 ezer pesóval is elláttak és ingük hajtókájába varrva ciánfiqlát rejtettek, hogy fogságba esésük esetén megmérgezhessék magukat, ne tudják elárulni társaikat. A terrorlegények első csoportjait repülőgép hozta át Amerikából és éppen a Trinidad környéki dzsungelekbe ereszkedtek le ejtőernyővel. Később motoros hajókon is érkeztek Floridából hasonló csoportok. Reguláris hadsereg ezekkel nem tudja felvenni a harcot. Alig egy kilométernyire a várostól a tengerpart húzódik, s a part mentén széles országút fut. Közvetlenül az országút mellett már a dzsungel kezdődik, égbenyúló óriás hegységeket borít el. Tehát,* ha az éjszakai sötétség leple alatt a motorcsónaknak sikerül a parthoz osonnia, akkor utasainak csak tíz lépést kell megtennlök, s máris áthatolhatatlan indák, őserdő védi őket a kutató szemek elől. Egy ember úgy el tud tűnni itt, mint egy gombostű a szénakazalban. A pokol szabadult akkoriban a hegyvidéki lakosságra, a város környékének népére. A védtelen, munkába menő parasztemberekre a hegyi bozótokkal benőtt ösvényeken terepruhás, legújabb típusú amerikai villámgéppisztollyal felszerelt terrorlegények lestek és szerencséjük volt azoknak, akiket csak kifosztottak, elvették élelmüket, szerszámaikat, igazolványaikat. A forradalmi kormány földreformot hirdetett, s az új földtörvény örömhírével egy fiatal tanító indult a Trinidad környéki dzsungelbe, hogy elvigye a hegyi lakóknak a forradalom üzenetét. A banditák elfogták, meggyilkolták, s holttestét elrettentésül kegyetlenül megcsonkították. Ekkor hozta létre a kormány a parasztok kérésére a Banditák Elleni Harc Divíziót. Rangjelzés nélkül A forradalmi hadsereg leg-i jobb tisztjeit küldte Trinidadba, s a környék paraszt lakossága gyűléseken választotta ki: a sok ezer jelentkező közül leiket küld a különleges alakulatba. Szigorú volt a mérce: fiatal., teljesen egészséges, közismerten erő« és bátor embernek kellett lennie a jelöltnek. Így gyűlt össze az erdő szélén levő laktanyában ez a sok vállas, izmos, kipróbáltan elszánt, bátor, fiatal legény. Vaíamenynyilen hegyvidéki fiataloki úgy ismerik a környéket,! mint a tenyerüket. Tudják; hol Tehet egészséges ivóvíz-v hez jutni a dzsungelban, ismerik a barlangok, szakádéi kok titkát, éjszaka behunyt! szemmel is rátalálnak a leg-* eldugottabb ösvényre. Rang-» jelzés nélküli és fegyvernemi; jelzés nélküli zöld zsávoly egyenruhát kaptak valamennyien, rendkívül kémény kiképzésen estek át. A legkönnyebb feladatok közé tartozott napokig rezdülletlenül.' éber figyelemmel megbújni! a leshelyen, vagy a tűző na- i pon teljes felszereléssel 2000 méter magas hegycsúcsokra feljutni úgy, hogy a gumiitali pú bakancs alatt ne osikor-* dúljon meg egy kavics sem és fejük felett meg se rebbenjen egyetlen fa ága. S megtanultak cselgáncsaiul; puszta kézzel védekezni kési sei támadók ellen, megtanultak éhséget, szomjúságot tűr-» ni, rádió adó-vevövel bánni, zászlóval morse-jeleket ad-t ni. A divízió tagjai egyetlent centavo zsoldot sem kapniuk, a parancsnokság csak élelmükről, egyenruhájukról; fegyverzetükről gondoskodik. Szolgáld ti idtejük addig tart; ameddig az ellenforradalmárdk végleg el nem pusztulnak Trinidad vidékérőiL A legjobb fegyver: a machette Az alakulat (tagjainak leg-i fontosabb fegyvere a fáimé-, tér hosszú, kétélű aoélkés, a machette. A dzsungel mé-, lyén, a váratlanul felbukkanó ellenséggel szemben nincs idő pisztolyért nyúlni, a machette pedig mindig kéz-i nél van. A hosszú késsel: vágnak maguknak utat az indák szövevényén keresztül; segítségével törnek előre járőrözés közben. A divizió katonái eddig egyetlen foglyot) sem ejtettek, s közülük sem esett az ellenforradalmárok fogságába senki. A harc a dzsungelben, hegyi szakádé-, kok mélyén élet-halálra szól. Ha a banditavadász találkozik az ellenséggel, mindketten tudják, hogy egyiküknek el1 kell veszni. Amikor elindul valamelyik a hegyekbe, nem tudja, hogy visszatérhet-e onnan. Az első időkben az amerikai propagandagépezet óriási csinnadrattával, nagyszerű eredményként ünnepelte a Trinidad környékén felbukkant ellenforradalmi bandákat. Ügy írtak ezekről a terroristákról, mintha az egész népet képviselnék, s azt igyekeztek bebizonyítani, hogy az egész nép harcol a Castrórendszer ellen. A nép legkiválóbb fiai azonban éppen ellenük, a Banditák Elleni Harc Divízióba jelentkeztek. Sorra számolták fel ezeket a jól felszerelt bandákat és ma már