Pest Megyei Hirlap, 1964. augusztus (8. évfolyam, 179-203. szám)

1964-08-16 / 192. szám

6 "^rtop 1964. AUGUSZTUS 16, VASA UNA J Fux bácsi elhatározása Az év első napjaiban nagy volt a sürgés-forgás a Mecha­nikai Művek fejlesztési osztá­lyán és kísérleti műhelyében. A közös feladat, a közös mun­ka olyan közel hozta egymás­hoz ezt a két gyáregységet, hogy együtt latolgatták; mit lehetne tenni a még jobb eredmények érdekében. Mint mindenütt a gyárban, itt is sorra vették az új termelési fel­adatokat. Nem kis büszkeség­gel nyugtázták, hogy jó ered­ményeket értek el a fázisjaví­tó és az elektrokondenzátorok gyártásában, s a gyárban ké­szülő olajkályhákat és elektro­mos bojleréket is sokan kere­sik. A fejlődésben azonban nincs megállás és ha már fej­lődésről van szó, az ilyen irá­nyú munkában az élen kell járnia a fejlesztési osztálynak és a kísérleti műhelynek is. Ebben valamennyien egyet­értettek. Egy kérdésre azon­ban még választ kellett adni: hogyan teremthetnék meg a hatékonyabb fejlesztési munka új körülményeit. A közös párt­csoport javasolt: alakítsanak vegyes brigádolcat a mérnökök, a technikusok és a fizikai dol­gozók. Bóna Sándor bizalmi­nak és a többieknek nem sokat kellett érvelni, elfogadták az okos javaslatot. Ma már három brigád vetél­kedik egymással, s ha már el­határozták, hogy még többet tesznek a gyár termelési ered­ményei érdekében, megtoldot­tak a vállalásokat önmaguk épülése érdekében is: célul tűzték ki, hogy elnyerik a szo­cialista brigád címet. Minden úgy ment, mint a karikacsapás. Vagy mégsem? Nem, mert Fux János, akit már csak egy kis kakaslépés választ el a nyugdíj korhatár­tól, a nagy elhatározások hal­latán, 'a lázas tervezgetések láttán csak csóválta a fejét, s amikor hívták, álljon be ő is a sorba, *gy re azt haj togat tu: ify Kern megyek, úgysem le^ebböt semmi. igazán nem az agitáció ked­véért tették, hisz addig is fel­néztek rá, szinte naponta kér­ték a tanácsát, véleményét, se­gítségét a munkában, a nagy konokság láttán se mondtak le róla. Szinte mind a félszáz em­ber kérlelte: , — Fux bácsi jöjjön közénk és segítsen nekünk. Szüksé­günk van tudására, tapasztala­taira. Maga bebizonyította, hogy tisztes kora. ellenére fia­tal maradt, hisz nemrég tette le a vizsgát az általános hato­dik-hetedik és nyolcadig osz­tályából. Meg aztán mindenről el tudunk magával beszélgetni. Eddig együtt élt az egész mű­hellyel és itt mindenki nagyon szereti magát. A legjobb érv, a legékesebb szó sem segített. Fux bácsi hajthatatlan maradt. Egyik brigád mellett se tette le a. ga­rast. Múltak a napok, sűrűsöd­tek a feladatok, a gondok. Az öreg Fux lassan kívül maradt a nagy elhatározásra jutott kollektíva érdeklődési körén. Már nem hívta senki a vetél­kedő kis csoportokba. Minden­kinek a figyelmét lekötötte a higanyoxidos akkumulátor gyártásának előkészítése. A rendes munkaidőben nem tud­tak volna időben elkészülni ez­zel a fontos feladattal. Össze­dugták a fejüket, s úgy dön­töttek, hogy délutánonként egy-két órát még bent maradnak a gyárban és megrövidítik az