Pest Megyei Hirlap, 1965. január (9. évfolyam, 1-26. szám)

1965-01-07 / 5. szám

1965. JANUÁR 7, CSÜTÖRTÖK püsi MEGYEI CIKKÜNK NYOMÁN: A vetsési savanyú káposztából, mint savanyí­tottból. A nyers káposztára kötött szerződés feltételei szerint év végén 1 forint 30 fillért, ha a termelőszövetkezet tá­rolja és februárban adja át, 1 forint 90 fillért fize­tünk kilójáért. A savanyú káposzta hivatalos termelői ára 2,60 forint, s egy kilo­gramm nyers káposztából körülbelül 60 deka savanyú káposzta lesz, tehát a nyers káposztára történő szerződés egyáltalán nem jelent vesz­teséget a termelőszövetkezet­nek. A vecsésiek túlzott biz­tonságra törekednek, s az áru egy részét le szeretnék szerződni, míg másik -részét ugyancsak savanyú káposzta­ként piaci áron szeretnék eladni. Mi a termelőszövet­kezeteken és a vecsési ká­posztasavanyító gazdákon a magunk erejéhez képest se­gítünk, de kérjük őket; a la­kosság nyers káposztával való ellátása érdekében ne ragaszkodjanak csak a sava­nyított káposztára való szer­ződéskötéshez.” MAI ROMAN IPARMŰVÉSZET A Kulturális Kapcsolatok Intézete és a Kiállítási Intéz­mények közös rendezésében január 7-én délután négy órai kezdettel nyílik meg az Ernst Múzeumban a Mai román iparművészet kiállítása. Meg­nyitó beszédet mond Somogyi József Kossuth-díjas szob­rászművész, a Magyar Kép­zőművészek Szövetségének al­el nöke. A rádió és a televízió mai műsora KOSSUTH RADIO 8.15: Időszerű nemzetközi kér­dések (ism.) 8.25: Operamuzsika. 9.05: Elbeszélés. 9.25: Katonadalok. 10.10: A gyermekrádió műsora. 10.50: Kamarazene. 12.15: Tánczenei koktél. 12.55: Vita a korszerű gaz­dálkodásról. 13.15: Zenekari mu­zsika. 14.10: Gyermekdaljáték rész­letek. 14.25: Zenés országjárás. 15.00: Kórusok műsorából. 15.40: Regény folytatásokban II. rész. 16.10: Operarészletek. 17.05: Tudo­mányos híradó. 17.20: Könnyűze­nei híradó. 18.07: így láttam Ja­pánt — riportsorozat. 18.17: Bach: Máté Passió. 22.45: Népdalok. 23.15: Versek. 23.30: Könnyűzene. PETŐFI RADIO 14.00: Könnyűzene. 14.25: Operett- finálék. 15.05: Agay Karola és Réti József énekel. 15.40: Tánczene. 16.43: Elbeszélés gyermekeknek. 17.05: Pergolesi: Két concerto. 17.30: Vájná János írása. 17.40: Hangverseny a stúdióban. 18.15: Könnyűzene. 19.00: Mi történt a nagyvilágban. 19.35: Műfordítók műhelyében. 20.00: Hanglemez­gyűjtők húszperce. 20.20: Könyv­ismertetés. 20.30: Élőszóval muzsi­kával. URH 18.40: Jugoszláv népdalok. 19.00: Anna Moffo és Nicola Rossi-Le- menni énekel. 19.35: Tánczene. 20.30: Vita Darvas József: Részeg eső című drámájáról. 21.00: A XX. század zenéjéből. TELEVÍZIÓ 17.05: Iskola-tv. Kémia a közép­iskolák I. oszt. számára. A kémiai számítások (ism.)^ 17.43: Hírek. 17.50: Bagolyvár (6—9 éveseknek). 1. Cinke-szállás, 2. A bólogató tig­ris. 18.30: Mezőgazdasági szakfilm­sorozat. A vegyipar és az állatte­nyésztés. 18.55: Telesport. „Az év ifjúsági sportolója” tv-vándordíj átadása. 19.20: Esti mese. 19.30: Tv- híradó. 19.50: Napi jegyzetek. 19.55: A jövő hét műsora. 20.10: A zöld szörnyeteg. Magyarul beszélő NDK-film. II. rész. (14 éven felü­lieknek). 