Pest Megyei Hirlap, 1964. augusztus (8. évfolyam, 179-203. szám)

1964-08-09 / 186. szám

1964. AUGUSZTUS 9. VASÄRNAP r* -» * MtC k/CíHud 9 Város a Naszály alatt Autónk defektet kapott a Naszály gerincén húzódó szer­pentinen. Gépkocsivezetőnk bosszús arccal nyugtázza a nem várt eseményt, de Lukács Ferenc, a Váci Városi Tanács vb-elnöke majdnemhogy örül a váratlan megállónak. — Jöjjön, nézzünk körül — invitál és alig néhány lépés után, áthajolva a szerpentint szegélyező fehér-íekete kőkor­láton, az alant elterülő völgy­be mutat: — Látja ott azt a piros tetős házat? Azt szeret­nénk megvásárolni... A völgyben, dúslombú, zol- dellő fák között rejtőzve, mint miniatűr kastély áLl a ház. A falát nem lehet látni idefent- ről, szemérmesen rejtik a sű­rű bokrok és fáik, csak bogár­hátú teteje csillog a déli ve­rőfényben. — Mit gondol, megfelel majd a célnak? Regényes szépségű a táj. Legföntebb a Naszály strázsál, mint őrtálló katona, oldala megbontva, két helyen kötél­pálya akaszkodik a gyomrá­ba, az egyik agya£»)t, a másik mészkövet szállít a távolban füstölgő gyáróriásnak. Mögöt­te felcsillan a lomha folyó ezüstös csíkja is. Kétoldalt a haragos zöld és a szőkülő sár­ga kavalkádja váltja egymást. Festő ecsetjére kívánkozó táj. Jobbat, ihletőbb környe­zetű alkotóházat aligha talál­hattak volna ezen a vidéken. — Ha festő lennék, magam sem kívánnék dolgozni szebb helyen. — Akkor jó — bólint rá az elnök, majd kis szünet után még hozzáteszi: — Remélem, a megyei tanács mielőbb en­gedélyezi a vásárlást... így kezdődött beszél­getésünk fenn, a hegygerincen és folytatódott odalenn a vá­rosban, az elnök irodájában. A szó keményen őszinte: éveken át sok bírálat hangzott el, hogy a város vezetői keve­set törődtek a kultúrával. Lukács Ferenc elnök hosz- szan eltűnődik a válaszon, látszik az arcán, azt fontolgat­ja: említse-e a múltat, be­széljen-e a régi vezetés hibái­ról. de végül is úgy dönt: a jelen a fontosabb! — A városfejlesztési alap mintegy negyvenöt százalékát fordítjuk az idén kulturális cé­lokra. Hihetetlenül magas ez az arány — a kultúra javára. Jól ismerem a megyét, váro­sainak és falvainak többségét, de ilyen kulturális áldozat­készséggel még egyetlen he­lyen sem találkoztam. Láthat­ja az arcomon, hogy meghök­kentett kijelentésével, mert — egy parányi mosollyal a szája szögletében — indo­kol: — Ha magas is a kultúrára fordítandó összeg, azért így sem költünk kevesebbet pél­dául útépítésre, mint a meg­előző években. (Ugyanis ed­dig az útépítés emésztette fel a városfejlesztési alap jelen­tős részét.) Csak éppen rájöt­tünk arra, hogy az útépítés a költségvetési keret terhére is folytatható... Bár okfejtése logikusnak hangzik, bennem mégis ott vibrál a kisördög: ez a hir­telen változás vajon nem ,,a ló túlsó oldala?” Helyre­hozni mindent, szinte egyik évről a másikra? Az elnök, mintha csak meg­sejtené aggályomat, részle­tes indokolását adja a nagy változásnak: — Az elmúlt hat esztendő­ben négyszázhatvan százalék­kal nőtt a város ipara. Üj gyárak, üzemek létesültek, de szinte kivétel nélkül fejlőd­tek, bővültek a régiek is. Ez­zel szemben a kultúra ügye megrekedt, pedig az igények megnőttek. Ezt az arányta­lanságot szeretnénk most ki­egyenlíteni. Így a következő két évben megoldjuk a zene­iskola kérdését és megkezdő­dött az új művelődési ház tervezése is, amely majd a harmadik ötéves tervben épül fel. (Csak zárójelben kí­vánom megjegyezni: nem lett volna szükség új műve­lődési házra, ha a DCM nem a gyár területén belül, hanem a városban vagy legalább is a lakótelepen építi fel több millió forintos költség­gel művelődési otthonát.) Ugyancsak a harmadik öt­éves tervben épül majd az új filmszínház is. A VarOS kulturális fejlő­désének távlata biztató. De talán legalább