Pest Megyei Hirlap, 1964. november (8. évfolyam, 257-280. szám)
1964-11-21 / 273. szám
endre VIII. ÉVFOLYAM, 91. SZÁM 1964. NOVEMBER 21, SZOMBAT A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA Építési képes híradó Épül az izbégi űj négytantermes iskola. Az építkezések jövőre befejeződnek. Azután végre kulturált körülményeket biztosíthatnak majd a jelenleg túlzsúfolt izbcgi iskolában. A szülők jelentős társadalmi munkával segítik az építkezést Közel egymillió forintba került a közkedvelt Határcsárda korszerűsítése. Május 1-rc lesznek készen vele. Az építkezést a városi tanács saját kezelésben végzi, Várvölgyi Imre csoportvezető irányítása mellett Rendezik a régi benzinkút helyét. A 11-es müút felújításával egyidejűleg bővítik az autóparkolót is. Kedves színfoltja lesz ez a fogazott gépkocsiparkoló a város Du- na-partjának A filmszínház műsorán ma és holnap a Don Carlos, 23- tól 25-ig az Udvari bolond, az ifjúsági matiné műsorán vasárnap délelőtt Az ügyefogyott Rómeó című film szerepel. Azonnal felveszünk gépésztechnikust, automata gépbeáilítőt (Tomos-rend- szerú gépekhez), rajzkihú- zót. fém- és műanyag szerszámszerkesztőt. Jelentkezés a Pest megyei Vegyi- és Kézműipari Vállalat munkaügyi csoportjánál. Szentendre, Dózsa György út 36/b szám alatt VERSENYHÍRADÓ Nagy a lemaradás a kukoricaszár betakarításában és ez késlelteti a tavaszi vetések alá végzendő mélyszántást. A gépállomás valamennyi erőgépe készen áll arra, hogy a letakarított földeken a munkálatokat elvégezze. Gyorsítani kell tehát minden gazdaságban a kukoricaföldek letakarítását A járási verseny sorrendje november 18-án: Termelőszövetkezetek: 1. Mathiász, 2. Április 4., 3. Petőfi, 4. Úttörő, 5. Május 1. Szakszövetkezetek: 1. Árpád, 2. Egyetértés, 3. Kék-Duna, 4. Havasi Gyopár, 5. Aranykalász, 6. Béke, 7. Dunakanyar. Tanácskoztak a fiatalok A feltörekvő nemzedék nevelése jó kezekben van Az elmúlt héten tartotta meg küldöttértekezletét a KISZ járási bizottsága. Járásunk fiatalságának ez a megmozdulása a "végzett munka és helytállás nagyszerű bizonyítéka volt. Az alapszervezeti vezetőség és küldöttválasztó taggyűléseken küldöttként megválasztott 74 fiatal közül 71 fiatal képviselte alapszervezetét — hozzá kell tenni — méltóképpen. Az elnökség megválasztása után pomázi úttörők köszöntötték Adóbevallás A liíizadó és lakáshelyreállítási hözzájárulás jövő évi megállapítása végett a háztulajdonosok (haszonélvezők, birtokosok) illetőleg a házingatlanok kezelői november hó 30-ig házadó bevallást kötelesek benyújtani azokról a2 épületekről, a) amelyeket az idén vettek használatba; b) amelyeket állami tulajdonból való mentesítés folytán az idén kaptak vissza; c) amelyeknél a tulajdonos, vagy a bérlő személyében a tavalyi, illetőleg az idei évre benyújtott házadóbevalláshoz képest változás történt; (esetleg a helyiségek számában) ; d) amelyeknél a bérjövedelem összegében idén bármilyen mérvű változás következett be. Adóbevallási kötelezettség esetében, a bevallást az egész épületre kiterjedően kell benyújtani a városi tanács pénzügyi osztálya adócsoportjánál, az ott beszerezhető „Bevallási ív’1 nyomtatványon. A bevallás határidő után történő benyújtása, vagy a benyújtás elmulasztása bírságolást von maga után. A városi tanács pénzügyi osztálya Humorban nem ismerünk tréfát Kibédy Ervin, Csala Zsuzsa, Felföldi Anikó ma este városunkban SPORTHÍREK Kerékpáros versenyt rendez a Kerékpáros Szövetség most vasárnap. Gyülekezés fél 10 órakor a Kossuth L. u. 5. sz. ház udvarában. Indulás a Fő térről 10 órakor. A november 15-én lebonyolított kerékpárverseny eredményei a következők: 1. Vaszi László, 2. Szántó József, 3. Vörös László, 4. Mészáros Ferenc, 5. Droborits Iván. (sefesik) A város ügyeletes orvosa november hó 22-én dr. G'ó’mei Pál körzeti orvos. Közegészségügyi tárgyalás. A tanács alá nem rendelt üzemek és intézmények vezetőivel tanácskoznak november 24-én a városi tanács végrehajtó bizottságának vezetői. Ismertetik a meghívottakkal a tanács előtt álló feladatokat és a tanács szakosztályainak véleményét az