Pest Megyei Hirlap, 1965. április (9. évfolyam, 77-88. szám)
1965-04-07 / 82. szám
Ma: egészségügyi világnap Mozgósítás a feketehimlő ellen \j álunk a szervezett gon- i* dossággal rendszeresen beadott védőoltások eredményeképpen hosszú évtizedek óta nincs himlőjárvány, szórványosan is csak nagy ritkán fordul elő ez a veszedelmes betegség. Leg-, utóbb két éve Budapesten egyetlen egy megbetegedés — amit erélyes intézkedésékkel sikerült tökéletesen elszigetelni — nagy riadalmat keltett. Méltán, mert a feketehimlőnek nagyon sok a halálos áldozata és mert szörnyen eléktelenítő jeleit, akik felépülnek belőle, még azok is halálukig viselik. Hazánkban a most hatvan-hetven esztendős idős emberek gyerekkorukban még sök himlőhelyes arcú asszonnyal, férfival találkoztak. a fiatalabb nemzedék azonban már azt sem nagyon tudja, hogy ez a szó, ragya, a himlőnek a testen megmaradó sajátságos nyomát jelenti. 1959—63 között egész Európában mindössze 350 ember betegedett meg feketehimlőben, minden esetben más kontinensek távoli országaiból érkező utasoktól kapták el a bajt. Mert bár Jenner, angol orvos már 1796-ban felfedezte a himlőoltást, sok országban mind a mai napig még mindig nem alkalmazzák, így azután évente mintegy százezer ember betegszik meg himlőben és legalább 25 ezer halálát okozza a betegség, főleg Ázsiában, elsősorban Indiában, Pakisztánban és Indonéziában, de Afrikában és Dél-Amerikában is sűrűn szedi áldozatait. j WHO, az Egészségügyi Ali Világszervezet 1958- ban meghirdette az irtóhadjáratot a feketehimlö ellen. Tervet dolgozott ki ar- *ra, hogy a föld minden részén néhány éven belül minden ember oltásban részesüljön. Ha ezt a programot sikerül végrehajtani, megint végleg eltűnik az emberiség egy ősi ellensége, kipusztul a feketehimlő vírusa. Addig természetesen nagyon sok akadályt kell még leküzdeni, olyat, amit például a gyéren lakott, nehezen megközelíthető helyek jelentenek. A legnagyobb akadályt azonban a tudomány már elhárította, a hatékonyságát csak néhány napig megőrző friss oltóanyag helyett most már fagyasztott, szárított álla- pontban bármily távolságra szállíthatót és tárolhatót készítenek.-revekkel ezelőtt a világ- ilt szervezet április hetedikét egészségügyi világnapnak jelölte ki és ez idén a feketehimlőnék szenteli ezt a napot. Ma tehát az egész világon, Magyarországon is erről a betegségről és az ellene való védekezésről tartanaik tudományos, meg felvilágosító előadásokat. Erről beszél a rádió, erről írnak az tíjságok, hogy ezzel is elősegítsék a feketehimlő ellen az egész földkerekségen folyó hadjáratot. PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK AZ MSZMP PEST MEGYEI B I ZOTTSÁG A ES A MEGYEI TA Ni CS LAPJA IX. ÉVFOLYAM. 82. SZÁM Ali t 50 FILLER 1965. ÁPRILIS 7, SZERDA VJ FF Y V Ftt n Ft, : golyóstollszóró-automata A változás olyan nagy, mintha a Manlicher puskát vagy kartácsszóró mozsarat a rakétafegyverhez hasonlítanánk. Végre megszületett az üj fegyver, a golyóstollszórő automata. Az ütközet a lehető legbékésebb s eredménye tíz- és száz ezernyi színes nyomot hagy — papiroson. Színhely a szentendrei golyóstoll üzem. A műszaki vezetők mondják: — Ma már senki sem tagadja, hogy évekkel ezelőtt kivételes tulajdonságú ironokat készítettünk; formára megfelelt, csak éppen írni nem lehetett velük rendesen. Nem volt más lehetőség, két éve külföldi csúcsokat vásárolunk. Nincs is azóta semmi baj. — Helyrehozhatatlan nagy hátrány mindmáig, hogy idegenek munkáját kell megfizetni vele — valutával. Most áhítattal lépünk a hét lakat alatt őrzött nagy szobába. Műanyagtakarók hullanak le — előttünk a kép: Egy fordulat —14 akció Robotember helyett Tovább az új dátumig! csodás gépek, újdonatúj csillogással. — Ez az automataterem. Az egyik masina egy fordulattal tizennégy akciót végez. A többi kiszolgálja. A távolság: 1000 