Pest Megyei Hirlap, 1965. január (9. évfolyam, 1-26. szám)
1965-01-24 / 20. szám
Három újonc házatáján A területi labdarúgó-bajnokságból a három győztes, a dunakeszi Vasutas, Nagykáta és Törökbálint jutott a megyébe. Mi újság a három újonc házatáján? Ebből gyűjtöttünk ösz- sze kis csokrot. A csapatok „történelméből” az is kiderül, hogy az újoncok nem teljesen újoncok, hiszen évekkel ezelőtt már játszottak a megyei bajnokságban. Dunakeszi Vasutas Dunakeszin helycsere történt. A kiesett Kinizsi helyett a Dunakeszi Vasutas képviseli majd a községet. A nagy múlttal rendelkező vasutasok 1957- ben szerepeltek utoljára a megyei bajnokságban, majd 1961-ig a járásban gyűjtögették a pontokat. A területen az 1961—62-es évadban a harmadik, a következő esztendőben a második helyen végeztek. 1964 nagy sikert hozott. Csupán egy vereséggel, kitűnő Ö9:21-es gölaránnyal 8 pont előnnyel szerzett aranyérmet az Északi-csoportban a csapat — Január 5-e óta folyik a felkészülés, s február 28-án fejeződik be az alapozás, amelynek műsorán heti négy edzés | pedig szerepel — mondotta Jeszmás György edző. — Hat előkészületi mérkőzést vívunk a tavaszi rajtig. A játékosállomány annyiban módosult, hogy Sólymost Tibort, a Vasas igazolta le kapusnak, Szántai pedig bevonult katonának. Két játékost igazoltunk, az egyik Debreceni László, a felsőgödiek volt kapusa, a másik Szalai Kálmán, aki a Dunakeszi Kinizsiből jött át. Solymosi Tibor eltávozása bizony érzékenyen érintette az egyesületet, ugyanakkor a sportkör jó nevelőmunkáját is dicséri. Hogy megfelelőbb körülmények között tudják fogadni a vendégcsapatokat, korszerűsítik az öltözőt, bevezetik a melegvíz-szolgáltatást. A Vasutas azzal a célkitűzéssel rajtol, hogy bentmaradjon a megyei bajnokságban. Nagykátai Vörös Meteor — Régi vágyunk vált valóra, hogy idén a megyebajnokságban játszhatunk. Utoljára 1954—55-ben szerepeltünk ebben az osztályban, amely akkor még kétcsoportos volt. A csapat azonban csak átszállójegyet váltott, hiszen kiestünk a Déliből. Részben azért, mert a következő esztendőtől már egy csoportban rendezték a küzdelmeket. Azóia hiába pat végeztünk a járási bajnokság élén, elvéreztünk az osztályozókon. A területi bajnokság bevezetése óta mindig az élmezőnyben tanyáztunk. Az 1962—63-as idény végén például a második helyen végeztünk. 1964-ben végre kivívtuk a területi Déli-csoportjának elsőségét, 2 pont előnnyel a Ceglédi Honvéd előtt, s ez a megyebajnokságba jutást jelentette — mondotta Kármán István, nagykátai csapatkapitány, az együttes legidősebb tagja. A most 34 éves középcsatár 1947 óta kergeti a labdát, s a csapat tavalyi 61 góljából „oroszlánrészt” vállalt. Az újoncgárda ma kezdi el a felkészülést a tavaszi idényre. ' Több mint valószínű, hogy Nagy Sándor tölti be az edzői tisztet. A játékos- állományban nincs változás, legfeljebb az, hogy két új játékossal erősít a csapat. Egyelőre hetente kétszer a gimnázium tornatermében gyakorolnak, vasárnaponként szabadban. Első edzőmeccsük február 18-án lesz a fővárosban, február 21-én pedig otthon játszanak a ká- taiak. A további előkészületi mérkőzések programja a Magyar Népköztársasági Kupa rajtjától függ. A sportkör vezetői tárgyaltak a Ferencvárossal, hogy még a tavaszi rajt előtt barátságos mérkőzésen Nagy- kátán