Pest Megyei Hirlap, 1964. augusztus (8. évfolyam, 179-203. szám)

1964-08-09 / 186. szám

fesi

NEC

kKívSav

1564. AUGUSZTUS 9. VASÁRNAP

A kétkezi munkának kisebb a becsülete?

Ismerősömét fia évek óta

rosszul tanul. Nem tehetségtelen a gyerek, de laza figyelmű és fegyelmezetlen. Napközben legtöbbször felügyelet nélkül volt, mert apja, anyja dolgozik, gyári munkások a szülök. Az anya például három műszakos, s emellett meg öttagú család házi munkáját látja el. Summa-summárum, a gyerek éppen csak átbukdácsolt az általános iskola felsőbb osztályain. Az idén nyár elején végzett. Mi legyen vele? A fiú kijelentette, nem akar tovább tanulni. De hogy mi akar lenni, arra nem tudott választ adni. összeült a rokoni kupaktanács. Volt aki szakmára javasolta a gyereket „Munkásnak?” — háborodtak fel a szülők. „No, arról szó sem lehet!...” A vége az lett, hogy minden kővet, rokoni kapcsolatot, fellelhető protekciót mozgósítva, bepréselték a gyereket egy általános gimnáziumba. Most szeptemberben tehát folytatja a bukdácsolást mindaddig, míg egy szép napon ki nem marad. A példa nem egyedülálló.

Ezt a furcsa szemléletet igazolják az elmúlt évi statisztikai felméréseic is. Megyénkben például évenként két-há- romezer olyan gyerek marad otthon szülei nyakán, aki ugyan elvégezte a nyolc általánost, de megrekedt. Gyengébb bizonyítvány, vagy esetleg helyhiány miatt gimnáziumba, technikumba nem jutottak be, szakmát tanulni nem akarnak, s várják a jószerencsét! ... Mi lesz velük? Mi a perspektívájuk?

Legutóbb például a Csepel Autógyárban hallottam, hogy náluk is van százötven olyan tizennyolc év alatti fiatal, aki napi négy-, illetve hatórás elfoglaltsággal keres pár száz forintot, s reménykedik, majd csak eligazodik életútja. Igen, de hogyan?

Ahogy mondják a gyáriak, többször elbeszélgettek ezekkel a gyérékekkéL' Kidéírült, hogy legtöbben — még a fiúik is — adminisztrátorok szeretnének lenni ... Ez vágyaik netovábbja.

Furcsa, elgondolkoztató jelenség ez. A népgazdaság számtalan iparágban szak- munkáshiánnyal küzd, lasszóval fognák az ipari tanulókat, tisztes szakmát, becsületes keresetet, megalapozott egzisztenciát biztosítva. Igen ám, de egzisztencia-e gyárimunkásnak, ipari, avagy mezőgazdasági szakmunkásnak lenni? Ezek az említett példák azt bizonyítják, hogy — nem! Legalább is a szülők meglehetősen széles körében ez a vélemény.

Mi lehet a ma^varázaí ? Keveset keres egy jó szakmunkás? Általában azt mondhatjuk, hogy nem. Kivéve néhány elhanyagolt szakmát, általában többet keresnek a szakmunkások, mint a beosztott tisztviselők. Igaz ugyan, hogy a gyári munka kemény nyolc órai erőkifejtést és figyelemösszpontosítást kíván, s bajosan lehet mellette trécselni, kávézgatni, avagy éppen „házon kívül” lenni. Az esetek többségében piszkos is a munka, beleivódik a bőrbe a vaspor, az olaj, a festék, vagy amivel éppen dolgozik az ember. No, de szégyen ez? Furcsa ellentmondása lenne társadalmunknak, ha éppen a fizikai munkát becsülnénk le, s annak kézzelfogható és lemos- hatatlan jeleit fitymálnánk. Éppen társadalmi rendünk lényegéből fakad a munkásosztály megkülönböztetett becsülete, s munkásnak lenni az elmúlt tizenkilenc évben — rang volt! Most már nem lenne az?

Furcsa bizonyítékot állítok: nemrég beszéltem egy műszerésszel. Négy évig volt kint Amerikában, őszintén megmondta, megtalálta számítását. Néhány hónapig ugyan mun- kanélkül is volt, amikor nagyon megijedt, de átvészélte ezt az időt is. Hazajövetelének oka a honvágy volt. Kérdeztem, itthon hogyan keres? Kijelentette, jól bár néhány százalékkal alacsonyabb itthon az életszínvonala, a kintihez képest valamennyivel kevesebbet keres, de ez a kevesebb viszont biztosabb, megalapozottabb, nincs bizonytalanság érzete, mint kint. Másról, az itthoni szociális juttatásokról, s egyéb — biztonságot fokozó előnyökről — nem is beszéltünk. Ugyanez a műszerész elmondotta, hogy vele együtt

egyetemet végzett diplomások állás nélkül tengődtek, vagy rosszul fizetett napszámosnál, biztosításoknál is előnyö- : sebb helyzetben voltak a jó szakmunkások. Amerikában : kistisztviselőnek lenni nem vágyálom. Nem az, mert kisebb a kereset, másodszor olyan munkafegyelem van az irodákban, hogy az százszor rosszabb a futószalag gépies mozdulatainál is.

