Pest Megyei Hirlap, 1965. május (9. évfolyam, 102-126. szám)
1965-05-30 / 126. szám
4 z\^Map 1365. MÁJUS 36. VASÁRNAP AUTOPOST A A CAMPINGEKBEN A Postavezérigazgatóság illetékes szakosztályain elmondották, hogy a balatoni üdülőhelyeken tovább bővítették a telefonközpont-hálózatot. Közölték azt is, hogy gondoskodtak a campingak postai ellátásáról is. A kisebb sátortáborokban naponta meghatározott időben megjelenik majd a postás, kézbesíti az oda szóló küldeményeket, összegyűjti a leveleket, értékcikkeket árul. A Balatonnál egész nyáron egy-egy autóposta látogatja majd a nagyobb campingeket, helyenként 1—2 órát tartózkodik s csaknem minden postai szolgáltatást ellát. A postaautóba „feladott” küldeménye- ket „camping posta“’ feliratú keletbélyegzővel látják el. Egyes motelekben és sátortáborokban, úgynevezett közvetett kézbesítési rendszert vezetnek be. Ez azt jelenti, hogy a címzettnek nem kell a távoli postahivatalba menni küldeményéért, hanem a helyi megbízottól veheti át. Az idegenforgalmi gócpontokban és a nagyforgalmú üdülőhelyeken a táviratok és az expressz küldemények kézbesítésére motoros postásokat állítanak szolgálatba. Az üdülőhelyek postahivatalainál és a sátortáborokban bélyeg és képeslevelezölap automatákat állítanak fel, a campingek levélszekrényeket is kapnak. Arról is intézkedett a posta, hogy a budapesti napilapokat valamennyi balatoni postahivatal legkésőbb reggel 7 óráig megkapja. A panaszok megszüntetésére rendezték a postahivatalok nyitvatartási idejét is. Június 5-től az eddig 16 órakor záró postahivatalok szükség szerint 19, 20,, vagy 21 óráig tartanak ügyeiét! szolgálatot. Kiskunsági emberek v. ÉJJELIŐR Szakszövetkezet — víkendlelepen Száztíz tagú új szakszövetkezet alakult Dunakeszin, a víkendlelepen. A MÉSZÖV anyagi támogatást nyújtott a mintegy 30 holdas, házi gyümölcsöskertes szakszövetkezet működéséhez. A Fóti Földművesszövetkezet védöszereket és eszközöket biztosított a szakszerű gyümölcsfaápoláshoz. A tervek szerint a Fóti Fmsz műtrágya-, növényvédőszer- és kölcsönző telepet létesít az új szakszövetkezet területén. ; Lánczy-Ürbön, közel a mo- i dern, gépekkel is felszerelt ! tehénistállóhoz lakik saját i házában. Papucs a lábán, fekete csizmanadrágot hord. Ingujjban táblából a ragyogóan tiszta konyhában. Ősz í hajú felesége a vacsorát ka- ! vargatja a spórnál. I — Az öregapám Szentmik- ; lös városának volt a csikósa Bogár Imre idejében. Másutt talán úgy határoznák meg, hogy Ferenc Jóska alatt, de Ürbőpusztán és az egész Kiskunságban a királynál is nagyobb hatalma volt a maga idejében Bogár Imrének, akármiféle uralkodónál is jobban féltek tőle. — Habár jó ember volt, a mifajta szegényembert nem bántotta — nyugtat meg engem öreg Bábel Balázs és dús, fehér bajszát megsodö- rintja. Az apjától hallotta, hogy egyszer síró szegényasszonnyal találkozott az úton Bogár Imre. Megkérdezte tőle, mi a baja. Hát az ura halt meg, de nem tudja sírba tenni, mert amennyi pénzt a pap követel a temetésért, sehogy sincs neki any- nyi, olcsóbban meg a pap nem adja. Bogár Imre mindjárt leszámolta az asszony kezébe a pénzt, az egészet, de kikötötte, ekkor meg ekkor legyen a temetés, mi vei hegy oda ő is elmegy. Ügy is volt. Elment a szegényember temetésére a legényeivel, levett kalappal végighallgatta a zso- lozsmázást, a végén aztán odament a paphoz: adja csak vissza a pénzt a szegényasz- szonynak. Visszaadta. Akkor meg gödröt ásatott vele Bogár Imre és belelőtte a papot. Hogy hol történt ez? Tatár - szentgyörgyön, legalábbis az apja úgy mondta. No, Taíárszentgyörgyre elmehetnék. a mostani pap megmondhatná,. nyolcvan— kilencven esztendővel ennek előtte valóban ily módon halt-e meg az elődje. Nem megyek. Minek rombolnék szét egy legendát, amivel szegénységükben évtizedekén keresztül egymást vigasztalták a pusztai népek. Az viszont nem legenda, Sipos József, Hubert Kálmán, meg más ürbőiek szintén erősítgetik előttem, hogy gróf Ráday Gedeon a betyárok főbbjeit ugyan elfogta, Bogárt is lecsukatta, a betyárvilágnak mégsem vetett véget. A régiek eltűntek, lettek helyettük újak. — De azok már csak amolyan gyalogbetyárok vcJ*ak, egymást