Pest Megyei Hirlap, 1964. november (8. évfolyam, 257-280. szám)
1964-11-15 / 268. szám
f/,5i Bl EGY sMtrlgp 1964. NOVEMBER 15, VASÁRNAP Gyárak a tárgyalóteremben Emb&rvk, üfyyak a TEB előtt Nem bírák ülnek az asztal mellett, hanem bizottsági tagok. A határozatok normáit nem a büntető-, hanem a munkatörvénykönyv szabja meg. De az idézettek ünnepi csendben várakoznak, s a tanúkat a hamis tanúzás jogi következményeire figyelmeztetik. Embersorsok jelennek meg a területi egyeztető bizottság előtt... és embersorsok kapnak új irányt. Huszonhét éves, nyílt arcú fiatalember G. Á. A budaörsi Ipari Szerelvény és Gépgyár felsőfokú szaktechnikusa. Antagonizes a kovácsüzemben ? — Kilenc éve dolgozom a gyárban. Szeretem a hivatásom, de nem tudok kijönni az üzemvezetőmmel. A többi fiatal se. Durva hozzánk, munkáinkat összetépi s az izzó kemencébe dobja. Féltékeny. Tanult ember vagyok, neki csak hat elemije van. Attól tart, nemsokára mi vesszük át tőlük, öregektől a vezetést... — Mondja, tanult maga valamit az öregtől? — kérdi a bizottság egyik tagja. Kiderül, hogy az „öreg'’ 51 éves, s G. Á. azt is elismeri: jóképességű gyakorlati szakember. A szervezés azonban gyenge oldala s ezt nem látja be. Ledorongolja a fiatal szakembereket, s neki már elég. Engedjék el szépszerével, olyan gyárba, olyan munkahelyre megy, ahol megbecsülik s felhasználják igyekezetét, tudását. A döntés: elutasító. A munkahelyi súrlódások nem adhatnak okot a munkaviszony megszakítására. G. Á.-t a vállalat egyébként is új munkakörbe helyezte, ahol mellérendelt! viszonyban lesz régi művezetőjével. Látszólag minden rendben. Logikus, harmonikus. Megnyugodott G. A.? — Nem. Mindennap beadom a felmondásomat, míg el nem fogadják. Az elléntét antago- nisztikus, kibékíthetetlen. Két észtéi órát tárgyalt Velünk az igazgató, a személyzeti vezető — eredménytelenül. Nekem elég . .. Adva vannak önérzetes fiatalok, nyakas „öregek”. A probléma túlnő G. A. és üzemvezetője „feloldhatatlan anta- gonizmusán”! Igazgatóság, szakszervezet, pártszervezet! Miért nem lehet megoldani Budaörsön a kovácsüzem bel- villongásait? Amikor a fusizó sírva fakad Jóska fusizott magának egy permetezőgépet, mivel nemcsak a Pestvidéki Gépgyár szerelője ő, hanem némi háztáji gyümölcsös szerencsés gazdája is. — Hogy mennyit ér a gép? Nem is tudom, kérem, de az 1500 forint, amit a vállalati egyeztető bizottság kiszabott, az nagyon sok. Hiszen nem sárgaréz kérem, nincs nálunk réz, .csak alumínium. Abból kellett csinálnom, az meg egy évig, kettőig, ha eltart. Megeszi a gálic. Meg aztán magam is vásároltam hozzá ezt-azt, ami nem volt j a gyárban. A hegesztésért is | egy maszeknak fizettem. Egy j tizest, kérem ... És hull a könnye, mint az őszi eső. A fusizónak is lehetnek igaz könnyei. A TEB jóindulatúan mosolyog. Hozzanak reális számlát s igazolja Jóska: mit vásárolt a géphez „saját erőből” — majd azt az ösz- szeget is levonják. Maszekszámla persze nincs. És többet nem fusizik. Megértette, Jóska? | — Igenis kérem. Többet I nem fusizok ... Két évig, remélhetőleg. Ad- | dig eltart a permetező. A mellette levő tekintélyes férfi, a vállalat képviselője, diplomatikus szavakat mond. Egyrészt fejére olvassa az ifjú