Pest Megyei Hirlap, 1964. július (8. évfolyam, 152-178. szám)

1964-07-12 / 162. szám

Is64. JÜLItJS 12, VASÁRNAP

3

Mikroszkóp alatt: az egészségügy

Morbus hungarieus:

magyar betegség. így nevezték — átvitt értelemben — még nem is olyan régein a tüdőbajt, aay- nyira jellemző volt a felszabadulás előtti idők Magyaror- /szágra. És Pest megyében még az országosnál is rosszabb volt a helyzet.

A gyökeres változást különösebben nem kell bizonygatnunk, hiszen szemtanúi, részesei voltunk és vagyunk mindannyian. Éppen ezért csupán egyetlen, bár nagyon jellemző tényt említünk meg Pest megyében ma már minden embert évente meg tudnak vizsgálni, olyannyira fejlett és széles körű a tbc-sizűrő- hálózat. Ez jobb, mint az országos átlag, pedig ilyen vonatkozásban hazánk második a világon. 'Csupán a Német Demokratikus Köztársaság előzi meg.

Magától értetődő, hogy nemcsak a tbc elleni küzdelemben, hanem általában, az egészségügy minden területén, ugyanígy kézzel foghatóan lemérhető a fejlődés. Érzékeltetésére szintéin ide kívánkozik néhány adat

Vegyük például a körzeti orvosi ellátást. A körzetek száma csak 1960 és 1963 között hattal nőtt, s így jelenleg 244. Hozzá kell ehhez venni azt is, hogy ma már valamennyi körzetben írnok segíti, tehermentesíti az orvos gyógyító munkáját. A körzeti ápolónők száma az 1960. évi nyolcvan- hattal szemben tavaly már 217 volt, s ez elsősorban a házi betegellátásban .érezteti kedvező hatását.

Fokozatosan kiépült az elmúlt évtizedben az üzemorvosi hálózat. A főfoglalkozású üzemorvosok száma kilencről tizenhatra, a részfoglalkozá- súaké húszról huszonháromra, a napi üzemorvosi órák száma százhatvanról száznyolcvanötre, az ellátott üzemek száma pedig húszról negyvenötre emelkedett.

Tíz esztendővel ezelőtt, 1954- ben mindössze három szakorvosi rendelőintézete volt a megyének, s ezek naponta összesen 280 órán át rendeltek. Ma tizennégy rendelőintézetünk napi 1178 rendelési órával áll a gyógyítás szolgálatában.

Ezek a számok hűen muszt------------- — ralják egészségügyünk fejlődését, a megtett utat. Korántsem ilyen egyértelmű viszont a kép, ha magát az ellátottságot tesszük mikroszkóp alá. Azt kell megállapítanunk, hogy a jelentős fejlődés ellenére — bár valóban dicsekedhetünk egy-két kiemelkedő eredménnyel — a legtöbb területen elmaradtunk az országos átlagtól.

E

lgondolkoztató és nem szabad belenyugodni abba, hogy például nálunk jóval kevesebb az ezer lakosra jutó szakorvosi órák száma, mint általában az országban. Azután: országos átlagban egy-egy orvosi körzetre 3009 lakos jüt, míg . Pest megyében 3393. Még rosz- szabbul állunk a kórházi ágyakkal: országos viszonylatban a legutolsó helyen.

Külön figyelmet érdemel a megyei Semmelweis-kórház helyzete: 620 ágyával már nem tudja betölteni feladatát. Egy részét lebontásra.ítélte az épület felett elszállt idő. Űj épületrész kellene az osztályok bővítéséhez, újak létesítéséhez, központi fűtésre és kazánházra van sürgősen szükség.

Nagyjából hasonló a helyzete a ceglédi, a nagykőrösi, a váci városi és a gödöllői járási kórháznak is. Az épületek korszerűtlenek, eredetileg néni is ilyen célra készültek. Cegléden és Nagykőrösön a kórházi osztályok a városiban szétszórtan helyezkednek el.

Mi az oka annak. h°sy a va------------lóban jelentős fejlődés ellenére megyénkben a lakosság egészségügyi ellátottsága, különösen egyes területeken, rosszabb az országos átlagnál? (Meg kell itt rögtön jegyezni, hogy ez egyébként más — például lakásépítési és kulturális — vonatkozásban is tapasztalható.)

