Pest Megyei Hirlap, 1964. szeptember (8. évfolyam, 204-229. szám)

1964-09-20 / 221. szám

A CEGLÉDI JARAS ES CEGLED NVAROS RESZERE VIII. ÉVFOLYAM, 321. SZÁM 1964. SZEPTEMBER 20, VASÁRNAP A termelőszövetkezetekből jelentjük Megkezdődött a szüret és a kukoricatorés — Becsben dijat nyert az abonyi paprika Jó ütemben haladnak az őszi munkák, A nagy nyári betakarítási kampány után rövid lélegzet­vételnyi szünet volt a mezőgazdaságban. A gépek természe­tesen ekkor sem pihentek, mert a gabona betakarítása után azonnal megkezdődött a talajművelés, az őszi vetések előké­szítése. Most ismét benépesültek a földek. Szerte a határban szedik a cukorrépát, itt-ott már törik a kukoricát és nem egy helyen már a szőlőkben is szorgalmas munka folyik. Arról adunk most tájékoztatást. hogy hat termelőszövetkezetben hogyan folyik a munka. AZ ALBERTIRSAI DIMIT­ROV TERMELŐSZÖVETKE­ZETBEN Molnár Károly üzemgazdász- szal beszélgettünk, aki elé­gedetten beszélt a tagság munkájáról. — Szorgalmas munka fo­lyik minden üzemegységünk­ben — mondotta Molnár elvtárs. — Gabonavetéseink 65—70 százalékig földbe ke­rültek, s a talajmunkák is jó ütemben haladnak. Jelen­leg a burgonya szedését vé­gezzük. A cukorrépaszedést csak két-három hét múlva tudjuk megkezdeni, mert így kaptuk meg a gyártól az ütemtervet. Ez időtájban érik törés alá a kukorica is. Tehát a „java” még hátra van, de ettől függetlenül most is minden munkaerőt teljes mértékben igénybevesznek az őszi munkák — mondotta befejezésül Molnár elvtárs. A CEGLÉDI DÓZSA NÉPE TSZ-BEN Szalisznyó Ferenc párttitkár adott rövid tájékoztatást: — A szántás-vetés jó ütem­ben halad, bízunk abban, hogy határidőre be tudjuk fejezni. Befejezés előtt áll a 70 holdas öntözött siló- kukorica betakarítása. A ter­més igen jó, holdanként el­éri a 300 mázsa átlagot Ez a mennyiség bőven biz­tosítja a téli silószükségle­tet. A cukorrépából már 40 holdat felszedtünk, a hát­ralévő 50 hold is időben a gyárakba kerül. Igen jó a termésünk nap­raforgóból, amelynek most folyik a cséplése. Az 50 holdas terület átlag 12 mázsa magot termett. Hétfőn újabb nagy feladat végrehaj­tásához fogunk hozzá. A 107 holdas közös szőlőterületen 40 fő kezdi meg a szüretet. Igen jók a terméskilátások, reméljük, hogy 30 mázsa szőlőt le tudunk szedni hol­danként. Az állattenyésztés­ben is van jó újság. A hó­nap elején teljesítettük az évi tej termelési tervet. 2557 hektoliter tejet termeltünk. A tervek szerint ez évben 100 marhát hizlalunk. Eddig 98- at szállítottunk el s az év vé­géig még körülbelül 30—35- öt hizlalunk. A TÖRTELI ARANYKALÁSZ TSZ-BEN is napról napra fogy a vetni- való terület. Rozsból már csak 30, árpából pedig 90 holdat kell még elvetni. A 66 hold burgonyából már csak 7 hold van a földben. Hétfőn megkezdődik a szüret és a kukoricatörés. Nem lesz probléma ezentúl a terménytárolás a termelő- szövetkezetben, mert a na­pokban kerül átadásra egy 32 vagortos magtár, amit 300 ezer forint állami hitel igénybevé­telével építettek. A jövő héten 400 ürübá- rányt értékesít a termelőszö­vetkezet görög exportra, 40 hízósertést pedig Svájcba ex­portálnak. A CEGLÉDI LENIN TSZ-BEN