Pest Megyei Hirlap, 1964. augusztus (8. évfolyam, 179-203. szám)

1964-08-11 / 187. szám

MOHOS KÉPES ÜDVÖZLET TIHANYBÖL VI. ÉVFOLYAM, 187. SZÁM 1964. AUGUSZTUS 11. KEDD Debreceni Nagyerdőn MIRE ezek a sorok napvi­lágra, kerülnek, a hét közepén még Debrecenben üdülő ki­lencvenhat Pest megyei ter­melőszövetkezeti gazda már odahaza, falujában meséli a Nagyerdőn szerzett — bizo­nyára sokáig emlékezetes — élményeit. Balaton, Miskolc­tapolca, Hévíz, és Harkány- fürdő után a Bajdú-Bihar megyei — s egyben az ország első termelőszövetkezeti üdü­lőjét — vehették birtokba tíz napra szűkebb hazánk, túl­nyomórészt életükben először moí-t üdülő tsz-dolgozói. S hogy miként zajlott ez a tíz nap, hogyan érezték magukat a Pesit megyeiek, azt özvegy Kákái Jánosné, országgyűlési képviselővel, meg Pánczél Ist­vánnal, az Állami Biztosító Pest megyei igazgatójával ml is megnéztük. Eddig csak hallomásból is­mertük a platánokkal, öreg aikácfákkial és fenyőkkel sze­gélyezett modem üdülőt. Du­dás Mihály, az aibertirsai Di­mitrov Tsz elnöke, felesége, aztán a nagykőrösi Dózsa Tsz párttitlkára, Mészáros Károly — mint üdülő vendégek mu­tatták be a modern létesít­ményt. Százhatvanöt termelő- szövetkezet közös vállalkozá­sából született ez a pompás üdülő. A termelőszövetkezetek holdanként (szántóterületük után) 20 forintot fizettek a közös kasszába, s mintegy nyolcmillió forintból így ké­szült el a 100 személyes, kony­hával, étteremmel, sok-sok fürdőszobával, zuhanyozóval felszerelt tetőteraszos épület. Évenként, január elejétől de­cember végéig 3100 vendég veheti igénybe az üdülőt, kö­zülük 1200 Hajdu-Bihar me­gye területéről. A vendégek leginkább csereüdülésszerűen jutnak el Debrecenbe. Leg­utóbb például csehszlovákok töltöttek itt két hetet, míg Debrecen környékéről 360 ter­melőszövetkezeti gazda láto­gatott el a Tátrába. Különben több megyében van már kö­Feiépült a magtár a sülyi Virágzóban A TÖVÄLL még a kora tavasszal hozzáfogott a sülyi Virágzó Tsz sűrűpusztai ta­nyáján egy 32 vagonos mag­tár építéséhez. A magtár mű­szaki átvételére most került a sor. A tsz részéről Solti Sán­dor főkönyvelő rendben át­vette az épületet, csupán a villamosberendezés kivitele­zésében talált kisebb kifo­gásolni valót. Az MNB mo­nori • fiókja képviseletében Boér Árpád kijelentette, hogy ezt a magtárat tartja a leg­sikerültebbnek, azok közül, amelyeket a TÖVÁLL az el­múlt két évben felépített. A Pest megyei Tanács vb beruházási iroda részé­ről Imre István mérnök az átadás alkalmával, szakszerű tanácsokkal és útmutatások­kal látta el a tsz veze­tőit. Savanyítják a káposztát a vecsési Zöld Mező Tsz-ben Augusztus 8-án befejezték a cséplést Augusztus 6-ig 10 vagon paradicsomot szállítot­tak a Budapesti Konzerv­gyárnak. • 14 növendékbikát 520 kilós átlagsúlyban adtak le a ke­reskedelemnek, ennek 70 szá­zaléka extrém minőségű. Savanyítják a káposztát. Eddig már 20 mázsa jó mi­nőségű kaproskáposzta vár eladásra. 