Pest Megyei Hirlap, 1965. június (9. évfolyam, 127-152. szám)

1965-06-20 / 144. szám

1965. JUNIUS 20, VASÁRNAP

7

A DDT és a rovarok „önvédelme'

A háború utáni években a DDT kontaktméreg bevezetésével úgy látszott, hogy a tömeges rovarirtás problémáját megoldották. A DDT alkalmazása után azonban ismét feltűntek a legyek, szúnyogok, poloskák stb. a bepermetezett helyeken.

Mi történt tulajdonképpen? Wieman német rovarkutató adatai arra mutatnak, hogy bizonyos rovaroknál ellenállóképesség mutatkozik a DDT-vel szemben, s a mérget ártalmatlan vegyületté alakítják át szervezetükben. Amikor megkezdődött a DDT- vel való tömeges rovarirtás, a szelekció során elpusztultak az ellenállásra képtelen fajok. Csak a nagy ellenálló képességű egyedek maradtak életben és több nemzedéken át ez a tulajdonság még csak erősödött bennük.

Éppen ezért a szakemberek azon dolgoznak, hogy milyen új pusztító anyagokkal törjék meg a rovarok „önvédelmi intézkedéseit”.

Psstyokt-akció

A MAFILM 4-es számú játékfilm-stúdiója megkezdte a Patyolat-akció című katonatémájú új, magyar zenés filmvígjáték forgatását. A produkció rendezője Fejér Tamás, a forgatókönyv írója örsi Ferenc. A főbb szerepeket Kiss Manyi, Szilvássy Annamária, Bodrogi Gyula, Cs. Németh Lajos, Pándy Lajos és Z enthe Ferenc játsszák.

Az új filmvígjáték előreláthatólag ősszel kerül a mozilátogatók elé.

A modern biokémia egyik központi témája, az enzimo- lógiai alapkutatás mögött mintegy másfél évtizedes múlt áll hazánkban. A további programban az eddigi sikeres elméleti munkásság folytatásával most már a gyakorlati alkalmazás előtt is megnyílt a távlat. Erről, nyilatkozott dr. Straub F. Bruno akadémikus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia Biokémiai Intézetének és a Budapesti Orvostudományi Egyetem Orvosi Vegytani Intézetének igazgatója — munkatársunk kérdéseire.

— Az avatatlanok az enzimkutatás fogalmához valamiféle egyetemes orvostudományi csodát társítanak; indokolt-e ez a

várakozás?

— A közvélemény szerint orvosi kérdésekben a valóság és az ábránd sajátos ötvözete nyilvánul meg, amelyben az arányok, emberileg

A biológia forradalma a kapukon dörömböl...

Az enzimek szerepe a betegségek felismerésében Siraub F. Bruno akadémikus nyilatkozata

teljesen érthetően, gyakran nem a lehetőségeket, hanem a vágyakat fejezik ki. Ez az enzimekre vonatkoztatva úgy értelmezendő, hogy szerepük a szervezetben valóban egyetemes, de a jelenben aligha serkentik valamilyen orvosi csoda bekövetkezését. Alapvető jelentőségű serkentő hatásukat az élő szervezetben fejtik ki, részt vesznek valamennyi élettani folyamat előidézésében, lezajlásában, megszüntetésében. Az enzimkutatás ezért, igen széles területre terjed ki, ennek megfelelően különböző törvényszerűségek megállapításához is sok kutatási területen ad támpontot. Az ugyancsak kétségtelen, hogy az enzimek szerkezetének és szerepének telHELIKOPTER

MAGASSÁGI VILÁGREKORD

Moszkva: A szovjet repülőgépipar nagyszerű alkotásával, a MI—10 helikopterrel több világrekordot értek eL A legújabb csúcs: 25 105 kilogramm felemelést 2800 méter magasságba, Képünkön: az MI—10 helikopter

| jes felderítése a biológia tu- ! dományában a forradalom 1 szenzációját jelenti majd. S ez a forradalom már a kapukon dörömböl.

— Hol tart a kutatás, milyen eredményeket mutathatnak fel az ön vezetése alatt álló intézetek?

— A két intézet Kutatási köre kiegészíti egymást. Az akadémiai intézetben enzimkémiai, fehérjeanalitikai vizsgálatokat folytatunk, a kristályos szerkezet titkainak felderítésén munkálkodunk. Az egyetemi intézetben az enzimek dinamikus változásainak törvényszerűségeit igyekszünk megismerni, legújabb kísérleteink pedig már annak megállapítását tűzik célul, hogy az enzimek keletkezése miként szabályozható. Jelenleg algákban és baktériumokban kutatjuk a szabályozás módozatait, remélhetően hamarosan a növénykísérletekre is rátérhetünk.