Szalisznyó László elnök mon­dotta a következőket: — Árpából eddig elvetet­ünk 50 holdat, a tervünk ez- iel szemben 280 hold. Rozsból a tervünk 90 hold, eddig el van vetve 60 hold. Ősziek alá eddig 700, tavasziak alá pedig 550 holdat szántottunk. A burgonya betakarítását már befejeztük, a cukorrépa sze­dését a napokban kezdtük meg. Szerdán kezdődik a szü­ret 20 holdon. AZ ABONYI JÓZSEF ATTILA TSZ elnöke, Gáspár József öröm­mel újságolta, hogy papriká­juk nemcsak a budapesti me­zőgazdasági kiállításon szer­zett a tsz-nek jó hírnevet, ha­nem a bécsi kertészeti kiállí­táson is második díjat nyert. A konyhakertészek munká­ja szépen gyümölcsözött, re­mélik, hogy a most folyó szor­galmas mpnka Is meghozza az eredményét. Az úgyneve­zett előzetes szüretet már egy hete megkezték. A cukorrépa- betakarítás is folyik, 225 hold­ból eddig 180 holdon takarí­tották be a termés t. A rozs ve­tését már befejezték s 70 szá­zalékig az árpa vetésével is végeztek. Talán még jobban haladna a munka, ha végre megkapnák azt a két MTZ-t és Orkán járvasilózó gépet, amelyet már régen megren­deltek. A CSEMÖI SZABAD FÖLD TSZ-BEN a főkönyvelő tájékoztatása alapján tudtuk meg a követ­kezőket: A termelőszövetkezet szőlő­jét jelentős jégverés érte, így a vártnál kevesebb termésre számítanak. A szüret szerdán kezdődik. A kukoricatörés már meg­kezdődött, s három holdról betakarították a termést. Negyven hold silókukorica termését elraktározták az álla­tok téli takarmányozására. Az új telepítésű szőlő alá a for­gatás már megtörtént. Az ősziek alá 320, míg a tava­sziak alá 145 holdat szántot­tak fel. Ennek arányában ter­mészetesen a vetési munkák is zavartalanul haladhatnak. Ár­pából 53, rozsból pedig 207 hold van elvetve. Hazaért lengyel turnéjáról a vasutasénekkar A lengyel dalostársak meg­hívásának eleget téve vissza­érkezett lengyelországi ven­dégszerepléséről a ceglédi vasutasénekkar, amely 7 na­pon át élvezte a lengyelek kedves vendégszeretetét. Elő­ször a szép, újjáépített fő­várost tekintette meg a kó­rus, majd Szczecinben a ha­jógyárat nézte meg és séta­hajózásra indult a kikötőbe. Ellátogatott az énekkar Ko- tobrzegbe, hogy a Balti-ten­gert is megnézhesse. Innen Stupskba utazott a kórus, hogy ott együtt ünnepeljen a lengyel vasutas dolgozók­kal. Ezen a vasutasnapi ün­nepségen lépett fel kórusunk a kultúrműsorban, igen nagy sikerrel. A műsort a varsói rádió is felvette. A visszautazás után felejt­hetetlen volt a vasárnap dél­utáni szép Kasprowitz-park- ban rendezett műsor, mely­nek kapcsán a két kórus gyönyörködtette a nagyszá­mú közönséget. Hazafelé Prágát is megtekintették a kórus tagjai. — tátrai — A gimnáziumban jártunk... Ketten az elsősök közül Tanulnak a lányok Minap a Május 1 Ruhagyár ceglédi telepének tanműhe­lyébe látogattunk el. Friss festékszag, nappali világosság fogadott. A belső teremben ta­lálkozunk Cigány János okta­tóval, amint éppen tanácsot adott az egyik szabó jelöltnek. — Vállalatunk közel 60 ezer forintos beruházással próbál­Több mint két hete kez­dődött meg az új tanév. A nyári szünet után újult erő­vel láttak munkához a ne­velők és a tanulók. Vajon hogyan vélekednek