Pest Megyei Hirlap, 1965. június (9. évfolyam, 127-152. szám)

1965-06-29 / 151. szám

8:0-ra nyert Bag, s jobb gólarányával tavaszi első A megyei labdarúgó-bajnokság tavaszi utolsó fordulóját játszották. A legnagyobb érdeklődés az élmezőnyben tanyá­zó három 19 pontos csapat szereplését kísérte. Bag otthoná­ban 8:0-ra nyert, s ezzel jobb gólarányával megelőzte a Váci SE együttesét, amely győztesen tért haza Tökölről — a szi­getújfalui pálya elöntése miatt itt játszották a mérkőzést. A harmadik 19 pontos, a Csepel Autó elvérzett Üllőn. Mint is­meretes, a Váci Vasutas szombaton l:0-ra verte a Dunakeszi Vasutast. Egy elmaradt mérkőzés van hátra: Dunaharaszti— Váci Vasutas. Váci SE—Szigetújfalu 3:2 (1:2). Tököl, 200 néző. V: Ta- bányi. Az első félidőben Szi­getújfalu kétszer is vezetés­hez jutott. Szünet után, ha­talmas küzdelemben a techni- kásabb váci csapat a maga javára fordította az ered­ményt, részben védelmi hi­bákból. így megérdemelten nyerte a színvonalas nagy ira­mú találkozót. G: Kiss L. (2), Steidl, ill., Vigh T., Vigh L. Jó: Doroszlai, Ottó, Pintér, Kiss F., ill., Pflumm, Burst, Koroknak Bundies Péter Bag—Dunaharaszti 8:0 (4:0). Bag, 400 néző. V: Kelemen. A nagy kedvvel játszó hazai csa­társor igen jó napot fogott ki, úgyszólván tetsziés szerint ér­te el góljait. A vendégvéde­lem nem tudott megbirkózni az ötletesen kombináló hazai támadósorral. G: Nagy I, Nagy II (3—3), Nagy III, Ké­kesi. Jó: Ádám, Aszódi, Ka­tona I, Nagy I, ill. Bogdán, Peff, Bodor. Puhl Sándor Üllő—Csepel Autó 3:0 (1:0). Üllő, 400 néző. V: Gombás. A vendégek lendülete a 10. perc­ben megtört és a hazaiak vet­ték át az irányítást. Nyomasz­tó fölényük a 36. percben góllá érett. Szünet után is Üllő irányított, s higgadt, ész­szerű játékkal további két gólt' szerzett. Üllő minden labdarúgója lelkesen, nagy akarással küzdött, míg a ven­dégek lélek nélkül, enervál- tan játszottak. G: Hang (2), Körmendi. Varga János Nagykáta—Gödöllői Vasas 2:1 (1:1). Nagykáta, 400 néző. V: Kozma. A helyi fölény a 20. percben góllá érett Basa I 11-eséből, majd a vendégek egy kihagyott helyzet után a 43. percben ugyancsak 11-es- ből egyenlítettek. A hajrában nagy erőbedobással küzdött, s a 86. percben Németh sza­badrúgásból megszerezte győzelmét a többet támadó hazai csapat. Ceglédi Építők—Kartal 1:1 (1:0). Kartal, 300 néző. V: Endes dr. A kartaliak nagy lendületét a Ceglédi Építők jól lelassította. A helyiek előtt több helyzet adódott, három kapufát is lőttek, mégis csak öngólból tudtak kiegyenlíteni, amikoris Nagy Jenő szögletét a ceglédi ka­pus saját hálójába ütötte. Nagykőrösi Kinizsi—Monor 5:4 (2:3). Nagykőrös, 300 né­ző. V: Kaiser. Védelmi hibá­ból a vendégek kétgólos előnyre tettek szert. Ezután erősen rohamozott a Kinizsi és kiegyenlített, de a félidő befejezése előtt öngóllal ismét Monor jutott előnyhöz, ame­lyet ismét kiegyenlítettek a helyiek. Az 53. perctől 20 percen át a zápor miatt szü­netelt a mérkőzés. Ezután élénkült a játék s a hajrában a többet támadó Kinizsi be­biztosította a győzelmet. G: Decsi (2), Kecskés III, Godó, Szomolányi, ill. K. Nagy (2, egyet 11-esből), Szalay, Lá­nyi (öngól). Jó: a teljes körö­si csapat, ill. Dimoff, K. Nagy, Kalocsa. Pécsi Sándor Albertirsa—Törökbálint 