Pest Megyei Hirlap, 1965. július (9. évfolyam, 153-179. szám)

1965-07-20 / 169. szám

1965. JULIUS 20, KEDD li!>r Mtx.tt: x/ÚrSap IE' is út, LE IS III é 5. a f Kassát avatják Tiszavirágot indítják A szombat kettős ünnep volt Vácott. A hajógyár két szép mesterművét mutatták be magyaroknak és külföldi­eknek. Az egyik neve Kosice, azaz Kassa. Eddigi elődjeihez hasonlóan nagy, alumínium­­vízibusz, berendezve a kényel­mes titazás minden kelléké­vel. Az átvevők — ugyancsak az eddigiekhez hasonlóan — elégedetten nyilatkoznak az új járműről. A Tiszavirág újdonatúj gyártmány. Ez az első 22 sze­mélyes, lapos orrú, modern kis szállítóeszköz, amely lé­nyegében a kompjárat szere­pét tölti be. Hathengeres Die­sel-motor viszi s meghajtócsa­varjának magasságát állíthat­ják a víz mélységéhez igazod­va. így fél méteres folyóban, nagyobb patakon is közleked­het. Rendeltetési helye Sze­ged s az ünnepi játékok uta­sait hajókáztatja a szőke Ti­szán. Egyik dél. a másik észak felé indul. Fel is, le is szabad az út. Jó hajózást Kosice, szép időt Tiszavirág! Próba után indulásra kész a Tiszavirág (Foto: Csepregi) Helyben szervezik társasutazást íjabh fm«z*szoIgál(t(ás Az évről évre növekvő uta­zási kedv, a társasutazások rengeteg szervezési, pénzügyi terhet rónak az utazási iro­dákra. Ezzel magyarázható, hogy az utazni vágyók ügyei­nek intézése gyakran akado­zik, vagy nehézkes. Sok segítséget jelent újab­ban az, hogy az tfmsz-ek. il­letve a falusi takarékszövet­kezetek bekapcsolódnak a társasutazások szervezésébe és lebonyolításába. Ezután te­hát az fmsz-ek is szerveznek társasutazásokat, illetve áz ■ fmsz-eknél és a falusi taka­rékszövetkezeteknél is lehet jelentkezni ilyen igényekkel. Pest megyében egyelőre nyolc fői dm ű vessző ve tkezet és öt takarékszövetkezet kapott megbízást a szóbanforgó fel­adatok részleges ellátására. — Nemzetközi diáktalálkozó kezdődött hétfőn a balaton­almádi campingben. Az egy­hetes 'áborozáson — amely­nek szervezője az eszperantis­­ta egyetemi hallgatók világ­­szövetsége — II országból ér­kezett 200 fiatal vesz részt. PEST MEGYEI TANÁCSVÁLLALATOK ÉS SZÖVETKEZETEK BÖRZÉJE Július 27-től augusztus 7-ig a Pest megyei Tanács Ipari Osztálya irányítása alá tartozó vállalatok és a Pest megyei KISZÖV felügyelete alatt mű­ködő Szövetkezetek elfekvő készfeteiből kiállítást és bör­zét rendeznek. Helye: Buda­pest VII., Tanács körút 3/c félemelet. Az elfekvőségekfoől a vál­lalatok mintakollekciót készí­tenek, amelyeket tablós rend­szerben, asztalra fektetve mu­tatnak majd be. A terjedel­müknél fogva ki nem állítható tárgyakat fényképpel, műsza­ki rajzzal visznek az érdeklő­dők elé. Valamennyi vállalat igazgatója köteles a kiállításra teljes jogkörrel felruházott üzletkötőt küldeni. z (p. r.) A peregi időjós meg családi szőve tkezete Július harmadikén, szom­baton történt, pusztító jégve­rés zúdult Ráckevére, Kis­­kunlacházára, Apajpusztára, vagy három kilométer széles sávon kicsépelte a már-már kasza alá kívánkozó gabonát, tönkretett szőlőt, paprikát, uborkát, száráról letépte a kukorica levelét, a cukorrépát is megkopasztotta. Töménte­len kárt tett, a legtöbbet az Apajpusztai Állami Gazdaság, a ráckevei Árpád, meg