Pest Megyei Hirlap, 1965. június (9. évfolyam, 127-152. szám)
1965-06-20 / 144. szám
Almos játék Szombat délután a Szőnyi úti uszodában került sor az FTC—Csepel Autó OB I-es vízilabda találkozóra. Háromszáz néző előtt Samu Miklós sípjelére a két csapat a következő összeállításba szállt vízre: FTC: Ambrus — Szívós, Bolvá- ri — Felkai — Kiss Egon, Gyarmati, Kárpáti dr. Csepel Autó: Hohl — Brlnza, Krajner — Gallov — Szalai, Ruso- rán n, Kiss. Ferencváros—Csepel Autó 5:2 (1:0, 2:1, 2:0, 0:1). Azonnal a zöld-fehérek vették át a játék irányítását s két szöglet után meg is szerezték a vezetést. Gyarmati a kapu torkában csak a vízre ejtette a labdát, de Hohl besodorta a hálóba. A második negyed elején egyenlíthetett volna a Csepel Autó, ám Rusorán H száz százalékos gólhelyzetben csak ejtett, s a lövését Ambrus kivédte. A következő pillanatban az FTC Bolvári révén újabb gólt ért el, s ezzel tulajdonképpen el is dőlt a mérkőzés sorsa. Négy méteresből Felkai szerzett újabb gólt, Rusorán II szépített, de a harmadik negyedben miközben Gallov, Szalai és Kiss csak a kapufát találta el, Felkai kétszer is a hálóba lőtt. Az utolsó játékrészben az FTC csak ,,fürdött”, ám ezt is csak egyszer tudta kihasználni a Csepel Autó, Rusorán II révén. A ferencvárosiak fél gőzzel is biztosan győztek az álmos iramú, sportszerű találkozón. A Pest megyeiek hamar feladták a küzdelmet, beletörődtek a vereségbe. A csapatból egyedül Brinza játéka érdemel dicséretet. A. B. T. „Villámsakk“ Pécelen A péceli kulturális napok keretében ma délelőtt 10 órai kezdettel Pécelen, a vasút melletti klubházban meghívásos villám-sakkcsapatversenyt rendez a péceli MÁV AC. Labdarúgó NB I Bp. Honvéd—Salgótarján 1:0 (1:0) Kispest, 10 000 néző. V: Katona. A mérkőzés egyetlen gólja úgy esett, hogy a 38. percben kavarodás után Cserháti kiejtette a labdát és Komora laposan a kapu közepébe lőtt. Tóth K. Cserháti mögött tartózkodott a gólvonalon, de a bíró a tarjániak tiltakozása ellenére határozottan középre mutatott. Az 52. percben Marosi csúnyán beletalpalt Jecklbe, akit ölben vittek le a pályáról. Amikor rövid ápolás után a salgótarjáni balszélső visszatért, egy összecsapásnál Marosi derékon rúgta, de a bíró ezúttal is csak figyelmeztette. Nagyon gyenge mérkőzést vívott a két együttes. A Bp. Honvéd kiábrándítóan játszott, több tagja teljesen formán kívül van. A Salgótarján derekasan harcolt, a mezőnyben jól is adogatott, a kapura azonban egyáltalán nem lőtt és így nem is érhetett el eredményt. Jók: Sipos, időnként Vági és Komora, illetve Szojka, Toldi és Kocsis. SAKKROVATUNK mai számunkból anyagtorlódás miatt marad ki: jövő vasárnap közöljük. FELVÉTELI HIRDETMÉNY! Ápolónőképző iskolánkban 1965. szeptember hónapban új évfolyam indul. Az iskola bentlakásos, ingyenes, általános betegápolói szakképesítést nyújt. Felvételi feltételek: érettségi vagy legalább Vili. osztályos általános iskolai bizonyítvány, alsó korhatár 17 év. A kérvényhez mellékelendő iratok: utolsó iskolai bizonyítvány, születési anyakönyvi kivonat, pályára való alkalmasságot igazoló orvosi bizonyítvány, önéletraiz/ kimutatás a szülők keresetéről, 2 (kettő) db fénykép. Kérvények beadási határideje 1965. július 20. Címünk: Orvostovábbképző Intézet Egészségügyi Szakiskolája Budapest IV., Erkel utca 26. A VECSÉSI PÉLDA Amiről a 31:1 mesél Tavaly Pest megye legjobb labdarúgó csapatai igen gyöngén szerepeltek. Az NB Iliből a Pilisi Bányász és a Ceg- légi VSE kivételével mind kiestek, s így a megyei bajnokságtól is hat csapatnak kellett búcsút venni, november 22-én. A péceliek, a Dunakeszi Kinizsi, Vecsés, Abony, Újhar- tyán és Ceglédbercel idén így csak a területi bajnokságban gyűjtheti a pontokat. Köztudott, hogy a rossz szereplés, az alsóbb osztályba jutás letöri a játékkedvet, elkedvetleníti a játékosokat, széthullatja a csapatot, a szurkolók ösztönző lelkesítése csökken, s a kiesett csapat vezetőinek, edzőinek nem könnyű rendezni a sorokat. A megyei bajnokságból tavaly kiesett hat csapat immár fél esztendeje a területi bajnokságban küzd. Most, a tavasz végén már le lehet mérni: e hat községben miképpen oldották meg a problémákat. Minderről mindennél többet mond a táblázat. A területi bajnokság Középcsoportjában a kiesettek közül Vecsés játszik. Múlt vasárnap már be is fejezte tavaszi szereplését, s 13 mérkőzésből 11-et megnyerve, két döntetlennel, összesen 24 ponttal és 31:l-es gólaránnyal tavaszi bajnok lett. A vecsésiek tavaszi mérlege — minden túlzás nélkül mondható — egyedülálló. Tizenegy mérkőzést megnyertek (vegyesen otthon és idegenben) úgy, hogy összesen csak egy gólt kaptak. Ezt az egyet a jelenlegi utolsóelőtti helyezett kis- kunlacháziak helyezték a ve- csési hálóba. A gólszerző Antal volt. Minden bizonnyal e játékos, mikor a hálóba talált, nem gondolta, hogy egyedülálló teljesítményit nyújt e tavaszon. Érdekesség az is, hogy a vecsésiek két gól nélküli dönPEST MEGYEI HÍRLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Suha Andor Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Felelős kiadó Csollány Ferenc Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, VIII., Blaha Lujza tér 3 Egész nap hívható központi telefon: 343—100 142—220 Gépírószoba (hívható 20 óráig): 140—447 — Belpolitikai és sportrovat: 140—449 — Ipari rovat: 141—462 — Művelődési rovat: 141-258. Előállítja Szikra Lapnyomda Budapest Index: 25 064 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi posta- hivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj 1 hónapra 12 forint A CSEPEL AUTÓGYÁR SZIGETHALOM építőipari területre keres: vasszerkezeti lakatos, villanyszerelő és ács szakmunkásokat és SEGÉDMUNKÁSOKAT, valamint vasipari munkára BETANÍTOTT GÉPMUNKÁSOKAT Az egyes munkaterületeken folyamatos műszak van, 6 munkanap után 2 pihenőnapot biztosítunk! Jelentkezni lehet a vállalat felvételi irodájában. tetienüket a Diósd ellen (a hazai pálya előnyét élvezve), s a sereghajtó Kistarcsa ellenében (idegenben) érték el. Ritka gólarány a 31:1. S hogy a vecsésiek ezzel most büszkélkedhetnek, váratlanul kiesve a megyebajnokságból, azt jelzi, hogy a község sportvezetői és sportszerető közönsége, valamint a játékosok hamar túltették magukat a kiesés okozta rossz hangulaton. A jó szereplés az új edzőt, B. Nagy Lászlót is dicséri. Az edző — helyesen — súlyt helyezett arra, hogy a vecsésiek már a bajnokságot megelőző Magyar Népköztársasági Kúpja mérkőzésein is jó eredményt érjenek el. Ez sikerült is, hisz öt forduló után továbbra is állnak a kupában s e mérkőzéseket 18:4-es összgól- aránnyal zárták. A kup>aküzdelmek jó felkészülést jelentettek a bajnoki idényre, s így a vecsésieknek minden reményük meglehet, hogy jövőre ismét egy osztálynál feljebb, a megyei bajnokságban küzdhessenek a bajnoki pontokért. De nézzük a többi kiesett csapja tot. Ezek ma játsszák utolsó tavaszi mérkőzésüket, s az eddigi 12 mérkőzés alapján nem büszkélkedhetnek. A péceliek az Északi csoportban a negyedik helyen állnak, 15 ponttal, hét győzelemmel, egy döntetlennel s négy vereséggel. Ugyanitt a Dunakeszi Kinizsi összesen csak 11 pontot szerzett (négy győzelemmel, három döntet1:4-ről 5:4-re Aszódi metamorfózis sporttelep lennel és öt vereséggel), gólarányuk mínuszos (17:25). Az Északi csoport éllovasa, az Aszód 20 pontot szerzett eddig, s így a volt megyei csapatok nem nagyon reménykedhetnek abban, hogy megszerezzék a bajnoki címet. A Déli csoportban az éllovas Pusztavacsi Honvéd 19 ponttal áll az élen. A volt megyei csapiatok eddigi teljesítménye a következő: 5. Abony 12 5 3 4 32:19 13 9. Ojhartyán 12 4 3 5 18:26 11 12. Ceglédb. 12 3 2 7 14:22 8 Mindezek alapján a kiesettek tavaszi mérlege gyengének mondható. A vecsésiek példáját a többiek nem tudták követni. No, de hátra van még a mai tavaszi hajrá s az őszi második félidő. A labda pedig gömbölyű, s köztudott, hogy labdarúgásban minden lehetséges ... A péceliek, dunakesziek, abonyiak, újharlyániak és ceg- lédberceliek még felboríthatják a papírformát, megtáltosodhatnak. Csak rajtuk múlik. Alacs—Fekete Aszódon valami megváltozott az elmúlt időben. Ezt a változást mintegy jelképezi a múlt vasárnapi Aszód—Felső- göd bajnoki labdarúgó-mérkőzés. Egy szerencsétlen öngól után, a mérkőzés elején, megzavarodott az aszódi csapat, s a félidőben Felsögöd már 4 :l-re vezetett. Szünet után azonban csoda történt. Az aszódi tizenegy fergeteges iramot diktálva fordítani tudott az eredményen s a befejezés előtt négy perccel, ötödik góljukat elérve, győztek. Aszódon az elmúlt években haldokolt a sportélet. De tavaly újjáalakult a sportkör, Aszódi Vasas lett, a vezetőségbe bekerültek az ikladi műszergyár és a község vezetői, és a széthúzás megszűnt. Jelenleg már három csapatot foglalkoztat a labdarúgó szakosztály s élénk az élet a sakkozóknál, kézilabdázóknál, természetjáróknál és asztaliteniszezőknél is. De a sportolók, az öt szakosztály tagjai nemcsak sportolnak, hanem társadalmi munkában