Pest Megyei Hirlap, 1964. augusztus (8. évfolyam, 179-203. szám)

1964-08-23 / 197. szám

8

"^Mírlap

1964. AUGUSZTUS 23, VASÄRNAP

Üzlet és ízlésfejlesztés

Közismert, hogy ma már egy községben minden iskolán kívüli ismeretterjesztő, szórakoztató, egyszóval kulturális tevékenység központja a művelődési ház, s gazdája a művelődési ház igazgatója. Az elvileg elismert központosítás azonban a gyakorlatban nem mindig valósul meg, s ez nem egyszer ellentétes törekvésekre, zavarra ad lehetőséget. Konkrét példája ennek a különböző kiállítások, bemutatók rendezése. A megyében működő vállalatok, kereskedelmi szervek az őszi szezon bek.’szentével sűrűn szervezik például a divatbemutatókat, vásárokat, kiállításokat. Ezeket azonban teljes egészében saját belátásuk, sajr; üzleti, kereskedelmi érdekeiknek megfelelően rendezik. Céljuk: eladni, ami eladható, amiből sok van. Ké.dés azonban, hogy a kereskedő szemlélete hogyan találkozót össze a népművelő törekvésével? Tapasztalatok bizonyítják, hogy nagyon gyakran-.— sehogy! Pedig nem nagy erőfeszítéssel járna munkájuk összehangolása, s ennek mindenki, de leginkább a lakosság látná hasznát.

Nézzünkegy példát: 1963ban csupán Pest megyében 54 millió forintnál Is több volt a bútorvásárlásra fordított összeg. S miután igen sokan — főleg a főváros közeli községekből — még a bútorféléket is a budapesti áruházaikban, szerzik be, feltehetően ennél jóval nagyobb értékű új bútor került Pest megye városaiba, falvaiba. A tapasztalatok szerint azonban ezeknek a bútoroknak igen tekintélyes része még a hagyományos: sokan vesznek hálót, s a „modernebb”-ek is megrekednek a kombinált- szekrénynél. Ugyancsak ílyéin hagyományos bútort rendelnek a kisiparosoknál is. Azok is, akik nem kimondottan régi típusú bútort vesznek, előszeretettel vásárolnak igen nagy méretű, „tekintélyes” darabokat, amelyek — sokak szerint — első pillantásra is áz anyagi jómódot jelzik, rangot adnak gazdájuknak. Ennek a furcsa szemléletnek, a

gyönyörű, új, fürdőszobás falusi családi házak maradi berendezésének radikálisan csak az vetne véget, ha az ipar csak modern bútorokat gyártana. Ilyen kényszernek azonban nincs különösebb értelme. Sokkal eredményesebb és hasznosaibb lenne, ha az emberek ízlését formálnánk át. S itt nemcsak arról van szó, hogy a lakáskultúrában is lépést kell tartani a korral, hogy a falusi lakás is lehet esztétikailag szép, hanem arról is, hogy így praktikusabb. Ma már falun is egyre több asszony megy dolgozni, s falun Is mind nagyobb gondot jelent a „második műszak”, a háztartás a takarítás. A modem bútorok egyik előnye, hogy a tetszetősség mellett könnyen kezelhetők, mozdíthatók, megkönnyítik az asz- szony munkáját. Nem is beszélve az árkülönbözetről!

Túl a bútorvásárláson, meg más hiányokat is tapasztalhatunk e téren. A bútorokat szőnyegeid, festmények egészítik ki. Igen ám, de milyenek? Az esetek többségében — — nemcsak falun, hanem városon is — még modernebb bútordarabok kiegészítőjeként is ízléstelen festményeket láthatunk, giccses vásári má- zolmányokat, amelyeket úgy sóztak rá ügyes ügynökök a gyanútlan vevőre. Gyakori még a művészi szempontból teljesen értéktelen — s ugyancsak vásári — szentkép, sőt. szentképgyűjtemény, majd a legfőbb „díszítő elem”, a családi fénykép, tömegestől.

Nem ritka látvány egyetemi végzettségű értelmiségi foglalkozásúak lakásában sem az ízléstelenség. Általában az a tapasztalat, hogy minél több pénze van valakinek, annál több kacatot és giccset halmoz fel lakásában. Tanúja voltam olyan látványnak is, amikor különben már fejlettebb ízlésű házaspár tenyérnyi széles aranyrámával ke- reteztette be a vásárolt rézkarcot, s úgy helyezte el a lakás legszembetűnőbb pontján. Nyilvánvalóan járatlanságból, tapasztalatlanságból tették ezt, s ha tudnák, miért nem ízléses ez így, más keretet választottak volna. Igen, de honnan tudnák? Ki

tanítja meg az embereket, a \ kétkezi munkástól például a \ műszaki értelmiségiig, vagy \ az orvosig, hogy mi az ízléses, : a modern, .a szép? Mert aki- i állítások, vásárok, bemutatók : — nem. Legfeljebb egy-egy j részlétkérdéssel ismerkedhet j ott meg a látogató s ez is \ csak a jobbik eset. Az ossz- : hang iránti érzék, tudás azon- ; ban ezen az úton nem sajá- : ti tható el. j

Véleményünk szerint az í

eddigieknél sokkal több esz- ! tétikai előadásra, elöadássoro- zalra lenne szükség az isme- j retterjesztés keretén belül. S i az esztétika nagy témaköre \ keretében feltétlenül nagyobb : figyelmet kellene szentelni a \ lakáskultúrának is. Ami pe- : dig a bemutatókat illeti, gya- : koribbá kellene tenni az olyan < teljességre törekvő bemutatót, ; kiállítást, amelyen a keresike- j delmi vállalat, szerv, vagy in- j tézmény nem egy-egy árufaj- í tavai, egy-egy részletkérdés- ; sei ismerteti meg a látogatót, hanem ízelítőt ad az ossz- ■ hangból is. A bútorbemutató j példájánál maradva, teljesen : berendezett, de ízlésesen, esz- : tét kához értő emberek bevo- : nasával összeállított szobákat, > szobarészleteket mutatnának \ be. Ebben tudnának sokat ! nyújtani a népművelési szak- ! emberek, ha beleszólásuk : lenne egy-egy kiállítás, vagy : bemutató rendezésébe. így : sokkal több ízlésesen festett, \ és ízlésesen berendezett la- • kast láthatnánk, mert nyíl- ! vánvaló, hogy az emberek is : szívesebben élnének ízléses, • korszerű otthonban, inkább : költenék erre pénzüket, mint ! az ízléstelen és korszerűtlen ; darabokra, ha különbséget ■ tudnának tenni.

Nyilvánvalóan több eröfe- j szítást, nagyobb munkát igé- • nyelnének így a kiállítások ! is. de megérné. Az ugyanis, : hogy az emberek milyen la- ! kasban laknak, egyben élet- ■ szemléletüket, gondolkozás- ■ módjukat is jelzi. És sok eset- ; ben tapasztalhatjuk, hogy az \ életszemlélet merőben ellent- \ mond már a kispolgári hival- \ kodással és ízléstelenséggel \ berendezett lakásnak. Az íz- : lésfejlesztés tehát igen lénye- : ges része a szocialista tudat- : formálásnak.

Tenkely Miklós •

LÁNYOK

A

STRAND

ON

Pihenő

(Foto: Kotroczó)

í Az ajtórésben csak egy í vedlett ormótlan bakancs lát- í szott. Aztán megjelent a gaz- ; dája, az öreg Pap Mihály, j Zavartan forgatta kezében : malteríoltos kalapját, s illen- ! döen köszönt:

: — Adjon isten, Sándor!

S Akarom mondani, erőt, egész- i séget, titkár elvtárs!

I

‘- A párttitkár a kis fekete bajusza alatt elnyomott egy mosolyt. Ismerte ő már a maga emberét. Hellyel kínálta az öreget. Közben szemügyre vette. Hiába, az öreg csak í nem változik. Most is olyan, • mint barábel korában. Amikor ! vándorkubikos volt. A mal- ^ terfoltos gönc — mert ruhá- fj nak alig nevezhető —, olyan \ rajta, hogy valamirevaló gaz- 2 da még madárijesztőnek sem engedné földjére, nehogy el- ^ csúfítsa' a tájat. A párttitkár í belenézett az asztalán fekvő ^levélbe:

^ — Járt-e mostanában Dom^ boson, Misa bátyáin?