ennyire fon­tos az, hogy már a jelen is jelentős változásokat hozott: végre értő és minden tekin­tetben megfelelő ember ke­rült a városi-járási művelő­dési ház élére; negyedmillió forintot fordított a város a művelődési ház felújítására; százhúszezer forintért egyen­ruhát kapott a külföldön is jóhírű Vox Humana énekkar és hetvenezerért a művelődési ház három tánccsoportja; a felszabadulás óta először tör­Kicsi lány — nagy kalap (Foto: Kotroczó) AUTOSKARRIER, 1964 AZ ÍRÓ meg a szerencséjét. A folyó­iratnál éppen szerkesztő válto­zás volt, így kapva-kaptak az íráson és már a legközelebbi számban leközölték. Történt, hogy a filmgyár egyik alkotó- csoportja akkor már az ötö­dik forgatókönyvet kapta visz- sza az igazgatóságtól és két­ségbeesésükben és időhiányuk­ban írónk novelláját vitték fel másnap az igazgatóhoz, s mert annak éppen sietős volt a dol­ga, az Elutasítva helyett, a Mehet bélyegzőt nyomta a kéziratra. Becsületére váljék, azon nyomban észrevette a banális tévedést, de mert új ember volt, nem akarta már az első alkalommal megváltoz­tatni kimondott véleményét. Elvégre baj nem történhet a dologból, nem ez lesz az első megbukott film. Hát így kezdődött. S a foly­tatás már gyors volt és egyre nagyobb ütemű. Írónk össze-' szedte néhány novella zsen­géjét, a tetejére tette a film­gyár által megvásárolt iro­mányt és mellékelte a szer­ződését, így állított be az első útjába kerülő könyvkiadóhoz. S mert állítólag azok a köny­vek fogynak a legjobban, amelyeket filmen is viszont­láthat a közönség, a kiadó fő­l tZtkbUW UsX r\.U.±J(sL L U« IH kaimon. S mert régi kenye­res pajtása volt egy csődbe ju­tott színház igazgatójának, el­küldte hozzá írónkat a novel­lájával: ami egyszer már könyv- és filmsiker, az telt házat vonz a színházban is! / ' gy lett a novellából film, a filmből könyv, a könyv­ből dráma, s az már csak ter­mészetes, hogy az állandó mű­sorgondokkal küzdő tv-szer- kesztők küldöttségileg keres­ték fel írónkat: legyen szí­ves nekik is átengedni a da­rabot... S mivel a rádió ne­mes versengésben áll a tele­vízióval, a tv-adással egyidő- ben a rádió is sugározta a no­vellából készült hangjátékot. A legfrissebb jelentések sze­rint írónk most azon fára­dozik, hogy egy kötetben je­lentesse meg novellájának film-, színház-, televízió- és rádióváltozatát, természetesen együtt a novellával. Doku­mentumként és okulásul: mi­lyen nehéz és vérit ékes út ve­zet egy novellától a meggypi­ros Taunusig. (Lapzártáig arról még nem érkezett híradás, hogy újabb írásmű megalkotásához kez­dett volna.) Pataki Pál beléjük, sétálni húzta őket — ő tengerészkék kosztümöt vá­lasztott. A másik kettő habozott még, válogatták a mintákat, színeket. Kibontottak három dobozt egymás után. Az igazgató visszafordult, elküldte a raktárost: — Vigyázzon az ajtónál... Ne engedjen be senkit. Majd én elintézem ezt a dolgot! — A piros pulóvereket is... hozzák vissza! Szemmel intett csendet az igazgató s a raktáros kifelé settenkedett. Felöltözött a másik két kis­lány is; ezek különböző szinű alsó- és felsőrészt párosítot­tak maguknak. összekapaszkodtak mind az öten, páváskodva lépkedtek az árubálák közötti utcán. Ne­vetésük úgy szálldosott, mint egy csapat vidám, széptollú madár. ÁTÖLTÖZNI készültek a ——-----lányok, mi­k or odatoppant az igazgató. Egyikük Sikkantott s ösztönös női mozdulattal kaptak ma­gukhoz. — Mit csinálnak itt, kislá­nyok? Sudár fekete lány sírta el magát először: — Mi semmit... csak ... — S visszapillantott a közben be­zárt lapos raktárablakra: azon bizony csak karcsú termettel lehet beférni. Egy vörfo hajú kislány szal­ma színű pilláin súlyos könnycseppek vergődtek: — Nem csináltunk semmi rosszat... tessék kiengedni. Az igazgató szigorkod ott: — Hányadszor vannak