21.30: Parabola. 21.50: Próza a Pódiumon. Ady Endre: A Zenóbia faluja. Elmondja: Sütő Irén. 22.00: Tv-híradó. 2. kiadás. 22.20: Vendégkönyv. A Lars Aage Jessen dán dzsesszegyüttes műso­ra. rtmnap 1965 január 7., csütörtök, Attila napja. A nap kél: 7.32 órakor, nyugszik: 16.09 órakor. A hold kél: 10.10 órakor, nyugszik: 20.41 órakor. Várható időjárás: felhőát­vonulások, helyenként hava­zással, havasesővel. Időn­ként élénk északnyugati szél. A hőmérséklet alakulá­sában lényeges változás nem lesz. 20 1945. január 7-én Szegeden meg­alakult a Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség (MADISZ) szervezete. — A Monori Állami Gaz­daság fatelepén és központ­jában dolgozó fiatalok fel- szabadulásunk 20. évforduló­ja tiszteletére vállalták, hogy 150 mázsa hulladékvasat és 10 mázsa papírt gyűjtenek, valamint 300 társadalmi órá­val vesznek részt parkosítási munkákban. — Penc község határában Süti pusztán, keddre virra­dó hajnalban kigyulladt a Budapesti Hídépítő Válla­lat deszka lakóbarakkja. A kályha túl közel volt a fal­hoz és a sugárzó hő hatására kapott lángra a barakk. Az anyagi kár 2500 forint. — A nagyüzemi palánta- ültetés gépesítéséről tart előadást péntek este Sz. Tóth László, a nagykőrösi Sza­badság Termelőszövetkezet alszegi klubjában. 20 Eve, — Az úri KISZ-esek vál­lalták, hogy 470 óra társadal­mi munkával járulnak hozzá a helyi földművesszövetkeze­ti boltok tatarozásához. — 2163 Don Quijote. A barcelonai Joan Sedo Peris- Mencheta a Don Quijote 2163 kiadását gyűjtötte össze a világ minden tájáról. Cer­vantes műve egyedül Fran­ciaországban 409 kiadást ért meg. — Tízesztendős a váci mé­hészek szakcsoportja. A tíz év alatt összesen 600 mázsa mézre kötöttek szerződést. — Kétezerötszáz tonnás szálloda. Angliában össze­rakható szállodát készítettek, amelyet ezer darabban két hajó szállít Gibraltárba. Az alkatrészek összsúlya 2500 tonna. EZ IS MEGOLDÁS 1945. január 7-én halt meg Pász­tor János szobrászművész, az Országház előtti Rákóczi-szobor alkotója. A budapesti Iparművé­szeti Iskolában tanult,. majd két esztendőt tanulmányokkal Pá­rizsban töltött, s utána Hódme­zővásárhelyen telepedett le. Itt főképpen a környékbeli nép jel­legzetes alakjait és a népi élet jeleneteit választotta művei tár­gyául. A népéletből vett alakjai mellett a felületet lágyan érzé­keltető realista márványaktjai­val, valamint képmásszobrokkal ért el sikereket. Csakhamar rá­tért a nagyobb méretű alkotá­sokra. 19Í2-től Budapesten élt és munkálkodott. Az ő műve a Sza­badság-hegyi csillagvizsgáló mel­lett felállított „Ad astra”, Tompa Mihály margitszigeti, Gvadányi József rudabányai, Imre József orvostanár hódmezővásárhelyi, a Testnevelési Főiskola Kinizsi- és Toldi-szobra, valamint a székes- fehérvári és szentesi hősök em­lékmű, a budai Bécsikapu tér Kazinczy Ferenc emlékkútja és a szegedi városi díszkút. (Komádi István rajza) — Ejtőernyős golflabda. Azok az amerikaiak, akik sa­ját kertjükben akarnak golf­tréninget folytatni, ejtőer­nyős labdát vásárolnak, amely nem repül oly messzi­re, mint a rendes