Pest Megyei Hirlap, 1965. január (9. évfolyam, 1-26. szám)

1965-01-07 / 5. szám

4 "“kMíHop 1965. JANUÁR 7, CSÜTÖRTÖK SZIKRÁZIK A KÖSZÖRŰ Az országhatáron túl is * Magyar találmányok külföldön PÁLYAUDVAR, TÉLEN (Foto: Gábor) Méltán lehetünk büszkék arra, hogy az elmúlt nem egé­szen két évtized alatt új ipar­ágakat teremtettünk, s gyá­raink rengeteg olyan terméket termelnek és exportálnak, amelyeket nemrég még ipari­lag fejlett országokból szerez­tünk be. Hosszú listát tesznek ki azon ipari termékeink, amelyeket az utóbbi években külföldi árumintavásárokon, nemzetközi kiállításokon ki­tüntettek, de mindennél többet mondanak az üzleti szerződé­sek, megállapodások: a nagy külföldi világcégek szívesen megvásárolják világszínvona­lon álló találmányainkat, gyártási eljárásainkat, készít­ményeinket. A Heller—Forgó féle légkon­denzációs hűtőberendezés gyártási és forgalombahozatali jogát eddig három nagy nyu­gati cég — az angol English Electric, a nyugatnémet GEA és a francia Krebs és Hamon vásárolta meg. Az English Electric az angliai Rugeley- ben már felépítette a világ eddig legnagyobb ilyen berendezését az otta­ni erőmű egyik 120 mega­wattos egységéhez. A rugeley-i Heller—Forgó berendezés felépítésében a ma­gyar ipar is együttműködött az English EZectnc-kel, a be­rendezés speciális hűtőelemei­nek egyrészét a magyar ipar Változatos program Változatos, tartalmas prog­ramot állított össze a váci Madách Imre Művelődési Ház vezetősége az új esztendő el­ső hónapjára. A programban többek között két színházi előadás szerepel. Január 10- én, vasárnap este Arthur Miller: Édes fiaim című drá­máját mutatják be az Állami Déryné Színház művészei. Ugyancsak az Állami Déry­né Színház előadásában kerül sor a hónap végén Jókai—Ve- reczkei: A szerelem bolondjai című színművének bemuta­tására. Január 14-én író—olvasó ta­lálkozót rendeznek, amelyre ezúttal Galambos Lajos író hivatalos. Nagy érdeklődésre tarthat számot a hónap végén meg­rendezésre kerülő Ki mit tud vetélkedő, amelyen a váci já­rás fiataljain kívül részt vesz­nek az aszódi, gödöllői, szobi járás versenyzői is. Január 8-án a modern drá­máról rendeznek előadást. Ja­nuár 22-én dr. Vasváry Arthur tart vetítettképes előadást Bulgáriában jártam címmel. Január 28-án pedig Hermann István, a Kortárs irodalmi folyóirat munkatársa beszél a művészeti klub tagjainak Freud életéről. Külföldi íégek érdeklődése Tovább a minőség útján szállította. Sikeresen kooperált a magyar ipái- az osztrák SGP céggel a beiruti erőmű építé­sében. A generáltervező és fő- vállalkozó SGP céggel létesí­tett megállapodás értelmében mj szállítottuk a komplett bő­vítéshez szükséges turbinákat és generátorokat. Jelenleg két indiai erőmű bővítését végezzük közö­sen az SGP céggel. Az eredményes együttműködés alapján a jövőben előrelátha­tóan további kooperációra szá­míthatunk, sőt az is lehetsé­ges: a turbinák és generátorok mellett, a magyar ipar tervez­né és részben szállítaná a vil­lamos berendezéseket, vala­mint a tápvízelőkészítő beren­dezéseket. Világszerte feltűnést keltett dr. Seidner Mihály akadémi­kus legújabb találmánya, amely megoldotta a turbóge­nerátorok és forgó eléktromos- gépek rotorénak közvetlen fo­lyadékhűtését. A szabadalom gyártási és forgalmazási jogát a világihírű svájci Brown—Bo­nért cég vásárolta meg, és már kivitelezés alatt áll az első Seidner-féle folyadékhűtéses rotorú 150 megawattos turbó- gienerátor. Egy másik nagy jelentő­ségű magyar találmány, a szárazimpregnáló berendezés gyártási és forgalmazási jogát az angol Projectile and En- geineering Co., illetve a nyu­gatnémet Hugo Stinnes cég vásárolta meg. A külföldi partnerek megállapodtak a magyar féllel a