Pest Megyei Hirlap, 1964. augusztus (8. évfolyam, 179-203. szám)
1964-08-20 / 195. szám
8 nsr NEC vei ^/CíHap 1964. AUOT =ZTTJS 20, CSÜTÖRTÖK, ALFÖLDI MA TOR -1964 ŐSZ hajll parasztasszony áll a csöppnyi konyha közepén és körbe mutat: — Ez volt az. Ez volt kérem itt az utolsó... Három lépés hosszú, három lépés széles. Hány négyzet- méter ez? Hogy mennyi, nem számít. Az a fő, hogy végre a maga ura, nem lát senki bele a fazekába, az életébe, a gondolatába. Nem maguknak valók általában a majori emberek, de mindig együtt, a hosszú évek mindennapjainak valamennyi percében — ez már sok. És a szomszédját se maga választja az ember. Most egyedül van. Ha kicsi is, de elfér a tűzhely, a kre- denc, az asztal, meg a szék ... Ez volt itt az utolsó közös konyhás cselédlakás. Hogy a közös konyha mit Jelent, csak az tudja, aki élt így. Az emberek még csak- csak megvannak. De az asz- szonyok? Ha galamb epéje van mindkettőnek, akkor is nehéz összezárva. Egyik kimeszeli a fele konyhát, de a másiknak éppen nincs ideje, úgy hagyja a túlsó felét. Egyik söpör, a másik éppen mást akarna. Születés, élet, halál mind itt zajlik, mások előtt. A magyar nagybirtok öröksége. Ki találta ki? Mi volt ebben jó? Pár pengővel olcsóbb volt a cselédház? Bujdos Mihálynénak nem adhatott volna senki ennél nagyobb ajándékot: most tavasszal felhúzták a közfalat. Azóta boldog: tizenegy esztendőt élt most legutóbb közös konyhában ... Lakásuk hosszú épület része. A ház előtt öreg eperfák, azon túl az udvar, rendezetlen, virág és kerítés nélkül nyúlik bele a határba, bele a világba. A világ nem messze van ide: Budapest alig több, mint harminc kilométer. A nemzetközi műút, meg a vasút pedig három kilométernyire sincs. Fér óra alatt kint van az ember gyalog is a homokúton. a híres monori-erdei autócsárdánál, ahol ringó rugójú külföldi luxuskocsik sora áll, míg gazdájuk útban a Balkán avagy kelet felé, megkóstolja a magyar táj különlegességét, a halászlét, a pacalpörköltet, a töltött káposztát... Az Ut. meg a vasút közel, mégis lassabban, nehezebben fordul itt a történelem kereke: munkával, verejtékkel, mert munka van bőven, kereset is, de a major csak major marad, és néhány hónap híján éppen húsz esztendőnek kellett eltelnie, mire eltűnt a régi élet legfájóbb öröksége, a cselédház közös konyhája... — Most hogy élnek? — Nem panaszkodhatunk, kérem. Az uram a szőlőben dolgozik, itt, a Monori Állami Gazdaság üzemegységében, havi átlagban megvan a kétezerkettő, kétezerháromszáz forintja... Könnyebb manapság a megélhetőség... — Gyerekek? — A fiam is itt dolgozik, gépen» Monori-erdőn saját házuk van, meg szép nagy család: három gyerek. Nagyobbik lányom Bényén állatgondozó a csoportnál, férje Pestre jár, gyári munkás. Ök is a magukéban laknak már. Legkisebbik lányom itthon van még, itt talált munkát o Is a gazdaságban ... — Azelőtt? Magyarázat nélkül is érti, hogy az „azelőtt” a háború előtti időket jelenti. Már mondja is: — Éppen csak annyija volt az embernek, amit felvett magára, pedig többet kellett dolgozni, mint manapság. Megfőztük bizony a levest sóban-vízben ... Két mázsa rozs, egy mázsa búza, meg tíz pengő fertálypénz volt a járandóság három hónapra ... Meg az egy hold kommenciós föld. — Illetményföldjük most is van? — Igen, az megvan most is mindenkinek ... Megterem rajta a takarmány az aprójószágnak, hízónak ... — Húsétel? — Minden másnap legalább, mert, ügye, nehéz