Lachá­­zán, a peregi részen az Uj Ba­rázda és a Peregi tsz föld­jein. — A főkertészünk, Gubovits József előre megmondta, hogy jön a jég, sohasem téved, min­dig jóval előbb tudja, milyen lesz az idő — mondják az Uj Barázda Tsz irodájában, mi­közben a majd milliós kár felett sopánkodnak. Hol az a kertészeti brigád­vezető, az a bozontos szakál­­lú vénember, az a százeszten­dős jövendőmondó?! Hol len­ne másutt, itt van a szobában és így dohog: — Ennyi forint, vagy any­­nyi forint, a pénzbeni kár részben megtérül. De az el­maradt termés hiányozni fog a népgazdaságnak, azt a kárt ugyan senki meg nem téríti. Modern jós — korszerűen gondolkodik, amellett nem is aggastyán. Se szakálla, se hegyes süvege, még csak talárja sincs. Külö­nös ismertetőjele: sebforradás az arcán és kissé hadarva be­szél, egyik se lehet — a misz­tikus mesterségekben járat­lan személyem véleménye sze­rint sem — természetfölötti erőkkel való titkos összeköt­tetést mutátó stigma. — Nincs is az én időjósla­tomban semmi boszorkányság — nyugtat meg. — Aki a sza­bad ég alatt dolgozik, az egyik jobban, a másik kevésbé fi­gyeli a természeti erőket, csak ezt, teszem én is esztendők óta. Minden áldott nap fel­jegyzem, milyen volt az idő­járás, azután a jegyzeteket összevetem az előző évekével, ebből következtetek. Még az első nagy háború előtt, kisgyerek koromban mutattak nekem olyan falusi öreget, aki a kalendárium lap­jára naponta felír esőt, ha­vat, szelet es abból „csalhatat­lan pontossággal” kiolvassa, mit hoz a holnap. Tán Gubo­­vitsra is az apjáról vagy öregapjáról maradt ez a tudo­mány. — Dehogy. Egyik se foglal­kozott ilyesmived. Én azonban huszonkét év óta figyelem az időváltozást és sok év ta­pasztalata alapján mondom meg, milyen lesz az idő. Most negyvenkét esztendős, húszéves korában, igazán fiatalon kezdte az igazlátást. — A Meteorológiai Intézet jóslatával néha megegyezik, többnyire azonban annál is pontosabb az enyém. Jósla­taim kilencven százalékban beteljesednek. Igaz, nemegy­szer két-három nap eltéréssel csupán. A jégesőt például július el­sejére jövendölte. Az asszo­nyok a kertészetben már ki is nevették, harmadikén aztán, amikor szemük láttára sem­misült meg a kezük munkája, a prognózisát sokat emleget­ték. — Száz nappal — de lehet­séges, hogy egy-kettővel előbb vagy utóbb — a márciusi kö­dös nap után jég, vagy leg­alábbis hideg eső jön. Ezt ta­pasztaltam az évek során. Az idei március rendkívül ködös volt. Hét ködös napot jegyzett fel. — A mi vidékünk állandó széljárása északnyugati. Ha délkeletről fúj, ami ez évben sajnos gyakori, sohase hoz jó időt. A bubospacsirta repülé­séből két-három nappal előbb megmondom, hogy lehűléssel vihar várható. A pacsirta nagy magasságba száll fel, ott énekel, de ha csak öt-hat méterre emelkedik, rossz időt érez. ■'Hyenkor nem dalol, síró hangot ad. — „Viszi, szűrt7 ezt érteni ki a szavából — folytatja Gu­bovits. — A jelenséget meg azzal magyarázom, hogy oda­fenn már hideg a levegő na­pokkal a vihar előtt, ezért nem röpül fel és nyugtalanko­dik a pacsirta. — De nemcsak az időjárást, az idők szelét is előre tudja, évekkel hamarább megérzi — mondják most a minket körül­vevő tsz-tagok. — Hát ezt meg hogyan