15 mázsa uborkát kovászolnak. amely hamaro­san a piacra kerül. Segíti tsz a papírgyártást: a napokban 15 vagon bálák­ba rakott szalmát szállítottak a szolnoki, valmint duna­újvárosi papírgyárnak. vetője a debreceniek kezde­ményezésének. Keszthelyen, s úgy hallottuk, Szolnokon szán­dékoznak tsz-összefogásból üdülőt építeni. Mi leginkább azt vizsgálgattuk, hogy a deb­receni példa nyomán miként lehetne — mondjuk a Duna­kanyarban — Pest megyei tsz-összafogásként tsz-üdülőt létrehozni. Ez persze pénz­kérdés, mindenesetre Pánczél István megígérte a Pest me­gyei üdülőknek, foglalkozik a gondolattal, hogy a terv va­lóra válhasson. Örömmel fo­gadták ezt az üdülő vendégek. Molnár József, a vácszent- lászlói Arany Kalász Tsz ko­vácsa — életében most n>'a" ralt először —, vonakodva ad­ta át testvérének a vasat for­máló kalapácsot, most viszont elmondotta, hogy már nagyon sajnálja, amiért felesége nem lehet itt, ám reméli, hogy az asszonnyal együtt egyszer majd Pest megye tsz-üdülőjé- ben tölthetnek kellemes tíz napot. Molnár Erzsébet, az albertirsai Szabadság Tsz könyvelője elhozta magával a tankönyveket is — felvételi vizsgára készül —, de bizony azok forgatására nem sok ide­je maradt, hisz a változatos program teljesen lekötötte. Nagyon tetszett neki a horto­bágyi kirándulás, míg Fazekas Sándort, a monori Kossuth Tsz tagját inkább a helybeli látnivalók ragadták meg. Gön- czöl János, a tápiószenimár- toni Rákóczi Tsz juhásza a felesége gondjaira bízta oda­haza a nyájat, s mi tagadás, csak hosszas szabódás után in­dult el Debrecenbe. Nem győz­te bizonygatni, mennyi él­ményt nyújtott a már eltöltött 8—9 nap, s csak azt tudja ajánlani a szövetkezeti gaz­dáknak, minél többen ragad­ják meg az üdülésre kínálko­zó alkalmat. ERRE pedig az elkövetke­zendő időkben is módjuk lesz a Pest megyeieknek. Pánczél István igazgató szerint még ebben az évben több csoport indul a már ismert üdülőhe­lyekre. — sp — I»-, ■, v: Küldi: Péterffy András L__— Tanácsi krónika KEDDI NAPLÓ — Százötven család villany­fényhez jut. Az ÉDÁSZ húsz dolgozója hat héten ke­resztül munkálkodott a vil­lanyhálózat kibővítésén Szől- lősnyaralón. Munkájuk nyo­mán az új, hat kilométer hosszúságú vezeték utcai lámpái már mind kigyullad­tak, rövidesen 150 család házába is bekötik a vezeté­ket. Az ünnepélyes átadá­son Cseri István tanácsel­nök és idős Németh István párttitkár mondott köszöne­tét a villanyszerelőknek, a szőllösi asszonyok pedig étel­lel, itallal vendégelték őket. — Védnökséget vállalt a silózás fölött a kávai tsz te­henészbrigádja. Eddig kb 300 köbméter jó minőségű siló készült a tsz-ben. — Tizennégy bikát érté­kesít a mendei Lenin Tsz az állatforgalmi vállalatok­nak — előszállításként az év vége helyett már most. — A monori iparitanuló­iskola közleményei: Az első­éves ipari tanulók beirat­kozása augusztus 14-én, pén­teken (délelőtt 8-tól 12 óráig. Pótbeiratás augusztus 25-én (kedden) 8—12 óráig. Tanév­nyitó szeptember 1-én, dél­után 1 órakor. A tanítás szeptember 2-án kezdődik. — Falopás — felbujtásra. Tóth István (Nyáregyháza, Mátyás u. 40.) felbújtására fát lopott Raffael Gusztáv (Nyáregyháza, Szentimre-te- lep) az állami erdőből. Raf- faelt 300, felbüjtóját 400 fo­rint bírsággal sújtották. — Több mint egy vagon lencse termett az idén a bé- -iyei Népfront Tsz-ben. — Az új gombai tanács­házát augusztus 20-án avat­ják fel, ünnepi tanácsülés keretében. A község lakos­sága nagy összegű társadal­mi munkával járult hozzá a tanácsháza felépítéséhez. — Uj istálló épül a men­dei tsz-ben a nagatív üsző­állomány szállásául. ★ — Kisebb csalások miatt a szabálysértési hatóság Vinklár István (Üllő, Batthyány u. 14.) 