Pest Megyei Hirlap, 1964. szeptember (8. évfolyam, 204-229. szám)

1964-09-08 / 210. szám

1964. SZEPTEMBER 8, KEDD nsr MEcref K/Círltm —J\aluibáh a _JJ’omobózélen 4 Kint, Cegléd határában, a Homokszélen, ott, ahol véget érnek a takaros, újonnan épí­tett családi házsorok, egy he­pehupás, gödrökkel, lyukak­kal szaggatott térségen, há­rom hevenyészett kalyiba áll. Tetejük ócska, töredezett cse­rép, néhány sovány akácágra, vagy gyenge lécre rakott nád és szalmaköteg. Belsejükben, a sátortető alatt, néhány négy­zetméteren, egy vagy két ko­pott ágy, dunnák, takarók, ru­haneműk rendetlen össze- ■ visszaságban, sebtében össze­zsúfolva. A tetőkön és min­den oldalon szemtelenül tola­kodik befelé és száguld ke­resztül a korán érkezett, csí­pős őszi szél. Tegnap zuhogott az eső, tócsákban gyűlt a víz, összeázott itt minden. A három, még egyben levő ' telekrész mindegyikén vályog­téglák sorakoznak, várják, hogy fallá, biztonságot, meleget adó hajlékká emeljék őket. De ahhoz, hogy emberhez méltó lakások, há­zak épülhessenek, a vályogtég­la egymagában még nem elég. Ablakkeretek, ajtók, a tetők­höz gerendák és cserepek pe­dig, itt nincsenek. Cegléden tizenegy cigány- családot, közel száz embert — felnőtteket és gyerekeket — köszöntött így, vagy nem sok­kal jobban a szeptember. Hogyan jutottak ide, ilyen helyzetbe? Közülük az egyik, negyven­egy éves komoly ember, La­jos Imre, így mondja el: — Idén, június elején, kez­dődött Ott laktunk akkor még mindannyian a Gerje- csatoma melletti területen. Né­gyen, akiknek a hajlékuk a part mentén volt, írásbeli ér­tesítést kaptak, hogy tíz na­pon belül költözzenek beljebb, mert megkezdik a csatorna rendezését. Beljebb vinni, le­bontani a kis házat? Nem moz­dult senki, .Akkor kezdtünk el szaladgálni, Lajos liiíte Hajlékába rá­adásul a nyáron villám súj­tott, összeroskadt a felesége, Rafael Karolina tulajdonát ké­pező régi, gyenge kis épület. De nemcsak emiatt lett a szó­szólója, mindenki által elfoga­dott intézője a kis település ügyeinek. Mindössze ketten tudnak az itteniek közül ími- olvasni, s ő a hat elemi után, még 1943-ban, sikerrel tette le Budapesten, a Bánki Donát Technikum hivatalos igazolása szerint, a gőzikazánfűtői vizs­gát. Többnyire ebben a szak­mában dolgozik azóta is. Mi­előtt ideházasodott, kilenc évet töltött el Komlón, az erő­műnél, a kenyérgyárban. Ott végezte el tavaly az általános iskola hetedik osztályát, még­pedig 4.5 átlageredménnyel. A nyolcadikat idén itt akarja be- i fejezni. Sokat tapasztalt, tö- \ rekvő, újságolvasó ember. Sza- J vaiba, amikor folytatja, kese- J rűség vegyül; — Két hónapja még nem \ így képzeltük. Mivel itt a í telep egy mélyedésben volt, £ és mindig felszivárgott a £ talajvíz, kértük, adjon ne- J künk a városi tanács külön- \ böző utcákban elszórtan tel- keket. A csatornaszabályo- 2 zás miatt amúgy is meg- £ bolygatták az egész területet, £ még mélyebb lett, onnan J vették ki a földet a gátépí-J téshez. Mi a legtöbben ren- ^ desen dolgozunk, ki akar- ^ tunk kerülni végre innen. ^ Igen, júniusban