a gim­náziumi életről azok, akik tavaly még általános isko­lások voltak? Két elsőssel beszélgettünk erről. Bocskói Jenő: — A Táncsics iskolában végeztem s bizony nehezen váltam meg a megszokott környezettől, örülök annak, hogy mint ifivezető nem szakadok el végleg régi is­kolámtól. Itt a gimnázium­ban már kezdem megszokni az új környezetet, az új osztálytársakat. Remélem, a tanulással sem lesz baj. Obrácz Pista: — A zöldhalmi iskolában végeztem az általánost. Szo­katlan volt az új környe­zet, de nagyon jól érzem magam. Tudom, szorgalma­san kell tanulni, hogy jó eredményt érjek el. Remé­lem, nem hozok szégyent régi iskolámra. B. Gy. ta átalakítani a vasutasott­honban levő kocsma helyisé­gét tanműhellyé — mondja az oktató. — Itt jelenleg 68 ál­talános iskolát végzett leány tanul varrni. így próbálunk szakmunkás utánpótláshoz jutni. Mi is, mint a többi vál­lalat, szakmunkáshiánnyal küzdünk, s ezért a vállalat ve­zetősége úgy határozott; hogy indít egy, illetve két osztályt hároméves tanulóidővel. Saj­nos, a kis helyiség miatt csak úgy tudtuk megoldani a 68 fő elhelyezését, hogy két mű­szakban tanulnak reggel hat­tól 13 óráig és 13 órától este 20 óráig. Egy-egy műszakban két szakoktató van beosztva. A kisteremben találkoztunk Sárkány Zsuzsanna szakokta­tóval, aki a kabátfazon kivar­rásait mutatja. Itt előre ki­adott tematika szerint folyik a képzés. Két napig az isko­lában az elméleti tudást szer­zik meg, négy napot pedig a tanműhelyben töltenek. Bí­zom benne, hogy ezek­ből a leányokból három év alatt jó szakembereket ne­velünk, T Szüret előtt a pincében Pár nap múlva itt a csúcs- forgalom az Állami Pincegaz­daság gerjei pincéjében. Ho­gyan készültek az új termés fogadására? — erre kértünk választ Veress János pinceve­zetőtől. — Várjuk az új mustot — mondotta. — A pincét kiürí­tettük, a transzporthordókat előkészítettük s remélhetőleg nem lesz fennakadás a szállí­tásban, illetve az átvételben. Arra kérjük a termelőket, hogy jelezzék: mikorra hozzák be a mustot. így mi is tu­dunk tervet készíteni az átvé­telre. — Hogyan állnak a szerző­déskötéssel? — Szerződéskötési tervün­ket eddig száztizenöt százalék­ra teljesítettük. A szőlőterme­lők közül egyre többen látják be, hogy érdemes szerződést kötni a termés értékesítésére. — Mit üzen a termelők­nek? — Várják ki a megfelelő érést, mert tizenöt fokon aluli mustot nem tudunk átvenni! A csúcsforgalom idejére idénymunkásokat akartak fel­venni. Nem volt jelentkező, így a honvédségtől kértek se­gítséget. Jelenleg a pincében négy katona dolgozik. Mészá­ros Gyula és Mátyás Sándor a hordók előkészítését végzik. Az utolsó szállítmány indul a budafoki pincébe. Batu Jó­zsef és Marton István honvédek az utolsó hordókat töltik. Felfelé a lejtőn Lapunk több mint egy hó­napja a ceglédi labdarúgás helyzetével foglalkozott. Sok hiányosságot, problémát szóvá tettünk akkor, most azonban örömmel állapítjuk meg, hogy komoly változás tapasztalható a Ceglédi VSE labdarúgó­szakosztályánál. A CVSE elnöksége a cikk megjelenése után az abban foglaltakat részletesen elemez­te és megfelelő határozatokat hozott a hibák kijavítására. Az elnökség