Óhatatlanul felvetődik a kérdés: miért nincs hát manapság éppen a mi társadalmunk bizonyos köreiben a fizikai munkának kellő becsülete? Hiszen hirdetjük, hogy célunk a fizikai és szellemi munka közötti különbség eltüntetése. Hirdetjük, s egyre inkább gyakorlattá is tesszük, hogy a szaíkmával együtt magasabb iskolai végzettség is szükséges: ezért szaporodnak gombamódra a szakközépiskolák. A termelőmunkából továbbtanulásra jelentkező fiatalt előnyben részesítjük. Miért hát a kétkezi munka lebecsülése? A társadalmi szemlélettel volna a baj? A kispolgári világnézet szinte akadály nélküli virágzásából fakadna ez az ellentmondás? Úgy tűnik — igen! Míg társadalmi rendünk minden hivatalos intézkedése, az elmúlt tizenkilenc évben, és most is a kétkezi munka rangjának emelésére irányul, addig a kispolgári sznobizmus a „tiszta” kéztől számítja az embert. Távol áll tőlem1, hogy értelmiségellenes hangot üssek meg. Mert nem erről van szó. A szellemi munkát is nagyra- becsülöm. A kispolgári élet- szemlélet és rangsorolás azonban a szellemi tevékenységben, sem a munkát, mint olyat nézi, hanem a kényelmesebb elfoglaltságot, a „hatalmat” az ügyfelek fölött, a tévesen értelmezett „egzisztenciá”-t, az „úri” munkakörülményeket! ...

Mii állíthatunk a kispolgári életszemlélet ellenében? Elsősorban is a kétkezi munka, ezen belül is a kvalifikáltabb szakmunka anyagi megbecsülésének további fokozását (például a mezőgazdaságban még mindig nincs keresetkülönbség a szakmunkás és a nem szakmunkás között) és ezzel együtt ideológiai offen- zívát, a

szocialista tudatosság g

munkán, alkalmi munkán ten- erőteljes fokozását. így tudjuk \ gődtek. Még részletvásárlás- csak enyhíteni ezt a furcsa el- | \\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\v\\\\\\\\\N\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\w\\\v; lentmondást, s érvényt sze- ^

* rezni az alapigazságnak: egy ^ országot mégiscsak a termelő í miinirácjí-vk milliói tartanak ^

Tenkely Miklós *

SS»*

1 p# tpr , -~v .

•1 «MiBB 1

' - 1 ' ME<v-i

ikíSiääi* é . ... ■ ■' >■ "<r. •,

I munkások

I fenn!...

(Foto: Kotroczó)

Jxpwp yfy#? v'-Vi ’ • C' fc.

ÉMuKm v Ö1: / ■} v

S '■**% 'h <rí

js/v* !" tfj v ■ £

4 h ^ r Ä'1« Y

v * ■ h<r ■ v i ■ S

. í

f-filplM >-fZ'

k# I

■y>U 4'- f:

Yk'ir/iÄ

MÉé

'' ”'' ^ fwhs

, fi ü ií- ^

■

^ JÉBwiíiii

' YY v«-? * -v'fÄ; } á........ CSÓKA

. - : re, —

ft w*

i • :í ^ *

•' ■ ■ ! * iB-É, Y &

■* * * y ’f- i > &

. . : •

.....;....,.........

■ “7 ÍJg’* ;n- _•

“ ' -Y Y' .

* « b'W-p r t

jé '4 * . r <

: - !;y

Magárahagyottan

(Tóth István felvétele)

a csutafcbajszú, piros képű raktáros úgy dülleszkedett a portásfülkénél, mintha térdben merev műlábával támasztaná magát s félrehúzott szájú suttogással dörmögött:

— A twisztpulóvereket más nem lophatta el. Legjobb volna a csiripelő kisasszonyokat kitiltani a gyárból. A művezetők örülnének ... Dolgozni nem tudnak, nem akarnak, csak láb alatt vannak.

