Pest Megyei Hirlap, 1964. december (8. évfolyam, 281-305. szám)
1964-12-25 / 302. szám
4 fsJCwlaii 1964. DECEMBER 25. PÉNTEK A KÉPEK ÖRÖKKÉ VÁLTOZNAK LEÁNYPORTRÉ 0 Mint egy régi várkastély toronyszobája. Az ablakból még így is messze látni, hogy körül fátylazza a szitáló köd. Lent ijedten földhözlapuló, régi házacskák kerttel, ólakkal, istállóval. Óra nélkül senki sem érzékeli, mennyi lehet az idő. Reggel van vagy délután, vagy a holdfény világítja meg felülről a ködöt? A nedvességtől fényes útsza— Tesséék!... Budapest? Itt Gödöllő, a torony beszél... A délelőtti műsor játékfilmé fut. Hiába vagyok a modern kor szülötte, most mégis álomszerű, ami körülöttem zajlik. Körülkerítve a dombtetőn ez a magányos épület, ahonnan nemhogy a patkókanyarig, de az utca végéig sem látni el. És mégis, a láthatatlan kép ideér Budapestről, s még abban a pillanatban toa vékony Kiss István. A katonakort alig lépték túl. — Ez a második ünnepi szolgálat hatvankettő óta. — Hogy lesz most? — Hogy lenne? Szolgálat huszonnegyedikén hét harminctól huszonötödikén hét harmincig... Megy a műsor, kinézek az ablakon . .. kár, hogy non látni el a házunkig, Kis tárcsáig ... ránézek az órámra: „most gyújtanak gyertyát... asztalhoz ülnek .., mama, öcsi és az apám...” A képernyőn hirtelen megszalad a kép, odakapja a fejét, de mindjárt mosolyog, semmi baj, ebben a „dobozban" van a hiba. —... aztán előveszem a va- csoraelőzetest, amit fölpakod mama: halászlé, rántotthal... Késő lesz mire zárunk... — Ha jól emlékszem, katonakoromban épp karácsonykor álltam poszton. Laktanyaőrségben, felvezető voltam. Ez itt mégsem olyan szigorú, mint mundérban. S az ajándék? Talán az is valami, hogy néhány tízezer embernek örömet ad a mi szolgálatunk — ha a műsor is jó lesz. A torony kívülről... lagon parasztasszony talicskázza valahová a kupacba rakott almos trágyát. Látni, hogy gőzölög a hidegben, míg csak a köd el nem tünteti. Mögöttem pergő olasz beszéd. Ha az ember arra néz, másodpercek alatt egy másféle romantika bűvöletébe esik: előtte a XXI. század. Tranzisztorok, elektronok, doboz alá zárt alkatrész sereg, — hang ez egyik sarokban, kép közéin és mindenütt amerre nék. És közben megcsendül a : :'.efon. vább indul Tokaj felé. Ha ránézek a két idegen fiatal emberre, még inkább csodálkoznom kell. Hittel-hitetlen' elfogadni, hogy bizony ezen a mai napon ők kormányozzák a tv- lánc reléadóját. — Nem is kérdem, hány évesek. — Ránézésre is elég keveset mutatunk? összenevetnek. S elmondják, kinek a kezébe teszik karácsony estéjén a műsorközvetítés sorsát. A két technikus: a testes Wieszhaupt Pál, Már a bemondónő mosolyogja el a várható programot. Ű>abb pillanat megint, vált a kép. Valahogy így múlik az idő egyik életképtől a másikig. — Igen a képek örökké változnak. Lenn az úton most nem jár senki. Könnyebben észrevenni a háztetőkön a képvevő antennát. Kinő, mint gomba eső után — észrevétlen. Kié lehet? Talán az öregé, akiről itt egy éve hallottam. Logóbajszú, vén magyar. Morgolódva nézte az akkor épülő tornyot. Egy napon lopva hozta az elátkozott dobozt a család. A mama fogta a taliga szarvát, s maga kente a kereket is, hogy ne nyikorogjon, amikor hozza a gépet. Ahogy az öreg meglátta a szoba sarkában, megroppant a pipaszár a tenyerében, s csak azért nem vágott oda, mert benne volt a sok pénz. Egész este az udvaron, s az istálló körül rúgta a havat. Talán, mert hideg volt, talán másért, de úgy, az esté derekán rajtakapták, hogy nagy csendben leselkedik a szobaajtó résén... A képek örökké változnak. Nemsokkal búcsúzó után elnyeli a tornyot a decemberi köd. A tornyot, mely ma este is őrségben áll. T. Gy. í MIM] ©ÁOD .. .