ért­sem? — Ügy, hogy amikor mi még azt se tudjuk mi fán terem, már szövetkezetét alapított. — Á, — legyint Gubovits, az időjós, — csak családi szövet­kezetét, apámmal meg az öcsémmel, igaz, hogy még negyvenkettőben. Tizenöt és fél holdon gazdálkodtunk együtt, mindent amit keres­tünk, összetettük és egyenlően felosztottuk egymás között. De a bankba is raktunk pénzt tar­talékalapra. Idősebb Gubovits Imre, Im­re fiával, a kisebbel, meg Jó­zseffel, az öregebbel együtt elsőnek lépett be annak ide­jén a termelőszövetkezetbe. Akkoriban, úgy másfél évti­zeddel ezelőtt módos, nagygaz­dától szokatlan volt még az ilyesmi, csakhogy Gubovitsék­­nak már nem volt újság a kö­zös gazdálkodás,, kitapasztal­ták minden előnyét. — Különben családi szövet­kezetünk még ma is fennáll. Minden fillér jövedelmüket most is leteszik az apai ház asztalára. Aztán elosztják. De a közös tartalékalapról soha­sem felejtkeznek el, mindig van jócskán pénzük a taka­rékban. — Imre öcsémnek, amikor házat épített, a mi közös ala­punk adott kamatmentes köl­csönt, aztán pontosan vissza­fizette. Háztáji közös tehenük, üsző­jük az apai ház istállójában áll és az öreg portáján hízik minden évben hét-nyolc közös disznajuk is. Az állatoknak a mama viseli gondját, a két fiú csupán baromfit nevel az ud­. *t3nf varan. — De ha valamelyikünk fe­lesége akárcsak egy tojást ad el, az árát annak is leteszi az | asztalra. — Az ám! Az asszonyok va­• jón mit szóltak menyecskeko­rukban a közös gazdálkodás­­: hoz? Hiszen odahaza nem ezt ; látták. ! — Bizony, eleinte nem is : tetszett nekik, hamar rájöttek ! viszont a közösség előnyeire. ; Az erők egyesítése, kérem, na- J gyón nagy dolog! Akik hu- 5 szónkét éve nevettek rajtunk, 5 azok is kezdik már belátni... S/okoly Endre I “-------------| A felnőttoktatás \ A napilapok és szakfolyóira­­\ tok hasábjain egymást érik \ a cikkek a felnőttoktatás és a \ népművelés kapcsolatáról. A | felnőttoktatás jelenlegi iskolai | formái sem az esti, sem a le­­| velező tagozatokon pszicholó­­$ giailag és pedagógiailag nem S megfelelőek. \ A Pest megyei Népművelési ; Tanácsadó hattagú, ismeretter­­| jesztő szakbizottsága segítséget \ kívánt adni e probléma meg­­\ oldásához. „Sajátos módsze- i rekkel...” című kis füzetük­­> ben Márky Péter (Cegléd) irá- J nyitásával nagykátai, szent­­í endrei, ceglédi kultúrmunká­­! sok gyűjtötték csokorba ta­­\ pasztalataikat. i Befejezésül az íves kis füzet ! szemelvényeket közöl Vincze ! Kálmán „A levelező oktatás ! problémái” című tanulmányá­­\ bóL I _ * RÁBA I! _. * A győri CARDO bútorgyár ! dolgozói pótolták elmaradásu­­! kát és sikerrel teljesítették jelső félévi tervüket. Elkészítettek többek között 870 garnitúra Rába szobabe­rendezést, vagyis felét az egész évre tervezett mennyi­ségnek. A korszerű lakószo­bához most már kárpitozott' heverő is tartozik, miután a gyár saját kárpitosüzemet rendezett be. A harmadik ne­gyedévben további ötszáz Rá­­b a-szobát gyártanak. E1 a városban egy em5er, úgy hívják: Juhász Pál. A jobb sorsra érdemes páriát ar­ra kárhoztatta az élet, hogy balgatag kis irományaimhoz ő rajzolja a címeket. Tehetséges ember. Ha elkészültem az írás­sal, azonnal odaadom neki: „olvasd el