Pest Megyei Hirlap, 1965. május (9. évfolyam, 102-126. szám)

1965-05-09 / 108. szám

Lipcse előtt Gödöllőn játszik a válogatott Nagy Zsigmond a GEAC versenyzője lett Készülődés az Universiádéra Mozgalmas élet zajlik a gö­döllői Agrártudományi Egye­temen. A sportolók részt vettek a hagyományos agrár sportnapokon, amelyen nyolc felsőoktatási intézmény, 47— 47 versenyzője indult. A gö­döllőiek jól helytálltak, egy arany-, három ezüst- és egy bronzérmet szereztek. Atlétikában Vörös Ben­jamin lett a magasugrás győztese, a 4x400-as és a 4x100-as váltó a második, illetve a harmadik helyen végzett. A labdarú­gók előtt megcsillant a nagy lehetőség, hiszen Keszthelyt 3:0, Sopront 4:1 és a gé­pészmérnököket 2:0-ra győz­ték le. A döntőben azonban alulmaradtak az NB Il-es já­tékosokkal megerősített mo­sonmagyaróvári csapattal szemben. A kosaras leányok is ezüstérmet szereztek a Debreceni ASE mögött. A férfi kosárlabdagárda negye­dik, a röplabdacsapat hete­dik lett Tizenegy szakosztályban 230 sportoló képviseli a GEAC szineit, s érdekesség, hogy Nagy Zsigmond súlylökő, a tokiói olimpia ötödik helyezettje, az egyetem testnevelő taná­ra, a GEAC-ba kérte át­igazolását. A MASZ a ké­relmét jóváhagyta, s így Nagy Zsigmond Pest megyei versenyző lett. A nyáron sorra kerülő fő­iskolai világbajnokságig el­készül az egyetemi sport- kombinátban a két tenisz- és a két kosárlabdapálya. Az Universiade idejére a vendégek rendelkezésére bocsátják a 400 szemé­lyes kollégiumi épületet, a jövő évi atlétikai Európa- bajnokságon pedig, a má­sik két új diákszállóval együtt 1200 főt tudnak majd elhelyezni. Mint Horváth Kálmán, a A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Suha Andor Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Felelős kiadó Csollány Ferenc Szerkesztőség és kiadóhivatal: Öudapest, VIII., Blaha Lujza tér 3 Egész nap hívható központi telefon: 343—100 142—220 Gépírószoba (hívható 20 éráig): 140—447 — Belpolitikai és sport­rovat: 140—449 — Ipari rovat: 141—462 — Művelődési rovat: 141—258. Előállítja Szikra Lapnyomda Budapest Index: 25 064 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi posta- hivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj 1 hónapra 12 forint. GEAC titkára elmondotta, az MTS is nagy segítséget nyújt az egyetemi futópálya és az egyéb létesítmények felújításában. A gödöllőiek fáradozását és eredményeit honorálva, a felsőbb szervek úgy döntöttek, hogy 1966- ban itt rendezik meg az agrár sportnapokat. De közelebbi az a dátum, amely szerint a világbajnoki selejtezőre készülő magyar válogatott, a lipcsei találko­zó előtt május 19-én Gödöllőn vendégszerepei a GEAC ellenében. A nem­zeti tizenegy nem először játszik Gödöllőn, s most is nagy érdeklődés előzi meg a nem mindennapos ese­ményt. Csiba József Járásról - járásra Buda Ma rendezik meg a férfi és női felnőtt sakkbajnokságot. A budai járási tanács kultúrtermében fél 9 órakor kezdődő viadalon, többek között hét női