is meglopták — fitymálja le őket Bábel Bar- lázs. — Mi meg tűzharcba is keveredtünk velük nemegyszer, mert régen puskája volt ■ itt az embernek, legyen, amivel megvédi a tolvajoktól a jószágot. Amíg vagy harminc esztendeje le nem csapolták, csupa zsombék, nádas meg láp volt a puszta, szántóföld alig akadt rajta. Nádasaiban bujkáltak ezek a gyalogbetyárok és tulajdonképpen akkor sem tűntek le végképpen, amikor a vizeket lecsapolták, művelni kezdték már a puszta földjét. — Még ez a mostani rendszer be nem jött, eltartott a betyárvilág. Ho-y embert öltek, még olyat is lehetett hallani. Egy bugyi gazdát például két szép ökréért. A csikóst, akiről azt hitték, hogy beárulta, kik dézsmálták meg a disznókondát, orozva agyonlőtték. Félni kellett még a gyalogbetyároktól is. Egyszer egy kocsis szembetalálkozott lopott marhát hajtó emberekkel. Egyikük megkérdezte tőle: „Meddig látsz?” Az meg így felelt: „Orromnál tovább nem látok.” Erre aztán elmehetett a kocsijával. Nekem elveszett egyszer két lovam. Keresésükre indultam. Találkoztam egy gulyással, megkérdeztem tőle, nem látta-e a lovaimat? „Tegnap jöttél volna öcsém, láttam volna, ma már nem láttam.” Megértettem ebből, hogy hiába is keresném tovább a lovaimat, messze járnak, valahol Tiszántúl, Dunántúl gazdájuk akadt már azoknak, eladták a betyárok. — Járlatlevél nélkül? — csodálkozom. — Valahol mindig akadt jegyző, aki fenyegetésért, vagy egyébért passzust adott. Azt, hogy a messze földön híres, tisztes pásztornemzetség, a Bábelek közül soha j egyse kötötte el a más jószágát, a kezére bízottról meg mindig' pontosan számot adott, legalább százötven éve tudják Kiskunságon. Valahány Bábel csak világra jött, mind itt pásztorko- dott, némelyik még ma is ősei mesterségét folytatja. — Magam is voltam minden, csikós meg gulyás is, csak juhász nem. Az csak amikor a saját birkáimat őriztem. Hatesztendős koromban már a marhák mellé állított az apám. Mélyet sóhajt, elszomorodik. — Nagyon jó ember volt az apám, de azt az egyet nem jól tette, hogy nem adott oda a nénémnek, hiába kért el tőle. Amolyan idős lány volt, gyermektelen, háza, vagyona volt Peszéren, elfogadott volna, taníttatott volna. így azután csak egy iskolát jártam és ami keveset tudok, azt mind a katonaságnál tanultam. Nyolcán voltunk testvérek, öt fiú, mind az öt katona volt és állatokat őrzött. Kunpesséren születtek a másik megyében, szintén pusztától körülvett szomszéd községben. Legidősebb bátyja Imre, Apajon éldegél, tavaly meglátogatta. Számadócsikós volt az is, vagy két éve még a rádióban is megszólalt, pedig túl van már a kilencvenen. — Én meg május 13-án töltöttem be a hetvenhármat. — Miért hívják Lánczy- Ürbönek a pusztának ezt a szegletét? — Hát azért, mert Lánczy Leó pesti bankár, ha ismerni tetszett, 1200 holdat megvett Ürböböl. Aztán a felét Offner Jenő vásárolta meg tőle, annak voltam számadója, később a magam juhásza, a végén meg az állami gazdaságban pásztorkodtam. Utoljára 1957-ben. — Hat családom van, velem csak egyik fiam él, Cza- nik-Vrbőn dolgozik az állami gazdaságban. Másik fiam a peszéri tsz juhásza, a harmadik Bugyin lakik, a Telefongyárba jár, ahogy két vöm is. A harmadik vöm szintén Bugyin él, traktoros a gépállomáson. Magam meg a tehénistállóban éjjeliőrkö- döm. A fizetése B00 forint, ezenkívül kap havi 260 forint öregségit. — Megéltem azelőtt is, megélek most is — nincs semmi panaszkodás, de hetykeség sem a hangjában. Arról beszél aztán, hogy nehéz és sok már néki vénségóre a munka. Száz tehén közül éjszakánként valamelyikkel mindig akad tennivalója. Könnyebb volt, amíg ketten őrködtek éjjelente Török Janival, aki csak neki Jani, másoknak már nagyon is bácsi. — De a társamból igazgató lett. Csodálkozom. Huncut derű csillan szemében: — A trágyát igazgatja, ez lett a munkaköre. Esteledik. Elkészült már a vacsora is, csizmát húz, mindjárt megy Bábel Balázs a szolgálatba, reggelig száz tehenet őriz — istállóban. Hová lett már a rideg gulya... — Valaha ezer vállalt marha volt a kezemen — mondja, és felkattintja a villanyt. Szokoly Endre A KÖNYV ÜNNEPE Az év a nagy évfordulók jegyében indult. Húsz éve némultak