a munka, kell a táplálék... Ma is éppen csirke volt az ebéd ... — Henteshez járnak? — Nem. — Kenyér? — Veszünk is, de leginkább magunk sütjük. Kint az udvaron áll a közös kemence, aztán megsüthetjük magunk is, mert a fejadagot, ügye, megkapjuk ... Visszakanyarodik a beszéddel a múlthoz. Fájó emlék, akaratlan is panaszolja: — Az uram fogságban volt. Nem is tudtam róla semmit, nem kaptam hirt. Aa intéző úr egyszer csak kiszólított a sorból bennünket, asszonyokat, akik ember nélkül voltunk: nerp ad tovább lakást a gazdaság, mert nem bírjuk a munkát... Gyerekeket ellátni, főzni, mosni rájuk, mellette férfimunkát végezni, nem bírta az ember. Elmentem a gyerekeimmel az anyámhoz, Úriba ... Aztán, megjött az uram, kerestük a megélhetést erre is, arra is, míg végre visszajöttünk ötvenkettőben ide. Azóta vagyunk ebben a lakásban: szoba-konyha, kamra. De azt mondtam már, inkább elmegyek, ha el nem rekesztik a konyhát, nem élek így tovább... A házban bent a villany, a tető sem a régi már: cserepes. Feljebb az udvaron, másik hosszú ház, benne hét lakás. Ott is éppen a befejező simításokat végzik, festik az utolsó átalakított lakást, gazdája hónap végén költözhet: két szoba, konyha, tágas, tiszta, világos, nagy ablakokkal, új padlóval ... Végig a hosszú ház mentén sorjáznak az ajtók. Rajtuk függönyt libegtet a szél. Nem lehet belátni, de a zajokból halija az ember: ebédelnek mindenütt. Halk beszélgetés, edénycsörgés, néha egy keményebb szó valamelyik pajkos gyerekre. A függönyök mögött mindenki éli a maga életét, ilyenkor nincs szomszédolás, mert a maga kosztján élő cselédember, ha eszik, elhúzódik... így szokta meg. Kint a mezőn, ha bandában dolgozott is, enni félrefordult, hogy a másik ne lássa meg a semmit, meg ő se lássa, hogy a másik is csak kovászos uborkát harap a kenyér mellé, legfeljebb kis| híg levest és csak az lö-; työg a hasában, ha kapál; vagy vágja a rendet. Mert! ilyen a világ, az ember dug- j ja a szegénységét... A szó- ! kás most is szokás, pedig ^ ma már gyakori vendég a tá- í nyárban a csirkepörkölt no-; kedlivel... De azt is mi- ' nek mutatni?... Jangyik Sándor is éppen; egy csirkecombot tart a mar- ; kában, amikor elnézést kérve ! az alkalmatlankodásért, éppen í megzavarjuk. A család már; végzett, ő most ugrott haza, í traktorosok, sok a munka. f — Mióta el itt? _ í — Huszonkét éve. Azelőtt; pincemunkás voltam, itt ta- j n.ultam ki a traktorosságot a; gazdaságban ... — Kereset? ; — Ha nem lenne jó, elmein- í nék máshová!... — mondja! nevetve. De nem megy. elégedett a ! sorsával. Igaz. dolgozik is ele-; get, mert nagy a család, négy ; gyerekük van. A gazdaság két- j szobás, újonnan átalakított la- ; kásában laknak, ötvenöt fo-; rintot fizetnek érte. Az asz- < szony boldogan újságolja,! nagy lányuk is dolgozik már,! most kapja majd az első fi-! zetést: itt vállalt munkát, í máshová nem engedik, kell í ide is a munkáskéz!... A sarokban ütött-kopott ré-: gi rádió szól. ; — Volt már nekünk jobb is.; de eladtuk! ... — mondják,; s mosolyuk jelzi: ennek törté- í nete van. — ötvenötben első díjat j nyertem aratáskor és kaptam í egy világvevő rádiót, meg i hatszáz forintot... De akkor; itt még nem volt villany!... \ Ez az öreg masina is telepes-' nek született, csak aztán átalakíttattam, ahogy bevezették a villanyt. — Mosógép? — No, azért annyira még nem jutottunk! — ... tiltakozik az asszony. — Majd