Pest Megyei Hirlap, 1965. február (9. évfolyam, 27-50. szám)

1965-02-21 / 44. szám

I?G3. FEBRUAR 21, VASÄRNAP

PEST »tCCYCI

íc/€/rlap

9

BÉ/VYF/ JÓZSEF:

A SZÉL BESZÉL

A szél beszél a fáknak, jó lenne hallani, mit mondanak az ágak lágy hullámzásai

de gyökerei tartják.

Csak furcsa remegéssel reszket, megdől, csapódik így beszélget a széllel.

f. 33

s a vad szárnycsapások mit rejtenek s takarnak. A szél beszél a fáknak, rázza a hideg gallyat.

Ideges hullámzással reszket a fiatal fa, vagy állni mozdulatlan, vagy' röpülni akarna,

Aki a földből nőtt ki, marad a föld kötöttje, elszállni soha nem tud, csak reszket mindörökre,

Hajlong a görbe ág, gally

BALETTISKOLABAN

magyar kultúra pártolásának szent hajléka lettem. Bizonyítja ezt a Garay János szerkesztésében megjelenő Regélő Pesti Divatlap 1842 december 27-én kelt tudósítása is.

,JV tegnapi est ismét szép számmal gyűjté össze a’ dobási casino-teremben a’ vidék szépeit ’s ifjait. A’ mennyire kellett örülnünk, hogy a’ rózsaajkakról csak nemzeti ’s mindig csak az édes nemzeti nyelv zengett le: annyira kellemetlenül lepett az meg, hogy a szép körtáncz csak kétszer lejtetett el. Természetesen a’ szöllösiszerű, bár egy nagy- szakállas uracs ugyan csak amúgy túriasan rakta; mire egy barátunk a’ Bandi czigányt hozta eszünkbe, ki minél czi- kornyásbra rángatja nyirety- tyűjét, annál orpheusibb hódítást vél tenni — ’s mi a‘ karat- lanul is a, zsinór-sújtásos modorra gondolánk. A’ zenekart körösi barnák képezték eléggé erős bár nem a’ leglélekisme- retesb mértéktartású zenéjökAz 1008. augusztus 22-i Táiic- próba Bál meghívója

és zenekara adott. A hangversenyt reggelig tartó tánc követte, amelyben a helyi tudósító szavait idézve „szintén dicséretesen megállta helyét az a huszonkét teológus, aki erre az alkalomra Budapestről lerándult.” S hogy, táncolták a bostoni! Egész bostonláz kerekedett a hangversenybál után, minek következményeként a kistermemben vasárnap délutánonként ingyenes bostonkurzust indítottak.

Ennek az időszaknak legemlékezetesebb bálját 1908 március elsején rendezték. A báli tudósító így számolt be róla az újságban:

„A legöregebb tánezrende- zök sem emlékeznek olyan bálra, mint amely március 1-én folyt le a dabasi Kaszinóban. Beillett volna egy kisebb vármegye báljának is. Megfiatalodott a vén Kaszinó képe. Faragó Károly háznagy búzgósága alatt egy pesti tánezterem varázslódott bele, melynek sima parkettjén, dúsan függönyözött falai között láthatóan jól érezte magát a bál impozáns közönsége. Amikor az első négyest intonálta Csorba Miska kitűnő zenekara, negyven pár állt. fel azzal az elhatározással, hogy kivágja a hat figurát.

A bál fővédnökei: dabasi Halász Zsigmond cs. és kir. kamarás (adománya a rám, kath. iskola javára: 20 korona), pálóczi Horváth István nagybirtokos (adománya: 100 korona), és kakucsi Liebner József cs. és kir. asztalnak (adománya: 200 korona).’’

A dabasi úri népek mulatni mindig nagyon szerettek. De a mulatás nem azonos azzal a nemes célkitűzéssel, amelyért életre hívtak engem. Gyerekkoromban a magyar szó, a magyar tánc, a magyar műveltség terjesztése volt ez a cél. 1908-ban: a mulatás. Bizonyítja ezt az is, hogy amikor ugyanebben az évben április 28-ára a kecskeméti közönség két népszerű kedvencének, Heltai Jenőnek és Vidor Ferikének estjét hirdették meg ,. .De erről szóljon maga Gyónt Géza, a krónikás:

„Helybe hozták a művészetüket, amelyért Kecskeméten valósággal rajonganak.