5:5 (2:2). Törökbálint, 100 néző. V: Húszak. Az első gólt az irsaiak szerezték, s a máso­dik félidőben már 5:2-re ve­zettek. Ekkor védelmük kap­kodni kezdett, s sorozatos hi­bákat vétett, s a lelkes hazai­ak kiegyenlítettek. Féltucat 13+1-es A legutóbbi totófordulóban nyolc pályázó ért el 13 találatot, egyenként 4« 117 forint nyere­ménnyel. Közülük hat pályázó a +l-et is eltalálta, az egyenkénti nyereményösszeg 123 991 forint. Tizenkét találatot 285, tizenegyet 2798, tizet 16 610 pályázó ért el. Nyeremények egyenként 874, 89 illetve 22.50 forint. Totóeredmények: 1, 1, 1, 1, 2, 1, 1, X, 1, 1, 2, x, 2, 1. A Bp. Honvéd Cegléden, Tatabánya Biatorbágyon játszik Az MNK nagydöntőjének sorsolása 1. Bag 15 8 5 2 34:14 21 2. Váci SE 15 10 1 4 45:19 21 3. Cs. Autó 15 8 3 4 33:20 19 4. T.-bálint 15 7 3 5 28:25 17 5. Kartal 15 7 3 5 21:20 17 6. N.-kőrös 15 7 2 6 27:24 16 7. Üllő 15 5 6 4 22:29 16 8. Szigetújf. 15 6 3 6 26:23 15 9. Dunakeszi VSE 15 4 6 5 21:23 14 10. Albertirsa 15 5 4 6 22:26 14 11. Gödöllő 15 4 5 6 21:29 13 12. DMTK 14 4 5 5 17:28 13 13. V. Vasutas 14 6 — 8 19:21 12 14. Monor 15 2 6 7 17:21 10 15. Gegl. Ép. 15 2 6 7 11:17 10 16. Nagykáta 15 5 — 10 18:43 10 Szerencsés győzelem MEZCSERE A MECCS UTÁN Az angolok elleni mérkőzés , és a világbajnoki selejtezők után vasárnap a Népstadion­ban is „bemutatkozott” a ma­gyar labdarúgó-válogatott. El­lenfele az északi túráról Bu­dapestre érkezett olasz válo­gatott volt, amelynek egy döntetlen — a svédek ellen 2:2 és egy győzelem a finnek elleni VB-selejtezőn 2:0 — volt a tarsolyában. A 2:1 (1:0) arányú magyar győzelemmel végződött talál­kozón — amelyen Albert, Mazzola és Bene szerzett gólt — nagyon jó benyomást keltett a Budapesten 10 éve nem látott olasz válogatott. Az előzetes hírekkel ellentét­ben, az elmúlt napokban le­játszott két mérkőzés fára­dalmai egyáltalán nem lát­szottak meg az azzurrikon. Amit az olasz csapatról gondoltak, az inkább a ma­gyar együttesen mutatkozott. Legjobbjaink az utóbbi hetek­ben klubcsapataikban nagyon igénybe voltak véve és ez bi­zony nem múlt el nyomta­lanul felettük. Ezért volt las­súbb, körülményesebb a ma­gyar csapat játéka. A nagyszerű, jó iramú, vál­tozatos mérkőzés után a kis­számú közönség vastapsa kí­sérte az öltözőig a két csa­pat játékosait, A mérkőzés A PTS ma reggel 9 órakor elnökségi ülést tart a Budai Járási Ta­nács vb-termében (XI., Ka­rinthy Frigyes u. 3). Országos rekordok Miskei (Bp. Honvéd) rúdugrás­ban országos csúcsot ért el — 499 cm — Budapest atlétikai bajnok­ságán. A 100 méteres férfi síkfutásban Hajdú Lajos a TFSE versenyzője 10.4 mp-es eredménnyel új orszá­gos ifjúsági csúcsot állított fel. A régi rekord a csepeli Bátort ne­véhez fűződik 1964-től 10.5 mp-cel. A Diósgyőrött rendezett atléti­kai versenyen Faragó, a DVTK fiatal diszkoszvetője 63.20 méteres eredménnyel új országos ifjúsági csúcsot állított fel. Faragó ered­ménye egyben a világ legjobb nyilvántartott Ifjúsági eredménye is. A labdarúgó Magyar Nép­köztársasági Kupa bizottsága elkészítette a nagydöntő jú­lius 7-i első fordulójának pá­rosítását. A részt vevő 256 együttest, 16 csoportba osz­tották, s egy-egy csoportban 16 csapat szerepel. Mint ismeretes, megyénk­ből négy együttes a megyei I. osztályú