kilométer Vetélkedő lehlendorf és Alsógöd között A „különbség": néhány pont — Ki lesz az idei győztes? be akarják fejezni. Az alsógödi és a dunakeszi szövetkezeti gazdák külön vállalták, hogy kiterjesztik a szocialista- brigád-mozgalmat. A minap megtartott munka- értekezleten a traktoros-, a virágkertész- és a tehenészbligád jelentette be, versenyre kél a cím elnyeréséért. Az Egyesült Dunamenti Termelőszövetkezet tagjai az idén is teljes erővel dolgoznak, hogy megelőzzék a német testvérszövetkezetet. — sp — WASHINGTON Tiltott szerencsejáték folyt a Pentagonban A pénzügyminisztérium előterjesztésére az amerikai hadügyminisztérium bejelentette, hogy a Pentagon 50 polgári alkalmazottját letartóztatták. A pénzügyőri szervek közbelépésére azért volt szükség, mert kiderült, hogy a Pentagonban, továbbá az arlingtoni haditengerészeti székházban és más központi katonai intézményekben hónapok óta szervezett és nagy méretű tiltott szerencsejáték folyt Szinte félelmetes, mit tudnak, valóságos helyhez kötőit robotemberek. Másodpercek alatt esztergálnak, fúrnak, elkészítik a parányi golyócska helyét, odaillesztik, lezárják. Percenként 40—50 komplett golyós tollbetét. — A csodagépek külhonból valók. Mi itt a helyi mesterek szerepe? — A legnagyobb figyelemmel és szeretettel, mégis a lehető leghamarabb állítottuk Cél. Már tanítjuk a kezelőket. Az üzem mérnökeinek, technikusainak a felszabadulási versenyben sikerült gyorsan célhoz érni. A napokban két igen korszerű műanyagfröcs- csentő automata is munkához látott. Jóval előbb, mint ahogy tervezték. A tollak testét kiváló minőségben, s ha kell százezres sorozatokban készíthetik. Hetek kérdése s a szentendreiek egy sorba kerülnek a sokat emlegetett és dicsért nyugati ironokkal. Hogy a siker teljes legyen s mielőbb bekövetkezzék, a vezető szakemberek tovább versengenek: túl az évforduló napján, újabb dátumokig. (t. gy.) Szovjet vendégeink a megyei pártbizottságon A felszabadulás 20. évfordulója alkalmából a Szovjetunióból hazánkba érkezett békevonat népes küldöttségének hét tagja egy héten keresztül Pest megye vendége volt. A megyébe látogató vendégek Sz. A. Birjukov, a Szovjet—Magyar Baráti Társaság alelnökének vezetésével gazdag és változatos program keretében ismerkedtek | meg a nagy történelmi évforduló alkalmából a jelentő- j sebb ipari és mezőgazdasági üzemekkel, a Pest megyei dolgozókkal. A csoport tagjai tegnap délután baráti látogatást tettek az MSZMP Pest megyei Bizottságának székházában, ahol Cservenka Ferencné, a megyei pártbizottság első titkára fogadta őket. A vendégek meleg elvtársi légkörben folytatott beszélgetés után este a Magyar— Szovjet Baráti Társaság fogadásán vettek részt. Űrhajós d'iszdoktor Borisz Jegorov orvost, a Szovjetunió űrpilótáját a berlini Humboldt-egyetem díszdoktorává avatta. Tito Algírba látogat Algírban hivatalosan bejelentették, hogy Tito jugoszláv elnök április 15-e és 22-e között látogatást tesz Algériában. Ki mit vállal - Gödöllőn? A ki mit vállal mozgalom ' mind magasabb hullámokat | vet Gödöllő társadalmi életé- i Megalopolisztragédiája Kétezer év utón hétfőn romvárossá vált A görög kormány katasztrófa sújtotta területnek nyilvánította a hétfő reggeli földrengés által rombadöntött kétezer éves peloponneszoszi Megalopolisz városát és környékét. A mentőalakulatok a romok között megtalálták a korábban eltűntnek nyilvánított 17 személy holttestét. A szerencsétleneket álmukban érte utol a halál. Hivatalos adatok szerint a sebesültek száma kétszáz, közülük ötven állapota válságos. Az ősi Megalopoliszban és a környező falvakban 1985 ház omlott össze, háromezer súlyosan megrongálódott. A hajléktalanná váltak ezrei a Vöröskereszt által felállított sátrakban kerestek menedéket az időjárás viszontagságai elől. Konstantin király hétfőn látogatást tett a földrengés sújtotta vidéken. Ötvenezer fej primőrsaláta utazik Ausztriába, a ráckevei Árpád Tsz kertészetéből a Hungarofructon keresztül. Az idei első szállítmányt a napokban indítják útnak. A 4 tsz üvegházaiban már szedés-# re kész a hatvani hegyespap-# rika is, amelyből 1700 darab 4 kerül a fővárosi üzletekbe. 