új gyártmány születési határ­idejét. Aztán még a kora tava­szon újabb gond ráncolta ösz- sze a homlokukat. Egyik tár­suk két-három napot hiány­zott igazolatlanul. Kiderült, hogy ivásnak adta a fejét. Megtehették volna, hogy egy­szerűen kiteszik a szűrét, de milyen szocialista brigád lesz az olyan, amelyik nem mer szembenézni a nevelési fel­adatokkal? Kemény munka közepette kellett rendezni ezt az ügyet. S közös elhatározás­sal, összefogással ezt is meg tudták termi. — Nemcsak nekünk ártasz, hanem magadnak és a csalá­dodnak is «— magyarázták a botlott embernek. A szép szó, a segítő szándék használt. Emberünk elgondol­kodott. Nem kértek tőle nagy­hangú fogadalmat, csak vi­gyáztak rá. Beszélgettek vele, s dolgoztatták. Ha kellett, mellé álltak és segítették. Biztosan azelőtt is ezt tették volna, de most mintha jobban ment volna a dolog. Egyik hét a másik után múlt el, teltek a hónapok, s ez az ember egyre jobban dolgozik, s az­óta semmi baj nincs vele. Aztán új feladat kötötte le a figyelmüket. Valaki azt ja­vasolta, hogy a gyár kisma- rosi üdülője mellé építsenek míg így hétig r^i o ir^i egy fürdőmedencét. Társadal­mi munka a javából. Ment is mindenki, aki csak tehette. Még a családtagok is segítet­tek. Megépült a fürdőmeden­ce, s amit nem írtak le előre a tervekben; olyan jól össze­barátkoztak egymással, még a családtagokkal is, ahogyan legmerészebb álmaikban sem gbndolták volna. S ha már elkezdték, foly­tatták is. A jóbarátok szíve­sen mentek együtt színházba, moziba, múzeumba, még ki­rándulni is. Most is szervez­nek egyet, a családtagokkal közösen. Egy-két hete a párt­csoport javaslatára elhatároz­ták, hogy kibővítik a közös kirándulások programját. Szabadságot vesznek ki, s né­ha-néha egy-egy munkana­pon elmennek valamelyik bu­dapesti vagy környékbeli gyárba és megnézik, hogyan dolgoznak ott az emberek, milyenek az eredményeik, hogyan telnek a munkás hét­köznapok a szomszéd „várak­ban”. Persze állandóan a munka áll a három brigád érdeklődé­sének középpontjában. Nem­rég például átkonstruálták a i gyárban készült téli gépkocsi­indító berendezést, mert az eredeti szerkezet nem valami jól bírta a nagy igénybevé­telt, Dolgoznak az új típusú olajkályhán, új automata fémszóró fejet készítenek, amellyel naponta 15 kiló fémet takaríthatnak meg, s még az emberek egész­ségét is védik. Elhatározták, hogy félévenként két újítást kidolgoznak a vállalati újítási feladatterv, vagy saját ta­pasztalataik alapján. Szóval mozgalmasan telnek a napok. Nemcsak a munká­ból, de az emberi problé­mákból se fogyták ki. Leg­utóbb az egyik fiatalasszony munkája és magatartása ellen kellett kifogást emelni. Ebben az esetben is a kollektíva bi­zonyult .eresebbnek, fia­talasszony ma már a legtelje­sebb egyetértésben dolgozik a többiekkel. Az öreg Fuxról már jófor­mán el is feledkeztek. Ugyan­úgy, mint régen, tisztelték, még a segítségét is kérték, de nem hívta senki a brigádba. Ha nem hívták, hát ment ma­gától. Nemrég azonban mun- j ka közben odaállt eléjük és I így szólt: — Fiúk, ha nem veszitek