valóban mindent megtesznek, hogy felvirágozzon községükben a sportélet. A vezetőség kidolgozta a Ma fél csapatéi pihenteti az FTC Mészáros József, a Ferenc- város edzője szombaton, délben közölte, az MTK elleni mai- csapat összeállítását Mátrai, Eladó ingatlanok a budai járás területén: Torbágy: Egy szoba, konyha, melléképületek, 200 n- öl telek. Beköltözhető. Ara: 40 ezer forint. Két szoba,, összkomfortos villaépület, 165 n-öl gyümölcsös. Beköltözhető. Ara: 120 ezer forint, ebből 28 ezer forint OTP-hiitel átvállalható. 2x1 szoba, konyha, spedz, pLusz egy kis szoba, 750 in-öl három részire osztható telek. Beköltözhető. Ara: 160 ezer forint. Budaörs: Egy szoba, konyha, veranda, 576 nr-öl szőlő és gyümölcsös. Beköltözhető. Ara: 120 ezer forint. Két szoba, konyha, speia. külön egy szoba, konyha, kamra, szuterénben egy szoba, (konyha, stb. 134 n-öl telek. Beköltözhető. Ára: 140 ezer forint. Egy s zo ba, kon y h a, kamra, nyári konyha, 71 n-öl telek. Beköltözhető. Ára: 55 ezer forint. Két szoba, konyha, fürdőszoba, mellék- helyiségeik. Beköltözhető. Ara: 125 ezer forint. 458 n-öl kerítetlen telek. Ara: 85.—/n-öl. 240 n-öl kerítetlen telek szőlő és gyümölcsfák. Ara: 17 ezer forint. 760 n-öl gyümölcsös, barackos. Ára: 80.-/nr-öl. 609 n-öl gyümölcsös. Ara: 50.—/n-öl. Piliscsaba: Egy szoba, konyha, 1143 n-öl megosztható telek, gyümölcsös. Beköltözhető. Ára: 30 ezer forint, 18 ezer forint kp-vel átvehető. Emeletes villa: 1) két szoba, előszoba, fürdőszoba, konyha. 2) két szoba, előszoba, egy terem, plusz toronyszoba. 500 n-öl kert, vízvezeték. Üdülőnek, vagy két családnak is alkalmas. Beköltözhető. Ára: 220 ezer forint. Pilisboros jenő: Másfél szoba, konyha, kamra, nyári konyha, új épület, 184 n-öl telek. Beköltözhető. Ara: 85 ezer forint. Két szoba. konyha, előszoba, fürdőszoba, 400 n-Öi telek. Beköltözhető. Ara: 90 ezer forint. Két szoba, konyha, előszobái, hall, speiz. fürd őszaba, szu terén, 700 n-öl telek termő gyümölcsfákkal. Beköltözhető. Ara: 200 ezer forint. Solymár: Két szoba, konyha, fürdőszoba, mellék- helyiségek, 379 n-öl telek. Beköltözhető. Ára: 90 ezer forint. Két szoba, konyha, előszoba, 180 n-öi telek, új ház. Beköltözhető. Ara: 86 ezer forint, plusz 20 ezer forint OTP. Egy szoba, konyha. 250 n-öl telek. Beköltözhető. Ára: 35 ezer forint. 667 n-öl kerítetlen telek, 22 db gyümölcsfa. Ara: 22 ezer forint. 540 n-öl gyümölcsös. Ara: 12 ezer forint. Érdeklődni: Pest megyei ingatlanközvetítő Vállalat központja, Budapest, V., Kálmán u. 13. sz. Címek Pest megye egész területére. Címkiadás díjtalan. Félfogadás mindennap^. ______ F elveszünk fonó- és szövőipari tanulónak VIII. osztályt végzett és 15. életévét betöltött budapesti lakással rendelkező leányokat. Tanulmányi idő egy év. Jelentkezést a vállalat személyzeti és oktatási osztályán 1965. VIH. 20-ig fogadunk el. Cím: Magyar Posztógyár. Budapest. XXI Bajáki Ferenc u. 27. Figyelem! Parketta- fektetést, javítást, gyalulást és lakkozást garanciával