A magyarázat —ahogy legutóbbi ülésén a megyei pártvégrehajtóbizottság ismételten megállapította — a megye sajátos helyzetében, megváltozott jellegében keresendő és

található meg. Pontosabban: abban, hogy a fejlesztés üteme ezt a sajátos, s főleg a megváltozott helyzetet nem vette — bizonyos értelemben a második ötéves terv kidolgozásakor még nem is vehette — figyelembe.

Miről van szó?

Arról, hogy Pest megye, amely körülöleli a fővárosit, az ország legnagyobb népességű (itt él a lakosság 8,1 százaléka) és népsűrűségű (négyzetkilométerenként 128 fő) megyéje, területileg pedig Bács-Kiskun és Borsod után sorrendben a harmadik.

Emellett megyénk a főváros közvetlen szomszédsága, szívóhatása, az iparosítás és a mezőgazdaság szocialista átszervezése eredményeként ma

két ellátó orvosai. Ráadásul az is tény, hogy az utazgatás mind a betegek, mind pedig a közlekedés szempontjából kedvezőtlen.Nyilvánvaló. hog~v a k!n>'e—-------------két tudomásul

n

em venni 1 struccpolitika lenne. Ahhoz, hogy egészségügyünk egyes területednek elmaradottságát felszámolhassuk, illetékes felsőbb szerveknek is számolniok kell a megye megváltozott, sajátos helyzetével.

Említettük, hogy például. az orvosi körzetek száma nálunk 1960 és 1963 között 238-ról 244- re emelkedett. Ez 2,5 Sizázalé- kos fejlődést jelentett, az országos 2,8 százalékkal szem- i ben. Amíg_ azonban a fejlőA DÖGEVŐ

désnak ilyen üteme mellett és eredményeként országosan 1,3 százalékkal csökkent az egy körzetre .jutó lélékszám, Pest megyében — éppen a sajátos helyzet következtében — 3,3

százalékkal nőtt. Vagyis a fejlődés abszolút értelemben nem is tekinthető annak, hiszen még a lakosság növekedésével járó igényeket sem elégítette ki.

Az a szemlélet tehát, amely Pest megyét még mindig a régi értelemben tekinti és kezeli, idejét múlta. A fejlesztés ütemét a jövőben — lehetőleg | már a mostani ötéves terv hátralevő részében is, de a következő, a most készülő harmadik ötéves tervben mindlenképpen — az adott körülményekhez kell szabni.

Az Egészségügyi Minisztérium vezetői éppen a napokban ígérték meg támogatásukat. így minden reményünk megvan arra, hogy a megyei párt-végrehajtóbdzottség törekvése célhoz vezet, s egészségügyünk az elkövetkezendő években minden téren felzárkózik az ország többi megyéjéhez. /

Kővári József

FŐVÁROSI HAJNAL

*

már az ország legnagyobb ipari lakosságú megyéje is. Az ipari-építőipari dolgozók száma az 1949. évi 73 000-ről 1963-ban 197 000-re emelkedett, azaz tizennégy év alatt csaknem meghárcmszorozó- dott. (A könnyebb összehason- ^AN'xwxxxxvxvwvxvxxxxxwxwww^'-ww\\\w\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\w,\\\\v lítás kedvéért: Borsodban ez ^ a szám tavaly 143 000 volt.) ^

Nálunk az ipari munkások ^ arányszáma 42,6 százalék és £ ebben a tekintetben is csak ^

Komárom előz meg bennün- $ két a megyék közül. 6

/r, y

A főváros közvetlen szóm- ^ ‘ szédsága miatt — elsősorban í bevándorlással —• jelenleg is í rohamosan növekszik me- í gyénk lakossága; 1949 és 1960 ‘j között például évi átlagban ^

8600 fővel, 1960—1963 között ^ pedig már 12 400 fővel. Több ^ budapesti peremközségünk lé- \ le-kszáma egy évtized alatt ^ megduplázódott. Dunaharasz- ^ tin például pillanatnyilag is ^

2000 az ideiglenesen bejelen- ^ tettek száma. í

y

Köztudott, hogy Pest megye ^ egészségügyi ellátása évtize-(

deken át sok vonatkozásban ^ teljesen a fővárosra hárult. A ^ Központi Statisztikai Hivatal ^ adatai szerint még ma is na- 2 ponta körülbelül 130 000 em- 2 bér utazik Budapestre dolgoz- ^ ni és tanulni. Több mint 2 200 000 Pest megyei lakos 2 szakorvosi ellátását jelenleg 2 , is a fővárosi rendelőintézetek biztosítják, kórházi kezelést ^ pedig itt kap a megye lakos- ságának többsége.