ha nagyobbak lesznek a gyerekek! ... Bent az iroda hűvösében Pálinkás János telepvezető-"j helyettes is vallja: — Jobban élnek az embe- t rek. Munkája van mindenki- : nek, még-kevés is az ember...! Szólni is szabadon szólhat aki - akar. Nagy dolog ez kérem, j azelőtt kétszer is meggondol- ; ta az ember, szóra nyissa-e a j száját! —... Pálinkás János 1940 óta él : itt kint, ő is, apja is szőlőimül- kás volt. Mint régi embert, a j múltról és a jelenről fagga- \ tóm. ! — Egyhangú volt itt kérem ; az élet. Félötkor, háromne-: gyedötkor kezdtünk, ha szór- i gos volt a munka és este ki- ; lenckor hagytuk abba. Haj- ; nalban névsorolvasást, eliga-í zítást tartott az intéző, aki\ késett, aznap nem dolgozha- • tott. Reggel, kolampszó volt \ az ébresztő... A változást a jobb életvi- i szonyokon kívül új épületek, í gépek is jelzik, meg egy me- i rőben új dolog, a nyereség- ; részesedés!... Tavaly ugyan j rosszul ütött be az észtén- \ dő, de harmadéve egy havi fi- j zetést kapott mindenki!... j — És másban hogy fordult j itt a történelem? Végzett pél-! dául az itteni fiatalok közül : valaki középiskolát? — Égj’. Az én legidősebb i gyerekem az idén érettségizett; a borászati technikumiban.: Más nem ... — Könyvtár? — Van itt néhány könyv, a; KISZ-esek kezelik, de nem j igen olvassák ... — Más szórakozás? — Van. aki néha bemegy; Monorra. de legtöbben csak ; a köves útig jutnak, az autó-i csárdáig... Rádió van min- i den családnak. Televízió egy,: a gazdaságinak ... Búcsúzáskor átkísér : a majorudvaron és mu-: tatja a tehénistállót: hátsó : falánál volt azelőtt a hajnali; eligazítás. — És most? — Ott a diófák alatt... — | mutat a szivattyúház felé. — Télen meg bent a símítóban I beszéljük meg mit végzünk^ aznap ... Amott ni, meg a íj csengő!... íj A másik istálló tetején pa- íj rányi tornyocska, benne lélek-^ harangnak is beillő csengő:^ ma is erre ébrednek reggelen-^ ként a majoriak. Ez valahogy íj fúrcsamód itt maradt a múlt- í ból... i Tenkely Miklós 'í Vasvári István: AZ A CSILLAG... Az a csillag, az a tüzes zászló, minden hajlék álmára vigyázó; úgy látom most, mint tizenkilencben házunk fölött, ahogy szárnya lebben; repiilni-kész, lángtollú madárnak, fagyothajtó új nap sugarának, átsuhanni magas jegenyéken, szikrát vetni táltos messzeségben. Az a csillag, az a tüzes zászló jövendőkre lesz örök-vigyázó; minden könnyön, minden szenvedésen túl az lobog hajnalok szelében. (Foto: Kotroczó) sorokon, s noha magában kénytelen vólt elismerni, hogy a lányok munkájában az irigység sem találhat kifogásolni valót, amint odaérkezett, mégis hecc elődve pillan- tot körül: — Bizony, elkelne itt egy házsártos vénember! — jegyezte meg. — Akkor legalább ketten lennének — nyelveltek vissza a lányok, mire az elnök jobbnak vélte abbahagyni az élcelődést. — De felvágta a bába a nyelveteket — mondta a biciklikormányra könyökölve. Majd jövetelére célozva, váratlanul hozzátette: — Bizonyára Margó is a csípős nyelvetek elől menekült az asz- szonyokhoz. Az ám! — folytatta — erről jut eszembe, tulajdonképpen miért martátok ki magatok közül? — Mert már nem lány! — repült feléje egy vékony cér- nahang, mely úgy kólintotta fejbe, hogy néhány pillanatig csak hebegett tőle. — Ezt meg hogyan értitek? — kérdezte végül. — Úgy — válaszolták többen is —, hogy gyereke van. 7 zzadni kezdett az elnök homloka, pedig a nap éppen elbújt egy zivataros felhő mögé, s