Pest Megyei Hirlap, 1965. január (9. évfolyam, 1-26. szám)
1965-01-15 / 12. szám
4 "kJCívIísd 1965. JANUÁR 15, PÉNTEK Pálya Tamás: A esavarkuks a láda a!ján voit. Szépen meghúzódott egy rongycsomó alatt. Csuti hiába igazgatta vastag keretes szemüvegét, nem találta. — Mi lesz már, te diopt- riás kecske — szólt le Gyula a létráról. Csuti izgatottan kutatott a ládában. Hiába kutatott. Zavartan nézett körül. — Nem találom — mondta. Sovány arcocskája, esetlen kis alakja, az egész ember úgy, ahogy ott állt, szőkén, húszévesen, szánnivaló volt nagyon. — Apusként, ne akard, hogy alászálljak — mondta Gyula a magasból és kiköpte az elaludt csikket. Egy ideig várt, aztán lassan lemászott a vas- létran. Pufajkája végigsúrolta a kazán oldalát. Amikor leért, oly hatalmasat nyújtózott, hogy beleropogtak öles tagjai. Csutihoz lépett. A fiú húzta a nyakát, a feje szinte eltűnt az olajos puíajkában. De nem bántotta. Lehajolt, matatott a ládában. aztán sárgásszürke szemét a fiúra emelte. Roppant tenyerében majdnem elveszett a huszonnégy es. — Legközelebb beváglak a kazánba, bogárkám — mondta. Azzal megfordult és kilencven kilóját meghazudtoló élénkséggel fölkúszott a létrán. Odafenni az „Ave Máriát” íütyürészte és könnyedén húzta meg a csavarokat. A fiú félelme elmúlt. Irigykedve nézte Gyulát. Még akkor is őt bámulta, amikor az már mellette állt, és ujjait egy olajos rongyba tö- rülgette. — Gyula bátyád keze aranyat ér — mondta és szeretettel vizsgálgatta lapát tenyerét. A fiú most már bátran vigyorgott. A nagydarab fiatalember cigarettát kotort elő, rágyújtott és térdével megérintette a fiú combját. — Most fölhúzod karcsú testecskédet a kazán tetejére — mondta gyengéden, szinte suttogva — és kinyitod a szelepeket. Aztán kapd föl azt a skatulyát és gyerünk, ma még nem táplálkoztam. Csuti vállát lehúzta a nehéz szerszámosláda. Szaporázta a lépteit, néha felnézett, de csak Gyula széles vállát látta. A behemót magabiztosan lépkedett előtte. Csuti arra gondolt, hogy mégiscsak baj van a demokráciával. Gyula zsebrevágott kézzel flangál, ő pedig majdnem összeros- kad, olyan bitang nehéz a láda. Legalább az egyik kezével segítene. A főnök nem azért osztotta őket egymásmellé, hogy az aljamunkát végezze. Ezt szóvá kellene tennie. Persze, megmondaná ő, ha nem lenne olyan gyáva. Aztán eszébe jutott, hogy a múltkor az Aranykerékben voltak Gyulával. Két részeg disznó kicsúfolja, és ' Gyula elintézte őket. Micsoda pofonok voltak!... Múlt szombaton táncolni vitte őt. Bemutatta néhány nőnek. Micsoda nők voltak!... Na és a nyakkendő, amit karácsonykor vett neki. Az egész gyárban nincs olyan senkinek. Gyula jó gyerek, aranyszive van. A présműhely sarkánál, ott, ahol a hatalmas vaspogácsák állnak gúlába rakva, megtorpantak. A vasdarabok között százas bankjegyek hevertek. Gyula körülnézett. Vajon csak ők látták meg, vagy már más is észrevette? Aztán egy hirtelen mozdulattal olyan gáncsot vetett a vékony fiúnak, hogy az egy Dil- lanatig fordítva látott mindent maga körül, majd egyenesen a bankjegyekre esett. A ládából csörömpölve hullottak szét a szerszámok. Csuti