Pest Megyei Hirlap, 1964. november (8. évfolyam, 257-280. szám)
1964-11-10 / 263. szám
VIU. ÉVFOLYAM, 263. SZÁM 1964. NOVEMBER 10, KEDD NOVEMBER 7. CEGLEDEN Ünnepségek, koszorúzás — Motorverseny Beszámoló azokról, akik munkával ünnepeitek Vfatnaitió forint a tiseíiik évfordulóra Jó szakembereket képez és bővül a mezőgazdasági technikum A városi pártbizottság és a Hazafias Népfront rendezésében pénteken este a művelődési hás színháztermében emlékezett meg a város lakossága a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 47. évfordulójáról. Babinszky Károly, a városi és a járási pártbizottság titkárának ünnepi beszéde után a zeneiskola növendékei és tanárai, Palócz László operaénekes, valamint a ceglédi Vasutas énekkar és a gimnázium énekkara adott színvonalas műsort. Hetedikén délelőtt a Lenin szobornál, majd a szovjet hősi emlékműveknél helyezték el a megemlékezés és a hála koszorúit a párt, tanács, üzemek, vállalatok és termelő- szövetkezetek képviselői. A koszorúzás után kezdődött meg az MHS motoros szakosztályának háztömbkörüli versenye, amelyet nagyszámú közönség nézett végig. A termelőszövetkezetek nagy részében, kihasználva a kedvező időjárást, a kétnapos ünnepen is szorgalmas munka folyt. Az alábbiakban erről számolunk be. A ceglédi Lenin Tsz-ben két gépi és három fogatos vetőgép igyekezett behozni az időjárás okozta lemaradást. A két napi szorgalmas munka után már csak egész kevés vetni és szántanivalójuk maradt. Az ünnepnapokon négy Farkas Ferencné nyársapáti lakos istállóját bérbe adta a Haladás Termelőszövetkezetinek, a tsz lovai számára. A lovak takarmányozására szolgáló lucernaszénát, kukoricaszárat és répát a tsz állatgondozói az istálló mellett, a szabadban tárolták. Farkas Ferencné azt hitte, hogy ami a „miénk” az csak az „övé” és 1962 őszétől 1963 tavaszáig 3047 forint értékű takarmányt használt fel saját állatai etetésére a közösből. Akkoriban a közkegyelmi rendelet alapján vele szemben a büntető eljárást megszüntették, tekintettel arra, hogy büntetve még nem volt Farkas Ferencnének tudnia kellett, hogy ha a kegyelmi rendelkezést követően újabb bűncselekményt követ el, akkor felelősségre vonják korábbi magatartásáért is. Az asszonynak ez a figyelmeztetés nem használt, mert 1963 őszétől 1964 júniusáig összesen újabb 5735 forint értékű takarmányt használt fel állatai etetésére a tsz tulajdonából. A Ceglédi Járásbíróság Farkas Ferencnét most a társadalmi tulajdont károsító logép szántott. Vezetőik becsülettel végezték a munkát. Különösen kitűnt közülük Szrapkó József traktoros, aki már eddig is kommunista példamutatással áll helyt a közös gazdaságban. Az albertirsai Dimitrovban négy traktor dolgozott a vetőszántásban. Két vontató cukorrépát, három gépkocsi kukoricát, kettő pedig kukoricaszárat szállított. Bánszky Jánosáé munkacsapata példamutató szorgalommal szedte a cukorrépát. A vetésben is igen szépen haladtak, s már csak alig pár holddal vannak hátra. A nyársapáti Haladásban november 7-én és 8-án tíz holdat szántottak vetés alá. Harminc hold van még hátra, amit ezen a héten végeznek el. Hetedikén nyolcvanan szedték a cukorrépát, és tíz hold búzát vetettek el. A ceglédberceli Egyetértésben három traktoros vetőgép mintegy 32 holdon végezte el a vetést. Ezenkívül cukorrépát és kukoricát szedtek. A törteli Aranykalász földjén negyven holdon vetették el az őszi búzát. Ezenkívül sokan a kukoricatörésnél dolgoztak. A dánszentmiklósi Micsurin november 7-re már befejezte az őszi szántást. Ezen a napon több, mint tíz holdon a szőlővesszőt szedték. pás miatt nyolc hónapi börtönre és 500 forint pénzbüntetésre ítélte, s egyúttal kötelezte, hogy fizesse meg a tsz- nek okozott kárt. Az ítélet nem jogerős. A községi tanácsok állandó bizottságai közül a legrövidebb múltra az ifjúságvédelmi állandó bizottság tekinthet