Pest Megyei Hirlap, 1965. február (9. évfolyam, 27-50. szám)
1965-02-14 / 38. szám
10 1965. FEBRUAR 14, VASÁRNAP Az első magyar ANALÓG AZ EMBERSÉGRŐL A Budapesti Műszaki Egyetem villamosművek tanszékének munkatársai dr. Geszti Pál Ottó professzornak, a műszaki tudományok doktorának irányításával elkészítették az első magyar analóg számítógépet. A gép rendkívül sokféle kérdésre tudja „megkeresni” a megoldást, köztük olyanokra is, amelyek papírral és ceruzával meg- oldhatatlanok. Elítélték az ácsai banditát A Pest megyei Bíróság a napokban hirdetett ítéletet annak a felháborító rablásnak az ügyében, amelyet a 22 éves büntetlen előéletű, 1600 forint keresetű, nőtlen, téglagyári munkás. Jakab András követett el múlt év novemberében. Jakab András Öcsán egy gyéren kivilágított utcába vezette ittas barátját, Majdián Károlyt és kővel fejbeütötte. A földié zuhant Majdiánt, mivel az nem vesztette el azonnal eszméletét, Jakab még egyszer fejbecsapta, majd belső zsebéből elvitte 600 forintját Jakab az elrabolt pénzzel menyasszonyához Vácra utazott. Amikor két nap múlva hazaérkezett már várta őt a rendőrség. A Dabasi Járásbíróság 1 év és 6 hónapi szabadságvesztésre ítélte a rablót. A Pest megyei Bíróság enyhének találta az ítéletet: 2 év és 6 hónapi szabadságvesztéssel „jutalmazta” a banditát. Az ítélet jogerős. — m — M int humanista, csak örülni tudok annak, hogy évekig tartó álda tlan belső villongások után végi-e kinyilatkoztattuk: a maszek is ember! Mi volt a maszek élete ebben az országban, ha szabad kérdeznem? Pokol volt, elvtársak, olyan mélységes pokol, amilyenről a tudatlan Dante nem is-álmodhatott annak idején. Tudom, régi sebeket szaggatok föl, amikor nyíltan, ország-világ elé teregetem ezeket a kényes dolgokat, de egyszer végeznünk kell vele, hisz mindnyájan érezzük: a régi sebek régi bűnöket takarnak. Mert hogy bűnösök vagyunk valamennyien, az ma ! már nem vitás. Űzött vadat ! csináltunk a maszekbői, aki ! remegő orrcimpákkal mene- ' kült előlünk a Belváros üz- ; letdzsungelébe, és halálra der- medten hegyezte füleit, me- ! gyünk-e utána? S mi vér- j szomjas tigrisként csörtettünk ! előre az alkalmi koncessziók irdatlan bozótosaiban, nem nézve sem istent, sem tulajt. Kevélyen turkáltunk a pacnis főkönyvekben és minden redőny mögött adócsalást, árdrágítást és tiltott munkaeröfel- használást szimatoltunk. Rendszerint rá is akadtunk, no dehát édes istenem, a lónak négy lába van, mégis megbotlik. S ha már itt tartunk, azt is megkérdezem: miért csalt, lopott, hazudott a maszek éveken át? Azért, mert mi rákényszerítettiik. Engedtük-e, hogy tisztes polgári haszonnal vezesse üzletét? Ho- hó, még csak az hiányozna, mondták egyesek, hiszen akkor néhány év alatt a magánkapitalizmus karmai közé kerülnénk, amilyen szemtelenek. Engedtük-e, hogy szabadon eldöntse, hány alkalmazottat kíván foglalkoztatni? Nevetsé, ges, huhogták újfent egyesek, hiszen, ha ezt megengednénk, rövidesen arra is igényt formálnának, hogy ők nevezzék ki a minisztereket, amilyen szemtelenek. Na, és a szörnyű adóztatás! Valami őrült alak kiagyalta, hogy az adók megállapításánál könyörtelenül alkalmazni kell a progresszivitást. Kegyetlen csapás volt ez a megkínzott maszektársadalomra. Mondták is nemegyszer: aki ezt kitalálta, biztosan