utána hűvös széláramlat lebegtette végig a szép, kövér répaleveleket. Bánta már nagyon, amiért elhamarkodottságában belement ebbe a kényesnek ígérkező témába. De most már nem volt visszaút, gombolyítani kellett tovább a megkezdett fonalat. Aztán honnét veszitek ezt a— ezt a gyerekhistóriát? — Megtudtuk. — Kitől? — Egy illetőtől. — És ha rágalom? — Valóság. Ö sem tagadta. — Margó? — Ki más. — Nono! — emelte fel fi- gyelmeztetöleg mutatóujját az elnök. — Azért én mégis amondó vagyok, hogy kissé elhamarkodtátok a dolgot. Legalább szóltatok volna, mielőtt határoztatok felőle. A lányok gyors mozdulattal fordultak szembe az elnökkel. Ezúttal Terka, a csapatvezető vette át a szót: — Rosszul ismer minket az elnök elvtárs! — No? — kapta fel fejét az elnök. — Miből gondolod? — Abból, amiért feltételezi rólunk, hogy Margót a gyerek miatt szekáltuk ki magunk közül. — Akkor miért? — Amiért elhallgatta előttünk. Meg azért, hogy állami gondozásba adta. Megmondtuk neki világosan: köztünk maradhat, ha a gyereket hazahozza, aztán a szemünk előtt neveli. A nap előbukkant a jellegből, s egy pillanatra beragyogta a répaföldet. — Ügy látszik, még sem lesz vihar! — jegyezte meg valaki. Az elnök cigarettára gyújtott, s most már valamivel derűsebb ábrázattal fújta maga elé a füstöt. — Helyeslem a véleményeteket — mondta —, de valamiről megfeledkeztetek. — Miről? — Arról, hogy miből tartaná el a gyereket, mikor csak két hete dolgozik a szövetkezetben? — Megmondtuk, hogy rosz- szul ismer bennünket az elnök elvtárs — szólt ismét Ter- ka — mivelhogy zárszámadásig a lánycsapat patronálná a Margó csemetéjét. Visszafelé az elnök ismét útbaejtette az asszonyokat. Tereferélt velük egy ideig, aztán elköszönve tőlük, reip&t- tant a biciklire. Azonban alig hajtotta körbe a pedált, amikor valaki utána kiáltott. Egyik lábát a földre eresztve, hátrafordult A szalmakalapos lány állt el:tte. Arcán nyoma sem volt már a zavarnak, tekintetét nyíltan szegezte az elnökre: — Tessék engem elengedni holnap. Volna egy fe« elintéz ni való dolgom Pesten ... 4 nap úgy úszott az égen, /J akár egy óriás, fénylő szalmakalap. Már teljesen ki- tisztúlt. Ari Kálmán j lányok répát kapáltak. Sorban haladtak,' mint ősszel a vadludak; elöl Terka, a csapatvezető, utána a tizenegy hajadon, összetartozásuk jeléül fejükön valamennyien baboskendőt viseltek, ennélfogva messziről, szélben hajladozó tizenkét szál mezei virágra hasonlítottak. Tegnap még tizenhármán voltak. Velük dolgozott a szalmakalapos Margó is, aki csak néhány hete jött vissza Pestről, s kinek széles karimájú kalapja most a szénagyűjtő asszonyok között virított. — Hát ez meg hogy került oda? — tolta arrafelé biciklijét tűnődve az elnök, s a gyo- mos dűlőútról hirtelen elhatározással bekanyarodott a hereföldre. Csizmája alatt minden lépésnél harsogva ropogott a lucernatarló, ■ amerre elhaladt, felriasztott szöcskék pattogtak körülötte. Megállt az egyik boglyázó csoportnál és a felhősödő eget kémlelve így szólt: — Igyekezzünk, asszonyod, nehogy renden érje az eső a szénát! Aztán tekintete a szalmakalapos lányra siklott. — Úgy tudtam, te a lányok csapatához tartozol! A lány pirulva vetette hátra szép, szőke fejét. •— Csak tartoztam — mondta csendesen. Az elnök fejcsóválva nézett utána. Aztán úgy döntött, hogy végére jár a dolognak, ezért lépteit a répaföld felé irányította. Argus szemmel haladt végig a megkapást