4 Szedésre kész a hatvani hegyespaprika. A képen: Pin.ér Istvánné Víg Péterné exportszállításhoz készíti a primőr salátát í Já rcluja ví tás Négyszázan tartották be ígéretüket Egymillió forint ben. Már az indulás sem volt rossz, de azóta is újabb és újabb felajánlás okról szóló lapokat tesznek le Berze János községi vb-titkár asztalára. — Talán azért is haladunk ilyen szépen — mondotta — mert nemcsak a tanács és népfronttagok, hanem valamennyi tömegszervezeti aktivista foglalkozik a vállalásokkal. Március végén ösz- szegeztük, hogyan is állunk. Negyven tanácstag látogatja rendszeresen körzetét és eddig már több mint hatszáz felajánlást szerveztek. — A felajánlás azonban csak papír. Megvizsgálták, hogyan teljesítik őket? — Természetesen. Legtöbben a gyalogjárdák, árkok rendbehozatalát, átereszek megjavítását vállalják. Több mint négyszázan már eleget is tettek ígéretüknek. Munkájukra nagyon nagy szükség van. Sokan felajánlották, hogy házukat tataroztat- ják. Megjavítják a kerítést. Nagyobb terméshozamot érnek el kertjükben, gyümölcsösükben. Többen házinyúl tartására vállalkoztak. Az emberek áldozatkészségét mutatja, hogy több mint százan vállaltak a község területén bárhol, ahol szükséges, társadalmi munkát. Volt, aki véradásra jelentkezett. Heten a mozgalom keretében ígérték, hogy továbbtanulnak, elvégzik az általános iskola hetedik-nyolcadik osztályát. Az összes vállalásokat ez év december 31-ig kell teljesíteni. — Sokat és szívesen dolgoznak nálunk a községért — fejezte be a tájékoztatást Berze János vb-titkár. — Ezt mutatja, hogy már tavaly csaknem félmillió forint értékű társadalmi munkát végeztek. Idén, ha a vállalását mindenki teljesíti, egymillió forintra számolunk. Ez már olyan nagy összeg, amely észrevehető a községfejlesztésben. K. M. Körülbelül 1000 kilométer választja el légvonalban egymástól a Berlin melletti Zeh- lendorfot Alsógöd—Dunakeszi környékétől. Ez a távolság azonban, legalábbis a német Frischenwild és a magyar Egyesült Dunamenti Termelőszövetkezet kapcsolatában az elmúlt két és fél esztendő alatt a legkisebbre zsugorodott , 1963-ban ugyanis a két közös gazdaság testvérré fogadta egymást, s azóta a német és a magyar szövetkezeti gazdák nemes vetélkedést folytatnak. A verseny első évében a zehlendoríiak győztek, s ennek eredményeként tíz német termelőszövetkezeti tagot nyaraltatott a Balaton partján az alsógödi termelőszövetkezet. 1964-ben viszont a magyar termelőszövetkezet szerzett több pontot, így a nyáron tíz alsógödi, dunake- '•) szí tsz-tag utazik tíznapos ju- ; talomüdülósre a Keleti-tenger % partjára, a német szövetkezet ^ költségén. Albert Mihály, a Duna- í menti Egyesült Termelöszö- J vetkezet elnöke ezzel kapcso- ^ latban elmondotta, hogy még nem választották ki ^ a szerencsés üdülőket, ^ mindenesetre csak a fizikai ^ dolgozók közül, a legjobb ^ eredményt elérő tagok jöhet- ^ nek számításba. A vetélkedő a két terme- í («szövetkezet között tér- ? mészetesen tovább tart, í y közös cél ebben az évben is: ^ olcsóbban termelni és több | mezőgazdasági árut előállttá- í ni. Az alsógödiek a ceglédi •! felhíváshoz is csatlakoztak. ^ Már határidő előtt rendbehoz- J ták a szerelők az erő- és ^ munkagépeket, s 2 2 a váci járás legjobban si- J került gépszemléjét Alsó- gödön tartották. A. kora tavasziakat is hatar- ^ időre elvetették, földbe ke- rült már a borsó, jól fejlőd- nek a palánták, s készülnek a j burgonya és a kukorica veté-! sere. Április' 25-ig több mint í 700 holdon ezt a munkát is j Ötvenezer és ezerhétszáz