200, Vö­rösváczki Jánosnét (Vecsés, Apafi u. 50.) 150 forintra bírságolta. — Belső átalakítási mun­kákat végeznek Gyomron az Uttörőházban, 85 ezer fo­rint értékben. — A földvédelmi és er­dőrendezési törvények végre­hajtására bizottság alakult a héten Gyomron. A bizottság megkezdte munkáját. — Halvacsorával egybekö­tött zenés műsoros estet ren­dez a Sülyi Fmsz igazgató­sága 15-én, szombaton este Úriban a borozó-falatozó ösz- szes helyiségeiben, fővárosi művészek közreműködésével. — Csehszlovákiai kirán­dulásra készül a bényei Népfront Tsz tagsága. MAI MŰSOR Mozik Gyömrő: A döntés joga. Maglód: Szigorúan titkos (szélesvásznú). Monor: A félelem bére. Pilis: A pénzcsináló. Tápiósüly: A pénz­csináló. Üllő: Vigyázat, feltaláló! (szélesvásznú). Vecsés: A kandúr és a sisak (szélesvásznú). Heves vita a munkásellátás és a vámdarálás ügyében Ülésezett a gyömrői tanár,« A gyömrői tanács 7-én délelőtt tartotta meg augusz­tus havi ülését Gazdag Jó­zsef elnökletével. Első napi­rendként az ipari-építési- közlekedési állandó bizottság beszámolóját tárgyalták meg. A beszámoló felölelte a Gyomron található ipari lé­tesítményeknél látottakat és tapasztaltakat. A tanácstagok sok kifogásolni valót találtak a jelentésben. A kialakult vi­ta igen heves volt, különösen a munkások szociális ellátott­ságának kérdésében. Bognár Miklós, Földvárszki József, Kókai Ferenc, Tormási And­rás, Bata János, Fuder er Ist­ván. Prekler Györgyné, Ga- ramvölgyi István, Sárospata­ki Lajos, Péterffy Károly köz­ségi tanácstagok, illetve Kürti Józsefné megyei tanácstag és Kohuth József, a Hazafias Népfront-bizottság elnöke szólt hozzá. A választ Koval- csik Ferenc, áb-elnök adta meg. A tanácsülés fontos ha­tározatot hozott a vita alap­ján. A pénzügyi állandó bizott­ság beszámolója nem kész­tetett szólásra annyi tanács­tagot, mint az előző napi­rend. Az írásos beszámolót Gondos István áb-titkár egészítette ki, Ádámka János, Tormási András, Fuderer István kérdéseire Gyenes Ra- faelné és Garamvölgyi István válaszolt. A felvásárlás eredményeit Török Mária tanácselnök is­mertette. A tervet a község 89 százalékra teljesítette, a húsfelvásárlás különösen gyen­ge volt. Tejből 8, tojásból pedig 436 százalékkal teljesí­tették túl a tervet. Itt is he­ves vita robbant ki, mert a tsz és az fmsz már régóta ígérgeti, bogy beállít egy da­rálót a telepen, de az ígéret eddig még teljesítetlen ma­radt, a jelentkező kisiparo­soknak pedig nem adták ki az iparengedélyt. A tanácsülés megbízta a vb-t, hogy egy hónapon belül rendezze ezc a kérdést, Blázy Lajos, a fel- vásárlási csoport vezetője, Radványí Barna járási ta­nácstag, Tormási András, Pé­terffy Károly, Klics Gyuláné, Ádámka János, Szabadotsi Tivadar, id. Mikoleczki Fe­renc, Tóth István, Romsics Jánosné, Bognár Miklós, Gaz­dag József községi tanácsta­gok és Kürti Józsefné megyei tanácstag szólalt fel a napi- rena vitájában. Ezután került sor az egye­bekre, amelyeknek során több tanácstag interpellált. (Gyarmati) Téglái, léglát, anyagokat küldjenek a Monori-erdőn épülő négytantermes iskolá­hoz! A főfalak már állanak, 16 ablak be van állítva,, de tégla