rossz néven, én is belépnék. Senki se kérdezte tőle, hogy mi indította szakításra ko­rábbi makacsságával. Bizto­san később sem faggatják, amikor együtt ül majd velük a fehér asztal mellett, vagy j amikor színházba, moziba, j vagy kirándulni mennek, j Nem faggatják, inkább együtt j drukkolnak majd Fux bácsi- I val szeptembertől, hogy sike- j rüljön legújabb elhatározása, ugyanis beiratkozott a gim­názium első osztályába. — Sikerül? — Az fux. Farkas István mai nap 1964. augusztus 16., va­sárnap, Ábrahám napja. A nap kél: 4.40, nyugszik: 18.55 órakor. A hold nyugszik: 23.13, kél: 14.09 órakor. 1964. augusztus 17., hét­fő, Jácint napja. A nap kél: 4.42, nyugszik: 18.53 órakor. A hold nyugszik: 23.49, kél: 15.10 órakor. Várható időjárás: délnyu­gatról növekvő, vastagodó felhőzet. Délen, délnyugaton esőkkel. Megélénkülő észak­keleti, keleti szél. Az év­szakhoz képest hűvös idő. 80 EVE 1884. augusztus 16-án adták át a forgalomnak a budapesti sze­mélypályaudvart, amely később a Központi pályaudvar, majd 1892-től a Keleti pályaudvar el­nevezést nyerte. A 42 méter szé­les és csaknem 180 méter hosz- szú csarnok, a hozzátartozó épü­letekkel együtt Rochlitz Gyula mérnök tervei alapján épült. Olasz reneszánsz stílusban kiala­kított főhomlokzatát a bányá­szat, az ipar, a földművelés és a kereskedelem szimbolikus szobrai, valamint James Watt, a gőzgép feltalálója és George Stephenson, az első gőzmozdony megalkotójának szobrai díszítik. A homlokzat ormán a gőz alle­góriáját ábrázoló hat méter ma­gas szoborcsoportot helyeztek el. A mintegy másfél kilométer hosszúságban elterülő pálya­udvar megépítése, a vizenyős és homokos talaj miatt nehézségek­be ütközött; az építmények1 nagy részét cölöpökre kellett he­lyezni. Budapest felszabadulása után a nagyrészt romos Keleti pályaudvart az elsők között ál­lították helyre s a leg'utóbbi években teljesen felújították. — Halgazdasági szakembe­rek tanulmányozták a termé­szetes vizek halállományát, valamint a halászat szerve­zését ' és módszereit. Részt vettek egy dunai halfogási bemutatón, ahol több mint kétszáz méter hosszú nylon­hálót vetettek ki a halak­nak. — Kutyaszépségversenyt, valamint országos műkoto- rékversenyt rendeznek augusztus 20-án Székesfe­hérvárott. A kutya tenyész­tők megkezdték a felkészü­lést a szeptember 20-án Bu­dapestén megrendezésre ke­rülő nemzetközi kutyakiállí- tásra is. — Nyomdába került a Ter­mészettudományi Lexikon első kötete. A hat kötetre tervezett mű, amelyet az Akadémiai Kiadó jelentet meg a matematika, a fizika, a kémia, a geológia, a bioló­gia és számos résztudomány főbb tudnivalóit tartalmazza. — Országos virágkötési ki-' állítás kezdődik augusztus 19-én a Technika Háza ku­polatermében. A kiállítást verseny előzi meg, amelyen a zsűri 130 résztvevő közül választja ki a legszebb vi­rágkötési megoldást alkal­mazó versenyzőt. — Augusztus 19-én a Si­rály szárnyashajó a Dunán Budapestről 15 órakor, 20- án pedig 9 órakor indúl Esz­tergom felé. — Harminc szőlő-gyü­mölcstermelő szakember uta­zott el a hét elején Bulgá­riába, a ceglédi járásból. A szakemberek a bolgár mező- gazdaság szőlő-gyümölcster­mesztő ágazatát tanulmá­nyozzák. 