vállal kö- zületektől is Holc- mann József parkettázómester, Üllő, Öcsai út 43. FELVESZÜNK egyéves iparitanulóképzéssel 15-17 ÉVES KORÚ LÁNYOKAT állandó budapesti bejelentett lakással, vagy közvetlen környékről vonattal bejárókat. Jelentkezni lehet naponta 8—9 óra között a PAMUTFONÓIPARI VÁLLALAT (Lőrinci Fonó) személyzeti osztályán, Bp., XVIII. kerület, Gyömrői út 85. szám. Eladó családi ház 300 n-öl telekkel, termő szőlő és gyümölcsfák, azonnal beköltözhető. Öcsa vasútállomás mellett, Marx K. út 40. A Ceglédi Közlekedésépítési Gépgyártó Vállalat esztergályos és lakatos szakmunkásokat keres felvételre. Jelentkezni lehet a vállalat munkaügyi osztályán. Cegléd XIV. kér., Külső Kátai út 35/a. szám. Kőműveseket, ács- és bádogos szakmunkásokat. kőművesek mellé segédmunkásokat, csak budapesti munkára azonnal feLvesz a FAVORIT Építőipari Ktsz. Budapest, XI., Sopron út 149. Jelentkezés személyesen a szövetkezet munkaügyi osztály ám_____ J uhász, Orosz, Varga és Fenyvesi dr. pihen, helyüket Pán- csics, Galambos, Perecsi, Németh és Fenyvesi II tölti be. A Ferencváros vasárnapi összeállítása: Géczi — Novak, Páncsics, Horváth — Galambos, Perecsi — Karába, Németh, Albert, Rákosi, Fenyvesi II. fejlesztési tervét, s a két évtizeden át elhanyagolt pálya új ruhát ölt. Az idén füvesítették a labdarúgó- pályát, amelyen az új fű már ki is zöldéit. A pálya körül szabályos atlétikai pályát építenek. Rendbehozzák még idén az edző- és gondnoki lakást. Kétszáz méter hosszúságban betemkerítést építenék. Reális már a jövő évi terv is: az öltöző feletti klubhelyiség megszületése. Remélik, hogy a községi tanács segítségével megoldják jövőre a vízproblémát is s megépíthetik 25x50 méteres uszodájukat. Nagy népszerűségnek örvend úgy az ikladi műszergyárban, mint a községben a Vasas sportkör. Csupán a gyárban 750 a tagok száma, s ezek 25 százaléka nő. S e nők nemcsak tagdíjfizetők, de sportolók is, többségükben a természetjáró szakosztály tagjai. A nemrég még haldokló aszódi sportegyesület jelenleg nem ábrándozik, építi sportkombinátját. Július 11-én a községben rendezik meg a harmadik megyei Vasas napot. Tizennyolc vasas üzem dolgozói adnak találkozót egymásnak. Hatszáz sportolót látnak vendégül az aszódiak, s a vendégek is minden bizonnyal észre veszik majd, hogy Aszódon valami megváltozott. S e metamorfózis nem csoda... Csiba József Elmarad ma Szentendrén a Szentendrei ÉTI—Szigetújfalu területi kézilab- Ga mérkőzés, a pálya használhatatlansága miatt. 27 GÓL A éves Dunakeszi Vasutas 17 ifjúsági labdarúgója, Koós László, a megyei ifjúsági bajnokság során eddig 27 gólt szerzett. Közel 50 százalékát szerezte csapata összes góljainak. A Dunakeszi Vasutas-ifik ugyanis eddig összesen ötven- hatszor vették be az ellenfél hálóját. Tehetséges labdarúgónak ígérkezik Koós László. 