vendégszerepei a magyar bajnok csapat. Az elmúlt esztendőkben átlagban mintegy ötszázan tekintették meg a bajnoki mérkőzéseket. A felsőbb osztályban bizonyára növekedik majd a nézőszám. Érdekesség még hogy az együttesben két testvér is játszik. Basa Mihály és Basa Ágoston hátvédek, a védelem gerincét képezik. Szeretnének ők is jó teljesítménnyel hozzájárulni az újoncsapat sikeres bemutatkozásához. Törökbálinti TC A törökbálintiak története hasonló az előző két csapathoz. Ök, akkor még PRÉKO néven az 1953/54-es bajnokságban szerepeltek a megyében, azután kiestek. 1957- ben a PRÉKO és a Törökbálinti Traktor fúziója révén jött létre a TTC. A csa- a területi megindulása óta csoportjában állandóan a 2—3. helyet foglalta el. — 1964-ben aztán megtört a jég — mondotta Szentkút! Ferenc intéző. — A tavaszi idény utolsó fordulójában átvettük a vezetést a diósdiakKétszcmélyes reka miék, garnitúrák, to- telásyalc részletfizetésre. Kérien dvi mentes árjegyzéket Román kórnitostól Budapest Nagymező u 66 SZ________________ T anuló-zongora olcsón eladó. Budapest. IV- Fóti út 62 re. Autó külső es belső takarót. 8 nap alatt készítünk. salát és hozott anyagból. Belső takarót lenvászonból. külső takarót (Donwátl kiváló víz hatlan dublé anyagból készítünk. Vidékre utánvéttel szállítunk. Pest megyei Ruhatisztító és Szolgáltató vállalat Budapest. XI,, Bartók Béla u. US Telefon: -67—642 ___________ A Ceglédi Közlekedésépítési Gép- iavító Vállalat autogén és villanyhegesztő szakmunkásokat keres felvételre Jelentkezni lehet: Cegléd. Külső- Kátal u. 35/a sz. Varrógépműszek'észt keres azonnali felvételre a Május 1. Ruhagyár ceglédi telepe. Vezetésben és szervezésben jártas, szakvizsgával rendelkező (kelmefestő, vegytisz. tító, fehérnemű mosó) művezetőt felveszünk. Fizetés kollektiv szerint. Nógrád megyei Patyolat Vállalat. Salgótarján. _____________ A váci üzemegységünk részére, gyakorlattal rendelkező raktárost azonnali belépésre keresünk. Jelentkezés a Szentendrei Betonárugyár- ban, Szentendre. Dózsa György út 34. szám alatt, a személyzeti vezetőnél. A Vízügyi Építő Vállalat Központi Gépjavító üzem építkezéshez 1 fő adminisztrátort felveszünk. Jelentkezni lehet Kövési építésvezetőnél. Ve- csés. Dózsa György út. __________________ A lig használt csővázas szobabútor eladó. Nagykőrös, Baross Gábor u. 12. tói, s ezt végig tartani tudtuk, 4 pont előnnyel zárva az évadot. A sikerhez nagyban hozzájárult a jó kollektív szellem, s az, hogy otthon még pontot sem vesztett a csapat. A TTC rendelkezett a legeredményesebb csatársorral a Közép-csoportban, ezt a 69 gól is bizonyítja. Ebből Szántó Ferenc középcsatár huszonnégyet szerzett, Pénzes János középhátvéd pedig rendre a mezőny legjobbjának bizonyult. Az. újonc törökbálintiak január 10-e óta heti három edzéssel készülődnek a szabadban. A budai hegyek közt gyakorolnak, s ez a terep igen jól fejleszti az erőnlétet. A csapat felkészülését Meri Ferenc edző aki megszakításokkal nyolc éve tevékenykedik az egyesületnél. A budaiak három leszerelt katonával', s a Bp. Spartacusból átigazolt játékossal erősítenek. Az első edzőmérkőzésüket február 11- én a fővárosban vívják, ösz- szesen 12 előkészületi találkozó szolgálja az eredményes felkészülést. Reitter—Solymosi Hétfőn az atléták is megkezdik... Üjabb