Gyönyörű áprilisi este volt. A buckabeli békák orchest- ronja teljes hangszereléssel ontotta a melódiát, mely csakhamar élénk versenyzőre talált a Casino előtt táborozó ökrök egészséges hortyogásánó!” A gyertyák helyett már pstro'eumlámpák világították a falakon. Biliárdoztak, kártyáztak, politizáltak idebenn a kaszinótagok, az öreg postamester, a takarékpénztári igazgató. Aztán kilenc-tíz óra vas, a gyógyszerész, az iskola- igazgató. Aztán kilen-tíz óra felé kis gyertyafényes lám- pácJíáikkal imbolyogtak hazafelé az utcán.

S a tisztviselők közé „betörnek” az iparosok. Űj szokás járja a faluban: legénybírót választanak, a legénybíró meg rendezőket. Most már ők is beléphetnek falaim közé...

Újvári Ferenc asztalosmester (ma a Szikra Tsz asztalosbrigádjának vezetője) gyakran volt legénybíró.

„ötven pengő bánom-pénzt kellett letenni Szánthó Pál szolgabírónak, hogy egy estére megkapjuk a Kaszinó nagytermét. Ha ugyanolyan tiszta és sértetlen állapotban adtuk át másnap a Kaszinót, mint ahogy átvettük, akkor visszakaptuk a bánom-pénzt. Ha nem, elúszott a pénzünk, amit úgy raktunk össze öt pengőnként mi, legények ...”

zután ismét sötét napok következtek. Nagytermem oldalát kiverték s tankjavító műhelyt rendeztek be benne a németek. Vakolatom mállott, cserepeim töredeztek, padlómat felszaggatták a szöges csizmák ... De akkor sem fordult sokkal jobbra a helyzetem, amikor a felszabadulás után Letki Ferenc kocsmát nyitott épületemben. Nem ezért építettek engem ... De reménykedtem, egyszer újra kiderül majd az ég felettem, s újra azt szolgálhatom, amiért életre hívtak több mint egv évszázaddal ezelőtt.

........

Ez az idő 1951-ben következett el. Hatalmas feliratot aggattak kapum fölé: járási kultúrhág lettem. Táncosok, színjátszók, fotósok vettek birtokukba s újra mind gyakrabban csendült fel a nóta. zengett a muzsika falaim közölt. De új gazdáim még nem becsültek igazán. A küllemem esúnyult és pusztult, a falaimról lepergett a festék, ablakaim kitöredeztek s én újra vaksin pislogtam a világba.

Az igazi újjászületés ideje csak 1957-ben érkezett el. Azóta érzem igazán jól magam s nemcsak a külalakom szépült, tartalmasabbá, gazdaMEGHÍVÓ

az Alsódabason, 1910 deczember hó 3-án szombaton, a Kaszinó nagytermében, a helybeli urhólgyek, urak és az ifjúság közreműködésével, részben a helybeli szegény- :: gyermekek felruházására rendezendő jótékonyozölu ::

KABARET-ELŐADÁSRA.

ban. A falu aludt... Huszonöt ember jött csak el. Diny- nyés Lajossal az élen. Eny- nyien gyönyörködtek Dabason Vidor Ferike elragadó bájú művészetében és Heltai Jenőnek megrázó erejű drámai szavalatában és tréfás kupiéiban ..

Annál többen voltak kíváncsiak az Alsódabasi Űri Fiatalság Táncpróba Báljára, amelyet 1908. augusztus 22-én rendeztek meg, Huberth János ok'eveles tánctanító vezetésével. Hogy milyen táncok járták akkoriban? íme néhány a báli meghívón szereplő tizenhét közül: Magyar Szalon, Körmagyar, Polka mazur, Boston-Walzer, Boston-Edelweiss, Boston-Amerikain, Bos- ton-Luigi XV...

Az élet megy tovább. Az úri tagok közé mind több középosztálybeli hivatalnok került. Egy földbirtokos föl is fortyant ezen: „Ez már nem Űri, hanem Tisztviselő Kaszigabbá vált életem. Falaim között állandó a jókedv, a nevetés. Látogatóim már nemcsak szórakozni, tanulni és művelődni is ide járnak. Fotósok, bábosok, táncosok, műszakiak, bélyeggyűjtők, sakkozók, irodalombarátok váltogatják egymást termeimben. Filmet vetítenek és színházat játszanak s amióta a művelődési klub is megnyílt... tánc, tv-nézés, ankétok, különféle társasjátékok teszik színessé és vidámmá öreg napjaimat.

M

a este is bál lesz.

Könyvbál. A belépődíj tiz forint, de könyvet kapnak érte cserébe a bálozók. Ha eljönne a Regél 5 Pest1 Divatlap egykori tudósítója, ma is megírhatná: .......a’ rózsaa

jkakról csak nemzeti ’s mindig csak az édes nemzeti nyelv zeng le ...” Ügy érzem, most lettem igazán a kultúra pártolásának szent hajléka.