nem volt üzletember életében sem, legfeljebb proli, de az is az alávalóbbak közül. É s mindezek után még volt képünk azt állítani, hogy nálunk bárki előtt nyitva áll az érvényesülés kapuja. Nem átallottuk kitárni a karunkat, hogy magunkhoz öleljük a maszekokat, s jöjjenek, építsék, kovácsolják velünk együtt a szocializmust. A szerencsétlen maszek mit tehetett mást, menekült előlünk, ahogy tudott. Az űzött majom fürgeségével bemászott a volán mellé és beletaposott a gázba, hogy mentse a bőrét, amíg lehet. Szerencsére a mi ormótlan állami kocsijaink nem tudták beérni a sebesen száguldó cébés Mercedeseket, Opel Rccordokat, Volkswageneket, melyekbe belekergettük a boldogtalanokat. Sokan azt hiszik, hogy azért van minden jobb maszeknek gépkocsija, mert fölveti a J pénz. Én nem osztom ezt a nézetet. A maszek azért jár gépkocsin, mert örökös félelem az élete és soha nem tudja, mikor lesz kénytelen menekülni előlünk. Miért nincs annyi gépkocsi például a gyári munkások tulajdonában? Azért, mert a munkást nem fenyegeti senki és semmi, nyugodtan éli világát, szórakozhat, villamosozhat gondtalanul TV-JÁTÉK ÉS VALÓSÁG A „banánpióca“ regénye A DENVER-CIRKÁLÓ HOMM ItAMIA IMM I Washingtonban nem haboztak, amikor a United Fruit — vagy más észak-amerikai monopólium — érdekeiről volt szó. így történt 1909-ben is: Nicaraguában hiába került az elnöki székbe Madriz, ha a „banánpióca” Estrada ezredest akarta. Cooper Keith, a United Fruit (UFCO) mindenható ura közbenjárására amerikai tengerészgyalogosok szálltak partra Nicaraguában és — Estrada lett az elnök. A banántröszt elégedett volt Estradával, hiszen szabad kezet kapott a földek vásárlására, s még az alacsony adókat is mérsékelték a banánültetvényeket, s a vasutat birtokló UFCO közbenjárására. így aztán, amikor 1912-ben a nincstelen ni- caraguaiak felkeltek Estrada uralma ellen, Keith Bostonból ezt telefonálta Washingtonba: — Nem látják, hogy az Államok érdekei veszélyben forognak Nicaraguában? ... Egy hadihajóval mindenesetre rendet teremthetnének! Természetesen nem az Egyesült Államok népének érdekeiről, hanem a United Fruit vagyonáról, érdekeiről volt szó. S az USA kormánya akkor már, mint a hírhedt Mortroe-elvben meghirdették, saját birtokaként kezelte az egész amerikai földrészt. Még 1901-ben jelentette ki a washingtoni „furkósbot-politi- ka” meghirdetője, Theodore Roosevelt, hogy az Egyesült Államok „egyetlen amerikai országnak sem biztosít büntetlenséget rossz visellcedése esetén”. Annak idején Keith nem hiába fejezte ki személyesen elégedettségét Theodore Roosevelt előtt. S a „rosszul viselkedő” latin-amerikai országokkal szemben azóta is ezt a „furkósbot-politikál” folytatják. A United Fruit kérésére 1912-ben amerikai tengerészgyalogosok szálltak partra Nicaraguában és megvédték Estradát a nép haragjától. A „banánpióca” egyetlen hajszála sem görbült meg... Szoros kapcsolat alakult ki a United Fruit és az amerikai titkosszolgálat, a CIA között. A közép-amerikai „banánköztársaságokban” az UFCO és a CIA ügynökei többnyire ugyanazok a személyek. Ez a legszemléletesebben az egy évtizeddel ezelőtti guatemalai eseményeknél bizonyosodott be. Guatemalában a United Fruit hatalmát 1904-ben maga Cooper Keith alapozta meg, amikor a véreskezű