hiányában a közfalak rakása késedelmeskedik. Pe­csenyéi Pál munkavezető és öttagú brigádja szorgalmasan raknák a falakat, de az utolsó hetekben is az itteni anyag­hiány miatt Dánszentmikló- son dolgozott a brigád, oda lettek irányítva. Az erdőn la­kó kis elemisták még egy hosszú télen több kilométer­nyi sarat, havat fognak tapos­ni, kis szívükben azzal a re­ménnyel, hogy jövő év augusztusára felépül az új is­kola! A tanácsi határozatok végrehajtásának hatékonyabb ellenőrzésére bizottságokat hozott létre a járási tanács vb. A három­tagú bizottságokat egy-egy szakterületen a fontosabb párt-, és államintézkedése­ket, a határozatok konkrét végrehajtását ellenőrzik, ér­tékelik annak hatékonysá­gát, elemzik a szerzett ta­pasztalatokat és részletes je­lentést adnak arról a já­rási tanács vb-nek. Megvizsgálják többek kö­zött a kukorica termelésére; az állattenyésztés távlati fej­lesztésére; a kenyérgabona, takarmány, rét- és legelő- gazdálkodás, szénatermesztés, zöldségtermelés, szőlő-, gyü­mölcstelepítés ügyében ho­zott határozatokat. Ugyan­csak felülvizsgálják azoknak a határozatoknak a végre­hajtását, amelyet a szocialis­ta demokratizmus kiszélesí­tése, a társadalmi erőknek az állami munkába történő bevonása érdekében hoztak. A bizottságok tagjai: Sza­bó Imre, Garamvölgyi Ist­ván, Kása Károly, Halasi János, dr. Fodor István, Vi­da György és mások. Hat tanácsülés lesz egy hét leforgása alatt járásunkban. Csütörtökön ülésezik Va­sad község tanácsa. A nyári mezőgazdasági munkák ered­ményeit értékelik, megbeszé­lik az őszi munkára való fel­készülést. Ugyanakkor meg­hallgatják a művelődési ott­hon munkájáról adott jelen­tést is. A monori tanácsülésen, pénteken, a pénzügyi és a köz­ségfejlesztési áb beszámoló­ját vitatják meg. Ugyanaznap ülésezik a pilisi tanács is. Napirend: 1: Beszámoló a művelődési otthon és a könyvtár munkájáról; 2. A .művelődésügyi és az egész­ségügyi áb beszámolója tevé­kenységéről. Szombaton is két tanács­ülés lesz. Péteriben a község­fejlesztési terv végrehajtásá­ról, a művelődésügyi koordi­nációs munkaterv összeállítá­sáról tárgyalnak. Üllőn a tsz első félévi munkájának érté­kelése, a mezőgazdasági áb beszámolója lesz a napirend. Úriban augusztus 17-én, hétfőn lesz tanácsülés. Napi­rendi pont: 1. Az őszi mező- gazdasági munkára való fel­készülés. 2. Jelentés a felvá­sárlási terv állásáról. A tanácsülések nyilváno­sak, minden érdeklődőt szí­vesen fogadnak. Nem haladnak megnyugtatóan a községfejlesztési tervek Veesésen A Nyári Kupa védője: Mende A megyei területi bajnokságban szereplő labdarúgó-csapataink a bajnokságra való felkészülés je­gyében nyári kupamérkőzésen kóstolgatták a játékot. Ecser, Mag­lód, Mende és Gyömrő nevezett a JTS által kiirt kupáért. Már az elődöntő nagy meglepetést hozott: Mende elütötte az első-második helytől a bajnoki tabellán jóval feljebb álló Maglódot, Gyömrő pe­dig Ecsert. így augusztus 2-án Mende Gyömrövel játszott az 1—2. helyért (5:l-re győzött). Maglód pedig Ecserrel küzdött (2:2). vasárnap került sor a visszavá­gókra, amely véglegesen eldöntöt­te a helyezéseket. Mende csapata megérdemelten, biztosan nyerte a kupát, hiszen Gyömrő a négygó­los hátrányból csak kettőt volt képes ledolgozni, míg Ec6er a