versenyző és két női csapat szerepel. Dabas A múlt héten villámtorna kereté­ben vetélkedtek a járás együtte­sei — a férfiaknál a Táborfalvi Honvéd, a nőknél a Gyáli KSK nyert — mától pedig a járási bajnokságon gyűjtögeti a pontokat a nyolc férfi és a hat női együt­tes. Gödöllő öt csapat részvételével kezdő­dött meg a férfi röplabdabajnok­ság. A résztvevők: GEAC, Gödöllői Gimnázium. Gödöllői Vasas ifi, 202. sz. ITSK, Kerepes. Monor Monoron megkezdődött a „váro­si” labdarúgé-bajnokság, amelyre tíz csapat nevezett. Gyömrőn meg­tartották az idénynyító horgász­versenyt, s a szerencse Harsányi József mellé állt. A községben nagy érdeklődés mellett tartották a kismo.torosok versenyét. A Jawa gépek kategóriájában Matyó Jó­zsef, a Simson motoroknál Vass László bizonyult a legjobbnak. Szob A női kézilabda-bajnokságban a Szobi Vasutas áll az élen, az ugyancsak négy pontos Nagyma­ros előtt. A szobiak kitűnő 25:0-£s gólarárínyal büszkélkedhetnek.' A labdarúgó-bajnokság legutóbbi eredményei: Letkés—Berneceba­Könyveléshez értő dolgozó és egy fő anyagkönyvelő felvételik. Monori Járási Szolgáltató Ktsz. Monor, Petőfi utca 14. Az Egyesült Izzó Gépgyára esztergályos és marós szakmunkásokat keres felvételre. Jelentkezés a gyár személy­zeti osztályán, szombat kivételével naponta 8—14 óráig. Budapest IV., Szilágyi utca 26., o Rákospalota— Újpest vasútállomás mellett. ' r * HA FELMEGY A VÁSÁRRÁ NE FELEJTSE MAGÁVAL VINNI... CEGLÉDI APRÓHIRDETÉSEK Beköltözhető kis csa­ládi ház eladó. Béla utca 19. Érdeklődni Uj városszél 11. Simson moped eladó. X. kér. Nótás utca 1. Hona utca mellett. Piros Pannónia mo­torkerékpár eladó. Mizsei út 22. Mikió­siéknál. _________ B eköltözhető fél ház eladó. Gubody utca 6. alatt.__________________ E ladó Hálószoba-, konyhabútor. fürdő- iád, csillár. szállító- láda, sezlon. Cegléd, lókai út alatt _ ftüldők eladók. Ujvá: visszél 2. szám alatt. Jókarban levő 125-ös Danuvia motorkerék­pár eladó. Cegléd, Kender utca 29._______ Gyermekszerető, idő­sebb nőt bejárónak keresek. Cegléd, IX. kér., Örkényi út 24. sz.________________ V örös színű termés­követ vennék. Cím: Cegléd, 4rok utca 5. szám.__________________ K ettcszobás, összkom­fortos családi ház azonnal beköltözhe­tően eladó. II., Ma­gyar utca iO. szám. Jó tejelő kecske el­adó. Szűcstelep, Bok­réta utca 4. alatt. A Cegléd és Vidéke körzeti Földműves­szövetkezet értesíti a termelőszövetkezeteket és a juhtartó gazdá­kat, hogy a gyapjús zsákok kiosztását megkezdte. Gyapjú­átvételt tartunk má­jus 11-én Zalka Máté u. 1. sz. alatt a tollas bobnál. Azonnal beköltözhető ház eladó. XI. kér. Téglagyár-dűlő 88. szá­mú. Danuvia motorkerék­pár eladó. Cegléd, IX. kér., Lajos utca 7 alatt. ráti 0:2, Szobolya—Nagymaros 3:3, Kemence—Márianosztra 1:3, Kis­maros—Ferőcsény 2:1, Vámosmi - kola—Zcbegcny 6:1. 1. Vámcsmikola 4 4-----21: 7 8 2 . Berneceb. 4 3—1 8:36 3. Kismaros 4 3 — 1 15: 6 6 4. Marian. 