golflabda. — A legújabb párizsi divat a sáslevél-paróka, zöld or- gandiból. — Százötven hektár új er­dőt telepített ősszel az állami erdőgazdaság ceglédi kiren­deltsége. Idei fásítási tervük 3000 hektár. A tervek szerint a kirendeltség ez évben 13 000 köbméter fát termel ki. HÉTFŐ, JANUAR 1L Kossuth rádió: 8.15: Köny- nyű dallamok. — 9.00: Nép­művelők figyelmébe! Ami a számok között van. — 9.15: A bét zeneszerzője: Hin­demith. — 10.10: Észter­lánc, eszterlánc . . . -*■ 10.36: Népi zene. — 11.00: Iskola­rádió. — 11.30: Meyerbeer operáiból. — 12.10: Minden­ki kedvére! — 14.10: Vála­szolunk hallgatóinknak. — 14.25: Szimfonikus zene. — 16.10: A Gyermekrádió mű­sora. — 16.50: Könyvről könyvre. 17.00: ötórai tea. —- 18.10: így láttam Ja­pánt! Vm. rész. — 18.25: Téma és variációk. Schu­bert: A halál és a lányka. — 18.43: A megtalált mezs­gye. — 19.03: Zenés posta. — 20.30: Wagner operáiból. — 21.00: Grisa őrmester. Arnold Zweig regényének rádió változata. — 22.15: Operettrészletek. — 23.00: Kamarazene. — 0.10: Gil­bert Bécaud énekel. Petőfi rádió: 14.00: A XVII. kerületi' Liszt Ferenc Kórus énekel. — 14.25: Ope­rettrészletek. — 15.05: Ma­gyar nóták. — 15.40: Elő­dök, hagyományok. — 16.00: Szimfonikus könnyű­zene. — 16.20: Egy ária több arca. Wagner: Tann- - häuser. Római elbeszélés. — 17.05: Lányok, asszo­nyok ... — 17.35: Édes >■ anyanyelvűnk. — 17.40: Vá- czi Károly és Dunszt Mária hangversenye. — 18.15: Bo­rostyán, a tenger aranya. — 18.35: Népi zene. — 19.00: Mi történt a nagyvilágban? — 19.15: Fúvószene. — 19.30: Gazdaszemmel hazánk me­zőgazdaságáról. KEDD, JANUAR 12. Kossuth rádió: 8.15: Ope­rarészletek. — 8.53* Zenei műsor — 9.24: Szemérmes ateisták. Kamondy László rádiójátéka. — 10.10: Köny- nyűzene. — 11.00: Iskolará­dió: 1. Pályaválasztás előtt. 2. Angol. — 11.30: Kamara­zene. —- 12.15: Tánczene. — 13.00: Gazdaszemmel a nagyvilág mezőgazdaságá­ról. — 13.15: Francia mu­zsika. — 13.45: Fiatalok stúdiója: Sámánok. — 14.10: Falusi délután... — 1610: Az Alekszandrov együttes műsorából. — 16.20: A soknevű királyfi. Székely népmese. — 16.35: Ifjúsági Magazin. — 17.00: Népdalkincsek a Szigetor­szágból. I. Skót, angol és ír népi muzsika. — 17.23: Rádióiskola. — 18.08: így láttam Japánt! IX. rész. — 18.23: Az opera fellegvárai. A Milánói Scala. Előadás. — 19.25: A Szabó család. — 20.20: Earl Grant orgonái. — 20.30: Két színész — egy út... Horváth Teri és Szirtes Ádám előadóestje. — 22.20: Népi zene. — 22.50: Mai szemmel. — 23.00: Ze­nekari muzsika. — 0.10: Operettrészletek. Petőfi rádió: 14.00: Ci­gánydalok. — 14.25: Kóru­sok — 15.05: Stefánia Woy- towicz énekel. — 15.45: Hol van a hóhatár? Előadás. — 16.00: Tánczene. — 17.05: Amiről a közgazdászok vi­táznak: Az árrendszer. — 17.15: Gyarmati Vera és Ka­tona Agnes hangversenye. — 17.45: Népi zene. — 18.15: Rádióegyetem. — 18.45: Fú­vószene. — 19.00: Mi tör­tént a nagyvilágban? — 19.15: Könnyűzene. SZERDA, JANUAR 13. Kossuth rádió: 8.15: Nem boszorkányság — technika. — 8.35: Rádióoperettekből. — 9.00: Rádióiskola. — 9.33: Szórakoztató muzsika nyugdíjasoknak. — 