^ Az öreg szeme megrebbent. fj — Voltam hát, most két he- í te. Méghozzá lakodalomban... f — Úgy látszik, jó volt a 'f hangulat! Még a plébánossal ^ is pertut ivott. Igazé?

^ Az öreg meghökkent. Pipá- ^ ja szárával kétfelé igazította í a savó színű fókabajuszt.

'/ — Hát ezt meg honnan tu| dód?

— Megírta a plébános, hogy ^ szélhámoskodotf vele: úgy ^ mutatkozott be neki, hogy ^ „füredi református pap va- * gyök.. .

Az öreg fülig vörösödött.

— Szélhámosság?! Én csak a színtiszta valóságot mondtam. Odaült mellém egy piros arcú, papos külsejű ember. S bemutatkozott: „Én a dombosi katolikus pap vagyok!” No, isten éltesse! Én is aztán bemutatkoztam, hogy én meg a füredi református Pap vagyok. Hát ez csak igaz, nem? %

— Már hogy lenne igaz, Misa bátyám?

Az öreg nagy szemeket meresztett.

— Ejnye, hallod-e! Már te sem akarsz nekem hinni?! Hiszen ismersz már vagy húsz esztendeje. Füredi születésű vagyok, igaz-e? A református hitre íratott annak idején megboldogult szülém, s a nevem meg: Pap. Hát szóval ... miért volna az szélhámosság, ha én füredi református Pap vagyok, mikor hiszen úgy igaz!

A párttitkár nevetett. Hej, ha ezt a vén, furfangos gézengúzt egyszer be tudná állítani valami kis agitációs munkába ... Mert úgy ért az emberek nyelvén, úgy szeretik, egymagában felérne egy népnevelő gárdával. Óvatosan szóba hozta a közelgő választásokat. Mi a véleménye, vállalna-e valami kis munkát. Nagy meglepetésére az öreg nem is nagyon szabódott.

— Akkor hát megvolnánk, Misa bátyám. Megkapja majd a szempontokat, s beszél az emberekkel.

— Márpedig akkor köszönöm szépen! Nekem nem kell szempont. Nem élek vele. Az én nyelvemmel — én szeretek beszélni! Ha aztán nem lehet, én nem erőszakolom ...

A párttitkár összeráncolta homlokát. A nyelve hegyén volt, hogy összeteremti az öreget. Tudta azonban, ha valakihez, hát Pap Mihályhoz türelem kell. Beleegyezően bólintott. Rendben van. Különben is pártonkívüli, agitáljon a maga módján.

Az öreg erősen pöfékelt az ócska cseréppipából. Mikor látta, hogy a szoba tele lett füsttel, elégedetten elballagott.

Kora reggel volt, Álm0.

san cihelődtek a szálláson. Egyszercsak ki vágódott az ajtó. A Bence-gyerek — fiatal, jól megtermett állványozó — úgy támaszkodott az ajtófélnek, mint aki se, holt, se eleven:

— Szaktársak! Csúffá tettek bennünket... úgy látszik, az éjjel itt járt az ellenség! Ha nem hiszik, jöjjenek velem!

Egy pillanatra elült a zaj. Az emberek nagvhirtelen kitódultak, csak az öreg Pap Mihály matatott egy ócska Vulkán kofferban. Az emberek elhűlve látták, hogy a széles, hosszú épületen, amely az or- szágúttal párhuzamosan kanyarodik, hatalmas, méteres betűkkel a következő felirat virított:

AKI NEM SZAVAZ A HAZAFIAS NÉPFRONTRA — AZ MEGHAL!

Hű! Ez már tényleg nem tréfadolog. Azonnal jelentették a dolgot a pártirodán. Kisvártatva ijedt arccal kereste a