vendégei lesznek hétfőtől a tatai edzőtábornak: a magyar atlétaválogatott keret több tagja is megkezdi a közös felkészülést az 1965. évi versenyidényre. — Elsőként négy kalapácsvető, valamint a közép- és hosszútáv- futó gárda „rajtol” — mondta Nyírő György, a MASZ főtitkára. — A többiek február l-től egyelőre Budapesten dolgoznak majd. Az MTS módszertani osztályán ezzel kapcsolatban közölték, hogy pillanatnyilag a felnőtt atlétaválogatott keret 86 férfi és 23 női versenyzőből áll. Rövidesen kialakítják a 120 tagú utánpótlás keretet is. A január 25-én Tatára utazó atléták között jóné- hány újonc is van. GOLOZON A tatai edzőtáborban lezajlott különböző edzőmérkőzések után szombat délután a fővárosban is sor került az év első labdarúgó eseményére. A Dél-Amérikába irányítja, [ készülő Vasas az NB in-ban szereplő Rákoscsabai TK ellen játszott kétszer 45 percet. Nagy tudás- és orődifferencia volt a két csapat között, végül is a budapesti „nyitány” a2 gólt eredményezett. Vasas—Rákoscsabai TK 21:1 (10:1) A piros-kékek Solymosi — Ihász Rozsnyó, Sárosi — Sas, Berendi — Molnár II, Machos, Matliesz, Puskás, Farkas összetételű tizeneggyel kezdtek. A két félidő alatt csak a halszélen történt változás. A 30. perc táján megsérült Farkas helyére Szimcsák állt be. SAKK PAPP LACI BAGÓN Plakátok hirdetik község- szerte Bagón, hogy kedves vendég érkezik ma délután a művelődési házba Papp László háromszoros olimpiai ökölvívó-bajnokunk, aki ezt követően éveken át a profi-ringben is veretlenül állta meg helyét. Papp László még pályafutása elején járt a Pest megyei községben s akkor így búcsúzott: — A. viszontlátásra! E viszontlátásra ma délután két órai kezdettel végi-e ^or kerül. Papp Laci vetítettképes beszámolót tart az ökölvívásról. Köztudott, nogy az aszódi járásban a labdarúgás a legnépszerűbb sportág. De ha nem is nagyon űzik jelenleg még az ökölvívást a sportoló fiatalok, ez nem jelenti, hogy nem népszerű. Minden bizonnyal Papp László mai bagi látogatása jó propagandája lesz az ökölvívó sportnak, s pár fiatal szurkoló kedvet kap: ringbe szállni... A megyei sakkcsapat-bajnokság küzdelmei során az elmúlt héten a Dunaharaszti MTK 9:3 arányban győzött Nagykáta ellen. A Schubert— Szíván játszmával folytatódott, illetve befejeződött a Dunaharaszti MTK—Pilisi Bányász találkozó is. A sötéttel játszó pilisi Szíván pyő- zött és ez egyben azt jelentette, hogy a Pilisi Bányász 7,5:4,5-re diadalmaskodott. Három függő játszmát értékeltek a Szob—Dunaharaszti MTK találkozóról. A végeredmény: DMTK—Szob 9:3. Ma délelőtt rangadóval fo'.y- i tatódik a megyei csapatbajAUSZTRIA AZ ÉLEN A férfi kosárlabda-válogatottak NSZK-beli Közép-európai Kupa küzdelmében és EB selejtezőjében az eddig lejátszott öt mérkőzés után Ausztria szereplése a legnagyobb meglepetés. Az osztrákok — igaz, hogy már minden mérkőzésükéit lejátszották — élen állnak a KK-ban. miután a nagy szenzációt jelentő csehszlovákok elleni győzelem után pénteken is MOZAIK Jugoszlávia válogatottja férfi kosárlabdabarátságos mékőA Pest megyei Kishajózási és Javító Vállalat horányi műhelyébe keres sürgős belépéssel 4 fő lemezlakatost és 2 fő motorszerelőt. Jelentkezni a műhely vezetőjénél (Szigetmonostor- Horány) lehet. 