Prukner Pál

í

! érem, ne rójanak meg

í érte, hogy én, az épü; ’ v let, egy rövid időre : S< lefoglalom az idejüket. Mesélni szeret- í nék Önöknek, mint a nagyon ' öreg emberek, akik sok-sok ! örömöt és viszontagságot meg- í értek már, s éppen ezért kikí- : várakozik belőlük a szó. El- • gondolkoztatónak és tanulsá- ! gul.

j Kezdeném talán azzal, mi ■ vagyok, s mi végre hívtak élet- ; re engem önök, emberek. Szüli őfalum: Dabas. Életre szólí- j tóm a Széchenyi-}éle kaszinő- \ mozgalom volt. Hivatásom: í otthont nyújtani a magyar \ szónak, a magyar táncnak, a \ magyar kultúrának. A művé- i szet-történészek szerint föid- : szintes, U alaprajzú, klasszi- : cista épület vagyok. Születé- ' sem ideje: 1836.

Hogy milyen voltam akkor, gyermekkoromban? Engedjék meg nékem, hogy saját szavaim helyett a Honművész című újság (Szerkezti Róth- krepf Gábor, haIpiaczon alul a’ Duna partján, 114 szám alatt) riporterének 1837 februárjában kelt szavaival idézzem fel az első nagy bál emlékét.

„Dabason tél-más 5-dik napjára a’ rövid életű’ s haldokló farsang utósó tisztességére az úján épült casinoban tartandó táncz-áldozat kihírdettetett. Elszárnyalt a’ hír, ’s a’ farsang gyermekei a’ környékből és még Pestről is siettek a kódolásra. Két ezüst húszasért megnyíltak az ajtók, s’ míg a ruhatárban lerakott öltönyök szoros barátságban veszteglettek, addig birtokosaik a‘ csemegetár és kávéház közstt fekvő 32 négyszögöl nagyságú, viasz gyertyákkal kivilágosított és síkosított pallójú teremben, nem ügyetlen hét körösi hangász ingerlésére előhaladtak ... Említést érdemel, hogy valamennyi némber egyszerűen, de díszesen öltözködve jelent meg; az egész társaság feszesség nélküli volt, s a bál kezdetét, közepét és végét ügyes nemzeti táncz fűszerezd; továbbá, hogy ezen egész kiterjedésében még el nem készült, de helyes elrendezésű és jó ízlésű casinó Dabasnalc díszére, a czélt kivívó köz birtokosoknak, és nem csak czim- mel, de tettel is nemes uraknak, méltó becsületökre szolgál."

A vigalmak s az ébredező

\\\\\\\\\\\\VK!^

’ t

tak a katedra előtt, Veprek- \ kel együtt. Tíz már megkap- í ta a maga részét s bömbö- \ lésük betöltötte az osztályt,! sőt az egész iskolát, ami két- í ségtelenül kellemes hatást í gyakorolt a szentéletü, gyér-: mekszerető páterre, amikor; Veprekre került a sor.

Térdére hajtotta, a vastag $ nádpálca nagyot suhogott és; bumm! Olyan zengés támadt,!

kel, mi a’ franczia négyest és körmagyart tánczolókat nem egyszer hozá zavarba.’’

Bált bál követett, vigalmat vigalom. Ezeken kívül politizálás és újságolvasás volt a fő szórakozás. így érkezett el mihozzánk is a forradalom híre, s nem egy dabasi ember szegődött el Kossuth szavára katonának. Kossuth szavára, akit azért szerettek és tiszteltek a dabasiak, mert édesapja itt élt közöttük s itt is temet- | £ ék el a dabasi temetőben. í Amikor a szabadságharc í megbukott, a kocsibehajtó g vaskos tölgyfa ajtaját bezárják. A Kaszinó helyett a termetűbe zarándokoltak az em- r berek, Kossuth Lászlónak sír- r jához, így tevén hitet, hogy ^nem halt még ki szívünkből r a remény. S a sírnál eszten- t dőről esztendőre egy helyi á poéta, Mády Ferenc szavalta S el verseit.

y

ráérnem vezénylik a magyar i sereget,

í No, nekünk megadtak, min- < dent, amit kellett,

f Nem panaszkodhatunk, elég nagy az adó, } Hogy ha nem fizetünk, jön a r végrehajtó.