rémülten nézett társára. Gyula lehajolt, hogy karjánál fogva fölsegítse és közben azt mondta: — Fölszeded, mind egy szálig. Az arrajárók nevettek, aztán siettek a dolguk után. Hideg volt. A présműhely öltözőjénél beálltak egy sarokba. Csuti letette a ládát és körülnézett. — A pénzt! — mondta Gyula. A fiú kinyitotta a ládát és a szerszámok közül kihúzta a kötelet. Gyula elvette és gyorsan megszámolta. •— Nyolcszáz. — Valaki elvesztette. Visz- sza kéne adni, — mondta a fiú. — Marha — súgta a behemót. A fiú hallgatott. Nem mert Gyulára nézni. Az kivett egy százast a kötegből. — Nesze. Zsebpénznek. — Ez a demokrácia? — kérdezte Csuti. — Itt van rr. ?g egy, te demokrata és egy szót sem többet A fiú nem hagyta. Belevö- rösödött a nagy vitába. Gyula megijedt. Ez a bolond rnég elfecsegi valahol az ügyet. Odadobott még kétszázat. — Most már fele-fele — mondta Gyula — De tartsd a szád! Csuti boldog volt. Amikor a műhelybe értek, azonnal munkához láttak. Bár szombat volt, nagy kedve volt dolgozni. Gyulától átvett néhány szál csövet és sablon szerint hajlítani kezdte azokat. Gondolatban Piroskánál járt. „Öltözz, Piri” — ezt fogja mondani —, most elviszlek olyan helyre, ahová csak akarod.” A lány biztos bután néz majd rá. Nem kényeztette eddig. Ugyan miből kényeztette volna. A fizetéséből csak egy töredék maradt havonta. Az anyja kizsebelte. Eddig a csellókat járta a lánnyal, de most kitesz magáért. „A Royalba megyünk ma este, Pirikém” — így fogja mondani, ilyen lezserül. A ház elé taxit rendel. Villamoson járjon az. aki szegény. Biztos, hogy a nyakába ugrik a lány. Látta magát, ahogy a taxiból kisegíti Pirit. Aztán megvacsoráznak és pezsgőt isznak. Látta a hajlongó pincért is, amint megköszöni a borravalót. Telik a pénzből. Utána pedig... szabad a lakás Csutiéknál. Úgy gondolta, egy ilyen este után nem szabódhat Piri. Már szinte érezte, amint a lány ruháját gombolja. Ekkor megszólalt a megafon. A recsegő hang fölijesztette az álmodozásából. — Elvtársak, figyelem! Ma délelőtt Horváth elvtársnő, a csőszerelvényműhely takarítónője elvesztett nyolcszáz forintot. Aki a pénzt megtalálta vagy tud róla valamit, az... Csuti elejtette a csövet. Arca hirtelen sápadt lett, lába remegett, a satuba kapaszkodott, hogy el ne dőljön. Gyulára nézett. Gyula megdöbbent. Ez az őrült még mindent elmond ijedtében, gondolta. Tenni kell valamit. Könnyed léptekkel a műhely közepére ment, Kalapáccsal rávert az egyengetőasztalra. Csend lett. Senki sem mozdult. — Szaktársak! — szólalt meg a „nagy menő” —, szocialista kötelességünk, hogy segítsünk az öreglányon. Kecses mozdulattal egy ötvenest húzott elő a zsebéből és az asztalra dobta. — Lehet kérem, folyton-foly- vást. Kincses te se bújj el! Nyisd meg pénzednek tartóját. Gál és Tóni ti is járhattok még így. Akikor majd jólesik a segítség, ugye? A menet megindult. Gyűlt a pénz, Gyula meg egyre csak beszélt. Csuti is sorra került. Zsebpénzét csonkította meg egy harmincas erejéig. Gyula rákacsintott. — így kell ezt csinálná — súgta a fiúnak. Háromszáznyolcvan forint gyűlt össze. Gyula megszámolta a pénzt, és