üzemek egészségügyi, szociális és munkavédelmi helyzetéről. A járás ügyeletes állatorvosa november hó 22-én dr. Pa- tócs András körállatorvos Ta- hitótfalu, Zrínyi u. 4. A járási szolgálat a város területére nem terjed ki. tettek magukért a tanulásban, munkában, a kultúrában és a sportban. Bizakodással és reménnyel tölthet el valameny- nyiünket az a tudat, hogy a felnövekvő nemzedék nevelése jó kezekben van ■— pedagógusaink, nevelőink mindent megtesznek a jövő generációjának nevelése érdekében. örvendetes az a tény is, hogy egyre több azoknak a KISZ-es ifivezetőknek a száma, akik részt vesznek egy- egy úttörőcsapat munkájában, irányítják, vezetik őrsük, vagy rajuk életét. A nagy tetszéssel fogadott beszámoló befejező sora ez volt: „Mindezek a célkitűzések, programok, melyeket a KISZ eddig és ezután is a fiatalok elé állított, vagy állítani fog, azt a célt szolgálják, hogy egész ifjúságunk alkotókészségét a szocializmus teljes felépítésének szolgálatába állítsuk, mert a szocializmus teljes valóságában az ifjúságé. Kötelességünk tehát, ezért a legtöbbet tenni.” A beszámolót élénk vita követte. Az alapszervezetek küldöttei elmondták szervezeti életük gondjait, bajait és örömeit. Kifejezésre juttatták azt a véleményüket, hogy az újjáválasztott járási bizottságnak továbbra is lendülettel és lelkesedéssel kell fáradoznia, valamennyi alapszervezet mozgalmi életének színvonalasabbá tétele érdekében. Az újjáválasztott járási bizottság megválasztotta a végrehajtó' bizottságot, melynek titkára Nagyváradi László lett. S. J. Kikoforják a Pap-szigeti öblöt A város párt- és tanácsvezetői az elmúlt napokban tárgyalásokat kezdeményeztek az Országos Vízügyi Igazgatósággal abból a célból, hogy a Pap-szigeti gáttal lezárt öböl medrét kikotorják. Az illetékes vízügyi hatóság elhatározta, hogy a kikotrott ágat télire hajók kikötésére is alkalmassá teszi. Az öböl algásodásának megakadályozása céljából „surranta” átereszt készítenek a jelenlegi gátba. Ez magas és középmagas vízállás esetén megfelelő öblítést biztosít az öböl számára. Tanácstagok fogadóórái, beszámolói Seller András 27-én 19 órakor Katona József u. 22. sz. alatti lakásán, ifj. Bakó Ferenc 27-én 19 órakor Pannónia u. 4. sz. alatti lakásán, választókerülete részére fogadóórát, Torsok Sándor 23- án 18 órakor a Ferences Gimnázium Sallai Imre utcai épületében, Becsei László 23-án 18 órakor Nagyváradi u. 6. sz. alatti lakásán, Krunity DömöJíiíiintviós A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 47. évfordulója alkalmából kitüntették a legjobb sportvezetőket, a legtevékenyebb társadalmi aktívákat. A kitüntetettek sorában olvashattuk Szellő József járási végrehajtó bizottsági titkár nevét is, aki a Testnevelés és Sport Kiváló Dolgozója kitüntetést kapta. Gratulálunk! tör 24-én 18 órakor az Állami Gimnázium Római sánc u. 1. sz. alatti épületében, Benkovits György f. hó 24-én 13 órakor Ady Endre út 12. szám alatti lakásán, Nyilas István £5-én 17 órakor Vasvári Pál u. 3/A sz. alatti lakásán, Jurcsik Béla 25-én 19 órakor Paprikabíró u. 7. sz. alatti lakásán, Fáik Lajos 25- én 18 órakor Görög u. 6. sz. alatti lakásán, Hornyák Jenő 26-án 19 órakor Koltói Anna u. 1. sz. alatti lakásán, Sashalmi Lászlóné 26-án 18 órakor a Tűzoltóság Martinovics u. 11. sz. alatti épületében, Örlei Elemér 26-án 17 órakor Málna u. 2. sz. alatti lakásán, Kardos László 26-án 18 órakor a Határcsárda különhelyiségé- ben, Stieger János 26-án ]8 órakor Kőzúzó u. 8. sz. alatti lakásán, Szerencsés Józsefné 26-án 17 órakor Telep u. 8. sz. alatti lakásán választókerülete részére tanácstagi fogadóórával egybekötött beszámolót tart, melyre az érdekelt választókerületek választói; ezúton is meghívja a városi tanács végrehajtó bizottsága CSAK 16 ÉVEN FELÜLIEKNEK! „Carmina Burana” címmel zenés irodalmi estet rendezünk november 22-én, vasárnap 18 órai kezdettel. Az előző tájékoztatástól eltérően az est a művelődési otthonban kerül megrendezésre. NAGY LÉPÉS: HAT HOLD EPRES SZIGETMONOSTORON Az utóbbi időben gyakran hallani a Szigetség jövőjéről, a Szentendrei-sziget