itt? Hallgattak a lányok. — Többször bemásztak? Tétován bólintottak. — Mit vittek el? Szinte egyszerre feleltek: — Semmit. — Hát akkor mit keresnek itt? S a piros twisztpulove- rek? A legkisebb termetű lány a legbátrabb: — Ó, mi csak felpróbáltuk... Mert tetszik tudni igazgató elvtárs ... csúfoltak a többi lányok, nekünk nincs divatos holmink ... de igazán, most már tessék kiengedni. — Az ajtó felé pislogott. Az igazgató támadott: — Hová lett a hat twisztpu- lóver... azt mondják meg! S mehetnek! — Mi nem vittük el. A vörös hajú lány ugrott, mint aki csapdából szabadul. — Tessék jönni, megmuta­tom, itt vannak, mind a hat. Múltkor bent volt egy másik kislány is, ő maradt utoljá­ra... Én figyeltem, hogy jön a raktárom .. Itt a sarokban a bálák alá dugta. Nagyon kel­lett sietnünk. Ne tessék ha­ragudni ránk, igazgató elv­társ. . . Mi nem loptunk ... — elővette sorra, a gyűrés sem ártott a szép pulóvereknek. — Azt hittük, majd megtalál­ják ... Tessék! Most már me­hetünk? Az igazgató mélyeket léleg­zett; nézte a kamaszlánnyá visszaváltozott divathölgyeket, szemükben nem volt már ria­dalom. — Magának mi az édesapja, kislány? Felelt a szepegő vörös hajú: — Orvos. — S magának? — A kis fe­ketére mutatott — Tanácselnök. A következő is illedelmesen válaszolt, mint az iskolában: — Gyári munkás. A következő lány azt mond­ta: — Szüleim elváltak, nagy­szüleiül nevelnek. S végül egy dundiarcú: — Tsz-tag az apám. Az igazgató elmosolyodott, mert a legutolsó divat szerint öltözött lányok, fogták egymás kezét — Szóval maguknak nincs divatos holmijuk, mint a töb­binek? Az akadozó válaszokból ki­derült, hogy még ha van is, a szülők nem engedik felvenni; a tizenhét éves hölgyek túlöl- töztetése tehát másutt sem a szülők keresetétől, hanem szemléletüktől függ. Szigorko- dott: — Ilyet többé ne próbálja­nak lányok ... No, ne sírja­nak ... ígérem, hogy nem tudják meg az iskolában. A raktárirodában átöltözhet­nek ... De nem mozdulhattak a lá­nyok, mert bejöttek a gyár megrendelői, a csoporthoz sé­táltak. S az ősz. műfogsorú angol ügynök, csiptetőt vál­tott s elismerően mondotta: — Igazgató úr ... ön kitűnő üzletember... Itt lesz a be­KATONA ERZSI: AKT j mikor egy esztendeje ta­— í lálkozlunk, a nadrágjá­nak még fényes volt a feneke és a zakója ujja is olyan roj­tos volt, mint manapság a legújabb fürdőruhadivat. Ha meglátott, már messziről rámköszönt, kedves volt és bőbeszédű, még a saját kudar­cait is jóízűen kifigurázta és nevetve mesélte, hogy más­nap egész délelőtt csavarog­hat az utcán, mert jön a vil­lanyszámlás és neki egy vasa sincs, legfeljebb egy novellá­ja — ha ugyan elfogadja a i folyóirat szerkesztősége. Amikor a napokban újra ta- \ lálkoztunk, egy meggypiros \ Taunusból lépett ki olyan : mozdulattal, mint aki kardot : nyelt és azért nem tudja kö­• szöntésre biccenteni a fejét. A \ kocsit egyébként nem ö vá­• súrolta legutóbbi angliai ki- \ küldetése alkalmából, hanem légy barátja útján jutott hoz­zá jó magyar forintért, a ba- l rútjának ugyanis — állítólag • — pénzes rokonai éltek a kö- \ dös Albionban, azok küldték a ! vadonatúj autócsodát — aján­■ dákba. De, mert a barátjának \ volt már egy 220-as Mercede- í se, önzetlenül lemondott a ■ meggypiros csodáról, jó ma- \ gyar forintért, az író javára. H ogyan változott ekkorát egyetlen esztendő alatt az [ ifjú író élete? Egy szüksza-; ; vú interjúból ismerem hiteles 5 : történetét. í y Mint már említettem, esz- J tendeje egyetlen novella volt$ egész vagyona. Azzal csinálta £ tént meg, hogy tavaly két képet vásárolt a város a he­lyi képzőművészektől, az idén pedig már levélben for­dultak a városban élő művé­szekhez: tízezer forint áll a tanács rendelkezésére, hogy az őszi megyei tárlat legsikere­sebb váci jellegű alkotá­sait