Pest Megyei Hirlap, 1965. március (9. évfolyam, 51-74. szám)
1965-03-11 / 59. szám
t965. MÁRCIUS 11, CSÜTÖRTÖK TEST MEGYE« 'zKirhm Őrizetben a részeges apa Dávid István 32 éves büntetett előéletű tóalmási rakodómunkás rendszeresen italozott, s amikor egy-egy kocsmázás után hazatért, megverte feleségét és három gyermekét. Többször megfenyegette őket, hogy legyilkolja a családot. Felesége a kicsikkel együtt néhányszor, már a szomszédokhoz menekült éjszakára. Amikor legutoljára támadt családjára, a rendőrség — a megfelelő bizonyítékok alapján — őrizetbe vette és megindította ellene az eljárást garázdaság és ifjúság elleni bűntett miatt. Beverte az ablakokat Szuhi László 26 éves foglalkozásnélküli maglódi lakos egv hónapja szabadult a börtönből, ahol hivatalos személy elleni erőszak miatt egyéves büntetését töltötte. A fiatalember a napokban át- randult Fótra, ahol alaposan leitta magát, majd a tanácsháza előtt összeverekedett a sógorával s a verekedés után — vallomása szerint dühében — beverte a tanácsháza ablakait. Harmincnegyven ember látta a duhaj jelenetet. Szuhit előzetes letartóztatásba helyezték. — IJtrechlben megnyílt a negyvenkilencedik tavaszi vásár. BALESETMEGELOZES — ORVOSMETEOROLÓGIA Az utóbbi években egyre több a közlekedési baleset. 1961-ben 9898, 1962-ben 12 000, 1963-ban 16 569 és az elmúlt esztendőben már 20 000-nél is több közlekedési baleset történt. A Belügyminisztérium közlekedésrendészeti csoportfőnöksége behatóan megvizsgálta a balesetek okait és okozatait. Az Országos Reuma- és Fürdőügyi Intézet Orvosmeteorológiai Osztálya pedig tudományos munkatársainak segítségével hat hónapon át kísérte figyelemmel, hogyan hatnak az időjárásban bekövetkező változások a közlekedés részvevőire, a gépkocsivezetőkre és a gyalogosokra. Az orvosmeteorológusok kimutatták, hogy az időjárási viszonyok változása jelentékenyen befolyásolja az ideg- rendszer állapotát Az úgynevezett frontbetörések, fokozott napfolttevékenység, a különböző légrétegeknek cseréje kihat a vegetatív idegrendszerre, fokozza a szimpatikus, vagy paraszimpatikus idegtevékenységet és így közvetlenül befolyásolja a járművezetőket és a gyalogosokat. A megfigyelések alapján szakemberek arra a következtetésre jutottak, hogy csökkenthető a balesetek száma, ha idejében figyelmeztetik a járművezetőket az időjárási viszonyok alakulására és a változás idegrendszeri kihatásaira. Kölcsönkért negyvenötezret Öngyilkossággal fenyegetőzött a ceglédi csaló nmnap 1965. március 11., csütörtök, Szilárd napja. A nap kél: 6.06 óraikor, nyugszik: 17.43 órakor. A hold nyugszik: 1.59 órakor, kél: 10.27 órakor. Várható időjárás: csendes, száraz, reggel p árás, hideg idő. Több órás napsütés. A legmagasabb nappali hőmérséklet plusz 5 fok körül lesz. 20 éve Kassai Pál harmincnégyéves esztergályos, ceglédi lakos tavaly hétezer forintot kért kölcsön az egyik üzem diszpécserétől azzal, hogy családi házat akar építeni. Hozzátette még: Csehszlovákiába is ki kell utaznia, s a pénz egy részén különböző árukat hoz majd a diszpécser5 millióért Ivóvíz: turistáknak nek. Természetesen Csehszlovákiából hazatérve nem hozott semmit, majd amikor a diszpécser azt mondta, hogy feljelenti, öngyilkossággal fenyegetőzött. A feljelentés mégis megtörtént. Kassai a rendőrség fogdájába került, mert kiderült, hogy nemcsak a diszpécsertől, hanem még tizennyolc más — ceglédi embertől is vett fel különféle összegeket, a házépítés és az utazás meséjével. Összesen 44 680 forintot csalt ki ezen a címen. Növekvő idegenforgalmunkkal egyre inkább növekszik Viseg- rád ivóvízgondja. A probléma megoldására a közelmúltban készült el a Fellegvár és környékének vízellátási terve. Eszerint figyelembe véve a terep magassági viszonyait, három zónában látják majd el vízzel a Várhegy környékét. Az alsó zóna a Salamon-torony, a középső a Várkert dűlő, a felső pedig a fellegvár —nagyvillámi rész lesz. Hogy a vízellátás zavartalan lehessen, két átemelő telepet is létesítenek. A terv megvalósítása több mint 5 millió forintba kerül. L POSTABONTÁS illeti mindazokat, akik összefogtak, hogy a betegségből fakadó súlyos családi problémákat