Csepel Autó és a Dunakeszi Vasutas, a terü­leti bajnokságban küzdő Ve- csés és a járásiban szereplő Biatorbágy harcolta ki az or­szágos mezőnybe jutást Né­gyük mellett három NB III- as együttesünk is bekapcso­lódik a nagydöntőbe. Ceglédre és Biatorbágyra NB I-es gárda látogat. Egyik meccsen két Pest megyei csa­pat találkozik egymással. IX. csoport: Ceglédi Vas­utas—Bp. Honvéd. XIII. csoport: Dunakeszi Vasutas—Budafok (NB I B), Vecsés—Bp. Spartacus (NB II), Csepel Autó—Tököl. XIV. csoport: Biatorbágy— Tatabánya, Pilisi Bányász— Bp. Előre (NB II). MOZAIK alakulásának megfelelően ért­hetően nagy öröm uralko­dott a magyarok öltözőjében, az olasz játékosok viszont lehajtott fejjel, eléggé szótla­nul üldögéltek. Kedves je­lenet volt, amikor a már ép­pen fürdőbe készülő Albert Flóriánért Mazzola üzent be és az öltöző előtt a két híres középcsatár kezet fogott, majd az olasz játékos elismerése je­léül azt kérte a magyar játé­kostól, hogy cseréljék ki 9-es számú mezüket. Ez meg is történt. Baróti Lajos szövetségi kapitány a következőket mon­dotta: — Nagyon jó olasz csapatot győztünk le egy kissé fáradt \ játékosokkal. Győzelmünkben kicsit a szerencse is közre­játszott, de hát ilyen is van a labdarúgásban, örülök, hogy nemcsak nyertünk, hanem iz­galmas, szép mérkőzést ví­vott a két együttes. Mátrai Sándor: — Hat évvel ezelőtt játszot­tam utoljára az olasz váloga­tott ellen Firenzében. Ég és föld a különbség az akkori és a jelenlegi olasz válogatott között — o maiak javára. Sze­rencsénk volt, ha Mazzoláék belövik a helyzeteket, aligha nyerünk... A VÁCI HAJO EVEZŐSEI is rajthoz álltak a Bp. Vörös Meteor országos versenyén, amelyet a soroksári Duna- ágban a Gubacsi híd fölötti szakaszon rendeztek. A női ifjúsági egypárevezős első korcsoportjában Zémann vég­zett az élen, míg a férfi fel­nőtt I. osztályúak küzdelmé­ben a váci Ribáry — Horváth (Bp. Honvéd) mögött máso­dik lett Bledben megkezdődött a sakk­világbajnoki negyeddöntő két mérkőzése: a Tál—Portisch és az Ivkov—Larsen találkozó. A Tál (szovjet)—Portisch játszma a ma­gyar nagymester nyerési esélyé­vel maradt függőben. Ugyan­csak függőben maradt az Ivkov (jugoszláv)—Larsen (dán) találkozó is, ebben a játszmában egyenlőek az esélyek. A brüsszeli nemzetközi úszó­versenyen a nyugatnémet Klein 2:05.5 perccel győzött a 200 m-es gyorsúszásban. Dobay 2:07.3 perc­cel második lett. A 100 méteres női hátúszásban az amerikai olimpiai bajnok Fergusson 1:11.8 perccel győzött Dobayné előtt, aki 1:16.5 percet ért el. ☆ Moszkvában játszották le a Szovjetunió—Dánia világbajnoki selejtező labdarúgó-mérkőzést. A találkozó a szovjet válogatott 6:0 (1:0) arányú győzelmével végző­dött. A francia 4x1500 méteres futó­váltó 14:49 perccel új világrekor­dot állított fel. A régi csúcsot ezen a távon az NDK tartotta 14:58 perccel. Bautzenben került sor az NDK —Magyarország válogatott férfi és női tekeviadalra. A küzdelmek során kettős német győzelem született. Az NDK férficsapata 5800:5193, a női együttese 2747:250« arányban győzött. A német spor­tolók négy új nemhivatalos vi­lágcsúcsot állítottak fel. Dinamó ára: 92,60 Ft Hátsó lámpa ára: 12—15,— Ft Világítási garnitúra ára: 130,— Ft Saját biztonsága és a közlekedési szabályok betartása