berendezés közös továbbfejlesztésében. Ez a néhány példa meg­győzően bizonyítja egyrészt: a világszínvonalon álló talál­mányaink, ipari termékeink a fejlett ipari országokban is érdeklődést keltenek, más­részt ilyen termékek előállí­tására igenis képesek va­gyunk. Tettünk és teszünk lépése­ket gyártmányaink minősé­gének állandó javítására. Több nagy nyugati cég- ^ gél kötöttünk megálla- ^ podásokat, amelyek alap- £ ján megindítjuk e gyárak £ bizonyos termékeinek ma- f gyarországi gyártását. ; Például az angol Coventry £ Gauge Tool Co. menetköszörű ^ gépét, az ugyancsak angol £ Wickman—Scrivener cég % csúcsnélküli köszörűjét, a f francia Précision Indust- $ rielle cég által kifejlesztett ^ hidraulikus tokmányokat, !- tápegységeket és tartozéko- £ kát. Ez utóbbiak azért is kü- ^ lönösen jelentősek számunk- £ ra, mert szerszámgépeinkkel ^ együtt az egész világra ex- ? portálhatjuk őket. ^ Eredményeinket abból is ^ lemérhetjük, hogy nagy világ- f>. cégek, mint a DEMAG, vagy jj a Krupp szintén érdeklődést % mutatnak olyan műszaki J; együttműködés iránt, amely- ^ nek keretében bizonyos tér- í mékeiket, vagy azok egyes > részeit Magyarországon gyár- ^ tanúk. Több fejlődésben levő ^ ország viszont hajlandó ma- -5 gyár dokumentációk alapján, í a magyar iparral kooperálva ^ meghonosítani és kifejlesz- £ teni különféle magyar gép- £ ipari termékek gyártását. A sikerek természetesen ko- J rántsem adnak okot arra, ^ hogy most már mindent rend- j ben levőnek ítéljünk. De ar- > ra valamennyiünket feljogo- £ sítanak: egyre többet vár- £ junk iparunktól, amely — mint ^ láttuk — már nem egy eset- $ ben és nem egy területen meg- ^ mutatta, hogy a világszínvo-^ nal elérésére sikerrel pályáz- - hat az ország határán túl is. ? ü i.) % (Foto: Kotroczó) — Az 1967-es világkiállí­tásra 325 méter magas tor­nyot építenek Montrealban, tehát 25 méterrel magasab­bat, mint az Eiffel-torony. Azért ilyen magasat, mert 1907-ben lesz 325 éves a vi­lág második legnagyobb franciául „beszélő” városa. Tízhetes éjszaka... Az Olasz-Alpok négy fa­lucskájában, Postonéban, Bar- lascóban, Gittanában és Lez- zenóban február végéig nem Tulajdonképpen bánta nár, hogy eljött. Maga sem ■udta, mit várt ettől a kirán­dulástól. Még tíz napjuk van hátra, azalatt sokminden történhet. Ezernyi alkalom adódhat a megismerkedésre, mi az ördögöt remélt pont ettől a pompéji kirándulás­tól? A többieknek volt eszük! Amíg itt a poros, satnya cip­rusok alatt keres egy kis me­nedéket a nap heve elől, azok élvezettel pancsolnak az ostiai tengeröböl kék vizében. Os­tobaság! A lányt sem érde­kelhetik komolyan ezek az ásatag romok. Szürke kövek, fehér kövek. Lávatömeg, szobortorzók. Uramisten, mi­lyen unalmas! Az idegenvezető intett s a csoport megállt. A turisták félkört formáltak Caius egy­kori palotája romjai előtt. Né­metek és amerikaiak voltak a csoportban. Magyarok csak ketten a lány meg ö. Hosszú, unalmas beszédre volt felké­szülve, hiszen a ciceronekat órabérben fizetik. Szemével a lányt kereste. Dirndl-ruhában volt, nyakát fehér csipkefodor keretezte. Szőke hajára árnyékot vetett az óriás szalmakalap. Szép volt. A fiú bőrét perzselte a nap. Nylon inge a hátához tapadt, fényképezőgépe ólomsúllyal húzta a vállát. Inkább a ter­moszt hozta volna el helyette, valami jó fajta vörös borral! Fáradtan poroszkált a többiek után. Elérték a városkaput. A ve­zető először angolul magya­rázott: — Itt, ahol most állunk, hölgyeim és uraim, az első ásatások alkalmával egy ka­tona holtteste került elő. A tetem csodálatos épségben maradt meg a láva- és hamú- réteg mélyén. Ez a katona a kötelességteljesítés áldozata — és példaképe. Mindhalá­lig kitartott az