350-es IZS, kisipari oldalkocsival. betegség miatt sürgősen eladó. Cegléd. Arany utca 25. szám. Eladó Budakalászon, 1500 és plusz 1050 n-öl őszibarackosnak vagy házhelynek való telek. Autót beszámítok, megegyezés szerint. vagy megosztva is eladó. Értesítést: Molnár János. Makó. Hunyadi utca 22., levélben, válaszbélyeggel. _____________________ A Nagymarosi Dunakanyar Szövetkezet megfelelő szakrrtSi gyakorlattal rendelkező kertészt keres. Ér- deklődni az. irodán. Nyíri Lajos kőműves- mester. Nyársapát, Szövetkezet u. 7. 6Z.. alatt működését megkezdte. Vállal javítást, átalakítást, új épületet. Lakása: Nagykőrös, IV., Tömöri u. 9. Havi életjáradékra Gödöllőn vagy környékén lakást, vagy házat vennék. Értesítést: „Pedagógus” jeligére kérek a gödöllői Hirdetőbe. zésen 106:80 (44:12) arányban győzött Izrael ellen. A világ legeredményesebb játékosai közé sorolt Koráé egymaga 40 pontot dobott. Befejeződött a 34. Monte Car- lo-i nemzetközi autós rallye verseny. Az összetett győzelmet némi meglepetésre a Maekinen (finn)—Easter «'angol)-páros szerezte meg BMC Coope kocsiján. Gulyás István teniszbajnokunk már februárban elkezdi a külföldi vendégszereplést. Február 9-e és 15-e között Kölnben, február 16-a és 21-e között Párizsban vesz részt iedettpályás versenyen. A Mexicói Labdarúgó Szövetség elnöksége már megkezdte az előkészületi munkákat az 1970. évi VB megrendezésére. Elégedetten állapítják meg, hogy létesítmények szempontjából ez nem okoz majd különösebb nehézséget. A terv szerint a fővárosban Mon- tereyben, Guadalajarában, Tolu- cában és Santaeruzban kerülnek sorra a csoport mérkőzések. Nem sok jó eredménnyel dicsekedhetett az utóbbi években a svájci labdarúgó-válogatott. Valósággal sorozatban kapott ki a helvétek válogatott csapata. Most a Svájci Labdarúgó Szövetség úgy határozott, hogy a legmesz- szebbmenő támogatásban részesíti a válogatott keret tagjait annak érdekében, hogy sikeresen szerepelhessenek a vb-selejtező- kön. Az európai 5. csoportban szereplő együttes eddig két vb- selejtezőt játszott — Észak-tror- szág ellen 0:l-es és 2:l-es eredménnyel. A vízilabda bajnokcsapatok Európa Kupájának rendező bizottsága pénteken értesítette a Magyar Üszó .Szövetséget, hogy az idei EK-tornára elfogadták a Szolnoki Dózsa együttesének nevezését. A magyar bajnokcsapatot utólag a svédországi csoportba osztották oe, a bolgár, a szovjet, és a holland bajnok mellé. Az NSZK síszövetségének határozata értelmében kérni fogják az 1970. évi sívilágbajnokság rendezési jogát. A VB küzdelmeit Gar- misch-Partenkirehenben, R u linói- dingban és Obertsdorfban szeretnék lebonyolítani. Nemzetközi barátságos női kosárlabda-mérkőzésen Csehszlovákia 48:43 (21:20) arányban legyőzte Franciaország csapatát. A Flamengo brazil labdarúgó- klub meghívására az óceánon túlra utazott Lev Jasin, a Moszkvai Dinamo válogatott kapusa. Jasin brazíliai tartózkodása során megismerkedik az ország sportéletével és vészt vesz a klub 75 éves fennállása alkalmából megrendezésre kerülő jubileumi ünnepségen. A holland labdarúgó szövetség statisztikai kimutatása szerint az elmúlt évben a labdarúgó- mérkőzésnek nyolc halottja volt, öten szenvedtek agyrázkódást, 747 játékosnak tört el a lába, 365-nek a karja, ezenkívül 143-an szenvedtek kulcscsonttörést és még nyolcezer különböző sérülést tartottak nyilván. 10824 apróbb „balesetet” is bejelentettek a szöv* ségnek. A sérülések növekedése miatt a biztosítótársaság erre az évre jelentősen emelte a játékosok biztosítási díját. PEST HÍRLAP MEGYEI A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Suha Andor Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Felelős kiadó Csollány Ferenc Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, Vili., Blaha Lujza tér 3 Egész nap hívható központi telefon: 343—100 142—220 Gépírószoba (hívható 20 óráig): 140—447 — Belpolitikai és sportrovat: 140—449 — Ipari rovat: 141—462 — Művelődési rovat: 141—258. Előállítja Szikra Lapnyomda Budapest Index: 25 064 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi posta- hivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj 1 hónapra 12 forint. este a magyar válogatottnál jobbnak bizonyultak. Az Ausztria—Magyarország mérkőzés a hosszabbításban dőlt el az osztrákok Javára. Kezdetben a magyar válogatott vezetett, de előnye nem volt több hat pontnál. Félidőben ?6:34-re a magvar csapat vezetett, majd a mérkőzés vége előtt néhány másodperccel 65:S5-re alakult az eredmény. A hosszabbításban a magyar válogatott összeroppant. Ausztria a „ráadásban” 15. Magyarország viszont csak 6 pontot szerzett, s így alakult ki a 81:71 (65:65, 34:36) arányú végeredmény. A másik péntek esti mérkőzésen Csehszlovákia 86:69 (44:3?:) arányban győzött a Belgium elleni EB selejtezőn. nokság. A dunaharaszti művelődési házban 10 órai kezdettel ülnek asztalhoz a DMTK és a Ceglédi Spartacus sakkozói. Szigetszent- miklós-gyártelepen a Csepel Autógyár művelődési házában bonyolítják le a Csepel Autó—Szob, Abonyban az Abony—Pilisi Bányász találkozókat, szintén 10 órai kezdettel. A Gödöllő—Aszód, valamint a Váci Vasutas H— Nagykáta mérkőzéseket későbbi időpontra hclaszíot- ták. ★ Dunabogdányban került sor a szentendrei járási úttörő sakkbajnokság .,B” csoportjának küzdelmeire, 6 csapat részvételével. A győzelmet a dunabogdá- nyiak szerezték meg 13 ponttal. A második és harmadik helyen holt versenyben. 8.5 ponttal. Leányfalu és Szentendre végzett. Meglepetés volt a szigetmonostoriak helytállása, negyedik helyük, 7 nonttal. Kisoroszi 4,5, Tahitóífalu 3,5 pontot szerzett. A járási döntőre a tervek szerint február 8-án kerül sor Szentendrén, ahol Po- máz első és második csapata Dunabogdánnyal, Leányfaluval és Szentendrével méri össze tudását. Búcsúmeccsek Tatán \ A tatai alapozáson részt vett hét NB I-es csapat szombaton befejezte munkáját'és hazatért. Felhasználták azonban még az utolsó órákat is arra, hogy edzőmérkőzéssel búcsúzzanak. A Tatabánya együttese Csernai góljával l:0-ra legyőzte a Pécs csapatát, az EK-mérkozésre készülő Győr pedig 3:3-as félidő után 4:3-ra az UEFA-keretet. Ezt a találkozót Hidegkúti vezette, s a gólokat Gj'őrfi (2, egyet 11-es- bql), Orosz és Palotai szerezte, míg az ifik góllözője Kocsis (2) és Gáspár volt. BIZTATÓ RAJT Zakopanéban a lengyel gyors- korcsolyázó bajnokság keretében nemzetközi viadalt rendeznek. Ezen szovjet, magyar és svéd sportolók is indulnak. A verseny szomöaton kellemetlen, esős, havas időben kezdődött, s ez meglátszott az eredményeken is. A magyarok oiztatóan szerepeltek. Martos Gy. az összetettben a 2., Ivánkái a 3. helyen áll. Ünnepélyesen megnyitották a