71 NÉGYES A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása alapján a 33. játékhéten öt ta- lálatos szelvény nem volt. Négy találatot 71 fogadó ért el, nyereményük egyenkint 58 855 forint. Három talála­tot 6393 fogadó ért el, nyere­ményük egyenkint 326 forint. Kéttalálatos szelvény 146 564 darab volt, egyenkint 14,20 fo­rint nyereménnyel. (MTI) — Alkotmányunk ünnep», alkalmával megyénk terüle­tén az üzletek az alábbiak szerint tartanak nyitva: augusztus 19-én, szerdán az élelmiszerboltok és a vendég­látóipari egységek a szomba­ti nyitvatartás szerint üze­melnek, vál amennyi többi üzlet, áruház és piac a szo­kásos hétköznapi nyitvatar­tás szerint. Augusztus 20-án, csütörtökön a vasárnap is nyitvatartó élelmiszerboltok, továbbá az édesség- és do­hányboltok a szokásos ideig tartanak nyitva. Minden egyéb élelmiszerüzlet, ipar­cikküzlet, áruház és piac zár­va lesz. A vendéglátóipari egységek a vasárnap szoká­sos ideig tartanak nyitva. — Rövidesen teljes kapa­citással dolgozik a Vácra te­lepített Gumiipari , Vállalat pneujavító üzeme. Vác új létesítménye évente több százezer gumiabroncsot ja­vít. — Nyolcvan ezer forintot fordítanak az idén a jászka- rajenöi utak javítására. Rö­videsen sor kerül a közsé­gen áthaladó országút bitu­menes korszerűsítésére. MONOKINIKALAND ■ — Csatlakoztak a budai já­rás termelőszövetkezetei is az aszódi járás felhívásához. Versenyfeltételeikben vál­lalták, hogy október 25-ig az őszieket elvetik, a nyári mélyszántást pedig még eb­ben a hónapban befejezik. (Komádi rajza) A RÁDIÓ ÉS A TELEVÍZIÓ MŰSORA VASÁRNAP KOSSUTH RADIO 6.10: Zenés műsor. 7.15: Verbun­kosok, népdalok. 8.10: Puritánok — operarészletek. 8.45: Édes anya­nyelvűnk. 8.50: Farkas: Három he­gedű szonatina. 9.00: Kiváncsiak klubja. 9.50: Könnyűzene Berlin­ből. 10.26: Családi körben. 12.15: IM Állami gazdaságok, termelőszövetkezetek, fuhtartók! 1964. augusztus 1-től emelkedett a nyers juhbőrök ára. A gyapjas nyers júhbőrért töbet fizet a MÉH Vállalat, mint amennyit az átadó kapna abban az esetben, ha a gyapjút a nyersbőrről lenyírja és külön értékesíti. A gyapjas nyers juhbőr nyírása nem kifizetődő! I. A. minőségű, 15 mm-en felüli gyapjas júhbőrért 40,10 Ft-ot IT A. minőségű gyapjas júhbőrért 33,70 Ft-ot fizetnek a PEST—BACS—NOGRAD MEGYEI MÉH VÁLLALAT telepei és átvevőhelyei Budapest IX., Gubacsi út 2/b. Cegléd Nagykőrös VÁSÁROLHAT Monor Nggykáta Vecsés Gyömrő Tápiószele Dunaharaszti Kiskunlacháza Vác Nagymaros Szigetszentmiklós Érd Budaörs Gödöllő Aszód Pécel Isaszeg Szentendre Pilisvörösvár Szob Jó ebédhez szól a nóta. 12.45: Rá­diólexikon. 13.15: Vigyázat zebra! 14.50: Dezséry László írása. 15.00: Mesél a magnetofonszalag. 16.08: < A Stúdió 11 játszik. 16.40: Zene- i kari muzsika. 17.30: II. félidő. 18.35: Mikrofonnal a föld körül. 18.55: Cj népzenei felvételeinkből. 19.20: Verdi: Traviata — III. felvonás. I 20.10: Vendégszerető Éva Maria Kaiser. 20.58: Rádiójáték. 