községeinek távlati fejlesztéséről. A rádió és napilapok nemrég adtak hírt arról, hogy öntözőművek építését kezdték meg. Ezek elősegítik a községek gazdálkodásának belterjes fejlődését. E fejlesztési irány mellett örömmel kell üdvözölni azt a kezdeményezést is, melyről a napokban kaptunk hírt. A szigetmonostori Béke Szakszövetkezet hat holdon telepített eperpalántákat. A szakszövetkezetnek ez az első, közös, nagy értéket biztosító telepítése. Hogy mekkora értéket képvisel, azt egyetlen adattal mutatjuk be. Az idei év azt mutatja, hogy egy hold epres 120 000 forint eredményt hozott átlagosan művelőinek. Szakszerű gondozás mellett ez a hatholdas telepítés közel 700 000 forint jövedelemmel kecsegtet a termőrefordulás után. Ne gyújtsd a gyógyszert! Ismeretterjesztés a patikában A napokban dolgom akadt a Paprikabíró utcai gyógyszertárban. A patikába lépve meglepetéssel láttam, hogy a pulton röplapok és füzetek kínálják magukat. Az egyik röplap a mértéktelen gyógyszerfogyasztás ártalmairól szól, majd felhívja a figyelmet, hogy a beteg meggyógyulása után a megmaradt gyógyszereket ne gyűjtsük össze, — kivéve a közismert fájdalom- csillapítót, lázcsillapítót, vagy hashajtót — hanem a különféle porokat, pirulákat, kanalas orvosságokat semmisítsük meg, mert azok veszélyeket rejtenek magukban. Égjük ilyen veszély az, hogy a gyógyszerekben bizonyos idő eltelte után vegyi átalakulás történik, az addig nagy gyógyhatású tabletta, vagy más gyógyszer, az egészségre károssá, mérgezővé változhat. Gyerekes családoknál már sok tragédiát okozott a sok tetszetős külsejű, különféle gyógyszer és altatószer. A gyermekek kezébe jutva súlyos mérgezéseket idéztek elő. De azért sem szabad a megmaradt gyógyszereket később felhasználni, vagy esetleg másnak adni, mert ami az egyik betegnek jó, a másiknak lehet, hogy ártalmas. A gyógyszerek kiválasztását és adagolását bízzuk mindig az orvosra. Érdeklődésünkre Wolff Lajos, a gyógyszertár vezetője elmondta, hogy az Egészség- ügyi Minisztérium Felvilágosító Központja adja ki ezeket a felvilágosító könyvecskéket. Kató György közvetlen és meleg szavakkal a megjelent küldötteket. Nagyváradi László, a KISZ járási bizottságának titkára terjesztette a küldöttértekezlet elé a bizottság beszámolóját. Mint mondotta: a felkészülés időszakában valamennyi alapszervezetnél megtartották a vezetőség- és küldöttválasztó taggyűléseket, melyeken száztizenegy hozzászólás hangzott el, 106 KISZ- tagot választottak a huszonkét alapszervezet vezetőségeibe. A bizottság beszámolója részletesen elemezte az ifjúság népszerű mozgalmának, az Ifjúság a szocializmusért mozgalomnak eredményeit, hiányosságait, a munka, a tanulás, a kultúra és a sport területén. Az elemzésből kitűnik, hogy KISZ-fiataljaink és úttörőink együttesen 5ö 984 óra társadalmi munkát végeztek az elmúlt három év alatt. A bizottság jelentette a küldöttértekezletnek, hogy KISZ-tagságunk jelentősen növekedett az elmúlt időszakban, ami azt bizonyítja, hogy egyre több és több lesz azoknak a fiataloknak a száma, akik öntevékenyen bekapcsolódnak az ifjúsági mozgalomba, ahol formálódik jellemük, változik magatartásuk és hasznosan töltik el szabad idejüket. Részletesen foglalkozott a beszámoló úttörőmozgalmunk jelenlegi helyzetével és pozitívan értékelte csapataink munkáját. A legfiatalabbak is kiHosszú idő után látunk ismét városunkban hivatásos művészeket. Reméljük, hogy kellemes órákat szereznek azoknak, akik szeretik a humort, vidám jeleneteket, a kitűnő táncdalokat. S ha valóban kitűnő lesz a műsor, sok tapssal jutalmazzuk művészeink első bemutatkozását. Várjuk a sikert, — mert humorban a szentendreiek sem ismernek tréfát... Ezzel a hangzatos címmel tart nagyszerűnek Ígérkező műsort ma délután 4 órai kezdettel a tanácsháza nagytermében a Vidám Színpad művészeinek együttese. Már is nagy érdeklődés nyilvánul meg Kibédy Ervin, Csala Zsuzsa, Dévai Hédi, Felföldi Anikó, Gál- csiky János, Csonka Endre és Zsudi József vendégjátéka iránt. A sok humorral, zenével, táncdalénekkel tarkított műsort Körmendi Vilmos kíséri.