Ta-ri, a kötszövő gyár igazgatója középtermetű, vállas férfiú, nem több negyvennél, de az a fajta, akit fiatal lányok önkéntelenül bácsinak szólítanak;,sovány arcán szigorúság rejti a mosolyt, rátelepedtek s áfnyékot tartanait tekintetén nemcsak ellj múlt, hanem eljövendő évek. \ — Ingerülten leintette a rak- ^ tarost:

í — A gyárból nem lehet ki- | szorítani a diákokat. Ezt a ^ dolgot senkinek se említse ... í Vigyázni kell a .. i gyár híré- itf re. — Tulajdonképpen mást ' akart mondani, a diáklányok hírére gondolt.

— Tessék nézni, jönnek!

5 Amint fékezett a zöld HÉV- szerelvény — még egészen 4 meg sem állt — ugráltak le 3 csivitelve a diáklányok. Ket- 3 lesével, hármasával összekaroltak, vonultak be a gyárba. Feliratos sportszatyrokat lógattak, némelyik drága táskát mutogatott, mint valami dáma. Fekete, piros, barna orkánkabát, szűk szoknya, fantasztikus színű harisnya; akadt aranyos szandál, s mennyi hegyes tűsarkú cipő... Fülbevalók, gyűrűk, modern frizurák! Politechnikára nem kötelező az iskolai viselet? Táskában hozzák a köpenyt.

— Valóságos divatbemutató kérem! — dohogott a raktáros.

Az igazgató megrezzent: némelyik tizenhét éves kisasz- szony alaposan kifestette magát s láthatóan mamája elcsent holmijában pompázott.

— Nem látom kérem, az elveszett twisztpulóvereket... — Egyre ezt hajtogatta a raktáros. — A készletből leírhatjuk, igazgató elvtárs utasítására, de ezzel nincs elintézve a dolog.

— Igaza van kérem ... Biztos, hogy diáklányokat látott kimászni a raktárból?

— Ügy van! Mire odaértem ... elfutottak.

Az igazgató szórakozottan nézte, most mentek befelé a kék köpenyesek, akik úgy látszik, önként elmaradtak, hogy ne homályosítsák a bevonulást. Ók inkább kamaszlánynak látszottak, mint hölgynek — úgy is viselkedtek, almát ettek, nagyokat nevettek.

— Kérem, Csóka kartárs... figyeljen, de egyelőre ne szóljon senkinek. Ha valamit meglát, nekem jelentse.

— Igenis!

AZ IGAZGATÓ

Félrehúzta az izgatott embert.

— Igazgató elvtárs... a madárkák lépen vannak! Lestem én ... megint bemásztak öten, a raktárablakon ... Becsuktam utánuk, nem menekülhetnek.

Az igazgató rosszkedvűen bólogatott. Visszalépett egy pillanatra a vendégekhez, ügyes fordulattal marasztot- ta, majd otthagyta őket a főkönyvelővel ; azok biztosra vették, hogy a bemutatót készíti elő, még küldték el, várnak szívesen.

Ment a raktárossal, nem hagyhatja bezárva a poli- technikás lányokat. A tetőablakos raktárba lábujjbegyen óvakodtak be. Külföldi városnevek íeketéllettek a ládákon, dobozokon, bálákban magasodott a sokféle kötöttholmi, a festett gyapjú s a műszálak különös szeszes szaga ülepedett, szomorkás őszi fény szivárgott lefelé.

Az öt lány a sarokba húzódva kapkodott, hajlongott. Az igazgató zavartan állt meg a raktáros előtt s felöltőjét szétnyitotta, mint valami szárnyat: három lány magára vett már egy-egy kosztümöt, ketten kombiné- ban hajlongtak. A modern kosztüm a gyár legújabb készítménye.

Egy fekete karcsú kislány a haját igazgatta fésűvel, s végigsimította magát.

— Milyen gyönyörű ez a smaragdzöld!

A másik sötét hajú lány sárga színt illegetett magához.

Dundi szőke kislány karolt

imént, mintha

csak azért lett volna a kapunál, hogy a raktáros valamely meggondolatlanságát megakadályozza. Összehúzta magán a vállravetett barna felöltőt. Már futott érte egy klottköpenyes titkárnő; a másik kapun megérkeztek a külföldi megrendelők. A gyár nemrégen sikeresen szerepelt két nemzetközi vásáron.

Tart igazgató úgy csevegett a lengyel és német üzletemberekkel, mintha kizárólag az lenne a dolga, s közben egyre a diáklányokra és elveszett pulóverekre gondolt. Egyszer aztán — éppen indulni akartak már az új gyártmányokat bemutatni — meghallotta, hogy kint Csóka raktáros veri az asztalt: neki muszáj az igazgatóval beszélnie, parancsot kapott! Ki kellett mennie, nehogy az öreg elkiabáljon valamit