el a fegyverek, húsz éve szabad az ország. Május 1-én zászlók, kendők, léggömbök tarka forgatagában ünnepeltük a nemzetközi munkásosztály napját. A nagy ünnepek után kicsit színtelennek tetszik hírül adni, hogy megrendezik a könyvhetet, amelyet ünnepinek nevezünk. A jelző elégtelen. A könyvhét nagy kulturális megmozdulás, sok szép eseménnyel, főleg ünnepi köntösű új könyvek sokaságával. Élő irodalmunk seregszemléje, könyvkiadásunk parádéja, irodalmi műsorok, íróolvasó találkozók hete. Az utcákon tarka könyvsátrak, falvakban házról házra járó, könyvet kínáló úttörők. Ünnep és vásár szép keveréke ez, de ha csak ennyi, akkor az idén nem elég. Mit érnének az ünnepi megemlékezések, műsoros estek megnyitói, méltó cikkek, ha az ismert tényekei mondanák el újra? Évről évre több nálunk a könyv, s egyre több fogy, egyre nő az érdeklődés a könyvek iránt. Sok milliós adatok tükrözik a könyvterjesztés eredményét; népművelődésünk fejlődését is érzékeltető mutatószámok ezek. Mindez meggyőz, megnyugtat az elvégzett munka nagysága felöl, de elég-e ennyi? Sok tanulságos tényt elismételtünk már az ünnepi könyvhetek megnyitóin. Minden évben visszapillantottunk a múltba, a felszabadulás előtti könyvnapok idejére. A könyvnap a tőkés üzleti vállalkozásnak, kisebb részben erőtlen kulturális megmozdulásnak, néha a mostoha sorsú írók támogatásának szomorú keveréke volt. Móricz Zsigmond megdöbbentő adatokat tárt fel a magyar nép műveleletlenségéről, és József Attila életében megjelent könyvnapi verseskötetének alig néhány példánya kelt el: ezt is tudjuk. Falun a kalendáriumig jutott el a nép, a városlakók java a reklámozott üzleti vállalkozások termékeit olvasta. Mindezt ma szembeállítani a homlokegyenest ellenkező célkitűzésű ünnepi könyvhetekkel, ez kicsit annyi, mint ívlámpák fényében faggyúgyertyáról beszélni. Büszkék vagyunk arra, hogy ma ötször annyi könyv jelenik meg Magyarországon, mint 1938-ban, hogy évente majd öt könyv jut minden állampolgárra, hogy a felszabadulás óta egymilliárd könyv hagyta el a sajtót, s hogy ezzel az alig elképzelhető számmal elértük a legműveltebb európai államok könyvkiadási szintjét. Joggal vagyunk büszkék az évi hazai könyvforgalomra, amelynek forint eredménye hamarosan ugyanazt a bűvösen csengő egymilliárdot éri el. amelyet a példányszám húsz év alatt elért. S vannak 50 000, 100 000 példányos kiadványaink. Két évtized alatt milliós példányszámokkal szolgáltattunk elégtételt József Attilának és Móricz Zsigmondnak, s néha magunk számára is hihetetlenek tudományos és szak- irodalmunk adatai, nem utolsósorban ifjúsági irodalmunkéi. De a büszkeség mintha már csak olyan jog volna, amelyet mértékkel lehet gyakorolni. Ezen az 1965-ös ünnepi könyvhéten nem elég visszapillantani, hanem előre kell néznünk. Két nagy ünnep fénye a jövőre figyelmeztető, abba Világító fényszóró, s úgy indulunk neki a harmadiknak, hogy egyik jelentős állomása az ünnepi könyvhét. Szellemi offenzíva idejét éljük. Ismerjük a múltat, ismerjük a jelent is: tudjuk, hogy a gazdasági felemelkedés és a művelődés megteremtett feltételei még nem jelentenek valóságos közműveltséget. Van még front, amelyen döntően kell áttörni: a műveltségé. S mert békés feltételekben és kulturális fejlődés célkitűzéseiben is gondolkozunk, azok a mi fegyvereink, amelyek az ünnepi asztalokon feküsznek. Egymillió fegyver: a szellem korszerű rakétái. Minél büszkébben ünnepeltünk két évtized utolsó napjaiban, annál elszántabban kell arra gondolnunk a harmadik elején, amit még tennünk kell. Kulturális forradalmunk teljesebbé tételének egyik feltétele: mennél többen, még többen olvassanak falvainkban is. Pedagógusok, könyvterjesztők, propagandisták, könyvtárosok áldozatos munkája remélhetően kellő eredményt hoz. Városi lakosságunk különböző rétegeinek olvasási-művelődési szintje még eltér egymástól. Milliárd könyvünk bázis, millió könyvheti könyvünk fegyver, a szellemi offenzíva egyik kiindulópontjának kell tekintenünk az idei könyvhét első napját, a többit pedig annak az időszaknak, amely alatt szüntelen pergőtűz töri a falakat, a győztes áttörésig. (—) A LEGJOBB BARAT..: Foto: Kotroczó