moszkvai Krilja Szovjetov sport- csarnokban a nemzetközi asztalitenisz-versenyt. A több napos mérkőzéssorozaton angol, magyar, indiai, svéd és szovjet sportolók vesznek részt. Spartakiádnyitány A ráckevei járásban megkezdődnek a téli spartakiád küzdelmei. A nyitányt a ma Tökölön és Dunavarsány II. kerületben sorra kerülő sakkverseny jelenti. Mindkét helyen '0 órakor kezdődnek a mérkőzések. CEGLÉDI APRÓHIRDETÉSEK Bejárónőt keresek. Puskaporos utca 10. Egy darab magyar ló eladó. VI. kér., Wesselényi utca 12. alatt. Eladó modern. 2 szoba. összkomfortos ház, szőlős. gyümölcsös udvarral. IX. kér., Sáska utca 7. szám. Modem társastáncoktatást különórán szervez a Ceglédi Kossuth Művelődési Ház. Jelentkezni lehet: TETZ HÉDI tánc- oktatónál, Köztársaság u. 2. _____________ E ladó 800 n-öl szőlő az Ugyerban. Érdeklődés Cegléd. Borz u. 4. sz. Déllő utca 15. számú ház, azonnal beköltözhetően eladó. Érte- k~—-4 kedden és pénteken, 8-tól fél 12 óráig, a helyszínen. Szeretetháztól nyílik. A Cegléd és Vidéke Körzeti Földművesszövetkezet érlevíli tagságút, hogy megkezdte az 1964. évi vásárlási és értékesítésvisszatérítési köny- vek beszedését számfejtés céljából. A könyvek leadhatók 1965. február 5-ig bezárólag, minden munkanap 8-tól 12 óráig, az alább felsorolt helyeken: Cegléd. Kossuth tér 9. (FMSZ közp. Iroda Áruház felett. I. emelet.) Csemő. TÜZÉP- Telep. Törtei. FMSZ-iroda, Igaz- _______gatóság._______ Z öldhalmi állomáshoz 10 percre. Csemő i kér.. 317/a. szám alatti. azonnal beköltözhető ház. padios szoba. konyha kamra es- 560 n-öl termő szőlővel. salát tu la időn. eladó Értekezni lehet Ceglédi Nyomdában vasárnap Malom u. 25 alatt. Anyagkiadó munkakörbe, anyagismerettel rendelkező férfimunkaerőt azonnal alkalmazunk. Vízkutató Vállalat üzemvezetősége. Cegléd Rákóczi út 72 sz. ^\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\^^^^ 1 Csak a kíváncsiság?! \ Az elmúlt év végén részvétlenség miatt elmaradt a j ^ Peregi KSK közgyűlése, s az 1964-es összejövetelt már \ csak idén tudták megtartani. Most viszont a vártnál lé- j % nyegesen többen jelentek meg. Úgy látszik a kíváncsiság \ ^ vonzotta a tagságot... Az érdekelte őket: mi az igazság azokból a hírekből, j ^ amely szerint a helyi labdarúgó-csapat nem indul el a : ^ bajnokságban, s edzőproblémákról is beszéltek. A kíván- \ csiságba igen helyesen egy kis aggódás is vegyült, a ; ^ sportkör jövőjét féltették. A közgyűlésen azután tisztázódtak a kérdések. Sze- \ % belédi Imre a sportkör elnöke beszámolójában elemezte ] 2 az elmúlt évi munkát. Szó esett a labdarúgók szereplésé- i ről is. A csapat a tavasz végeztével az élen állt a rácke- \ £ vei járásban, ősszel viszont csaknem a leggyengébbektől i ^ is vereséget szenvedett. $ Idén lesz alkalom a javításra. Az együttes továbbra : £ is részt vesz a küzdelmekben. Az edzőkérdés is megoldó- : jí dott. Limbek Tamás és Horák Árpád közösen vállalták ; íj az ifjúsági és felnőtt csapat felkészítését, s az alapozás • í már meg is kezdődött. A mende-monda tehát alaptalannak bizonyult. Vi- ' $ szont az a helyes, ha a sportköri tagságot nem csupán a i ^ kíváncsiság ösztönzi a közgyűléseken való részvételre... i ^.v\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\V\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\W