megoldják, — gondolunk itt elsősorban Kiss János tanácselnökre, Balázs János vb-titkárra, Farkas István tanítóra és a két jószomszédra Molnár Jánosra és Kovács Károlyra. Leesett a harmadik emeletről Gödöllőn, a Szabadság tér 32. szám alatt épülő OTP- lakóház harmadik emeletéről leesett Pörge László 29 éves gépkezelő, a járási építőipari ktsz dolgozója. A vizsgálat megállapította, hogy Pörge a magasban felszerelt daru indítószerkezetét javította, közben lehajolt és akkor vesztette el egyensúlyát. Súlyos, de nem életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba. — Nyugat-Németországban tavaly 16 432 személy vesztette életét közlekedési baleset következtében. Ez IS százalékkal több, mint 1963-ban. Tavaly több mint egymillió közlekedési baleset történt az NSZK-ban. 1945. március 11-én a budapesti Magyar Színházban nagygyűlést tartottak „Munkával és szocialista bittel építsük az új világot!” — jelszó jegyében. Az SZDP debreceni nagygyűlésén Szakasits Árpád mondott beszédet a demokráciáról és a munkáspártok egységéről. Gyöngyös városa négyszázötven budapesti éhező gyermek teljes ellátását vállalta. CSAK RÖVIDEN! Lessing, a híres német író nagyon tömören irt. Mindig többször elolvasta a leírt szöveget és ahol csak egyetlen egy felesleges szót is talált, könyörtelenül kitörölte. Egyszer sürgős levelet írt egyik barátjának és mire kész lett, látta, hogy a levél a szokottnál hosszabbra sikerült. Ezért utóiratot fűzött a levélhez: „Ha több időm lett volna, a levelem sokkal rövidebb lenne.” 10 ÉVE, 1955. március 11-én halt meg Alexander Fleming, angol No- bel-díjas bakteriológus. Zseniális meglátással fedezte fel egyes penészgomba-fajták baktériumpusztító hatását. A penicillin felfedezésével új út nyílt meg a gyógyászatban, az antibiotikumokkal való gyógykezelés, amely egy egész sor addig rengeteg áldozatot követelő betegség eredményes leküzdését tette lehetővé. A penicillin és a nyomán felkutatott többi antibiotikum az utóbbi csaknem két évtizedben több ember életét mentette meg, egészségét, munkaképességét adta vissza, mint valamennyi többi gyógyszer együttvéve. Fleming, nélkülözések között végzett tanulmányaival küzdötte fel magát az egész emberiség háláját kiérdemlő eredményekig. Emberi nagyságára, önzetlen tudósi gondolkodására vet fényt, hogy egyetlen készítményét sem szabadalmaztatta és nyilvánosan kijelentette: mindaz amit alkotott, az összemberiség tulajdona. — Az absztrakt művészet előfutárairól tart ma délután 5 órai kezdettel előadást a váci városi Madách Imre Művelődési Ház művészeti klubjában dr. Végvári Lajos művészettörténész. — A jugoszláv televízió bemutatta Grsi Ferenc nagysikerű televíziós drámáját, az Epeiosz-akciót A darabot Zsurzs Éva rendezte. Gép mellett — Latabár Kálmán Jász- karajenőn. Az ŐRI vidám, szórakoztató műsort tart szombaton este Jászkara- jenőn. A műsorban többek között fellép Latabár Kálmán is. — Ének- és zenekarok járási bemutatójára kerül sor vasárnap délután a monori művelődési otthonban, a Sziklai Sándor felszabadulási kulturális szemle keretén belül. — Kép és ornamentika a lakásban — címmel, kiállítással egybekapcsolt előadássorozatot rendez az Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem Rózsa Ferenc kollégiumának diák- bizottsága (XI., Bercsényi u. 28.). A tárlatot vasárnap délelőtt nyitják meg. Március 18-án, 21-én és 25-én rendeznek vitadélutánt. — 1526-ban elrejtett ekepapucsra, két nagy méretű kapára, szekéralkatrészekre és lándzsákra bukkantak Cegléden, a Bubodi utcában, az egykori apácakolostor helyén. — Sérve volt Michelangelo Dávidjának! Egy johannesburgi orvos megállapította, hogy Michelangelo világhírű Dávid-szobrán, a gyönyörű testű ifjú köldöke felett mintegy öt centiméterrel, egy kis kitüremlés látszik a hasizmokon, ami arra mutat, hogy a modellnek ezen a helyen sérve lehetett. A művész ezt is hűségesen ábrázolta szobrán. (Foto: Kotroczó) — Ifjúsági karnevált tartanak szombaton a Csepel Autógyár művelődési otthonában. — Callas titka. Lemezre vették Párizsban a Carment, Maria Callas-szal a címszerepben. Callas azonban nem tudott „csak” énekelni. Rábeszélték, hogy játssza el a szerepét