őrhelyén. Pli- nius könyvéből tudjuk, hogy a menekülők bíztatták: fus­son ő is, ha ott marad, elpusz­tul. Mégsem menekült. Ott maradt, ahová a parancsszó állította: itt, az egykori város­kapunál ... Az amerikaiak hunyorogva bámulták a városkapu rom­jait, s buzgón csattogtatták fényképezőgépüket. A vezető most németre fordította a szót: — Itt, ahol most állunk, meine Damen und Herren __ A kikötő már nem lehetett messze. A poros, forró levegő­be a közeli tenger sós illata vegyült. Mintha a hőség is alábbhagyott volna. Előttük, az útkanyarnál terméskőből épült házacska állt. Mögüle tisztán hallatszott a hullám­verés. Előtte néhány ciprus, s dús lombú narancsfa állt. A fák alatt kecske lábú aszta­lok, kockás abrosszal leta­karva. A bejárat fölött gya­korlatlan kézzel pingált cég­tábla: Vendéglő a Vezuvhoz. A nemelek otthonosan rendezkedni kezdtek, össze­tolták az asztalokat, s mint­ha megszokott müncheni sö­rözőjükben ülnének, zajosan elhelyezkedtek. Az amerikai­ak jegelt italt kértek, s rágó­gumit rágtak. A fiú kiválasztott egy ár­nyékos helyet, s asztalhoz invitálta a lányt. Bemutatkoz­tak. A tulajdonos nászuta­soknak nézte s személyesen szolgálta ki őket. Sült halat kértek, s hozzá vörös bort. A gazda serény buzgólkodással töltötte meg a poharakat. Ket­tőt a vendégeknek, a harma­dikat magának. Áradó szavak­kai köszöntötte egészségük­re, meg arra, hogy gazdag gyermekáldás tetézze boldog­ságukat. A lány zavarba jött, de poharát fenékig kiitta. Ké­sőbb a gazda széket hozott magának, s három teli üveget tett az asztalra. A németek brúdert ittak, s diáknótákat énekeltek. Kétszó- lamban fújták, s a strófák vé­gén sűrűn ismétlődik a hol- lalá. A jenkik fogadásokat kö­töttek, hogy asztal alá isszák egymást. A tulajdonos jókedvű volt, mostanában fellendült az üz­let. Szerette volna valamivel megajándékozni a fiatalokat. Valamivel, ami pénzbe se ke­rül. Közelebb húzódott hozzá­juk: — A romoktól jönnek, ugye? Látták a régi városka­put, ahol a katona holttestét kiásták? Maguknak is azt mondták, ugye, hogy őrségben érte utol a halál. No, én mást mondok. Ügy, ahogy az öre­gektől hallottam. Lenn, a tengerparton, a ki­kötői út végénél egy katona állt. Alkonyodott. A tenger vi­ze pirosra vált, s a katona a vizet nézte. Rövid kardja, ta­rajos sisakja is vörös fényben csillogott, bőrét bronz színű­re égette az erős pompéji nap. Vágyakozva nézte a tengert, szeme a láthatatlan túlsó par­tot kereste. Rómára, az ottho­ni lányokra gondolt. A néptelen úton most fehér ruhás nő közeledett. Könnyű léptekkel suhant el a babér­liget mellett. A katona a vizet nézte és egy sikolyt hallott. Megfordult, s a liget felé fu­tott. A fák között megpillan­totta a fehér ruhást. Egy fá­nak támaszkodott, kezével görcsösen ölelte a fa derekát. Haja kibomlott, melle zihált. Lába előtt zörgött a fű: egy sikló sebesen menekült. A katona szelíden lefejtette a fa derekáról a görcsbe me­revült fehér ujjakat. A nőt gyengéden a fűre fektette, s a sisakjával legyezgette. Kis idő múltán komoly, sötét szempár nézett vissza rá. — Nagyon megijedtél? — kérdezte a katona. — Nagyon — jött az elhaló válasz. — Szerencséd volt: a sikló nem veszélyes. De járhattál volna rosszabbul is. Mi jutott eszedbe, alkonyaikor a kikö­tőnél kóborolni, egyedül? A nő nem felelt, összevon­ta keblén a ruháját. A katona folytatta: — A ruhád finom kelméből készült, karodon drága éksze­rek ragyognak. Errefelé sok a rabló. Kifoszthattak volna ... Asszonynak látszol. Mit keres­tél ilyenkor a városkapun ki­írni? Az asszony felkapta fejét, s a katona szemébe nézett: — Római vagy, ugye? Ér­zem a beszédeden. Én is római vagyok. Philomene a nevem. Eltaláltad, asszony vagyok. És gazdag. Ez