1958- ban játszott először a Vasutasban, az úttörőcsapatban, mint jobbszélső. Ötvenkilenctől a csatársor tengelyébe került, s az ifiben is középcsatár. Bene az eszményképe, s igen hálás edzőinek, Jeszmás Györgynek, aki az úttörőknél foglalkozott vele és Lukács Istvánnak, jelenlegi „tanárának”. Koós László azonban nemRégi pénzeket, régi fegyvereket, cserépedényt. ónedényt vennék. Kovácsi Aladár, Bp., H. kér. Frankel Leó U. 2—4. VII. 61. Ináxcson, állomással szemben eladó háromszobás, összkomfortos azonnal beköltözhető ház, telekkel. Ugyanezt az ingatlant elcserélném budai zöldövezetben levő telekért. Telefon: 116—280, 7—16-ig.______________ 10-es Locker kesztyűkötőgép, orsozóval eladó. Piltsvörösvár, Fő út 73. Kövér. Beköltözhető, vízveze- téüces, fürdőszobás nagyobb ház eladó Aszód, Szabadság tér 4. szám alatt. Érdeklődés helyszínen vagy budapesti telefonon: 212—892. ______________ O rszágos Bányagép- gyártó Vállalat Mélyfúró Berendezések Gyára Budapest, X.i Fertő u. 8. azonnali belépésre felvesz mintaasztalos és esztergályos szakmunkásokat. Munkásszálló van. Egyéves lánghegesztő eladó. Nagykőrös, IV. kér. Tinódi u. 5. Kombinált bútor legújabb típusú, 11 darabból álló, fizetési köny- nyítéssel eladó. Nagykörös, Kossuth Lajos u. 20. ________________ G yengefias tehén eladó. Nagykőrös, Tormás, Varga Antal. csak a labdarúgópályán áll szép jövő előtt, de az életben is. Szorgalmasan tanul s a közeli napokban tesz villanyszerelő-szakmunkás vizsgát. Solymosi László KEDDEN: Spartakiád Vecsésen A vecsési községi spartakiád versenyeket kedden délután 16 órai kezdettel tartják a helyi sporttelepen. Fiatalok jelentkezzetek ÉPÍTŐIPARI TANULÓNAK! Az é. M. 22. sz. Állami Építőipari Vállalat az 1965/66- os tanévre iskoláz be fiatalokat épületlakatos, épületasztalos és építőgép-javító szerelő szakmákra. Jelentkezhet az a fiatal, aki budapesti, illetve Pest környéki lakással rendelkezik és az általános iskola Vili. osztályát eredményesen elvégezte és 16. életévét még nem töltötte be. A jelentkezéshez a Tü. 819 rsz. nyomtatványt kell kitölteni és a vállalat címére (Bpest V., Irányi u. 17. munkaügyi osztály) megküldeni. JULIUS 1 ÍN ESEDÉKES A MAGÁNAUTÓK KOTtltZÓ SZAVATOSSÁGI BIZTOSÍTÁSÁNAK MÁSODIK Fflfvi DIJA Tfl VILÁGOSÍTASZ, BETIZf TŐLAPOT AZ AllAMI BIZTOSÍTÓ FIÓKJAI ADNAK CEGLÉDI APRÓHIRDETÉSEK Két szoba, Összkomfortos szövetkezeti Lakás készpénz fizetéssel átvehető. Központ közelében szoba- konyhás bérleti cserelakás szükséges. Kossuth tér 6. n. 24. Hétköznap délután 4—5-ig. Eladó 200 n-öl porta, á 60 forint, a Nádasdi utcában,. Érdeklődni lehet Nádasdi utca 51. alatt, estes. 250-es Jawa motorkerékpár kifogástalan állapotban eladó. Cegléd, Deák tér 4/c. Délután 5 órától. ________ F iastehén eladó, Czir- iák László. XI. kér., Örkényi út 570. 6-os IrilométerkőnéL^^^ NÁDAT VESZEK Rákóczi út 17. Beköltözhető fél ház eladó. Gubody utca 6. Érdeklődni: Kinizsi utca 19. alatt.________ K ifogástalan férfiöltöny fekete, eladó. Sajtó utca 3. alatt. Trabant Combi eladó. Cegléd, Fel ház utca 46. szám alatt.___________ H álószoba, rézüst, székek, virágállvány eladó. Mészáros Lőrinc u. 13.