10.10: Napirenden — 10.15: Zene­kari muzsika. — 11.00: Is­kolarádió: Munka és er­kölcs. — 11.15: Richard Strauss: Salome. Az opera fináléja. — 1133: A Szabó család. — 12.15: Népdalcso­kor. — 13.00: Műszakiak klubja. — 13.15: Wilhelm Backhaus zongorázik. — 13 40: A megtalált mezsgye. — 14.10: Helmuth Zacharias zenekara játszik. — 14.25: Lányok, asszonyok... — 14.55: Operarészletek. — 15.40: A magyar jakobinu­sok. Krúdy Gyula regénye folytatásokban. IV. rész. — 16.10: Tánczenei koktél. — 17 05: így láttam Burmát! X. rész. — 17.20: Magyar nóták. — 18.15: Benjamino Gigli énekel. — 18.58: Az Ifjúsági Rádiószínpad be­mutatója: A hazug fiú. Rá­diójáték. — 20.25: Mit hall­gatja most szívesen? — 21.20: Gondolat. A Rádió irodalmi hetilapja. — 22.10: Időszerű nemzetközi kérdé­sek. — 22.25: Kamarazene. — 23.43: Operettrészletek. Petőfi rádió: 14.00: Két partizándal. — 14.25: Balett- zene. — 15.05: Délutáni fris­sítő! — 16.10: Kíváncsiak klubja. — 17.05: Énekkarok — 17.25- Riportműsor. — 17.40: Orvosi tanácsok: A hurutos betegségekről. — 17.45: Hirdetőoszlop. — 18.00: Borodin: Igor herceg. Polovec* táncok. — 18.15: Rádió-szabadegyetem. Ho­gyan segíti a távközlés a meteorológiát? — 18.40: A dzsessz kedvelőinek. — 19.00: Mi történt a nagyvi­lágban? — 19.15: Einem: Danton halála. Kétfelvoná- sos opera. — 20.05: Óda a nyugati szélhez. Shelley verse. — 21.05: Könyves­polc. CSÜTÖRTÖK, JANUAR 14. Kossuth rádió: 8.15: Idő­szerű nemzetközi kérdések. — 8.25: Schumann: ni. (Esz-dúr) ,,Rajnai” szimfó­nia. — 9.00: Rádióegyetem. A bolgár irodalom történe­te. V. — 9.30: Népi zene. — 10.10: A' Gyermekrádió mű­sora. — 10.50: Kamarazene. " iMírlav BBBgg 1965. január 11-tól 17-ig ALLANDO MUSORSZAMOK: KOSSUTH RÁDIÓ: 4.26: Rákóczi induló. — 4.30: Hírek, időjárásjelentés. — f Petőfi rádió: 7.30: Az unitárius egyház félórája. — 8.00: Miska bácsi leme­zesládája. — 8.30: Könnyű­zene. — 8.58: Operakalauz. Verdi: Aida. Ismertetés. — 10.00: Gazdaszemmel a nagyvilág mezőgazdaságá- róL — 10.15* Endrédi Mimi és Varga András énekel. — 10.40: Havas téli reggel. Versek. —* 11.00: Szimfo­nikus zene. — 12.43: Mit hallunk a jövő héten? — 13.35: Tánczene. — 14.25: Művészlemezek. — 15.10: Operettrészletek. — 16.10: Hosszú az út Agráig. Rá­diójáték gyermekeknek. — 16.55: Népdalok. — 17.15: Muzsikáló könyvek. — 18.15: Nagy idők — nagy emberek. — 19.50: Opera- részletek. — 20.45: A vilá­gítótorony őrének történe­te. A televízió műsora ^ időjelzés. — 18.00: Hirek. időjárási*lentés. — 19.54: Jó éjszakát, gyerekek! — £ £ 20.00: Esti krónika, Időiórásielentés. — 22.00:. 24.00: Hírek. Időjárásjelentés. — g jj 0.30: Himnusz. — Utána: Vízlelzőszolgálat. £ PETŐFI RADIO: 5.00—8.00: Reggeli zene. — Közben: »».10: Torna. — 6.30: Hirek. 6 b Időjárásjelentés. — 8.00: Hírek. ídőjárásielentés. — 8.05: Műsorzárás. — 13.50: Ide- g gén nvelvfl vízlelzőszolgálat.. — 14.10: Időjárás- és vízállásjelentés. — 15.00:, 2 21.00:. 23.00: Hírek. Időiárásielentés. 