hölgynek, hogy nem a legjobb munkaerő. Másrészt átszervezést, létszámcsökkentést emleget s az igazgatóság szuverén jogát e téren. Ö pedig csak ül s már nem nyújtja szólásra kezét, öt éve öklömnyi parasztlány volt Domonyban, amikor a gyárba ment. Nem jól dolgozott? Nem kapott figyelmez- j tetőt, megrovást. Talán taní- I tani is kellett volna. Jó, visz- j szarakják a „fizikai terme- I lésbe”. Dehát ő tanult s ta- ] nulni szeretne. Gimnázium- 1 ba jár. Mit szólnak a munka- I társai? Ügy érzi, megsértették önérzetét s ezen sajnos a TEB sem tud segíteni. Nincs tökéletes törvény- könyv. A létszámcsökkentés, az átszervezés: vis maior — vitathatatlan érv. De furcsa, hogy a vállalatnál most is műszaki rajzoló tanfolyam folyik s egy fiatal lánynak mégis el kell mennie munkahelyéről ... ÁGAK ÉS KEMÉNYEK (Foto: Kotroczó) Számdob és önérzet Módiiét a tor ; Jobb írószerek —gazdaságosabban „Miért végeztem tanfolyamot?" Durcás, egészségtől kicsattanó arc, gyerekszemek. 19 esztendős műszaki rajzoló az Ikladi Ipari Műszergyárban. Haragosan rakja le a színes ernyőt s az elegáns kis női táskát a székre. Morcosán hallgatja a „vádat”, aztán feltartja ujját, mint az iskolában. Övé a szó. * — Öt éve vagyok a gyárban, itt végeztem el a műszaki rajzolói tanfolyamot. Most meg át akarnak tenni a termelőmunkába. Azt mondják: anyám kérte, mivel ott többet keresek. Én nem kértem, engem nem kérdeztek. Én vagyok a munkavállaló... Miközben az ember a tárgyalást hallgatja, arra a meggyőződésre jut: üzemeink, gyáraink vezetői elég ridegen alkalmazzák a más munkakörbe helyezés lehetőségeit. — Azért helyeztük át K. F.-né elvtársnőt a számdob- részlegből a szerelőterembe, mert egyik legjobb munkásunk. A számdobrészleg január elsején megszűnik, a szerelő- és tervezőterem pedig legjobb részlegünk. Hát igen. De miért zárja szorosra ajkát K. F.-né? S miért ragaszkodik régi munkahelyéhez? Kiderül, hogy személyi ellentétek, megalapozatlan gyanusítgatások la- i púinak meg az áthelyezés mögött. Az egyeztető bizottság meg is változtatja a VEB határozatát. A számdobműhely úgyis évek óta „szűnik", s a szerelő bármilyen fontos üzemrész, a dolgozó igazsága s önérzete még annál is fontosabb. (al) A kereskedelem a disznóölési idényre a tavalyinál 120 vagonnal több, 2230 vagon rizst és 120 vagon árpagyöngyöt hoz forgalomba. A házi kolbász és hurka készítéséhez mintegy 15 millió méter bél vásárolható a szakboltokban. Megfelelő ellátást ígér a kereskedelem az idényjellegű fűszerekből is, a rendelkezésre álló készletek lényegesen nagyobbak, mint amennyit tavaly felhasználtak. Többek között lesz elegendő só, a tavalyinál 500 vagonnal több kerül forgalomba. Az ízesítéshez 124 vagon paprika, 29 vagon bors áll rendelkezésre. Bár nem általánosan használatos, nem hiányzik a fűszerválasztékból a majoránna sem, amelyből 200 mázsányit hoznak forgalomba. A 760 mázsa köménymag bizonyára elegendő lesz a disznóölések idején. Sonkapác ugyancsak az igényeknek megfelelő mennyiségben kapható. Talán még emlékeznek rá olvasóink, hogy az utóbbi időben — egy-két esztendőt értünk alatta — a Pest megyei Vegyi és Kézműipari Vállalat szentendrei töltőtollüzeméről szóló írásaink elsősorban a gondokat hangsúlyozták. Nem