még más- ^ képp ígérkezett minden. Sa| szép reményeket nemcsak sa- ^ ját képzeletük rajzolta a kö- ^ zeljövőre. A városi tanács ^ végrehajtó bizottságának ha- ^ tározata így szól erről: „a ^ végrehajtó bizottság tudó- ^ másul veszi, hogy 15 cigány- ^ család a jelenlegi telep fel- í számolásával, a város külön- i böző helyén megfelelő csa-1 ládi házat kíván építeni. ^ Annak érdekében, hogy az ^ építkezés anyagi terheit mi- ^ nél jobban megkönnyíthesse ^ és ezáltal megfelelőbb lakás ^ építését biztosíthassa, a vb| rendkívül méltányos eladási í f rakat állapít meg”. Név sze-^ Knti felsorolás következik í árról, hogy a homokszéli, | csengeriszéli, akasztószéli s ^ egyéb helyeken levő telke- ^ két, az érintett családok^ négyszögölenként átlag 5 fo­rintos áron kapják meg az OTP-n keresztül. A határo­zat utasítja az építési és közlekedési osztályt, gondos­kodjék 200—400 öles parcel­lák kiméréséről és arról, hogy a megyei tanács ál­tal e célra javasolt olcsó tí­pustervek kerülnek kivite­lezésre. Azóta a Gerje mellett szabályozták a csatornát, minkét partján megépítet­ték a gátat is. És az újvá­rosszéli telepet valóban „fel­számolták”, a szegényes haj­lékokot lebontották. És hol vannak az új, a régieknél szebb, jobb tí­pusházak? Nincsenek. Egyszerűen nincsenek. Pedig a Gerje menti cigány- családok, rokonok, párátok, egymással összefogva, 6okat dolgoztak értük eddig is. Vetették a vályogot feszt, néhány ház falait is fel­húzták, ott állnak tető nél­kül, lakhatatlanul. A nagy dolog miatt többen otthagy­ták a munkahelyüket, volt, aki betegállományba ment. Kinn állunk a homokszéli telkeken, a kalyibák között, körénk gyűlnek az emberek. Közöttük áll Makula Péter tizenhat éves felesége, aki ál­lapotos, minden órában vár­ják a gyermeket. Ott sír, zokog egy megtört asszony, Lakatos Ilona, nyilvántar­tott tbc-s is. — Nekünk a tanácsnál meg­ígérték, hogy az új házakhoz kapunk olcsó anyagot, bontás­ból. — Mi elvállaltuk, hogy ki­vetjük a válykot, felhúzzuk a falakat, ök anyagot ígértek. — Még téglát is ígértek, amit majd felszednek azokban az utcákban, ahol betonjárda épül. — És dózert, amelyik el­egyengeti a gödröket. Keserűségük nagy és súlyos. Szavaik őszinték és megrendí­tsek: — Azért teszik ezt velünk, mart mi cigányok vagyunk? — Odamegyünk az asszony­nyal a magasfeszültséghez, ak­kor vége lesz. Kétség nem férfiét hozzá, néhány hónappal ezelőtt el­hangzottak ígéretek. Azok, akik tették, jót akartak. Azt remélték, teljesíthetik. Igaz, nincs ennek nyoma papíron, határozatokban. De a Gerje mellett hittek, bíztak benne, ezért fizettek be az OTP-nél néhány száz forintos összege­ket — ki mennyit tudott — mindannyian előtakarékosság címén, a telekárra és a házépí­tésre. Egy szó, mint száz, ott jár­tunkig, szeptember elsejéig, a tanács közreműködésével, se­gítségével, semmilyen anya­got, egy darab téglát, geren­dát, vagy cserepet sem kap­tak a cigányok. Hogy nem remélhetnek, lát­ták, tudták ők már augusztus elején. Ezért utazott fel a fő­városba Lajos Imre másodma­gával és panaszt tett