4 3 — 1 11: 5 6 5. Nagymaros 4 2 1 1 10: 6 5 6. Perőcsény 4 112 7: 9 3 7. Szokolya 4 112 8:12 3 8. Zebegény 4 1—3 3:15 2 9. Kemence 4—13 6:14 1 10. Letkés 4----------4 3:17 — V ác A járás kiválasztó atlétikai ver­senyén népes mezőny, 10 iskola 150 indulója vetélkedett. Távolug­rásban, a 14 éves leányoknál ti­zenkilencen küzdöttek, az elsősé­get Török Márta (Főt II) szerez­te meg 466 centiméterrel. A ma­gasugrást is ő nyerte 130 cm, míg a 15 éves lányoknál 135-tel Barna Ildikó (Fóti Gyermekváros). A fiúk kislabda dobásban a 15 éveseknél Hajnal László (Fót I) 69 métert dobott. A 14 éveseknél Kozma György (Ilona utca) 503 centimétert ugrott távolban. Né­pesek voltak a futószámok is. \m\ TANULÓKAT veszünk fel szeptember 1-re a szövő- és lakatosszak­mára. Tanulóidő a szövők­nek 1 év, lakatosoknak 3 év. Felvételre jelentkezhetnek — lakatosoknak 14. évet, szö­vőknek 15. évet betöltötték —•, Vili. ált. iskolát végzet­tek közül azok, akik az ál­landó budapesti lakást biz­tosítani tudják. Jelentkezés: Hazai Pamutszövőgyár, Budapest IV., Baross u. 99. Rajt Leányfalunál Vasárnap rendezik az idénynyitó országos kajak- kenu-versenyt. A viadalt szo­kástól eltérően nem a Mar­gitsziget körül, hanem a Le­ányfalu és Békásmegyer kö­zötti Duna-szakaszon rende­zik. A legnépesebbnek a férfi felnőtt kajakozok mezőnye ígérkezik. Leányfalutól a bé­kásmegyeri Előre csónak­házig 17 kilométeres távot tesznek meg. A kenusok 14 kilométert eveznek. Az idénynyitó-viada] egy­ben a Magyar Népköztársaság 1965. évi folyambajnoksága. Hat mérkőzés lesz ma a labdarúgó NB I-ben. Az MTK—Komlói Bányász 15.15 órakor, a Ferencváros—Salgótarján találkozó pedig 17 órakor kezdődik a Népstadionban. A további négy összecsapás vidéken kerül sorra: Szeged—Csepel, Pécs—Üjpesti Dó­zsa, Özd—Dorog, Tatabánya—Bp. Honvéd. Az angliai vitorlázórepülő világ- bajnokságra készülő magyar válo­gatott keret tagjai közül Túri Kor­nél A—15 típusú repülőgépén a 200 km-cs háromszög repülésben 86 km/órás sebességgel új magyar rekordot állított fel. ★ A motorkerékpáros versenyidény májusi kiemelkedő eseményei kö­zé tartozik, a vasárnap Miskolcon sorrakerülő salakvilágbajnoki fu­tam és egy héttel később, május 16-án a Népligetben lebonyolítandó nemzetközi és magyar bajnoki gyorsasági verseny. Mindkettőt az MHS rendezi. PEMÜ-gondok Négyen ülünk az asztalnál. Turián Lajos, a solymári PEMÜ Vállalat szb-titkára, Tóth János sportköri titkár, Visontani János megbízott el­nök, aki a lemondott Hege­dűs István helyére került. Elődjének ugyanis kedvét szegte, hogy a művelődési ház termét csak térítés elle­nében kapta volna meg a sportkör Lakat Károly él­ménybeszámolójára — s egyéb rendezvényekre — emiatt el is maradt az összejövetel. Engedjék meg, hogy a be­szélgetés negyedik szereplője — jómagam — ennél a kér­désnél egy pillanatra átugor­jak a községi tanácshoz, dr. Szabó Ferenc vb-elnökhöz. Emlékezetes est — A művelődési ház ter­mét korábban bérelte a sportkör. Havi négy edzésre vette igénybe, kétszáz fo­rintért. Ez a