tehettünk mást, amikor nemcsak a külföldi, hanem a belföldi érdeklődés is erősen megcsappant az itt készülő gyártmányok iránt. Nem azért történt így, mert a megrendelők megharagudtak a gyár vezetőire és dolgozóira, hanem azért, mert senki sem vásárol szívesen silány minőségű golyós- és töltőtollat. Tudomásul kellett venni Szentendrén, hogy az írószergyártásban is lezárult az extenzív szakasz, amikor csak a mennyiség volt a fen- tos, s az intenzív szakasz kezdete egyik napról a másikra feladta az új leckéket az üzem kollektívájának. Figyelemmel kísértük erőfeszítéseiket, de szándékosan nem sokat írtunk a nagyarányú fejlesztő munkáról. Az érdekeltek is azt kérték, várjuk Ü mJ mB # O «R Mintha tek volna, csak összebeszél- a két cimbora egyszerre érkezett. Kabátjukon ezüstösen csillogtak az esőcseppek. Olaszné nyugtalanul gondolt a délutáni nagytakarításra: kár volt a fáradságért, úgyis behordják a sarat! Együtt volt tejlát a parti. Kezdődhet a gyilkos csata, a negyvenszáz ultiért. Vérre, tíz- filléres alapon. Azám, de hol a házigazda? Olaszné tenyerébe hajtott fejjel jelezte: alszik. Egy kis baleset érte, elázott. Nem kívülről, belülről. A cimborák meglepődtek: Olasz Gabi elázott? Lehetetlen! Először is, ritkán iszik. Másodszor, csudára . bírja. Mi történhetett? Olasz Gábor éppen ott tartott, hogy megmutatja annak a Veress Győzőnek, hogyan kell szakítással százhat- vanat kinyomni, amikor felébresztették. Két kaján arc hajolt fölé, két száj egyszerre kérdezte: — Beteg, vagy, pajtás? Gábor kiugrott az ágyból. Fejét tisztának, könnyűnek érezte. Jót tett ez a kis alvás, szinte újjászületett. — Osszatok, mert indul a vonatom! — sütötte el a régi viccet. Senki sem nevetett. Két, ünnepélyes komoly fizimiska nézett rá sürgetve: — Mi történt, öregem? — Tök a tromf... — próbálkozott megint, de senki sem folytatta. Megadta magát: — Üljetek le, fiúk, elmesélem ... Emlékeztek a tsz-szer- vezésre? Marhaság, persze, hogy emlékeztek! Talán még arra is, hogy én lettem a nor- máliagyári szervező brigád vezetője, Horváth Zsiga meg a helyettesem... A sziget északi csücskébe osztottak be bennünket, módos községbe. Akkor is ilyen esős november volt, amikor megérkeztünk. A tanácsházán kaptunk szállást, a nagyteremben. A tanácselnök felesége lett a szakácsnőnk. Máig is emlegetem a bográcsgulyását! Az eligazítás gyorsan ment. Megkaptuk a névsort, hozzá a tájékoztatást: ez már régen belépett volna, ha van a községben termelőszövetkezet: az „nehéz” ember lesz, már a dédapja is a magáéban szán- tott-vetett; amaz, a névsor elején, tekintélyes ember, jó gazda: ha ez aláír, az egész falu követi. A fiuknak nem kellett sokat magyarázni, mindenki tudta a dolgát. Megegyeztünk, hogy a tekintélyes embert mi vállaljuk, Horváth Zsigával. Két napot adtunk magunknak: első nap megnyerjük az „öreget” — lehetett vagy ötvenkét éves —, második nap beszervezzük az egész falut. Ahogy azt Móricka elképzelte!... Kora délelőtt kopogtattunk be a mi emberünknél. A konyhában ültek, a kisebbik fiú is otthon volt. Kukoricát fosztottak. Nehezen indult a beszélgetés. Pedig, hogy jobban menjen, mi is beültünk a körbe, fosztani. Horváth Zsiga egészen jól értette. Parasztgyerek volt, ismerősen simult a kukoricacső a tenyeréhez. Viccelt is a gazdával, hogy aki piros csövet talál, tőle kapja az első puszit... Délig megfosztottunk néhány mázsát. Közben beszéltünk erről, arról, de a tsz-ről nem sok szó esett. Rég elhúzták a levesnőtát, amikor ebédelni mentünk. Délután visz- szajövünk — ígértük. „Tartom szerencsémnek” — udvariaskodott a mi emberünk, mintha komaságra kértük volna —, „akad még munka a ház körül.” A kapuban savanyú képpel néztünk össze. A tenyerünk égett, a tsz-szel meg egy lépést sem jutottunk előbbre. Sietve gyűrtük magunkba az ételt, aztán gyerünk! Már vártak bennünket. Az öreg valami ásónyelet farigcsált, a fia a rózsatöveket pó- lyálgatta a kertben. Zsiga megjavította a Luna-tűzhelyet, mi meg a gazdánéval borsót szemeltünk, mint két Hamupipőke. Az öreg ugratott bennünket: „Mondják csak, hallgatom. Kitelik az időmből.” Megmérgesedtem, s rákezdtem: — Ide figyeljen, gazduram! Van a maga családjában ipari munkás? „Hogyne lenne. A nagyobb fiam, meg a vejem. Ott dolgoznak. ahol maguk: az autógyárba’.” — Aztán, mit szólna a fia, ha az iparban is maszek világ lenne? — folytattam. — Ha állandóan a munkanélküliségtől kellene reszketnie? Ha ma is nyomorogna a keresetéből, mint a munkások régen? „Abbizony kutya világ lenne” — felelte tempósan az öreg. — A nyű essen belé, aki visszasírja!” — No látja! — örültem meg az eredménynek. — Aztán, van-e unokája? „Kettő is! Az egyik a nyolcadikat végzi, a másik tekni- kusnak készül.” — S mit gondol, mi lenne az unokáiból a régi világban? „Mi lenne?” — vont vállat az öreg rr, amihez kedvük tartja! Huszonegy hód fődből csak futná tán iskolázni őket?" Hát ez nem sikerült. Másképp kell elkezdeni. — Elhíszi-e, bátyám, hogy gépesített gazdálkodással, nagyüzemi táblákon nagyobb a termelékenység? „Igen? Akkó’ mér nem terem annyit az állami gazdaság födje, mint az enyém?!” Nem szaporítom a szót: estig enyelegtünk. Már a kutyák is aludni tértek, amikor elbúcsúztunk. „Gyüjjenek máskor is — invitált az öreg —, igazán jól elszórakoztunk.” Zsigával a méreg evett bennünket. Fél éjszaka forgolódtam a vaságyon, pedig aludtam én már krumplis zsákon is. Reggel üres fejjel, rosszkedvűen battyogtunk vissza az öreghez. Zörgetünk a kapun, senki. Nézem a kéményt, nem füstöl. Csak a tehenek bőgtek keservesen az istállóban, meg a hízók röfögtek éhükben. Kis toporgás után a szomszéd közölte: az öreg köszöni az ingyen segítséget, tiszteltet bennünket, de neki családostul el kellett utaznia asszonylányához, a Nagykunságba. Egy pillanatig azt hittem, ott üt meg a lapos guta. Délig háromszor mentünk vissza, eredménytelenül. A tehenek már nem is bőgtek* nyöszörögtek. összenéztünk Zsigával, aztán be a kerítés tetején! A sajtár ott állt a kamrában, elő a fejősszéket, s megfejtük a teheneket. Zsiga még ki is almozott. Aztán megetettük a sertéseket és vártunk. Ránkesteledett, de a háziak nem jelentkeztek, így ment ez harmadnap is. Amit reggel kifejtünk, este a hízóknak adtuk. Ügy habzsolták a tejes moslékot, mint az ínyencek. 