a Mi­nisztertanács illetékes szervé­nél. És azóta másutt is; a já­rási népi ellenőrzési bizottság elnökénél. Szelepcsényi Imre, a ceglédi tanács vb-elnöke, a Miniszter­tanácshoz írott jelentésében, előttünk is, és a nála járt, többször bizony indulatos, kö­vetelőző Lajos Imre előtt is, kijelentette: — Mi nem ígértünk semmit és a fennálló rendelkezések értelmében nincs is mód arra, hogy ingyen építőanyagot ad­junk. Lajos Imre kazánfűtő, Szabó János vándorköszörűs, Maku­la Péter segédmunkás, Rafael István hétgyermekes fuvaros, lakatos Ilona, aki ha nem be­teg, takarítani jár, egybe­hangzóan ezt mondta: — Dolgozni akarunk, becsü­letesen élni, ki akarunk kerül­ni a cigányságból. De nem tu­dunk addig munkába állni, amíg nincs fedél a fejünk fölött. Nincs megtakarított pénzük sem, hiszen most, éppen amiatt, hogy ilyen súlyos hely­zetbe kerültek, nem keresnek. De mindegyik hajlandó hosszú éveken át havi 300—400 forin­tos összegeket törleszteni azért, hogy jobb lakása legyen. Ehhez azonban — a valóban olcsó telkeken kívül — segíte­ni kell őket. Mert egyáltalán nem ők a hibásak azért, hogy lakás nélkül maradtak. Hegedűs József, a városi ta­nács vb-titkára, Banos László műszaki előadó jelenlétében elismerte: — A hiba ott történt, hogy a régj viskókat a Gerje-csa- toma mellett lebontották, mi­előtt még az új telkeken a há­zak felépülték. Ezt mondta a végrehajtó bi­zottság titkára és elsietett, hogy maga nézzen utána; ma- radt-e még valami használ­ható építőanyag abból, amit a Táncsics-iskola bontása után az elmúlt hetekben a lakos­ságnak olcsón kiárusítottak. A hatszázadik születésnap­ját ünneplő Cegléd központjá­ban akkor gyúlták ki a neon­fények, mikor haza indultunk. És láttuk a szép, most épülő új lakótelepet. A homokszéli kalyibák in­nen messze vannak..; Hetes* Ferenc Pál Idegenforgalmi szempontból megyénk kétségkívül legfonto­sabb része a Dunakanyar. Ezen a nyáron is sok turista, kirán­duló fordult meg itt. Külföl­diek is ezerszámra, a világ minden tájáról. Vajon mind­egyikük megelégedéssel távo­zott innen? Aligha, mert sok még a javítani való. A Pest megyei Állami Ke­reskedelmi Felügyelőség jú­niusban, júliusban és augusz­tusban, mindhárom hónapban több napon át tartott ellenőr­zést a Dunakanyarban és a vizsgálatairól " készült vaskos jelentésében azt is megálla­pítja, hogy sehol nincs élég üdítő ital. Kiderítette azon­ban a vizsgálat azt is, mi az üdülő- és kirándulóhelye­ken a sörhiány főoka. Egysze­rűen az, hogy a sörgyár he­tenként egyszer és pedig hét­főn szállította a sört, amely azután hét végére vagy elfo­gyott, vagy alkalmas raktáro­zási lehetőség híján megrom­lott. A felügyelőség közbelé­pett, azóta hét végén szállítják a sört. Külön fejezetet szentel a je­lentés a gyümölcsnek. Éttermi étlapokon alig-alig szerepel, a boltokban pedig ha van, ak­kor sem mindig eléggé friss. Hogy Szentendrén a Pap-szi­geti camping kis élelmiszer­boltjában egész nyáron nem volt kapható, azt már szóvá tettük. Az ÁKF ellenőrei a bolton kívül a raktárát is megtekintették azonban és