Dr. Straub F. Bruno, a nemzetközi hírű tudós-biokémikus Szentgyörgyi Albert tanítványaként Szegeden, majd később David Keilin professzor mellett Cambridge-ben Rockefeller ösztöndíjasként végezte tanulmányait.

A most ötvenegy éves professzor negyed évszázaddal ezelőtt, fiatalon aratta első tudományos sikereit: három enzim felfedezésével, az izmok összehúzódásában részes fehérjék, az úgynevezett aktin meghatározásával, továbbá oxidációs fermentek elkülönítésével. Elismert, népszerű kiválósága a magyar tudományos életnek: a Magyar Tudományos Akadémia biológiai osztályának titkára, a Magyar Atomenergia Bizottság Izotóp Alkalmazási Szakbizottságának elnöke. Tudományos munkássága két ízben nyert elismerést Kos- suth-díjjal. Biokémiai tankönyve a Magyar Tudományos Akadémia kiadójának publikálásában magyar, német, cseh és orosz nyelven

Dr. Straub F. Bruno akadémikus munka közben.

is megjelent. Az Egyesült Államok Biokémiai Társasága tiszteletbeli tagjává választotta. Magyarországot sorozatosan képviselte hivatalos küldöttként a Pugwash-érte- kezleteken. — Dr. Straub akadémikustól végezetül az enzimkutatás távlatai iránt érdeklődtünk.

— A kutatókat — mondotta — két „o”-betű- vel kezdődő szó, az objektivitás és az optimizmus összekeverése örökkön kísérti.

Mégis az a nézetem, hogy tárgyilagos vagyok, amikor hiszek az enzimeknek nem is nagyon távoli gyakorlati hasznosításában. Mai ismereteink szerint azonban az enzimek nem elsősorban gyógyszerként lesznek hasznosíthatók, mert a sejtfal — kisebb méretű molekulákat számítva — áthatolhatatlan az enzimek számára. De az egészséges és a beteg szervezet enzimrendszereinek megismerésével, ennek alapján az enzimek mennyiségének főleg a vérben történő megállapításából úgynevezett enzimmeghatározással lehetővé válik különböző betegségek felismerése.

K. Gy.

//////////////////////////////////////AW//

r,/*ry*'********y'y'*""***A*"r**A"*y"SAS/SA/S/f/*M&1VrSffWfS/Mr)&fjJAfAdffJSSSJtKfS/S/SS/S//SS//S/SSSS//SSS/SSSSSffS/SS*SS//SSS/ff//SfS//SSSSS/,SSf/SSffS/fSfSSSSSSS/SS/‘j

Allah akhhar

A világ legrégibb egyeteménél, az A1 Azhar-inál szálltam ki a taxiból, a három- milliós metropolis, Kairó legáltalánosabb közlekedési eszközéből. Az ősi A1 Azhar- mecset falai mellett indultam el egy nevesincs szűk sikátoron át az egyik külvárosnak számító városrészbe. Európai emberre az egzotikum erejével hat ez a rég múltból itt felejtett városnegyed szűk utcáival, gyermekhad zajától hangos sikátoraival, egykedvűen álldogáló tevéivel, szamaraival, s lépten-nyomon földön kucorgó árusaival.

A házak kapualjaiban, vagy bejárattá szélesített ablakaiban halsütők, pékek, takácsok, agyagformálók, szabók, edény- foltozók tanyáznak. Arab barátom hívta fel a figyelmemet, látogassam meg ezt az ősrégi városrészt, mert már nem sokáig látni az EAK-ban ilyesmit, hiszen már a közeli jövendő felszámolja.

Mind beljebb kerültem az ódon negyedben. Egy helyen azután nagyot kellett kerülnöm, mert egy óriási sátort állítottak fel, s az teljesen lezárta az egyébként is szűk utcát. 1

— Valaki meghalt — világosítottak fel — s a hozzátartozók, barátok itt siratják el a megboldogultat. Gazdagon terített asztalok mellett. Azt mindenki természetesnek tartja, hogy az utcákat ilyenkor — szükség törvényt bont — lezárják.

Megkerültem a lezárt utat, s egy ház nyitott kapujában megálltam. Fiatal férfi közeledett, jól öltözötten, európai ruhában. Udvariasan köszöntött, majd bemutatkozott.

— Ahmed — nyújtotta a kezét. — Honnan? — s látva, hogy idegen vagyok, választ sem várva beszélni kezdett.

— Barátom — mondta —■, sajnos ez a városrész még így fest. S ha ezeken a köveken jár, tudnia kell, hogy én, noha harmincéves sem vagyok, még ismertem a koldusgyártót. Azt az embert, aki az itt élő családok tizenvalahánya- dik egészséges gyerekének eltörte a lábát, kitekerte a kezét, egy életre eltorzította a szerencsétlent, hogy legyen indoka a koldulásra. Azután ebből élt a család. Micsoda világ volt az! De a koldusgyártó munka nélkül maradt, s vele együtt eltűnik ez a negyed is.