megvásárolják; a Duna Presszóban állandó kiállítást nyitottak; hetvenezer forin­tért megvásárolták a görög templomot és további három- százezerért a helyi művészek állandó kiállítótermévé ala­kíttatják át; újjáépítették és modernizálták a járási könyv­tárat; a körzetesítés követ­keztében felszabadult a gom- bási iskola két tanterme, amely a helyi művészek al­kotóházává lépett elő; meg­nyitás előtt áll a város főte­rén a Tragor Ignác kőtár és beadták az igényt (a pénz már rendelkezésre áll) a már említett, a hegyek között megbúvó ház megvásárlására, amelyet szintén alkotóházzá kívánnak átalakítani. Ezek a jelen kézzelfogható eredményei. Ez azonban csak a változás egyik oldala. — összehívtuk a városban élő képzőművészeket, zeneta­nárokat, a kulturális munká­val foglalkozókat — beszél a kulturális ügyek másik ol­daláról az elnök. — Zöldasz­tal mellett ismerkedtünk és beszéltük meg: mit vár a vá­ros tőlük & mit várnak ők a várostól. A baráti légkörben lezajlott eszmecserét a közel­múltban újabb követte, csakhogy most fordított elő­jellel: a művészek voltak' a vendéglátók, mi pedig a meghívottak. Emberileg és a közös ügy érdekében egy­aránt sokat jelentett ez a két találkozó és biztos vagyok benne, hogy újabbak köve­tik majd. Es beszél arról a nagysza­bású akcióról is, amely szin­tén új a város történetében. Mindössze négy szobor áll a harmincezres város egyre szépülő terein: Szent Sebes­tyén, Nepomuki Szent János, Szent István és egy oroszlá­nos szobor. A felszabadulás óta egy sem készült. — Az idén négy új szobor­ral gazdagodik városunk. Mikus Sándor: Korsós lány-a és Marton László: Fekvő akt­ja a Duna-partra kerül. Ómann Béla domborművé az új MÁVAUT-állomást díszíti majd, míg Szöllősv Endre szobra az Április 4. térre ke­rül. Jövőre újabb hat szobor felállítását tervezzük, és re­méljük, hogy sikerrel jár az { az akciónk is, hogy új szob- \ rókát kapjon a DCM lakóte- ; lepe. \ Ä Naszály gerincén el-! kezdett beszélgetés az elnöki ! irodában fejeződött be. Hasz- í nos eszmecsere volt. • Nem- í csak a város kulturális fej- \ lödésének jelenét és jövőjét; mutatta be, hanem az utat is,; amelyet megyénk városainak í és falvainak — kinek kinek ; erejéhez mérten — követnie ; kell. Csak így juthatunk < előbbre azon az országos kul- j turális ranglistán, amelyen j Pest megye még ma is a se- j reghajtók között foglal he- \ lyet. j Prukner Pál mutató? Remek! Igazán na- ^ gyón csinos próbakisasszo- ^ nyok! £ A gyár vezetői elképedtek. ^ de az igazgató feltalálta ma- ^ gát: á 7 — Kérem .; kislányok, egy ^ kicsit sétáljanak, mint az ^ imént... Először együtt, aztán í külön ... itt jó a világítás. — ^ Intett a közreműködőknek. ^ így kezdődött a „próbakis- í, asszonyok” szereplése. í AZ OSZTÁLY közbeni "• -■ ..— dolgozott j a műhelyekben — páran na- ^ poztak a raktár déli falá- ^ nál —, s röppent a hír, nem ^ igaz, hogy az öt lány lopni ^ akart a raktárban, az igazga- ^ tó bízta meg őket, mivel pró- bakisasszonyokon akarták lát- 'j ni a szép holmit a megrende- ^ tők. á 7 Déli szünetben — s hazaié- ^ lé a Héven — megnézték az £ öt lány twistpulóverjét; mert ^ megajándékozta őket a gyár- i igazgató, a jól sikerült üzlet- £ kötés örömére. S hálás volt az i ötletért, a legközelebbi bemu- ^ tatóra hivatásos próbakisasz- ^ szonyokat alkalmaz. i 7 Furcsa következménye lett a ^ dolognak: az iskola igazgatója ^ elrendelte, ezentúl politech- ^ n ikára is kötelező az iskolai ^ viselet, a kék köpeny. A „dá- j mák” bizony mérgelődtek; ^ amúgy is irigyelték az ajándé- £ kot s azt sem értették, miért éppen ezt az öt lányt kérte i meg a gyárigazgató, mikor ^ egyszer sem mentek kiöltözve ^ az üzembe. £ Szentivánji Kálmán ''

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents