Pest Megyei Hirlap, 1964. szeptember (8. évfolyam, 204-229. szám)

1964-09-20 / 221. szám

Ők hárman - két nappal a start előtt A Tokióba utazó Pest megyeiek portréja A zongoraszó, Chopin dalla­mai, különös aláfestő zenéül szolgálnak. A tatai edzőtábor nagytermében, a függönyön túli részen a tornászok gyako­rolnak, a függönyön innen, a birkózók gyúrják egymást a romantikus muzsikára. Utolsó edzésük Tatán. Szombaton cso­magoltak, a vasárnapot ott­hon töltik, hétfőn délután is­mét találkoznak, kedden dél­előtt indul, startol a KLM-gép Tokióba, az olimpiára. Reznák János, a Ceglédi Vasutas birkózója 13 bajnoki aranyérem tulajdonosa, sok­szor indult innen Tatáról nagy nemzetközi erőpróbákra. Mint elmondotta, hozzávetőlegesen összesen három évet töltött itt. A nehézsúlyú válogatott 1947­Reznák János a próbababával. Ezzel szokták a birkózók a különböző dobásokat gyako­rolni. ben kezdte Cegléden pálya­futását, majd amikor bevonult katonának, a Bp. Honvéd és a Szegedi Honvéd színeit kép­viselte. Nem lett hűtlen anya­egyesületéhez, ahova 1953-ban tért vissza. Utassy József, sportköri elnök és Gaál József edző igyekezett minden felté­telt biztosítani az eredményes munkához. Azokban az években öt válo­gatottal rendelkezett a ceglédi sportkör: Bállá, Gaál, Kenéz, Soltész, Reznák. Reznákot 1951- ben hívták meg a válp-gatott keretbe ugyanakkor, amikor Guricsot és Polyákot. Gurics már abbahagyta, tehát Pólyák és Reznák számít az együttes veteránjainak. i A jelenleg 34 éves Reznák először félnehézsúlyban szere­pelt, 1957 óta nehézsúlyú. 1960- ban vett részt első ízben az olimpián, $ a 24 induló között szabadfogásban rossz sorsolása miatt az ötödik lett, bár nem szenvedett vereséget. Négy vi­lágbajnokságon képviselte ha­zánk színeit. 1958-ban Buda­pesten, 1961-ben Yokohamá­ban, 1962-ben az amerikai To- ledóban, tavaly pedig Szófiá­ban. Itt érte el legsikeresebb fegyvertényét, harmadik lett szabadfogásban. e— Japán tehát nem ismeret­len számomra — mondja. — Érdekesség, hogy míg 1961-ben Indián át utaztunk a Távol­keletre, most Alaszkát érintve közelitjük rneg a Felikelő Nap országát. Japán éghajlatától nem félék, csupán az időeltoló­dástól. 1961-ben, Yokohamá­ban, amely tulajdonképpen To­kié két és fél milliós külváro­sa, éjjel nem tudtunk aludni, nappal pedig álmosak voltunlk. Most azért megyünk két és fél héttel korábban, hogy szerve­zetünk hozzászokjon az időel­tolódáshoz. Egyébként most Tatán is teggei 9-kor kezdték az edző- tnérkőzéseket, ugyanis magyar idő szerint ebben az időpont­ban fognak kint szőnyegre lép­ni, ez ott estét jelent. Idén többek között a nyolc nemzet részvételével Szófiában lebonyolított nemzetközi via­dalon indult, a múlt hónapban pedig Svédországban a Balti Kupa küzdelmein. Itt közepes teljesítménnyel második lett. — A felkészülésemmel prob­léma volt. Bdkasérülásem miatt hat hetet kihagytam, ké­sőbb könyöksérülésem akadá­lyozott. Három hete tudok rendszeresen edzeni, ennek el­lenére jó szereplést várok, A kétszeres világbajnok, szovjet Ivarútíkij, a nyugatnémet Diet­rich, a bolgár Achmedov, a tö­rök Kaplan, legioeszélyesebb ellenfeleim. S hogy teljes legyen a kép; Reznák 116 kiló (Nem ő a leg­súlyosabb birkózó, Kozma 135 kiló, a súlyemelőknél pedig a ceglédi születésű Ecser Károly viszi a pálmát 130 kilóval.) Vasutas rangja: főintéző. A ceglédi állomáson dolgozik, emellett tavaly óta Kenéz Bé­lával együtt a CVSE edzője. Szeretettel beszél a jövő Rez- nákjairól, a tehetséges Dará­nyiról, Öcsairól, Zsolnairól. — Sajnos, Zsolnai magatar­tásával, hozzáállásával egy kis baj van — teszi hozzá. Pedig az élvonalba kerülni, az olimpiára kijutni csak oda­adó, áldozatos munkával lehet. ★ Reznák tehát a magyar birkózók világot járt veterán­ja. A másik Pest megyei spor­toló a Csepel Autós Bajkó Károly pedig az együttes Ben­jáminja, s neki ugyancsak a szabadfogás a „száma”. Di­cséretes, hogy húszéves korá­ra bekerült a legjobbak közé, s harmadik külföldi útja az olimpiára, Tokióiba vezet. A Szigethalmon lakó fiatal­ember 1957-ben jegyezte el magát a birkózással, s Deve- csai János edző irányításával bontogatta szárnyait. 1962-ben mindkét fogásnemben meg­nyerte a vidéki ifjúsági baj­nokságot, a magyar bajnoksá­gon ezüstérmet szerzett. Ta­valy az országos bajnokság két aranyérmét is elhódította. Ősz­től már felnőtt viadalokon is Tavaly még ifi volt, idén már az olimpiára utazik Bajkó Károly. indulhatott, szabadfogásban a vidéki bajnokságon harmadik, az országoson negyedik lett váltósúlyban. — 1962-ben meghívtak a válogatottba, de mégsem ju­tottam be a nemzetközi verse­nyek mezőnyébe. Ez még ala­posabb munkára ösztönzött. Lengyelországban megnyertem az olimpiai reménységek ver­senyét, s idén, ha sérülten is, de ismételtem. Az idei felnőtt magyar bajnokságon a nagy­ágyúk között az első lettem szabadfogásban. A sok siker, a májusig tartó veretlenség azt a gondolatot hintette el bennem, hogy az olimpiára utazás nemcsak reménység, hanem valóság lesz számomra. Ez idegessé tett, s bár az ezt követő nemzetközi viadalon megvertem a világbajnok ju­goszláv Horváthot, kötöttfo­gásban csak harmadik lettem. Hasonlóképp a romániai nem­zetközi versenyen. Bajkó Károly, vagy ahogy társai becézik, Gyufaszál (pe­dig nem is olyan szinte állandó lakója lett a ta­tai edzőtábornak. S hazatér, bár nem jelenti be előre érkezését, nem ßokkal ezután megjelennek barátai. Élményeiről kíváncsiskodnak. S mennyi élménye lesz majd akkor, ha hazatér Tokióból a birkózók Benjáminja, akiről az év elején azt írtuk: „Remény­kedik az olimpiai reménység”, ■k A magyar olimpiai különít­mény harmadik Pest megyei tagja, Rusorán II Péter is az első csoporttal, kedden uta­Az OB I gólkirálya Rusorán II Péter. zik Tokióba. Indulás előtt Bu­dapesten nemzetközi tornán vesz részt a magyar vízilabda­válogatott. Az első két mér­kőzés gólzsákja, a Csepel Autós „Peti” volt, aki az oszt­rákok és a lengyelek ellen egyaránt ötször volt eredmé­nyes. — Gyenge képességű txűt az ellenfél — szerénykedik. Pe­dig köztudomású róla, hogy milyen eredményes játékos. 1960-ban, akkor még a Bp. Vö­rös Meteor sportolójaként — itt kezdte 1956-ban pályafu­tását — az OB I gólkirálya volt. A következő esztendőt kihagyta, majd 1962-ben a Csepel Autó csapatában az OB II „királyi“ címét hódította el, idén pedig ismét az OB I-ét 29 góllal. — S mi az eredményesség titka? — kíváncsiskodunk. — Talán azt gondolják, hogy a hosszú kar — tréfálkozik. — Olimpiai egyenruhám ujját ugyanis olyan hosszúra szab­ták, hogy rövidíteni kell. A titok inkább az, amiről nem beszél, hogy kitartó mun­kával magasfokú , technikára tett szert, s ehhez párosul jó helyzetfelismerése. Az ellenfe­leket megzavarja, hogy balke­zes. Akkor viszont ő van gond­ban, amikor balkezes játékos az „őrzője”. 1957 telétől a magyar válo­gatott tagja. 1959-ben a római olimpiai uszoda avatóján az olaszok ellen szerepelt, s egy évvel később az olimpián már nem volt ismeretlen számára ez a medence. Nevéhez fűző­dik a jugoszlávok elleni sors­döntő mérkőzésen a négyméte­res kihagyása. A kapufára dobta a labdát. — Nem tudom, hogyan tör­tént — emlékezik vissza. ■— Pedig általában nem hibázom el a büntetőt. A 24 éves 173 centiméter magas, 72 kilós „balkezes An­gyal” tehát nem először utazik az olimpiára. A jugoszláv, olasz és a szovjet csapatot tartja a legnehezebb ellenfél­nek. — A két hétig hazánkban tartózkodó japán vízilabdázók azt ajánlották, ne aludjak a mintegy 20 órás repülőúton, akkor könnyebben alkalmaz­kodom majd a kinti „fordított” napokhoz", Amilyen sok él­mény vár, úgy hiszem, nem kell félnem attól, hogy elal­szom a repülőgépen. Kép és szöveg: Reitter László Tíz évvel fiatalít a sport Az olimpiai előkészületek, a várható rekordok ismét fel­keltik a tömeges érdeklődést a sport iránt. Sok emberben fel­merül a kérdés, hogy a győ­zelmek kivívásának erőfeszíté­sei nincsenek-e káros hatással a sportoló szervezetére. Nos, a sportorvosok tapasztalatai szerint ilyen veszély nem fe­nyeget. Dr. Pelle László, a Budapesti Testnevelési és Sportegészségügyi Intézet fő­orvosa elmondotta: a rendszeres edzés nagy teljesítményekre teszi ké­pessé a sportolót, s átla­gon felül, viszonylag rit­kán. csupán a versenyek idején terheli magát. A helyes edzésrendszeren mú­lik, hogy a versenysportból ne kára, hanem haszna legyen a szervezetnek. A tréning akkor helyes, ha jóleső fáradtságér- zéssel jár, s a sportoló 24 óra alatt ki tudja pihenni magát. Egyébként a testedzés vala­mennyi ágazata hasznos, egészséges. Az orvosi vizsgá­latok azt bizonyítják, hogy a rendszeres sport mintegy tíz évvel fiatalít, ezt egyébként külföldi statisztikák is igazol­ják. A kisportolt test rugalma­sabb, a korral járó egész­ségügyi bántalmak tíz év­vel később jelentkeznek és a sportoló ember külseje is tíz évvel fiatalosabb benyo­mást kelt. Gyorsabb anyagcseréjük folytén kevesebben kapnak ér­elmeszesedést, s a sportolók IJjabb változások. s az olimpiai együttesben Szombaton délelőtt az MTS- ben Kutas István, az MTS el­nökhelyettese tájékoztatót adott az olimpiai csapatban történt újabb változásokról. Végleges, hogy a női tornacsa­patban a megbetegedett Först- ner helyett Endrödy kap he­lyet. Véglegessé vált az is, hogy a sérült Csatári helyett a Ganz-MÁVAG 21 éves félne­hézsúlyú birkózója, Kiss F. utazik a japán fővárosba, aki az előkészületek során kétszer is nyert olimpiai válogatóver­senyt. Baranyai, aki az elmúlt hé­ten motorkerékpárral a 9-es autóbusszal karambolozott, or­vosi tanácsra ugyancsak nem IX. k.. Bálvány u. 71. számú ház eladó. Ér­deklődni: Nagykőrös. I. k.. Damjanich u. 17/a. sz. Rózsaszükségletét rendelje már most meg, őszi szállításra. Bokor-, futó- polyen- tha nemzetközi új­donságaimból. Kérje díjtalan árjegyzéke­met. Szálkái rózsaker­tészet, Pufiztasza bölcs. Trágya eladó, kőrös, IX. k.í leni u. 12. sz. Nagy­Tetét­700 1. — 300 l. boros­hordó. szívónyomókút eladó. Nagykőrös VII., Eötvös Károly u. 18. Zongora és Berva mo. ped eladó. Abony. I., Landler Jenő u. 15., Járdánynál. __________ D íszcserjék nagy vá­lasztékban kaphatók. Rózsatövek, újdonsá­gok, orgona-, ribizli- tövek, Rosa Canina magoncok. tételben is kaphatók. Árjegyzé­ket küldünk. Béke Tsz. Budatétény. Ká­polna u. 25. Telefon: 454—535. ___________ 3 50-es IZS kisipari ol­dalkocsival eladó. Cegléd. Arany utca 25 szám. Kiváló minőségű kom­binált szekrény min­den elfogadható áron eladó. Rákospalota, Juhos u. 37.. 55-ös villamos végállomásá­nál. Skoda Octávia Super fecskefarkú, 1961-es. 50 000 kilométerrel, igen jól állapotban el­adó. Kende. Buda- oest. II.. Ruszki út. 6. vékony) ! Telefon: 159—378. Í ' ____ íoroshordók kisebb. n miIrnr ! nagyobb, príma, el- diüiKoi 1 adók Cegléd. Felszegi u. 22. Bajor, őszi vágású nagyobb mennyiségű nádat szabvány méretben 4 forint kévénként el­adásra felkínálunk, valamint szabvány­méretű nádhasúra 56 forint darabonkénti áron nagy mennyiség­ben kapható. Kossuth Tsz. Nagykáta. Női és férfi kalap tisztítását, formázását • és alakítását vállalja a Ceglédi Ruhaipari Vállalat szolgáltató részle­ge (Cegléd. tér.) Piac Azonnal beköltözhető szoba, konyha, előszo­ba és pince helyisé­gekből álló házrész eladó. VII.. Eötvös Károly u. 6. Nagykő­rös. Érdeklődni 5 óra után. ________________ Ü zemképes cipészipa­ri stoppológépet ven­nénk. Cím: Ceglédi Lábbelikészítő Ktsz. Cegléd. Rákóczi út 3. őszi nád kapható a megállapodás sorrend­iében a farmos! FMSZ-nél. 60 cm kö­tés. 3 forint. Papíripari Vállalat (Csepel, Duna u. 42.) újonnan alakult szere­lő részlegébe felvesz szerel ő-laktos, csősze­relő, kőműves, ács szakmunkásokat és férfi segédmunkáso­kat. Munkásszállást nem tudunk biztosíta­ni. Jelentkezés a vál­lalat munkaügyi osztá_ lyán. AUTÓ KÜLSŐ ÉS BELSŐ TAKARÓT nyolc nan alatt készí­tünk. salát és hozott anyagból Belső taka­rót lenvászonból, kül­ső takarót (nonyvát) kiváló vízhatlan dublé anyagból készítünk. Vidékre utánvéttel szállítunk Pest megyei Ruha­tisztító és Szolgáltató Vállalat. Budapest. XI kerület Bartók Béla út 115. sz Telefon- 267—642. között ritka az agyvérzés és a szívkoszorúér-elzáródás. Az orvosoknak mégis eléggé gyakran van dolguk sporto­lókkal, az esetek nagy többsé­gében balesetről, vagy sérülés­ről van szó. A legsúlyosabb sérülések az ökölvívásban for­dulnak elő, ezért a Nemzetkö­zi Ökölvívó Szövetség foglal­kozik a gondolattal, hogy a ringben a jövőben nagyobb hatáskört kapnak az orvosok, a versenyzőket már kisebb sé­rülések esetén is leléptethetik. MNK-mérkőzések Szombaton délután Miskolcon. Győrött és Szegeden lejátszott Ma­gyar Népköztársasági Kupa lab­darúgó-mérkőzésekkel kialakult az MNK elődöntője. A legjobb négy közé korábban már bejutott Test­vériség mellett a Ferencváros, a Győr és a Bp. Honvéd szerzett jo­got arra. hogy az olimpia után a kupa döntőjébe jutásért mérkőz­zék. Eredmények: Győr—Dorog DC (1:0). Ferencváros—Miskolci Hon­véd 5:2 (2:2), Bp. Honvéd—Üjszege- di TC 2:o (1:0). Megyei kosárlabda-bajnokság Őszi II. forduló. Férfiak: Nagy­kőrösi Kinizsi—Váci Gimnázium 82:27 (40:12). Nagykőrösi Gimná­zium—Gödöllői EAC 33:73 (19:23). Ceglédi Gimnázium—Ceglédi Me­zőgazdasági Technikum 55:66 (26:31). Zsámbéki Felsőfokú Mező- gazdasági Technikum—Aszódi Va­sas 2:0 (játék nélkül). Nők: Nagykőrösi Kinizsi—Váci Gimnázium 40:5 (24:5), Nagykőrös. Gimnázium—Gödöllői EAC 25:37 (8:21). Váci Közgazdasági Techni­kum—Nagykátai Vörös Meteor 33:32 (11:12). vehet részt az olimpiai játéko­kon, s helyére az olimpiai bi­zottság a Vasas ökölvívóját, Papp Tibori jelölte. A labda­rúgó olimpiai válogatottban már ismert, hogy a Bp. Hon­véd Nagy Antalja helyett a ta­tabányai Csemai kapott he­lyett a 19-es keretben. Szerep­léséhez sok reményt fűznek a szakvezetők. Még egy sérültje van a ma­gyar olimpiai csapatnak: Koz­ma István. Jelenleg a Sport­kórházban áll kezelés alatt, s hamarosan eldől, hogy el tud-e utazni a második csoporttal október 2-ári, vagy sem. A be­tegek listájára került Ágoston sportlövő-edző is és orvosi ta­nácsra ő sem utazhat el Japán­ba. Két férfi vegyesúszó, Ali és Kosztolánczi a francia—ma­gyaron elért eredménnyel biz­tosította magának a 18. olim­piára utazást. PEST MEGYEI HÍRLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Suha Andor Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Felelős kiadó Csollány Ferenc Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest. VTU.* Blaha Lujza tér 3. Egész nap hívható központi telefon: 343—100 142—220 Gépírószoba (hívható 20 óráig): 140—§47. — Belpolitikai és ©port­rovat: 140—449. — Ipari rovat: 141—462. — Művelődési rovat: 141—258. Előállítja Szikra Lapnyomda Budapest. Index: 25 064 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi posta- hivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj 1 hónapra 12 forint. \ Lengyelország — nem „ugrik be“ A lengyel labdarúgó-szövetség levélben bejelentette a FIFA-nak. hogy nem hajlandó Olaszország helyett részt venni a tokiói olim­piai játékok labdarúgó-tornáján. Marad tehát a 15-ös mezőny. A Nemzetközi Labdarúgó Szö­vetség ugyanis — miután Olasz­ország bejelentette visszalépését — felkérte Lengyelországot, hogy ..ugorjon be’* az olaszok helyére, tekintve, hogy a selejtező utolsó fordulójában a lengyelek legyőz­ték Olaszországot. A lengyel lab­darúgó szövetség táviratában le­mondta a meghívást, s ezt azzal indokolta: késő van már ahhoz, hogy kellőképpen felkészülhesse­nek az olimpiai tornára. Kőműves, ács, állványozó és parkettázó szakmunkásokat azonnal telveszünk szakoktatói munkakör betöltésére teltétel: legalább 4—5 éves szakmai gyakorlat. ÉM. Bács megyei Állami Építőipari Vállalat, Kecskemét, Klapka utca 34. CEGLÉDI APROHIRDETESEK Magányos nyugdíjas asszony keres szoba­kamrás "lakást, takarí­tást is vállal. Cím a Ceglédi Nyomdában. LAKÁSOMAT áthe_ lyeztem I. kér.. Buzo­gány utca 7. szám alá. Udvardy Béla szoba- és címfestő, mázoló. (Zsidótemp­lom mellett.) Eladó Senga-Sengána szamócapalánta. Ér­deklődni lehet Maglód 8-as telefon, reggel 8— 4-ig. Saroktelek. üzletnek is. eladó. GyÖmrő. Széchenyi utca és ! Cegléd. Kossuth tér Táncsics utca sarok | 6 Érdeklődni lehet: Érdeklődni- Táncsics í naponként 17 és 18 utca 112. sz. i óra között. Egy hold jó szőlő a Csengeriben eladó. Érdeklődés: Szűcs Imre. Lövöldeszél 4. szám alatt. I.akómentes ház eladó Hajó utca alatt. 4. szám Cserépkályha eladó. Dr. Kiss ideggyógyász. 700 n-öl szőlő eladó. Érdeklődni lehet Kis- faludv utca 18 alatt Jó állapotban levő fes­tett hálószobabútor ju­tányos áron eladó Vak Bottyán utca 23 Sírkövek vehetők a ceglédi Csengetyűs te­metőben Érdeklődni lehet Kossuth tér 3 alatti rk plébánián. Jó állapotban levő Citroen ötszemélyes, eladó. Megtekinthető vasárnap nyolctól, délután öt óráig. IX . Bő/'«?,', Bé’a u 5 10 darabos világos, festett hálószobabútor eladó. Alszegi út 4-3. alatt. Bejárónőt keresek Cegléd. Puskaporos utca 10. szám. Egy 12 hektoliteres boroshordó eladó. Kö- rösi út 33 szám alatt. Szőlőprés. kármentő, borkorcsolya, Bede- telek. eladó. Pesti út 38. szám Eladók hordók ti u 33 2—3 hektós Cegléd. Pes- sz. alatt. 350-es BMW motorke­rékpár eladó. Des- sewffy ,utca 67 Érdek­lődni este 5 után. Idősebb személyt, vagy házaspárt, házért, életjáradékkal eltartanék. Választ: ..Nyugodt öregség” jeligére kérem a ceg­lédi Hirdetőbe. Pos­tafiók: 86 Szalma es törek el­adó. Hollós utca 6. sz. alatt.

Next

/
Thumbnails
Contents