19.00:. — 11.33: Rádió-szabadegye­tem. — 12.15: Tánczene. — 13.00: Vita a korszerű gaz­dálkodásról. — 13.20: Zene­kari muzsika. — 14.10: A Gyermekrádió műsora. — 14.25: Könnyűzene. — 15.40: A magyar jakobinu­sok. Krúdy Gyula regénye folytatásokban. V. rész. — 16.10: Operarészletek. * — 17.04: Magyar népköltészet, magyar népdalok. — 17.24: „Generátor Generális új­éve ...” — 18.15: Részletek zenés játékokból. — 18.46: Böszörményi iskola. — 19.00: Könnyűzenei híradó. — 20.25: A Rádió lemezal­buma. — 22.20: Könnyűze­ne. — 23.12: Pásztori szere­lem. — 23.28: Útkeresés — a XX. század zenei kísérle­teiből. — 0.10: Csárdások. Petőfi rádió: 14.00: Rein- del: Magyar rapszódia. — 14-.25: Haydn-hangverseny. — 15.55: Tánczene. — 17.05: Csapó György Európai pil­lanatok című könyvének ismertetése. — 17.15: A ze­netörténet búcsúzó hősei. — 18.15: Örökké nyugtala­nul. Chinua Achebe nigé­riai író regényének ismer­tetése. — 18.40: Népi zene. — 19.00: Mi történt a nagy­világban? — 19.15: Pierre Fournier gordonka- és Jean Fonda zongoraestje. PÉNTEK, JANUAR 15. Kossuth rádió: 8.15: Édes anyanyelvűnk, — 8.20: Dal- lal-tánccal a világ körül. — 9.04: Derűs történetek. — 10.10: Az óvodások műsora. — 10.30: Versenyművek. — 11.00: Iskolarádió: 1. Az igaz barátság. 2. Angol. — 11.30: Tánczene. — ^2.15: Operarészletek. — 13.00: Ami a jövő hét zenei mű­soraiból kimarad. — 14.08: Liszt: h-moll szonáta. — 14.40: Vallomás pályámról. Az Ifjúsági Rádió műsora. — 15.00: Népi zene. — 15.40: A magyar jakobinusok. VI. rész. Krúdy Gyula regériye' — 16.10: Hindemith: A vi­lág harmóniája. Szimfónia. — 16.47: Ahol a rádió még sosem járt. Kömpöc. — 17.02: Tánczene. — 18.10: Üj Zenei Újság. — 18.56: Pó­dium 65! Budapest, aho­gyan nem ismerjük. — 22.25: Operarészletek. — 23. C5* Verbunkosok. — 23.40: Éji zene. Kórusok. — 0.10: Könnyűzene. Petőfi rádió: 14.00: Köny- nyűzene. —* 14.25: Válaszo­lunk hallgatóinknak. — 14.40: Tánczene. — 15.05: Erkel: Dózsa György. Je­lenet. — 15.20: Korunk kér­dései. — 15.40: Történelem és muzsika. — 16.10: Könnyűzenei híradó. — 17.05: Rádióegyetem. Zenei tagozat. Beethoven: VI. rész. — 17.55: Beszélgetés Farkas Ferenccel színpadi és filmzenéiről. — 19.00: Ml történt a nagyvilágban? — 19.15: Virágénekek. — 19.40: Láttuk, hallottuk . . . SZOMBAT, JANUAR 16. Kossuth rádió: 8.15: Lá­nyok, asszonyok . . . — 8.35: Reggeli hangverseny. — 9.20: A balkáni gerlék in­váziója. Előadás. —- 9.30: Népi zene —■ 10.10: Húsz év magyar hangjátékaiból. —• 11.16: Zenei műsor. — 12.15: Tánczenei koktél. — 13.00: Mai magyar elbeszélők. Sarkad! Imre: Diák a ta­nyán. — 13.15: Anyegin. Részletek az operából. — 14.10: Bartók: II. vonósné­gyes — 14.40: Mi történt a héten a nagyvilágban? — 14.55: Hét vége ... — 17.05: Lapozgatás új könyvekben — 17.25: Népi zene. — 18.14: Kari Böhm próbál. — 19.00: Made in Hungary. — 19.30: Bellini-áriák. — 20.25: Ka­barékeverék. — 22.30: Tánc­zene. Petőfi rádió: 14.00: Váry Ferenc—Weöres Sándor: Kórusszvit. — 14.25: Aktuá­lis műsor. — 14.35: Fúvós­zene. — 15.05: Nem mind Moha, aki törpe . . . Rádió­játék kicsinyeknek. — 15.47: Heti hangversenykalauz. — 16.38: Hogyan borotvál­tak meg engem? Makszim Gorkij írását