megláttak ott egy ki tudja mi­óta heverő eszpresszógépet. Úgy látszik, mindössze leltá­ri tárgy, senki sem tartja ér­demesnek felszerelni. Ugyancsak a Pap-szigeten lettek figyelmesek a tábort is­mertető nyomtatott füzet pél­dányaira. Szerencsére magyar nyelven íródott és így a kül­földi vendégek nem keresik „a camping éttermét”, ahol a nyomtatvány szerint „olcsó egytálétel kapható”. Az étte­rem, azaz bisztró ugyanis még mindig csak terv. Már eszten­dők óta az."A legújabb hírek szerint jövő nyáron vissza­vonhatatlanul megnyílik, va­lóban úgy látszik, mintha pil­lanatnyilag építenék. Leghosszabban a Dunaka­nyar bolti és vendéglátó­ipari alkalmazottaival fog­lalkozik a kereskedelmi fel­ügyelőség jelentése. Jófor­mán nincs közöttük idegen nyelvet beszélő, sem pedig elegendő szakképzett dolgo­zó. Akkora a szakképzettek­ben a hiány, hogy ha a jobb parton működő vállalat akár súlyos fegyelmi vétség, vagy bűnvádi eljárást maga után vonó cselekmény miatt elbo­csátja valamelyiket, o bal- parti vállalat azonnal öröm­mel alkalmazza, esetleg még jobb állásba helyezi. Ter­mészetesen, ha a balparti bo­csátja el, akkor másnap már a jobbpartinál van. A bolti kiszolgálók és éttermi felszolgálók zöme szakkép­zetlen és gyakorlatlan ki­segítő. A szakképzett munkaerő hiányát enyhítő ötletet vet­nénk fel: ha a Dunakanyar középiskoláiban, Szentendrén, Vácott, Szobon és Dunake­szin a politechnikai okta­tás tárgya többek között a kereskedelem, meg a vendégr látóipar is lehetne. Az így képzett diákgyerekek a nyári vakációban bizonyára szíve­sen és jól dolgoznának az otthonukhoz közeleső üzle­tekben, vendéglátóhelyeken. Az ÁKF ellenőrei külön­ben három hónap alatt száz­ötvenhárom helyiséget ellen­őriztek és csak szemük lát­tára összesen ötvenegy eset­ben próbálták megkárosítani a fogyasztót. Kevesebbet mér­tek, vagy többet számláz­tak. Különösen a vendég­látóhelyeken találtak gyak­ran a számlákban „összeadá- si” hibát. A tettenért fel­szolgálók minden esetben az-i zal védekeztek, hogy sok a „bliccelő” szép időben is, még inkább hirtelen kereke^ dó szélben vagy esőben pil­lanatok alatt fizetés nélkül távozik számos vendég. Ezek számláját nekik kell megté­ríteni, és havi 900 forint a fizetésük, meg alig 100—150 forintot tesz ki a forgalmi jutalékuk, kénytelenek tehát valahogy „behozni” a veszte­séget, különben egy fillért sem keresnének. Arról, hogy mennyi a keresetük borra­valóból, nem esett szó. A terjedelmes vizsgálati je^ lentésből egyébként csak né­hány megállapítást említet­tünk. Ez is éppen elég. Ősztől jövő tavaszig azon­ban az idő is elég ahhoz, hogy az illetékesek, akik­nek eddig már sikerült a Dunakanyar idegenforgalmát kedvezőtlenül befolyásoló jó néhány problémát megolda- niok, fokozottabban töreked­jenek eltüntetni a meglevő hibákat. Kétségtelen, min­dent nem lehet egyszerre. Sok mindent azonban igen. Szokoly Endre A szabálytalanság ára ■ 'wmm Cegléd határában, a 4. számú főútvonalon Pál Zoltán budapesti lakos szabálytalanul akart előzni egy kerékpá­rost. Összeütközött egy Skoda