Ez az egészségügyi ellátás- ^ ban meglevő kettősség megint ^ csak nem ideális; nehezíti az % egységes irányítást, a szerve-% zést. Csak egy példa: orvo- ^ saink helyettesítésére nem ve- 4, hetők igénybe a budapesti ^ kórházak Pest megyei betege- í

2

} A Csányi körúti pártház \ portásfülkéjében szikár, idős £ ember állja türelmesen a te- £ lefon meg-megújuló, türel- £ metlen ostromát. Négy éve £ lesz lassan, hogy az eres, ki- £ dolgozott kezek felcserélték í a mérőónt, s a malteros fánd- lit a ceruzával, telefonkagy- \ lóval. . A négy évtizedes, ne- héz kőműves munka után a portáskodás szinte pihenés- \ számba megy a nyugdíjas 't, Schwarzemberg József nek.

$ Ezért is vállalta szívesen új £ hivatását, amikor felépült az £ új pártház.

£ A régit fegyverrel védte £ ötvenhatban az ellenforradal- í mároktól.

í Az újnak ő tárja szélesre í üvegkapuját a hivatalos lá- $ togatók, tanácsot vagy segit- í séget kérők előtt. ,

*

^ Házenegger Ede járási '/f munkásőrparancsnok így jel- £ lemzi a köztiszteletben álló ^ veteránt:

^ — Józsi bácsi alapító tag^ ja a váci munkásőrségnek, í Magatartása, odaadása ma is 'j példamutató. Hét esztendő ^ alatt egyetlen foglalkozás- £ ról, gyakorlatról sem hiány- ^ zott. Koránál fogva jogá- £ ban lett . volna könnyített ^ szolgálatot teljesíteni, de so- J sem kért könnyítést: a fia- £ talokkal együtt, panasz nél- ^ kül, fáradhatatlanul küzdöt- ^ te végig a legmegerőltetőbb ^ gyakorlatokat is.

J — A párt határozata ér- ;í telmében néhány hónap múl- { va sor kerül a veterán mun(Foto: Püspöki)

A fiatal nyomozó szeme fel- . szikfázik:

— Ennek akar ön az értelmére hatni? Még a nevét sem tudja! Ha nem a faluban ráakasztott gúnynevén szólítom őt és az ügy többi szereplőjét, egyszerűen nem érti meg a kérdéseket. Ennek a szerencsétlennek az értelmére hatni? Ennek, aki dögevő?

A szobában fojtott csend ül. Nem tudok mit felelni. Próbálom érzékelni a mélységet, amit ez a szó nyitott: dögevő. Próbálom kikapcsolni városban nevelkedett önmagamat. Falusi ismerőseim helyébe képzelem magam, akik ünnepi méltósággal ülnek, le vacsorázni. Idézem a. tanyát, ahol első iskolai évem után a nyarat töltöttem, s ahol a kutyát gyerekes játékosságból ráuszítottam a kacsákra. És Bundás először csak játszott, aztán elkapta a vadállati ösztön, és hiába kértem, ütöttem, hiába sírtam, rimánkodtam, addig nem nyugodott, míg a megtépett falkából három riadt állat ott nem maradt a porban.

Idézem tovább a képet. Józsi bácsiék hazajöttek. Bun- dást kegyetlenül megverték, mert én gyáván ráfogtam mindent. A frissen holt kacsákat meg betették a hűvös szerszámkamrába. Aztán jött egy cigányasszony, megkapta a döglött kacsákat és vitte nagy hálálkodva.

Ez 1944 nyarán történt. A Dunántúl Dráva menti sarkát — az én szememmel nézve — még elkerülte a háború. Hétéves eszemmel csak annyit tudtam felfogni, hogy ami van a világban, az mind-mind természetes. Természetes volt, hogy az erős, kedélyes, szép szál Józsi bácsi átadta nekem a gyeplőt és én megpusziltam érte, természetes volt azt hinnem, hogy önszántukból boldogan dolgoznak — és természetes volt az, hogy a cigányasszony elvitte megenni a döglött kacsákat.