4 Negyedik nap reggel újra j, füstölt a kémény a mi embe- % rünk portáján. A gazda a $ kapuban várt bennünket. Kö- 4/ szönni se érkeztünk, mind-% járt azzal kezdte: 4 y „Na, adják ide azt a belépé- £ si nyilatkozatot. Itt írom alá í az utcán, hadd lássa minden- ? ki.” 4 y Míg a kispadon a nevét kör- $ mölte, hozzáfűzte: „Az én jószágaimat még | nem sajnálta meg senki, csak j magok. Hallottam, hogy két 4 napig gondozták őket. Hát... 4 ezért... Osztán, most igya- 4, nak vélem egy pohárral, ha 4 nem vetik meg. Űjbor. Most 4 hoztam ... a szőlőből...” 4, 4 Délutánra belépett az \ egész falu. Másnapra össze- ^ hívták az alakuló közgyűlést, ^ s az öreget választották el- % nőknek. És azóta sem láttam 4 — ma délutánig... 4 A fél hármas vonattal jöt-4 tem hazafelé. Észre sem vet-4 tem, ő szólított meg. Nem 4 szép tőlem — mondta —,4 hogy én tartottam a kereszt-$ víz alá, s meg se nézem, mivé 4 cseperedett. Pedig azóta el- 4/ nökképzőt is végzett, Zsám-4 békon. Üj ruha volt rajta, a 4 karján Doxa-óra. Szinte meg- 4/ fiatalodott, pedig van gond- 4 ja, bőven. Nem engedett leszállni a la- 4 kótelepnél, magával cipelt. 4 Egyenest a szőlőbe mentünk, 4 azt meghagyták mindenkinek,$ családi művelésben... Eh- 4/ gyomorral voltam, aztán 4, tudjátok, milyen az újbor. 4/ Két kancsó után nótázni kezd- | tünk, hogy száz forintnak % ötven a fele. Azt mondta, 4/ éppen ennyit terveztek az idén 4 egy munkaegységre .. Hát így történt.No, 4 osszatok, mert indul a vo- 4 natom! í Nyíri Éva ?• ki a veget, s majd ha elkészülnek, számoljunk be az eredményekről. Igaz, hogy a tervek szerint a következő esztendőben következne be a jelentős minőségi fordulat a szentendrei írószergyártásban, ezek az emberek azonban megelőzték önmagukat, s máris olyan eredményeket érnek el, amelyről — ha röviden is —, be kell számolni. Hosszabb ideje folyamatosan és ütemesen teljesítik a termelési térvet. Ez önmagában azonban nem sokat mond, hisz a teljesítendő terv lehet alacsony, s nagy számokat is tartalmazhat. Nos, már éz utóbbi az igaz, s tervfeladatuk egyetlen viszonyszámával már a minőség jelentős változását is érzékeltetni tudjuk. Fogalmat . alkothatunk erről a gyors ütemű fejlődésről, ha figyelembe vesszük, hogy az idei harmadik negyedéves tervet 35 emberrel kevesebbel teljesítették, mint korábban. A negyedik évnegyedben több, mint. egymillió forint értékkel nagyobb a tervfeladat, s ezt is a csökkentett létszámmal old- ! ják meg. í Ez az egyetlen szám arról ; is árulkodik, hogy egyik ne- í gyedévről a másikra óriási ! mértékben megszaporodnak í náluk a megrendelőlevelek, s : ha többet rendelnek, az a mi- : nőség javulását jelenti első- \sorban. ! A létszám 35 fős csökkenté- : se azt is jelenti, hogy több és • modernebb gépekkel dolgoz- \ nak, mint korábban. Másként ! nem is lehetne számottevően ! javítani a minőséget, s a tech- ! nikai fejlesztés még nem íe^ í jeződött be. Ezekben a na- í pókban, miközben az éves terv \ maradéktalan teljesítésén ; munkálkodnak, további mo• dern gépeket szerelnek fel és ! próbálnak ki, mert felkészül- ! ten akarják várni a további ! megrendeléseket. ff.) t m r______ t ‘ F elveszünk I kovácsokat, egy fő I technikust, í egy fő jmeóst (munkásállományba). Jelentkezni lehet í a Szentendrei Kéziszerszámgyár munkaügyi osztályán. Szentendre, Lenin út 144. szám ; alatt. Telefon: 219. í,____________________________