tehergépkocsival, amelyet Géder János vezetett. Mindkét kocsi felborult, mintegy ötvenezer forint anyagi kár keletkezett. A mentők súlyos sérülésekkel szállították kórházba Géder Jánost és Nagy- idai Tibor 16 éves ceglédi lakost. Képünkön: az árokba fordult Skoda tehergépkocsi roncsai. (Foto: Opauszky) Akik már tegnap okosak voltak Vannak, s nem is kevesen, akik szolgai módon hunynak szemet minden fölött, akik látják, nem jó, nem helyes az, ami történik, mégis: hallgat­nak róla. Sőt ajnározzák azt, aki a hibákat elköveti, akiről tudják, hogy nem helyesen cselekszik, ámde — fölöttük van! Teszik ezt addig, míg va­lóban fölöttük van az illető. Ha elkerül onnan ... Kell-e bárkinek is szolgának éreznie magát? Kell, de csak általános értelemben. A nép szolgájá­nak, a társadalom ügye szol­gájának. Szolgájának úgy, hogy az ügyet, a népet szol­gálja. S nem úgy, hogy szolga, aki ura kénye-kedvének ki­szolgáltatva cselekszi, amit parancsolnak. Mégis: sokan szolgának érzik magukat, bár semmi okuk sincs rá. Lesik a „főnök” mosolyát, nagyokat nevetnek legrosszabb viccein is, örülnek s kihúzzák magu­kat, ha az értekezleten a fő­nök pillantása rajtuk pihen meg, s a szolgaság apró jel­lemzőit sorolhatnám tovább. Miért bizonytalanok esek az emberek? Miért tesznek így? Csak nem azért, mert érzik, hogy munkájukkal, te­vékenységükkel nem tudják kiérdemelni a megbecsülést, az elismerést? Csak nem azért, mert tudják, így bol­dogulhatnak, de különben nem? Igaz, vannak olyan vezetők, kisebb és nagyobb poszton, akik eltűrik a szolgalelkűsé- get, sőt van olyan is, aki elkí­vánja. Jó lapra tesznek-e azok, akik ezt kihasználva elv­telenül hízelkedőkké, semmit nem hallókká, semmit nem tudókká szegődnek? Lehet, hogy rövid távon igen. Ideig- óráig a szolgalelkűség gyü­mölcsöző lehet, jutalmat kap attól, akinek szól. Az öntelt, a kritikátlanság légkörét eltűrő vagy elkívánó vezető azonban — ma már — nem sokáig ma­radhat posztján. És akkor a „slepp”-nek is befellegzett. Akkor a szolgák gazda nélkül maradnak, s csakhamar kide­rül, mi biztosította eddig is érdemtelen boldogulásukat. És a szolgák, a tegnapi hízel- kedők. a tegnapi mindent el- nézők éppen ezt akarják fe­ledtetni. semmivé tenni, ami­kor felcsapnak tegnapi oko­soknak, amikor mindenkinél jobban szidják azt, akiről ed­dig csak himnuszokat mond­tak. És e magatartásban ép­pen ez. a gesztustalan, az el­ítélésre érett, a megvetendő. A köpönyegforgatók logi­kája ez. A mai, minél hango­sabb szidalmakkal leplezni a tegnapi dicséreteiket. A mai „okossággal”, ami már a teg­napra is vonatkozik, a tegna­pi és tegnap előtti szolgalel- kűséget, mindent kiszolgálást. Mindez ogat akkor vezet­het eredményre, ha mi, az egészségesen gondolkozó, élő és cselekvő többség — sze- methunyunk felette. Csak ak­kor, ha szó nélkül „megbo­csátjuk”, s úgy teszünk, mint­ha misem történt volna. És itt, ebben kicsit mi is cinkosok­ká leszünk, cinkosokká pon­tosan azon eszmék gya­korlásában, amelyekért az utólag okosakat — elítéljük. Nem szabad logikátlanok­nak