vissza. Létrehozását a széles körű feladatok indokolták. Albertirsa ifjúságvédelmi állandó bizottsága csakhamar belejött feladatába. A bizottság tagjai és aktívái mindenütt ott vannak, ahol bajbajutott gyermekek, vagy elaggottak sorsáról van szó. Eddig 51 helyszíni családlátogatást végeztek a gyámoltaknál és a gondnokság alá helyezetteknél. Megvizsgálták az állami gondozott gyermekek helyzetét is. Ahol úgy látták, hogy erősíteni kell a nevelőszülői hálózatot, ott azonnal intézkedtek. Megvizsgálták a termelőszövetkezeti mezőgazdasági tanulók körülményeit, továbbá a tartási és életjáradéki szerződést kötött emberek helyzetét is. Állandóan ellenőrzik a A ceglédi Mezőgazdasági Technikum igazgatójával beszélgettünk, abból az alkalomból, hogy tíz évvel ezelőtt, 1954-ben indult a technikumban az oktatás. — Bizony, akkor még szerény keretek között kezdtünk — mondja Drahota Szabó Dénes, az iskola igazgatója. — Egyetlen osztályból állt az iskola és két nevelőből a tantestület. A fejlődést szépen példázza, hogy tíz év után már hét nappali osztályunk van, 267 tanulóval. Ezenkívül esti és levelező tagozaton 506-an tanulnak. Benne van ebben az is, hogy nyolc községben és Nagykőrösön, a kihelyezett osztályokban ösz- szesen 361-en tanulnak. Mi csak a szaktárgyakat tanítjuk, a közismereti tárgyakat pedig helybeli óraadó tanárokkal oldjuk meg. A me^növekedett feladatokhoz a tanari kar létszámát is növeltük. Jelenleg húsz nevelő tart órákat. be. Megnyertük a pápai országos gyakorlati versenyt. Az országos tanulmányi versenyen is jó eredményeket értünk el. A sportversenyeken már három országos bajnokságot szerveztünk. A jó munka elismerését jelenti, hogy a Földművelésügyi Minisztérium részéről az 1966-ban felépülő 120 ágyas kollégium építésére 10 millió forintot adtak. Ezenkívül a napokban kezdődik meg az emeletes, négylakásos nevelői lakás építése. — Van-e elég tantermük? — Az iskola fejlesztése állandóan napirenden van és most is folyik. A tanteremmozikat és a többi szórakozóhelyeket, hogy a kiskorúak nem hágják-e át a szabályokat. Nem csoda, hogy az Abonnyal folyó versenyükből ők kerültek ki győztesen. — Vége a motoros szezonnak? — erről érdeklődtünk a napokban Tóth Lászlótól, a Csepel Járműbolt vezetőjétől. — A motorkerékpárok sajnos már nem olyan kelendők, mint pár héttel ezelőtt, de azért panaszra még nincs okunk — mondotta a boltvezető. — A kismotorokat a városi forgalomban télen, nyáron használják. Ezeknek továbbra is változatlanul nagy keletjük van. A napokban például ötvenöt Romár kismotor érkezett; tízet máris eladtunk. A boltból harmincöt került forgalomba, s nem egy vevő visszajött hozzánk, csak azért, hogy elismerését fejezze ki a kiváló teljesítményű, megbízható motor ócskáért. Az ára sem magas, mindössze háromezernyolcszáz forint. Aztán egy örömhír a motorosoknak. Ismét kapható OTP-részletre a Pannónia. — Hogy állunk az alkatrészekkel? — Itt olyan sok jót már nem mondhatok. Sajnos, nem tudjuk ellátni a motorosokat minden alkatrésszel. Pedig erre most lenne szükség. A motorosok nagy része most, a tél előtt gondosan letisztogatja járművét, hiány még ebben az évben megoldódik. Az eddig kihasználatlanul álló nyolc méter magas nagytermet vízszintes irányban kettéválasztjuk. így a földszinti részben négy tantermet nyerünk, s ezzel az iskolában nyolc évfolyamot indíthatunk. A továbbiakban az iskola tanulmányi eredménye és a végzett tanulók elhelyezkedése iránt érdeklődünk. — A szám szerinti eredmények felsorolása hosszadalmas lenne, de jól mutatja az elért eredményt, ha csak annyit mondunk, hogy a végzett hallgatók háromnegyed része a hármas átlagnál jobb eredményt ért el. Az idén végzett hallgatók közül húsz jelentkezett egyetemre, harminchét pedig mezőgazdasági üzemekben helyezkedett el. Nagyobb részük a termelőszövetkezetekben talált munkát. Forgács