Cabrera elnöksége idején megvásárolta a Puerto Barrios és El Rencho közötti vasút 136 mérföldnyi szakaszát, s a hátralevő 61 mérföldet i kényszermunkásokkal, katonai felügyelet mellett építette meg. Megszületett a United Fruit legfontosabb leány- vállalata, az IRCA: International Railway of Central Amerika, amely azóta a közép- amerikai országok valameny- nyi vasútvonalát birtokolja, vagy ellenőrzi, s Guatemala is a „banánpióca” kezébe került ... A guatemalai parasztok életét ezúttal csak egyetlen újsághirdetéssel példázzuk, bár az elmúlt évtizedekben szinte naponta tettek közzé hasonlókat a helybeli lapokban: „Eladó föld a rajta élő parasztokkal és indiánokkal együtt.” A United Fruit sohasem érzelgett, Guatemalát gátlástalanul szipolyozta: amikor egy font banánért 1,7 centet fizettek az ültetvényeken, az Egyesült Államokban már 17 centért, tehát tízszeres (!) áron tették partra. De a villanytelepek, vasútvonalak, a posta és minden a Fru^erának jövedelmezett. Amikor 1950 őszén Jacobo Arbenz a választásokon nagy győzelmet aratott, a banántröszt bostoni székházában gondterhelt arccal olvasták a Guatemalából érkező híreket. A következő esztendőben Arbenz elfoglalta helyét a köztársasági elnök palotájában, s hozzálátott hazája sebeinek begyógyításához. Földreformot hirdetett: lefoglalt a United Fruit ültetvényeiből 167 ezer holdnyit, s megkezdte szétosztását a parasztok között. Elhatározták egy negyedik tengeri kikötő építését, amely majd nem tartozik, a banántröszt ellenőrzése alá, valamint új erőmű és út építését tervezték. A „zöld pápa“ — ahogyan Guatetnalában a United Fruitot nevezik — nyomban akcióba lépett. A helyzet a második világháború után természetesen megváltozott, s világszerte nagy vihart váltott ki az amerikai tengerészgyalogság nyílt beavatkozása. Ezért a Frutera a CIA-val közösen dolgozta ki a demokratikus Arbenz- kormány megbuktatásának tervét. A fegyveres támadásra az első jelt Spruille Braden egykori amerikai külügyminiszter-helyettes, az UFCO propagandafőnöke adta meg 1953. március 12-i nyilatkozatában, amelyet — természetesen — minden amerikai lap leközölt: Guatemala ellen indított akciókat akkor sem kell intervenciónak tekinteni, „ha erőszakot alkalmaznak” egy másik állam segítségével. A „másik állam”: az Egyesült Államok. A United Fruit elnökjelöltje: Castillo Armas ezredes. A támadási engedélyt jóváhagyja: Eisenhower elnök. Sebes Xibor Következik: Per az UFCO ellen — a „zöld pápa” nyer. és nem kell attól rettegnie: jaj istenem, mikor jönnek rá az adócsalásra, mikor vesznek üldözőbe már megint? A gyári munkás például egyáltalán nem is fizet jövedelmi adót, sőt, kereseti adót sem fizet, mert azt levonják. Ilyen körülmények között semmi sem indokolja, hogy a gyári munkás is autót vegyen. I lyen és hasonló gondolatok foglalkoztattak akkor is, amidőn a minap üzleti ügyben látogatást tettem Jantsó úrnál, aki különben neves úri szabó és finom úriemberként ismeretes jobb körökben. Orcája pirospozsgás alma, formás kis pocakja meg egyenesen remekműve a gasztronómiának. Bár annyira közelről nem ismerem, mégis fel kellett tételeznem. hogy acélidegzetű ember, különben aligha lett volna képes ilyen pompás egészséggel átvészelni a maszek- üldöztetéseket. Mondom neki, hogy új ruhát