21.55: Ci­gánydalok. 22.25: Közvetítés Bu­karestből. 23.40: Operettrészletek. PETŐFI RADIO 8.00: Miska bácsi lemezesládá- ] ja. 8.35: Yves Montand francia I balladákat énekel. 9.00: Operaka- ! lauz. 10.00: Gazdaszemmel. 10.15: ■ Szórakoztató fuvószene. 10.43: ! Szép magyar novella. 11.00: Bécsi í ünnepi hetek, 1964. 12 22: Ambrus 1 Tibor riportja. 12.42: Mit hallunk a jövő héten? 13.10: Előadóművé- | szék aranykönyve. 14.25: Operett­részletek. 15.37: Otthon a világban — versek. 15.45: Művészlemezek. 16.30: I. félidő. 17.20: Aratóbál — rádiójáték. 17.50: A dzsessz kedve­lőinek. 18.12: Korszakok hangja 19.00: Az arany meg az asszony. 19.43: Könnyűzene. 20.00: Edin­burghi fesztivál. 1964. 21.10: Pu­ruczki Béla írása. 22.15: Tánczene. j URH 18.35: Luxemburg grófja — ope­rettrészletek. 19.00: Zenekari mu­zsika. 19.58: Tánczene. 20.38: Két elbeszélés. 21.03: Wagner: Siegfried — háromfelvonásos zenedráma. TELEVÍZIÓ 9.40: Hétmérföldes kamera. Üt- törőhíradó. 10.00: Kinizsi Pál lo­vasszobrának leleplezése Nagyvá- zsonyban. 10.30: Ki mit tudott? 14.55: Nagyvázsonyi történelmi lo­vasjátékok. 1964. 1G.40: A Magyar Hirdető műsora. 17.40: A tihanyi ékkőhöz. 18.10: Víz és bor. A Ma­gyar TV kisfilmje a Balatonról 18 30: Dél Keresztje alatt. A ..Szent város”. Boldizsár Iván utijegyzetf* j 18.45: Költészet a Balaton part­ián . . . 19.20: Esti mese. 19.30: Tv- híradó. 19.50: Szegedi ünnepi játé­kok, 1964. Verdi: .Aida. Opera 4 felvonásban. A közvetítés 1. szü­netében: Esti beszélgetés. A kame­ra előtt: Simon István költő. A közvetítés II. szünetében. Riport- raíísor. A közvetítés III. szüneté­ben: Tv-híradó. 2. kiadás. HÉTFŐ KOSSUTH RADIO 8.15: Ritmikus percek. 9.00: Ke­lemen Gyula riportja. 9.15: Zene­kari muzsika. 10.10: Az óvodások műsora. 10.30: Népdalcsokor. 11.00: Az Ifjúsági Rádió műsora. 11.20: Vígoperák. 12.10: Mindenki kedvé­re. 14.10: Heti zenés kalendárium. 15.05: Beszélgessünk a műsorról. 15.20: Három szimfónikus költe­mény. 16.10: A Gyermekrádió mű­sora. 16.50: Indonézia nemzeti ün­nepén. 17.10: ötórai tea. 18.13: Oroszlánköl.ykök. Folytatásos rá­diójáték. VII. rész. 18.45: Muzsi­káló képeslapok. 19.03: Operaked- velöknek. 20.30: Bemutatjuk új felvételünket. Cigányprímás, ope­rettrészletek. 21.30: Szombat éjsza­kán. — Rádiómonológ. 22.15: Ma­gyar nóták. 22.40: Közvetítés az Országos Filharmónia k»marater- méből. 23.15: Könny űzev. 0.10: Olasz madrigálok. PETŐFI RADIO 14.00: Fuvószene, 14.25: Könnyű dallamok. 15.05: Operetlrészlctek. 13.40: Kukoricán térdepelve . . . 16.00: Kamarazene. 16.50: Jevszen- ka esete — mesejáték. 17.05: Lá­nyok, asszonyok 17.35: Délutáni hangverseny. 18.15: Édes anva- nyelvünk. 18.20: Könnyűzene. 18.45: Válaszolunk hallgatóinknak. 19.00: Mi történt a nagyvilágban? 19.15: Verbunkosok. népdalok 19.50: Gazdaszemmel. 20.00: Közvetítés Lipcséből. 21.05: Török világ Ma­gyarországon. — Dr. Vörös Ká­roly írása. 22.19: Vidám rádiójáték. 22.40: Tánczene. URH 18.40: Tánczene. 19.17: Rádiójá­ték. 20.30: Wagner: Az istenek al­konya.

Next

/
Thumbnails
Contents