Most 1964. nyara van. És a fiatal nyomozó azt mondja keserűen és kétségbeesetten:

— Ennek, aki dögevő?!

Valahogy nem hiszek neki.

Lemérem a magam eltelt két

évtizedét és lemérem az ország azóta lepergett húsz évét.

Hivatásomhoz tartozik,

hogy járom a megyét, ismerkedem a városokkal, a falvakkal és az emberekkel. Figyelem a cigányok sorsát. Van, ahol már velünk élnek. Van, ahol még csak köztünk. Zsugorodnak a putrinegyedek — ezt látom őszinte örömmel. És most mégis azt mondja a nyomozó:

— Ennek, aki dögevő?!

Ezt a kihallgatás után mondja. Egyórás volt a kihallgatás és én is végigültem. És értelmem hiába ellenkezik, be kell látnom: igaza van a nyomozónak. A cigányasszony — akit már visszavittek a fogdába — tulajdonképpen gyilkolt. Baltát ragadott egy másik cigányasszonyra. Egy döglött tyúk miatt, amit egy magyar gazdától kapott.

Húsz éve — Bundás vonyí- tott — jött a cigányasszony a kacsákért. Az arcára nem emlékszem. De most már tudom: rongyaik, vakaródzásuk, átlátszó hazudozásuk, írástudatlanságuk, sötét, babonás butaságuk és dögevésük századok roppant súlya alatt préselő- dött össze. És ez a mostani cigányasszony, akinek az arcát látom, csak azért nem gyilkos, mert a nomád élet erősre edzette áldozatápak szervezetét.

Századok. Elnyomás, kisem- mizettség. Megvetés, tudástól elzárás, misztikába menekülés. A kényszer az öntörvények kialakítására és őstörvényeik megtartására — mind-mind benne van ebben a cigányasz- szonyban, aki tettének súlyát nem ismeri fel.

Dögevő? Roppant erejű szó. Kaput nyit, összesűrít min- derft. Iszonyatos szó akkor is, ha ezer cigány közül csak ket- töre-háromra illik. És mindaddig élő jelentése lesz, amíg te, magyar gazda, döglött nyúkot adsz, amíg te lármázol, hogy az ő gyereke a te gyereked mellett ül az iskolapadban, amíg te, művezető, az első botlás után elküldöd a munkahelyről — és mindaddig, amíg ti verejtéken vásárolt gőgös hittel hiszitek, hogy embernek jobbalt és különbek vagytok náluk.

Murányi József

Megszegett fogadalmak

kát, szétosztjuk a földet a nincstelenek között. Az olasz katonáktól szereztünk egy vörös sipkát, s abból valamennyien kokárdát varrtunk a bakasapkánkra. Másnap a táborparancsnok leszedette velünk. Nem is engedtek bennünket haza, csak jóval a Tanácsköztársaság bukása után. Itthon letartóztattak, s Piliscsabára internáltak. Többszöri szökés után a szegedi Csillag-börtönben töltöttem le a hadbíróság kiszabta büntetést. Onnan kiszabadulva, a kokárdának még az emlékét is eltemettem jó mélyen, s megfogadtam: többet nem foglalkozom politikával.

Álltam is a szavam — egészen a második világháborúig. Számomra a háború 1938-ban kezdődött: attól

kezdve minden évben „szüksége volt rám a hazának”. Negyvenegyben még inkább, mint azelőtt, mert kivittek a szovjet frontra. Nagy bajban lehetett a haza, ha gya- logosi kiképzésemmel egy harckocsizó hadosztály utász alakulatába osztottak. Sok restellkedésre nem volt okom tudatlanságom miatt, mert a szakaszunk kilencven százaléka úgy lett utász, ahogy én.

Itt szólt bele az életembe másodszor is a politika. Volt egy piperkőc szakaszparancsnokunk, fiatal hadnagy, aki rámparancsolt, hogy strázsál- jak, amíg ő végigfosztogatja az elmenekült zsidók lakásait. Örtállás gőzben elgondolkoztam: mit keresek én itt? így kell nekem védenem a hazámat, hogy falazok egy rablónak? És itt kell védenem, sokezer kilóméterre a határtól, egy bérházban? Attól kezdve nem szabadultam nyugtalanító gondolataimtól.