miatt egyetlen kerékpár sem nélkülözheti a világítási felszerelést! MEGLEPETÉS A VÍZBEN A Csepel Autó legyőzte az Újpesti Dózsát Szombaton a Szőnyl úti BVSC uszodában bonyolították le a vízilabda OB-fordulcját, vasárnap ismét a Margitszigeten játszottak a csapatok. A Csepel Autó az első napon nagy meglepetésre az Új pesti Dózsát fektette két- vállra. Csepel Autó—Újpesti Dózsa 5:4 (1:0, 2:0, 1:3, 1:1). V: Hajnal dr. Cs. Autó: Hohl — Krajner, Brinza — Gallov — Kiss, Rusorán II, Szalai. A Pest megyeiek kitűnő rajttal, emberelőnyből jutottak vezetés­hez. Sőt, a második negyedben emberhátrányból újabb gólt sze­reztek, s ez fordulópontot jelen­tett. A harmadik negyedben fel­javult a Dózsa, majd a hajrában mindkét csapat teljes erőbedo­bással játszott, de a lilafehérek az Autó előnyét behozni már nem tudták. G: Brinza, Rusorán n, Gallov, Szalai, Kiss. Jó Rusorán n, Gal­lov, Brinza. Csepel Autó—Vasas Izzó 4:2 (1:0, 1:0, 1:2, 1:0). V: Boér. Cs. Autó: Hohl — Minárovics, Brinza — Gallov — Kiss, Rusorán n, Krajner. Az első két negyedben az Autó irányította a játékot, ezután az Izzó cserejátékosokkal frissítette fel csapatát, de a Pest megyeiek győzelmét nem tudta megakadá­lyozni. G: Rusorán II, Gallov (2—2). Jó: Rusorán n, Gallov. 1. FTC 15 10 5 — 50:31 25 2. Bp. Honv. 15 6 7 2 57:40 19 3. U. Dózsa 14 8 3 3 47:42 19 4. Szolnok 14 6 4 4 46:41 16 5. Cs. Autó 14 6 4 4 48:45 16 6. BVSC 15 3 9 3 39:41 15 7. Eger 14 3 5 6 51:56 11 8. Izzó 14 4 2 8 30:37 10 9. osc 15 1 6 8 42:54 8 10. Bp. Spart. 14 1 3 10 31:54 5 Második a Kausits dr., Petiis páros Szombathelyen bonyolítot­ták le az országos vidéki te­niszbajnokságot. A férfi pá­ros elődöntőjében nagy meg­lepetésre a Kausits dr—Petüs Csepel Autó kettős 7:5, 6:1 arányban legyőzte a Rössler —Kádár párt. A döntőben: Szabados—Erdélyi (Győri (ETO)—Kausits dr.,—Petüs (Csepel Autó) 6:3, 7:5. A Pest megyeiek tehát az értékes második helyet vívták ki. Férfi egyéniben a 16-os me­zőnybe eljutott Csepel Autós László Gyula nagy megle­petésre legyőzte Erdélyit, a Győri ETO kiemelt teniszező­jét. PEST MEGYEI HÍRLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Suha Andor Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Felelős kiadó Csollány Ferenc Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, vni., Blaha Lujza tér 3 Egész nap hívható központi telefon: 343—100 142—220 Gépírószoba (hívható 20 óráig): 140—447 — Belpolitikai és sport­rovat: 140—449 — Ipari rovat: 141—462 — Művelődési rovat: 141—258. Előállítja Szikra Lapnyomda Budapest Index: 25 064 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi posta- hivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj 1 hónapra 12 forint. Raktári állványokat 2,5 m magas, 4—5 soros, 60 cm széles polcokkal vesz, árajánlatot kér Új Élet MGTSZ Farmos. 