visz- szavágón két góllal biztosította harmadik helyét. Gyömrő—Mende 2:0 (összesített eredmény 3:5) A két csapat összeállítása Men­de: Fekete, Enyedi. Kárpáti, Par­tos, Tóth, Bimbó, Puskás, Sáros!, Tóbiás, Fabók, Kiss, Gyömrő: Godány, Fitos, Hegedős, Bádi, Fehér, Verseczki, Kovács, Végit, Szemők, Varga I. Bechler. Változatos iramú mérkőzés. amely csak a 21. percben hozott gólt: Kovács a kapus mellett há­lóba gurította a labdái (1:0). öt perccel később Szemők mintegy 20 méterről lőtte a későn mozduló Fekete mellett hálóba a labdát (2:0). Ezzel a gyömrőiek góllövő tudománya befejeződött. (Volt még ugyan két szabálytalan gól­juk.) Mende az elmúlt heti öt gól­jával biztosította győzelmét. A kupahangulat: a játékosok, a közönség és a játékvezetés ideges­sége rányomta bélyegét a találko­zóra, amely nem hozott szép játé­kot. csak küzdelmet és a színvo­nal Is alacsony volt. Ecser—Maglód 2:0 (összesített eredmény 4:2) Jó iramú mérkőzés — színvona­las. nagyon szép játék jellemezte a találkozót. A szerencsésebb csa­pat győzött Alajtner két góljával melyet a befejezés előtt tíz perc- oel rúgott. Lövészet A járási lövészbajnokság 6. for­dulóját Ecseren bonyolították le vasárnap.: Fazekas és Szentgyörgyi vezetésével. Eredmények: 1. Bodor Mihály 83 2,„ Gergely József 82. 3. Szentgyörgyi Mihály 81 köregy­ségek. Csapafbah-.' 1; Monor, 584, 2. Ecser 518 köregység. Pénteken tartotta augusztus havi ülését a vecsési tanács is, Drabek Ferenc elnökletével. A napirendi pontok előtt egy perces néma felállással adóz­tak a közelmúltban tragikus hirtelenséggel elhunyt Nagy Sándor emlékének. Ezután Szentpétery László tanácselnök számolt be a le­járt határidejű határozatokról. Többek között bejelentette, hogy a Martinovics téri isko­lára újabban előirányzott ösz- szeget nem tudják felhasznál­ni, a további tanteremépítés elmarad. Raszl János kifogá­solta, hogy ilyen fontos fel­adatot kell megint elhalaszta­ni kivitelezési kapacitás hiá­nyában. Első napirendi pontként Deák Károly gazdálkodási cso­portvezető az első féléves költ­ségvetés és a községfejlesztési terv teljesítéséről számolt be. Beszámolója egyáltalán nem nyugtatta meg a tanácstagsá­got arra vonatkozólag, hogy az éves kitűzött feladatokat meg tudjuk-e valósítani, vagy megint össze-vissza kell az összegeket csoportosítani. Va­jon még meddig fognak a kü­lönböző vállalatok, ktsz-ek „húzd meg — ereszd meg” já­tékot űzni az állami beruhá­zások elvállalásával, kivitele­zésével. Már nem is tudni, hogy bosszantó vagy nevetsé­ges inkább az a szélmalom­harc, amit minden évben a pénzügyi keretbiztosítás, a tervezés, a kapacitásbiztosí­tás, az anyagbeszerzés, kivi­telezési határidő és a minőség tekintetében vívni kell. A napirendhez Pokornyi Jó­zsef, Magyar János, Fürsten­zeller József tanácstagok szól­tak hozzá. Többek között a társadalmi munka nyilván­tartása, felmérése, értékelése eddigi megoldatlanságáról be­széltek. Geringer János vb-titkár az első félévi tanácstagi beszá­molók értékelését vitte a ta­nácsülés elé. Az egyebek kö­zött Bodnár László, Magyar János, Pokornyi József, Koncz János, Czimbal József, Kiss Lajos, Drabek Ferenc és Szentpétery László vb-elnök tettek bejelentéseket, javasla­tokat. (Somogyi)

Next

/
Thumbnails
Contents