elszórtan a hegyek között egymástól távol, néhány bandita bujkál’, remeg az életéért. Fehér arcú, hoszszú körműeknek hívják őkét a hegyvidéki emberek. Találó a név: a banditák napközben bozótosok legmélyén bújnak, a napsugár nem éri őket. Arcuk borostás, körmeik hihetetlen hosszúra nőnek, elvadult, rettegő emberek ezek. Ma már a hegyvidéki elszórt falvakat sem merik megtámadni. A Banditák Elleni Harc Divizió felfegyverezte a környék egész la-Fidel Castro a forradalom évfordulóján nagygyűlésen számol be Kuba népének az elért eredményekről, az ország előtt álló gondokról, feladatokról kosságát, megtanította puskával1, pisztollyal és géppisztollyal bánni a kukoricatermelőket, kávécserje-ültetőket. Amikor egy bandita feltűnik, a falu lakossága ma már fegyverrel fogadja. — A parasztok gyűlölik az ellen forradalmárokat és szívvel-lélekkel segítenek minket — magyarázza X-elvtárs, a divizió parancsnoka. — Ez azonban természetes is, hiszen az alakulat tagjai a hegyvidék lakosságának gyermekei. A saját gyermekeiket értesítik tehát a veszélyről, amikor üzennek nekünk: láttunk egy bújkáló ellenforradalmárt. Tartalék osztagokat szerveztünk a hegyekben a paraszt lakosságból, akik szükség esetén jó segítőink, így értük el, hogy mo6t már az utolsó bújkáló terrorlegények után kutatnak osztagaink. Nincs messze az az idő, hogy Trinidad végleg megszabadul a banditáktól.. Nem hiszem hogy ezek után lesz jelentkező az amerikai partokon élő ellenforradalmárok közül, hogy felváltsák a kiirtott bandákat. Nagyon jól tudják, hogy a mi hegyeinkben már egyetlen ellenforradalmi rádió-adó sem szól, nincs aki üzenetet küldjön a kémközpontnak. A vérdíjért nem jelentkezik senki — A néhány megmaradt bandita legfőbb gondja, •hogy saját életét mentse. Néha még megjelennek repülőgépek hegyeink fölött és ejtőernyőn tartalék felszerelést, élelmiszert, lőszert dobálnak le. Egyetlen ilyen csomag sem jut el azonban a címzettekhez. Aki kíváncsi rájuk, divíziónk raktárában megtekintheti őket. Kemény harcokat vívtunk, amíg elérkeztünk idáig, de teljesítettük feladatunkat. S teljesítjük ma is, holnap is, mindaddig •helytállunk, amíg szükség van ránk. A kegyetlen, véres harcnak azonban olyan eredményei is születtek, amelyeket ellenségeink egyáltalán nem vettek számításba. Ők azt gondolták, hogy sikerül a terroristáknak megfélemlíteni a lakosságot, vagy megvásárolhatják munkásainkat, parasztjainkat. Nem találtak azonban segítségre Trinidad környékén fegyverük nem félemlített meg senkit, pénzzel nem tudták i az ellenforradalom oldalára állítani a hegyvidéki embereket. Éppen ellenkezőleg történt: a divizió megszületése, a parasztlakosságból szervezett tartalékosztagok felfegyverzése és kiképzése, alakulatunk és a lakosság közötti szoros együttműködés összekovácsolta népünket ezen a vidéken is a forradalom ügye mellett. Olyan politikai egység jött létre, amelyet nem ingathat meg többé sémmilyen orvtámádás. Ez a harc mérhetetlenül megnövelte a lakosság politikai műveltségét, a hegyvidék legeldugottabb viskóiban is csődöt mond bármilyen körmönfont, ellenséges propaganda. Miamiban, az ellenforradalmi központban vérdíjat tűztek ki a rettegett Banditák Elleni Harc Divizió parancsnokára. Dollárban fizetnék ki a vérdíjat — ha lenne kinek. Ma már az ellenforradalmárok nem az erdő szélén húzódó laktanyába, de még Trinidad környékére sem merészkednek. Tudják, hogy erről a vidékről egyetlen bandita sem szabadult meg élve. A magas hegyvidéki fiúk kis, köpcös parancsnoka néha még tréfálkozik is, amikor a borbély borotválja: — Vigyázzon, meg ne vágjon, mert ez egy értékes fej... Őrmester volt a régi hadseregben és amikor kitört a forradalom, az elsők között állt a szabadságharcosok oldalára. Részt vett annak idején a Trinidad környékén uralkodó Batista-bandák szétmorzsolásában. Most a kubai néphadsereg őrnagya, a hadsereg megbízásából a divizió parancsnoka. Trinidadban jól ismeri és szereti mindenki. Sem fejét, sem nevét nem sikerült megszerezni azonban az ellenforradalmároknak — az egész lakosság kész egy szavára harcba szállni azok ellen, akik vérdíjat tűztek ki rá. A Las Villas provincia központja Trinidad népe, békésen él. Amikor leszáll az este, asszonyok tereferélnek az utcán és szerelmespárok indulnak sétára a tengerpart felé. A Banditák Elleni Harc Divizió őrködik felettük, vigyázza ünnepeiket, csendes, egyszerű hétköznapjaikat. SÓLYOM JÓZSEF