segítségére sietett a járási TST is, valamint nem utolsósorban a Talajjavító Vállalat és kollektívája. Mi is történt tulajdonképpen? Selmeci János edzőt levál­tották és helyette dr. Dékány Ferenc személyében új edzőt szerződtettek, akinek erkölcsi szilárdsága, szakmai hozzáér­tése a jövő sikereinek záloga. Komoly nevelőmunka folyik, hetente négy alkalommal tar­tanak edzéseket és az utóbbi négy bajnoki fordulóban hét pontot szerzett a csapat. Meg kell említeni még azt is, hogy több olyan játékos kezdte el az edzést, aki a visszavonulás gondolatával foglalkozott. A régi elavult taktikát megvál­toztatták és támadó szellemű futballt játszik a csapat. A Talajjavító Vállalat veze­tősége és dolgozói Száraz Mi­hály igazgató és szakosztályve­zető vezetésével megteremtet­te a játékosok számára a kol­lektív munka, a klubélet felté­telét. A Talajjavító Vállalat klubhelyiségében mérkőzés és edzés után együtt szórakozik a csapat, ahol biliárd és tenisz áll a játékosok rendelkezésére. A pályán is meglátszik az új vezetőség kezenyoma. Az utóbbi mérkőzéseken már a nézőszám is örvendetesen emelkedett. A kezdeti sikerek azonban ne szédítsenek meg senkit* Helytelen lenne olyan követe­léssel előállni, hogy az idei bajnokságot meg kell nyerni a csapatnak. A kedvezőbb sorso. lássál rendelkező Pénzügy­őröknek erre sokkal nagyobb lehetőségük van. A hazai mér­kőzések megnyerésével, vala­mint ha a vidéki mérkőzésen a csapat két-három pontnál többet nem ad le, elképzelhető a bajnokság megnyerése is. Az új vezetőség ezt a jövő évre vette tervbe. A megindult fejlődés, az új erkölcsi szellem feltétlenül megérdemli városunk lakói­nak támogatását és reméljük* a vasárnapi mérkőzésen zúg a „huj-huj-hajrá" és vidékre is a múlthoz hasonlóan sokan el­kísérik a csapatot. A gyors változásért köszönet a labda­rúgóknak, vezetőknek és a CVSE elnökségének. Kecskeméti Mihály Járási labdarúgó-rangadó Cegléden Két, nem nagy múltra visszatekintő labdarúgócsapat méri össze tudását ma Ceg­léden a gerjei pályán. Mind­kettő szép eredménnyel vett részt a ceglédi járási lab­darúgó bajnoki küzdelmek­ben és ma délután fél négy órai kezdettel dől el, hogy a Dánszentmíklósi MEDOSZ, vagy a Ceglédi Spartacus csapata jut a jövő évben a területi bajnokságba. Mind a kettő egyforma eséllyel indul. Talán azért egy ár­nyalattal mintha Cegléd előnyben volna, mert a dá- nosiak jönnek az „oroszlán­barlangba”. Mindenesetre kí­váncsian várjuk, hogy a két jó képességű csapat közül melyik bírja jobban idegek­kel. Az érdekeltek szép és ní­vós, sportszerű mérkőzést várnak. Lassan beköszönt az ősz és a strand is elnéptelene­dik. Az úszók is befejezik bajnoki versenyeiket. Több szép nyári versenyre tekin­tenek vissza. Ma úszóink Abonyba kirándulnak, ahol délelőtt 10 órai kezdettel évadzáró versenyen vesz­nek részt. Az igen nívósnak ígérkező évadzáró versenyen Cegléd. Abony, Nagykőrös, Vác és Gödöllő csapatai vesznek részt. Vízilabdázóink Budapesten a Komjády-kupában mér­kőznek a Szolnoki Dózsá­val. A szebb és gazdagabb Ceglédért i KEDVES ÁGICA! Remélem megismerkedett már az egyetemmel és kelle- ' mesen érzi magát a diákott­hon lakó- és tanulószobájában is. Ugye, nem is olyan rossz dolog gólyának lenni? Talán elhangzott azóta a vá­rosrendezési témakörben az első előadás. Professzoruk a bevezetőben bizonyára elmon­dotta, hogy miért kell tudo­mányágként foglalkozni a vá­rosrendezéssel. Dizonyára volt szó arról is, hogy ez az új tu­domány nem olyan könnyű. Sok a buktató és a változó for­mák miatt soha nem lehet megállni az eddig érvényes­ének elfogadott általános ren- iezési tételeknél sem. Amíg maga elméletileg ta­nulja a mérnöki tudományok alapelemeit, addig bizony az lélet idehaza nem állt meg. Ná- \lunk válozatlanul folyik a vi­ta: fejlődik-e, vagy egyhely­ben topog a város? Mindenki- \nek van valamilyen érve. \ Azoknak is, akik a városban I körülnézve a fejlődés nyomait ! látják. Azoknak is, akik türe­lmetlenebbek és városszerete- l tűk talaján állva gyorsabb \ ütemet szeretnének látni, Erdekli-e, hogy mi történt ezen a héten? Sok-sok hosszú és fáradsá­gos tárgyalás után végre megszületett az a jegyzőkönyv, amelynek utolsó mondata sze­rint a Mozdony utca, a Rákó­czi út, a Széchenyi út hosszá­ban végig épülő csatorna kivi­telezési szerződését még eb­ben a hónapban megkötik. Felsőbb szerveink közel egy­millió foriútot adtak nekünk azzal, hogy ebből a Csikós- szélen a Pesti út és a gát kö­zötti területet hozzuk rendbe. A megrendelést már elküldtük és remélhetőleg két-három hé­ten belül megindul a nagysza­bású víz- és talajrendezési munka. Most már szemmel láthatóan készül a benzinkút és rendeződik a környéke. Aki megáll itt, az jövőre a pocsolyás legelő helyett sze­met gyönyörködtető ligetes parkot talál ezen a helyen. Sikerült hatezer járdalapot is vásárolni. A folyamatos asz­faltozás mellett hétfőtől már betonlapos járdák is készül­nek. Ugye, nem felejtette még el, hogy milyen csúnya a Széche­nyi úti sorházak előtti terü­let? Nos, a kecskeméti „Bol­l'szóink Abonyban vendégszerepelnek dogulás” Kertészeti Termelő Szövetkezet elkészítette a há­zak előtti parkosítás tervét és haladéktalanul hozzálát a munkához is. Mostanában jelentkeztek a Petőfi utcai lakosok. Ők vi­szont azt kérik, hogy a Petőfi utcában teremtsünk a télen olyan járdamenti sávot, ahol virágba boríthatnánk a vasúti sínek és járda közti területet. Egy hétre talán elég ennyi! De hát ezúttal még több hír is van. Egy héten belül elkez­dődik a Fűtőház utcában az útépítés. Ezen a héten döntés születik abban a kérdésben is, hogy hová helyezzük el a strandot. Talán már legutóbbi levelemben említettem, hogy a gyógyfürdőnél igen jól sike­rült a kútfúrás. Percenként közel ezer liter kristálytiszta vizet nyertünk. Most, ezen a héten már a leendő strand te­rületén szeretnénk újabb kút­fúrást megkezdeni. Készüljön szorgalmasan az előadásokra. Olvassa lelkiis­meretesen a szakirodalmat. Szeretnénk, ha már a nyáron tudna nekünk hasznos segít­séget nyújtani, hogy mire a tanulmányai véget érnek, már a mainál sokkal szebb és gaz­dagabb Cegléden kezdhesse meg városépítő mérnöki mű­ködését. Írjon majd arról, hogy mit mesélnek más váro­sok mérnökjelöltjei. Levelét mindenkor szívesen várja baráti üdvözlettel: Józsi

Next

/
Thumbnails
Contents