Ferenc „Lógok a szeren" (Foto: Gábor) kicseréli a kopott vagy rossz alloatrészeket, s úgy teszi el a motort téli pihenőre. Nap nap után kénytelenek vagyunk elutasítani a motorosokat. Nemegyszer egész apró, filléres cikkekkel sem tudunk rendelkezésükre állni. — Az alkatrészekkel kapcsolatban van még egy nagy problémánk. Városunkban és a járásban is egyre nő az autótulajdonosok száma. Már a nyáron gondolkoztunk azon, hogy kibővítjük boltunk választékát bizonyos gépkocsi- alkatrészekkel. A vállalat nagyon szép fiókos állványt is készített a várt alkatrészek részére. Elment a megrendelés az AUTÚKER-hez, de sajnos az nem hajlandó kiszolgálni minket. Az igény pedig egyre inkább növekszik. Nevetséges dolog, az, hogy az autósok kénytelenek elmenni Szolnokra vagy Budapestre pár forintos alkatrészért, akkor, amikor — kevés jóindulattal — itt helyben is meg tudnák vásárolni. Jelenleg mindössze ékszíjat és fékbetétet tudunk adni nekik ... A kérés elhangzott. Mi pedig közzétettük. Abban a reményben, hogy nem talál süket fülekre. Szövetség születik — Van egy ötletem, te told az én szekeremet, én tolom a tiédet. (Fülöp György rajza) A tárgyalóteremből A KÖZÖS NEM CSÁKI SIALMÁJA MINDENÜTT OTT VANNAK... Albertirsa nyerte az ifjúságvédelmi versenyt — Tíz év nem nagy idő egy iskola életében, de máris szép eredményekről számolhatunk (—gi) A motorosok örülnek, az autósok bosszankodnak Aminek a háziasszonyok és a fiatalok örüllek Három napon keresztül lelt ház — Pirítós kenyér velővel — Sörzene — Táncverseny — Kabaré Nagy sikerrel tartották meg a hét végén a jubileumi ceglédi vendéglátóipari napokat. A háromnapos ünnepségsorozat az ételek minőségében, valamint a szórakoztatásban megfelelő módon szolgálta a kultúrált vendéglátás ügyét. Helyes volt az, hogy a kiállításokat és bemutatókat nem zsúfolták egy helyiségbe, hanem szinte az egész vendéglátóipar valamennyi helyisége részt vett az ünnepségsorozatban. A zsűri nagyra értékelte a cukrászipari és hidegkonyhai készítmények bemutatóját és megállapította, hogy a cukrászok végre nem készítenek tortatornyokat, hanem a mai ember igényének megfelelő egyszerű, ízletes, választékos süteményekkel jelentkeznek. A hidegkonyhai készítmények közül olyan ételeket mutattak be, amelyeket nemcsak a kiállításon, hanem a „szürke hétköznapokon” is meg lehet vásárolni. Ennek külön örültek a háziasszonyok. A Kossuth és a Magyar étteremben minden alkalom- mul telt ház volt. A régi kávéházi életre emlékeztetett a november 7-i sörzene, ahol friss rétest, pirítós kenyeret velővel szolgáltak fél a délelőtti sétaútjukrál betérő vendégeknek. A fiataloknak nagyon tetszett, hogy az ötórai teán énekesnő szórakoztatta őket. A győztesekkel együtt mindenki örült a jól sikerült táncversenynek is. A Magyar Étteremben a ma- gyarnótaest sikerült legjobban. Nagy sikerrel szerepelt Fónai Márta vasárnap délelőtt a Kossuth Étterem vendéglátóipari kabaréműsorán. A Zöldfa kisvendéglő birkaételei és a Malom kisvendéglő laskája is nagy sikert aratott. összefoglalva megállapíthatjuk, hogy ha a Vendég- látóipari Vállalat a továbbiakban is ilyen gazdag ételválasztékkal jelentkezik és a későbbiekben is árusítja ezeket az ételeket, jó ügyet szolgál. CEGLÉDI BE Hozzászólás Mi lappang a zárt Dr. Zoltán Zoltán vitaindító cikke jelentős és sokrétű problémát juttatott felszínre. Mindenekelőtt azt a közönyt ostorozza, amely főként városunk szellemi elitje részéről nyilvánul meg kulturális kérdésekben. Igaza van! Az értelmiségi ceglédiek szeretik városukat és lelkes terjesztői a magyar és egyetemes műveltségnek. De vajon, amikor a társadalmi élet színpadára hívják őket, miért nem akarnak szerepet vállalni? „Érvük” a közéleti részvállalástól húzódozás során így hangzik: „Miért éppen én?” Mintha csak. a régi ceglédi betegség kísértene. A magás kerítések mögé