Pest Megyei Hirlap, 1964. augusztus (8. évfolyam, 179-203. szám)

1964-08-20 / 195. szám

1964. AUGUSZTUS 20. CSÜTÖRTÖK

rfc® »

MECtei

K'JCírlan

í»

KENYÉR ÉS TÖRTÉNELEM

K\\\\\\\\\\V\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\V\\^\\\^^>^^XX^^^

V

Soha ne hagyd el a falut a városért! Földje megter- mi kenyeredet, jó levegőt szívhatsz, nap süt rád, egészséges munkád és tisztességes örömeid vannak. Ez az a föld, amelyért verítékeztél és ahol boldogok voltak az őseid. Erre a földre hullott a vérük és ezen a földön fogantál te is az élet gyönyörteli percében. Azt kívánom, legyen ez a föld örökre tied!

így búcsúzott a néphit szerint a miklósi paraszt kedvenc fiától, mielőtt örökre lehunyta, volna a szemét, hogy

szentmiklósi honismereti

áldásként és örökségként hagyja rá ne csak a jelent, de a múltat is. A múltat, amely teméntelen kín-keserve mellett örömet is termett, egészséget és gyönyört, tiszta vágyakat és valóra vált álmokat.

Az írott múlt — hétszáz esztendő; az íratlan — a gazdag bronzkori leletek tanúsága szerint — több ezer. Ezt a múltat istápolják, gyűjtik össze írásos, képes és tárgyi emlékeit egy eljövendő múzeum számára a szigetszakkör tagjai és mindazok,

akik csak pártoló tagjai e körnek. A múlt gazdag emlékeit rendezgetik, de közben a jelent építik, a jövőt alakítják.

Ma, amikor bensőséges ünnepségek keretében emlékeznek falujuk hétszázéves történetéről a miklósiak. ismerkedjünk meg mi is azokkal az emberekkel, akik alakították és alakítják ma is ennek a gazdag szigeti falunak a történelmét.

Mint féltett kincset

4 Kincse név olyan a faluA ban, mint a Becz, a Gere, vagy a Kántor. Ismert volt már kétszázötven évvel ezelőtt is, egy akkor kelt jobbágy-összeíróív tanúsága szerint. Egy néhány évtizeddel későbbi irat pedig már azt is bizonyítja, hogy az „egész telkes jobbágy évi ötvenkét napi marhás robotot, vagy ehelyett száznégy napi kézi szolgálatot tartozott végezni’’ a királyi uradalomnak.

Az első Kincse ősökről nem maradt fenn több írásos emlék, de még hagyomány sem a mai Kinose-házban, annál inkább a nagyapáról. Az öreg Kossuth élet nagyságú arcmása szentképpé magasztosulva függ ma is a kis szoba falán. Még a nagyapa, M. Kincse Gábor, volt negyven- nyolcas honvéd akasztotta oda az 1890-es évek egyikén, hogy az isteni malaszt helyett a legendás hős arcának derűs vonásaival eltelve béküljön meg önmagával és a világgal és mondjon búcsút mindörökre annak és azoknak, amiért és Skikért harcolt háromne- gyedstzázados életen át: féltelkes jobbágyként kezdte és szabad parasztként végezte be.

5 a regélő szavak nyomán életre támad az apa alakja is, aki úgy szerette az ősi miklósi főidet, ahogy csak nőt szeretnek ezen a világon.

A kisebbik fiának. Kincse Józsefnek már csak két hold jutott, azt sem bírta erővel — ötven százalékos rokkantként érkezett haza a frontról az első világháború után. Ez a súlyos áldozat bátorította fel, amikor jelöltetni akarta magát a huszonkettes községi

monarchia hadai és Hitler hordái, de a miklósi föld mit sem veszített erejéből.

S bár Kincse József rászolgált volna, községi képviselő- testületi tag soha nem vált belőle.

A lánya tíz éve tanácstitkár.

ATebe titkát keresve

dig jutott el imájuk: „Te be ..mert a rájuk zúduló víz bennük rekesztette a szót.

Igaz-e az apáról fiúra szálló miklósi legenda? Csiba Jolán tanárnő csak ezt a titkot kívánta néhány esztendővel ezelőtt megfejteni. Minden szabad idejében a múltat vallatta, gondosan tanulmányozva a levéltárakban fennmaradt írásbeli dokumentumokat, de a Tebe titkát máig sem sikerült megfejtenie. Ám ha a/ patak nevének eredete titok is maradt előtte, nem úgy a falu története.