és belülről netalán téved, észreveszi azt az összeadásnál, vagy a kivonás során és akkor kezdi újra. így esik meg az, hogy míg a szőlőnél Jani bácsi mindig jól jár, s érzi is a nagy jó szándékot, addig a munkaegységnél ismeretlen a könyörü- let. Ezért, ha kedvére van a téesz, akkor mindig a borelszámolást emlegeti, de ha méregbe guringatja Erzsi, akkor meg a munkaegység jelenti számára a cudar világot. így váltogatta kedvét évek óta a termésbecslés, meg a munkaegységelszámolás között, míg egyszer megkörnyékezte az ördög. Havonta úgy nyolc-tíz munkaegységet írtak jóvá neki, ha keverte a bordói levet, vagy fejtette a téesz borát, s meg is kapta arra az előleget. Nem sok a nyolc-tíz munkaegység, az igaz, de nem is követel többet a végbeli puritán élet. Huszonöt forint előleget adnak egy munkaegységre és így a havi kétszáz-kétszázötven forint elég a konyhára, pipáravalóra. Na, de hát bújjon csak elő az az ördög és Jani bácsit (Czőbel Béla rajza) kísértse meg, amikor pipáját szurkálja az ajtó előtt. Ott ül a gyümölcsösládán és jön oda hozzá a Zsapka gyerek. Hozza az elszámolást, meg az előleget. Jani bácsi a kezébe nyom egy szütyő almát, hogy vigye el a Vass ángyiéknak és előszedi az okulárét. Ügy vizsgálja meg az elszámolást. Sokáig, talán óráig is nézi, míg valami erre nyitogatja fel az eszét: teljesített 10,05 munkaegységet, a téesz kifizetett tizet és tartozik 0,05 munkaegységgel. „Ehenr Szóval tartozik a téesz? Dehát mért tartozik neki? Eddig még kifizette mindig, hát most mért nem fizet? Aztán mit csilláinak ott benn az irodán? Meg- kergültek talán azok a lyányok? Miért írják a nullát az ötös elé?...” Jó lesz ezt meggondolni éppen. nehogy nevetségbe essen az ember. Ügy érzi, hogy becsapták őt, már forr benne a méreg valahol, de fő a méltóság. Űjra meg újra a papírt nézi és fekete köd üli meg a szemét. Hát erre való 6 már? Azt hiszik, azért, mert meghúzza magát, hát kibabrálhatnak vele? Aztán meg újra a számra réved. Mennyi lehet az vajon? A nulla az nem jelent semmit, de akkor miért írják ide? Lehet, hogy csak eltévesztették az irodán? Biztosan elvétették azok a kelekótya lányok hiszen mindig a legényeken meg csak elszöszmötöl a présház körül, nyáron a permetezőt veszi hátra, télen meg eldajkálja a hordót, meg szopogatja a slagot. Azért kap némi járadékot, meg munkaegységet is, attól függ, hogyan méri a téesz. Egy holdat magának művel családi alapon, s ezzel meg is van elégedve, mert százból csak harmincat kér a közös. Literekben ö jól számolgat, bár gyanítja azt az elnök, meg a főkönyvelő is, hogy Jani bácsi itt-ott téved. De nem veszik szigorúan, mert bár övé a szőlők lelke, valahogy mégis ott van a legszűkebb termés. Azt tartják, hadd igyon csak az öreg, hiszen eleget dolgozott életében. Amolyan nyugdíjpótléknak szánják azt, amivel Jani bácsi el nem számol. Persze, csak ami papírra nem kerül, mert a papír már nem ismer tréfát. És holmi könyörületet sem bizony, mert a számokkal nem lehet Csáky szalmájaként bánni. Ha egyszer egy munkaegységre negyven forint jut, akkor nem lehet arra ötvenet mérni, bár kevesebbet sem, az is igaz. Ha valahol az egyik könyvelő Jani bácsi ott él kinn a végen Erzsi nénivel, élete párjával. A vég persze tág fogalom, mert a falu szélénél kezdődik ugyan, de kifut egészen a Páskom tetejéig. Szóval, hogy el ne vétsem, Jani bácsi háza, vagy inkább vi- tyillója a vég legvégiben, a szőlők derekatáján füstölög. Ott fehérlik hámló falaival, s mint valami rokkant esernyő, úgy borul föléje az ócska nádtető. Jani bácsi hatvanvalahány éves, de csak ötvenötnek látszik. De hogy annak lásson, arra várni kell nyárig, mert addig tárt az új bor. No, nemcsak az ő pincéjében, hanem a környéken is, mert Jani bácsi arra is gyakran rájár. Amíg piroslik valahol kadar, vagy kortyog még olasz rizling, addig Jani bácsinak folyton jókedve van. Nótára áll a szája, hunyorog a két huncut szeme, de még a csizmaszárat is megpaskolja néha. A faluba be nem menne egy fél világért, járjon csak oda Erzsi, mint hajdan menyecskekorában dohányért, sóért, paprikáért, na, meg hát egy pakli gyufa sem árt. Ö