zárkózottság, a befelé fordulás, a póri lelkületű meghunyászkodás. Az a betegség, melynek kórisméjét már Móricz, Tolnai vagy legújabban Bajor Nagy Ernő is megállapította. Az állapoton, úgy látszik a mélyreható társadalmi változások sem javítottak lényegesen, hiszen még manapság is emelnek kerítéseket. Sokhelyütt tanúi vagyunk, hogy a ház rosszacs- ka, azonban a drága téglát és vasat a ki- és belátás megakadályozására használják. Végtére is, tegyük fel a kérdést hangosan: mi lappang a zárt udvarok, a nagy elzárkózott ság mögött? A színházi vita nem szólty elég nyomatékosan az emberek elfoglaltságáról. A dolgos ceglédi nép szerzési vágya most is' nagyban él. Az állásán, a beosztásán, hivatásán kívül majdnem mindenki foglalkozik valamivel. Mintegy másodállásban lázas szorgalommal igyekeznek elősegíteni boldogulásukat az embeudvarok mögött? rek. Építkeznek, dolgoznak maguknál, másoknál, földet, szőlőt, túlórát vállalnak, vagy kontárkodnak — amire éppen lehetőségük nyílik. A termelőszövetkezeti tagok sokszor erejüket meghaladó területtel és csordával küszködnek. Az értelmiségieknek sincs túlságosan sok agyonütni való idejük. Különösen ahol férj és feleség állásban van és a háztartási, gyermeknevelési gondokon kívül — mondjuk — a százezres öröklakás terhe is nehezedik rájuk. Van-e kedv ilyen körülmények között a közösségi munkára, és szórakozásra? Mondhatni, csak igen kevés és csak az ünnepi alkalmakkor. Ámde itt álljunk meg. Mert ünnepi alkalom viszont csak akkor adódik, amikor a napot azzá teszik. Vagy a naptár szerint, vagy kiemelkedő rendezvényekkel. Csakhogy melyik művészegyüttes jön Ceglédre ünnepen? Még a Déryné társulata is jobbnak látja ilyenkor mondjuk Hosszúberekpé- terin szerepelni. Hogy miért, ki tudja? Az élvonalbeliekről aztán egyáltalán ne is beszéljünk. A klubok és hasonló szervezetek is megalakulnak időnként, az illetékesek támogatásával. Regisztrálják a helyzetet, elsíratják szellemi elmaradottságunkat, majd tömegüket, vagy vezetőiket elveszítve, lassacskán szétszélednek. Szó sem esik többé a dolgokról egészen a legközelebbi kulturális kampány kirobbanásáig. Ez a helyzet, s ezen na- gyon-nagyon szeretnénk változtatni, jóra változtatni. Jakab Zoltán Póthitel A városi tanács végrehajtó bizottsága megértéssel fogadta a művelődésügyi osztály előterjesztését, s több mint négyszázezer forint póthitelt szavazott meg a Táncsics iskola felújításának befejezésére. Ugyancsak közel négyszázezer forintot szavaztak meg egészségügyi célokra. Ebből a komoly összegből, kétszázezer forintért gyógyászati eszközöket, orvosi műszereket vásárolhat a városi kórház. Ezenkívül jelentős összeggel emelték az élelmezési nyersanyagok beszerzésére használható keretet is. Három új dohánypajta épült a ceglédi Táncsics Termelő- szövetkezetben. Felújították a Cifrakerti Állami Gazdaságban a nyolcvan férőhelyes tehénistállót. Elkészült a Széchenyi úti általános iskola kazánházának szigetelése, így a télen biztosítva lesz a fűtés zavartalansága. Hatvanezer forintot költöttek rá. í’j Im.Ii Kocséron Kocsér lakóinak régi vágya teljesült az elmúlt napokban. A íöldművesszövetkezet jól berendezett zöldségboltot nyitott a község központjában. Mindenki örömmel fogadta, hiszen ezentúl nem kell a piacon méregdrágán megvásárolni a zöldségféléket. Reméljük, hogy a két termelő- szövetkezet bő árukészletet biztosít a korszerű bolt részére. Betonlap már van Itt az ősz, rriélyül a sár! Sok az új járda, de még mindig bőven van olyan terület, ahol lehetetlen tiszta cipővel járni. Ismerik ezt a panaszt a tanácsnál is, ezért igyekeznek a járdaépítésekkel. A Mező utcába is megérkeztek már a hiányzó betonlapok. A Báthory és Török utcában a szegély már kész, most a salakot hordják. Remélhetőleg a lakosság is bekapcsolódik a munkába és segít a salak lerakásában, szétterítésében.