Valahogy úgy járt. mint az egyszeri ember, aki egy,

; még használható edény után ; kutatott a padlás lomjai kö- : zött, s közben váratlanul : kincsre lelt.

| A levéltárak porosodó rak- i tárai még ma is felmérhe- : tetlen értékű feltáratlan kin- ; cseket rejtenek. Aki nem ; sajnálja az idejét, hogy ku- ; tasson a számlálatlan polco- ; kon, s közben egy-egy csi- j petnyi kincset is lel nagy j buzgalmában, egyszercsak j azon kapja magát, hogy ! szenvedélyévé vált a kutatás, í többé nem tud lemondani : róla.

: Ez történt Csiba Jolánnal : is. Alig két esztendő alatt • az egyetlen név titkának ké- : resése közben egy kiálli- \ tásra való gazdag ismeret- j anyag gyűlt össze a kezében, j olyan érték, amelyet nem 1 lehetett tovább önmagában j megtartani — mondani kel- ! lett barátoknak és ismerő- ! söknek, aztán már az isme- : retleneknek is. Az egész fa- ' lunak. így születejt meg két

lyet

colt

évvel ezelőtt az a kiállítás, amely egyszeriben mögé állította az egész falut és a közügy rangjára léptette elő a múlt feltárásának őszinte és igaz szenvedélyét.

Mert kit ne érdekelne, miként élt nagyapja, dédapja; kinek ne dobogtatná meg a szivét, ha a családja nevére lel egy negyedévezredes irat megsárgult, töredezett lapjain; vagy olyan ősökre talál, akiknek eladdig mitsem tudott a létezéséről.

Csiba Jolán példáján felbuzdulva szinte egyik napról a másikra keresni, kutatni kezdtek a miklósi emberek, persze leginkább csak személyes, családjukat, származásukat illető iratok, fényképek, tárgyi emlékek után, aztán már azon sem lepődtek meg, amikor Vöő Imre, a Csepel Autógyár fiatal munkása — azóta már technikus — egy nap olyan hírt röpített szét a faluban, hogy egy ősi temetőre bukkant, amelyről csakhamar kiderítették a szakemberek, hogy a bronzkorból ered, s az sem keltett már ámulatot, amikor meglelte a falu ősi pecsétjét Síró István jobbágy 1783. április 28-án kelt szerződéslevelén: pajzs alakú címer, tőrrel átszúrt gödölyével.

Ha Csiba Jolán tanárnőt nem foglalkoztatja a Tebe- patak nevének eredete, ma sokkal szegényebb lenne a falu. Olyan értékkel szegényebb, amely ugyan pénzzel le nem mérhető, de amely mégis teljesebbé, gazdagabbá teszi a miklósi emberek életét.

\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\V\\\\\\\\\\\\V\\\\\\\^^^

EGY A TELEPIEK KÖZÜL

A falu utcáit járva gyalcran hallottam dr. Balogh Zoltán jogász nevét. Mondták: magas, keszeg ember, s én még 'hozzáképzeltem: száraz, akár egy paragrafus. Csaba fia engedett be a lakótelepi ház lakásába, annak ablaka mögött lestem az utcát és azt játszottam: kitalálom, melyik lehet a sok hazaigyekvő között az én emberem.

Könnyen felfedeztem az átlagosnál magasabb alakjáról. A hosszúnyúlt emberek hintázó járásával közeledett, a karjait lóbázva széles mozdulattal.

Az arca lepett meg leginkább, s a vastag, fekete keretű szemüveg mögül kamaszosan meg-megcsillanó szeme. Nyomát sem leltem ezen az arcon a paragrafus szárazságának és merevségének; élénk volt és beszédes, pedig akkor már napok óta éjjel kettő előtt soha nem került az ágyba, pedig a gyári dudaszó neki is épp úgy indulást jelzett jókor reggelenként,» mint a faluban élő háromezer gyári munkásnak.

Nem miklósi születésű, ő is a „bevánszorgottak”, a „gyütt- mentek” közé tartozott még tíz esztendeje, ahogyan akkor a falubeliek emlegették a telep új lakóit. Nem az bosszantotta akkor, hogy diplomás ember létére őt is az idegenek kasztjába sorolták, sokkal inkább az, hogy miért e kettősség? Együtt élni 'két szívvel nem lehet. Csak egy szívvel, egy akarattal. Ez a gondolat indította el azon az úton, amely úgy fogalmazódott meg

benne: össze kellene fogni az itt élő embereket egy mindenki számára elérhető társaságba. Hogy mi is legyen ez a társaság, nem tudta még, csak érezte: szükség van rá, s hogy legyen, neki is tenni kell valamit.

Egyetlen szenvedélyt hozott magával, a Dunántúl regényes szépségű tájairól, ahol ifjúságát töltötte tanító apja mellett; a régészkedést. A szíve szerint ahhoz vonzódott mindig, de a múlt bizonytalansága biztonságosabb pálya felé sodorta — így lett jogász. Ám a gyermekkor szenvedélye egy életre szól, ha nem is tudta valósággá álmodni az első vágyakat, megőrizte őket a lelke mélyén, s ha csak tehette, éltette, táplálta magában azt a világot, amely talán akkor kelt életre először benne, amikor még odahaza, az öreg világjárt Sza- bári Gábor rokon csodálatos meséit és kalandjait hallgatta.

Ahogy múltak az évek új lakóhelyén, úgy kezdte ismerni és becsülni a miklósi embereket. Már nem haragudott a bántó jelzőkért, de szíves hallgatója lett az öreg Kincse József ízes történeteinek és őszintén csodálta Csiba Jolán fáradhatatlan kutatómunkáját. S közben bosszankodott, hogy még mindig nem találja mód* ját, miként lelhetne egymásra végérvényesen a falu és a közben megizmosodott lakótelep?

Talán éppen az első kiállítás indította el benne annak gondolatát, hogy a múlt felelevenítése lenne az a kapocs,

amely eltéphetetlen szálaikkal köthetné össze a régi és az új település embereit. S az ebből fakadó társulás összefuttatná a múlt kutatásának eddig kü- lön-külön útakon járó szálait is: Kincse Józsefet, Csiba Jolánt, a többieket

Nem sokáig tartotta magában a gondolatot, mégis maga lepődött meg leginkább, amikor ötlete általános helyeslő visszhangra talált

Negyven alapitó tagja van a honismereti munkaközös- ségnék, de százak érzik a magukénak, százak segítik jótanáccsal, új nyomra vezető ötlettel, kallódó régi értékek felkutatásával munkájukat.

A paragrafus száraznak és merevnek hitt embere csupa szív, csupa lélek. És nemcsak ő, az egész család. Felesége és négy gyermeke nem ismer fáradságot és pihenést, ha új nyomra bukkannak a hétszáz éves falu múltjában.

A Válaszfal, amely tíz esztendeje még ledönthetetlenül emelkedett a falu és a lakótelep közé, szinte magától összeomlott. Már nem „gyütt- ment”, „bevánszorgott” ember a telepi, ugyanolyan értékű tagja a falunak, mint aki az őse nevét fellelte az 1715-ben kelt jobbágy-összeíróíven.

Nemcsak a közös jelen hozta össze az embereket. Az a derék, becsületes szándékú fáradozás is, amelynek eredményeképpen dr. Balogh Zoltánt ma már csak úgy emlegetik a faluban: a mi ügyvédünk.

f rí egedűs Mária életének f ti húsz esztendejéből más- '/ felet töltött a Csepel Autó- ff gyárban. A tizenhétezer köte- ff tes könyvtárban dolgozott. ff Szép és nyugodt munkaköre ff volt. Az olvasók szerették, és ff az első esztendő kiteltével f már nemcsak abban kérték a f tanácsát, hogy mit olvassa- f, nak, de a legbensőbb magán- ff ügyeiket is megosztották ve- ff le, ahogyan csak az igaz ba- ff rátjával teszi az ember. ff Mégis, az első hívó szóra ff hazajött a faluba. Pedig nem f, egy modernül felszerelt ff könyvtár vezetését bízták rá, ff hanem az egész falu művelő- ff désének ügyét, méghozzá em- f bertelenül nehéz körülmények ff között.

ff Vállalta. Nem kérkedésből, ^ nem is meggondolatlanul. ff Meggyőződésből, hogy sziiksé- í ge van a falunak a munkájá- ff ra. És bizonyításul: másként ff is lehet vezetni a kultúra ad- ff dig nagyokat döccenve porosz- ff káló szekerét. A kátyus út ff (ma sincs még önálló műve- ff lödési ház) ellenére is. f Nyolc hónapja kormányozza ^ a kultúra szekerét és az si- ff mábban. gyorsabb ütemben ff halad előre, mint addig bár- ff mikor.

ff A titkát vallatom, de nem ff tartozik a beszédes emberek ff közé.

f — Dolgozom — mondja és ^ inkább a hibákat említi, mint ff az ered mén veket. ff Míg beszél, lopva figyelem ^ az arcát. Homloka magas és ff domború. Arckifeiezése szin- ff te gyermekien nyílt, amit csak ff hangsúlyoz üde szája sarká- f ban vibráló mosolya. Néha ff úsv tűnik, hamisítatlan gve- f rek még, aki csak az imént

szökött meg az iskolapadból, hogy felnőttesdit játszón egy délutánra, aztán nagyot nevetve a jól sikerült tréfán, magasra röppenő szoknyában inaljon vissza a védelmet, nyújtó iskola falai közé.

— Mi a titka? — kapom el tekintetét.

— Dolgozom... — ismétli újra.

A kiállításra gondolok, amelynek sikerében és hetekig éjfélbe nyúló munkájában egyaránt osztozott a szakkörök sikeres tevékenységére; az izmosodó kulturális munkára; a falubeliek elismerő szavára — mindez többet bizonyít az egyszerű kijelentő szónál.

Nincs más választás: kerülő úton közelítem titkát.

— Nehéz csinosnak lenni?

Gondoltam, meglepődik a

váratlan kérdésen, de csak egy felhő suhant át tiszta homlokán.

— Inkább kellemetlen — mondja és maga is eltűnődik megállapításán. — Mondja — kérdez rám hirtelen —, miért ilyenek a férfiak?

Most én maradok adós a válasszal és a szemén látom, hogy elégedett a riposzttal. Ez oldja szótlanságát, s már kéretlenül is idézi „kalandjait”, s míg beszél, mosolyog a póruljárt széptevőkön, pedig

sokat bosszankodott az „ostromuk” idején.

— Ma már megszoktak és az éveimet se veti senki a szememre — nyugtázza nagy sóhajtással. — Talán az tette, hogy visszafogadtak maguk közé a miklósiak.

Én inkább úgy fogalmaznám: fáradhatatlan munkája, a falu bontakozó kulturális élete, de nem mondom, higgye csak a maga szerény igazát.

Mert nem voft szükség arra, hogy visszafogadják maguk közé a miklósiak. Itt született, közöttük nőtt fel, ennek a falunak a kenyerét ette húsz esztendeig és a kenyér ízét nem lehet elfelejteni. Mint ahogy nem felejtette azokat az emlékeket sem:

— Szeretek táncolni, szórakozni, de a faluban csak nagyritkán lehetett. Talán ezért is mentek el közülünk, fiatalok közül annyian .. Szeretném visszahozni őket, a most felnövőket pedig megtartani. Ez a célom, a munkám lényege.

És a titka is. Otthont varázsolni a rideg falak közé. Meleg, barátságos otthont, ahová szívesen mennek el fiatalok és öregek. Szórakozni és tanulni, művelődni és játszani.

Lehet-e ennél szebb, nemesebb életcélja egy húszéves fiatalnak?

2

Kenyer és történelem. Mind a kettő élet. A különbség csak annyi: a kenyér — jelen, a történelem — múlt.

Évszázadokig csak a kenyér volt a közös gond a ’<j faluban. Ma a történelem is. Talán ezért olyan jó ízű íj j Szigetszentmiklóson az új kenyér.

1. Prukner Pál 1

1 í

^V^xv':v'XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX\n'Í

A falu mellett szeszélyesen kanyarog a Tebe-patak. Vajon honnan kapta különös nevét? A néphit szerint a nagy árvíz idején ragasztották rá a megrémült ősök, akik a közeli dombra menekültek páni félelmükben, buzgón énekelve a” kö- hyörgő zsoltárt, de csak ad| A kenyér ízét nem lehet felejteni

képviselőtestületi választáson. De csaik a vérét áldozni volt joga. A képviselőséghez nem véráldozat, hanem pénz kellett, vagyon. Az pedig azóta kerülte a Kincse-portát, mióta világ a világ.

Rövidre vágott, szürke bajusza őrzi már csak hajának fekete színét és a tovatűnt ifjúságot. Barázdált homloka, keskeny szája két oldalán a mélyen bevésődött, párhuzamosan futó ráncok arról i vallanak: nehéz, küzdelmes: élete volt. Mégis úgy emléke- í zik az elröppent évekről:

— Érdemes volt élni, fárad- i ni, dolgozni, ha újra kezdhet-; ném; ugyanúgy kezdeném. ■ Ez az élet tanított meg ar-j ra, hogy a múlt emlékeit, mint j féltett kincset őrizni kell. \ Őrizni és tovább adni, mutat- j ni és mondani; mindent, ami! belőle jó és szégyenkezés nél- ! kül azt is, ami rossz volt ben-! ne. Mutatni és mondani — bi-! zonyságul és okulásul, mert! amióta csak emberek élnek; a földön, él a szenvedés és a ; gyűlölet És az emberek meg- ; halnak a szenvedésükkel és; a gyűlöletükkel és mi csak ne- ; hezen tanulunk a halottaktól ; és az élőktől. Mi újra kezdjük ; a szenvedést és a gyűlöletet; és erre legtöbbször csak ak-< kor döbbenünk rá, akkor í kezdjük kapkodva megpróbál-; ni, hogy jók legyünk, amikor! már késő. í

így tanítja Kincse József a í miklósi embereket, a fiatalo- ! kát és a javokorabelieket és; ha a szó nem elég, a tetteivel; bizonyít, küzdelmes életével,; az ősök életével, s ha kell, a; miklósi föld életerejével, ame-; Ivet pusztított tatár és sár-; colt a török, és tiportak a <