rádióra alkal­mazta Berza László. — 17.05: Zenés találkozó. — 17.55: Orvosi tanácsok: A fáradtságról. — 18.00: Nóta­csokor. — 18.42: Miért szép? Kosztolányi Dezső Halotti beszéd című verséről. — 19.05: Antal István hang­versenye. — 19.30: Hangle­mezparádé. — 20.16: Szim­fonikus zene. VASÁRNAP, JANUAR 17. Kossuth rádió: 8.10: Rita Streich és Nikolaj Gyaurov énekel. — 8.50: Édes anya­nyelvűnk. — 8.55: Gyer­mekkórusok. — 9.05: Diák­élet. — 9.55: Vasárnap dél­előtt. A Rádió Magazinja, II. évfolyam, 1. szám. — 12.15: Népi zene. — 12.45: Rádiólexikon. — 13.15: Or- mándy Jenő két szimfóniát vezényel. — 14.28: Dezséry László olvassa fel írását. — 14.35: Dalról dalra. — 15.00: Emberek — kívánságok, 1965. — 16.05: Donizetti: Ri­ta. Egyfelvonásos vígopera. — 16.57* Két Magyarország. VII. rész. Karsai Elek dr. összeállítása. — 17.27: Ze­nés párbaj. — 18.05: Leány­vásár. Részletek az ope­rettből — 18.30: Pillantás a nagyvilágba. — 18.50: Ka­marazene. — 20.10: Népi zene. — 20.31: Vássza Zse- leznova. Makszim Gorkij drámája. — 22.25: Schubert: C-dúr vonósötös. — -23.08: Üj Magyar Múzsa. Mátyás Ferenc versei. — 23.18: Verbunkosok. — 0.10: Mad­rigálok. Hétfő, január 11. 19.33: A muzsika barátai­nak. Mozart-hangverseny közvetítése az Erkel Szín­házból. Kedd, január 12. Iskola-tv.: 8.05: Orosz. — 9.00: Környezetismeret. — 10.05: Tanulmányi kirándu­lás — 11.00: Angol. — 14.00: Orosz. — 14.55: Környezet­ismeret. — 15.50: Tanulmá­nyi kirándulás. — 17.00: An­gol nyelv kezdőknek. — 17.55: Az Iskola-tv postája. — 18.10: Hírek. — 18.15: Ta­pasztalatok, tanulságok. — 18.30: A kerámia mesterek Bolgár kisfilm. — 18.50: Az orvos válaszol. — 19.00: Visegrád. A Magyar TV ri­portfilmje. — 19.20: Esti me­se. — 19.30: TV Híradó. — 19.50: Napi jegyzetünk. — 19.55: Érmek és érmesek. Visszapillantás a tokiói olimpiára. — 20.10: Nehéz emberek. Magyar film. — 21.30: Az „Üj India” Mű­vészegyüttes műsorából. — 22.00: TV Híradó, 2. kiadás. Szerda, január 13. 9.40: Nehéz emberek. Ma­gyar film. — 11.00: Az „Üj India” Művészegyüttes mű­sora. — 11.30: A kisfilmek kedvelőinek: 1. Tehetség. Szovjet bábfilm. 2. Don Pedro. Jugoszláv bábfilm. — 17.33: Hírek. —• 17.40: A Magyar Hirdető műsora. — 17.50: Paletta. — 18.20: Kis­film. — 18.40: Autósok, mo­torosok. — 18.55: Esti mese. — 19.05: Közvetítés a pécsi Nemzeti Színházból. Soszta- kovics: A kisvárosi Lady Macbeth. Opera négy felvo­násban. — 22.45: TV Hír­adó. 2. kiadás. Csütörtök, január 14. 17.05: Iskola-tv. Fizika. — 17.43. Hírek. — 17.50: Egy különös hangjegy. NDK- kisfilm. — 18.10: A jövő hét műsora. — 18.25: Mezőgaz­dasági szakfilmsorozat. Gé­pek a kertészetben. — 18.55: Telesport. — 19.20: Esti me­se. — 19.30: TV Híradó. — 19.50: Napi jegyzetünk. -- 19.55: Albert Schweitzer 90 éves — 20.20: Bakfis. Ma­gyarul beszélő lengyel film (csak 14 éven felüliek­nek!). — 21.30: Beszélgetés dr. Valkó Endrével. — 21.45: A Barangolás vendégköny­ve. — 22.05: TV Híradó, 2. kiadás. Péntek, január 15. 