úgy, mintha a színházban lenne.., A felvétel ragyogóan sikerült. Nem mindegy? Az építkezők pénzéből sikkasztott Mogyoródi Jenő 25 éves váci lakos az Egyesüli Izzó művezetője előzőleg — 1964. januárjától 1965 januárjáig — a váci II. számú KISZ építő- közösségnél dolgozott, ennek fizetett elnöke volt. Fizetését azonban kevésnek tartotta, s ezért a közösség részére végeztetett munkák, illetve anyagok számláit úgy állította ki, hogy 12 000 forint többletet vághatott zsebre. A pénzt elköltötte. Letartóztatták. ■íaT— Jó lenne mégnézni. — Otthon ingyen láthatod.. Komádi karikatúrája — Háromkilométeres hegycsúcs a víz alatt. Egy amerikai tudományos expedíció a Csendes-óceánon, Chile partjaitól több mint háromszáz kilométernyire felfedezett egy háromezerkétszáz méter magas víz alá merült hegycsúcsot A rádió és a televízió mai műsora KOSSUTH RADIO 8.15: Időszerű nemzetközi kérdések. 8.23: Operák. 9.00: Rádióegyetem. 9.30: Népi zene. 10.10: Napirenden. 10.15: Hangverseny. 11.35: A tudomány nagy századai. pás. 17.05: Fuvószene. 17.20: Elbeszélés. 17.45: Rádióegyetem. 18.36: Hangverseny. 19.00: Mi történt a nagyvilágban. 19.15: Magyar dalok és táncok. 19.40: Iskolarádió. 20.00: Hangverseny. 20.25: Könyv12.15: Tánczenei koktél. 13.00: Vá- ismertetés. 20.35: Előszóval — mulaszolunk hallgatóinknak. 13.15: Operettmuzsika. 14.10: Zongora- szonáta. 15.05: Elbeszélés. 15.25: Könnyűzene. 16.10: Cimbalom. 16.35: Szimfonikus zene. 17.05: Van űj a nap alatt. 17.20: Könnyűzene. 18.10: Villanófényben. 18.15: Ifjúsági rádió műsora. 20.27: Operaközvetítés. 22.20: Tánczene. 23.10: Versek. 23.30: Útkeresés. PETŐFI RADIO 14.25: Nótacsokor. 15.05: Zene- ? kari muzsika. 15.52: Ifjúsági rádió á zenés műsora. 16.50: Kutyaharazsikával. 21.05: Élőszóval — muzsikával c. műsor folytatása. URH 18.40: Versek. 19.12: Tánczene. 20.10: Balladák. 20.25: Kamarazene. 21.12: Honegger-művek. TELEVÍZIÓ 16.25: Jégkorong VB. Szovjetunió—USA. Közvetítés Tamperéből. 19.00: Három deci tisztán. A televízió riportfilmje. 19.25: Jégkorong VB, Csehszlovákia-—Kanada. Közvetítés Tamperéből. — Seregélyes Jánosné megyei tanácstag ma délelőtt 9 órától 12 óráig Do- monyban, Sziráki József 9 órától 12 óráig Kartalon. R. Mészáros Sándor 12 órától 16 óráig Nyáregyházán, Báthori Ferenc 14 órától Márianosztrán, Bada Gyula 14 órától 16 óráig Tésán tart tanácstagi fogadóórát. Holnap Guba Pál Tápiósülyre, Báthori Ferenc Kóspallagra, Kőfalvi János Albertirsára, Lip- ták István Ceglédbercelre, Solymári Béláné Gyálra látogat s tart fogadóórát. — Nyolc óra alatt 45 ezer tojást osztályoznak és világítanak át az új bolgár gépek a Baromfiipari Vállalat törökszentmiklósi telepén. A KISALAGI TELEFON... Evek óta foglalkoznak a Kisalag — és Budapest közti telefonösszeköttetés problémájával —, a tarthatatlan helyzeten ez mégsem változtat. Tizennégy órakor — amikor a postán letelik a hivatalos idő — Kisalag elszakad a külvilágtól, mert megszűnik; mindennemű telefonösszeköt- : tetés. i A Budapestvidéki Postaigaz- í gatóság vezetője Nagy Bélá-i né ez év január ötödikén] megjelent 26 021/1964. 9:0 szá-] mű levelében közölte, hogy a] kért telefonösszeköttetés nem; indokolt, mivel a postahivatal: vezetője éjjel-nappal azonnal: segélykérő összeköttetést létesít Budapesttel. A valóság az, hogy a vezető Budapesten lakik és délután hazautazik. Mint már szombati számunkban közöltük, pénteken délután két kisalagi diák súlyosan megsérült. gyutacsrobbanás következtében. Egy VII. osztályos tanuló szaladt a postára mentőkért telefonálni, ahol a postamester megtagadta a hívást, arra hivatkozva, hogy ha gyermek hívja a számot, 250 forintba kerül. Az orosz tanárnő kénytelen volt saját felelősségére az iskolából magánbeszélgetésként hívni a mentőket. A késés több mint egy órás volt. Ez nagymértékben a posta hibája! Vince László József Kisalag Köszönet a segi.ö összefogásért Fíló Jánosné bagi olvasónk kérésére ezúton adjuk át köszönetét a gödöllői járási kórház igazgató-főorvosának, Klacsmann Lászlónak, Vámosi Ignác és Udvardi József főorvosoknak, valamint a kórház többi orvosának és az ápolószemélyzetnek szerető gondoskodásukért. Köszönet