15 évet betöltött leá­nyokat és fiúkat fonó- szövőipari tanulónak egyéves képzési időre felveszünk. Felvételi feltétel: nyolc általá­nos iskolai végzettség, budapesti vagy Pest környéki lakás. A vál­lalat lakást nem tud biztosítani. Érdeklőd­ni és jelentkezni a Kelenföldi Textilgyár szakoktatás osztályán lehet. Bp., XI., Buda­foki út 111. Telefon: 258—900, 220 mellék. A Ceglédi Közlekedésépítési Gépjavító Vállalat esztergályos és lakatos szakmunkásokat keres felvételre. Jelentkezni lehet a vállalat munkaügyi osztályán. Cegléd XIV kér.. Külső Kátai út S5/a. szám. Házaspár szabad ren­delkezésű üres szobát keres, konyhahaszná­lattal. „115 972” jeligé­re a nagykőrösi hir­detőbe. ,. . __ K őműveseket, ács- és bádogos szakmunkáso­kat. kőművesek mel­lé segédmunkásokat, csak budapesti mun­kára, valamint gyors- és gépírót azonnal felvesz a FAVORIT Építőipari Ktsz. Bu­dapest XI-, Sopron út 14a. Jelentkezés sze­mélyesen a szövetke­zet munkaügyi osztá­lyán. Kirakatrendező és de­koratőr leány a-ast keres Cegléd, vagy környékén. Cím a Ceglédi Nyomdában. Minden típusú autóru- gó javítása szerelé­se. utánvéttel. Vörös István, XIH.. Fáy köz 8. Telefon: 203—S35. Pannónia motorkerék­pár és öt db süldő­malac eladó. Nagykő­rös, I. járás, Szurdok- dűlő 20/a. Használt, jókarban le­vő ponyvákat 8x8 vagy nagyobb méret­ben vesz és árajánla­tot kér „Uj Élet” Mg. Termelőszövetkezet, Farmos. Egy üszőborjú, négy­hónapos, eladó. V. k., zöldfa u. 7. Nagykő­rös. .... — Bútorozott szoba ki­adó és ugyanott két- szárnyas üvegajtó el­adó. „U5 977” jeligére a nagykőrösi hirdető­be. Tanya eladó, két szo­ba, 2 konyha, 800 n-öl szőlős telekkel, beköl­tözhetően. TV. járás, Bokros-dűlő 32/a. özv. Korsósné, Nagykörös. Állást keresek, közép­korú asszony. Gyer­mek mellé, vagy ta­karítást, bentlakással. Jászkanaóenő, Felső- Joara 106. Langó Já- nosné. Gyengefias tehén el­adó, Abonyi út 1. Deák Sándor. Nagykőrösön, Rákóczi u. 14. sz. ház eladó, részben beköltözhető. Erleklődni: 18 óra után Leiningen 4, sz. alatt. Tátra személvgépko- csi üzemképes, na­gyon olcsón eladó. Cegléd, Liliom utca 1. alatt___________________ Pannónia motorkerék­pár eladó. Vác. Ba­csó Béla út 64. — Te­lefon: 58 (175-ös mel­lék'. Szodorai. Négy- és hathónapos süldők eladók. V. kér. Kép utca 11. szám alatt. Az Orvosi Műszerkereskedelmi Vállaló) közli, hogy a budapesti és a Pest megyei SZTK terhére, valamint készpénzfizetés ellenében történő vásárlásra HALLÁSJAVÍTÓ KÉSZÜLÉKEK TARTOZÉKAI, AKKUMULÁTOROK, TELEPEK, ZSINÓROK STB. a jövőben Bpest VII., Rákóczi út 10. sz. alatti szaküzletében is beszerezhetők. CEGLÉDI APRÓHIRDETÉSEK Jutányosán eladók: méhkap tárak, bor­pumpa, felszereléssel, táskaírógép, gyalupad, kombinált szekrény. Alkotmány utca 17. Körösi útban elfogad­ható áru és állapotú, 12CU n-ö szőlő kisebb épületté] eladó. Ceg­léd, IV., Búvár utca 14.______________________ Beköltözhetően eladó négy szoba, összkom­fortos családi ház. Cegléd, Szép utca 16. szám, Décsá Imre. Hideg és meleg dauer­ját, frizuráját készít- tesse Horváthnál. Bér. csényi u és Alszegi u sarok. Eladó két szoba, kony- hás ház. Kender föld, Első-dűlő, Lendvai. Egy jo állapotban levő 250 kem-es motorke­rékpár eladó. Cegléd, n. Virág u. és Kö- nyök u. sarok. ______ M odern hálószoba el­adó. Uj városszél 46 alatt. A Nagykőrös és Vidé­ke Körzeti Földműves­szövetkezet Vasboltjá­ban egyenes vegyes szög 2,50 forintos ki­lónkénti áron kapha tó. __________________ S ürgősen eladó jó á\ Lapotban levő 8f basszusos harmonikát Érdeklődés levélbe® „Simphonia” jeligére á ceglédi hirdetőbe. Postafiók; 86.________ F érfikerékpár és mo­torkerékpár eladó. Li­liom utca 1. alatt.

Next

/
Thumbnails
Contents