Palikám — mon­dom — s a mondandó karak­teréhez illően pingálj egy kis ízléses, de azért szembeötlő cí­met. A nevem, vigyázz, olvas­ható legyen.” Jön tíz perc múlva az írás­sal és rajzzal. Arcán széles vi­­gyor, fogja a hasát és azt mondja: — Miért vagy itt te ennél a lapnál? Nem érdemlik meg ezek a te tehetségedet, öre­gem ...! Mást nem mond, mert nem fér a képére. De nem is mer mást mondani, mert fél, hogy visszakérdezek. Sohasem ol­vassa el írásaimat, hasból ad­ja a rajzolt cím karakterét. Álljon hát nevető példaként e kis fércmunkám is, melyet szintén a kezébe adtam, mely­hez — mint tetszett olvasni — megrajzolta a címet is, s ami­kor letette az asztalomra az írással együtt, fogalma sem volt arról, hogy ennek ő a hő­se, vagy talán szenvedő ala­nya. Mert ismét szélesen vi­gyorgott és ismét megkérdez­te: „miért is vagy te itt, és miért nem amott, fentebb?” Én is jót derültem rajta és talán be se kell vallanom, hi­tzen mindenki előtt nyilván­való, hogy ez az egyik adós­ság, amelyet ezen írással tör­leszteni akartam. A másik ef­fektiv pénz, magyar forint... Mindezt múltidöben írtam, pedig ez csak megérzés, előre­látás, de holtbiztos vagyok a dolgomban. Apropo a hős! Nevetett sze­gény, most is, mert azt gon­dolta ... Juhász Pál rajzoló kolle­gám 35 éves, amolyan esett chaplini kisemberi figura. Hosszú zakó, csapott, lelógó váll, trotyakos bő nadrág, haj­tókával, amely már-már úgy tűnik, pedánsan rojtos. Cipőjé­ről nem írok, mert a színét nem tudtam soha kideríteni. Inge mindig tiszta, de télen­­nyáron nyitott, melyből a nya­kánál mint dús őserdei vege­táció bukik ki erős fekete sző­re. Viszont kopasz, ezért rit­kán borotválkozik. Szeme nagyfokú értelemről árulkodik, félliter pálinka után egy kis­sé csillog. Eddig háromszor ült. A nehéz időkben egy cel­lában volt egy neves politikus­sal. akit bent le is rajzolt, az dedikálta a képet és erre ő na­gyon büszke. „Együtt ültem Z. elvtárs­sal — mondogatja némi kis nosztalgiával. De úgy, olyan hangsúllyal, mintha ő is az önkény áldozataként került volna Z. elvtárs társaságába. Pedig ő akkor csupán két­ezer méter molinóvásznon csúszott el. Gy. városában a színház díszlettervezője volt. Ott pénzt adtak a ke­zébe és ő azt hitte, az is a saját tehetsége, melyet el­fecsérelhet. A számla ősz­­szegéhez hozzárajzolt két nul­lát, ezért kapott négy évet. Amikor kijött, még volt fe­lesége és gyermeke. Volt életkedve és harcolt. E. váro­sában újra alkalmazta a szín­ház. Az első darab, amely­ben „fellépett”, az Ember tragédiája volt. Nagyszerű elképzelései voltak, a dísz­let a tragédiához illő, de is­mét hiányzott ezer méter molino. Az ügyét tárgyaló bírósági tanács nagy arány­érzékkel hozta meg újabb ítéletét, most két évet ka­pott. Meglátogattam a börtön­ben. — Átkozott molino! — mondja szégyenkezve. — Szegényes a repertoárod, öregem — válaszoltam én. — Másról tessenek beszél­ni — mondják nekünk. — Ádám tízszer és száz­szor elbukik, mégis mindig talpra áll. Megfogadja az Ur tanácsát, küzd és bízva bí­zik, de azért Luciferre és Évára is odafigyel. Az em­bert az teszi emberré, hogy bukik és feláll. Mindig talpra áll. Az asszonyért. Tudod, Éva, más, mint mi. Neki több kell... — Ezt ő