átadta a művezetőnek. — A többit majd kipótolja a szakszervezet — mondta nevetve — vagy a góré, az igazgatói alapból. Csuti mellé szegődött és kér- lelően nézett rá. — Adjuk vissza Gyula — súgta. — Mégis az öreglányé... — Tűnj el! Csuti elkullogott. A csövet odavitte a tűzhelyhez és melegítette. Magán érezte Gyula tekintetét. Zavarban volt. Szájíze keserű lett, mintha sok cigarettát szívott volna. Nem tudta, mi van vele. Hirtelen otthagyta a satut. Gyula az útját állta. — Hova? — Ilonkához. — Csak vigyázz, nehogy meggyűljön a bajom veled — mondta a behemót és otthagyta. Ilonka nem volt az irodában. Csuti gyors mozdulattal zsebrerakott egy-két borítékot és kiosont. Az öltözőben remegő kézzel tette borítékba a pénzt. Azután. az udvarra ment. Kint sűrű pelyhekben esett a hó. A műhely falának dőlve, megállt. Messziről az öttonnás kalapács dübörgését hallotta. A gyárkémény vastagon eregette füstjét a házak fölött. Hideg szél fújt. Érezte, amint a hátán végigfutnak a verejték- csöppek. Tekintete most a szereidé falára siklott. Fönt egy rozsdás hangszóró lógott. Ezen is bemondták, gondolta és fanyarul mosolygott. Alatta egy láda. Amolyan postaláda-féle. Csak ezüstre van festve. Nem piros, mint a kintiek. Panaszláda. A munkaügyi panaszok ládája. Megállt mellette, és körülnézett. Egy nő jött arra prémkucsmával a fején. Lábán kis csizma, prémszegélyes. Megvárta, amíg elmegy, majd a ládához lépett. A borítékot hirtelen bedobta a nyíláson. Nagyot szívott a friss levegőből, azután elszaladt. Az asztalosműhelyig meg sem állt. Tudta, ott van egy njilvános telefon. A készüléknél belelapozott a könyvbe. Rendészet 122. — olvasta az első oldalon. Tárcsázott. — Tessék, itt a rendészet! — szólt egy hang. Lecsapta a kagylót. Előkotorta zsebéből a bicskáját. Levágott egy gombot a pufajká- ról. Szájába vette. Ezt egy filmben látta. Így dolgoztak a kémek. Szíve hangosan dobogott. Ojra tárcsázott. A hang ismét jelentkezett. — Kérem — szólalt meg most a fiú furcsa, mély hangon — kérem én pénzt találtam. — Mennyit? — kérdezte a hang. — Négyszázhuszat. — Hozza ide — recsegte a hang — tudja, hogy hol vagyunk? — Nem lehet — nyögte Csuti. — Már bedobtam a munkaügyi panaszládába. Ott a szereidénél. Lecsapta a kagylót. Aznap este sehova sem ment. Olvasgatott otthon, majd amikor elálmosodott, lefeküdt. A vasárnap hamar elillant. Délelőtt sétálgatott a Belvárosban. Nézegette a kirakatokat. Az ékszerbolt előtt eszébe jutott Piroska. Hosszasan szemlélt egy fülbevalót, elmosolyodott. Milyen jól állna Pirinek. Elindult hazafelé. Ataludta a délutánt. Jól érezte magát. Hétfőn reggel kemény hideg volt. A gyárkapuban nekiment Gyulának. A behemót ember átkarolja, úgy mentek bélyegezni. Az öltözőben Gyula meglökte. — Mi van a pénzzel, bogárkám? — súgta. — Elvertem — felelt a fiú. — Mind a négyet? Csuti széttárta a karját. — Tudod mi az a reprezentáció? A Royalban, apuskám, nincs mese. Vacsora, három- csillagos konyak. A kicsike is sokat fogyasztott. — Nővel voltál — csodálkozott Gyula. — És a Royalban? ... — Na hallod! — Jól van, haver, látom fejlődsz. Ember