a gyűrű a tiéd, csak hallgass. Ne faggass to­vább. Kísérj el a kapuig ... Nem szabad, hogy együtt lás­sanak bennünket. Gyere... A kapunál elváltak. Az asz- szony még egyszer visszané­zett, kezével intett, s elosont. A katona künn maradt. Nem akart az asszonyra gon­dolni, de aznap éjjel róla ál­modott. Komoly, fekete sze­méről, hosszú hajáról. A sze­me olyan ragyogó volt, mint a nap Róma egén, és olyan mély, mint a tenger Ostia öb­lében. A hajával álmodott és érezte illatát. Nyugtalanul jár­ta az utcákat, hátha találko­zik vele. Hűvös templomok mélyén, gyalogliintók függö­nye mögött kereste. Napról napra jobban szerette. A nevét százszor is elismételgette: Phi­lomene. Mintha kis patak cso­bogna ... Járta a díszes pompéji te­reket, az idegen utcákat és egy napon meglátta. Cifra pa­lota kapuján fordult be éppen. A katona utána ment a már­ványlépcsőkön. Sokáig bo­lyongott a palotában. A belső udvarban ezüstösen csilingelt a szökőkút vize. Az átrium üres volt. Három termen is át­haladt, s a negyedikben meg­találta. Heverőjén ült, olaj­bogyót csipegetett. — Philomene — szólt re­megve a katona — csakhogy megtaláltalak! Mit tettél ve­lem? Nem bírlak elfeledni! — Látott valaki bejönni? — kérdezte az asszony. — Senki. — Tudod, ki vagyok én? Caius felesége. Tudod, kicso­da Caius? A császár rokona és kegyence. Ha itt találnak, vé­ged. Szép szemével kihívóan nézte a katonát. Az lassan, nyugodtan mondta: — Akkor hát meghalok ér­ted, Philomene. Azt sem saj­nálom, csakhogy láthatta­lak. Az asszony lesütötte szem­pilláit: — Merész vagy, katona ... Már napok óta vártalak. Most menned kell, de találkozni akarok veled. Te szép vagy és fiatal. Caius csúnya és öreg. Találkozni akarok ve­led. Holnapután, alkonyaikor várj rám a városkapunál. Menj ... és várj ... A katona elment. Fejét má­morosnak, testét könnyűnek érezte. Philomene! Mint a patak csobogása, olyan a ne­ved. Mint a fehér hó Gallia hegyein, olyan a kebled. A halhatatlan istenek adjanak neked örök ifjúságot! Mámorosán járt a katona, s már nem gondolt az ott­honi lányokra. A holnap- utánt várta. Az első nap megmozdult a föld. A katona nem érezte. A második napon már dü­börgőit, s az út porát fel­verték a menekülők. A ka­tona Philomenere gondolt, a csókját szomjazta. A harma­dik napon délben már a városkapunál állt a katona. A föld szüntelenül morajlott, s a Vezúv ormán veres láng- nyelvek csaptak fel az égre. A katona sétált és mosoly­gott. Philomenet várta. Aztán eljött az alkonyat. A föld megrendült, a sziklák megrepedeztek. A Vezúv tor­kából izzó lávafolyam tört elő, s mint sistergő tűzkígyó kúszott a város felé. Az eget füstfelhő takarta és a per­zselő hamu Pompéjire hul­lott. A varosból most már szün­telenül ömlött a menekülök árja. Kibomlott hajú, esze­lős nők, rémült férfiak to­longtak a kikötőben. Hajóra szálltak. A katona ott állt a város­kapuban és a tengert nézte. Rákiáltottak: — Fuss te is! Menekülj! A katona nemet intett. Me­nekülni? Amikor Philome­net várja?! Hátát a falnak vetette és közeli boldogsá­gára gondolt. A hegy most újra megráz­kódott, s a sziszegve kúszó lá­va betemette a leatonät... A gazda újra töltött a po­harakba, s a fiatalokra kö­szöntötte: a boldogságukra! A lány végigsimította sző­ke haját, s halkan megkérdez­te: — És az asszony? Philome­ne? A gazda kelletlenül vállat vont: — Már az első napon elme­nekült, férjével és szolgá­lóival. A hajón phalernumi bort ittak és Philomene egy­szer se gondolt a katonára ... Idegen ötlet nyomán írta: Nyíri Éva láthatják a napot. A magas hegyekkel körülvett keskeny völgy mélyén élő emberek, december 21-én búcsút vet­tek az éltető napfénytől. A KATONA

Next

/
Thumbnails
Contents