lennünk! Nincsenek, nem lehetnek délelőtti és dél­utáni eszméink, azaz nem cse­lekedhetünk másként délelőtt és megint másként délután. Amit délelőtt elítéltünk, azt el kell ítélnünk délután is, s ezért kell következete­sen elítélni azokat, aikik a tegnapi okosak mezében tet­szelegnek. Ezért kell mindig megmondani azoknak, aki­ket illet, hogy szolgalelkűsé- gük nem kívánatos magatar­tás, s a társadalom elítéli azt. A társadalom érdeke azt kí­vánja, hogy előre legyünk okosak, de legalább is ma okosak legyünk. Utólag köny- nyű okosnak lenni — hangzik a közmondás. Könnyűnek könnyű, ez igaz. De tegyük azt is hozzá: a szocialista társa­dalomban az említett „tegnapi okosság” lehet, hogy könnyű, ám a társadalmi morál alap­ján — erkölcstelen! Mészáros Ottó harcot e hibák ellen, hanem azok, akik hallgatták, akik semmit nem tettek, de most egyszerre maguknak vindikál­ták a harcosság, az előrelátás s ki tudja még mi dicsőségét. Gyanús ez a hirtelen jött okosság. És még gyanúsabb a fene nagy „bátorság”, a mell- döngetés azzal szemben, aki már nem tud „visszaütni”, sőt — védekezni sem ... Milyen okok indokolják az ilyen ma­gatartást? Társadalmi okok semmiképp, hiszen a tisztult társadalmi légkör, a bírálat mind nagyobb szabadsága és eredményessége feleslegessé teszi a hallgatást ma, s hol­nap a tegnapra vonatkozó „okosságot”. A szolgalelkűség azonban még mindig olyan méreg, amelynek keletkezése évszázadokra vihető vissza, s melynek bő táptalajt adott a személyi kultusz időszaka is. Ez a szolgalelkűség az, ami oka, eredője a tegnapi okos­ságnak, annak, hogy a tegnap még hű „szolga” ma feltűnő vehemenciával esik neki volt „gazdájának”. Nem véletlenül használtuk — bár idézőjelbe tettük — a szolga és a gazda kifejezést. Társadalmi egészében régen kiveszett jogosultsága, de nem az emberek mindennapjaiban! Nem tudok a gondolattól: túl sok az okos ember közöttünk. Az utólag okos ember. Az olyan, aki „előre” látta, „előre” meg­mondta ... Az olyan, aki gát­lástalanul szidja azt, akit már leváltottak, aki lelepleződött, akiről hivatalosan kimondták, hogy... És ekkor megszólalnak a már tegnap is okosak. Hogy ők... Tegnap és tegnapelőtt még hallgattak, lapítottak, sőt, dicsérték azt, akit ma szidnak, akit ma mindennek elmonda­nak. Enyhe ítéletet mondunk, ha azt mondjuk e magatartás­ról: jellemtelenség. Mert nem­csak az, nemcsak emberi, jel­lemvonásbeli vetülete van, ha­nem társadalmi is, mégpedig nem kívánatos társadalmi ha­tása. A közelmúltban felmentették tisztségétől egyik nagyközsé­günk termelőszövetkezetének elnökét. Valóban elkövetett hibákat, nem is lényegtelene­ket. Leváltása jogos volt, » az emberek, a tagság helyeslésé­vel találkozott. Mégis: zavaró momentum volt, hogy néhá- nyan előhozakodtak a tegnapi okossággal. Nem, nem azok, akik valóban látták és szóvá is tették a tapasztalt hibákat, nem azok, akik felvették a Nyár végi beszámoló a Dunakanyarról Amit már most megtehetünk Kevés a szakképzett pincér — Lesz-e bisztró Pap-szigeten ? —^—w «■■nullitt n n i !!*•■

Next

/
Thumbnails
Contents