Néztem újdonsült ismerősömet, Ahmedet. Meggyőződéssel beszélt, meggyőzően. Igaza volt. Egy évtized nem tüntetheti el évszázadok szomorú örökségét. Invitált volna a házba, hiszen az arabok híres vendéglátók, de abban

a pillanatban a közelben hangszóró reccsent:

— Allah akhbár! — Allah hatalmas! — dörögte a közeli mecset karcsú tornyáról a mü- ezzin hangja, majd monoton énekbe kezdett.

— Jöjjön! — szólított Ahmed —, nézze meg az imára gyülekező hívőket.

Szótlan követtem Ahmedet a mecsetbe. A bejáratnál mozdulatait figyelve, levettem cipőmet, elhelyeztem az e célra ott levő polcon, s a gyékényszőnyegen zokniban a mecsetbe léptem. Először a templom hátsó részébe mentünk, ahol már több tucat ember mosakodott, szigorúan a Korán szabályai szerint. Az igazhi- vők jóidéig tisztálkodtak, Ahmed is, majd visszatértek a teljesen egyszerű csendes mecsetbe, ahol az egyik falmélyedés mutatja a szent város, Mekka irányát. A mecset egyetlen dísze a szőnyegbori- tás. Nem először állapítottam meg, hogy a mohamedán templomokat csodálatosan szép szőnyegek borítják. A müezzin a szószékszerű emelvényen törökülésben, dallamosan imádkozott. Amig én az ájtatosságot nem zavarva nézelődtem, Ahmed befejezte imáját, hozzám lépett, majd halkan a fülembe súgta:

— Said! Ne csodálkozzon ezen a buzgóságon. A kegyetlen, kemény élet alakította ezt a mi népünkbe. Én írni-olvas- ni tudó ember vagyok, világot láttam, nyelveket beszélek. S tudom, hogy a mi vallásunknak, az iszlámnak igen jelentős szerepe van, nemcsak nálunk, de a többi arab ország életében is. Az idegen uralom évszázadaiban a vallás erős összekötő kapocs volt az arabok között. Apáink, nagyapáink a harcot a gyarmatosítók ellen nem egy esetben a vallás zászlaja alatt vívták. Ez egészen más, mint például a keresztény vallások. Az izlámnak nincs központi szervezete, s minden országban alkalmazkodhat a helyi körülményekhez. Több arab országban sajnos az elmaradottság, a reakció támasza. Ezt jól tudjuk. De azt hiszem, joggal mondhatom, az Egyesült Arab Köztársaságban — Algériához hasonlóan — a társadalmi haladás szolgálatában áll, s ma még döntő többségben analfabéta lakosság jóirányú, egészséges, tudatformálásnak, nevelésének eszköze.

Az éneklő hang, a fülbemászó ősi dallam betöltötte a termet, az emberek keletnek fordulva, homlokukat a földre tapasztották, mintha gigászi erő szorítaná őket a mecset kövére. Az ájtatos embereket nézve akaratlanul is arra gondoltam, mennyi türelmes, világos, megértő, fel- világosító szóra lesz még szükség, hogy az igazhívő arab emberek is — senkitől és semmitől sem félve —, szabadon, bátran felemeljék fejüket.

Kiléptünk a mecsetből a késő délutáni utcára. A nap leáldozott. Hangos, egymás szavába vágó fekete ruhás asz- szonycsoport haladt el mellettünk. Fejükön súlyos terhüket, hátukon csecsemőiket cipelték.

— Ök — mutatott feléjük Ahmed — nem léphetnek a mecsetbe. Az csak a férfiak joga. Az asszonyoknak szerintünk nincs lelke.

Ahmed megjegyzésére felfigyeltem. Talán ez az egyik eredete a mohamedán asszonyok ősi jogfosztottságának, mélyen alárendelt szerepének.

Ma még nagy munkába kezd, aki a nők egyenjogúságát hirdeti az arab világban. De mint egykor volt Mohamed, a tevehajcsárból lett igehirdető, ennek a kornak is vannak prófétái. Bátrak, céltudatosak, előrelátók. Tekintetükkel már a holnapot látják, szavuk új életet rajzol a mozdulatlan homoktengerek fehéres-kék, jégszínű egére.

Allah akhbar! Allah hatalmas! — hirdeti napjában többször a müezzin. De az új Egyiptom polgárai a napok múlásával meggyőződnek róla, hogy a felszabadult nép is óriássá válhat.

Kairó, az Egyesült Arab Köztársaság fővárosa. Kilátás a Szultán Hassen és az Arrifahmecse tekre