lesz belőled — mosolygott Gyula és megveregette Csuti vállát. Régiségeket gyűjt a falusi harangozó Már gyermekkora óta gyűjti a régiségeket, köztük kézzel festett porcelánokat, török í szabadságharc korabeli fegyvereket, régi pénz eket Benyovszky Sándor, a szadai temploi nyugdíjas harangozója. A több száz tárgyból álló kis házi múzeumot nemcsak hazai, h- nem számos külföldi látogató is megtekintette. Emlékkönyvébe osztrák, cseh, román, némc francia és amerikai vendég írt elismerő sorokat. Fokos a betyárvilágból (MTI Foto: Bereth Ferenc felv.) FILMEKRŐL: ÍGY JÖTTEM Egy sokszor feldolgozott téma megelevenítésénél két szempont dönti el a mű értékét: mennyire tud igaz és mennyire képes új lenni. Nehéz ennek a két követelménynek megfelelni. Nem sikerült teljes mértékben Jan- csó Miklósnak, az így jöttem rendezőjének sem. A szándék csak dicsérhető. Az alkotók megpróbáltak a felszabadulás élményéről őszintén, új hangon szólni. Vadász Imre novelláját Hernádi Gyula írta filmre, A forgatókönyv cselekménye rövid, szinte csak vázlatos. Hőse, egy 17 éves diáit, a felszabadulás idején szovjet hadifogságba kerül, A film arra a kérdésre keresi a választ, hogyan válik ez a passzív, csöndes fiú a számára még új eszmék cselekvő hívévé, hogyan találja meg helyét az „új” oldalán. Nem egyedül járja meg ezt az utat. Egy fiatal szovjet katona — szinte még kölyök — segíti elindulását. Barátságuk történetét használják fel az alkotók, hogy kifejtsék egy igazi, pátosz nélküli humanitásról vallott nézeteiket. A filmben szándékosan kevés a cselekvés. Az elsőrendű cél, hogy a pszichológiai eszközökkel, a fiú gondolatait vizsgálva a néző is végig járhassa azt a nagy utat, amelyet a hős járt meg. A filmnek nem sikerült végigvezetnie a nézőt ezen az úton. Nem érthető a gondolatok egymásutáni logikája, ami azt eredményezi, hogy a film vontatott, sok helyen unalmas lett. Csak erősítik ezt a benyomást egyes, feleslegesen el- nyúj tott epizódok. (Gondolunk itt elsősorban a fiú túl gyakori egyedüllétére, indokolatlan, tétlen szemlélődésére.) Erénye viszont a filmnek a stílusa, amellyel szinte beszéd nélkül, a kép* megjelenítő erejével dolgozik. Somló Tamás, az operatőr nagyon szép képsoráért dicsérhető. Kár, hogy néha fölösleges, a film fő vonalából „kilógó” képeket is találhatunk. A film zenéje — Jenei Zoltán munkája — nem segíti, inkább gátolja a nézőben a mondanivaló megértését. Éles — zenének már alig nevezhető — hangeffektusai önálló életet élnek, és mint ilyenek fölöslegesek. Kiemelkedik a színészi gárdából a szovjet Szergej Nyi- konyecsko, aki a kiskatona 1 szerepében remeket alkotott. Játékát könnyedség, báj, fiatalos vidámság jellemzi. A film legjobb jeleneteiben éppen az ő játéka emeli ki a nézőt az előadás udvarias unalmából. Az ő figurája a film legéletszerűbb, legplasz- tikusabb alakja. Sajnos, Kozák András nem nagyon tudott mit kezdeni valóban nehéz szerepével és talán éppen a színészi játék nyújtotta plusz kellett volna ahhoz, hogy a film gondolatai A Déryné Színház első bemutatója az új esztendőben Gyárfás Miklós: Kisasszonyok a magasban című