szeretnék csináltatni, és tekintve, hogy híre-neve márka számomra, rábíznám az öltöny varratá- sát. — Kérném tisztelettel, kedves jó uram, mi sem természetesebb annál, hogy csodákat művelünk ezzel az anyaggal — mondta ő, szélsebesen forgolódva személyiségem körül. Pillanatok alatt annyiféle méretet vett végtagjaim hosszúságáról, váll-, mell- és farbőségemről, mintha legalábbis ötödmagammal lennék, ne.m pedig egyedül. Csodáltam őt azokban a percekben, amint a laikusnak teljesen érthetetlen számokat, szavakat kiáltozott mély | torokhargon, az ugyancsak I tüsténtkedő három szabólegénynek. K edvem lett volna szeretettel megsimogatni Jantsó úr fényesen tarló fejét, sze- . rencsére idejében észbekaptam, s erőt vettem ellágyult- ságomon. Lám, mondtam magamban; milyen dérék ember is ezt a Jantsó1 úr: Szívélyesen elbeszélget velem, pedig talán olvasott is egy-két cikkemet, melyeket régebben a maszekokról írtam, förtelmes modorban. Valószínű, hogy belül még nem hegedtek be lelki sebei, ám a szemlélő ebből mit sem lát. Jantsó úr kedvesen mosolyog mindenkire, aprókat röffentgetve nevetgél, mint Mazsola a tv-ben, és egyáltalán, olyan nyugodt, idillikus derű árad minden mozdulatából, hogy az ember alig hinné: Jantsó úr nem is olyan régen még üldözött pária volt. Talán ő maga sem hiszi el nyugodalmasabb per- ■ cetben, mondjuk vacsora után a kávéházban. Időközben Jantsó úr és segédhadai elkészültek a mértékvétellel és én szerényen megkérdeztem: mennyibe kerül a fazon? Jantsó úr rámfüggesztette ártatlan bociszemeit és azt mondta: — Ezerszáz, azaz egyezerszáz forintot méltóztatik fizetni, tisztelt jó uram! — Nincs itt valami tévedés, kedves Jantsó úr? — kérdeztem én hebegve. — Legutóbb még csak ötszázba került, s az ártáblázat is... — Azóta változtak az idők és az árak, tisztelt jó uram! — felelte Jantsó úr és nem lehetett nem észre venni mosolyának enyhén fölényes színezetét. S ahogy ott álltam előtte, összegörnyedve az összeg és a gúnyos mosoly súlya alatt. Jantsó úr — határozottan emlékszem a dologra — szemlátomást növekedésnek indult. Végül már egy borzasztó nagy J óriásként tornyosult - fölém, s én a félelemtől nyüszítvej futkostam a talpa alatt, amin i ő hangosan kacagott. Kiálta- i ni, ordítani szerettem vol- i na: irgalom, Jantsó úr! Ne; bántson, hisz én is ember va- i gyök, noha szürke, alkalmazottként állami koszton és pénzen élek, nem úgy, mint ön. D e nem mertem kinyitni a számat, mert tudtam, milyen érzékeny természetű, még megsértődne. így hát szótlanul meghajoltam és kiléptem az utcára. Ivanies István MOST KEZDŐDIK A TÁNC A kisasszony titkolja kilétét, de csak erre a néhány pillanatra, amíg a tükör előtt próbál. A budapesti jelmez- kölcsönző egyik modelljét vette magára — százezer közül Szülői kísérettel, de saját ízlés szerint: növendék ember-, nek legjobban passzol az apródruha. Sok kisiskolás készül gyermekbálra. Ok különben a délelőtt hatszázadik vendégei Ez már nem játékfarsang. Talán éppen első bálhoz lesz. Sok főváros környéki, megyei menyasszonyjelölt tündök- lik, táncol, kölcsönzött ruhában — Egyik se jó — Mazsola. Morzsi kutya, a Robotember és Böbe baba a kicsik sztárja. Napról napra több az apró és felnőtt ember. Farsang van — mast kezdődik a tánc (Wormser Antal felv.) 4»