5- A nemes urak helyett egyre í inkább a „köz birtokosság" r kezébe kerültem át. Az övék r voltak az erdők és legelők. r Ezek jövedelméből tartottak r fenn, tataroztattak időnként. r Aztán újra »elkezdődtek a bá- r lók, de fényük, pompájuk í már meg sem közelíthette J gyermekkorom csillogását. r így váltam felnőtté s ismer- í tem meg az életet olyannak, J amilyen.

\ k, érni színt, fellendü- 5 KVI lést csupán a szá- í li zadforduló hozott,

í % ^ de akkorra már az

egykori Nemesi Ka- \ szinóból Úri kaszinóvá alakul- } tam át. Dabasnak ezekben az $ években önálló újságja is volt.

\ A címe: Dabas és Vidéke.

£ Szerkesztője: Achim Géza, t aki azonos volt a neves köl- í tővel, Gyóni Gézával. Gya- : kori vendég volt falaim kö- ; zott, szavalni is hallottam ; nemegyszer. Fellépett azon í a csuda-furcsa hangversenyen is, amelyet a budapesti \ református teológusok énekmintha valaki teljes erővel ütött volna egy cintányérba vagy bottal vágott volna egy nagy tam-tamra.

Az atya eleresztette a mosolygó Vepreket és felordi- tott.

— Le a nadrággal!

Veprek arcáról eltűnt a mosoly, leengedte a nadrágját s: egy bádogtáblát nyújtott át. a páternek, amelyet tegnap: hozott el a búcsújáró helyről.

S a páter megrendültén ol-' pás ta szövegét: í

„Adakozzatok a jóság javá-\ ra!”

(Fordította: Tóth Tibor) ;

tem, válasszon ki nekem egy jó vastag nádpálcát... Itt a pénz!

Közben megfigyelte, hogy a bűnösök arcán valami sötét árnyék suhan keresztül s ajkát kéjesen összeharapva, megállapította, hogy a verés ilyen elhalasztása újabb boldog, kellemes érzést kelt benne.

Miszterka apja valóban tökéletes nádpálcát választott ki, mely vastagságával kiegyenlítette a papírréteg védőképességét. így tehát tökéletesítésre szorult a találmány s egy délután kimondta Melhuba a technikai fejlődés új fokát jelentő szót:

— Kartonpapír!

Ettől kezdve nagy dobogással járt minden hittanóra s a páter egyre gyakrabban sóhajtozott:

— Uram isten, de vastag bőrük van!

S parancsot adott Miszter- kának, vegyen még vastagabb nádpálcát. A legvastagabb volt ez, mely valaha Koroupovba érkezett. Csapásai alatt repedt, morzsolódott a karton is.

— Most már semmi sem segít rajtunk! — sóhajtozott Melhuba a halastónál.

A következő hittanórán szomorú

_________________szemmel,

l

etörten meredt maga elé az egész osztály. Tudták, hogy minden küzdelem hiábavaló. Csak Veprek mosolygott csendesen. A félelemtől még bizonytalanabbul válaszoltak a kérdésre, hogy mikor mutatkozott meg először az úr isteni jóságában az emberek előtt. S aztán... tizenöten állhuba új irányt adott az egész vallási kérdésnek. A halastó mellett tartott előadásban fejtette ki egyszer a papír jelentőségét. Előzőleg otthon kísérletet végzett: papírral tömte ki a nadrágját s azután eltörte a tejesbögrét. Apja a nadrágszíjjal verte el, de Melhuba csak fele olyan fájdalmat érzett, mint rendes körülmények között. Elkezdték tehát megbecsülni a papírt, mint a tibeti lámapapok, akik minden papírdarabkát összeszednek, hogy megóvják az enyészettől. Ebben az esetben ugyan a papírnak kellett őket megóvni. Miszterka, a szatócs fia nagyban szállította a védőeszközt s a kegyes páter úgy látta, hogy az utóbbi időben kevésbé jelentkeztek a fájdalom jelei ezeknek a csibészeknek az arcán.

Elgondolkozott ezen s arra a megállapításra jutott, hogy a csibészek bőre nyilván nagyon megvastagodott már, így a hittanórák céljaira jobb nádpálcát kell beszereznie, hiszen a kegyelmes úristen előrelátásában erősebbre és vastagabbra is növeli a nádvesszőt.

Másnap tehát sorban a dobogó elé állította a büntetésre várakozókat, jobb kezét reverendájába dugva, megnyilatkozott előttük imigyen:

— Csirkefogó banda! Látom, nagyon megszoktátok már a vékony nádpálcát s igy szégyentelen módon csökkenteni meritek az úristen által rátok mért büntetést...

Aztán Miszterkához fordult:

— Eredj haza, gazember, tiszteltetem a papát s kére-