vígjátéka. A sajtóbemuta tó-főpróba közönsége szívesen fogadta a kedves, ötletes mesét, amelyben — kellő adagolásban — volt levendulaillat, de szerephez jutott benne korunk és társadalmunk egyik új embertípusa, a fiatal orvos is. A budai vár egyik ódon, az ostrom alatt rommá csúfolt épületének nagynehezen helyreállított hármadik emeleti lakásában sáncolják el magukat az új formájú élet és az álnok férfinép elől egy régivágású órásmester árvái, négy kisasz- szony. A különös vár teljhatalmú parancsnoka a legidősebb testvér, Zsófia, egy sokszor csalódott, szikkadt szívű aggszűz, aki ridegen és könyörtelenül uralkodik húgain, nem tűr semmi lázadást és nem ismert kompromisszumot. A szigorúan őr- várba persze betör az élet és a szerelem, dr. Kovács Pál orvos személyében a legfiatalabb testvér, Júlia szívén keresztül. Vakmerő és szemtelen, nem hagyja magát kidobni, lepattannak róla a sértések, férfiasságával viszont halomba dönti Zsófia egész erődrendszerét. Végül mind a négy kisasszony szíve lángra lobban iránta és a diadalmaskodó férfinak a tűzoltólétrán kell elmenekülnie a kényre-kegyre meghódított várból, a három idősebb kisasszony szerelme elől, hogy aztán visszatérhessen a legfiatalabbért, Júliáért. A két középső testvér, Franciska és Piroska, a tűzoltó, illetve a rendőr karján indul ne sikkadjanak el és mindenki számára közérthetővé váljanak. Üresen, egyéniség nélkül mozog a filmen, nem tudja betölteni a cselekmény- telenség űrjét. Egyes epizódszereplők — Görbe János, Gera György villanásnyi jeleneteikben emlékezetes alakítást nyújtanak. Nem lesz siker ez a film. Nagy kár, hogy a szép szándék csak ilyen megvalósítást nyert. Elek János a programszerű vasárnap délutáni sétára, csak a detro- nizált várkapitány, Zsófia marad páratlan, de sétára indul ő is, fejére téve egykori mátkaságának emlékét őrző lila kalapját A Déryné Színház művészgárdája nagy ambícióval készült fel a színpadi mese megelevenítésére. Nehéz lenne eldönteni, hogy a négy lányszerep közül melyik talált hívebb megszemélyesítőre. Gyulányi Éva rideg szívű Zsófiája, hiteles alakítás, Gönczöl Anikó markáns vonalakkal rajzolja meg a vén- ség küszöbe előtt megtorpanó leány alakját, Fáy Györgyi Piroskája szerelemre szomjas fiatal leány, és Kondra Irén Júliája igen bájos, rokonszenves jelenség. Áts Gyulának kissé birkóznia kell dr. Kovács Pál alakjával, de ennek inkább a szerepben rejlik az oka. Tordai Gábor rendőre jól egészíti ki az együttes játékát. A gyorsan és símán gördülő játék Vereczkey Zoltán rendező érdeme. Az előadás külön érdekessége egy fiatal díszlet- és jelmeztervező művész, Tímár József első bemutatkozása. A Nemzeti Színház néhány évvel ezelőtt elhunyt nagy művészének azonos nevű fia vadonatúj díszlettervezői diplomájával állami ösztöndíjasként került a Déryné Színházhoz, ahol első munkájaként Gyárfás Miklós vígjátékának díszleteit és jelmezeit tervezte meg. A debütáló művész hangulatos színpadképét és valóban stílszerű jelmezeit nagy tapssal jutalmazta a közönség. (in. 1.) KISASSZONYOK A MAGASBAN Gyárfás Miklós vigjátéka a Déryné Színházban j zott