térítés tulajdon­képpen a fűtés, a világítás, a takarítás díját fedezte. Az élménybeszámolóra is ingyen engedték volna át a termet, csupán a fűtés árát kérték a sportkörtől. Hogy az est elmaradt, annak tulajdon­képpeni oka: tánccal akar­ták. egybekötni az összejöve­telt, s ezt nem engedélyez­tük. SAKK 88. sz. feladvány Schipoff W. Magyar Sakkvilág 1932. Betűjelzésben: Világos: Kh2, Vd3. Ba6, Fh5 és h8, Hg3 (6). Sötét: Kh6, Vd6, Ba7, Hc8, gy: d4, él, g5 és h7. (8). Matt 2 lépésben. ★ — Eredeti — Szöghy József feladványszerző mester négy miniatűr kétlépéses feladványát rovatunk olvasói, megfejtői részére szórakoztatás­ként közöljük. 89. sz. feladványok I. Világos: Kc5, Vb5, Hb6 (3). Sötét: Kb7 (1). n. Világos: Kf2, Vé4, Fé2, Hc2 és d4 (5). Sötét: Kc3, gy: c4 (2). III. Világos: Ka5, Va4, Fa3 (3). Sötét: Ka2, gy: b3 (2). IV. Világos: Kd2, Vd6, Hd3 (3). Sötét: Kd4, Fd5 (2). Matt 2 lépésben. Alkotmány utca számú ház eladó. 39. Monor, Acsádi út 29. szám alatt szoba- konyhás ház. 317 n-öl telekkel, azonnal be­költözhetően eladó. Érdeklődni: Monor, Lenin út 64. Kesely. NB mézpergetőt ven­nék. Cím: Monor, Baj csy-Zsilinszky út 62.____________________ _ A zonnali felvételre ke­resünk motorszerelő­ket. géplakatosokat, vasszerkezeti lakato­sokat. karosszériala­katosokat, gépkocsi­szerelőket. Jelentke­zés személyesen Víz­ügyi Építő Vállalat gépjavító üzemében. Vecsés. Dózsa György út. Munkásszállás biz­tosítva. Helybeliek előnyben._____________ F érfi és női segéd­munkásokat, varrónő­ket, lakatosokat, szer­számkészítőt azonnali belépésre felvesz a Lőrinci Vattagyár, Bp. XVIII., Reviczky Gyu- la u. 9—11.____________ A Fővárosi Vízmüvek felvesz őr- és járőr- szolgálatra katonavi- s-elt férfiakat 50 éves korig. VI. ált. iskola, feddhetetlen előélet. Jelentkezés: Fővárosi i Vízművek rendészeti osztálya, Budapest, V. Károlyi u. 12. in. em. Modern ebédüő, dupla ágy, szekrény eladó, Monor, Kossuth út 94. Az ÉM Szentendrei Betonárugyár váci telepére férfi munkásokat FELVESZ gyártó munkakörben Munkásszálló van. Jelentkezés: Vác, Kisrét-dűlő 1. (FORTE mellett) Az építőanyag-iparban gyakorlattal rendel­kező két fő művezetőt — lehetőleg technikusi végzettséggel — azon­nali belépésre alkal­maz a Szentendrei Betonárugyár. Bérezés a rendeletek szerint. Korszerű munkásszál­lás és üzemi étkezés van. Jelentkezni lehet a gyár személyzeti osztályán, Szentendre, Dózsa György út 34. szám alatt. Opel Record 1959-60- as típus, négyajtós, 1700-as sürgősen eladó. Beszédes György, XIII., Dózsa György U. 140. 409—368._______ E ladó beköltözhető ház és hálószoba, konyhabútor. Érdek­lődni: Nagykőrös, Szolnoki út 13. Adler-Junior autó prí­ma állapotban eladó. Cegléd, Déli út 46. alatt. _____________ J awa Ideál eladó. Nagykőrös, Mintakert u. 12. 125-ös D. Csepel jó ál­lapotban eladó. Ceg­léd, XII. kér. 235-ös őrház. Kovács.