Magam sem tudom, miért jutott eszembe, hogy bajuszt növesztek. Tény, hogy két hónap alatt nemcsak hatalmasra nőtt, de az életemet is megmentette:. részben azzal, hogy évtizeddel öregített, részben pedig felhívta rám a hadosztályparancsnok figyelmét. Az eset egy szemle alkalmával történt, s azzal végződött, hogy a parancsnok megkérdette: akarok-e testőre lenni? No, Józsi, — gondoltam, — most megfogtad az isten lábát: ahöl egy vezérkari ezredes járkál, ott nemigen csapkod a golyó! Az én parancsnokom meg különösen gyáva volt: bármerre mentünk, mindenhová két harckocsit küldött maga elé. Hanem a hadosztályát, úgy látszik, kevésbé féltette, mert négy hónap alatt hírmondó is alig maradt belőle. A maradék egy részét „átcsoportosították”, az öregeket meg leszerelték. Köztük engem is. A bajuszt azóta is megtartottam — kurtábbra nyírva — kegyeletből.

Az a négy hónap — úgy éreztem — nekem égy életre elég volt. Beálltam dolgozni a Váci Fonóba, abban a reményben, hogy egy hadiüzemből nem hívnak be. S megint tettem egy fogadalmat: amíg élek, puskát többé nem fogok a kezembe!

Puskát nem is fogott. Csak

géppisztolyt, önként, a párt hívó szavára.

*

Az első pisztolylövészetre mindig emlékezni fog. Munkában megfáradt, öreg keze reszketett, ahogy a sízokatlan fegyvert maga elé tartotta. Próbálta behajlított karral, úgy sem volt jó. A parancsnok, aki tanítgatta őket a helyes célzásra, meg is tréfálta: csak nem akar „csípőből tüzelni”, mint egy cowboy? Józsi bácsi válasz helyett balkezével megtámasztotta remegő jobb csuklóját és öt lövésből 34 kört lőtt. Ami — akárhogy is számítjuk, — jó eredmény.

— Tudom, hogy két kézzel nem szabályos, — mentegetőzik Józsi bácsi, — de azzal nyugtattam magam: amíg el tudom sütni, és harmincnégyet találok ötből, addig mindig számíthatnak rám, ha két kézzel is.

★

Cigarettára gyújt, megvárja, míg az első füst szétoszlik a levegőben, csendesen hozzáteszi:

— Amikor a pa’rhanovai fogolytáborban felvarrtam a vö- rös kokárdát, nem gondoltam, hogy ezért én itthon három évig fizetni fogok. S amikor megfogadtam, hogy többé nem politizálok, nem gondoltam, hogy eljön az az idő, amikor parancs nélkül, magamtól fogok fegyvert.. Tudom én, hogy már nem bírok annyit, mint a fiatalok. Dehát én póttagja vagyok a városi pártbizottságnak. S a pártmunkás, ugye, sosem mehet egészen nyugdíjba?

Nyíri Éva

kásőrök leszerelésére, illetve tartalék állományba helyezésére. Schwarzemberg elvtárs megérti és helyesli a pártnak azt a törekvését, hogy a szolgálat fáradalmait jobban bíró, fiatal emberekkel kívánja felfrissíteni a munkásőrség erejét. Maga is érzi — mondotta —, hogy a követelményeknek egyre nehezebben tud eléget tenni. Mégsem szeretne végleg, teljesen elszakadni egységétől, fegyverétől: ha van rá mód, a tartalék állományt választja. Kérésének örömmel teszünk majd eleget.

•k

— Éppen rólam akar írni? — szabadkozik Schwarzemberg Józséf, s tréfásan hozzáteszi: — egy leendő

obsitosról? Akinek ötvennyolc éves korában volt először pisztoly a kezében?! Azt is a bajuszomnak köszönhetem! Ha bajusz nincs, talán már nem is élnék ..,

Az „életmentő bajusz” fehérbe játszó szürke szálai most hamiskás mosöíyt takargatnak. Józsi bácsi szándékos lassúsággal szövi a szót, élesztgeti felkeltett kí- vácsiságomat.

... Az első világháborúban tizennyolc hónapot töltöttem az olasz fronton, a többit hadifogságban. Volt a táborban egy újságíró, attól hallottuk először, mi történt Oroszországban. Annyira fellelkesültünk, hogy elhatároztuk: mi is kommunisták leszünk, elkergetjük az ura-