mond­ta, de azért hangja más volt, mint odakint. Kijött és már nem volt felesége, csak gyermeke. Azért munká­hoz látott. Csodálatos szí­nekkel festett, imádta a le­hetetlen kontrasztokat H. megyeben akkoriban néhány kereskedelmi szerv úgy képzelte megszüntetni a város és a falu közötti kü­lönbséget, hogy a legsáro­­sabb tanyavilágban is presz­­szót nyitottak, fővárosba illő berendezéssel. Juhász bará­tomnak nem volt kenyere, már a pálinkáról is lemon­dott, amikor a szerencse is­mét rávigyorgott. Először egy, aztán az összes falusi presszók „freskó” festését rá­bízták. Pingálta a meztelen nőket, a bőgatyás műmagyar legényeket, festett ördögöt, angyalt — csodálatos szí­neket kevert a falakon. — És küldte a nagy pénzt a hűt­len asszonynak. Éva vissza­jött. Juhász színei még cso­dálatosabbak lettek. Az élet, mintha tőle lopta volna a színérzékét, az ő jellemét is csodálatos kontrasztokkal pingálta az élet palettájára. Ötvenhat sötét hátterében Juhász szép tiszta fényű em­berséggel viselkedett. Éva is­mét otthagyta. Akkor a festő feljött Pestre, s az egyik il­lusztris színház alkalmazta őt. A premier előtt meghívott, nézzem meg a díszleteit. Há­rom délutánt végig kellett ül­nöm a színházban. A szüne­tekben Pali meghívott a szomszéd talponállóba, min­dig kért és mindig én fizet­tem. „A színpadon maradt a zakóm” — mondta. Az( igaz­gató nevetve helyesbített, hogy nincs is zakód öregem. A premierre följött Éva is. A festő boldog volt. A ban­ketten kért tőlem egy százast és a következő darab díszle­teiről beszélt. Másnap meg­jelent az egyik lapban a kri­tikám, melyben égig dicsér­tem őt. Eljött a szerkesztőség­be és kért egy ötvenest. Estére meghívott a Royalba. Lu­cullusi lakoma volt. „Na, szervusz” — mondta a por­tán — „mi iitt vagyunk abo­­náltatva”. Évának nagyon tet­szik a kis appartmanunk. Az az átkozot molino! Most csak ötszáz méter hiánya volt és egy évet kapott. Lám, az arányérzék! Nyolc hónap múlva kiengedték, mert so­kat dolgozott odabent és ezt jó néven vették tőle. Eljött hozzám és kérdezte, nem tu­dok-e valamit Éváról. Adtam neki néhány ruhadarabot és megcsóváltam a fejemet: nem. Meghívott egy konyak­ra, magamhoz vettem a pénz­tárcámat. Elszokott az italtól. A második féldecitől berú­gott és könnyezve mondta: — Nem tudok Éva nélkül élni. — Annyi molinóért egy há­remet is felöltöztethetnél, öregem — mondtam én. — Miért kell neked a máséhoz, az államéhoz nyúlnod, hiszen komoly pénzt keresel becsü­letes munkával is. — Tudod, Éva nagyon jó­szívű. Felkarolt egy fiatalem­bert, az még nem futott be... — Na és te? — Én? ... Nagyon szere­tem! Jön fel! Megígérte! Adj kölcsön egy százast. Rossz arcot vághattam, mert megjegyezte még: — Mi az neked? Firkálsz valami jó kis marhaságot és felmarkolod érte a dohányt. Megfogadtam a tanácsát és e pár hevenyészett sor hono­ráriumával hajtottam be raj­ta a pénzt. Micsoda rafiné­ria. Micsoda kedves gazem­berség: ezt az adósságát is az állammal fizettette meg. ☆ Visszakaptam tőle az írást. Megrajzolta a címet, s ahogy megjósoltam, azt mondta: „öregem, ...miért vagy még te mindig itt? Nem érdemlik ezek meg”. És ne- j vetett

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents