Pest Megyei Hirlap, 1964. augusztus (8. évfolyam, 179-203. szám)

1964-08-11 / 187. szám

CE GL ED I JÁRÁS CEGLED\VAROS RESZERE VIII. ÉVFOLYAM, 187 SZÄM 1864. AUGUSZTUS 11, KEDD „Kinőtte" helyiségét a GELKA Katona Sándor, a Gelka szerviz vezetője munkájuk­ról az alábbiakban tájékoz­tatta ' lapunk olvasóit. — Az elmúlt hónapban 650 tv-t, 420 rádiót és 240 háztartási gépet javítottunk. Mi végezzük ugyanis a járás községeiben a háztartási gé­pek garanciális javításait is. Mikor a szerviz létrejött, csak tv-k és rádiók javí­tását vállaltuk. Ma már szol­gáltatásunk bővült. Éppen ezért kinőttük a jelenlegi műhelyt. — Tizenkét szerelő dol­gozik és 30 kilométeres kör­zetben végezzük munkánkat A helyi javításokat 2 nap alatt, a vidékieket 3—4 nap alatt el tudjuk végezni. Két gépkocsi járja állandóan a járást ha szükséges, ennél többet is beállítunk. Eddig minden igényt igyekeztünk kielégíteni, a jövőben is ezt tesszük. Az üzem bővíté­sére azonban feltétlen gon­dolni kelt __________ — A járási könyvtár érte­síti az olvasókat, hogy augusztus 11-től augusztus 19-ig leltár miatt zárva tart 'Az első kölcsönzés: augusz­tus 21-én lesz. Napirenden: az őszi feladatok Tsz-elnökök és főmezőgazdászok munkaértekezlete Háromnapos küzdélemsoro- zat befejezéseképpen vasár­nap délelőtt döntő mérkő­zésre került sor Cegléd és Dunaújváros férficsapatai kö­zött. A tét nagy volt, mert a győztes csapat egyúttal a torna győztese is, és egy évig őrzi a vándorserleget, amely­re felkerül a neve. A női csapatoknál már előbb eldön­tötték a kupa sorsát, mert Makó együttese meglepetésre legyőzte az NB II-ben máso­dik helyen végzett hódmező­vásárhelyi lányokat. A ceglédi férficsapat ered­ményei: Cegléd—Szo.nok 19.9, Cegléd—Makó 9:9, Cegléd— Hódmezővásárhely 22:12, Ceg­léd—Dunaújváros 10:7. A torna végeredménye: Férfiak: 1. Cegléd, 2. Makó, 3. Dunaújváros, 4. Hódmező­vásárhely, 5. Szolnok. Nők: 1. Makó, 2. "Hódmező­vásárhely, 3. Dunaújváros, 4, Cegléd, 5. Szolnok. — F. — trágya szállítás során egyik termelőszövetkezetnek a teljes mennyiséget, a másiknak csak kis részét szállítják le az amúgy sem elegendő műtrá­gyának. Az értekezleten kialakult vita során Erdélyi Gábor já­rási elnökhelyettes és Bene József is elmondotta észrevé­teleit. A megbeszélés hasznos volt, a kapott iránymutatás alapján zavartalan betakarításnak és jól előkészített őszi munkának nézhetünk eiébe. Peresztegi Rózsa Nagy forgalom, gazdag választék a szezon végi kiárusítás premierjén Szombat délután és vasár­nap sokan megálltak az fmsz áruházának kirakata előtt. A kirakatban elhelyezett árukon már az új ár volt feltüntetve és így előre lehetett tervezni, ki mát vásárol majd. Hétfőn reggel sokan várták az áruház előtt a nyitást. Percek alatt megteltek az osztályok és a kiszolgálókon kívül a be­állított kisegítők is pillanat­nyi szünet nélkül dolgoztak. Nagy volt a forgalom: 11 órá­ig 140 ezer t forint értékű áru fogyott ed á leértékelt áruk­ból. Az áruház vezetőjének tájé­koztatása szerint minden egyes cikket, aminek mérsékelték az árát, 30 százalékkal ol­csóbban lehet megvásárolni. Nyári ruhák, kartonok, sely­mek, női készruhák, gyermek nyári ruhák, nylon holmiki férfi és nőd szandálok, strand­cikkek, férfiingkabátok tar- toznají a leértékelés alá. Az áruház bőséges kész­lettel rendelkezik. Minden igényt ki tudnak elé-» gíteni a 22-én záruló szezon végi kiárusítás ideje alatt. A férfidivatáru boltban is nagy a forgalom. 11 óráig 10 ezer forint értékű férfiholmi kelt el ebben az üzletben. A méteráruboltban is sokan várakoztak, hogy sorra kerül­jenek. Itt is bőséges a válasz­ték. — K — — A ceglédi CVSE ököl­vívói a hét végén kéthetes edzőtáborba utaznak Siófok­ra. Ekkor kezdik meg az alapozó edzéseket a követ­kező versenyekre. — A járás területén 6162 hold szőlőn kell a szüreti munkát elvégezni. Holdan­ként tizenhárom mázsa át­lagtermést számolva, több mint nyolcvan mázsa szőlőt kell a szüret folyamán le­szedni, szállítani és feldol­gozni. A termés 40—50 száza­lékát állami pincegazdaságok dolgozzák fel, ahol a szüksé­ges felszerelések és tároló­edények rendelkezésre áll­nak. — Készül Cegléd város 1965. évi közvilágítási terve, amelynek alapján a város korszerű ostornyeles közvilá­gítást kap a Széchenyi, a Fel­ház, a Bajcsy-Zsilinszky és a Déli utakon. Ezenkívül je­lenleg a város belterületén is korszerűsítési munkák foly­nak, amelyeket augusztus 20- ra fejeznek be. — A törtei! művelődési ház felújítása során a burkolási, festési, mázolási és szakipari munkák folynak. A kivitele­zést a Ceglédi Tanácsi Épí­tőipari Vállalat végzi. A mű­velődési otthonra fordított összeg 348 ezer forintot tesz ki. Erlich Margit boltvezető a következő tájékoztatást adta: — Ellátásunk sajnos hiá­nyos. Hiányzik még egyelőre a füzet és a körző. A hiány azért nem okoz bajt: készle­tünk elég lesz a nagy tan­szervásárlási kampányig. Mi­re ez bekövetkezik, addig új Augusztus 25-ig lehet jelentkezni a város oktatási intézményeibe Győré Sándor művelődési osztályvezető a következő­ket mondta az 1964/65. ok­tatási év felnőttoktatásá­ról: — Az írni-olvasni nem tudók részére alapfokú, az egy-két osztályt végzettek részére középfokú alapisme­reti oktatást szervezünk, amelynek elvégzése megfelel az általános iskola első négy osztálya anyagának. Az V— VII. osztályt szintén egy év alatt végezhetik el a hallga­tók, míg a VII—VIII. osz­árut is kapunk. Már előre elkészítettük az egyes osztá­lyoknak a szükséges füzetcso­magokat, így meggyorsul majd a kiszolgálás. Évente 7500 füzetcsomagot szoktunk eladni. Ebből 5200 az általá­nos iskolásoké, a többi pedig a gimnázium és a technikum diákjaié. — Az új első osztályosok tanszerei? — A kicsinyeknek minden tanszer rendelkezésükre áll. Van táska, tolltartó, nincs hiány különféle íróeszközök­ben, számolópálcikákban, — A forgalomról hallhat­nánk egy néhány szót. — Ma még kicsi a forgal­munk, munkaidő után ugyan jönnek már a szülők vásá­rolni, de még nem elég nagy számban. Szeretnénk elke­rülni a fölösleges tumultust, ezért kérem ez úton is a kedves szülőket, hogy ne az utolsó pillanatban, hanem már most vásárolják meg gyermekeiknek a szükséges eszközöket — fejezte be tá­jékoztatóját a boltvezető. Bujáki Gyula forinttal magasabb évente« mint tiz évvel ezelőtt volt. A tervezett munkákon kívül a helyi tsz-eknek is hathatós segítséget nyújtottak, mind az alkatrészellátásban, mind- pedig a javításokkal. Az üzem minden dolgozója tagja a szakszervezetnek. A KISZ minden tagja tanul valamit. A pártalapszerv tagjainak száma 4-ről 12-re emelkedett. Az üzem a környék kis kultúrközpontja, mert sport- és kulturális lehe­tőséget nyújt nemcsak az üzem dolgozóinak, hanem a környék lakóinak is. Ezután Kelényi Ákos fő­mérnök emelkedett szólásra. A vállalat vezetősége nevében üdvözölte az üzem minden, dolgozóját és átadta a „Ki­váló dolgozó” jelvényt Junó Ferencnek, Károly Pálnak és Pintér Mihálynak, majd a kitüntető oklevelet Virág Zol­tánnak és Csiszár Emönének. Babinszky Károly a városi pártbizottság és a tanács ne­vében köszöntötte a jól dol­gozó jubiláns üzemet. Megál­lapította, hogy az ilyen csinos és családias üzemben jól és örömmel lehet dolgozni. A gazdasági munkájukon kívül végzett politikai munkájuk elismeréséül Száraz Mihály­nak, Détári Istvánnak és Junó Ferencnek elismerő díszokle­velet nyújtott át, majd to­vábbi jó munkát és jó egész­séget kívánt az üzem dolgo­zóinak. Csonka János a me­gyei MEDOSZ nevében kö­szöntötte a dolgozókat, majd értékes ajándéktárgyakat nyújtott át az arra érde­mes tisztségviselőknek. Szabó János központi szak- szervezeti titkár rövid mélta­tás kíséretében átadta a pénz­jutalmakat, Az ünnepély után a rész­vevők a tiszti klubba vonul­tak át, al.ol vidám vacsorán vettek részt, majd a késő órákig szórakoztak. ___________ -ri -Iá — A Ceglédi Városi Ta­nács Építőipari Vállalatnál az építőipari dolgozók elmúlt félévi átlagos havi keresete 1667 forint volt. Ez az összeg 3,2 százalékkal több, mint a tervezett, és 2,9 százalék­kal több, mint az előző év hasonló időszakában volt. — A Ceglédi Állami Pince­gazdaság évi 23 ezer hektoli­teres szerződéses tervét eddig 18 ezer hektóra teljesítette. A szakemberek megállapítása szerint az idén rekordter­més várható, így a pincé­szet évi szerződéses tervét december 31-ig körülbelül 120 százalékra fogja teljesí­teni. A pincegazdaság fel­készült az őszi must, illetve bor felvásárlására. Hálás köszönetünket fejezzük ki rokonainknak, jó Ismerőseinknek. jő szomszédainknak, a Szabad Föld Tsz vezetőségének és tagsá­gának. akik felejthetetlen jó fér­jem és édesapám: Pataki József temetésén megjelentek, részvétük­kel nagy bánatunkban osztoztak, sírjára koszorút, virágot helyez­tek. Külön köszönetét mondunk az újváros! ref. egyház presbité­riumnak, Balogh György nt. úr­nak. a küldött koszorúért. özv. Pataki Józsefné, Kurucz Józsefné és családja. Dr Bagoczky Lajos Széchenyi úti sorházak E-épület 30-ban vál­tozatlanul rendel. Kedd, csütör­tök, péntek du. 3—3-ig. tály anyagát már nem le­het egy év alatt elvégezni. — A középiskolai okta­tás három különböző isko­lai típusban történik. A gim­náziumban levelező és esti oktatás, a* mezőgazdasági technikumban levelező és a közgazdasági technikumban is levelező oktatás folyik. Ha igény mutatkozik, a kül­telki iskolák is megszerve­zik a levelező oktatást. Je­lentkezni lehet á körzethez tartozó iskola igazgatójánál augusztus 25-ig — fejezte be tájékoztatóját Győré Sándor. Szombaton délelőtt a járási tanács székhazában a járás tsz-elnökei és főmezőgazdászai munkaértekezleten vettek részt, amelyen a Pest megyei Tanács mezőgazdasági osztá­lyát Mikolai Ferenc, a járási pártbizottságot pedig Bene József képviselte. Erdélyi Gábor járási elnök- helyettes megnyitója után Zsuffa Ervin, a járási tanács mezőgazdasági- osztályvezető­je értékelte a nyári mun­kák állását, illetve az őszi munkák végzésére készült in­tézkedési tervet ismertette. A járás termelőszövetke­zetei augusztus 25-ig elké­szítik saját intézkedési tervüket, amelyben a főhangsúly a ke­nyérgabona optimális időben történő elvetésén van. Nap­jaink legfontosabb feladata, hogy minél nagyobb területet kell előkészíteni a gabonave­téshez a már felszabadult te­rületekből, hiszen a kukorica érése az idén a szokásosnál to­vább elhúzódhat, ami még in­kább megnehezítené a kenyér- gabona optimális időben törté­nő vetését. A fontos feladatok között tárgyalta az értekezlet a mélyszántás meggyorsítását, amit még augusztusban min­denütt el kell végezni. A ta­lajerőutánpótlás biztosítása érdekében a hónapot trágya- kihordási hónapnak kell te­kinteni. A takarmánybázis zömét ké­pezi a silókukorica, amelynek szintén elérkezett a betakarí­tási ideje. Itt azonban problé­mát okoz az ipar lemaradása, mert a kiutalt Orkán silózógé­peket még most gyártják. Ezért szükség' van arra is, hogy termelőszövetkezeteink se­gítsék egymást. A törteit Rákóczi Tsz már az értekezleten fel is ajánlotta, hogy e téren segítséget nyújt a nyársapáti Haladás Termelő- szövetkezetnek. A folyamatos munkában fennakadást okoz a MÜNÖ- SZER és AGROKER vállalat tervszerűtlensége is. A mű­feladta. 6:4. Nagyváltósúly: az est „legsimább” mérkő­zését láthattuk Biliszki és Papp között, amit legjobban az eredmény tükröz: dön­tetlen. 7:5. Középsúly: Gen- csi az első menet közepén jól eltalált ütéssel kiütötte Szilágyit. 9:5. Nagyközép­súly: a Pataki I—Móricz ta­lálkozón a ceglédi fiú a tő­le megszokott nagy, lendü­letes rohamaival a II. me­netben feladásra kényszerí­tette a vendégek versenyző­jét. 11:5. Félnehézsúly: a Ho­moki—Balba összecsapás mindössze néhány másodper­cig tartott. Homoki első, pompásan helyezett ütéssel leterítette ellenfelét, akire kilencet számolt a mérkőzés­vezető. 13:5. Végeredmény: Ceglédi VSE— Szegedi VSE 13:5. • F. J. LABDARÜGÄS CVSE—Ceglédi Honvéd 8:1 (2:1). Vasárnap délután barátsá­gos mérkőzést játszott NB III-as csapatunk a helybeli Honvéd együttesével. A CVSE: Hamza — Cseh, Gyikó, Csá­szár — Laborcz, Oláh — Csur- gai, Dani, Máté, Pintér, Lip­tai összeállításban lépett pá­lyára. Játékvezető: Petró. Góllövők: Liptai, Laborcz (2—2), Máté, Gyikó, Dani, Csurgat (1—1). Jók: Oláh, Gyikó. Bízunk abban, hogy teljesí­teni fogják a fiúk a szurkolók kívánságát, és a bajnoki meccsekre is jut majd a gó­lokból ! B. Gy. A ceglédi férfi és a makói női csapat nyerte az öt város kézilabdatornáját A járási tanács végrehajtó bizottságának pénteken tar­tott ülésén az 1964—65. isko­lai tanévre való felkészülést tárgyalta meg. A járási ta­nács vb művelődésügyi osztá­lya beszámolt , az oktatási in­tézmények- nyári tatarozás! munkáiról. A Járási Építőipa­ri Ktsz albertirsai részlegé­nek tevékenysége aggodalom­ra ad okot. Dánszentmiklóson, Ceglédbercelen és Mikebudán veszélyben forog a munka el­végzése, ha a jelenlegi lema­radásokat nem hozzák be sür­gősen. A felújítási munkák végzé­sénél is merülnek fel hasonló problémák: a ceglédbercell I. sz. napközi otthonos óvoda konyhájának korszerűsíté­sét ötvenezer forintos költ­séggel augusztus 31-1 befe­jezési határidővel tervez­ték, a ceglédi Járási Épí­tőipari Ktsz azonban még el sem kezdte a munkát! Vizsgálta a végrehajtó bi­zottság a személyi ellátottság kérdését is. A járásban nyolc most végzett nevelő kezdi meg pályafutását. A nevelőlétszám helyzete kielégítő képet mu­tat. Törteién új óvodai cso­port szervezésére nyílt meg a I lehetőség. Megoldódott Abony- ban a sashalmi iskola felsőta­gozatos tanulóinak a központi iskolába történő beszállítása is az Autóközlekedési Válla­lat közreműködésével. A nap­közi otthonos csoportok bőví­tésére Kocséron kerül sor. Megállapította a végrehaj­tó bizottság, hogy bár az új tanév zavartalan beindításá­nak feltételeit biztosították, mégis napjaink legsürgősebb feladata az iskolák tatarozásá­nak gyors végzése és határidő­re való befejezése. A járási Építőipari Ktsz-nek ezen a té­ren sok a tennivalója és nagy a felelőssége. Megtárgyalta a végrehajtó bizottság a járás sportegyesü­leteinek tanácsi támogatásáról szóló jelentést, majd napi­rendre került az őszi mező- gazdasági munkák intézkedési tervének megtárgyalása is. A terv növényféleségenként megjelöli a betakarítási és ve­tési munkák végzésének ha­táridejét, a rendelkezésre ál­ló erőgépek kihasználási mód­ját. Külön intézkedik a terv á szőlőtelepítés kérdésében, mivel a betakarítás és a vetés mellett 300 hold szőlő tele­pítése is elvégzendő. Magában foglalja az intézke­dési terv a szüret zavartalan lebonyolításának tenniva­lóit is. A továbbiakban folyó ügyek tárgyalására került sor. Szombat délután ünneplő­be öltözve gyűltek össze az üzem dolgozói és a meghívott vendégek. A vendégek között olt volt Babinszky Károly, a városi és járási pártbizottság titkára, Szelepcsényi Imre, a városi tanács elnöke, Rév­falvi Béla, az fmsz növény termesztési főigazgatóság fő­mérnöke, Csonka János, a megyei MEDOSZ képviseleté­ben. Kelényi Ákos, a válla­lat főmérnöke, valamint a he yi vállalatok és tsz-ek ve­zetői. Junó Ferenc szb-litkár meg­nyitója után Száraz Mihály üzemvezető számolt be az üzem tízéves eredményeiről; i Többek között elmondotta., hogy míg az üzem létszáma az elmúlt tíz év alatt nem egészen háromszorosára emelkedett, ugyanakkor a termelés tizenháromszo­rosára nőtt. A gépek 45 napos átfutási ideje 20—25 napra csökkent. A dol­gozók átlagbére pedig ötezer Egy kis üzem nagy ünnepe Tíz éve kezdte meg működését a Talajjavító Vállalat gépjavító üzeme Cegléden SÜRGET AZ IDŐ: Gyorsítsák meg az iskolák tatarozását Cegléd—Szeged 13:5. Egy cseppet sem csaló­dott a. mintegy kétszáz fő­nyi nézősereg, egyetlen tag­ja sem szombaton este a vasutasotthonban a Ceglédi VSE—Szegedi VSE ökölvívó­mérkőzésen. Annak ellenére, hogy a kilenc találkozóból csak négy tartott három menetig, jó mérkőzéseket, helyenként színvonalas és legtöbbször küzdelemmel te­lített összecsapásokat lát­hattunk. S ami nem kevés­bé fontos; ismét hazai csa­patgyőzelemnek örülhetett a lelkes közönség. A kilenc találkozó mérlege: hat hazai, két vendéggyőzelem és egy döntetlen. Eredmények (elöl a Ceglédi VSE öklözői): papírsúly: a Rabi—Száraz összecsapáson a jó mozgású ceglédi fiú mind­három meneten keresztül „uralta” a szorítót. Váltott, jobb-, balegyeneseivel végig vezetve győzött. 2:0. Légsúly: Turza két meneten keresztül állta a jó képességű Martos meg-megújuló rohamait, de a II. menet végén feladta. 2:2. Pehelysúly: mint ahogy már megszoktuk, ezúttal is Báró vívta a legszínvona­lasabb mérkőzést, jelen eset­ben a nagyon kemény Szá­lai ellenében. A nagyszerű összecsapás eredménye: győz Báró pontozással. 4:2. Kis- váltósúly: az Orosz—Bodor mérkőzésen a ceglédi fiú jobb harmadik menetével, egyhangú pontozással győ­zött. 6:2. Váltósúly: a sok balszerencsével küzdő Hö- römpő rendkívül kemény el- lenfélra talált Tóthban. Hö- 9ömpő a II. menet végén ÖKÖLVÍVÁS Most még nem kell sorbaállni.. Hogyan készült fel a Papír és írószerbolt az új tanévre ?

Next

/
Thumbnails
Contents