8.05: Iskola-tv. Fizika. — 9.40: A zöld szörnyeteg, III. rész.1 Magyarul beszélő NDK-film (csak 14 éven fe­lülieknek!). — 10.50: Tele­sport. — 11.05: A jövő hét műsora. — 18.30: Téli falusi esték. A mezőgazdaság helyzete és fejlődésének főbb irányai. Szombat, január 16. 17.23: Hírek. — 17.30: Új­donságok, érdekességek a mezőgazdaságban. — 17.40: Van kedve táncolni? Köny- nyűzenei műsor. — 18.15: Magazin. A TV Híradó mel­léklete. — 18.35: Hétről hét­re. — 18.45: Esti mese. — 18.55: Rajk András színházi jegyzete. — 19.05: Közvetítés a Madách Színházból. Shakespeare: Ahogy tet­szik. Vígjáték 2 részben. A közvetítés szünetében: TV Híradó. — 22.10: TV Híradó, 2. kiadás. Vasárnap, január 17* 8.45: Iskola-tv. Kémia. — 9.15: Az Iskola-tv jövő heti műsorának ismertetése. — 9.20: Iskola-tv. Angol. — 9.35: Hétmérföldes kamera. Üttörőhíradó. — 9.55: Sta­féta. Az Intervízió gyer­mekműsora Varsóból. — 11.00: Barbosz. Szovjet kis­film. — 11.10: Látogatás a Tretyakov Képtárban. — 11.45: Falusi könyvespolc. — 15.00: A Magyar Hirdető műsora. — 15.10: Muzsikus fiatalok. — 16.30: Mezőgaz­dasági szakfilmsorozat: Gé­pek a kertészetben. — 17.00: Magyar műkorcsolya-baj­nokság — 18.25: Kisfilmek és alkotóik. Bemutatjuk Macskássy Gyula és Várnai György rendezőket. — 19.10: Hobbyk. Hüllők a lakásban. — 19.20: Esti mese. — 19.30: TV Híradó. — 19.50: Ma este Urbán Ernő dedikál. — 20.00: Gyógyultan elbocsát­va. Magyarul beszélő nyu­gatnémet film (csak 14 éven felülieknek!). — 21.25: Slá­gerköszöntő. A szilveszteri tánczenei műsor ismétlése. — 22.05: Telesport. — 22.25: TV Híradó, 2. kiadás. (A Magyar Rádió és Tele­vízió a műsorváltoztatá1 jogát fenntartja.) Savanyú a vecsési káposzta — címmel december 20-i szá­munkban megírtuk, milyen nehézségekbe ütközik újab­ban a vecsési savanyú ká­poszta értékesítése. A fel­vásárló szervek ugyanis leg­inkább csak nyers állapot­ban hajlandók átvenni a Zöld Mező Termelőszövetkezet ká­posztáját. Ez a termelőszö­vetkezetnek — mivel három savanyító üzemet is beren­dezett — tetemes bevétel- csökkenést jelent. Emellett a piacokra is kevesebb jut a vecsési savanyításból. A vita — mint írtuk — még tart a termelőszövetkezet és a fel­vásárlók között. A cikk meg­jelenése után az alábbi le­velet kaptuk a Szövetkeze­tek Pest megyei Értékesítő Központja igazgatójától, Dö­mötör Józseftől: „A megjelent cikkel kap­csolatosan megállapítottam, hogy az abban és különö­sen annak második részé­ben foglaltak teljes egészé­ben megfelelnek a pillanat­nyi helyzet teremtette való­ságnak. Kiegészítésként csak annyit szeretnék közölni; a vita már befejeződött a ve­csési termelőszövetkezettel, mivel utasítást adtam, ille­tékes osztályunk az idén is azonos mennyiségű savanyú káposztára szerződjön a tsz­szel, abban az esetben, ha a tsz nyers káposztát is haj­landó eladni. Meg kell jegyezni, hogy a termelőszövetkezetekkel a sa­vanyú káposztára való szer­ződéskötést 1964-ben felettes hatóságunk letiltotta. Szük­ségesnek tartottam a nem savanyított káposzta szállí­tásához kötni a savanyított átvételét, mivel a megye, a főváros és a közületek kö­rülbelül háromszoros meny- nyiséget igényelnek nyers

Next

/
Thumbnails
Contents