______ A z Állami Mezőgazda- sági Gépállomás (Bp., XVII., Pesti út 182.) a nyári kombájn-ara­tási idényre SZK—3. és 4-es típusú kom­bájnokra kombájnve­zetőket alkalmaz. Je­lentkezéseket előjegy­zésre már most kér­jük levélben megtenni a gyakorlati idő meg­jelölésével a fenti címre. A jelentkezők munkaadójánál a ki- kéréseket megejtjük. Kitűnő állapotban le­vő 440-es Skoda csalá­di okok miatt sürgő­sen eladó. Dánszent miklós, Papp. Feladványaink megfejtéseit kér­jük rovatvezetőnk, Hoschek László (Szentendre, Dumtsa Jenő utca 6). címére, 1965. május 30-ig megkül­deni. ★ Jó-e a királycsel? Ma már a versenygyakorlatban — legalábbis magasabb szinten — ritkán fordul elő a királycsel, mert nem sokan vállalják azt a kocká­zatot. hogy a játszma a 6—8. lépés­től kezdve borotvaélen táncoljon. Ebben a rendkívül éles megnyi­tásban ugyanis elég egy pillanat­nyi megingás és bármelyik fél ál­lása tarthatatlanná válhat. Azok számára viszont, akik jár­tasak ebben a játékmódban, gyor­san biztosítható a siker. Az alábbi két példa is ékesen bi­zonyítja, hogy egy-két pontatlan lépés és az állás reménytelen. Hámory—Grosz Pest megye 1965. évi egyéni sakkba j noksága. 1. é4, é5 2. Hc3, Hc6 3. f4, ef4: 4. Hf3, g5 5. h4, g4 6. Hg5, Hf6 7. Fc4, Hé5? (Eddig minden lépés nagyjából az elmélet szerint tör­tént, sötét itt elmulasztotta a kö­telező 6.—, h6-ot) 8. Fb3, h6 (elké­sett) 9. d4!, hg5: 10. dé5:, Hh5 11. Hg5:f Fb4? (Vg5: jobb volt, de világosnak akkor is komoly táma­dása van) 12. Vd5, Vé7 13. Ff4:, c6 14. Vd2, b€ 15. 0—0—0, Fb7 16. g6í, 0—0—0 (A gyalog nem üthető!, mert 16.—, fg6: 17. é6i, dé6: 18. Fg5 nyer, vagy 17.—, d6 18. Fd6:, Bd8 19. é5 esetén sem menekülhet, vé­gül 17.— 0—0—0 18. Fg5. Hf6 19. Bh8:, Bh8: 20. Ff6:, Vf6:, 21. Vd7: után is könnyen nyer világos) 17. Ff7:, Fc3: 18. bc3:, Hf4: 19. Bh8:, Hd3f, 20. Cd3.\ Bh8: 21. g7, V65 : 22. gh8V:, Vh8: 23. Bfl, b5 után világos hamarosan nyert. Hámory—HorpácsI I. oszt. levelezési verseny 1964/65. 1. é4, é5 2. f4, éf4: 3. Hf3, Fé7 4. Fc4, Fh4f (Ez a lépés nyújtja sö­tét számára a legkevesebb esélyt) 5. Kfl, Ff6? (Ez már komoly hiba, jobb lett volna: 5.—, Fé7) 6. d4, d6 7. Ff4:, Fg4 8. Hc3, a6? (tempóvesz- tés) 9. é5, de5: 10. de5:, Fé7 (A ve­zércsere nem előnyös, mert 10.—, Vdl: 11. Bdl:, Ff3:, 12. éf6: Hf6: — ez kötelező, mert fg: majd gh: után világosnak újra vezére van) 11. Ff7:f! (Elérkezett a futó­áldozat ideje. Világos minden tisztje játszik, van egy előretolt gyalogja és királyát sem fenyege­ti sakkveszély, ezzel szemben sö­tétnek két bástyája és két futója mintha a táblán se lenne) 11. —, Kf7: 12. Hg5t, Fg3: 13. Vg4:, Ff4: 14. Vf4:i Kg6? 15. Vé4t, Kh6? 16. Bdl, Vf8f (Beugrott! így világos tempóval lép é2-re, ahova amúgy is igyekezett, a hl bástya vesze­delmes vonalat kap) 17. Ké2, g6 18. Bh—fi, Vé7 (A sötét állás menthe­tetlen, de valamit lépni kell) 19. Hd5, Vd7 20. é€!, Vd8 21. Bd3 és sötét feladta. KőmiívrKrkel, kubikosokat férfi és női segédmunkásokat, önállá brigádokat is, budapesti munkára felveszünk. Szállást biz­tosítunk. Jelentkezés személyesen az fi. M. 43. sz. Állami építőipari Vállalat központiában Budapest XI., Dombóvári u. 19. szám alalf. Megközelíthető: 4-es, 47-es villamossal. Most térjünk vissza a Pest megyei Műanyagipari Vál­lalat szép, új épületébe. Itt azért nem tarthatták az omi­nózus estet, mert akkor még nem állt e ház. A művelődési terem bérletére nem telik, az új otthonban pedig azért nem tarthatnak asztalitenisz­mérkőzéseket, mert idegenek nem léphetnek az üzem te­rületére, s ezért csapatukat vissza kellett léptetni a baj­nokságtól. Ki, kinek fizethet? Mint a kerekasztal-beszél- getés során megtudtuk, lab­darúgó, sakk és röplabda szakosztályt foglalkoztat a sportkör, amely az utóbbi években működik a PEMÜ égisze alatt. 1957-ig gyakran változott a gazda, 1959-ben pedig megszűnt az egyesület. 1961-ben Helyiipari néven is­mét feltámadt, s mivel csak nevében volt helyiipari — hiányzott a névadók támo­gatása — a Műanyagipari Vállalat lett a keresztapa. A sportolók több mint 50 százalékát a PEMÜ dolgozói, illetve hozzá tartozói alkotják. A többi községbeli. Most az a gond: a vállalat finanszí­rozhat-e olyan egyesületet, amelyben „idegenek” verse­nyeznek. Ha nem száll be a kiadásokba a többi helyi vál­lalat, intézmény, az egyesü­letet csak a PEMÜ dolgozói­ra szűkítik. A község másik számotte­vő vállalata — a Faipari — pedig a tanácselnök szerint arra hivatkozik: nem adhat más üzemnek saját sport­alapjából. Gordiuszi csomó­nak látszik, de azért nem megoldhatatlan kérdés, hi­szen közös ügyük a község sportja, amely a nehézségek ellenére is virágzik. Hűsítő helyett... Szépül, fejlődik az 1960-ban elkészült új pálya. A helyi tanács idei 6 ezer forintos támogatásából a pálya beke­rítését segíti. Társadalmi munkában 50 fát ültetnek a sporttelep körül, befejezik a fürdő építését, az öltözőépü­let belső tatarozását. A kézi­labda pályát is tető alá sze­retnék hozni, a két kapufát a járási TS biztosítja. Eddig kitűnően szerepel­nek a labdarúgók a budai járási bajnokságban. Sarlós János csapatkapitány, Strock Flórián és Kurucz János ve­zérletével. A játékosok fel­ajánlották; nem tartanak igényt a hűsítőre, ennek árát a pálya fejlesztésére fordít­ják. De nemcsak a járási baj­nokság pontjaiért kergetik a labdát a PEMÜ-sök. A közel hatszáz főt számláló vállalat­nál öt csapat vett rész* a háziversenyen, s a fröccs. üzemrész hódította el a ván­dorserleget. Idén nemcsak labdarúgásban, hanem aszta­liteniszben és sakkban is ki­írják a viadalt. A röplabda is a tervek között szerepel. Ez az a sportág, amelyben évekkel ezelőtt megyebaj­nokságban játszottak a soly-. máriak, de azóta a kiörege­dett fiatalok eltávoztak. Mit lehet tudni? Talán a házibajnokság lesz az új „aranycsapat” magva ... Reitter László Kelenföldi Hőerőmű Vállalat, i Budapest XI., Budafoki út 5?. sürgősen felvesz segédmunkásokat három műszakba Munkásszállást biztosítunk. Jelentkezés a vállalat sze- t mélyzeti osztályán, a mun- j kaerőgazdálkodónál. j

Next

/
Thumbnails
Contents